• Tartalom

6/2015. (II. 10.) MvM rendelet

6/2015. (II. 10.) MvM rendelet

a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról1

2015.02.11.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel, 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel, valamint 21. § 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, közlekedésrendészeti, igazgatásrendészeti, határrendészeti, valamint közrendvédelmi szakirány levelező munkarendben folyó alapképzésre történő jelentkezés feltétele a rendőrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony, az Országos Képzési Jegyzék szerinti rendőr tiszthelyettes, rendőr vagy határőr szakképesítés – ide nem értve a rész-szakképesítést – vagy rendőrszervező(tiszt), határrendész-szervező(tiszt) végzettség vagy az Országos Képzési Jegyzék bevezetése előtt szerezhető rendőri képesítés, továbbá ezen végzettség (képesítés, szakképesítés) megszerzését követő legalább három éves szakmai gyakorlat.”

(2) Az R. 9. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A katasztrófavédelem szak katasztrófavédelmi műveleti szakirány levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés b) pontja hatálya alá tartózó képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományából lehet jelentkezni. A katasztrófavédelem szak iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés b) pontja hatálya alá tartózó képzésére a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, valamint a rendőrség állományából lehet jelentkezni. A jelentkezés további feltételeként a jelentkezőnek rendelkeznie kell az állományilletékes parancsnok támogató nyilatkozatával.”

2. § Az R. 11. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A katonai vezetői, katonai üzemeltetés és a katonai műveleti logisztika mesterképzési szak nappali munkarendjére az állomány azon századosi, illetve őrnagyi rendfokozatú tagja jelentkezhet, aki rendelkezik a Honvéd Vezérkar főnökének előzetes engedélyével, valamint közigazgatási alapvizsgával.”

3. § Az R. 3. alcíme a következő 12/A. §-sal egészül ki:

12/A. § A védelmi igazgatási mesterképzési szak levelező munkarendű, az NKEtv. 21/A. § (1) bekezdés b) pontja hatálya alá tartózó képzésére csak azok a hivatásos katasztrófavédelmi szervben szolgálatot teljesítők jelentkezhetnek, akik rendelkeznek a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálata által kiadott előzetes engedéllyel.”

4. § Az R. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

13. § (1) A részidős (levelező munkarendű) közszolgálati ösztöndíjas közigazgatás-szervező képzésre a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban meghatározott létszámban:
a) a Kormányablakkal összefüggő feladatokat ellátó személyek kiválasztásának és képzésének szabályairól szóló 148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott tanfolyamot megkezdett vagy a tanfolyamot elvégzett azon személyek jelentkezhetnek, akik rendelkeznek munkáltatói támogató nyilatkozattal, illetve
b) azon személyek jelentkezhetnek, akik a közszolgálatban foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal, továbbá a munkáltató, valamint a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter támogató nyilatkozatával rendelkeznek.
(2) A részidős (levelező munkarendű) közszolgálati ösztöndíjas közigazgatás-szervező képzésen a hallgatói jogviszony létesítésének feltétele:
a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az ott meghatározott tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány megléte és a kormánytisztviselői vagy köztisztviselői jogviszony fennállása,
b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a közszolgálatban foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállása.”

5. § Az R. 4. alcíme a következő 13/A. §-sal egészül ki:

13/A. § A nemzetközi igazgatási alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.”

6. § Az R. a következő 22. §-sal egészül ki:

22. § E rendeletnek a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában az évenként felvehető hallgatói létszám megállapításával és elosztásával kapcsolatos eljárás részletes szabályairól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről, valamint a külföldi hallgatók Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak részletes szabályairól szóló 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet módosításáról szóló 6/2015. (II. 10.) MvM rendelettel megállapított rendelkezéseit első alkalommal a 2015/2016. tanévre vonatkozó általános felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.”

7. § Az R.

a) 8. § (4) bekezdésében a „három” szövegrész helyébe a „kettő”;

b) 10. §-ában a „hivatásos szolgálati viszony” szövegrész helyébe a „hivatásos szolgálati viszony, a tiszti rendfokozat”

szöveg lép.

8. § Hatályát veszti az R. 7. § (4) bekezdésében az „a biztonsági szakirány és” szövegrész.

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. február 12. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére