BK ÍH 2015/84.
BK ÍH 2015/84.
2015.09.01.
Az előzetes letartóztatás hat hónapos felülvizsgálatát hivatalból el kell végezni, a döntés meghozatala előtt nem kell beszerezni az ügyész, a vádlott és a védő nyilatkozatát [Be. 132. § (1) bekezdés a) pont].
A törvényszék a kényszerintézkedés indokoltságát felülvizsgálva a vádlott előzetes letartóztatását továbbra is fenntartotta, döntését a Be. 129. § (2) bekezdés b) és d) pontjaiban nevesített okokra alapítva.
A végzés ellen a vádlott és a védője jelentettek be fellebbezést az előzetes letartóztatás megszüntetése érdekében.
A fellebbviteli főügyészség a végzés helybenhagyására tett indítványt.
Az elsőfokú bíróság törvényesen foglalt állást az előzetes letartóztatás további fenntartásáról, melyet a Be. 129. § (2) bekezdés b) és d) pontjaiban körülírt különös okok tesznek indokolttá. A vád szerinti bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya, a bűnösség megállapítása esetén kiszabható büntetés mértéke, valamint a vádlott feltárt életvitele okán valóban megalapozott következtetés vonható arra, hogy az eljárási cselekményeknél kizárólag kényszerintézkedéssel biztosítható a részvétele. Emellett, amint azt az elsőfokú bíróság részletezte, a terhelt büntetett előélete miatt – hiszen a vád szerinti cselekmény idején felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állt, illetőleg a vele szemben indult más büntetőeljárás ténye – a bűnismétlés reális veszélyével is számolni kell.
Az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel abban is, hogy miután az eljárás jelenlegi előrehaladott szakában a bizonyítékok túlnyomó többsége rendelkezésre áll, a terhelt személye – a nyomozás során tényszerűen tetten ért, tanúkat befolyásoló tevékenysége ellenére – már nem jelent olyan fokú veszélyt a bizonyítás további menetére, mely a Be. 129. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak megállapítását szükségessé tenné. Az időszakos felülvizsgálat lényege ugyanis éppen az, hogy az előzetes letartóztatásra okot adó körülményeket a bizonyítási eljárás előrehaladtával folyamatosan kell vizsgálni, ehhez képest egyes előzetes letartóztatási okok megszűnhetnek (míg más, újabb okok akár keletkezhetnek is) (BH 2009.43.).
A vádlott vonatkozásában tehát az elsőfokú bíróság által helyesen idézett tények alapján az előzetes letartóztatásnak a Be. 129. § (2) bekezdés b) és d) pontjaiban foglalt különös feltételeire okszerűen vonható következtetés.
A Be. 129. § (2) bekezdésében írtak esetében a bíróság értelemszerűen nemcsak olyan körülményre alapozhatja az előzetes letartóztatást indokoltnak tartó döntését, amely a bizonyosság erejével megállapítható. Elvárás azonban, hogy döntése ne csupán feltételezésen, hanem olyan adaton alapuljon, amelynek megléte, tényszerűsége a döntés időpontjában más adattal alátámasztott, észszerű érvvel indokolt, igazolt, és ezáltal okszerű következtetés vonható arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazása a törvény céljai érdekében – és az adott terhelt személyi szabadsága ellenében – szükséges és célszerű (EBH 2009.2025.).
Kétségtelen, hogy a kényszerintézkedés alkalmazhatósága esetén a törvényi feltételek mellett azt is vizsgálni kell, hogy az előzetes letartóztatás célja kisebb korlátozással járó kényszerintézkedéssel biztosítható-e (BH 2007.216.). Az ítélőtábla e tekintetben a fellebbezéssel támadott végzésben írtak mellett azt tartja szükségesnek kiemelni, hogy az előzetes letartóztatás felsorolt többes okai mellett nem található olyan körülmény, amely az eljárás tárgyát képező cselekmény jellege, a terhelt tanúsított magatartása, kora, avagy egészségügyi állapota miatt alátámasztaná a lakhelyelhagyási tilalom vagy házi őrizet elrendelését. Ahogyan arra a törvényszék helytállóan rámutatott, a kényszerintézkedés tárgyában hozandó döntés során a rendelkezésre álló bizonyítékok száma és jellege fenti körön kívül esik, bizonyító erejük nem vizsgálható, értékelésükre csakis az ügydöntő határozatban kerülhet sor (BH 2004.227.).
Következésképp az előzetes letartóztatás, mint legsúlyosabb szabadságelvonással járó kényszerintézkedés a vádlott vonatkozásában valóban indokolt és szükségszerű.
A törvényszék az előzetes letartóztatás felülvizsgálatát a Be. 132. § (1) bekezdés a) pontjában előírt törvényi kötelezettség okán végezte el, mivel még nem hozott ügydöntő határozatot.
Ugyan a felülvizsgálat 2014. december 17. napjától számított rövid időn belül már esedékes lett volna, ám amint arra az elsőfokú bíróság határozatában utalt, újabb döntést csak az iratok 2015. január 30. napi visszaérkezése után hozhatott ebben a tárgyban. Ezt követően azonban a törvényszék csak a 2015. március 23. napjára kitűzött folytatólagos tárgyalási határnapon tette vizsgálata tárgyává az előzetes letartóztatás indokoltságát, mely késedelmet a perbeli résztvevők nyilatkoztatásának szükségességével magyarázott.
Utóbbi okfejtéssel azonban az ítélőtábla nem értett egyet. A Be. 132. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati rendszer rendeltetése, hogy a bíróság meghatározott és azonos tartamú időközönként hivatalból köteles az irányadó vizsgálatot elvégezni. A határozathozatal a törvényből adódóan 6 havonta válik kötelezővé. Márpedig e kötelezettsége akkor is fennáll, ha az arra jogosultak nem terjesztenek elő indítványt (BH 2014.139.).
Az előzetes letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványok előterjesztése bármikor megtörténhet, elbírálásuk az előbbiektől független, melyet a törvény nem is a Be. 132. §-a körében szabályoz, s ahhoz nem fűz olyan szigorú határidőket, mint a hivatalból lefolytatandó felülvizsgálat kapcsán.
A Be. 132. §-a nem ír elő az eljárás résztvevőitől indítványtétel beszerzési, bevárási kötelezettséget, ellentétben azzal, hogy a felülvizsgálatot legalább 6 havonként el kell végezni (EBH 2009.2026., EBH 2013. B. 6.). Az elsőfokú bíróság által felhívott tisztességes eljárás követelményével kapcsolatosan az ítélőtábla így mindenekelőtt a Be. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra kíván utalni, mely szerint az előzetes letartóztatás esetén a bíróságnak arra kell törekednie, hogy a kényszerintézkedés a lehető legrövidebb ideig tartson, melyből következőleg az eljárását soron kívül kell lefolytatni (BH 2009.43.).
Adott esetben tehát a kényszerintézkedés tárgyában indítványt előterjeszteni jogosultak nyilatkozatának beszerzése irreleváns, attól nem függhet az előírt határidőn alapuló, hivatalból megtett felülvizsgálat. A törvényszéknek az előzetes letartóztatás indokoltságáról már korábban határoznia kellett volna, szükségtelenül késlekedett a kitűzött tárgyalási határnapig. Ez következik a Be. 132. § (1) bekezdésében foglaltakból is, hiszen az elsőfokú eljárásban csakis az elsőfokú bíróság számára adott a tárgyaláson hozandó döntés lehetősége az ügyész, az előzetes letartóztatásban lévő vádlott és védője meghallgatásával, ám hivatalból folytatott felülvizsgálatot a Be. 132. § (1) bekezdés a) pontjából adódóan kizárólag a 6 hónapos határidő eltelte okán végezhet. Ezt követően az előzetes letartóztatás indokoltságának vizsgálata a Be. 132. § (1) bekezdés b) pontja illetőleg (2) bekezdése alapján – 6 havonta – a másodfokú bíróság kötelezettségévé válik, mely értelemszerűen nem tárgyaláson, hanem tanácsülésen történik meg.
Az eddigieket összegezve tehát az előzetes letartóztatás hivatalból folytatott, 6 havonta esedékes felülvizsgálatát mindenekelőtt a soronkívüliség követelményét szem előtt tartva, az irányadó határidők betartásával, a lehető legrövidebb időn belül kell elvégezni. Amennyiben a határozathozatal valamely okból elmaradt, azt mielőbb pótolni kell, s ez alól csak az időközben bekövetkezett újabb időszakos felülvizsgálat esedékessége adhat mentesítést (BH 2014.139.).
Mindezek nyomatékosításával az ítélőtábla az első fokon eljárt bíróság alapvetően helytálló indokokon alapuló és törvényes határozatát a Be. 347. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen, a Be. 371. § (1) bekezdésére figyelemmel helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Beüf.II.300/2015/2.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás