• Tartalom

72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet

72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet

egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokról szóló kormányrendeleteknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok integrációjával összefüggő módosításáról

2015.04.02.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában,
a 112. § c) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 182. § (1) bekezdés 12. pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei projekt, a Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt és a Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 150/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

1. §1

2. Az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladékgazdálkodási projekt megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 151/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

2. §2

3. A budapesti 4-es metróvonal Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti szakasza megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
89/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása

3. §3

4. A „Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa” program fejlesztési kulcsprojektjeihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 74/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet módosítása

4. §4

5. Egyes vasúti beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 75/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet módosítása

5. §5

6. Záhony térségében a vasúti, valamint a belső közúti infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 76/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet módosítása

6. §6

7. A Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér rövid távú fejlesztése projekthez tartozó
egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
153/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet módosítása

7. §7

8. A Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 192/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet módosítása

8. §8

9. Az M7-es autópálya, Sávoly község északi közigazgatási határa, a Marótvölgyi-csatorna és Szőkedencs község déli közigazgatási határa által lehatárolt területen megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
248/2008. (X. 14.) Korm. rendelet módosítása

9. §9

10. A „Duna projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 77/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

10. §10

11. A „Ráckevei (Soroksári) – Duna-ág (RSD) vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 78/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

11. §11

12. A „Tisza hullámtér projekt” megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 79/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

12. §12

13. A „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása” tárgyú projekt megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
80/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet módosítása

13. §13

14. A DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet módosítása

14. §14

15. Az EM-Bioetanol Kft. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Kaba város közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 61/2010. (III. 18.) Korm. rendelet módosítása

15. §15

16. A magyar–horvát összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 173/2010. (V. 13.) Korm. rendelet módosítása

16. §16

17. A Nabucco Gas Pipeline International GmbH. által megvalósítandó, a Nabucco gázvezeték magyarországi szakaszának kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 174/2010. (V. 13.) Korm. rendelet módosítása

17. §17

18. Az AUDI HUNGÁRIA MOTOR KFT. Győr közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
16/2011. (II. 24.) Korm. rendelet módosítása

18. §18

19. Az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés magyarországi megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 97/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet módosítása

19. §19

20. A Pesti Vigadó épületének rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 142/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása

20. §20

21. A Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet módosítása

21. §21

22. A magyar–szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása

22. §22

23. A hatvani Grassalkovich-kastély és parkja rekonstrukciója keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
252/2011. (XII. 1.) Korm. rendelet módosítása

23. §23

24. A Várbazár, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 311/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása

24. §24

25. A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjával, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 364/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

25. §25

26. A budapesti Tüskecsarnok beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
32/2012. (III. 7.) Korm. rendelet módosítása

26. §26

27. A Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet módosítása

27. §27

28. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet módosítása

28. §28

29. A debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciós programjához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló
166/2012. (VII. 19.) Korm. rendelet módosítása

29. §29

30. Az új ferencvárosi labdarúgó stadion megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 173/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

30. §30

31. A Korányi Projekthez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet módosítása

31. §31

32. A Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
297/2012. (X. 25.) Korm. rendelet módosítása

32. §32

33. A BBCA Szolnok Biokémia Zrt. Szolnoki Ipari Parkban megvalósuló citromsavat előállító üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet módosítása

33. §33

34. Az Országos Bírósági Hivatal vagyonkezelésében lévő, a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
334/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

34. §34

35. Az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet módosítása

35. §35

36. Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 380/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet módosítása

36. §36

37. A Budapest, Római-parti árvízvédelmi védmű megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
389/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet módosítása

37. §37

38. A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Tatabányai Ipari Parkban megvalósuló új személygépkocsi gumiabroncs gyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 446/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

38. §38

39. A Tüskecsarnok beruházáshoz kapcsolódó uszodafejlesztés programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 2/2013. (I. 4.) Korm. rendelet módosítása

39. §39

40. Sík- és dombvidéki tározók létesítéséhez és rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 12/2013. (I. 22.) Korm. rendelet módosítása

40. §40

41. A szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 29/2013. (II. 12.) Korm. rendelet módosítása

41. §41

42. Az IBIDEN Hungary Kft. Dunavarsányi Ipari Parkban megvalósuló, kipufogórendszerekhez kapcsolódó újgenerációs termékek gyártását eredményező beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 31/2013. (II. 13.) Korm. rendelet módosítása

42. §42

43. A települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztését célzó KEOP keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 72/2013. (III. 8.) Korm. rendelet módosítása

43. §43

44. Az integrált kormányzati ügyfélszolgálatok (kormányablakok) létrehozását és az azokhoz kapcsolódó munkaügyi kirendeltségek fejlesztését célzó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 132/2013. (V. 9.) Korm. rendelet módosítása

44. §44

45. A Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciójával és fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 133/2013. (V. 9.) Korm. rendelet módosítása

45. §45

46. A Budapest Belváros-Lipótváros építési beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, „A belvárosi Olimpia Park és a környező utcák teljes körű felújításának kivitelezése” tárgyú beruházásnak a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 218/2011. (X. 19.) Korm. rendelet
7. § (5) bekezdés a) pontja
szerinti minősítéséről, valamint egyes kormányrendeleteknek az építésügyi és az építésfelügyeleti bírságokkal összefüggő módosításáról szóló 149/2013. (V. 16.) Korm. rendelet módosítása

46. §46

47. A LEGO Manufacturing Kft. Nyíregyháza Nyugati iparterületén megvalósuló új beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 155/2013. (V. 24.) Korm. rendelet módosítása

47. §47

48. A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú („A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” című), valamint a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 azonosító számú („Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körös-szögi Kistérségben” című) projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 190/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet módosítása

48. §48

49. A Szegedi Tudományos Park kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 225/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet módosítása

49. §49

50. A Budapest II. kerület, Margit körút 85–87. szám alatti ingatlan bontásával és közpark létrehozásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 261/2013. (VII. 10.) Korm. rendelet módosítása

50. §50

51. A „GSV” Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság által Szerencs város közigazgatási területén megvalósuló üveggyapot gyártó üzem beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 276/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet módosítása

51. §51

52. A Hyginett Magyar-Amerikai Higiéniai Cikkeket Gyártó Kft. Csömörön épülő gyártóüzemének megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 282/2013. (VII. 24.) Korm. rendelet módosítása

52. §52

53. A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ létrehozásához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 289/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

53. §53

54. Az ifjúság- és gyermekvédelmi programok, az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtése és működtetése érdekében megvalósuló Erzsébet téri beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 291/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

54. §54

55. Az Országos Rendőr-főkapitányság „Folyami határőrizeti rendszer fejlesztése Mohácson” című projektjével, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által megvalósítandó, Magyarország és a Szerb Köztársaság közti határforgalom ellenőrzésért, valamint vámellenőrzésért felelős hatóságok számára az ellenőrzés feltételeinek magyar államterületen, közös helyen való biztosítását célzó, Bácsszentgyörgy–Rastina (Haraszti) közúti határátkelőhelyet érintő beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
293/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

55. §55

56. A Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 294/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosítása

56. §56

57. A Szigetszentmiklósi Járási Hivatal és egyéb állami szervek elhelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 380/2013. (X. 25.) Korm. rendelet módosítása

57. §57

58. Az MT-WHEAT Búzafeldolgozó Kft. Visontán megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 383/2013. (XI. 4.) Korm. rendelet módosítása

58. §58

59. A Magyar Nemzeti Bank központi épülete felújítására, fejlesztésére irányuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 452/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet módosítása

59. §59

60. A Takata Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 456/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet módosítása

60. §60

61. A Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 460/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

61. §61

62. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 461/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

62. §62

63. A szombathelyi sportcélú beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
462/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

63. §63

64. A balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 463/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet módosítása

64. §64

65. Az Európai Rendőr-akadémia (CEPOL) székhelyének kialakítását célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 466/2013. (XII. 5.) Korm. rendelet módosítása

65. §65

66. A székesfehérvári stadionrekonstrukciós program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 472/2013. (XII. 11.) Korm. rendelet módosítása

66. §66

67. A Karcagi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 506/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

67. §67

68. A Környezet és Energia Operatív Program Egészséges, tiszta települések prioritás keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 508/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

68. §68

69. A Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

69. §69

70. A Liget Budapest projekt keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 546/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

70. §70

71. Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
563/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

71. §71

72. A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

72. §72

73. A Környezet és Energia Operatív Program „Vizeink jó kezelése” című prioritása keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 10/2014. (I. 20.) Korm. rendelet módosítása

73. §73

74. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
15/2014. (I. 30.) Korm. rendelet módosítása

74. §74

75. A FINA 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítmény-fejlesztés megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
26/2014. (II. 7.) Korm. rendelet módosítása

75. §75

76. A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházási programjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 49/2014. (II. 28.) Korm. rendelet módosítása

76. §76

77. A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházási programjával összefüggő közigazgatási
hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 50/2014. (II. 28.) Korm. rendelet módosítása

77. §77

78. A gödöllői uszoda beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
59/2014. (III. 4.) Korm. rendelet módosítása

78. §78

79. Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelöléséről szóló 101/2014. (III. 25.) Korm. rendelet módosítása

79. §79

80. Az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló
107/2014. (III. 31.) Korm. rendelet módosítása

80. §80

81. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósítandó tanuszoda, tornaterem, tanterem beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet módosítása

81. §81

82. A Szeged, Dorozsmai úti Labdarúgó Stadion kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
143/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet módosítása

82. §82

83. A „Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” projekt komplex kivitelezési munkáival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 150/2014. (V. 6.) Korm. rendelet módosítása

83. §83

84. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
151/2014. (V. 6.) Korm. rendelet módosítása

84. §84

85. Az MCS Vágóhíd Kft. Mohácson megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 166/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet módosítása

85. §85

86. A Gyöngyöshalászon megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 177/2014. (VII. 18.) Korm. rendelet módosítása

86. §86

87. A Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2012-5.6.0 kódszámú, „Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai” című projekthez kapcsolódó egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 189/2014. (VII. 25.) Korm. rendelet módosítása

87. §87

88. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre történő áthelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek
kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
200/2014. (VIII. 14.) Korm. rendelet módosítása

88. §88

89. A nagycenki Széchenyi-mauzóleum megóvásával és helyreállításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 202/2014. (VIII. 14.) Korm. rendelet módosítása

89. §89

90. A „Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok a budai várnegyed területén” programhoz kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 227/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet módosítása

90. §90

91. A Budapest Fehér úti lőtér fejlesztésére és bővítésére irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 237/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet módosítása

91. §91

92. A Magyar Tenisz Szövetség Nemzeti Edzésközpontjának kialakítására irányuló beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 238/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet módosítása

92. §92

93. A nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet módosítása

93. §93

94. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltségének Hódmezővásárhelyre történő elhelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 245/2014. (IX. 24.) Korm. rendelet módosítása

94. §94

95. Az Apollo Tyres Hungary Kft. Gyöngyöshalászon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 259/2014. (X. 10.) Korm. rendelet módosítása

95. §95

96. Az Európai Bizottság első „NER300” finanszírozási programja keretében támogatásban részesülő GEOb Dél-magyarországi megnövelt hatékonyságú geotermikus rendszer (EGS) demonstrációs projekttel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 263/2014. (X. 15.) Korm. rendelet módosítása

96. §96

97. A Wuppermann Hungary Kft. Győr-Gönyűi Kikötőben megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 266/2014. (X. 21.) Korm. rendelet módosítása

97. §97

98. A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest létesítményfejlesztési programja részét képező beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 269/2014. (XI. 4.) Korm. rendelet módosítása

98. §98

99. A fertődi Porpáczy Aladár Középiskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem beruházási program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 270/2014. (XI. 4.) Korm. rendelet módosítása

99. §99

100. A Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 304/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet módosítása

100. §100

101. Az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet módosítása

101. §101

102. A Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtásához kapcsolódó szélessávú hálózatfejlesztési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 392/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

102. §102

103. A HCM 1890 Kft. Miskolcon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 393/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

103. §103

104. Az Esterházy-kastélyegyüttes rekonstrukciójával összefüggő beruházásokkal kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 394/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

104. §104

105. A Millenáris területén megvalósítandó egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási
hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 395/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

105. §105

106. A Gül Baba türbéje és környezete komplex rekonstrukciójához kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló
2/2015. (I. 22.) Korm. rendelet módosítása

106. §106

107. A Tokaj Kereskedőház Zrt. telephelyeinek fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 9/2015. (I. 29.) Korm. rendelet módosítása

107. §107

108. Az Országos Rendőr-főkapitányság által megvalósításra kerülő egyes fejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 32/2015. (II. 25.) Korm. rendelet módosítása

108. §108

109. A Párizs Property Kft. Budapesten megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 33/2015. (II. 25.) Korm. rendelet módosítása

109. §109

110. A Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztésére irányuló Pannon Park és Mesepark projektekhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 48/2015. (III. 12.) Korm. rendelet módosítása

110. §110

111. A tatabányai multifunkcionális sportcsarnok beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 49/2015. (III. 12.) Korm. rendelet módosítása

111. §111

112. Hatályon kívül helyező rendelkezések

112. §112

113. Záró rendelkezések

113. § Ez a rendelet 2015. április 1. napján lép hatályba.

114. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépése napján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1–160. melléklet a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelethez113

1

Az 1. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

2

A 2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

3

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

4

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

5

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

6

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

7

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

8

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

9

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

10

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

11

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

12

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

13

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

14

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

15

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

16

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

17

A 17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

18

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

19

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

20

A 20. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

21

A 21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

22

A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

23

A 23. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

24

A 24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

25

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

26

A 261. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

27

A 27. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

28

A 28. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

29

A 29. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

30

A 30. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

31

A 31. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

32

A 32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

33

A 33. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

34

A 34. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

35

A 35. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

36

A 36. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

37

A 37. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

38

A 38. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

39

A 39. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

40

A 40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

41

A 41. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

42

A 42. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

43

A 43. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

44

A 44. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

45

A 45. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

46

A 46. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

47

A 47. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

48

A 48. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

49

A 49. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

50

Az 50. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

51

Az 51. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

52

Az 52. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

53

Az 53. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

54

Az 54. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

55

Az 55. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

56

Az 56. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

57

Az 57. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

58

Az 58. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

59

Az 59. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

60

A 60. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

61

A 61. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

62

A 62. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

63

A 63. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) beekzdése alapján hatályát vesztette.

64

A 64. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

65

A 65. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

66

A 66. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

67

A 67. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

68

A 68. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

69

A 69. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

70

A 70. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

71

A 71. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

72

A 72. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

73

A 73. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

74

A 74. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

75

A 75. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

76

A 76. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

77

A 77. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

78

A 78. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

79

A 79. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

80

A 80. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

81

A 81. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

82

A 82. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

83

A 83. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

84

A 84. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

85

A 85. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

86

A 86. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

87

A 87. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

88

A 88. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

89

A 89. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

90

A 90. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

91

A 91. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

92

A 92. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

93

A 93. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

94

A 94. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

95

A 95. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

96

A 96. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

97

A 97. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

98

A 98. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

99

A 99. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

100

A 100. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

101

A 101. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

102

A 102. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

103

A 103. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

104

A 104. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

105

A 105. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

106

A 106. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

107

A 107. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

108

A 108. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

109

A 109. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

110

A 110. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

111

A 111. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

112

A 112. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

113

Az 1–160. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére