BK ÍH 2015/83.
BK ÍH 2015/83.
2015.09.01.
I. Mulasztással követik el az emberölés bűntettét azok a hozzátartozók, akik az újszülött otthoni világra jövetelét észlelik, de nem tesznek semmit ellátása érdekében, és ennek következtében az újszülött meghal. A speciális jogi kötelezettség teljesítésének elmulasztására figyelemmel a bűncselekmény azonban nem társtettesként, hanem önálló tettesként elkövetett [Btk 13. § (1) bekezdés, 160. § (1) bekezdés (2) bekezdés i) pont].
II. A másodfokú bíróság az első fokon eljárt bíróság által megállapított tényállás helyesbítését, kiegészítését, és eltérő tényállás megállapítását csak a Be. 351-352. §-aiban szabályozott esetben végezheti el.
A törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban kihirdetett ítéletével Gy. G. II. r., valamint Gy. M. III. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki 1-1 rb. gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, mint tetteseket [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés], ezért mindkét vádlottat 1 év 6 hónap fogház büntetésre ítélte, melyek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Gy. L. B. I. r. vádlottat az ellene 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette [Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés i) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege a következő:
Gy. L. B. I. r. és Gy. G. II. r. vádlottak 2005. évben kötöttek házasságot, házasságukból két gyermek született 2005. és 2008. években, akik nevelőszülőknél vannak elhelyezve. 2010 végén az I. r. vádlott menstruációja elmaradt, édesanyja azt javasolta, hogy forduljon orvoshoz. Terhességét 2011. február 10. napján állapították meg nőgyógyászati szakrendelésen, azt is rögzítve, hogy a terhesség 15. hetében járt. A terhesség alatt az I. r. vádlott hét alkalommal jelent meg a védőnői szolgálatnál. Az I. r. vádlott szülésének várható időpontja 2011. augusztus 5. napja volt. 2011. július 25. napján az I. r. vádlott a fát vágó férjének Gy. G. II. r. vádlottnak segített, majd észlelte délután folyamán, hogy két óránként szúr a háta, és a szokottnál gyakrabban ment a WC-re. A II. r. vádlott felvetette, hogy felesége korábban szül a vártnál, ezért úgy határoztak, hogy átmennek a szomszéd településre elhívni a II. r. vádlott édesanyját, Gy. M. III. r. vádlottat. Az I., II., III. r. vádlottak este 11 óra tájban érkeztek vissza Cs. településre. Gy. L. B. I. r. vádlott 2011. július 26. napján 1 óra tájban aludt el. 1 óra 45 körüli időben arra ébredt, hogy magzatvize elfolyt, ami miatt felébresztette az ágyban alvó férjét, Gy. G. II. r. vádlottat, hogy hívja a mentőket. Gy. L. B. I. r. vádlott ezután székelési ingert érzett, ami miatt elindult a lakóházban lévő fürdőszobába, ahol vízöblítéses WC volt, és amely helyiség egy függönnyel volt elválasztva a lakás többi részétől. A II. r. vádlott 1 óra 53 perckor telefonon hívta az Országos Mentő Szolgálatot, bejelentve, hogy felesége szülni fog. Ekkor az I. r. vádlott jajveszékelése miatt a II. r. vádlott azt is mondta a mentőszolgálati diszpécsernek, hogy az I. r. vádlottnak már fájásai vannak. Időközben felébredt a másik szobában alvó Gy. M. III. r. vádlott is, aki először bement az I-II. r. vádlottak szobájába, majd miután látta, hogy az I. r. vádlott a WC-re megy, utána indult. Pontosan meg nem állapítható időpontban Gy. L. B. I. r. vádlott a WC-n ülve úgy érezte, hogy megszületett a magzat, amely után azt mondta, hogy „kicsúszott a baba”. Gy. G. II. r. vádlott, aki ekkor nem volt a fürdőszobában, odament a helyiséghez, benézett és közölte, hogy nem születhetett meg, hiszen nagy a hasa. Ugyanígy vélekedett Gy. M. III. r. vádlott is, mert csobbanás, mozgás zaját nem hallották a WC-kagylóból, melyen az I. r. vádlott úgy helyezkedett el, hogy combjai összezárva, lábfejei szétnyitva voltak. Arról tehát, hogy a gyermek valóban megszületett-e, sem a II. r. vádlott, sem az I. r. vádlott mellett álló III. r. vádlott nem győződött meg. Az újszülött nem sírt fel, hallható mozgást nem végzett. Ezután pontosan meg nem állapítható időpontban, röviddel a szülést követően az I. r. vádlott olyan kijelentést tett anyósának, hogy „most már jó”, de elgyengült és félig ülő, félig fekvő helyzetben magatehetetlenül maradt a WC-n. A III. r. vádlott közvetlenül mellette állva átkarolta egyik vállát, másikkal törölgette a homlokát. Pontosan meg nem állapítható időpontban, de a szülést követő 3-4 percen belül az újszülött a vérrel, bélsárral szennyezett, csúszós WC-kagyló csaknem vízszintes részéből fejjel előre becsúszott a WC kiömlő nyílásába, ezzel számára a légzés lehetetlenné vált. A II. r. vádlott ki-be járt a házból, és 2 óra 2 perckor ismét telefonált a mentőknek, sürgetve őket. A mentős meghallva, hogy a szülő nő a WC-n van, azt mondta a II. r. vádlottnak, hogy menjen be oda, aki ez ellen tiltakozott, majd miután kiderült a diszpécser számára, hogy a szülőnővel bent van a II. r. vádlott anyja is, felszólította a II. r. vádlottat, hogy adja át neki a telefont. A diszpécser telefonon beszélt a III. r. vádlottal. A II. r. vádlott a diszpécsernek azt mondta, hogy a felesége rosszul lett, eszméletlen, nem tud kommunikálni, el van fehéredve, ül a WC-n, „csönd van itten”. A III. r. vádlott azt közölte, hogy az I. r. vádlott „ül a WC-n, nem tudja rosszul van-e már, a hasa is lement, kigyütt a gyerek, olyan szerencsétlenek ott, nem tudnak semmit csinálni.” Közölte, hogy az I. r. vádlott fehér, mint a fal. 2 óra 10 perckor érkezett meg a mentőkocsi, a mentősöknek a II. r. vádlott az utcán azt mondta, hogy a szülő nő bent van a házban, és a gyerek valószínűleg halott, majd bekísérte őket a fürdőszobába. A mentőápoló odalépett a WC-n ülő I. r. vádlotthoz, aki mellett továbbra is ott állt a III. r. vádlott, de az I. r. vádlottal nem tudott kommunikálni, őt eszméletlenül találta. Széthúzta a WC-n ülő I. r. vádlott combjait, meglátta az újszülött lábát, ezért az I. r. vádlottat a gépkocsivezető segítségével felemelték, a padozatra lefektették. Amikor felemelték az I. r. vádlottat, akkor esett ki a méhlepény. Ezt követően a mentőápoló lábainál fogva kiemelte az újszülöttet a WC-kagylóból, konstatálta, hogy teste hideg, életjelenségei nincsenek. Az I. r. vádlottnak infúziót kötöttek be, lábait felpolcolták. Az esetkocsi ekkor egy mentőtiszttel, mentőápolóval és gépkocsivezetővel megérkezett, amikorra az I. r. vádlott már kontaktusba volt vonható. Az újszülött 51 cm testhosszúsággal, 3015,8 gramm testsúllyal született, életképes lánymagzat volt. Az élve született, érett lánymagzat halálának közvetlen oka fulladás, a légutak víz által történő elzárása volt. A vízbe kerülése és a bekövetkezett halál között az okozati összefüggés közvetlen volt. A szülés utáni azonnali szakszerű ellátás esetén az élő, érett lánymagzat életben maradhatott volna, születését követően 3-4 percen keresztül lélegzett, fejének a vízbe kerülését követően a klinikai halál mintegy fél percen, a biológiai halál mintegy további fél percen belül beállt.
Az I. r. vádlott határvonalon álló gyengeelméjűségben és személyiségzavarban szenved, személyiségzavarának mértéke nem éri el az elmebetegség súlyosságát, nem tette képtelenné, és nem korlátozta cselekménye következményének felismerésében, és e felismerésnek megfelelő cselekedetben. Teljes bizonyossággal nem zárható ki, hogy az I. r. vádlott a cselekmény idején a szülés, illetve annak körülményei következtében olyan pszichés, illetve testi állapotba kerülhetett átmenetileg, amely a tudatos, célirányos tevékenységre való képességét hátrányosan befolyásolta. Tudatzavar, eszméletvesztés, ájult, öntudatlan állapotba kerülés vagy az azt megközelítő helyzet kialakulása teljességgel nem zárható ki. A II-III. r. vádlottak személyiségzavarban szenvednek, amely fennállt náluk a perbeli cselekmények idején, azonban nem tette őket képtelenné, és nem korlátozta abban, hogy cselekményük következményeit felismerjék, és hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjenek
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, az I. r. vádlott esetében bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása, a II. és III. r. vádlottakkal szemben a cselekmény minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az elsőfokú ügyész által bejelentett fellebbezést fenntartva az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást hiányosnak tartotta, a megalapozatlanságot azonban az iratok alapján kiküszöbölhetőnek ítélte. A tényállás kiegészítését indítványozta a tekintetben, hogy ugyan a kiérkező mentősök már külső szemlélő számára magatehetetlen állapotban lévőnek találták az I. r. vádlottat a WC-n. A szülést közvetlenül követően azonban a vádlott magánál volt, izomtónusa megtartott volt, vérnyomása is a szülést követő normál értéken belül volt, ekkor jelentősebb vérvesztés még nem állt be, a szülést követő 4-5 perc elteltével került csak az I. r. vádlott a mentősök által észlelt állapotba. Indítványozta a tényállást azzal is kiegészíteni, hogy – a telefonbeszélgetések tartalmára tekintettel – az is megállapítható, hogy a II-III. r. vádlottak tudtak a sértett megszületéséről.
Az ügyészi álláspont szerint a II-III. r. vádlottak büntetőjogi felelősségére vont következtetés helyes, az I. r. vádlott felmentésére viszont tévesen került sor. Tévedett az elsőfokú bíróság a II-III. r. vádlottak cselekményének minősítését illetően is. A mentőkkel folytatott telefonbeszélgetés tartalma, illetőleg a II. r. vádlott a helyszínen mentőket fogadó kijelentései ellentmondanak annak a megállapításnak, miszerint a II-III. r. vádlottak nem hitték el a sértett megszületésének tényét. Annak ellenére, hogy a diszpécsertől megfelelő tájékoztatást kaptak, hogy adott helyzetben mit kellene tenniük, ténylegesen semmilyen tevékenységet nem fejtettek ki a segítségnyújtás érdekében. A releváns körülményekből arra lehet következtetni, hogy szándékosan nem hajtották végre azt a cselekménysort, amellyel a sértett élete megmenthető lett volna, így belenyugodtak az általuk is előre látott halálos eredmény bekövetkezésébe. Miután cselekvőségüket egyéb körülmény sem gátolta, a sértett életének megmentésére irányuló kötelezettségüknek eleget tudtak volna tenni.
Indítványozta az I. r. vádlott bűnösségének emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bekezdés (2) bekezdés i) pont] történő megállapítását és vele szemben a Btk. 37. § (3) bekezdés ad) pontjára figyelemmel fegyházbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabását, a II. és III. r. vádlottak vonatkozásában ugyanilyen minősítés mellett a velük szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamának jelentős mértékű felemelését, végrehajtási fokozatul fegyház meghatározását, és közügyektől eltiltás alkalmazását.
A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője arra az álláspontra helyezkedett, miszerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján elfogadható, hogy az I. r. vádlott a szülést követően magatehetetlen állapotba került, a kérdés azonban az, hogy ez a szülés lefolyását követően közvetlenül bekövetkezett-e, amely esetben nincs helye büntetőjogi felelősség megállapításának; vagy csak bizonyos idő elteltével. Utóbbival kapcsolatban a másodfokú ügyészség arra vont következtetést, hogy az I. r. vádlott a szülés után elgyengült állapotban lehetett, nem volt azonban eszméletlen. Ha ezen állapotában a célirányos, az újszülött életének megmentésére irányuló cselekvés nem is, az feltétlenül elvárható volt, hogy a gyermek megszületésének jelzését követően segítséget kérjen a körülötte állóktól. Ezt azonban nem tette meg, jóllehet az állapota lehetővé tette volna, s mindez megalapozza a büntetőjogi felelősségét, hiszen az I. r. vádlott segítségkérésre való alkalmassága a szülést követő 4-5 percben nem vitatható.
A vádlottak védői az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozták.
A másodfokú bíróság a törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta a Be. 348. § (1) bekezdése szerint. Ennek során az ítélőtábla nem észlelt olyan eljárási szabálysértést vagy megalapozottságot, amely akadályát képezte volna az ítélet érdemi felülbírálatának.
Az ügyészi fellebbezés, illetőleg a fellebbviteli főügyészség indítványa részben megalapozott.
Az irányadó tényállásból a törvényszék a II. és a III. r. vádlottak elkövetéskori tudatállapotára helytelen következtetést vont.
Az általuk felismert ténykörülmények alapján a II. és III. r. vádlottak tudatában felmerült, hogy az újszülöttnek világra kellett jönnie, és ebben az esetben a WC-ben kell lennie. Egyúttal nyilvánvaló tudomással bírtak arról is, hogy egy ellátatlan újszülött szükségszerűen életét veszti az adott körülmények között, hiszen ellátás nélkül a hideg WC kagylóban a túlélése semmiképpen nem biztosított. Sírást, a megszületés tényére utaló hangokat nem hallottak, ebből következően a gyermek megszületésére vonatkozó információ alapján meg kellett volna győződniük, hogy az újszülött miért nem sír fel. Mindezeket az elemi ténykedéseket a II. és a III. r. vádlottak elmulasztották, a mentőszolgálat diszpécserének telefonon történt sürgetése ellenére is.
A tényállásból következően nem lehet minden kétséget kizáró módon megállapítani azt, hogy az I. r. vádlott a sértett születése utáni időszakban tudatánál volt. Az megállapítható, hogy az újszülött világra jöttének tényét közölte, de az, hogy ezt követően tudatánál, az akarati- és cselekvőképességének birtokában volt, és egyúttal képes lett volna arra, hogy gyermekét a WC-ről leszállva, onnan kiemelje vagy legalábbis hathatós, érdemi segítségről gondoskodjon, nem állapítható meg.
A másodfokú bíróság az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy felvett bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást csak abban az esetben állapíthat meg, ha a fenti eszközök eredményeként a terhelt felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye, illetőleg ugyanezeknek akárcsak részben is helye van. Ez összefügg azzal a törvényi rendelkezéssel, hogy a másodfokú bíróság főszabályként csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást folytatott, kivéve, ha az iratok tartalma valamint ténybeli következtetés alapján a vádlottat felmenti vagy az eljárást megszünteti.
Az eltérő tényállás megállapítása törvényi feltételekhez kötött. Alapvető kritérium, hogy maga az ítéleti tényállás megalapozatlannak bizonyuljon. Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróság megjegyzi, hogy nem áll rendelkezésre hitelt érdemlő, elfogadható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a szülést követő néhány percben az I. r. terhelt magánál volt, az izomtónus megtartottságával kapcsolatos szakértői válasz jelen ügyben irreleváns, nem a feltárható tényeken alapul, hanem egy általános kérdés feltevésre adott válasz, miszerint aki a WC-n ülni tud, annak az izomtónusa megtartottnak minősül. Ezzel szemben a III. r. terhelttől származó és nem cáfolható nyilatkozatok kizárólag ennek ellenében hatnak. Ezen tényezők tehát sem külön-külön, sem pedig összhatásukban nem alkalmasak az ügyészi ténybeli és jogi álláspont alátámasztására és az ítélet megalapozatlanságának igazolására. Ha a megalapozatlanság megállapítható is lenne, Be. 352. § (1) bekezdés b) pontjából következően nincs arra eljárásjogi lehetőség, hogy a másodfokú bíróság a felmentett vádlott terhére eltérő tényállást és bűnösséget állapítson meg, az eltérő tényállás megállapítása ugyanis csak a (részbeni) felmentés, illetőleg (részbeni) eljárás megszüntetés irányában lehetséges. Erre figyelemmel a fenti körben az ügyészi indítvány eredményre nem vezethetett.
A megalapozott tényállás alapján az első fokon eljárt bíróság nagyrészt helyesen következtetett az I. r. terhelt büntetőjogi felelősségének hiányára, illetőleg Gy. G. II. r. vádlott és Gy. M. III. r. vádlott bűnösségére, nem helytálló azonban a II-III. r. vádlottak terhére rótt bűncselekmények jogi minősítése és az ehhez fűzött indokolás sem.
Az alkalmazandó Btk. kiválasztásakor helyesen jutott az első fokon eljárt bíróság arra a következtetésre, hogy a Btk. 2. §-ára tekintettel a feltételes szabadságra vonatkozó kedvezőbb szabályozás alapján az elbíráláskor hatályos jogszabályokat alkalmazta, figyelemmel a 4/2013. Bk. véleményben foglaltakra is.
Az emberölés tényállása szerint, aki mást megöl, bűntettet követ el. A törvényalkotó az elkövetési magatartást közelebbről nem határozta meg, csupán az eredményt konkretizálta. A törvényi szabályozás szerint az öl embert, aki valamilyen módon és – az általános büntetőjogi szabályokat is figyelembe véve – az eredményt kívánva vagy abba belenyugodva oltja ki más életét. Mivel a törvény az elkövetési magatartás körében semminemű megszorítást nem tartalmaz, az ölési cselekmény mind tevőleges magatartással, mind mulasztással elkövethető.
A mulasztás mint büntetőjogi fogalom nem azonos a nem tevéssel. A mulasztás valaminek a nem tevése, amit az elkövetőnek meg kellett volna tennie. A mulasztás csak az irányadó kötelezettség fennállta mellett értelmezhető. Ez a kötelezettség lehet büntetőjogi, ezenkívül egyéb jogi, valamint – szűk körben – alapvető erkölcsi norma is.
Az emberölésben való bűnösség megállapításához nem elegendő a Btk. 160. §-ában kifejezésre juttatott általános jogi kötelezettség teljesítésének elmulasztása. A mulasztásos emberölés ezt meghaladó, speciális kötelezettség nem teljesítését jelenti. Ilyen kötelezettség forrása lehet főként és a jelen ügyre vonatkozóan is a családi kapcsolaton alapuló szabály.
Az elkövető és a sértett között olyan kapcsolatnak kell lennie, amely jogi és erkölcsi értelemben is felülmúlja a mindenkitől elvárható, általános segítségnyújtási kötelezettséget. Ezen belül is kiemelendő, hogy a nem jogi eredetű speciális kötelezettségeknek nem akármilyen, hanem alapvető etikai normákon kell nyugodniuk.
Az emberölés megállapítására kizárólag olyan esetekben kerülhet sor, amikor az elkövető valamilyen speciális kötelezettségének nem tesz eleget, s egyúttal a sértett halálát kívánva vagy abba belenyugodva tanúsítja magatartását. Szándékos emberölés mulasztással megvalósulása esetén az elkövető magatartásától függetlenül megindul egy olyan okfolyamat, amely a halálos eredmény irányába vezet. Az elkövető felismeri az okfolyamatot, de a halálos eredmény bekövetkezésének megakadályozását szándékosan elmulasztja, holott erre egyrészről jogi alapon nyugvó kötelezettsége áll fenn, másrészt az eredmény elhárítására reális lehetősége is van.
Az elkövetéskor hatályos, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló, 1952. évi IV. törvény 60-65. §-ai a rokontartás szabályait rögzítik. Ennek értelmében nem csak a szülőt, hanem a távolabbi felmenőt is gondozási kötelezettség terheli a tehetetlen, önmagáról gondoskodni nem képes rokonnal szemben. A törvény 71. § (2) bekezdése szerint a szülői felügyelet a kiskorú gyermek gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének, valamint törvényes képviseletének jogát és kötelességét, továbbá a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában. A 2013. évi V. törvény, az új Polgári Törvénykönyv 4. könyv 152. §-a szerint a szülő kötelezettsége a gyermek gondozása, a 196. § szerint a tartási kötelezettség az egyenes ági rokonokat terheli. Ez a kötelezettség nem csak jogi, hanem etikai is, a kisgyermek, különösen egy újszülött gondozása, óvása a legalapvetőbb erkölcsi normák közé tartozik, amely terheli a gyermek közelebbi és távolabbi felmenőit is. A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében elvi éllel mondta ki, hogy nem csak a közvetlen le- és felmenőt, hanem a távolabbi rokoni kapcsolatban lévő személyt is büntetőjogi felelősség terheli a gondozási kötelezettség elmulasztásával elkövetett emberölés bűntettével összefüggésben (BH 1982.316. jogeset).
A 2012. évi C. törvény 160. §-ában megfogalmazott emberölés elkövetési magatartása a törvényi tényállás nyitott jellegéből adódóan lehet mind cselekvés, mind mulasztás. A mulasztás nem egyszerűen passzivitás, hanem kötelességellenes nem tevés, a cselekvési kötelezettség és a cselekvési lehetőség egysége. A mulasztás a cselekvési kötelesség beállásával valósul meg, ha egyidejűleg megvan a cselekvési lehetőség, és az elkövető ennek ellenére nem fejti ki a kötelességszerű tevékenységet. A szándékos és gondatlanságból elkövetett emberölés bűncselekménye mulasztással egyaránt csak akkor követhető el, ha az elkövető közreműködése nélkül indul meg a halálos eredmény irányába mutató okfolyamat, ezt az elkövető a hanyag gondatlanság esetét kivéve felismeri, és szándékosan elmulasztja az eredmény bekövetkezésének megakadályozását. E feltételek megléte esetén is csak akkor valósul meg a bűncselekmény, ha az elkövető kötelezett az elhárításra. Tudatában van annak, hogy őt a lehetséges eredmény megakadályozására büntető- vagy egyéb jogi kötelezettség, avagy speciális erkölcsi kötelezettség terheli. Felismeri azt is, hogy a kötelezettség elmulasztásával okozati összefüggésben a sértett halála bekövetkezhet, a halálos eredményt megakadályozó magatartást pedig – a reális lehetőség és felismerés ellenére – szándékosan elmulasztja.
Az ítélőtábla a II. és a III. r. vádlottak vonatkozásában az elsőfokú bíróság hanyag gondatlansággal kapcsolatos okfejtését nem fogadta el, egyúttal osztotta a fellebbviteli főügyészség szándékos emberölés megvalósításával kapcsolatos jogi álláspontját.
Az irányadó tényállásból következően mind a II. r., mind a III. r. vádlottak felismerték a szülési folyamat megindulását, az újszülött WC kagylóba történt megszülésére határozott és egyértelmű információkkal rendelkeztek. A kívülállókkal is közölték az ilyen irányú ismereteiket, ugyanakkor a mentők értesítésén és a diszpécserrel történt beszélgetésen túlmenően ténylegesen passzívak maradtak, elemi meggyőződési kötelezettségüknek sem tettek eleget. A körülmények alapján felismerték, hogy az újszülöttnek a WC kagylóban kellett a világra jönnie, azonban a mentő diszpécser telefonon történt felhívásai, utasítása ellenére sem tanúsították az alapvető erkölcsi norma szerinti magatartást.
A II-III. r. terheltek és a világra jött újszülött vérségi, közvetlen, illetőleg közvetett leszármazói (apa-gyermek, nagyszülő-unoka) kapcsolatban álltak, értelemszerűen törvényi kötelezettségük volt a halálos okfolyamat megszakítására. Ezen túlmenően a II. r. és a III. r. vádlottaknak módja és lehetősége is lett volna a tehetetlen, éppen megszületett gyermekhez-unokához fűződő, az elemi erkölcsi szabályokban megfogalmazott segítségnyújtásra, de ezt meghaladóan is a családi viszony miatt a megindult okfolyamat megállítására, hiszen ezt számukra nemcsak speciális jogi kötelezettség írta elő, de alapvető erkölcsi, etikai szabályok is megkövetelték.
Nem foghat helyt az első fokon eljárt bíróságnak a II-III. r. terheltek aktuális tudattartalmával összefüggésben tett azon megállapítása, miszerint nem hitték el, hogy a sértett megszületett, mert ennek a hitelt érdemlő bizonyítékok – a mentőkkel lefolytatott telefonbeszélgetések tartalma, a II. r. vádlott helyszínen, az elsőként kiérkező mentőtisztnek tett elismerő nyilatkozata – ellentmondanak. A vádlottak semmit nem tettek a segítségnyújtás érdekében, holott már az első beszélgetés során is a II. r. vádlott nyilvánvalóan aggódott a mentők távolléte miatt. Ezekből a körülményekből okszerűen és megalapozottan csak arra lehet következtetni, hogy a II-III. r. vádlottak felismervén a mulasztásuk jóvátehetetlen kihatásait, szándékosan nem hajtották végre azt a cselekménysort, amellyel a sértett élete megmenthető lett volna, s ezáltal belenyugodtak az általuk is előrelátott halálos eredmény bekövetkezésébe. Nevezettek beszámítási képességének teljessége nem vitatható, fizikai cselekvőségüket elfogadható ok nem gátolta, az adott helyzetben fennálló, a sértett életének megmentésére irányuló speciális kötelezettségüknek képesek lettek volna eleget tenni.
Mindezek alapján tévesen, a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével minősítette az első fokon eljárt bíróság a II-III. r. terheltek élet elleni cselekményét a Btk. 160. § (4) bekezdésébe ütköző és büntetendő gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének.
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Be. 372. § (1) bekezdésének alkalmazásával megváltoztatta, Gy. G. II. r. vádlott és Gy. M. III. r. vádlott cselekményét a Btk. 160. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés i) pontja szerint minősülő, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének minősítette, amelyet a terheltek a speciális segítségnyújtási kötelezettségük teljesítésének elmulasztásával történt megvalósításra figyelemmel önálló tettesként követtek el.
A büntetés kiszabása körében irányadó tényezőket az első fokon eljárt bíróság nagyrészt megfelelően feltárta, helytálló értékelést fűzött a jelentős időmúlás tényéhez is, ugyanakkor további súlyosító körülmény az élet, testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottsága, enyhítő körülmény nevezett terheltek büntetlen előélete, az eshetőleges szándék, amelyek azonban csak csekélyebb súllyal vehetők figyelembe a terhükre megállapított nagy tárgyi súlyú bűncselekmény miatt.
A vádlottak terhére megállapított bűncselekmény büntetési tétele 10-20 évig terjedő, illetőleg életfogytig tartó szabadságvesztés.
Az ítélőtábla az enyhítő körülmények nagyobb számára és nyomatékára, a terheltek személyiségében rejlő társadalomra veszélyesség konkrét fokára figyelemmel az ügyészi indítvánnyal egyezően lehetőséget látott a Btk. 82. § (2) bekezdés a) pontja szerinti enyhítő szakasz alkalmazására, és a szabadságvesztés büntetés tartamát a különös részi minimumhoz képest az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabható minimális törvényi tartamban állapította meg azzal, hogy mindkét vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozata a Btk. 37. § (3) bekezdés ad) pontja alapján fegyház. A II-III. r. vádlottak a közügyekben való részvételre méltatlanok, ezért azok gyakorlásától a Btk. 61-62. §-ai alkalmazásával a rendelkező részben foglalt időtartamra eltiltotta.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Be. 372. § (1) bekezdése alapján az előbbiek szerint megváltoztatta, egyebekben törvényes rendelkezéseit a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.25/2015/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás