BK ÍH 2015/87.
BK ÍH 2015/87.
2015.09.01.
I. Prostituáltaknak külföldi, illetve belföldi szórakozóhelyekre prostitúciós tevékenység folytatására közvetítői díj ellenében történő közvetítése nem emberkereskedelem bűntettét, hanem bűnsegédként elkövetett kerítés bűntettét valósítja meg [1978. évi IV. törvény 175/B. § (1), (2) bekezdés d) pont, 207. § (1), (2) bekezdés – Btk. 192. §, 200. §].
II. Nem kerítés bűntettét, hanem kitartottság bűntettét valósítja meg, aki az üzletszerű kéjelgést folytató személyek részéről rendszeres anyagi juttatásban részesül, anélkül azonban, hogy az üzletszerű kéjelgésből élő nők és az alkalmi nemi partnerek kapcsolatának a kialakításában, vagyis a nők „megszerzésében” közreműködött volna [1978. évi törvény 206. §, 207. § – Btk. 200. §, 202. §].
III. A bűnsegédi magatartás a tettesi cselekménnyel nem szükségszerűen egy időpontban valósul meg, azt időben megelőzheti. Nem bűncselekmény az a bűnsegédi magatartás, amikor a tettes valamilyen okból a cselekményt nem követi el, vagy nem kísérli meg, mert a bűnsegéd felelősségre vonhatósága a tettesi magatartás kifejtésének időpontjában nyílik meg. Ez alól büntethetősége esetén az előkészület mint sui generis bűncselekmény jelent kivételt [1978. évi IV. törvény 21. § (2) bekezdés – Btk. 14. § (2) bekezdés].
A megyei bíróság 8 vádlottal szemben járt el. Id. J. J. I. r. vádlott bűnösségét 12 rb. – különböző minősítésű – emberkereskedelem bűntettében, 4 rb. kerítés bűntettében, illetve 1 rb. társtettesként elkövetett kitartottság bűntettében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 7 év fegyházra, 8 évre a közügyektől eltiltásra és 4 000 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
Ifj. J. J. IV. r. vádlott bűnösségét kitartottság bűntettében és 7 rb. bűnsegédként elkövetett kerítés bűntettében állapította meg, ezért őt halmazati büntetésül 1 év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megyei bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás lényege az I. r. és a IV. r. vádlottat érintően a következő.
Az I. r. vádlott ismert volt arról a tevékenységéről, hogy prostitúciós munkára fiatal nőket keresett, az ő tevékenységüket szervezte és jövedelmükből részesedést kapott. Az érintett nők önként jelentkeztek a munkára. Ezt a tevékenységet életvitelszerűen folytatta.
Az I. r. vádlott fia, a IV. r. vádlott, míg élettársa a VI. r. vádlott volt. A többi vádlott az I. r. vádlott ismerősei voltak
Az I. r. vádlott az általa megismert és foglalkoztatott nők prostitúciós tevékenységét részben az Sz. és K. város közötti főút mellett szervezte meg, részben pedig a Balaton-parton, Ausztriában, Németországban és Svájcban különböző bárokba, szórakozóhelyekre, illetve ún. swinger klubokba szállította őket. A főúton prostitúciós munkát végző nőkre az I. r. vádlott nemcsak felügyelt, hanem őket oda ki- és haza is szállította.
Az I. r. vádlott több németországi, ausztriai és svájci bár üzemeltetőjével állt kapcsolatban, akik az I. r. vádlottnak az általa a bárokba szállított prostituáltak után általában 100-200 eurót, a svájci bártulajdonosok 200 svájci frankot fizettek személyenként. Az I. r. vádlott a külföldön dolgozó lányokat is felügyelte, intézkedett másik bárba való elszállításukról, illetve döntött hazautazásukról. A prostituáltak több hetet, esetenként több hónapot töltöttek a külföldi bárokban.
A IV. r. vádlott korábban apjával, az I. r. vádlottal a kapcsolatot nem tartotta, őt nem is ismerte, 2004-ben ismerkedtek meg egymással. A IV. r. vádlott ezt követően részt vett az I. r. vádlott prostituáltakkal kapcsolatos tevékenységében. Ennek keretében a főút mellett prostitúciós munkát folytató nőkre felügyelt, és amennyiben a törvénytelen tevékenységet folytató nőket lelepleződés vagy rendőri ellenőrzés fenyegette, akkor igyekezett elhárítani ennek veszélyét, továbbá azonnal értesítette az I. r. vádlottat.
Több alkalommal a prostituáltaknak a Balaton-partra, illetve külföldre szállításában és hazahozatalában is segédkezett. A IV. r. vádlott tudta azt, hogy prostitúciós munkában részt vevő nőket visz különböző szórakozóhelyekre, külföldi bárokba apja megbízásából.
Az I. r. vádlott jövedelme részben a prostituáltak keresetéből származott. A belföldön dolgozó lányok bevételük 50%-át, míg a külföldön dolgozó lányok bevételük a 40%-át fizették ki az I. r. vádlottnak.
Az I. r. vádlott 2005. január 1. és 2006. december 1. között legalább 4 627 982 forintot és 1239,59 USD-t kapott a prostituáltak bevételeiből.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére eltérő minősítés és súlyosítás érdekében, az I. r. vádlott felmentés, védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan eltérő minősítés és enyhítés céljából fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta.
A másodfokú bíróság a Be. 348. § (1) bekezdése alapján – a Be. 349. § (1) bekezdésére figyelemmel – a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet az azt megelőző eljárással együtt bírálta felül.
Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletének részbeni megalapozatlanságát a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételével, illetőleg az iratok tartalma alapján kiküszöbölte. Megállapította, hogy az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság többnyire helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére és az általuk elkövetett cselekményeket is általában helyesen minősítette.
A megyei bíróság az eljárás fő kérdését jelentő emberkereskedelem bűntette tekintetében rendkívül rövid jogi indokolást adott. Megállapította, hogy az I. r. vádlott azzal a magatartással, hogy pénz ellenében a prostitúcióra vállalkozó nőket közvetítette, elkövette a Btk. 175/B. §-ba ütköző emberkereskedelem bűntettét. E jogi indokoláshoz az elsőfokú bíróság csupán annyit fűzött hozzá, hogy az I. r. vádlott cselekményét üzletszerűen követte el.
A fellebbviteli bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság – lényegében indokolás nélküli – jogi álláspontja téves, és az alábbiakra mutatott rá.
A Btk. 175/B. § (1) bekezdése szerint, aki mást elad, megvásárol, ellenszolgáltatásként átad, vagy átvesz, más személyért elcserél, úgyszintén, aki ennek érdekében toboroz, mást szállít, elszállásol, elrejt, másnak megszerez, az emberkereskedelem bűntettét követi el.
A (2) bekezdés szerint a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére,
c) munkavégzés céljából,
d) fajtalanság vagy közösülés céljából,
e) emberi test tiltott felhasználása céljából,
f) bűnszövetségben vagy
g) üzletszerűen követik el.
Az emberkereskedelem prostitúciós tevékenységhez kapcsolódó legjellemzőbb elkövetési magatartása – a törvényi tényállásban elad-megvásárol fordulat – akként valósul meg, hogy a prostitúciós tevékenységet folytató sértett vevője fizet az eladónak azért, hogy a sértett a szexuális szolgáltatásért kapott pénzösszeget a jövőben neki és ne az eladójának adja át. Ez jelen ügyben a külföldre vitt prostituáltak esetében nem valósult meg.
Az I. r. vádlott védője perbeszédében indokoltan tette kritika tárgyává az ítéletnek azokat a hiányosságait, amelyek folytán az emberkereskedelem bűntettének lényeges tényállási elemei nem lelhetők fel az I. r. vádlott által tanúsított magatartásokban. A sértettek eladása, illetőleg megvétele olyan magatartással valósulhat csak meg, amikor a terhelt a sértettet az uralma alatt tartotta és a sértett mintegy árucikként cserélt gazdát (Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.251/2002/5. szám).
Az I. r. vádlott magatartásának helyes értékelésekor abból a – a tényállásban egyébként alapvetően pontosan megállapított – tényből kell kiindulni, hogy az I. r. vádlott a külföldre vitt prostituáltak esetében közvetítői díjat kapott. Megállapítható az is, hogy az I. r. vádlott közvetítésével külföldön prostituáltként dolgozó nők nem kerültek ki az I. r. vádlott rendelkezése alól. A bárokban és ún. swinger klubokban dolgozó nők továbbra is az I. r. vádlottnak fizették jövedelmük meghatározott részét. Ezt a pénzt vagy személyesen az I. r. vádlott vette át látogatásai során, vagy a prostituált nők közül megbízott személy küldte meg részére. Az I. r. vádlott rendelkezett arról is, hogy melyik bárban vagy klubban meddig maradnak az általa közvetített prostituáltak. Ha úgy döntött, hogy más helyen akarja valamelyik nőt dolgoztatni, akkor érte ment és másik helyre szállította, vagy utasította őket, hogy hagyják el addigi munkahelyüket. Az I. r. vádlott folyamatos rendelkezési jogát igazolja az a tény is, hogy egy-egy prostituált után több alkalommal is felvett közvetítői díjat. Eladás esetén erre nem lett volna lehetősége.
A törvényi tényállás megvalósulása szempontjából a vételár nagysága közömbös, minthogy a cselekmény magát az emberi méltóságot sérti, ez pedig pénzben nem mérhető (Legfelsőbb Bíróság Bf.IV.1.863/2000/3. szám). Az elbírált ügyben azonban a cselekmény helyes minősítésének megállapításához szükséges volt tisztázni, hogy az I. r. vádlott mekkora összeget vett át a prostituáltakért. Az Ausztriába, Németországba és Svájcba szállított nők után 200-200 eurót, illetve svájci frankot kapott. Külföldi tartózkodásuk alatt a prostituáltak napi keresetük 40%-át fizették az I. r. vádlottnak, ami naponta 100-300 eurót is jelentett. Így az I. r. vádlottnak nyilvánvalóan nem lehetett érdeke, hogy mindössze egy-két napi bevételért adja el a jövedelmét biztosító nőket. Az I. r. vádlott egyébként logikus gazdasági indokát is adta annak, hogy cselekménye miért nem a prostituáltak eladása, hanem csupán közvetítése volt.
Dogmatikailag is téves az elsőfokú bíróság álláspontja, mely szerint az I. r. vádlott az eladott személyekkel az eladásukat követően is kitartatta magát. A kifejtettek miatt a prostituáltak eladása után már nem lehet kitartottjuk is az eladó. A kitartás fennállása alatt – mint jelen ügyben történt – nem valósulhat meg az emberkereskedelem, e két bűncselekmény egyidejű megvalósulása ugyanazon prostituált vonatkozásában kizárt.
A fentiek alapján az I. r. vádlott azzal, hogy nőket közvetített külföldre, illetve belföldre prostitúciós munkára, nem valósítja meg a Btk. 175/B. § (1) bekezdésébe ütköző és (2) bekezdés d) pontja szerint minősülő emberkereskedelem bűntettének törvényi tényállását, ugyanakkor az I. r. és IV. r. vádlottak magatartása más bűncselekmény törvényi tényállását meríti ki.
Az I. r. vádlott hosszabb ideje ismerte az osztrák, német és svájci szórakozóhelyek üzemeltetőit, velük folyamatosan kapcsolatban állt. Megbeszélte velük, hogy mikor, hol, hány nőre van szükség. Az I. r. vádlott tisztában volt azzal is, hogy az általa közvetített nők ezekben a bárokban üzletszerű kéjelgést folytatnak. Azzal is tisztában volt, hogy a bárokat üzemeltető személyek részben maguk, részben alkalmazottjaik útján megteremtik annak a közvetlen lehetőségét, hogy a prostituáltak találkozhassanak a szexuális szolgáltatásaikat igénybe vevő személyekkel.
A kerítés törvényi tényállásában írt „megszerzés” olyan elkövetői magatartás, amely megteremti mások nemi kapcsolatának közvetlen lehetőségét, amely leggyakrabban a passzív alany befolyásolása, rábírása révén történik, de a bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a prostituáltak önként vállalkoznak erre a munkára, így a rábírás aktív magatartást alig igényelt. Ekként a bártulajdonosok – és nem a közvetítő szerepet játszó I. r. vádlott – követték el tettesként a kerítés bűncselekményét.
Az I. r. vádlott ennek tudatában, rendszeres anyagi haszonszerzés végett nyújtott segítséget a bárokat üzemeltető személyeknek, így magatartása üzletszerűen elkövetett kerítéshez nyújtott bűnsegélyként értékelendő [Btk. 21. § (2) bek., 207. § (1) és (2) bek.].
Ugyanez mondható el a vádlottaknak a Balaton-parti bárral kapcsolatos tevékenységére is.
Kétségtelen, hogy a szállítás időpontjában a tettesi alapcselekmény még nem volt tényállásszerű, ugyanis a szórakozóhelyek forgalmától függött, hogy az I. r. vádlott által közvetített nők a későbbiekben üzletszerű kéjelgést folytatnak-e. A kiszállított nők hajlandósága nem volt kérdéses, hiszen valamennyien önként vállalták az ilyen jellegű munkát. A bűnsegédi magatartás azonban éppen a járulékos jellegéből adódóan a tettesi cselekménnyel nem szükségszerűen esik időben egybe, hanem attól elkülönülhet és – mint a jelen ügyben – időben megelőzheti. A bűncselekmény elkövetését megelőző bűnsegély voltaképpen előkészületi magatartás, és a bűnsegéd nem büntethető akkor, ha a tettes valamilyen okból a cselekményt később nem viszi véghez, vagy azt nem kísérli meg. (Kivéve értelemszerűen, ha az előkészület már önmagában is büntetendő.)
Akkor azonban, ha a tettes utóbb tényállásszerű magatartást valósít meg, a tettesi magatartás kifejtésének időpontjában megnyílik a bűnsegéd felelősségre vonásának a lehetősége. (Legfelsőbb Bíróság Bfv.IV.198/2001. szám.)
Az elsőfokú bíróság ugyancsak nagyon rövid indokolását adta annak, hogy a vádlottak egyes cselekményeit miért kerítésnek, illetve miért kitartottság bűntettének minősítette. A minősítés körében hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság 3/1999. számú BJE határozatára is.
Az irányadó tényállás szerint az I. r. vádlott által külföldre szállított prostituáltak külföldön szerzett bevételük egy részét az I. r. vádlottnak adták át. Ugyanezek a nők és más prostituáltak az Sz. és K. város közötti főúton szerzett jövedelmük egy részét ugyancsak az I. r. vádlottnak adták át.
Az I. r. vádlottnak a IV. r. vádlott segített az út mentén a prostituáltak felügyeletében, a figyelésben. A IV. r. vádlott esetenként a nőket szállította is az útra. A vádlottak a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő autósokkal soha nem kerültek kapcsolatba, az autósoknak a prostituáltak ajánlkoztak fel.
A vádlottaknak az a magatartása, hogy a prostitúciós tevékenységet végző nőket az országútra szállították, ott őket felügyelték és a rendőri ellenőrzésektől, illetve a kellemetlenkedő vendégektől megvédelmezték, nem tekinthető kerítésnek. Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint nem a kerítés bűntettét, hanem a kitartottság bűntettét valósítja meg, aki az üzletszerű kéjelgést folytató személyek részéről rendszeres anyagi juttatásban részesül, anélkül azonban, hogy az üzletszerű kéjelgésből élő nők és az alkalmi nemi partnerek kapcsolatának a kialakításában, vagyis a nők „megszerzésében” közreműködött volna.
A fellebbviteli bíróság megítélése szerint azonban abban az esetben, amikor a bűnös tevékenység során az elkövető az alkalmi nemi partnerek egyikével – eleve ismeretlen személlyel – semmiféle (sem előzetes, sem utólagos) kapcsolatba nem kerül, hanem a helyszínen visszahúzódva, kizárólag olyan tevékenységet folytat, amely önmagában csak a tiltott kéjelgés szabálysértéséhez való segítségnyújtás képét mutatja, a megszerzésről, mint jogi fogalomról nem lehet szó. Márpedig a kerítés bűntettének – és pedig mind az alapesetnek [Btk. 207. § (1) bek.], mind pedig a minősített eseteinek, így az elsőfokú bíróság minősítésében szereplő üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettének [Btk. 207. § (2) bek.] – a megvalósulásáról nem lehet szó, ha a megszerzés nem állapítható meg.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a vádlottak cselekményének azt a részét, amely a főút mellett folytatott prostitúcióval kapcsolatos, egységesen a Btk. 206. §-ba ütköző kitartottság bűntettének minősítette.
A kitartottság bűntettének a megvalósulását nem befolyásolja az, ha a kitartott személy az üzletszerű kéjelgést folytató személy számára az eseti helyszínre való szállítást vagy ott – általában nem feltűnően – a védelmet biztosítja.
A vádlottak cselekményeinek minősítésváltoztatása szükségessé tették az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés-büntetések felülvizsgálatát.
Az I. r. vádlott esetében a megváltoztatott minősítésre tekintettel a kiszabható szabadságvesztés tartama 2 évtől 12 évig terjed. A nagyszámú halmazat és a cselekmény élősdi jellege, de a jelentős időmúlás sem indokolja azonban a tételkeret alsó határát lényegesen meghaladó szabadságvesztés kiszabását. Erre figyelemmel a fellebbviteli bíróság az I. r. vádlott büntetését 4 év börtönre enyhítette. Az I. r. vádlott üzletszerűen követte el cselekményeit, jelentős jövedelemre tett szert, ebből biztosította családja megélhetését. Ezért a másodfokú bíróság – annak ellenére, hogy az I. r. vádlott kimutatható vagyonnal nem rendelkezik – indokoltnak találta az elsőfokú bíróság által alkalmazott pénzmellékbüntetés alkalmazását és annak mértékével is egyetértett.
A IV. r. vádlott esetében a megváltoztatott minősítésre tekintettel a kiszabható szabadságvesztés tartama 1 évtől 7 év 6 hónapot el nem érő ideig terjedhet. Esetében súlyosító körülményként értékelte a fellebbviteli bíróság a nagyszámú halmazatot, azt a körülményt, hogy az irányadó tényállás szerint az I. r. vádlott mellett a cselekmények elkövetésében jelentős szerepet játszott. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama arányban áll a terhére megállapított cselekmények tárgyi súlyával és a IV. r. vádlott személyében felismerhető társadalomra veszélyességgel. A szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztését azonban semmilyen körülmény nem indokolja, a IV. r. vádlott esetében a büntetési célok kizárólag végrehajtandó börtönbüntetéssel érhetők el. Ezért a másodfokú bíróság mellőzte a felfüggesztésre vonatkozó rendelkezést, mellékbüntetésül a IV. r. vádlottat a Btk. 53. és 55. §-a alapján a közügyek gyakorlásától eltiltotta, mert arra méltatlanná vált.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján az előbbiek szerint megváltoztatta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.159/2009/48.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás