PK ÍH 2015/67.
PK ÍH 2015/67.
2015.06.01.
I. A közhasznú jogállás megállapításához szükséges feltételek fennállását csak a jogszabályi előírásoknak megfelelő nyomtatványon elkészített és letétbe helyezett beszámoló és közhasznúsági melléklet adatai alapján lehet elbírálni.
II. A nyílt alapítvány esetében az alapítványhoz csatlakozni szándékozók részére az alapító nem köteles alapítói, vagy egyéb jogokat biztosítani. Az alapítványhoz való csatlakozás lehetősége nem függ össze az egyéb jogok biztosításával. Ha az alapító kifejezetten biztosít plusz jogosultságokat a csatlakozóknak, csak akkor szükséges az alapító okiratban rendelkezni ezen jogok feltételeiről [2013. évi V. tv. 3:391. § (2) bekezdés c) pont].
Az alapítói jogokat gyakorló alapító 2014. május 30. napján kérelmet terjesztett elő a közhasznú jogállásának törvényi megfeleltetése érdekében az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Ectv.) 75. § (5) bekezdése alapján.
A kérelemben akként nyilatkozott, hogy a hatályos alapszabály nem tartalmazza az Ectv.-nek a közhasznú jogállás megállapításához szükséges kötelező rendelkezéseit, változásbejegyzés iránti kérelmet azonban nem nyújtott be. A kérelemhez csatolta a 2012-2013. évi beszámolókat és közhasznúsági jelentéseket, az alapítói jogok gyakorlójának nyilatkozatát.
Az elsőfokú bíróság hiánypótlási felhívást bocsátott ki. Ennek eredményeként a kérelmező jogi képviselő útján 2014. október 1-jén csatolta a 2014. szeptember 10. napján megtartott alapítói ülés jegyzőkönyvét, az egységes szerkezetbe foglalt, módosított alapító okiratot, a tisztségviselői nyilatkozatokat, az alapító módosított nyilatkozatát. Benyújtotta a változásbejegyzési kérelmet is, amelyben a változással érintett adatként jelölte meg az alapító okirat 2013. évi V. törvény szerinti módosítását, valamint B. Istvánné neve helyett, névváltozás miatt a M. Edit név bejegyzését.
Az elsőfokú bíróság ezen iratok alapján a közhasznú jogállást a végzés jogerőre emelkedése napjától megállapította.
A 2013. évi V. törvénynek megfelelő létesítő okirat módosításnak időpontjaként 2014. szeptember 10. napját jelölte meg.
Rendelkezett a névváltozás átvezetéséről, megállapította az alapítvány közhasznú tevékenységét, az annak alapjául szolgáló közfeladatokat és a közfeladatokat előíró jogszabályhelyeket.
Az Ügyész (a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség, mint eljáró szerv útján) fellebbezést terjesztett elő, amelyben a végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását indítványozta.
A közhasznú jogállás megállapításához szükséges feltételek körében irányadó jogszabályi előírásokra utalva megállapította, hogy a 2012-2013. évi beszámolókat nem a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően készítették el.
A 2013. évi V. törvény alapján módosított alapító okirat nem rendelkezik a csatlakozót megillető alapítói vagy egyéb jogokról [Ptk. 3:391. § (2) bekezdés c) pont].
Kifogásolta azt is, hogy az alapító okirat nem felel meg a Ptk. 3:391. § (1) bekezdés c) pontjának a 3:19. § szerinti tartalom hiánya miatt. – E kérdésben a másodfokon eljáró Ügyész a fellebbezést visszavonta.
A közfeladattal összefüggő jogszabályok tekintetében megállapította, hogy azok a Cnytv. alapján nem minősülnek nyilvántartási adatnak, ezért felsorolásuk a végzésben nem indokolt. A megismételt eljárás keretében a IV. fejezet 5. pont és a 14. pont módosítására is javaslatot tett.
A kérelmező a fellebbezésre észrevételt nem tett.
A másodfokú eljárásban eljáró Győri Fellebbviteli Főügyészség az indítványt kiegészítéssel és módosítással tartotta fenn.
Kifejtette, hogy az alapító okirat IV/3. pontja szerint a kuratórium tagjait határozatlan időre választják. A hatályos alapító okirat szerint C. Mátyás az alapítói jogok gyakorlója. Erre figyelemmel értelmezhetetlennek ítélte azt, hogy a kuratóriumi tagokat „választják”, illetőleg kifogásolta azt is, hogy az alapító okiratból nem derül ki, hogy a választásra ki, vagy kik jogosultak. E kérdésben összefüggést vélt felfedezni a csatlakozót megillető alapítói jogok hiányával.
Kifogásolta azt is, hogy a IV/C/12. pont, – mely akként rendelkezik, hogy a kuratórium ülése a személyi kérdéseket tárgyaló részében nem nyilvános, – az ülések nyilvánosságának törvényi követelményét jogszabálysértő módon szűkíti.
A fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
A 2011. évi CLXXV. törvény (Ectv.) 75. § (5) bekezdése értelmében az e törvény hatálybalépése előtt (2012. január 1.) nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállás esetében a számviteli beszámolót letétbe helyezett szervezet 2014. május 31. napjáig továbbra is igénybe veheti az e törvény hatálybalépése előtt megszerzett, valamint a jogszabályok által számára biztosított kedvezményeket, jogállása közhasznú. Az e törvény hatályba lépése előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású szervezet az e törvény szerinti feltételeknek való megfelelése esetén 2014. május 31. napjáig kezdeményezheti az e törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét. 2014. június 1. napjától csak az e törvény szerint közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára és a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére. 2014. június 1. napjától a szervezet nyilvántartására illetékes szerv törli az e törvény hatályba lépése előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetek közhasznú jogállását, kivéve, ha a szervezet igazolja, hogy az e törvény szerinti közhasznúsági nyilvántartásba vétel iránt kérelmét benyújtotta, és a bíróság megállapítja, hogy a szervezet a törvényi feltételeknek megfelel.
A közhasznú jogállás megállapításához a bíróságnak a Cnytv. 44. § alkalmazásával az Ectv. 32-39. §-ok szerint kell vizsgálnia a kérelemhez csatolt, letétbe helyezett beszámolók adatai alapján a közhasznúsági feltételeket, illetőleg az alapszabálynak a közhasznú jogállás megállapításához szükséges kötelező tartalmát.
Emellett vizsgálni kell – a Ptké. 11. §-ára figyelemmel – az alapszabály 2013. év V. törvénynek való megfelelőségét és az egyéb változások nyilvántartásba vételének feltételeit is.
A Cnytv. 44. § (8) bekezdés értelmében, ha a kérelemhez a (6) bekezdés alapján létesítő okiratot csatolnak, a bíróság a változásbejegyzési kérelemről és a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételéről egy eljárásban dönt.
Helytálló a fellebbezés azon kifogása, hogy az eljárás során csatolt beszámolók és azok közhasznúsági jelentései nem a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően készültek. Megállapítható az is, hogy az Ectv. 29-30. §-ban foglaltak szerinti beszámolók letétbe helyezésére sem került sor az elsőfokú végzés meghozataláig.
Ezért az elsőfokú bíróság nem került olyan helyzetbe, hogy megalapozott döntést hozhasson a közhasznú jogállás megállapítása tárgyában. Ezért végzése jogszabálysértő.
Az ítélőtábla eljárása során a bírósági nyilvántartásból megállapította, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelőn elkészített okiratok közzétételére időközben (2014. október 31.) már sor került. Ezért az abban foglalt adatok alapján lehetőség lesz a döntéshozatalra.
Megalapozott az a fellebbezési megállapítás is, hogy a végzésben szükségtelen rendelkezni a közfeladatokkal összefüggő jogszabályhelyekről, mert azok nem nyilvántartási adatok.
Nem megalapozott a fellebbezés a „csatlakozókat megillető jogok” hiánya tekintetében.
A Ptk. 3:391. § (2) bekezdés c) pontja az alapító okirat szükség szerinti kellékeiről rendelkezik. Az alapító szükség szerint rendelkezik az alapítványhoz való csatlakozásnak vagyoni juttatás fejében történő megengedéséről, annak feltételeiről és a csatlakozót megillető alapítói vagy egyéb jogokról. Amennyiben a csatlakozni szándékozóknak alapítói, vagy egyéb többletjogokat biztosítani nem kíván, úgy erről rendelkeznie nem kell. E szükség szerinti kellékek nem függnek össze az alapítvány nyílt, vagy zárt jellegével.
Valóban hiányos, illetve pontatlan az alapító okirat IV/A/3. pontja a kuratóriumi tagság keletkezésére vonatkozó szabályozás körében [Ptk. 3:391. § (1) bekezdés c) pont, 3:398. § (1) bekezdés, 3:399. § (1) bekezdés], mert C. Mátyás, mint az alapítók által kijelölt alapítói jogok gyakorlója az alapítók nevében, de egyszemélyben jár el, hozza meg az alapítói döntéseket. Ezért a kuratóriumi tagok „választása” helyett célszerű a „kijelöli” szó használata.
Helytálló a kuratórium ülésének nyilvánosságát korlátozó IV/C/12. pontra vonatkozó kifogás, mert az nem felel meg az Ectv. 37. § (1) bekezdésének. A személyi” kérdések tárgyalása (pl. a választás) önmagában nem alapozza meg a nyilvánosság kizárását, arra csak jogszabályban megfogalmazott esetekben, (pl. személyiségi jogok, üzleti titok védelme) a jogszabályra utalással van jogi lehetőség.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az alapító okirat is tartalmaz olyan hiányosságokat, amelyek miatt a változással érintett adatok nyilvántartásba vételére sem kerülhet sor.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság törvénysértő végzését a Pp. 258. § alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára kötelezte.
A megismétlendő eljárás során biztosítani kell az alapítói jogok gyakorlója számára, hogy a közhasznú jogállás megállapításához szükséges – időközben letétbe helyezett – beszámolókat benyújtsa.
Biztosítani kell, hogy a 2009. október 30. napján kelt hatályos alapító okiratot az Ectv. és a 2013. évi V. tv. (Ptk.) valamennyi kötelező elemére kiterjedően módosíthassa és azt a Cnytv. 38. § (2) bekezdés szerint egységes szerkezetbe foglalva, a megfelelő adatokkal kitöltött változásbejegyzés iránti kérelem útján előterjeszthesse.
A kuratóriumi tag nevének megváltozása miatt is csak az ennek megfelelően előterjesztett iratok beérkezése után kerülhet sor a megváltozott adat átvezetésére, figyelemmel arra, hogy a módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiraton alapuló, az alapítvány több nyilvántartási adatát érintő változás nyilvántartásba vétele iránti kérelem is csak egységesen, egy eljárásban bírálható el (BDT 2013.3019.).
Az alapító okirat megfelelő új módosításának nyilvántartásba vételéig – de legkésőbb 2016. március 15. napjáig – az alapítvány az 1959. évi IV. törvény és a jelenleg hatályos alapító okirat alapján működhet.
(Győri Ítélőtábla Pkf.III.25.155/2015/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
