9/2015. (V. 29.) FM utasítás
9/2015. (V. 29.) FM utasítás
a földművelésügyi miniszter által kitűzhető díjakkal kapcsolatos minisztériumi feladatokról1
A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a földművelésügyi miniszter által kitűzhető díjakkal kapcsolatos minisztériumi feladatokról az alábbiak szerint rendelkezem:
1. § (1) A Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) a Polgári Törvénykönyv szerinti díjkitűzésként
a) évente
aa) a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj,
ab) az Élelmiszerbiztonságért Díj,
ac)2 Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért
b) kétévente pedig a Magyar Tájdíj
elnyerésére nyilvános pályázatot hirdet.
(2) A nyilvános pályázatok kiírásának, lebonyolításának költségeit a Minisztérium éves költségvetésébe be kell tervezni.
2. § (1) A pályázati kiírásokat – a Minisztérium díjjal kapcsolatos szakterületért felelős szervezeti egysége felkérésére – a díjakkal azonos nevű bizottságok (a továbbiakban: díjbizottság) készítik el. A pályázati kiírásokat – a földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) jóváhagyását követően – a Minisztérium honlapján és a Minisztérium hivatalos lapjában kell közzétenni.
(2) A beérkezett pályázatokat a Minisztérium díjjal kapcsolatos szakterületért felelős szervezeti egysége gyűjti, majd elbírálásra a díjbizottság elé terjeszti. A díjbizottság a pályázati felhívásban meghatározott szempontok alapján – szükség esetén helyszíni szakértői ellenőrzésen szerzett információk figyelembevételével – bírálja el a beérkezett pályázatokat. Az eljárás menetét, valamint a részletes követelményrendszert a pályázati felhívás tartalmazza.
3. § (1) A pályázók a pályázati felhívásban szereplő díjat az általános és a részletes feltételek együttes fennállása esetén nyerhetik el.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek történő megfelelésről a díjbizottság dönt. A nyertes pályázók névsorát a díjbizottság felterjeszti a miniszter részére.
(3) Az elnyert díjat a miniszter vagy megbízottja ünnepélyes keretek között adja át. A díjazottak névsorát – érdemeik feltüntetésével – a Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni.
Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj
4. § (1) A Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat a minőségügyben kiemelkedő, példaértékű eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek számára kell kiírni. A díj elnyerésére a Minisztérium felügyelete alá tartozó valamennyi területen működő szervezet pályázhat.
(2) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díj elnyerésének általános feltételeit, amelyek az alábbiak:
a) a szervezet sikeres termékkörrel rendelkezik, és eredményes gazdálkodást folytat,
b) a szervezet vezetésének és dolgozóinak a minőség iránti elkötelezettsége példamutató,
c) a folyamatos stratégiai jellegű minőségfejlesztés a szervezet működésének meghatározó részét képezi,
d) a szervezet általános és szakági minőségbiztosítási rendszer (pl. ISO 9001, ISO 14001, EUREPGAP, HACCP) működtetésével támogatja a folyamatos minőségfejlesztést,
e) a szervezet folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek elégedettségének alakulását,
f) a szervezet vezetése és dolgozói a gyakorlatban alkalmazzák az egymástól való tanulás, az összehasonlításon alapuló fejlesztés, valamint a sikeres megoldások elsajátításának elvét.
5. § (1) A beérkezett pályázatokat a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj Bizottság (az alcím vonatkozásában a továbbiakban: Bizottság) bírálja el. A Bizottság a miniszter által felkért tagokból áll. A Bizottság megalakításával, valamint titkársági teendőivel kapcsolatos feladatokat a Minisztérium élelmiszeriparért felelős szervezeti egysége látja el.
(2) A Bizottság teljes létszáma – elnökét és titkárát is beleértve – legfeljebb kilenc fő lehet.
(3) A Bizottság tagjai közül elnököt választ. A bizottsági feladatok ellátásáért tiszteletdíj nem jár.
(4) A tagok megbízatása visszavonásig érvényes. A tagok tisztségükről indokolás nélkül lemondhatnak. A megüresedett helyet 60 napon belül be kell tölteni.
(5) A Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. A bizottság ügyrendjének megfelelően ülésezik. Az üléseken a Bizottság elnöke által felkért külső szakértők tanácskozási joggal részt vehetnek. A Bizottság döntését egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
6. § (1) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díjra vonatkozó leírást tartalmazó információkat a (2) bekezdésben foglaltak szerint.
(2) A díjazott az elismerést igazoló oklevelet és rézből készített, kettős láncon falra függeszthető táblát kap. Az 50Ű40 centiméteres tábla gravírozott szövege tartalmazza a díjazott nevét, a „MAGYAR AGRÁRGAZDASÁGI MINŐSÉG DÍJ” szöveget, a díj odaítélésének évét és „A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTERTŐL” szöveget.
(3) A díjazottak külön megállapodásban rögzített feltételek szerint jogosultak a díjat jelölő védjegy használatára, amelynek szövege: „Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj [év] díjazott vállalkozás”. Az [év] megjelölés a védjegyben változó elemként a díj odaítélésének évét jelenti.
7. § (1) A pályázatot úgy kell meghirdetni, hogy a résztvevők közül az öt legjobb eredményt elérő pályázó részére adható ki a díj.
(2) A pályázati felhívásban meg kell jelölni, hogy a díjakat a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából adják át.
(3) A pályázatban rögzíteni kell annak tényét, hogy ha a díjazott működése a későbbiek során nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített részletes követelményeknek, a Bizottság javaslatára a miniszter a díjat visszavonhatja. A díj visszavonásáról hozott intézkedést – annak rövid indokolásával – a Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.
(4) Ha a díjat visszavonják, a díjazott a védjegyet nem használhatja.
Élelmiszerbiztonságért Díj
8. § (1) Az Élelmiszerbiztonságért Díjat, a hazai élelmiszerláncban működő vállalkozások, illetve az élelmiszerlánccal kapcsolatos szakterületeken működő olyan szervezetek számára kell kitűzni, amelyek tevékenységükkel bizonyíthatóan elkötelezettek a magas színvonalon megvalósuló élelmiszer-biztonság ügye iránt, kiemelt fontosságot tulajdonítanak a higiénikus munkavégzésnek, az egyenletesen jó minőségű és biztonságos termékek előállításának, illetve szolgáltatás nyújtásának, követendő példát mutatva ezzel a szakma többi szereplője számára is.
(2) A pályázati felhívásnak a következő általános feltételeket kell tartalmaznia:
a) a szervezet Magyarországon bejegyzett élelmiszer-vállalkozási központtal, valamint – az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által regisztrált vagy engedélyezett – élelmiszer-vállalkozási telephellyel rendelkezik;
b) a szervezetnek lejárt és meg nem fizetett köztartozása nincs;
c) a szervezet nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt;
d) a szervezetet a tárgyévben és az azt megelőző két naptári évben az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv élelmiszer-biztonsági hatósági eljárás során élelmiszer-biztonsági hiányosságért figyelmeztetést meghaladó mértékben nem szankcionálta.
9. § (1) A beérkezett pályázatokat az Élelmiszerbiztonságért Díj Bizottság (az alcím vonatkozásában a továbbiakban: Bizottság) bírálja el. A Bizottság a miniszter által felkért tagokból áll. A Bizottság megalakításával kapcsolatos feladatokat a Minisztérium élelmiszer-feldolgozásért felelős szervezeti egysége látja el.
(2) A Bizottság teljes létszáma – elnökét és titkárát is beleértve – legfeljebb öt fő lehet.
(3) A Bizottság tagjai közül elnököt és titkárt választ. A bizottsági feladatok ellátásáért tiszteletdíj nem jár.
(4) A tagok megbízatása visszavonásig szól. A tagok tisztségükről indokolás nélkül lemondhatnak. A megüresedett helyet 60 napon belül be kell tölteni.
(5) A Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. A Bizottság ügyrendjének megfelelően ülésezik. Az üléseken a Bizottság elnöke által felkért külső szakértők tanácskozási joggal részt vehetnek. A Bizottság döntését egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
10. § (1) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díjra vonatkozó leírást tartalmazó információkat a (2) bekezdésben foglaltak szerint.
(2) A díjazott az elismerést igazoló oklevelet és rézből készített, kettős láncon falra függeszthető táblát kap. A tábla 50Ű40 cm méretű, középen Vas Károly arcképével, fölötte „ÉLELMISZERBIZTONSÁGÉRT DÍJ” felirattal és a díjazott nevével, alatta „A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTERTŐL” felirat, a díj odaítélésének éve és a magyar címer található.
11. § (1) A pályázatot úgy kell meghirdetni, hogy a három legjobb eredményt elérő pályázó részesülhet a díjban.
(2) A pályázati felhívásban meg kell jelölni, hogy a díjakat az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából kell átadni.
(3) A pályázatban rögzíteni kell annak tényét, hogy ha a díjazott működése a későbbiek során nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített részletes követelményeknek, vagy ha olyan élelmiszer-biztonsággal összefüggő esemény következik be, amely a díjazottnak felróható, és ezáltal a díjazott a díjra méltatlanná vált, a bizottság javaslatára a miniszter a díjat visszavonhatja. A díj visszavonásáról hozott intézkedést – annak rövid indokolásával – a Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.
Magyar Tájdíj
12. § (1) A Magyar Tájdíjat a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek részére kell kiírni. A pályázóknak a (2)–(5) bekezdésben foglalt követelményeknek kell megfelelniük.
(2) A díjat egy helyi önkormányzat, önkormányzati társulás vagy társadalmi szervezet nyerheti el, amely a természeti és táji örökség megőrzése, fejlesztése, valamint az ehhez kapcsolódó oktatás, szemléletformálás szakterületeken kiemelkedő programot valósított meg.
(3) A tájvédelmi, tájfejlesztési programot közösen megvalósító helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve társadalmi szervezetek a díjat együttesen nyerhetik el.
(4) Országhatárokon átnyúló tájak védelme, kezelése, tervezése céljából megvalósított nemzetközi program esetén a díjat Magyarország területén működő helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, társadalmi szervezetek nyerhetik el.
(5) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díj elnyerésének általános feltételeit, amely szerint a helyi önkormányzat, önkormányzati társulás, illetve társadalmi szervezet:
a) tevékenysége megfelel a fenntartható területi fejlődés elveinek;
b) példamutató tevékenységet folytat az érintett tájak tervezését, kezelését, illetve védelmét segítő politikák vagy intézkedések gyakorlati megvalósítása terén;
c) természeti-táji örökség iránti fogékonysága, szemléletformálása kiemelkedő jelentőségű.
(6) A díj ugyanarra a programra nézve csak egyszer nyerhető el. A bírálatot követő 5 év elteltével a díj ismételten elnyerhető a program továbbfejlesztése esetén, ha az önállóan is elismerésre érdemes eredményre vezet.
13. § (1) A beérkezett pályázatokat az Európai Táj Egyezmény végrehajtását koordináló tárcaközi testület – az ügyrendjében foglaltak szerint – megvizsgálja és értékeli. Az értékelést követően a Minisztérium tájvédelemért felelős szervezeti egysége javaslatot tesz a miniszternek a díj odaítélésére.
(2) A pályázattal kapcsolatos feladatok ellátásáért tiszteletdíj nem jár.
14. § (1) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díjra vonatkozó leírást tartalmazó információkat a (2)–(3) bekezdésben foglaltak szerint.
(2) A díjazott az elismerést tartalmazó oklevelet és emléktáblát kap. Az emléktábla 30Ű42 cm méretű, bronzból készült, amit az Európai Táj Egyezmény emblémája, a természetvédelem kócsagos emblémája, egy jellegzetes magyar táj stilizált ábrázolása díszít, amely fölé kidomborodó betűkkel a tájdíj elnyerésére utaló „Magyar Tájdíj” felirat, az aljára az évszám kerül.
(3) Az emléktábla a díj odaítélésének tényét igazolja, amelyet a díjazott a székhelyén lévő épületen vagy egyéb, arra alkalmas helyen, jól látható módon elhelyezheti.
(4) A pályázati felhívásban meg kell jelölni, hogy a díjat kétévente egy alkalommal, az Európa Tanács Táj Díja adományozásával azonos évben, az április 22-ei Föld Napja alkalmából lehet elnyerni.
(5) A pályázatot az Európa Tanács Táj Díjának adományozását megelőző évben kell kiírni, a díj átadására az ezt követő évben kell sort keríteni, legközelebb 2017-ben.
Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért3
14/A. §4 (1) A „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” díjat a hagyományos és tájjellegű termékek érdekében kiemelkedő, példaértékű eredményt felmutató önkormányzatok, önkormányzati társulások, társadalmi szervezetek számára kell kiírni.
(2) A pályázati felhívásnak a díj elnyerésének következő általános feltételeit kell tartalmaznia:
a) kiemelkedő közösségi marketingtevékenység folytatása a hagyományos és tájjellegű termékek piacra jutásának elősegítésére;
b) iparjogvédelmi oltalmi formák használata a hagyományos és tájjellegű termékek védelme érdekében;
c) a szakma hagyományainak, ipartörténeti emlékeinek ápolása;
d) szakmai ismeretek átadása a fiatal generáció számára;
e) hagyományos termékekre alapozott helyi gazdaságfejlesztési stratégia, koncepció kidolgozása és megvalósítása, jó példák bemutatása a sokoldalú és fenntartható vidékfejlesztés területén.
14/B. §5 (1) A beérkezett pályázatokat a Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért Bizottság (a továbbiakban az alcím vonatkozásában: Bizottság) bírálja el. A Bizottság a miniszter által felkért tagokból áll. A Bizottság állandó tagja az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság Közhasznú Egyesület (EOQ MNB) által delegált tag. A Bizottság megalakításával, valamint a titkárság teendőivel kapcsolatos feladatokat a Minisztérium eredetvédelemért felelős szervezeti egysége látja el.
(2) A Bizottság teljes létszáma – elnökét és titkárát is beleértve – legfeljebb hat fő lehet.
(3) A Bizottság tagjai közül elnököt választ. A bizottsági feladatok ellátásáért tiszteletdíj nem jár.
(4) A tagok megbízatása visszavonásig érvényes. A tagok tisztségükről indokolás nélkül lemondhatnak. A megüresedett helyet 60 napon belül be kell tölteni.
(5) A Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. A Bizottság ügyrendjének megfelelően ülésezik. Az üléseken a Bizottság elnöke által felkért külső szakértők tanácskozási joggal részt vehetnek. A Bizottság döntését egyszerű többséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
14/C. §6 (1) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a díjra vonatkozó leírással kapcsolatos információkat a (2) bekezdésben foglaltak szerint.
(2) A díjazott a díjjal emlékplakettet, valamint elismerést igazoló okiratot kap. Az emlékplakett bronzból készült, kör alakú, 80 mm átmérőjű, 5 mm vastag. Az emlékplakett egyik oldalán kör alakban a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” felirat és egy stilizált hagyományos szikvizes üvegpalack, a másik oldalán a „Terra Madre, a Hagyományos Terméket Előállító Közösségek Világnapja” felirat és a díj átadásának éve látható.
14/D. §7 (1) A pályázatot úgy kell meghirdetni, hogy a résztvevők közül a legjobb eredményt elérő pályázó részére adható át a díj.
(2) A pályázati felhívásban meg kell jelölni, hogy a díjakat az évente megrendezésre kerülő Terra Madre, a Hagyományos Terméket Előállító Közösségek Világnapja alkalmából adják át.
(3) A Minisztérium a díjazottak listáját és a díjazott indoklással ellátott méltatását honlapján évente közzéteszi.
(4) A díjazott honlapján, kiadványaiban és egyéb promóciós célt szolgáló felületeken a díj elnyerését feltüntetheti.
(5) A pályázatban rögzíteni kell annak tényét, hogy ha a díjazott működése a későbbiekben nem felel meg a pályázati felhívásban rögzített részletes követelményeknek, a Bizottság javaslatára a miniszter a díjat visszavonhatja. A díj visszavonásáról hozott intézkedéseket – annak rövid indokolásával – a Minisztérium honlapján közzé kell tenni.
15. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
(2)8
Az utasítást a 3/2021. (II. 26.) AM utasítás 12. §-a hatályon kívül helyezte 2021. február 27. napjával.
Az 1. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontját a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 1. §-a iktatta be.
A 14/A. §-t megelőző alcímet a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 2. §-a iktatta be.
A 14/A. §-t a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 2. §-a iktatta be.
A 14/B. §-t a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 2. §-a iktatta be.
A 14/C. §-t a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 2. §-a iktatta be.
A 14/D. §-t a 4/2016. (III. 23.) FM utasítás 2. §-a iktatta be.
A 15. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
