• Tartalom

58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet

58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról

2021.06.19.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. alcím 19. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az 1. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja tekintetében a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 76. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § E rendelet hatálya – az állami sportcélú támogatások kivételével –

a)1 a központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Gazdaságvédelmi Alap fejezetében eredeti előirányzatként megállapított

aa)2 fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok költségvetési kiadási előirányzataira, amelyek vonatkozásában a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 1. melléklete szerint a Kormánynak a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. §-a szerinti tagja (a továbbiakban: miniszter),

ab) a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 83/A. § (7) bekezdése alapján az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának fedezetéül szolgáló központi kezelésű előirányzat költségvetési kiadási előirányzatára,

b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényeiben az a) pont aa) alpontja szerinti fejezetet irányító szerv vezetője által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára és

c)3 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az Ávr. alapján a költségvetési év során megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kiadási előirányzataira

[az a)–c) pont szerinti előirányzatok a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás,

2. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

3. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség,

3a.4 egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás,

4. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

4a.5 ésszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

5. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

5a.6 hivatásos sport: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 143. pontja szerinti fogalom,

5b.7 immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

6. közszolgáltatás: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

7. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

8. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

9. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

10. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

10a.8 nehezen megvalósítható/terjeszthető audiovizuális alkotások: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 140. pontja szerinti alkotások,

11. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

11a.9 OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) listája: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 141. pontja szerinti lista,

11b.10 személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

12. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

13. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

13a.11 tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

II. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

3. §12 A fejezeti kezelésű előirányzatok részletes felhasználási szabályait az 1. és a 3. melléklet, a központi kezelésű előirányzatok részletes felhasználási szabályait a 2. melléklet tartalmazza. Az 1–3. mellékletben meghatározott felhasználási szabályokat az egyes előirányzatokhoz rendelt megfelelő államháztartási egyedi azonosító számmal azonosított előirányzatra kell alkalmazni, annak a fejezeten belüli címrendi besorolásától függetlenül.

III. Fejezet

AZ EURÓPAI UNIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉS

1. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

4. §13 Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében

a) az 1. mellékletben foglalt táblázat F:7 mező 3–5. pontja, F:13 mező 1–2. és 5. pontja, F:15 mező 1. pontja, 16–19., 21., 23. sora és a 3. mellékletben foglalt táblázat F:6 mező 6–7. és 13–15. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

b) az 1. mellékletben foglalt táblázat 21. sora alapján az SA.50768. (2018/N). számú bizottsági határozat szerinti támogatás,

c) az 1. mellékletben foglalt táblázat F:7 mező 2. és 5. pontja, 16., 18., 21., 29., 31., 34. sora, F:34 mező 1–5., 8., 14–15. pontja és a 3. mellékletben foglalt táblázat 5. és 8. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás,

d) az 1. mellékletben foglalt táblázat 16. és 29. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás,

e) az 1. mellékletben foglalt táblázat 29., 31. sora és a 3. mellékletben foglalt táblázat 8. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 33. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

f) az 1. mellékletben foglalt táblázat 29., 31. sora és a 3. mellékletben foglalt táblázat 8. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 34. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával járó többletköltségek ellentételezéséhez nyújtott támogatás,

g) az 1. mellékletben foglalt táblázat F:38 mező 1. pontja alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti támogatás,

h) az 1. mellékletben foglalt táblázat F:38 mező 1. pontja alapján a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás,

i) a 3. mellékletben foglalt táblázat 9. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti, sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás,

j) az 1. mellékletben foglalt táblázat 7., 13., 17., 18. és 21. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 54. cikke szerinti audiovizuális alkotásokra nyújtott támogatási programok szerinti támogatás

nyújtható.

5. § (1)14 A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, a 2012/21/EU bizottsági határozat, a 360/2012/EU bizottsági rendelet és a SA.50768. (2018/N) számú bizottsági határozat hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

(3) Nem ítélhető meg támogatás

a)15 – a 4. § c) pont szerinti támogatás kivételével – azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) a 4. § a)–c) pontja szerinti támogatás kivételével nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére,

c) a 4. § a), b) és d)–f) pontja szerinti támogatás kivételével a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez,

d) a 4. § d)–f) pontja szerinti támogatás kivételével elsődleges mezőgazdasági termeléshez,

e) a 4. § a), b) és g) pontja szerinti támogatás kivételével mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére, ha

ea) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett, vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

eb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

f) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

g) ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

h) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

(4)16 A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján – a 4. § a), e) és f) pontja szerinti támogatás kivételével – támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(5) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(6) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(7) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(8) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni.

(9) Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti

a) képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

b) megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

c) megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és évenként meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

d)17 a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító beruházási támogatás esetén projektenként meghaladja a 150 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító működési támogatás esetén vállalkozásonként évente az 75 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

e)18 sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott beruházási támogatás esetén meghaladja a projektenként 30 millió eurónak megfelelő vagy 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget, sportlétesítményekre nyújtott működési támogatás esetén meghaladja a létesítményenként évente 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

f)19 audiovizuális alkotásokra vonatkozó támogatási programokra nyújtott támogatás esetén programonként évente meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(10)20 E rendelet alapján

a)21 a 4. § b) pontja szerinti támogatás esetén 2021. december 31-ig,

b) a 4. § c) pontja szerinti támogatás esetén 2024. december 31-ig,

c) a 4. § a), d)–f), i) és j) pontja szerinti támogatás esetén 2021. június 30-ig,

d)22

lehet támogatási döntést hozni.

5/A. §23 (1)24 A támogatást nyújtó adatot szolgáltat a Támogatásokat Vizsgáló Iroda, mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából a 3–5/B. alcím hatálya alá tartozó, 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatásokról.

(2)25 A támogatást nyújtó adatszolgáltatásának, illetve a közzétételnek a módját az Atr. 18/A–18/D. §-ai szabályozzák.

2. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás

6. § (1) Csekély összegű (de minimis) támogatás – a 11. §-ban foglalt esetet kivéve – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtható.

(2) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(3) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(4) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

3. A 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás

7. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű ráfordítása, azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b)26 az oktatók és a képzésben résztvevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség és szállásköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben résztvevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek (pl. adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek) azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben résztvevők részt vesznek a képzésen,

e) a képzésben résztvevő megváltozott munkaképességű munkavállalók minimálisan szükséges szállásköltsége.

(5) Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez, valamint támogatott beruházás esetén a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez.

4. A 651/2014/EU bizottsági rendet 33. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás

8. § (1) A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 75%-át.

(2) A támogatás keretében a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása alatti időszakban felmerülő bérköltség számolható el.

(3) A megváltozott munkaképességű munkavállaló felvételének az érintett vállalkozásnál a foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie a felvételt megelőző tizenkét hónap átlagához viszonyítva.

(4) A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás miatt történik. Ez a szabály nem alkalmazható az álláshely létszámleépítés következtében történt megüresedése esetén.

(5) A megváltozott munkaképességű munkavállaló az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak, a munkaszerződésnek vagy a vállalkozásra nézve kötelező kollektív szerződésnek megfelelő minimális időtartamon keresztül folyamatos foglalkoztatásra jogosult.

5. A 651/2014/EU bizottsági rendelet 34. cikke szerinti, a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás

9. § (1) A megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával járó többletköltség ellentételezéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(2) A támogatás keretében elszámolható

a) a helyiségek átalakításának költsége,

b) a megváltozott munkaképességű munkavállaló segítésével foglalkozó személy foglalkoztatásához kapcsolódó költség kizárólag a segítés ideje alatt, valamint ezen segítő személy képzési költsége,

c) a megváltozott munkaképességű munkavállaló általi használatra alkalmassá tétel érdekében

ca) a berendezések átalakításának, beszerzésének költsége,

cb) az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések költsége, a szoftverek beszerzésének és érvényesítésének költsége,

d) a megváltozott munkaképességű munkavállaló munkahelyre és munkával kapcsolatos tevékenység helyszínére történő szállításához közvetlenül kapcsolódó költség,

e) a megváltozott munkaképességű munkavállaló által rehabilitációra fordított órák bérköltsége,

f) a védett foglalkoztatást biztosító kedvezményezett esetén közvetlenül a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásával összefüggésben

fa) a termelőegység létrehozásának, üzembe helyezésének vagy korszerűsítésének költsége,

fb) az adminisztrációs és szállítási költségek.

(3) A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben azon költség számolható el, amely akkor merülne fel, ha a kedvezményezett nem megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatna.

5/A. 27 A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás

9/A. § (1) A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) beruházási, működési vagy zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatásként nyújtható.

(2) A támogatás – a nyomtatott vagy elektronikus formában közzétett sajtótermék és magazin kivételével – a következőkhöz nyújtható:

a)28 múzeum, levéltár, könyvtár, művészeti és kulturális központ vagy kulturális tér, színház, filmszínház, operaház, koncertterem, egyéb élő előadásokat bemutató szervezet, filmművészeti örökséggel foglalkozó intézmény és egyéb hasonló művészeti és kulturális infrastruktúra, szervezet és intézmény,

b) tárgyi kulturális örökség, régészeti lelőhely, emlékmű, történelmi emlékhely és épület, a kulturális örökséghez kapcsolódó természeti örökség, kulturális vagy természeti örökséggé nyilvánított örökség,

c) a szellemi kulturális örökség valamennyi formája, különösen a népi hagyományok, kézművesség,

d) művészeti vagy kulturális esemény, előadás, fesztivál, kiállítás és hasonló kulturális tevékenység,

e) kulturális és művészeti oktatási tevékenység, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és támogatásának jelentőségét tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok, ideértve az új technológiák alkalmazását is ezen célokra,

f) zenei és irodalmi alkotások írása, szerkesztése, gyártása, terjesztése, digitalizálása, kiadása és fordítása.

9/B. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény közötti különbséget azzal, hogy az infrastruktúra üzemeltetője – a támogatást nyújtó döntésétől függően – jogosult ésszerű nyereséget szerezni.

(2) A működési eredmény mértékét megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni, és

a) előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) A beruházási támogatás elszámolható költségei az immateriális javak és a tárgyi eszköz következő költségei:

a) az infrastruktúra építésének, korszerűsítésének, bővítésének, megvásárlásának, megőrzésének és fejlesztésének költsége, ha az infrastruktúra időbeli vagy térbeli kapacitását évente legalább 80%-ban kulturális célra használják,

b) a kulturális örökség megszerzésének költsége, különösen a lízingdíj, a kapcsolódó illetékek vagy a kulturális örökség áthelyezésének költsége,

c) a tárgyi és szellemi kulturális örökség védelmének, megőrzésének, újjáépítésének és helyreállításának költsége, különösen a megfelelő körülmények között történő tárolás költsége, a speciális eszközök, anyagok használatából fakadó többletköltség, valamint a dokumentációs, kutatási, digitalizálási és publikációs költség,

d) a közönség kulturális örökséghez való hozzáférésének javítását szolgáló intézkedések költsége, különösen a digitalizálással és más új technológiákkal, a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos, valamint a prezentációk, programok és látogatók tekintetében a kulturális sokszínűség elősegítésével kapcsolatos költség,

e) a kulturális projektek és tevékenységek, együttműködési és csereprogramok, valamint ösztöndíjak költsége különösen a kiválasztási eljárással kapcsolatos marketing és a projekt eredményeként közvetlenül felmerülő költség.

9/C. § (1) Működési támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg a releváns időszakban keletkező működési veszteséget.

(2) Működési támogatás esetén a támogatás a működési veszteségen felül fedezetet nyújthat az ésszerű nyereségre is.

(3) A működésből származó veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (3) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(5) A működési támogatás elszámolható költségei:

a) a kulturális intézmény vagy örökségi helyszín állandó vagy időszakos tevékenységéhez (pl. kiállításokhoz, előadásokhoz, rendezvényekhez és hasonló kulturális tevékenységekhez) kapcsolódó, a szokásos üzletmenetben felmerülő költség,

b) a kulturális és művészeti oktatási tevékenység költsége, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és népszerűsítésének fontosságát tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok költsége különösen az új technológiák e célokra történő alkalmazásának költsége,

c) a közönség kulturális intézményhez vagy örökségi helyszínhez és tevékenységhez való hozzáférésének javítását szolgáló költség különösen a digitalizálással, más új technológiákkal és a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos költség,

d) közvetlenül a kulturális projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó működési költség, így különösen

da) az ingatlanok és kulturális helyszínek bérletének, lízingjének költsége,

db) a kulturális projektekhez vagy tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó utazási-, anyag- és felszerelési költség,

dc) a kiállítások és díszletek építészeti elemeinek költsége,

dd) az eszközökhöz, szoftverekhez és felszerelésekhez igénybe vett hitel vagy lízing költsége,

de) az eszközök, szoftverek, felszerelések amortizációja, ha e költséget nem fedezte beruházási támogatás,

df) szerzői jogi védelem alatt álló alkotásokhoz és egyéb kapcsolódó szellemi tulajdonjogi védelem alatt álló tartalmakhoz való hozzáférésre vonatkozó jogokkal kapcsolatos költség,

dg) a marketing költsége,

dh) a projekt vagy tevékenység eredményeként közvetlenül felmerült költség,

e) a kulturális intézmény, örökségi helyszín vagy projekt személyi jellegű ráfordítása,

f) a külső tanácsadással és külső szolgáltatók által biztosított támogató szolgáltatásokkal kapcsolatos, közvetlenül a projekt eredményeként felmerülő költség.

9/D. §29 A 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási vagy működési támogatás esetén a támogatás összege a 9/B. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 9/C. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

9/E. § (1) A 9/A. § (2) bekezdés f) pontja szerinti zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás esetén

a) a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át, vagy

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a projektből származó bevételek jelenértékének különbségét azzal, hogy a bevételeket az elszámolható költségekből előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

(2) A zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás keretében

a) a szerző díjazása, különösen szerzői joggal kapcsolatos költség,

b) a fordító díjazása,

c) a szerkesztő díjazása,

d) az egyéb szerkesztési költség, különösen a korrektúrázás, a javítás, valamint a lektorálás,

e) az elrendezés és nyomdai előkészítés költsége és

f) a nyomtatás vagy elektronikus közzététel költsége

számolható el.

5/B. 30 A 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti a sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

9/F. § (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez nyújtható.

(2) A támogatott sportlétesítmény, multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével kell eljárni.

(3) A támogatott sportlétesítményhez, multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(4) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A létesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia.

(5) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapat használja, a hivatásos csapat esetén alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

9/G. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a keletkező működési veszteséget.

(4) A működési veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell megállapítani.

(5) A (3) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (4) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(6)31 A 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege az (1)–(5) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

9/H. § (1) A beruházási támogatás keretében a tárgyi eszköz és az immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség (pl. az igénybevett szolgáltatások és a karbantartás költsége, a bérleti díj, a személyi-, az anyag-, a kommunikációs-, az energia- és az adminisztrációs költség) számolható el.

(3) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenés, finanszírozás vagy az értékcsökkenéssel, finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

5/C. 32 A 651/2014/EU bizottsági rendelet 54. cikke szerinti audiovizuális alkotásokra nyújtott támogatás

9/I. § (1) Kulturális terméknek számító audiovizuális alkotásokra irányuló forgatókönyvíráshoz, fejlesztéshez, gyártáshoz, terjesztéshez és promócióhoz – filmstúdió infrastruktúrájára irányuló támogatás kivételével – támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) nyújtható.

(2) A támogatás nyújtása a területhez kötött ráfordítási kötelezettségektől függetlenül megállapítható.

(3) A támogatás keretében

a) gyártási támogatás esetében: az audiovizuális alkotások gyártásának teljes költsége, beleértve a fogyatékossággal élő személyeket segítő akadálymentesítéssel kapcsolatos költségeket;

b) gyártás-előkészítési támogatás esetében: a forgatókönyvírással és az audiovizuális alkotások fejlesztésével kapcsolatos költségek;

c) terjesztési célú támogatás esetében: az audiovizuális alkotások terjesztésével és promóciójával kapcsolatos költségek

számolhatók el.

(4) Az audiovizuális alkotások gyártására vonatkozó támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(5) A támogatási intenzitás a következő mértékben növelhető:

a) az egynél több tagállamban készülő, több tagállambeli producerrel dolgozó produkciók esetében az elszámolható költségek legfeljebb 60%-ára;

b) nehezen megvalósítható/terjeszthető audiovizuális alkotások, valamint az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) listáján feltüntetett országokat érintő koprodukciók esetében az elszámolható költségek legfeljebb 100%-ára.

(6) A gyártás-előkészítésre vonatkozó támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át. Amennyiben az elkészült forgatókönyv vagy projekt alapján végül audiovizuális alkotást készítenek, akkor a gyártás-előkészítési költségeket bele kell számítani a teljes költségvetésbe, és figyelembe kell venni a támogatási intenzitás kiszámításakor. A terjesztésre vonatkozó támogatási intenzitás mértéke megegyezik a gyártásra vonatkozó támogatási intenzitáséval.

6. A 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatásért járó ellentételezés

10. § (1) A közszolgáltatásért járó ellentételezés (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett részére nyújtható.

(2) A támogatás csak olyan mértékben korlátozhatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ideértve az ésszerű nyereséget is. A támogatás mértékét a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)–(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

7. A 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű közszolgáltatási támogatás

11. § (1) Egy vállalkozás részére a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű közszolgáltatási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) Nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely a támogatást a 360/2012/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(3) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(4) A támogatás nem halmozható ugyanazon közszolgáltatáshoz kapcsolódó más ellentételezéssel, függetlenül attól, hogy ez az ellentételezés uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak minősül-e.

(5) Az (1) bekezdés szerinti felső határ tekintetében a támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(6) A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás kedvezményezettjének a (4)–(6) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

13. § Az e rendelet alapján

a) kijelölt kezelő szerv, valamint

b) – ha e rendelet a hatálya alá tartozó előirányzat esetében lebonyolító szerv igénybevételét lehetővé teszi – az Ávr. szerinti megállapodás keretében kijelölt lebonyolító szerv

(a kezelő szerv és a lebonyolító szerv a továbbiakban együtt: szerv) által az e rendelet hatálya alá tartozó előirányzatok vonatkozásában az e rendelet hatálybalépését megelőzően tett kötelezettségvállalást és teljesített kifizetést az arra jogosult szerv által tett kötelezettségvállalásnak és teljesített kifizetésnek kell tekinteni.

13/A. §33 E rendeletnek a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet módosításáról szóló 24/2021. (VI. 16.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: R.) megállapított rendelkezéseit az R. hatálybalépésekor34 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

13/B. §35

13/C. §36

14. § E rendelet

a)37 4. § c) pontja és 5. §-a, valamint 2. alcíme az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

b)38 4. § h) pontja, 5. §-a és 6. § (6) bekezdése, valamint 7. alcíme az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.),

c)39 4. § g) pontja és 5. §-a, valamint 6. alcíme az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7., 2012.1.11., 3. o.),

d)40 4. § a), d)–f), i) és j) pontja, valamint 3–5/C. alcíme a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) 31., 33., 34., 53., 54. és 55. cikke

e)41

f)42 4. § b) pontja és 5. §-a az SA.50768 (2018/N). számú, Magyarország filmszakmai támogatási programja tárgyában hozott európai bizottsági határozat

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

15. §43

1. melléklet az 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelethez44

A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet fejezeti kezelésű kiadási előirányzatainak feladatterve

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1.

Áht-
azonosító

Cím név

Alcím
név

Jogcím-
csoport név

Jogcím-
név

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosítá-
sának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszí-
rozott költség-
vetési támogatás közre-
működő szervezete

2.

005412

20 Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

005708

 

2 Normatív finanszírozás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

244234

 

 

3 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás

1.    Az előirányzat biztosít forrást a nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus-munkakörben, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított átlagbér alapú támogatáshoz.
2.    Az előirányzat forrást biztosít a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézményre és pedagógiai szakszolgálati intézményre tekintettel a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház részére a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított működési támogatáshoz.
3.    Az előirányzat forrást biztosít a gyermek-, tanulói étkeztetéshez az óvodai, óvoda-bölcsődei, általános iskolai, középfokú iskolai, kollégiumi étkeztetés támogatására a költségvetési törvényben meghatározottak szerint.
4.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1., 3.: nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, vallási egyesület és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
(a továbbiakban: Nkt.)
2. § (3) bekezdés b) pont
bd) alpontja szerinti fenntartó
2.: nemzetiségi önkormányzat, bevett egyház
4.: Magyar Államkincstár
(a továbbiakban: Kincstár)

1–3.: kérelem alapján
4.: –

1–3.: előleg biztosítható
4.: –

1–3.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
4.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1–3.: felhatalmazó nyilatkozat
4.: –

1–3.: igénybe vehető
4.: –

5.

343328

 

 

4 Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás

1.    Az előirányzat az Nkt. 35.§-a és 35/A. §-a szerinti, az állami fenntartású iskolában biztosított hit- és erkölcstanoktatáshoz szükséges államilag garantált finanszírozáshoz nyújt fedezetet.
2.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.: bevett egyház, belső egyházi jogi személy
2.: Kincstár

1.: kérelem alapján
2.: –

1.: előleg biztosítható
2.: –

1.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
2.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1.: igénybe vehető
2.: –

6.

198619

 

4 Köznevelési feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

386362

 

 

4 Köznevelés speciális feladatainak támogatása

1.    Az előirányzat a köznevelési szerződések alapján az egyházi jogi személyek, vallási egyesületek, a nemzetiségi önkormányzatok és egyéb nem állami

1.: egyházi jogi személy, nemzetiségi önkormányzat, vallási egyesületek és magán

1–9.: kérelem alapján
pályázati

1–9.: előleg biztosítható
10.: –

1–9.: egyösszegű kifizetéssel

2.: a kötelezett-
ségvállalási

1–4., 6–9.: felhatalmazó nyilatkozat

2–5., 9.: igénybe vehető

 

 

 

 

 

szervezetek által fenntartott köznevelési intézményeket megillető támogatásokra, valamint azok igénylésének és feltételeinek megállapításával, továbbá folyósításával és a felhasználás ellenőrzésével kapcsolatos kiadásokra nyújt fedezetet.
2.    Az előirányzat forrást biztosít
2.1.    a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek támogatására, továbbá biztosítja a köznevelés, köznevelés-fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kutatási és tájékoztatási feladatok, valamint a köznevelés, köznevelés-fejlesztést érintő egyes nemzetközi feladatok finanszírozásának forrását, a diagnosztikus mérés, mérés-értékelés szakmai fejlesztését is;
2.2.    az egyes nemzetközi oktatási kötelezettségekkel járó kifizetésekre;
2.3.    a köznevelés-fejlesztési stratégia megvalósítása keretében a környezettudatos nevelés programjaira, a köznevelés-fejlesztési stratégiához kapcsolódó egyéb feladatok megvalósítására, a hazai és nemzetközi versenyeken, diákolimpiákon való részvétellel és felkészüléssel kapcsolatos feladatokra, a hazai és nemzetközi versenyek szervezésére;
2.4.    a kétoldalú egyezményekben meghatározott nemzetiségi oktatási feladatok támogatásaként az óvónők, tanítók és tanárok nyelvi módszertani továbbképzésére; anyaországi anyanyelvi programokra az iskolás korosztálynak; vendégtanárok fogadására; anyaországi tankönyvek behozatalára; kiküldetéssel kapcsolatos költségekre, továbbá a kétoldalú oktatási csereprogramok, nyelvoktatás fejlesztését célzó együttműködések a közoktatási tapasztalatcseréket lehetővé tevő nemzetközi konferenciák, rendezvények, találkozók támogatására, a nemzetközi oktatási képzési módszertani tapasztalatok cseréjének elősegítésére, anyanyelvi vendégtanár programok támogatására;
2.5.    az Útravaló ösztöndíjprogram
Út a tudományhoz alprogramja részeként a természettudományok iránt érdeklődő diákok tehetséggondozására– a program során a kutatócsoportot vezető tanár, valamint a diák is ösztöndíjban részesülhet –;
2.6.    a pedagógiai szakszolgálati tevékenységekre, a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanú-
lási, magatartási zavarral küzdő, valamint a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek, tanú-
lók köznevelési ellátásához kapcsolódó szak-
mai feladatok megvalósítására, továbbá a – tankerületi, megyei, valamint országos szinten megvalósításra kerülő – konzultatív szakmai tanácskozások, fórumok megtartására is;

köznevelési intézmények fenntartói
2.: gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi pedagógiai intézetek, köznevelési és felsőoktatási intézmények, intézményfenntartók, egyházi jogi személy, magánszemély (amennyiben a pályázó az elnyert támogatás összegéből ösztöndíjra fordítható összeget is igényel), külföldi szervezet, nemzetiségi önkormányzati, egyházi és magán köznevelési intézmények, valamint fenntartóik
3.: civil szervezet, közalapítvány, társadalmi szervezet, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, köznevelési és felsőoktatási intézmény, nemzetiségi önkormányzat
4.: civil szervezet, közalapítvány, társadalmi szervezet, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, köznevelési és felsőoktatási intézmény, határon túli szervezet, határon túli egyház, határon túli, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, határon túli természetes személy, külföldi személy, külföldi szervezet
5.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, egyház, vallásfelekezet, belső egyházi jogi személy,

úton
Korm. határozat alapján támogatói okirattal, támogatási szerződéssel
10.: –

 

részletekben történő kifizetéssel
10.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

dokumen-
tumban meghatá-
rozottak szerint
1., 3–10.: –

5.: nem határon túli államház-
tartáson
(a továbbiakban: Áh) kívüli szervezet: felhatalmazó nyilatkozat
10.: –

 

1., 6–8., 10.: –

 

 

 

 

 

 

2.7.    oktatásért felelős miniszter ágazati irányítási jog- és feladatkörébe tartozó feladatok ellátása érdekében a szükséges elemzések, programfejlesztések, tanügyi, köznevelés-igazgatási koncepciók, szakmai dokumentumok kidolgozásának támogatására, két tanítási nyelvű, nemzetiségi, sajátos nevelési igényű tanulók irányelveinek, egyéb kerettanterveknek a kidolgozására, nevelési-oktatási programok kifejlesztésének támogatására, a környezeti neveléssel, egészségneveléssel kapcsolatos programok támogatására, valamint a fenti feladatokkal kapcsolatos reprezentációs kiadásokra;
2.8.    az Arany János Programok támogatására;
2.9.    az Országos Diák Tanács támogatására;
2.10.    a tanév rendje rendelet szerinti témahetek megvalósítására;
2.11.    az Ökoiskolával és Zöldóvodával kapcsolatos feladatok ellátására;
2.12.    az óvodai digitális fejlesztések megvalósítására
2.13.    a köznevelési szakmai feladatellátáshoz kapcsolódó és nélkülözhetetlen infrastrukturális fejlesztések költségeire (beruházás előkészítés, beruházás lezárás, azonnali beavatkozás helyreállítás, működőképesség fenntartása céljából).
3.    Az előirányzat forrást biztosít az egyházi jogi személyek, nemzetiségi önkormányzatok, valamint az állami intézményfenntartók alatt működő intézményekben új hangszerek vásárlásához, hangszerek cseréjéhez, továbbá a Mindennapos Éneklés Program, és a Kodály Program feladatainak ellátásában vállalt hazai és nemzetközi programok, valamint az ezekkel összefüggő kiadásokhoz történő hozzájáruláshoz.
4.    Az előirányzat forrást biztosít
a Mindennapos Éneklés Program feladatainak (Éneklő Ifjúság, koncertlátogatások, mentorálási kórusprogram) ellátásához, valamint a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló Kormányközi Bizottság tagjaként vállalt feladatok támogatása és az ezekkel összefüggő kiadásokhoz történő hozzájáruláshoz.
5.    A fejezeti kezelésű előirányzat a határon túli magyarság identitásának erősítéséhez, a szülőföldön való boldoguláshoz, valamint az alábbiakban részletezett köznevelési feladatok, programok ellátásához nyújt fedezetet és biztosít hozzájárulást:
5.1.    a magyarországi és szülőföldi pedagógus-továbbképzések, nyári akadémiák támogatása;
5.2.    a határon túli magyar köznevelés szakmai szervezeteinek és intézményrendszerének: módszertani központok, pedagógus szövetségek, egyesületek működésének, fejlesztésének, programjainak támogatása;
5.3.    a határon túli magyar tankönyvírás elősegítése,

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, határon túli természetes személy, határon túli egyesület, határon túli szervezet, határon túli intézmény, külföldi természetes személy, külföldi nonprofit szervezet, határon túli egyházi intézmények, határon túli és magyarországi köz- és felsőoktatási intézmények, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó
6.: köztestület
7.: fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv
8.: nevelési-oktatási intézmények, köznevelési intézmények, köznevelési intézményfenntartó
9.: helyi önkormányzat, helyi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, vallási egyesület, költségvetési szerv, közalapítvány, alapítvány, egyesület
10.: Kincstár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fejlesztése, a tankönyves műhelyek munkájának támogatása, magyarországi tankönyvek biztosítása;
5.4.    szülőföldi és magyarországi tanulmányi versenyek, táborok, szaktáborok, valamint a köznevelés minőségi javítását célzó egyéb programok támogatása;
5.5.    a nyugati szórvány, a diaszpóra anyanyelv- és identitás-megőrzésére, -fejlesztésére vonatkozó projektek, így a pedagógusok, oktatók továbbképzésének, oktatási segédanyagok és tankönyvek készítésének, mobilitási programok támogatása;
5.6.    a magyarországi köznevelésben sajátos nevelési igényűként résztvevő határon túli diákok ösztöndíjának biztosítása;
5.7.    az Emberi Erőforrások Minisztériuma és jogelőd minisztériumai, valamint a szomszédos államok között megkötött nemzetközi kétoldalú munkatervek alapján ellátandó közneveléssel összefüggő feladatok megvalósítása;
5.8.    a tehetséggondozás, valamint a tanórán kívüli, identitást erősítő oktatási programok támogatása;
5.9.    a szomszédos államokban élő magyar kisebbséggel kapcsolatos kutatásokat folytató magyarországi és határon túli szervezetek programjainak támogatása;
5.10.    a szórványban folyó oktatási tevékenység támogatása;
5.11.    a határon túli magyar szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, tanácskozások, konferenciák, a Külhoni Magyar Oktatási Tanács, a Külhoni Magyar Közoktatási Bizottság, a Külhoni Magyar Tankönyv- és Taneszköz Bizottság működtetésének biztosítása;
5.12.    határon túli vonatkozású egyéb magyarországi és határon túli programok, rendezvények támogatása;
5.13.    határon túli magyar köznevelés infrastruktúrájának fejlesztése.
6.    Az előirányzat az Nkt. 63/H. § (1) bekezdés a) pontja szerint támogatást nyújt a Nemzeti Pedagógus Kar mint köztestület működéséhez és feladatainak megvalósításához, így az etikai kódex megalkotásával, az Nkt. 4. § 15. pontjában szabályozott közösségi szolgálat megszervezésének ellenőrzésével, valamint az ezzel kapcsolatos tanácsadó, információs tevékenység működtetésével kapcsolatos feladataihoz, biztosítva a szakmai partneri együttműködés kereteit az ágazat és a pedagógus társadalom között, elősegítve a köznevelési rendszer szakmai egységét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.    A központi adatszolgáltatáshoz, a diákigazolvány online igényléséhez, a Köznevelési Regisztrációs És Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA), valamint az ezek működtetésével összefüggő kiadásokhoz történő hozzájárulás.
8.    Nem önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények működési kiadásainak biztosítása.
9.    Az Nkt. 7. § (1) bekezdés a) pontja szerinti nevelési-oktatási intézmény felújítási, valamint beruházási feladatainak támogatása.
10.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

343617

 

 

11 Kis létszámú hit- és erkölcstanoktatás kiegészítő támogatása

Az előirányzat terhére a kislétszámú (8 fő alatti) csoportokban szervezhető hit- és erkölcstanoktatáshoz nyújtható támogatás.

bevett egyház, belső egyházi jogi személy

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

9.

381106

 

 

15 Ingyenes tankönyvellátás támogatása

A köznevelési rendszerben valamennyi nappali rendszerben tanuló, valamint a szakképzésben tanulók számára térítésmentes tankönyvellátás biztosítása, beleértve a nappali rendszerű nemzetiségi iskolai nevelés-oktatásban résztvevő tanulók ingyenes nemzetiségi tankönyvekkel való ellátását is.

nonprofit szervezet, fejezeti irányítása alá tartozó költségvetési szerv

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

10.

386373

 

 

16 Oktatási társadalmi szervezetek támogatása

1.    Az előirányzat felhasználásának célja az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyermekek, fiatalok és felnőttek, valamint családjaik egyéni szükségletek szerinti támogatása, valamint az őket támogató ellátórendszer fejlesztése.
2.    Az Autizmus Alapítvány az autista és autisztikus gyermekek és serdülők speciális habilitációs és rehabilitációs kezeléséhez, fejlesztéséhez, neveléséhez, oktatásához és munkára való felkészítéséhez nyújt támogatást közvetlenül az Alapítvány Módszertani Központjának intézményei útján.
3.    Az előirányzat nyújt fedezetet a köznevelési szakterület országos tevékenységi körű oktatási, nevelési egyesületei, szövetségei működésének pályázati rendszerű támogatására, a szervezetek kérelem alapján történő működési költség támogatására, a köznevelési szakterülethez kapcsolódó feladatok megoldásához szakértői és háttérdokumentumok, tanulmányok, kutatások, a nevelési-oktatási programok népszerűsítését célzó szakmai feladatok finanszírozására.
Az előirányzatból támogatás nyújtható azoknak az országos, regionális pedagógus szakmai, diák és szülői szervezeteknek, szövetségeknek, amelyek tevékenységükben szorosan kapcsolódnak a köznevelési szakterülethez, részt vesznek a miniszter ágazatirányítási tevékenységében, az országos és regionális tervek előkészítésében, a nevelési-oktatási programok népszerűsítését célzó szakmai feladatok végrehajtásában.

1–2.: alapítvány
3.: szövetség, civil szervezet, egyesület, költségvetési szerv, nonprofit szervezet

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

11.

222947

 

8 Nemzetközi kapcsolatok programjai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

384584

 

 

1 Nemzetközi és Európai Uniós oktatási és egyéb programok

Nemzetközi, európai uniós tagságból eredő oktatási és egyéb programok koordinálása, beleértve az EU oktatási szakpolitikáihoz kapcsolódó feladatok végrehajtását, a szakmai projektek koordinálását, az idegennyelv-oktatás fejlesztését célzó feladatokat (pl. Európai Nyelvi Díj), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) támogatásával benyújtott pályázatok nemzeti önrészének biztosítását és az Európa a Polgárokért Program megvalósítását.

közalapítvány, civil szervezet, költségvetési szerv, gazdasági társaság, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, köz- és felsőoktatási intézmény

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

13.

270190

 

 

2 Határon túli és nemzetközi kulturális feladatok támogatása

1.    Az előirányzat képezi az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) alapján meghirdetendő, a határon túli előadó-művészeti szervezetek (színházak és táncegyüttesek) szakmai programmegvalósításának támogatási keretösszegét.
2.    Az előirányzat képezi a kulturális nemzetpolitikai célok megvalósítását az egységes Kárpát-medencei kulturális tér kialakításának érdekében, hozzájárulva a Kárpát-medencei magyar identitás erősítéséhez.
3.    A kétoldalú kulturális munkatervekből adódó programok, feladatok finanszírozása.
4.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetközi kulturális szerződésekből fakadó feladatok ellátására, a nemzetközi kulturális megjelenések megvalósítására, valamint a nemzetközi kulturális egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére. Az előirányzat forrást biztosít a két- és többoldalú kulturális szakdiplomáciai feladatok megvalósítására, azon belül is a delegációk küldésével és fogadásával kapcsolatos kiadásokra. Részben a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére, részben az egyezményekben nem szereplő, de a korábbi években megkezdett és jó tapasztalatokkal rendelkező programok folytatására is fedezetet nyújt, ezzel is erősítve a magyar kultúra sokszínűségének bemutatását külföldön.
5.    Az előirányzat biztosítja a tagállamként való működés teljesítéséhez és az uniós döntéshozatalban való részvételhez kapcsolódó költségek fedezetét.
A felhasználás célja az EU kulturális együttműködéseiben való részvétel keretében az európai jelentőségű, nemzetközi együttműködésben létrejövő kulturális programok megvalósítását támogató Kreatív Európa programban való hazai részvétel biztosítása.
A program hazai végrehajtásának koordinálása 2014-től a Kreatív Európa Nonprofit Kft. feladata, amelyhez az előirányzat – az akkori Magyar Nemzeti Filmalap Zrt.-vel, azóta Nemzeti Filmintézettelkötött együttműködési megállapodás alapján – támogatást biztosít.
6.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.: határon túli, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, gazdasági társaság
2.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház, határon túli, létesítő okiratuk szerint előadó-művészeti szervezetek, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, határon túli természetes személy, külföldi személy, külföldi szervezet
3.: költségvetési szerv, köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
4.: költségvetési szerv, köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
5.: gazdasági társaság
6.: Kincstár

1–5.: kérelem alapján
pályázati úton
6.: –

1–5.: előleg biztosítható
6.: –

1–5.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
6.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1–5.: felhatalmazó nyilatkozat
6.: –

1–2.: igénybe vehető
3–6.: –

14.

256078

 

11 Kulturális szervezetek és feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

386451

 

 

3 Emlékparkok, emlékpontok támogatása

1.    Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. fenntartásában levő Emlékpark megújítására, működtetésére és egyéb szakmai programjaira szolgál a támogatás.
2.    Az előirányzat a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum által működtetett Emlékpont kiállítóhely működtetésére és szakmai feladatainak ellátására szolgál.

1.: gazdasági társaság
2.:helyi önkormányzati költségvetési szerv

kérelem alapján

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel
egyösszegű kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

16.

386462

 

 

5 Közgyűjteményi, közművelődési szakmai feladatok

1.    Az előirányzat célja a több szempontból kiemelt jelentőségű fesztiválok finanszírozásának támogatása. E forrásból az országos jelentőségű nemzetközi, vidéki, valamint a kiemelkedő színvonalú közösségi jellegű kistelepülési fesztiválok részesülhetnek támogatásban.
2.    Az előirányzat biztosítja a modellértékű múzeumi kezdeményezések, valamint egyéb múzeumi értékmentő feladatok támogatását.
3.    Az előirányzat biztosítja a könyvtári és levéltári értékmentő feladatok támogatását, valamint a törvényi determináció által kötelezően támogatandó feladatok ellátását és a kulturális értékek hozzáférhetőségének elősegítését.
4.    Az előirányzat nyújt fedezetet a közösségi és társadalmi részvétel fejlesztésével, a hagyományos közösségi kulturális értékek gondozásával,
az egész életre kiterjedő tanulással és amatőr művészetekkel, valamint a tehetséggondozással és a kulturális társadalmi, kulturális alapú gazdaságfejlesztés támogatásával kapcsolatos feladatok ellátására, ezen belül kiemelten a közművelődési közfeladatok ellátására kötött közszolgáltatási szerződésben rögzített feladatok megvalósítására, továbbá a Sikeres Magyarországért program részeként a 2005. és 2006. évi 20 éves futamidejű Közkincs Hitelprogramban támogatott kedvezményezettek éves kamat- és tőketörlesztés támogatására, valamint a nép- és világzenei exportiroda működésének támogatására, a Fonó Budai Zeneház működésének és szakmai programjainak támogatására, az „Alkotóházak éjszakája” és a „Kultúrházak éjjel-nappal” rendezvénysorozatok támogatására és szakmai kiadványok megjelentetésére.
A művészeti, közművelődési és közgyűjteményi szakterület együttműködése mellett, más ágazatok bevonásával történő közös célok megvalósítása a helyben elérhető kulturális értékek hozzáférhetőségének kiszélesítése érdekében.
5.    Az előirányzat nyújt fedezetet
a Székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár épületének felújítására, a felújítás előkészítésére.

1.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, nemzetiségi önkormányzat, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
2.: központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, civil szervezet, közalapítvány, közgyűjtemény, könyvtár, muzeális intézmény, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, határon túli gazdasági társaságok, határon túli természetes személy, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli egyház, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, alapítvány
3.: központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

1–5., 7.,
10–12.: felhatalmazó nyilatkozat
6.: –
8–9.: Áh-n kívüli szervezet esetében felhatalmazó nyilatkozat

1–4., 8.,
10–11.: igénybe vehető
5–7., 9., 12.: –

 

 

 

 

 

6.    Az előirányzat célja az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítése, továbbá elősegítése annak, hogy a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába, és ebből adódóan az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények nevelést segítő programjait.
7.    Az előirányzat célja a Makovecz Imre bástyája projekttel összefüggő, a piliscsabai Iosephinum területén tervezett kutatóliget II. ütemének és
a központi energiaellátó épület megvalósításának előkészítése érdekében szakértői tanulmányok készítése, helyszínvizsgálat lefolytatása, tervezési program elkészítése, megvalósíthatósági tanulmány készítése, fenntartási és üzemeltetési modell kidolgozása, településrendezési eszközök elkészítése, engedélyezési terv készítése, engedélyeztetés lefolytatása, valamint kivitelezési terv elkészítése a Makovecz Imre Bástyája projekt keretében a piliscsabai Iosephinum területén megvalósuló beruházásokkal összefüggő további intézkedésekről szóló 1816/2019. (XII. 30.)
Korm. határozat 4–5. pontja szerint.

szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, civil szervezet, közalapítvány, közgyűjtemény, könyvtár, muzeális intézmény, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, határon túli gazdasági társaságok, határon túli természetes személy, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli egyház, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, alapítvány
4.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.    Az előirányzat a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CXL. törvény) 94. § (4) bekezdésben előírt feladatok megvalósítására, a kulturális (közművelődési és közgyűjteményi) szakemberek továbbképzésének, szervezett képzésének és dokumentumvásárlásának támogatására szolgál.
9.    A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia megvalósítása érdekében 2018–2021. évek között szükséges intézkedésekről szóló 1175/2018. (III. 28.) Korm. határozattal elfogadott akciótervi szintű feladatok végrehajtása.
A Stratégiában megjelölt aggregátor intézmények szolgáltatás-, gyűjtemény- és aggregációfejlesztésével összefüggő tevékenységek támogatása. A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia népszerűsítését célzó marketing tevékenység, valamint a Közgyűjteményi Digitalizálási Kézikönyv megvalósítása.
A Nemzeti Adattár Projekt I. fázisának megvalósítása érdekében az aggregátor intézmények közös mintaprojektje.
10.    A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megvalósuló feladatok teljes körű ellátása.
11.    Az előirányzat támogatást biztosít az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve keretében megvalósuló programok megvalósítására.
12.    Az előirányzat biztosítja az őstörténeti kutatások rehabilitációjával foglalkozó László Gyula Intézet alapításához és működéséhez szükséges forrást, valamint a Magyarságkutató Intézet mint jogutód által ellátandó feladatok finanszírozását.

önkormányzat, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó,
egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
5.: helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv
6.: az Nkt. 7. § (1) bekezdés
a) pontjában meghatározott, belföldi székhelyű óvodák, fenntartótól függetlenül
7.: alapítvány, közalapítvány
8.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, nemzetiségi önkormányzat, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.: költségvetési szerv, gazdasági társaság, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
10.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
11.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
12.: költségvetési szerv, gazdasági társaság

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

368839

 

 

6 Csoóri Sándor Alap

A szellemi és anyagi népművészeti örökség megőrzését célzó, a népi kultúra közösségeket teremtő műfajainak (különösen néptánc, népdal, népzene, népmese), a teljes népművészeti mozgalom szervezeteinek támogatása Magyarországon, a Kárpát-medencében és
a szórványban.

költségvetési szerv, civil szervezet, gazdasági társaság, egyéni cég, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli természetes személy, határon túli intézmény, határon túli civil és egyházi szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli köznevelési intézmények, egyéni vállalkozó, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, közalapítvány, köztestület, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, egyházi jogi személy, határon túli egyház

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

Emberi Erőforrás Támogatás-
kezelő

18.

295268

 

 

7 Kulturális társadalmi, civil és nonprofit szervezetek támogatása

1.    Előadó-művészeti, alkotóművészeti közgyűjteményi célú kulturális alapítványok alapító okiratban meghatározott feladatainak és működésének támogatása.Kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző alapítványok, továbbá a kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő munkát végző szervezetek, intézmények számára szakmai-módszertani fejlesztő szolgáltatásokat biztosító alapítványok támogatása; a népművészeti és amatőr művészeti alapítványok támogatása.
2.    A tematikus múzeum besorolással rendelkező Trianon Múzeum működésének és programjainak támogatása.
3.    Az előirányzat nyújt fedezetet a Kárpát-medencei Művészeti Tematikus Népfőiskola szakmai programjainak és működési költségeinek biztosítására, ingatlanvásárlás és -felújítás támogatására.
4.    Az előirányzat szolgál az országos hatókörű népfőiskolai szervezetek, művészeti, közművelődési, közgyűjteményi és az örökségvédelmi feladatot végző civil és non-profit szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok, testületek, bizottságok támogatására, a feladataik ellátásához szükséges működési feltételek biztosítására, a szükséges tárgyi eszközök, berendezések beszerzésére, valamint a programjaik megvalósulásának elősegítésére.
5.    A más fenntartóval nem rendelkező Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (a továbbiakban: TEMI) és 60 tagintézményének működési és feladatfinanszírozást szolgáló támogatása a TEMI-n keresztül: hozzájárulás az ország különböző településein működő közművelődési intézmények, könyvtárak, művészeti együttesek kulturális, közösségi alapú társadalom- és gazdaságfejlesztő programjaihoz, lakossági szolgáltatásnyújtásához, települési közművelődési feladatok ellátásához és az intézményekben működő alkotó közösségek, művészeti csoportok, körök, klubok fenntartásához és működtetéséhez. Az 1997. évi CXL. törvény 91. § (1) bekezdés c) pontjában előírt hozzájárulás.
6.    Az előirányzat hozzájárul a Magyar Írószövetség működésének támogatásához, irodalmi estek, műsorok, irodalmi találkozók megrendezéséhez, a magyar szépirodalom és az olvasás népszerűsítéséhez, a magyar irodalom és a magyar írótársadalom szolgálatához, továbbá a kultúráért felelős miniszter felelősségi körébe utalt, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 99. § (2) bekezdés d) pontja szerinti, a nemzetközi kulturális szervezetekben való magyar részvétellel kapcsolatos közfeladatok ellátásához.

1.: alapítványok, közalapítványok, határon túli szervezet, külföldi szervezet, központi költségvetési szerv
2–3.: alapítvány
4.: civil szervezet, határon túli szervezet, külföldi szervezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, nonprofit gazdasági társaság
5.: egyesület
6–8.: civil szervezet
9.: gazdasági társaság
10.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
11.: központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság
12.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, határon túli egyház, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli szervezet, magánszemély

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

1., 4., 10., 12.: igénybe vehető
2–3., 5–9.,
11.: –

 

 

 

 

 

7.    Az előirányzat célja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (a továbbiakban: TIT) mint a közösségi művelődés területén elismert ismeretterjesztő, felnőttképzést folytató, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat kiadó, intézményfenntartó szervezet és tagszervezetei működési költségeihez, az 1997. évi CXL. törvény 91. § (1) bekezdés c) pontjában előírt hozzájárulás.
8.    A támogatás egyrészt a főiskola napi működési költségéhez, másrészt a Kárpát-medencei népfőiskolai programok finanszírozásához járul hozzá.
9.    Az előirányzat célja az 1997. évi
CXL. törvény 84–85. §-ában meghatározott területi közművelődési szakmai szolgáltatás megszervezése és működési feltételeinek biztosítása érdekében kötött közszolgáltatási szerződés keretében a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. közfeladat-ellátásának támogatása, valamint ingatlanvásárlás és -felújítás támogatása.
10.    Az előirányzat támogatást biztosít
10.1.    egy központi első világháborús emlékmű létrehozásának előkészítéséhez és létrehozásához;
10.2.    első világháborús emlékművek helyreállításához;
10.3.    világháborús, vagy az első világháborúhoz kapcsolódó gyűjtemények, műkincsek megvásárlásához;
10.4.    a magyar nemzet első világháborús részvételét, szerepét és tragédiáit bemutató hazai és nemzetközi első világháborús kiállítás megszervezéséhez és
a kapcsolódó fejlesztések (beruházások) megvalósításához;
10.5.    első világháborús honlap fejlesztéséhez;
10.6.    oktatási és képzési programelemek (pedagógusképzés, diákvetélkedők stb.) megvalósításához kapcsolódó innovatív fejlesztésekhez, kutatásokhoz;
10.7.    tudományos művek megjelentetéséhez, tudományos és kulturális rendezvények, művészeti tevékenységek megvalósításához, valamint játék- és dokumentumfilmek forgatókönyveinek megalkotásához;
10.8.    a program- és pályázati iroda működtetéséhez.
11.    Az előirányzat támogatást biztosít
a Vörösmarty Mihály Emlékkiállítás létrehozására.
12.    Az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges feladatokról szóló 1066/2017. (II. 9.) Korm. határozat alapján létrehozott Emlékbizottság által jóváhagyott cél- és feladatrendszer szerinti programok megvalósítása és az Emlékbizottság működésének támogatása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

358973

 

 

8 Makovecz Imre Alap

Az előirányzat célja a Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló 2022/2015. (XII. 29.) Korm. határozattal a Makovecz Imre életművét képező tervek megvalósítása és épületek felújítása érdekében létrehozott Makovecz Imre Alap (MIA) forrásainak terhére megszülető egyedi döntésekből eredő építések és felújítások finanszírozásának biztosítása.

civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, egyházi jogi személy

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Áh-n kívüli szervezet esetén: felhatalmazó nyilatkozat

20.

256245

 

13 Művészeti tevékenységek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

386473

 

 

1 Művészeti tevékenységek és egyéb feladatok támogatása

1. Az előirányzat célja a Magyar Rádió művészeti együttesei szakmai működésének biztosítása, támogatása, eszközállományának korszerűsítése, valaminta tevékenységhez tartozó hangversenyszervezésnek, kortárs magyar zeneművek bemutatásának, hangfelvételek készítésének, a kortárs magyar zeneművészet és egyéb szakmai programok szervezésének támogatása.
2. Az előirányzat az előadó-művészeti tevékenységek ellátására, előadó-művészi produkciók tervezésére és kivitelezésére, infrastruktúra kialakítására, korszerű felszerelések, tárgyi eszközök beszerzésére szolgál, valamint előadó-művészethez kapcsolódó egyéb szakmai tevékenységhez, továbbá a mindenkori magyar kulturális életet meghatározó hazai és nemzetközi viszonylatban emblematikus jelentőségű személyiségek kiemelkedő kulturális tevékenységével összefüggő kiadások fedezetére biztosít támogatást.
3. Az előirányzat az alkotóművészeti tevékenységek ellátására, művészi alkotások tervezésére és kivitelezésére, művészeti kiadványok (album, könyv, tanulmány) megjelentetésére infrastruktúra kialakítására, korszerű felszerelések, tárgyi eszközök beszerzésére szolgál, valamint az alkotóművészethez kapcsolódó egyéb szakmai tevékenységhez, továbbá a mindenkori magyar kulturális életet meghatározó hazai és nemzetközi viszonylatban emblematikus jelentőségű alkotásokkal, épületekkel, összefüggő kiadások fedezetére (felújítás, áthelyezés, létesítés) biztosít támogatást.
4. Az előirányzat célja a hazai és határon túli előadó-művészeti szervezetek támogatása az alábbiak szerint:
4.1. azEmtv. alapján nemzeti előadó-művészeti szervezetnek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nem minősülő színházak, balett- és táncegyüttesek, zenekarok és énekkarok szakmai programmegvalósításának és működésének támogatása pályázat útján:
4.1.1. minősítéssel nem rendelkező színházak és táncegyüttesek támogatása
4.1.2. minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok támogatása
4.2. azEmtv. alapján kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatása pályázat útján:
4.2.1. kiemelt művészeti célok – színház, táncegyüttes támogatása
4.2.2. kiemelt művészeti célok – zenekarok, énekkarok támogatása
4.3. az előirányzat hozzájárulást biztosít egyes színházi és táncművészeti tevékenységet folytató előadó-művészeti szervezetek létesítő okirat szerinti tevékenységének megvalósításához.
5. Az előirányzat célja 100 Tagú Cigányzenekar működésének és programjainak támogatása.
6. Az előirányzat célja a magyarországi előadó-művészet, a színház-, tánc- és zeneművészet művelésének és fejlesztésének támogatása, a színház-, tánc- és zeneművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapítása, a hazai előadó-művészet nemzetközi jelenlétének elősegítése, a határon túli magyar kultúra ápolása, a hazai nemzetiségek művészeti életének támogatása, az előadó-művészeti intézményrendszer fejlesztése.
7. Az előirányzat terhére finanszírozható a nagyközönség számára közvetlenül hozzáférhetővé tett zenei hagyományok életben tartása és közkinccsé tétele, valamint a fiatal nemzedékek hazájuk iránti elhivatottságának növelése az Alaptörvényében felvázolt jövőképnek megfelelően.
8. Az előirányzat a magyar filmszakmai támogatási rendszerrel kapcsolatos egyes feladatok megosztásáról szóló 1203/2011. (VI. 21.) Korm. határozat alapján a Filmalap és az EMMI között létrejött keret-megállapodásban rögzített feladat megvalósítására, rövid dokumentumfilmek, portréfilmek, animációs filmek és rövidfilmek gyártásának, filmgyártás- előkészítésének és filmterv fejlesztésének támogatására szolgál. Az előirányzat biztosítja többek között az „art” besorolású mozik működésének támogatását, valamint az „art” minősítésű filmalkotások forgalmazásának támogatását a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 17. §-a alapján; a hazai és nemzetközi filmfesztiválok megvalósításának támogatását; a filmszakmai szervezetek alapító okiratban meghatározott feladatainak, szakmai tevékenységének és működésének támogatását, valamint a filmalkotások akadálymentesítésének támogatását a vakok, a gyengénlátók valamint a siketek oktatáshoz, művelődéshez történő minél szélesebb körű hozzáférésének elősegítése érdekében.

1.: gazdasági társaság
2-3.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, jogi személyiségű társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
4.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyesület, alapítvány, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
5.: gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, külföldi személy, külföldi szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyházi jogi személy, határon túli egyház
6.: gazdasági társaság, civil szervezet
7.: civil szervezet, alapítvány, egyesület, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli intézmény, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet
8.: költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég
9.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet
10.:civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, határon túli intézmény, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet
11.: civil szervezet, közalapítvány, alapítvány, társadalmi szervezet, központi költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság – kivéve Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. –, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, határon túli szervezet, határon túli egyház, határon túli kulturális szervezetek, határon túli intézmények, határon túli egyesületek, határon túli természetes személy, határon túli gazdasági társaság, külföldi természetes személy, külföldi szervezet
12-13.: Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.

1-11.: kérelem alapján
pályázati úton,
12-13.: kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

 

1-9.,11-13.: felhatalmazó nyilatkozat
10.: -

4.: Emberi Erőforrás Támogatás
kezelő
1-3., 5-10.,
12-13.: –
11.: Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.

2-3., 7-9.: igénybe vehető,
1., 46.,
10-13.:

 

 

 

 

 

 

9. Az előirányzat célja 2015. évi Milánói Világkiállítással kapcsolatos magyarországi és külföldi rendezvényszervezés, kulturális, tudományos, szakmai programok lebonyolítása, a programok végrehajtásához szükséges bemutatók teljes körű megszervezése, logisztika, utazásszervezés, catering szolgáltatások és gasztronómiai események teljes körű lebonyolítása, éttermi rész kialakítása és működtetése, marketing és PR kommunikáció, projektmenedzsment, arculat tervezés és kivitelezés, honlap tervezés és kivitelezés, honlap tartalommenedzsment, socialmedia menedzsment, kampányok szervezése, hirdetések kezelése, reklámanyagok készítése, partnertalálkozók szervezése, médiamenedzsment, tájékoztató és sajtóanyagok írása és kivitelezése, művészi alkotások tervezése és kivitelezése, a szükséges speciális infrastruktúra, tárgyi eszközök biztosítása.
10. Az előirányzat forrást biztosít a Magyar Rádió Hangarchívuma elhelyezésére és működtetésére alkalmas helyszín kialakításának és a Hangarchívum átköltöztetésének előkészítésére.
11. Az előirányzat – a 12. pontban meghatározott kivétellel – forrást biztosít a kulturális tevékenységet ellátó intézmények fejlesztése, fenntartása és működtetésének támogatása egyes feladatainak ellátására, ideértve:
11.1. kulturális termékek, produkciók népszerűsítését,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.2. a vidéki kulturális élet megerősítését,
11.3. a művészeti és tudományos eredmények innovatív bevezetését,
11.4. kreatívipari innovációk elősegítését és támogatását,
11.5. kulturális előadó- és alkotóművészeti kormányzati programok lebonyolításárának támogatását, valamint
11.6. popkulturális törekvések támogatását, úgymint oktatásszervezés, gyűjteményezés, tehetséggondozási tevékenységek és azokat népszerűsítő kommunikációs intézkedések támogatása.
Az előirányzat forrást biztosít továbbá „A nemzet alkotója” elnevezésű alkotói ösztöndíj támogatására.
12. Az előirányzat biztosít forrást a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. egyes szakmai feladatainak ellátására, ideértve:
12.1. kultúra-marketing, így különösen kulturális termékek, produkciók, nemzeti programok népszerűsítését,
12.2. a kárpát-medencei magyar kulturális élet koordinációját,
12.3. a vidéki kulturális élet megerősítése, regionális együttműködési programok létrehozása és működtetése során ellátott feladatait,
12.4. a kultúrafogyasztó szokások elemzése és adatbázisba rendezés révén – személyre szabott termékkínálatot hordó felületek kialakítását,    
12.5. a művészeti és tudományos eredmények innovatív bevezetését a közoktatásba, közművelődésbe és a Kárpát-medencei turizmusba,
12.6. „A nemzet alkotója” elnevezésű alkotói ösztöndíj koordinálását,
12.7. a kultúrafinanszírozás racionalizálását és összehangolását,
12.8. popkulturális törekvések erősítését, oktatásszervezési, gyűjteményezési, tehetséggondozási tevékenységek és azokat népszerűsítő kommunikációs intézkedések révén, valamint
12.9. popkulturális adatvagyon digitális feldolgozásának elindítását, a már digitalizált tartalmak rendszerezett közzétételét és elérhetőségének lehetővé tételét a nemzeti infrastruktúrán keresztül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13. Az előirányzat biztosít forrást a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. kulturális előadó- és alkotóművészeti kormányzati programok lebonyolításával kapcsolatos lebonyolítói díj finanszírozására, a Művészeti tevékenységek és egyéb feladatok támogatása jogcímcsoport tekintetében meghatározott kezelő szervi feladatainak ellátására, így különösen az egyes kultúrstratégiai kérdésekről szóló 1108/2021. (III. 10.) Korm. határozatban meghatározott a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft.-nek a kulturális tevékenységek finanszírozása, illetve támogatása, továbbá a kulturális tevékenységet ellátó intézmények fejlesztése, fenntartása és működtetésének támogatása érdekében e tevékenységek koordinálásával kapcsolatos költségeinek fedezetére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

386384

 

 

9 Közkönyvtári jogdíjak és művészeti nyugdíjsegélyek támogatása

1.    Az előirányzat támogatást nyújt a közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak kifizetéséhez és ennek költségeihez.
2.    Művészeti nyugdíjsegélyek kifizetése a társadalombiztosítási alapkezelő szerven keresztül.
3.    Kulturális fejlesztések és beruházások előkészítésének, valamint megvalósításának támogatása.
4.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.: egyesület (bejegyzett közös jogkezelő szervezet), központi költségvetési szerv
2.: központi költségvetési szerv
3.: központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat egyházi jogi személy, civil szervezet, gazdasági társaság
4.: Kincstár

1–3.: kérelem alapján
4.: –

1., 3.: előleg biztosítható
2., 4.: –

1–2.:
részletekben történő kifizetéssel
3.: egyösszegű vagy részeletekben történő kifizetéssel
4.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1., 3.: felhatalmazó nyilatkozat
2., 4.: –

23.

343339

 

 

11 A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál megrendezésének támogatása

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és
a Budapesti Őszi Fesztivál (Café Budapest) megrendezésének támogatása.

gazdasági társaság

kérelem alapján

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

24.

379406

 

 

15 Lázár Ervin Program

1.    Az előirányzat célja a gyermek- és ifjúsági korosztály előadóművészetekre fogékony nézővé nevelésének előmozdítása, a nemzeti identitás erősítése, valamint annak biztosítása, hogy minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák számára megteremtődjön a tanévenként egyszeri ingyenes színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, valamint az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának lehetősége – függetlenül a gyermek lakóhelyétől és családja anyagi helyzetétől.
2.    Az előirányzat célja a sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolása a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók létrehozása érdekében a nemzeti identitás erősítése, a művészet minden magyar állampolgár részére egyenlő feltételek mellett történő hozzáférhetővé tétele.

1–2.: civil szervezet, alapítvány, egyesület, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli intézmény, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

25.

266190

 

19 Szociális célú humánszolgáltatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26.

244201

 

 

1 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása

1.    Az előirányzat az egyházi és más nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működési kiadásainak támogatására szolgál. A támogatás igénylésének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének rendjét az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet határozza meg.
2.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
2.: Kincstár

1.: kérelem alapján
2.: –

1.: előleg nem biztosítható
2.: –

1.: részletekben történő kifizetéssel
2.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1.: felhatalmazó nyilatkozat
2.: –

1.: igénybe vehető
2.: –

27.

385606

 

 

2 Egyéb szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások sajátos finanszírozása

1.    A pályázati úton 3 éves befogadásra került utcai szociálismunka-szolgálatok, alacsonyküszöbű szolgálatok, a krízisellátás pályázati úton történő támogatása. A finanszírozás keretét a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet szabályozza.
2.    Az előirányzat egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok egyedi támogatási forráskeretét biztosítja.
3.    A jogszabályban meghatározott hajléktalanellátó intézmények kiegészítő feladatainak pályázat útján történő támogatása: intézmények felújítási kiadásaihoz való hozzájárulás, szolgáltatások fejlesztése, kiegészítő programok költségeihez, valamint téli krízisidőszak megnövekedett feladatainak ellátásához támogatás nyújtása, továbbá a lebonyolítási díj fedezete. Működési költség és támogatás biztosítása a hajléktalanság problémájának leküzdését szolgáló, a hajléktalanellátást kiegészítő programok kivitelezéséhez, speciális hajléktalanfeladatok, továbbá a hajléktalan embereket ellátó intézményrendszerrel kapcsolatos feladatok ellátásához.

1–2.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
3.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, szövetkezet, lakásszövetkezet, európai szövetkezet, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, gazdasági társaság

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

1.: Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
(a továbbiakban: NSZI)
2–3.: –

1.: –
2–3.: igénybe vehető

28.

346473

 

 

8 Szociális humánszolgáltatók, köztestületi szociális intézmények részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások

1.    Az előirányzat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet] alapján pótlékok és annak szociális hozzájárulási adójához biztosít fedezetet.
Az előirányzat a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján elrendelt, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó központi, köztestületi költségvetési szervezetek részére előírt pótlékok és annak szociális hozzájárulási adójához biztosít fedezetet.
2.    Az előirányzat a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeket fenntartó nem állami, nem önkormányzati szervezetek részére a minimálbér és garantáltbérminimum emeléséhez kapcsolódó kompenzációhozbiztosított támogatások elszámolási feladataira szolgál.

1.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, központi költségvetési szerv, köztestületi költségvetési szerv
2.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

1., 2.: felhatalmazó nyilatkozat

1., 2.: igénybe vehető

29.

385595

 

 

12 Egyes szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő ágazati szakmai programok támogatása

1. Az előirányzat a szociális ágazat területét előmozdító rendezvények, sajtótermékek, tájékoztatási tevékenységek, programok, szolgáltatások, projektek, korszerű felszerelések, eszközök beszerzését továbbá szociális ágazati szakmai feladatok támogatását finanszírozza.
2. Az előirányzat a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet szerinti személygépkocsi szerzési és átalakítási, egyéb jármű szerzési támogatás nyújtására szolgál, mely a közlekedésükben akadályozott és egyéb fogyatékossággal élő személyek közlekedését, ezáltal társadalmi reintegrációjukat segíti elő, valamint biztosítja a postai szolgáltatási díjat.
3. Az előirányzat célja a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok támogatása, a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek létrehozását és megőrzését célzó támogatás nyújtása, a társadalom és a munkáltatók érzékenyítésének, védett munkahelyeken előállított javak piacra jutásának támogatása.
Kutatások, adatgyűjtések, szakmai programok egyedi támogatása.
4. Az előirányzat célja a gyermekvédelmi szakellátási intézmények, nevelőszülői hálózatok, javítóintézetek fejlesztése, egyes módszertani feladatok ellátása, fejlesztéseket megalapozó felmérések készítése, a különleges és speciális gyermekotthonok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, javítóintézetek, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatást végző szervezetek innovatív programjainak támogatása, valamint önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi és szakmai szervezetek szakmafejlesztési céljainak támogatása, szakmai kiadványok kiadása, terjesztése, gyermekvédelmi, gyermekjóléti szakmai feladatok támogatása.
5. Az előirányzat célja a falu- és tanyagondnoki szolgálatok működését szakmailag fejlesztő és koordináló non-profit szervezetek támogatása. A szolgáltatás területi működését felügyelő, fejlesztő szervezeti hálózat működésének támogatása.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben előírt egyházi módszertani feladatok ellátásához támogatás biztosítása.
A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások és innovatív fejlesztések működési és beruházási tárgyú támogatása, valamint szociális gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatási, fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységhez kapcsolódó szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok, pályázati programok, képzések, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények, szervezetek támogatása.
6. Az előirányzat célja a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény, valamint az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtása keretében az érintettek önálló életvitelét segítő programok, a fogyatékos személyek érdekében végzett

1.: civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
2.:egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó
3.:civil szervezet, helyi önkormányzati költségvetési szerv, költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, egyéni cég, központi költségvetési szerv, egyesülés, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás
4.:civil szervezet, központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, határon túli szervezet, gazdasági társaság
5.:civil szervezet, közalapítvány, költségvetési szerv, köztestület, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
6-7.: civil szervezet, költségvetési szerv, gazdasági társaság, közalapítvány, köztestület, egyházi jogi személy, egyesülés, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, nemzetiségi önkormányzat, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, határon túli személy, határon túli szervezet, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, társulás, egyéb állami gazdálkodó szerv, külföldi szervezet

1-6.:kérelem alapján
pályázati úton
7.: pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

1., 3., 5.: a kötelezettség-
vállalási dokumen-
tumban meghatáro-
zottak szerint
2., 4., 6-7.:

1.; 3-7.:felhatal-
mazó nyilatkozat
2.: -

1-6.: –
7.: Nemzeti Szociálpolitikai Intézet

3-6.: igénybe vehető
1-2.,7.:

 

 

 

 

 

 

hiánypótló szolgáltatások költségvetési támogatása, önálló életvitelt segítő kutyák kiképzésének támogatása, szülősegítő szakmai programok támogatása, fogyatékos személyt nevelő családok otthonában szakszerű felügyeletet biztosító szolgáltatás támogatása, gépjárműbeszerzés jelnyelvi tolmácsszolgáltatást nyújtó szervezetek támogatása, elemi látásrehabilitáció szolgáltatást nyújtó szervezetek teljesítmény-alapú támogatása; fogyatékos személyeket ellátó otthonok kiegészítő támogatása, fogyatékossággal élők országos, regionális és helyi szervezeteinek és szakmai programjainak támogatása, pályázati lebonyolítási költségek finanszírozása, kérelem alapján fogyatékosságügyi feladatok, szakmai, vagy beruházási, felújítási programok, projektek támogatása.
7. Az előirányzat céljaa magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény, illetve a jelnyelvi tolmácsszolgálatok működésének és a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás igénybevételének feltételeiről szóló 62/2011.(XI.10.) NEFMI rendelet alapján a fogyatékossággal élő személyek részére jelnyelvi tolmácsszolgáltatást nyújtó szervezetek pályázati úton történő támogatása. Fogyatékosságügyi szakmai programok kezelő szervi feladatainak támogatása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30.

059811

 

 

13 Gyermekvédelmi Lakás Alap

Az előirányzat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. törvény alapján a nevelésbe vételből a nagykorúvá válással kikerült fiatal felnőttek számára megállapított otthonteremtési támogatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, valamint a postaköltséget tartalmazza.

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság

kérelem alapján

előleg biztosítható

részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

31.

265967

 

 

15 Fejlesztő foglalkoztatás támogatása

Szociális intézményi jogviszonya alapján ellátásban vagy szolgáltatásban részesülő személyek munkarehabilitációs célú fejlesztő foglalkoztatása támogatás biztosításával.

civil szervezet, gazdasági társaság, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyházi jogi személy

pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

NSZI

32.

295313

 

 

16 Egyes szociális és fogyatékossággal élők társadalmi szervezeteinek támogatása

1.    Az előirányzat célja
–    az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei,
–    a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és tagszervezetei,
–    a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és tagszervezetei,
–    a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és tagszervezetei,
–    a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége és tagszervezetei,
–    az Autisták Országos Szövetsége és tagszervezetei,
–    a Siketvakok Országos Egyesülete,
–    az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége és tagszervezetei
működésének, valamint a célcsoport érdekében végzett szakmai programjaik támogatása.
Az előirányzat célja továbbá
–    a Dévény Anna Alapítvány,
–    a Kézenfogva Alapítvány,
–    a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum,
–    az Afázia Egyesület és
–    a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete
működésének és szakmai programjainak támogatása.
2.    Karitatív tevékenységeket végző szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok kiemelt programjainak, speciális, innovatív szociális szolgáltatások fejlesztésének támogatása.
Különösen adománygyűjtés, segítségnyújtás, segélycsomag-készítés, ruha- és élelmiszerosztás, étkeztetés, katasztrófahelyzetben krízisellátás és
-helyreállítás, börtönmisszió, jogi tanácsadás, speciális és innovatív programok, projektek működtetése.
A szervezetek támogatása kiterjed a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer működtetésére, fejlesztésére.

1.: civil szervezet
2.: civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, bevett egyház és belső egyházi jogi személye

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

1.: –
2.: igénybe vehető

33.

003056

 

22 Egészségügyi ágazati előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

34.

386706

 

 

1 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok

1.    Az előirányzat felhasználásának célja a határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása az egészségbiztosítási alap előirányzatainak kezelő szerve közreműködésében.
2.    2011. június 1-től ismét kötelező a kamarai tagság az egészségügyben, amely szerint egészségügyi tevékenységet főszabály szerint csak az végezhet, aki tagja az adott tevékenység végzésének feltételeként előírt szakképesítés szerinti kamarának (Magyar Orvosi Kamara, Magyar Gyógyszerészi Kamara, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara).
A kamarák közfeladat-ellátása bővült a tagokkal szembeni, etikai vétség tárgyában lefolytatandó eljárásokkal. Ezáltal működési költség igényük is megemelkedik, amihez az EMMI hozzá kíván járulni. A három kamara támogatása a rendelkezésre álló keretösszegből tagságarányosan történik, az adott kamara által lefolytatandó etikai eljárások becsült arányszámainak egyidejű figyelembevétele mellett.
3.    Az egészségügyről szóló 1997. évi
CLIV. törvény 207. § (2) bekezdése értelmében a donor jogosult az adományozással kapcsolatos jövedelem kiesésének, valamint az adományozásról szóló nyilatkozat megtételével és az utazással összefüggésben ténylegesen felmerült, igazolt – társadalombiztosítási jogviszonya alapján nem fedezett – költségeinek megtérítésére. A forrás felhasználása az egészségbiztosítási alap előirányzatainak kezelő szervén keresztül történik.
4.    Az előirányzat terhére kerül biztosításra az egészségpolitikai területen jelentkező évközi kiemelt szakmai feladatok támogatása.
5.    Az előirányzat terhére kerül biztosításra a Családbarát Szülészet Pályázati Program forrása.
6.    Az egészségügy prevenciós kapacitásainak megerősítéseként létrejövő Egészségfejlesztési Irodákban (a továbbiakban: EFI) cél és ez által feladat az egészséget szolgáló egyéni magatartásminták kialakítása, valamint fenntartása. Az EFI tudományos bizonyítékokkal alátámasztott hatékony intervenciókat alkalmazva, állapotfelméréssel, egészségfejlesztő és életmódváltó programok megvalósításával személyes tanácsadási rendszeren keresztül támogatja klienseit. Az előirányzat felhasználásának célja a nem központi fenntartású EFI-k működésének támogatása.
7.    Az előirányzat felhasználásának célja
a HCV-fertőzés szempontjából magas kockázatú munkakörben dolgozó, foglalkozásuknál fogva HCV-expozíciónak kitett egészségügyi dolgozók térítésmentes szűrése és a kiszűrtek számára ingyenes hatékony kezelés biztosítása.
8.    Az új nemzeti program célja a daganatok kialakulásáért felelős gének vizsgálata és azonosítása, a rájuk ható kombinált, precíziós kezelések kifejlesztése. Ezen túlmenően olyan új genomikai panelek kialakítása, amelyek hatékonyan alkalmazhatók a daganatok korai diagnózisára, a terápiás kezelés hatékonyságának nyomon követésére.
9.    Az előirányzat felhasználásának célja az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatása az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló
1997. évi CXXIV. törvény 6. § (2) bekezdése alapján.

1., 3.: központi költségvetési szerv (egészségbiztosítási alap előirányzatainak kezelő szerve)
2.: egészségügyi köztestületek
4.: központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egészségügyi köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, társulás, egyéni vállalkozó, határon túli szervezet, határon túli civil szervezet, határon túli egyesület, határon túli egyház
5.: központi költségvetési szerv
6.: gazdasági társaság, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, társulás
7–8.: központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv
9.: egyházi jogi személy, civil szervezet
10.: központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, egyházi felsőoktatási intézmény
11.: központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyházi jogi személy
12.: Alapítvány
13.: civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, társulás, egyéni vállalkozó, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet
14.: közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás
15.: egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy
16.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, önkormányzati egészségügyi szolgáltató, civil szervezet
17.: központi költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság
18–20.: egyházi jogi személy

1–20.: kérelem alapján
pályázati úton
21.: –

1–20.: előleg biztosítható
21.: –

1–20.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

21.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

9–10., 17.: a kötelezett-
ségvállalási dokumen-
tumban meghatá-
rozottak szerint
1–8., 11–16., 18–21.: –

1., 3., 5., 7–8., 14., 21.: –
2., 6., 10., 12., 15., 18.: felhatalmazó nyilatkozat
4., 11.,13., 16–17.: Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat

9., 19–20.: Áh-n kívüli nem egyházi jogi személy kedvezmé-
nyezett esetén. felhatalmazó nyilatkozat

5–9., 11.,
13–14., 16.: igénybe vehető
1–4., 10.,
12., 15.,
17–21.: –

 

 

 

 

 

10.    Az előirányzat forrást biztosít az in vitro fertilizációs tevékenység támogatásának kibővítéséhez, valamint ezzel összefüggésben a művi megtermékenyítés állami fenntartású intézményrendszerének megerősítéséhez szükséges források biztosításáról szóló 1600/2017. (VIII. 31.) Korm. határozat végrehajtásával összefüggő feladatokra.
11.    Az előirányzat felhasználásának célja a nővérek lakhatási körülményeinek javítása, nővérszálló fejlesztése.
12.    Az előirányzat biztosítja a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozásához szükséges alapító okirat szerinti pénzbeli vagyon rendelés, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 151/A. §-ában meghatározott alapítványi célok megvalósításához, valamint az Alapítvány működésével összefüggő feladatok ellátása érdekében szükséges források fedezetét.
13.    A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített

21.: Kincstár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Drogellenes Stratégia céljainak megvalósítása, a droghasználat megelőzése univerzális, célzott és javallott prevenciós programok támogatása különböző színtereken (család, iskola, gyermekvédelmi intézményrendszer, internet, büntető-igazságszolgáltatás, munkahely) komplex és a helyi közösségi résztvevők együttműködésén alapuló programok által. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok – helyi szintű szakmai konzultációs munkacsoportok – működésének támogatása a helyi stratégiák elkészítése, megvalósításának biztosítása érdekében.
A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása, az ellátórendszer (egészségügyi és szociális) kiegészítő működési támogatása és a különböző szakmai fejlesztési igények megvalósulásának biztosítása által.
14.    A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 41. §-a, valamint a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 6/C. §-a és 6/D. §-a alapján működési célú támogatásra jogosult kisforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások támogatása, valamint – figyelemmel arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény értelmében
a költségvetési támogatási igények fedezetét a jogosultság keletkezési évének december 31-ét követő 5. év végéig biztosítani kell – a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (a továbbiakban: NAV) utólagosan benyújtott igénylések alapján a jogosultak számára nyújtandó működési célú támogatás fedezetének biztosítása. Az utólagosan jelentkező jogosultsági igények változó, előre nem tervezhető jellege miatt ezen igénylések teljesítésének rendje a NAV, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet és az EMMI között fennálló Együttműködési Megállapodásban kerül rendezésre.
15.    Az előirányzat biztosítja a közforgalmú gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonarány növelésének elősegítéséről szóló 212/2013. (VI. 19.) Korm. rendelettel bevezetett Patika Hitelprogram fedezetét.
16.    Az államilag támogatott szakorvos képzéshez kapcsolódó támogatások biztosítása
16.1.    az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló
122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet alapján a szakorvosjelölt munkáltatójának, valamint a képzést koordináló egyetemeknek folyósítandó, a képzésben részvétellel, valamint a foglalkoztatással összefüggő támogatás fedezete,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.2.    az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján a szakképzést koordináló egyetemek részére a képzéssel összefüggésben biztosítandó támogatások fedezete.
17.    Az előirányzat felhasználásának célja a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése, a kórházi infrastruktúra javítása, családbarát környezet kialakítása és az egészségügyi ellátások fejlesztése.
18.    Az előirányzat felhasználásának célja a Betegápoló Irgalmasrend egyes projektjeinek támogatása, így különösen:
18.1.    a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Budapest, Frankel Leó út 54. alatti székhelyű telephelye komplex felújítása,
18.2.    a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmas-
rendi Kórház Vác, Március 15. tér 7–9. (2943/4 hrsz.) alatti telephelye bővítése és felújítása,
18.3.    a Betegápoló Irgalmasrend Pécs, Irgalmasok utcája 1. (17458/1 hrsz.) alatti Pécsi Háza épületének energiahatékonysági célú felújítása,
18.4.    A Betegápoló Irgalmasrend által Hajós városban alapítandó szociális létesítmény kialakításához és az erre rendelkezésre bocsátott Hajós, Jókai Mór u. 4. (884/4 hrsz.) alatti ingatlan felújítása.
19.    Az előirányzat a Budapesti Szent Ferenc Kórház fejlesztéséről, valamint az ehhez szükséges források biztosításáról szóló 1781/2017. (XI. 7.) Korm. határozat alapján forrást biztosít a Budapesti Szent Ferenc Kórház komplex kardiológiai rehabilitációs szakkórházzá alakítása érdekében.
20.    Az előirányzat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórház fejlesztéséről, valamint az ehhez szükséges források biztosításáról szóló 2119/2017. (XII. 28.) Korm. határozatban foglaltak szerint támogatást biztosít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórházában
III. progresszivitású szinten geriátriai ellátásokat és hospice ellátást nyújtó gyógyintézmény kialakításához.
21.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

35.

343684

 

 

24 Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja
a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, az Országos Kórházi Főigazgatóság középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények, valamint rábízott vagyona részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság használatában lévő ingatlanok/épületek, elhasználódott tárgyi eszközök – gépek, berendezések, orvosi műszerek, technikai eszközök, energetikai, épületgépészeti, informatikai berendezések – eredeti állagának helyreállítása, felújítása, korszerűsítése, valamint egyéb rendkívüli fenntartói támogatás, tulajdonosi hozzájárulás biztosítása, valamint a fenntartható működést célzó szakmai, gazdasági és strukturális intézkedések támogatása.

központi költségvetési szerv, gazdasági társaság (a XX. EMMI fejezet 10. cím 2. alcíméhez sorolt, az Országos Kórházi Főigazgatóság középirányítói jogkörébe tartozó egészségügyi intézmények és a rábízott vagyon részét képező részesedéssel működő gazdasági társaság)

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

a kötelezett-
ségvállalási dokumen-
tumban meghatá-
rozottak szerint

Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

36.

368628

 

 

28 Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefüggő feladatok

Az előirányzat felhasználásának célja a Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó egészségügyi ágazati szakpolitikai program 2017. és 2018. évre vonatkozó intézkedései I. üteméről szóló 1234/2017. (IV. 28.) Korm. határozatban megfogalmazott, a Nemzeti Népegészségügyi Stratégiához kapcsolódó egészségügyi ágazati szakpolitikai program intézkedéseinek megvalósítása, az alábbi programok mentén:
1.    „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program,
2.    szervezett, célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés országos kiterjesztéséhez kapcsolódó kiegészítő program,
3.    keringési betegségek megelőzését célzó komplex program, és
4.    a fenti népegészségügyi intézkedéseket támogató kommunikációs kampány.
Az előirányzat felhasználásának célja továbbá az egészségügyi ágazat szakmapolitikai szempontból indokolt egyéb népegészségügyi céljainak támogatása, mint
1)    a főbb betegségek, sérülések, halálokok megelőzése, gyakoriságának csökkentése,
2)    a dohányzás visszaszorítása,
3)    az alkohol- és drogprevenció,
4)    az egészséges életmód népszerűsítése, a kapcsolódó programok támogatása,
5)    az egészséges táplálkozási szokások elterjesztése és az élelmiszerbiztonság fejlesztése,
6)    az aktív testmozgás elterjesztése,
7)    a közegészségügyi és járványügyi biztonság fokozása,
8)    az egészséges fizikai környezet kialakítása,
9)    a szűrővizsgálatok népszerűsítése, feltételei biztosítása, valamint
10)    a betegségek korai és gyors diagnosztizálását segítő termékek és eszközök beszerzése, működtetése, vonatkozó beruházások végrehajtása.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egészségügyi köztestület, civil szervezet, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, társulás, egyéni vállalkozó, sportszövetség, szövetség; határon túli szervezet; határon túli civil szervezet; határon túli egyesület; határon túli egyház; egészségügyi szolgáltató

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Áh-n kívüli felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

37.

295302

 

 

32 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása

1.    A Magyar Vöröskereszt munkájának támogatása a szervezet kiemelt központi és koordinációs feladatainak ellátására és működtetésére, nemzetközi kapcsolattartásra, megyei és fővárosi szervezetek által végzett feladatok ellátására, működtetésére szolgál az alábbiak szerint:
1.1.    képzési tevékenységek;
1.2.    a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt hálózatának fejlesztése, programjainak támogatása (országos találkozó, országos HIV/AIDS prevenciós verseny megrendezése, ifjúsági önkéntesek oktatása);
1.3.    nemzetközi tevékenység, együttműködés a brüsszeli Európai Unió Irodával;
1.4.    nemzetközi keresőszolgálat működtetése, kapcsolattartás 45 külföldi társszervezettel;
1.5.    véradásszervezés az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött Együttműködési Megállapodás alapján;
1.6.    elsősegélynyújtási programban részvétel (közúti járművezető jelöltek vizsgáztatása, Országos Elsősegélynyújtó Verseny megrendezése, az elsősegélynyújtás Világnap megszervezése, lebonyolítása stb.);
1.7.    szociális programok szervezése (különösen családvédelmi programok, kirándulások, táborok, „Együtt a jövőért” program);
1.8.    katasztrófasegélyezés (hazai és külföldi országok özön- és árvíz, valamint a hazai belvíz okozta katasztrófák károsultjainak megsegítése).
A szervezet tevékenységét a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvényben meghatározott, az alapszabályukban vállalt feladatok, valamint a „Stratégia 2010–2020” célkitűzései határozzák meg.
2.    Az előirányzat célja a Magyar Rákellenes Liga tevékenységének támogatása, ami a széles körű felvilágosításra és a személyes tanácsadásra irányul, ezzel segítve a rákbetegeket a gyógyulásban, valamint az egészséges embereket a rák megelőzésében, továbbá ami elkötelezett civilek bevonásával hirdeti az egészség fontosságát, a nehezen megközelíthető régiókba szűrőbuszokat indít, valamint betegklubokat szervez a rákkal küzdők számára, továbbá akkreditált továbbképzéseket szervez.
3.    A Transzplantációs Alapítvány támogatásának célja aktív ismeretterjesztő tevékenység végzésének elősegítése a társadalom, a betegek, valamint az egészségügyi dolgozók körében.
4.    A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (a továbbiakban: MOTESZ) az orvosok és fogorvosok szakmai és tudományos egyesületei és társaságai, valamint az azokhoz közvetlenül kapcsolódó természet- és társadalomtudományi társaságok és egyesületek társulásán alapuló szövetség.
A támogatás terhére a MOTESZ vállalja a vezető testületek, szakmai bizottságok működtetését.
5.    Az előirányzatbiztosítja a balatoni sürgősségi vízimentés tárgyévi működésének fenntarthatóságát.
6.    Az előirányzat terhére kerül biztosításra az egészségpolitikai területen jelentkező évközi kiemelt

1–2., 4–5., 8–9., 11.: egyesület
3., 7., 12.: alapítvány
6.: civil szervezet, közalapítvány
10.: egyházi jogi személy

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

 

 

 

 

 

szakmai feladatok támogatása.
7.    Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány támogatásának célja a „Belevalók” oktatási program működtetése, valamint az alapítvány egyéb tevékenységeinek ellátása.
8.    Az előirányzat a Magyar ILCO Szövetség Kaposvár támogatásán keresztül hozzájárulást biztosít
8.1.    sztómával élők érdekvédelmének ellátásához, utóápolásuk megszervezéséhez, egészségvédelmi továbbképzéséhez, rehabilitációjuk elősegítéséhez;
8.2.    sztómás fiatalok számára nyári üdültetés biztosításához;
8.3.    tanácsadó szolgálat fenntartásához, az önkéntesek képzéséhez;
8.4.    nemzetközi kongresszusokon való részvételhez, konferencia szervezéséhez;
8.5.    az „ILCO Hírmondó” megjelentetéséhez;
8.6.    sorstársi beteglátogatás szervezéséhez.
9.    Az előirányzat forrást biztosít a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat által fenntartott gyermekkori daganatos betegségek kiindulására, kiterjedésre és szövettani típusára, prognosztikai faktoraira, a kezelés módjára és eredményességére, valamint a beteg további sorsára, késői utánkövetésére vonatkozó adatokat összegző Országos Gyermektumor Regiszter működtetéséhez.
10.    Az előirányzat forrást biztosít a speciális egészségügyi problémákkal sújtott egyének és családjaik pszichoszociális gondozását és rehabilitációját végző Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona alapfeladatainak ellátásához kapcsolódó működési kiadások részbeni támogatásához.
11.    Az előirányzat felhasználásának célja a Rákbetegek Országos Szervezete tárgyévi működésének támogatása az alábbi szakmai feladatok mentén:
11.1.    a magyarországi rákbetegek érdekeinek országos képviselete, érdekérvényesítése;
11.2.    a rákbetegek hazai egyesületeinek, klubjainak összefogása és meghatározott témakörökben közvetlen segítése;
11.3.    a rákbetegséggel, a rákbetegek életével kapcsolatos széleskörű szemléletformálás;
11.4.    a rákbetegek kellő mértékű, humánus és szakszerű tájékoztatása, jogaik megismertetése, érdekképviselete;
11.5.    segítő szolgáltatások biztosítása.
12.    Az előirányzat célja a „Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért”alapítvány által a születési károsultakért vállalt közfeladat ellátásának költségeihez való hozzájárulás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

38.

264178

 

28 Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása

1.    Az előirányzat hozzájárulást biztosít az EMMI tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, valamint a magyar állam részvételével működő, ezen túlmenően egyéb közszolgáltatási szerződéssel rendelkező gazdasági társaságok általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott szakmai feladatok megvalósulásához.
2.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.: gazdasági társaság
2.: Kincstár

1.: kérelem alapján
2.: –

1.: előleg biztosítható
2.: –

1.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
2.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1.:a kötelezett-
ségvállalási dokumen-
tumban meghatározottak szerint
2.: –

1.: felhatalmazó nyilatkozat
2.: –

38/a.

390262

 

29 Munkahelymegőrző közfeladatok támogatása

Az előirányzat hozzájárulást biztosít belső egyházi jogi személyek részére a közfeladataik, különös tekintettel a fogyatékos személyek rehabilitációjának megvalósítása és figyelemmel kísérése, gazdasági társaság útján történő ellátásának finanszírozásához.

belső egyházi jogi személy

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

a kötelezettség-
vállalási doku-
mentumban meghatáro-
zottak szerint

felhatal-
mazó nyilatkozat

-

-

-

39.

343451

 

48 Kincstári díj

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

Kincstár

egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

40.

359462

 

49 Peres ügyek

Az előirányzat felhasználásának célja az egészségügyi ágazatnál folyamatban lévő peres eljárások éves kalkulált járulékos költségei – kártérítési és cafetéria tárgyú peres eljárások kifizetéseinek biztosítása (beleértve az Országos Kórházi Főigazgatóságnál lévőket is).

költségvetési szerv, gazdasági társaság

kérelem alapján

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

41.

296435

 

51Fejezeti általános tartalék

A fejezet ágazati felügyelete alá tartozó, év közben felmerülő feladatok, likviditási problémák megoldása. A Kormány egyedi határozatával biztosított többletek felhasználása.

államháztartáson belüli és kívüli szervezetek

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

2. melléklet az 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelethez45

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetbe tartozó központi kezelésű kiadási előirányzatainak feladatterve

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1.

Áht-
azonosító

Cím név

Alcím név

Jogcímcsoport név

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának
módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete

2.

359306

21 Központi kezelésű előirányzatok

3.

343628

3 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlása és értékesítése

A gyógyszertárak tulajdonosi szerkezete tekintetében új, a többségi gyógyszerészi tulajdon elősegítését támogató szabályozás szerint a gyógyszertári tulajdonhányad értékesítése esetén elővásárlási joga van a törvényben meghatározott gyógyszerészeknek és az államnak. Az előirányzat felhasználásának célja lehetővé tenni, hogy az állam indokolt esetben élni tudjon elővásárlási jogával, ha azt a rangsorban előtte álló gyógyszerészek nem tennék meg.

egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

egészség-
biztosítási alap előirányzatainak kezelő szerve

3. melléklet az 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelethez46

A XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezetben az emberi erőforrások minisztere hatáskörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok és azok feladatterve

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1.

Áht-
azonosító

Címnév

Alcímnév

Jogcím-
csoportnév

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszí-
rozott költség-
vetési támogatás közre-
működő szervezete

2.

 

2 Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

387695

 

8 Gazdaságvédelmet szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

352051

 

 

1 Egészséges Budapest Program

Az előirányzat célja a fővárosi és Pest megyei egészségügyi alap- és szakellátások fejlesztése, az érintett intézmények infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint kiemelten a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központok kialakítása, továbbá a fejlesztésekhez kapcsolódó eszközbeszerzési és tervezési feladatok biztosítása.

központi költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, társulás, egészségügyi köztestület, közalapítvány, egyéni vállalkozó

kérelem alapján; Korm. határozat alapján támogatási szerződéssel, támogatói okirattal

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

a kötelezettség-
vállalási dokumen-
tumban meghatáro-
zottak szerint

Áh-n kívül: felhatalmazó nyilatkozat

igénybe vehető

5.

379395

 

 

2 2019-2027 közötti idegen nyelvi stratégia megvalósítása

1. Az előirányzat forrást biztosít az idegen nyelvi programmal összefüggő feladatok (pályáztatás lebonyolítása, központi koordinációs és informatikai feladatok elvégzése, és a kedvezményezettek ösztöndíjként történő támogatása, biztosításuk finanszírozása, külföldi nyelviskolák, oktatási intézmények támogatása) ellátására.
2. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.:közalapítvány, fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv, határon túli természetes személy, határon túli egyesület, határon túli szervezet, határon túli intézmény, külföldi személy, külföldi szervezet, határon túli egyházi intézmények, határon túli és magyarországi köz- és felsőoktatási intézmények
2.:Kincstár

1.:kérelem alapján
2.: –

1.: előleg biztosítható
2.: –

1.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
2.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1.: felhatalmazó nyilatkozat
2.: –

6.

386484

 

 

4 Kulturális beruházások és fejlesztések támogatása

1. Az előirányzat célja az Árpád-ház Program első üteme keretében,
2018–2023 között megvalósuló tudományos-szakmai alprogramok végrehajtásának támogatása
[az Árpád-ház Program első üteme keretében, 2018–2023 között megvalósuló tudományos-szakmai alprogramok részletes végrehajtási tervéről, az ehhez szükséges források biztosításáról, valamint az Árpádok történelmi művét bemutató, Székesfehérváron megvalósuló hazai kiállítás előkészítésének folytatásáról szóló 1109/2018. (III. 19.) Korm. határozat alapján].
2. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum épülete rekonstrukciós programja megvalósításának támogatása.
3. Az előirányzat biztosítja a Zebegényben található, helyi védettségű Millenniumi Pavilon helyreállításának, felújításának és kulturális, közösségi térré történő átalakításának, fejlesztésének, valamint mindezek előkészítésének forrását.
4. Az előirányzatról valósul meg a Debrecen 2030 koncepció kulturális beruházásainak, a debreceni Csokonai Színház teljes körű felújítása és a Latinovits Színház befejezésének támogatása.
5. Az előirányzat célja Makovecz Imre életműve gondozásával összefüggésben
a Makó Városi Termál- és Gyógyfürdő (Hagymatikum) fejlesztésének
támogatása is.
6. Az előirányzatról valósul meg a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozását célzó beruházásról és a Magyar Állami Operaház korszerűsítésének előkészítéséről szóló 1555/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat szerint a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház műhelyháza és próbacentruma létrehozásával kapcsolatos szervezési, tervezési, felújítási, műszaki és egyéb beruházási célú feladatok támogatása.
7. Az előirányzat célja a Budapesti Music Center stagione (befogadó) rendszerben működő, társulat nélküli operaházának megvalósítása.
8. Az előirányzat biztosított forrást
a TIT Budapesti Planetárium épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez.
9. Az előirányzat a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi
CCXLII. törvényben megfogalmazottak érdekében forrást biztosít továbbá a Liget Budapest projekt előkészítésére és megvalósítására, valamint a projekt során felmerülő szervezési, műszaki és egyéb szakmai feladatok végrehajtására.
10. A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezését és kialakítását célzó beruházás előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok támogatása.
11. A Budai Vigadó felújítása érdekében szükséges források biztosításáról szóló 1406/2015. (VI. 19.) Korm. határozat szerinti felújítással kapcsolatos szervezési, tervezési, felújítási, műszaki és egyéb beruházási célú feladatok támogatása.

12. Az előirányzat a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány közművelődési szakmai szolgáltatást ellátó gazdasági társasága,
a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. épületének megvalósításához szükséges forrás biztosítására is szolgál.
13. Az előirányzat célja a Szolnoki Szigligeti Színház épületének felújításához, a felújítás előkészítéséhez szükséges forrás biztosítása.
14. Az előirányzat célja a kecskeméti Katona József Színház, valamint a Ruszt József Stúdiószínház komplex felújítása (korszerűsítése, átalakítása, bővítése), továbbá a kapcsolódó fejlesztések (környezetrendezés, közparkoló-építés) megvalósítása.
15. Az előirányzat a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár új épületének megvalósítására,
a tudásközpont létrehozására, továbbá
a beruházás előkészítésére biztosít forrást.
16. Az előirányzat a K–12 Mesterszalon kialakítására és működésére biztosít forrást.
17. Az előirányzat a Kertész Imre Intézet kialakítására és felújítására biztosít forrást.
18. Az előirányzat a Terror Háza Múzeum felújításának előkészítésére biztosít forrást a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásával kapcsolatos döntési hatáskörökről szóló 222/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés a)–e),
g)–h), valamint k)–o) pontja szerinti előkészítési fázisaira.
19. Az előirányzat célja a József Attila Színház épületének felújítását célzó beruházás előkészítésének és megvalósításának támogatása.
20. Az előirányzat célja a kiemelt társadalmi igény részét képező, az egyes vidéki térségekben megvalósuló kiemelt kulturális
fejlesztések előkészítésének és megvalósításának támogatása, amelyek gazdagítják a vidék kulturális és turisztikai ellátottságát és programkínálatát.
21. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.
22. Az előirányzat a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium, valamint a Németh László Általános Iskola és Gimnázium felújításának és bővítésének támogatása érdekében biztosít forrást.

1.: központi költségvetési szerv, egyházi jogi személy
2., 15., 22.: helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv
3.: alapítvány
4., 13–14.: helyi önkormányzat

5.: helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
6.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
7., 16.: gazdasági társaság
8.: civil szervezet
9–11.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság
12.: központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, közalapítvány, helyi önkormányzati költségvetési szerv
17–18.: közalapítvány
19.: nonprofit gazdasági társaság
20.: helyi önkormányzat, alapítvány, központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet
21.: Kincstár

1–20., 22.: kérelem alapján
pályázati úton
Korm. határozat alapján támogatási szerződéssel, támogatói okirattal
21.:–

1–20., 22.: előleg biztosítható
21.: –

1–20., 22.: egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
21.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1–9.,11–22.: –
10.: igen
2025. március 3.

1–10.;
12–20; 22.: felhatalmazó nyilatkozat
11. Áh-n kívüli szervezet esetén felhatalmazó nyilatkozat
21.: –

7.

387740

 

 

5 Egyes társadalompolitikai célok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

264923

 

 

 

4 Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásá-
nak támogatása

1. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó fejlesztésének megvalósítása a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló
327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet szerint nyújtott támogatás biztosításával.
2. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak, jutalékok biztosítása.

1.:civil szervezet, gazdasági társaság, egyházi jogi személy, jogszabály alapján jogi személynek nem minősülő egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, egyéni cég
2.:Kincstár

1.: pályázati úton
2.: –

1.: előleg biztosítható
2.: –

1.: részletekben történő kifizetéssel
2.: egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

1.: felhatalmazó nyilatkozat
2.: –

1.: Budapest Főváros Kormány-
hivatala
2.: –

9.

374373

 

 

6 Köznevelési intézmények felújítása, beruházása

Az Nkt. 7. § (1) bekezdés a)–k) pontjában felsorolt köznevelési intézmények felújítási, valamint beruházási feladatainak támogatása.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény, fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv, közalapítvány, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy, egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézmény, nemzetiségi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmény

kérelem alapján
pályázati úton

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

felhatalmazó nyilatkozat

1

Az 1. § a) pont nyitó szövegrésze a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § a) pont aa) alpontja a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § c) pontja a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § 3a. pontját a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § 4a. pontját a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 2. § 5b. pontját a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A 2. § 10a. pontját a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

10

A 2. § 11b. pontját a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be.

11

A 2. § 13a. pontját a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 5. § (1) bekezdése a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, a 35/2019. (XII. 30.) EMMI rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (3) bekezdés a) pontja a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

Az 5. § (4) bekezdése a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 9. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

17

Az 5. § (9) bekezdés d) pontját a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 5. § (9) bekezdés e) pontját a 47/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

19

Az 5. § (9) bekezdés f) pontját a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 5. §-a iktatta be.

20

Az 5. § (10) bekezdése a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 6. §-ával megállapított, a 35/2019. (XII. 30.) EMMI rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 5. § (10) bekezdés a) pontja a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5. § (10) bekezdés d) pontját a 35/2019. (XII. 30.) EMMI rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

23

Az 5/A. §-t a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 5. §-a iktatta be.

24

Az 5/A. § (1) bekezdése a 47/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

25

Az 5/A. § (2) bekezdése a 47/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

26

A 7. § (4) bekezdés b) pontja a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

27

Az 5/A. alcímet (9/A–9/E. §) a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 6. §-a iktatta be.

28

A 9/A. § (2) bekezdés a) pontja a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

29

A 9/D. § a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5/B. alcímet (9/F–9/H. §) a 47/2016. (XII. 28.) EMMI rendelet 7. §-a iktatta be.

31

A 9/G. § (6) bekezdése a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 5/C. alcímet (9/I. §) a 48/2018. (XII. 27.) EMMI rendelet 7. §-a iktatta be.

33

A 13/A. §-t a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 24/2021. (VI. 16.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

34

A hatálybalépés időpontja 2021. június 19.

35

A 13/B. §-t a 22/2017. (X. 3.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 5. §-a.

36

A 13/C. §-t a 40/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 5. §-a.

37

A 14. § a) pontja a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 14. § b) pontja a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 14. § c) pontja a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 4. § f) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 14. § d) pontja a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

41

A 14. § e) pontját a 24/2016. (VIII. 30.) EMMI rendelet 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

43

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

44

Az 1. melléklet a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 24/2021. (VI. 16.) EMMI rendelet 2–3. §-a szerint módosított szöveg.

45

A 2. melléklet a 12/2021. (III. 17.) EMMI rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére