• Tartalom

2015. évi LXIV. törvény

2015. évi LXIV. törvény

a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény módosításáról1

2015.06.07.

1. § A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Gyiatv.) 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az Alapprogram éves felhasználásának irányairól és arányairól, a pályázatok elbírálásáról, valamint az egyedi támogatási igény alapján a támogatás odaítéléséről az erre a célra létrehozott testület javaslatára a miniszter dönt.”

2. § Hatályát veszti a Gyiatv.

3. § Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2015. május 27-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2015. június 4. A törvény a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. június 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére