9/2015. (XII. 9.) NVI utasítás
9/2015. (XII. 9.) NVI utasítás
a Nemzeti Választási Iroda gazdálkodási szabályzatáról1
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (5) bekezdésében és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a következő utasítást adom ki:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) Ezen utasítás személyi hatálya kiterjed
a) a Nemzeti Választási Irodával (a továbbiakban: Iroda) közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőre és
b) az Irodával munkaviszonyban álló munkavállalóra
[a továbbiakban a) és b) pont együtt: munkatárs].
(2) Ezen utasítás tárgyi hatálya kiterjed mindazokra az eszközökre és forrásokra, amelyek az Iroda vagyongazdálkodási körébe tartoznak, illetve amelyeket bármilyen jogcímen más tulajdonosoktól – azok tulajdonjogának fenntartása mellett – átmeneti jelleggel vagy hosszabb távra az Iroda átvett, továbbá követelések érvényesítésére irányuló eljárások során keletkező valamennyi dokumentációra, nyilvántartásra és adatra.
(3) Ezen utasítás rendelkezéseit a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában az Iroda fejezeti kezelésű előirányzatai felhasználásának szabályzatáról szóló elnöki utasítás eltérő rendelkezése hiányában kell alkalmazni.
2. Értelmező rendelkezések
2. §2 (1) Ezen utasítás alkalmazásában:
a) bevételek előírása: az Iroda javára teljesítendő befizetések megállapítása és nyilvántartásba vétele;
b)3 fedezetigazolás: annak igazolása, hogy a kötelezettségvállalás teljesítéséhez szükséges szabad fedezet rendelkezésre áll;
c) érvényesítés: az Ávr. 58. § (1) bekezdésében meghatározottak ellenőrzése és igazolása;
d) keretgazda: a szakmai feladat ellátásához az Iroda költségvetésében jóváhagyott kerettel való gazdálkodásra feljogosított vezető;
e) keret-kötelezettségvállalás: önálló kötelezettségvállalásnak nem minősülő kötelezettségvállalás, amely – nem ütemezés miatt – több önállóan elszámolt megrendelés vagy szerződés formájában realizálódik;
f) kötelezettségvállalás dokumentuma: a kiadási előirányzatok terhére fizetési kötelezettség vállalásáról szóló, szabályszerűen megtett jognyilatkozatot tartalmazó dokumentum, így különösen
fa) a foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal összefüggő, pénzügyi kihatású dokumentum,
fb) szerződés vagy támogatás biztosítására, illetve más, pénzben kifejezhető értékű szolgáltatás pénzügyi teljesítésére irányuló kötelezettségvállalásáról szóló jognyilatkozatot tartalmazó dokumentum,
fc) az áru vagy szolgáltatás megrendeléséről elküldött és visszaigazolt megrendelés,
fd) a közbeszerzés megkezdéseként a közbeszerzési eljárást megindító feladott hirdetmény, megküldött részvételi vagy ajánlattételi felhívás, továbbá a pályázati kiírás,
fe) az azonos célú előirányzatok esetében a meghirdetett támogatási konstrukció dokumentumai, amelyek a kötelezettségvállalást előzetesen, feltételesen tanúsítják;
g) kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 37. § (1) bekezdésének második mondatában foglaltak igazolása;
h) kötelezettségvállaló: jogszabály által kötelezettségvállalásra felhatalmazott, továbbá az Iroda elnöke (a továbbiakban: elnök), aki e hatáskörét ezen utasításban rögzítettek szerint átruházhatja;
i) fedezetkód: a bevételek és kiadások bevételi forrás szerinti csoportosítása;
j) proforma számla: számla formájában adott kötelező eladói ajánlat, amely nem minősül sem számviteli, sem pénzügyi, sem adóbizonylatnak;
k) szervezeti egység: a Nemzeti Választási Iroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2015. (VI. 25.) NVI utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) 2. §-ában foglaltaknak megfelelő önálló szervezeti egység;
l) távollét: akadályoztatás kiadmányozási jog határidőben történő gyakorlásában, különösen szabadság, betegség, külföldi vagy belföldi kiküldetés miatt;
m) teljesítésigazoló: a kötelezettségvállaló által a keretgazdán keresztül a teljesítés igazolására felhatalmazott személy, akinek igazolása alapján a szállítók értesítése a teljesítés megfelelőségének igazolásáról a szállítói számla, illetve bizonylat kiállítása érdekében megtörténhet, továbbá a kiállított szállítói számla, illetve bizonylat kifizethető;
n)4 több év előirányzatát érintő kötelezettségvállalás: határozatlan idejű vagy a költségvetési évet követő év június 30-át követő időpontra is fizetési kötelezettséget tartalmazó határozott idejű fizetési kötelezettség, melynek mértékét az Áht. 36. § (4) és (4a) bekezdései szabályozzák;
o)5 utalványozás: a kiadás teljesítésének – érvényesített okmány alapján történő –, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának – számlaindítványa vagy egyéb belső bizonylat alapján történő – elrendelése, készpénzes kifizetésnél a pénztárbizonylaton, egyéb esetekben külön utalványrendeleten;
p) tervezési alapegység: a költségvetés tervezése, végrehajtása és beszámolása során kiemelt jelentőséggel bíró feladatok, projektek, egyes választástípusok szerinti elkülönített nyilvántartási kódja.
(2) Ha ezen utasítás valamely eljárási cselekménynél írásba foglalást ír elő, e követelménynek eleget tesz a minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumba foglalás is.
3. Felelősségek, feladatok, hatáskörök
3. § (1) Az elnök felelős ezen utasítás végrehajtásáért és a végrehajtás belső ellenőrzés útján történő vizsgálatáért. Az elnök felelőssége nem érinti a gazdasági vezető és a munkatársak felelősségét.
(2)6 A Gazdálkodási Főosztály vezetője (a továbbiakban: gazdasági vezető) a feladatait a gazdasági elnökhelyettes közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági vezető – az SZMSZ-ben meghatározottak szerint – ellátja az Ávr. 11. §-ában foglaltakat, a számviteli feladatok irányítását, valamint a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésének feladatait.
(3) A kötelezettségvállaló felelős azért, hogy a kötelezettségvállalás a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényben és az Iroda alapító okiratában foglalt feladatok célszerű és hatékony ellátását szolgálja.
(4) A keretgazda feladata és felelőssége
a) az általa kezelt kereten belül az előirányzatokkal való célszerű, eredményes, hatékony, gazdaságos és törvényes gazdálkodáshoz szükséges döntések előkészítése és a hatáskörébe tartozó döntések meghozatala,
b) az ésszerű takarékosság érvényesítésével a szakmai tevékenység biztosítása,
c) a bevételi lehetőségek hiánytalan érvényesítése,
d) részvétel a tervezésben, valamint
e) a teljesítésigazolás feladatainak megszervezése.
(5)7 A teljesítésigazoló felelős annak igazolásáért, hogy a szakmai teljesítés a teljesítésigazolás szerinti határidőben, helyen, minőségben és mennyiségben megtörtént, továbbá a kifizetés elrendeléséért, valamint azért, hogy a kötelezettségvállalástól eltérő teljesítés ténye rögzítésre kerüljön a 13. melléklet kitöltésével a teljesítésigazoláson.
(6) Azon munkatársak, akik elszámolási felelősséggel kezelnek pénzeszközt, elektronikus pénzeszközt, elektronikus fizetőeszközt vagy egyéb értéket, a jogszerű kezelésért felelősséggel tartoznak.
(7) A munkatársak megtérítési felelősséggel tartoznak az Iroda felé, ha jogszabályba vagy utasításba ütköző tevékenységük vagy mulasztásuk eredményeként az Irodának kárt okoznak. A kártérítés mértékéről a jogszabályi előírások, valamint a vonatkozó utasítások figyelembevételével az elnök dönt.
(8)8 A feladatellátásnak úgy kell megvalósulnia, hogy az illeszkedjen az Iroda belső kontrollrendszerében meghatározott elvekhez, eljárásokhoz és belső szabályzatokhoz.
4. Jogosultságok megállapítása, átruházása
4. § (1) Kötelezettségvállalásra, követelés bevételi előirányzat teljesítése érdekében történő előírására az elnök vagy az általa megbízott személy jogosult.
(2) Az elnök távolléte esetén a kötelezettségvállalási jogot az általános elnökhelyettes gyakorolja. Az elnök és az általános elnökhelyettes távolléte esetén a kötelezettségvállalási jogot a gazdasági elnökhelyettes gyakorolja.
5. § (1) A kötelezettségvállalási és utalványozási jogosultsággal rendelkezők jegyzékét – a jogosultak hivatali beosztásuk, szervezeti egységük, valamint aláírási jogosultságuk szerinti bontásban – ezen utasítás 1. melléklete tartalmazza (a továbbiakban: jogosultsági jegyzék).
(2) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személyekről – ideértve a kötelezettségvállalásra, illetve utalványozásra ezen utasításon kívül megbízottak, valamint a teljesítésigazolásra megbízottak és a keretgazdák adatait, továbbá a megbízások érvényességére és az aláírásra jogosultak aláírásmintájára vonatkozó adatokat – a Gazdálkodási Főosztály naprakész nyilvántartást vezet. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére vonatkozó egyéb szabályokat a Gazdálkodási Főosztály ügyrendje és a munkatársai munkaköri leírásai tartalmazzák.
(3) A keretgazdák kötelesek a keretgazdai feladataikat ellátni, valamint jogosultak a hozzájuk tartozó keretek előirányzatain belül – figyelemmel az egyes kötelezettségvállalásokra, illetve a jogosultsági jegyzékben meghatározott összeghatárokra – kötelezettséget vállalni.
(4) A keretgazdát az elnök a 10. mellékletben szereplő adatlap alkalmazásával jelöli ki.
(5) A keretgazda távolléte esetén a keretgazdai és kötelezettségvállalói teendőket, az utalványozó távolléte esetén az utalványozói feladatokat a helyettesítés általános rendje szerinti, vezetői megbízással rendelkező személy látja el.
(6) A kötelezettségvállaló távollétében a helyettese számára a 2. mellékletben foglalt nyomtatvány szerinti kötelezettségvállalói meghatalmazást és aláírásmintát, az utalványozó távollétében a helyettese számára a 3. mellékletben foglalt nyomtatvány szerinti utalványozói meghatalmazást és aláírásmintát kell kiállítani. Meghatalmazásra – az aláírásminta meghatalmazónkénti aláírásával – az elnök jogosult. Az aláírásmintát a helyettesítés időtartamát meghaladó érvényességgel is ki lehet állítani, ebben az esetben fel kell tüntetni, hogy az csak a keretgazda helyettesítésére vonatkozó megbízás ideje alatt alkalmazható.
(7) Az elnök az általa delegált döntési és kötelezettségvállalási jogkört bármely ügyben magához vonhatja, a meghozott intézkedéséről azonban írásban tájékoztatnia kell az adott ügyben, az utasítás szabályai szerint hatáskörrel rendelkező munkatársat.
(8) A keretgazdai feladatok ellátására, illetve kötelezettségvállalásra az elnök esetenként vagy állandó jelleggel, jogszabályban meghatározott összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével írásban felhatalmazást adhat.
5. Keretekre, kötelezettségvállalóra, valamint a keretgazdára vonatkozó szabályok
6. § Az Iroda költségvetésének tervezése a jogszabályok, valamint az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó minisztérium által kiadott belső tervezési körirat szerint történik.
7. § (1) A jogosultsági jegyzék szerinti keretgazdák számára a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben (a továbbiakban: Kvtv.) szereplő kiemelt előirányzatok bonthatók le.
(2) Ha az elnök új keretet létesít, annak finanszírozási körébe az általa meghatározott feladatok tartoznak.
(3) Az előirányzatok az önálló tételként megjelenő általános forgalmi adóval együtt kerülnek lebontásra.
(4) A keretek és keretgazdák megnevezését, valamint a keretből ellátható feladatokat a 4. melléklet tartalmazza. A 4. mellékletben felsorolt feladatok ellátására beszerzéseket – összeghatártól függetlenül – kizárólag az ott megnevezett keretgazdák indíthatnak.
8. § (1) A keretgazda
a) évente javaslatot készít a részére megállapításra kerülő költségvetési keret összegszerűségére és összetételére vonatkozóan a szakmai feladatok, illetve belső szolgáltatások szerinti bontásban, a gazdasági vezető által megállapított határidőre,
b) a felelősségi körébe tartozó feladatok ellátását szükségességük szerint rangsorolja úgy, hogy azok a rendelkezésre álló keretekből gazdaságosan, hatékonyan és eredményesen kielégíthetők legyenek,
c) az elemi költségvetés terhére, az Iroda beszerzési szabályzatáról szóló normatív utasítással összhangban – figyelembe véve a kötelezettségvállalás engedélyeztetésének várható átfutási idejét is – kötelezettségvállalást kezdeményez, amelynek dokumentumait a szükséges előzetes engedélyek beszerzését követően pénzügyi ellenjegyzésre megküldi a Gazdálkodási Főosztály részére,
d) felügyeli a kötelezettségvállalás előkészítése, valamint a szerződéskötés folyamatát,
e) a hatáskörébe tartozó, értékhatáron belül eső kötelezettségvállalások esetében ellátja a kötelezettségvállaló feladatait, és ebben a körben az összeférhetetlenség szabályai figyelembevételével kijelöli azt a munkatársat vagy munkatársakat, akik ellátják a teljesítésigazolással kapcsolatos teendőket,
f) meggyőződik a kötelezettségvállalás szükségszerűségéről, gondoskodik a beszerzések célszerűségvizsgálatának elvégzéséről,
g) értékeli a szállítók szerződés szerinti teljesítését, és azt a továbbiakban is figyelembe veszi a jövőbeni kiválasztásnál,
h) gondoskodik a teljesítés, illetve részteljesítés szakmai átvételéről, valamint adott esetben a teljesítés el nem fogadásáról és annak igazolásáról,
i) a teljesítésigazolásra felhatalmazottak aláírásmintáját megküldi a Gazdálkodási Főosztály részére,
j) az aláírt kötelezettségvállalási dokumentumok eredeti példányait továbbítja a Gazdálkodási Főosztály részére, valamint
k) az előirányzatok, kötelezettségvállalások és azok teljesítésének adatait a rendelkezésére álló információk alapján áttekinti, és eltérés esetén egyeztetést kezdeményez a Gazdálkodási Főosztállyal.
(2) A kötelezettségvállaló
a) a kötelezettségvállalást előkészítő dokumentumok alapján megvizsgálja a kötelezettségvállalás célszerűségét és hatékonyságát, és döntést hoz a kötelezettségvállalásról,
b) aláírja a kötelezettségvállalás dokumentumát, valamint
c) a 8. mellékletben szereplő adatlap alkalmazásával meghatalmazhatja a kötelezettségvállalás teljesítésigazolóját.
6. A költségvetési előirányzatok megváltoztatása
9. §9 (1) Az intézményi szintű, kiemelt előirányzatokhoz kapcsolódó rovatok közötti előirányzat-módosítást, -átcsoportosítást a gazdasági vezető kezdeményezheti az elnöknél, aki saját hatáskörben dönt és rendelkezik a végrehajtásról.
(2) A kiemelt előirányzatokhoz kapcsolódó rovatok között átcsoportosítást a gazdasági vezető pénzügyi ellenjegyzését követően lehet végrehajtani.
(3) A saját hatáskörében végrehajtott kiemelt előirányzatokhoz kapcsolódó rovatok közötti előirányzat-módosításokról, -átcsoportosításokról az intézkedés meghozatalát követő öt munkanapon belül tájékoztatni kell a Magyar Államkincstárt (a továbbiakban: Kincstár).
(4) Saját hatáskörben végrehajtható intézményi szintű, kiemelt előirányzatokon belüli, illetve tervezési alapegységek közötti előirányzat-átcsoportosításról – rovat mélységben – a gazdasági vezető – a keretgazda tájékoztatásával és szükség szerinti bevonásával – saját hatáskörben dönt, és rendelkezik a végrehajtásról.
7. Az előirányzatok megváltoztatásának nyilvántartása
10. § (1) Az Iroda a Kvtv. 1. melléklet I. fejezet 24. Nemzeti Választási Iroda költségvetési cím szerinti kiemelt előirányzatai megváltoztatásának nyilvántartását a Gazdálkodási Főosztály az OrganP integrált informatikai gazdálkodási rendszer (a továbbiakban: OrganP rendszer) főkönyvi moduljában vezeti.
(2) Az intézményi előirányzatok megváltoztatásának nyilvántartása kiterjed az elemi költségvetésben szereplő előirányzatok részelőirányzataira.
(3) A keret előirányzatainak átcsoportosítását
a) a keretgazda véleményének kikérése után a gazdasági vezető vagy
b) a keretgazda a gazdasági vezetőnél írásban
kezdeményezheti.
(4) Nem engedélyezhető az a kötelezettségvállalás, amelyre nem áll rendelkezésre keret, fedezet kiemelt előirányzat mélységben.
8. A költségvetés végrehajtása
11. § (1) A kötelezettségvállalásokat a keretgazda készíti elő.
(2) A kötelezettségvállalás előkészítése során a keretgazda megvizsgálja, hogy a szabad keret rendelkezésre áll-e. Ennek során a kötelezettségvállalás értékének a tárgyévet érintő részét összeveti a tárgyévi előirányzattal, az azt terhelő kötelezettségekkel, valamint a kötelezettségvállalás értékének a következő éveket terhelő részét rendre összeveti a következő évek keretszámaival és az azt terhelő ismert kötelezettségekkel, majd ezt követően lefolytatja a célszerűségi vizsgálatot.
(3) A keretgazda a 4. mellékletben felsorolt feladatok tekintetében – írásban dokumentált hivatalos feljegyzés formájában – egyezteti a közbeszerzésért felelős munkatárssal a beszerzési eljárás típusát. A beszerzési eljárás típusának meghatározása után, az adott beszerzési eljárásra előírt módon megtörténik a szerződő fél kiválasztása. A kiválasztás dokumentációját a kötelezettségvállaláshoz csatolni kell.
12. § (1) A kötelezettségvállalás értéke meghatározásához számba kell venni valamennyi várható fizetési kötelezettséget. Ha a fizetési kötelezettség jövőbeni mértéke nem határozható meg pontosan, az ésszerű gazdálkodás elvének betartásával a reális legmagasabb összegű kötelezettséget kell feltételezni. Ennek meghatározásához a bizonytalan mértékű kötelezettségekre költségbecslést kell készíteni, és abban rögzíteni kell a becsült paramétereket, illetve összetevőket.
(2) A közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá eső kötelezettségvállalás esetében a kötelezettségvállalás értéke megegyezik a beszerzésnek a Kbt. rendelkezései szerint megállapított becsült értékével.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik a jogszabályon, jogerős bírósági, illetve közigazgatási határozaton alapuló kötelezettségek teljesítését.
13. § (1)10 Az Ávr. 53. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti kifizetések előzetes írásbeli kötelezettségvállalás nélkül – a Gazdálkodási Főosztály írásbeli tájékoztatása mellett – teljesíthetőek. A bruttó kétszázezer forintot el nem érő (a továbbiakban: kisértékű) kifizetések teljesítése a 12. melléklet kitöltésével kezdeményezhetőek. Ilyen jogcímen előzetes írásbeli kötelezettségvállalás nélkül a főosztályvezetők jogosultak kötelezettséget vállalni kizárólag a reprezentációs kiadások jogcímen. A főosztályvezetők részére biztosított reprezentációs keret felhasználását a Gazdálkodási Főosztály kíséri figyelemmel.
(2)11 Több év előirányzatát érintő kötelezettségvállalás kizárólag az Áht. 36. § (4) és (4a) bekezdése, valamint az Ávr. 49. §-a alapján köthető.
(3) A több költségvetési évet érintő határozott vagy határozatlan idejű kötelezettségvállalást a keretgazda a 4. mellékletben felsorolt feladatok tekintetében a szerződés fordulónapját megelőzően áttekinti, értékeli, és döntéshozatalra megfelelő időpontban javaslatot tesz a kötelezettségvállalónak a kötelezettségvállalás változatlanul hagyására, módosítására, felmondására vagy új beszerzési eljárás megindítására. A keretgazda a módosítási javaslatot pénzügyi ellenjegyzésre megküldi a gazdasági vezető részére.
14. § (1) A kötelezettségvállalás előkészítése során a keretgazdának minden esetben meg kell győződnie arról, hogy a részére jóváhagyott keret fel nem használt és le nem kötött része biztosítja-e a szükséges fedezetet. Ennek érdekében a Gazdálkodási Főosztály az erre vonatkozó megkeresés alapján adatszolgáltatást biztosít a keretgazda részére.
(2) Kötelezettségvállalás előkészítése során a keretgazdának részletesen meg kell vizsgálnia a beszerzés célszerűségét, így különösen, hogy
a) az erőforrások felhasználásához kapcsolódó kiadás vagy ráfordítás az elérhető legkisebb legyen, a jogszabályban meghatározott vagy általánosan elvárható minőség mellett,
b) a beszerzés minőségi jellemzője egységnyi erőforrás-felhasználás mellett az adott piaci és jogszabályi körülmények között elérhető legnagyobb legyen, valamint
c) a kitűzött célok – az elfogadott módosításokat, változó körülményeket figyelembe véve – megvalósuljanak, a tevékenység tervezett és tényleges hatása közötti különbség a lehető legkisebb mértékű legyen, vagy a tényleges hatás legyen kedvezőbb a tervezettnél.
(3) Ezen utasítás 5. mellékletében foglalt kötelezettségvállalási adatlapon a keretgazda aláírásával igazolja, hogy a (2) bekezdés szerinti vizsgálatot lefolytatta, és annak alapján a beszerzés célszerű és szükséges.
(4) Ha a keretgazda kötelezettségvállalásra nem jogosult, a kötelezettségvállalás előkészítése során köteles egyeztetni a kötelezettségvállalóval.
(5) A kötelezettségvállalást előkészítő a kötelezettségvállalási adatlapon a kötelezettségvállalás tárgyában köteles írásba foglalni az adott szerződés főbb tartalmi elemeit.
(6) Külföldi féllel szemben vállalt kötelezettségvállalások előkészítése során a keretgazda a kötelezettségvállalási adatlap aláírásával – a célszerűség igazolása mellett – tudomásul veszi az esetleges külföldi joghatóságból és külföldi jog alkalmazásából eredő kockázatokat.
9. A kötelezettségvállalás folyamata
15. § (1) A keretgazda az 5. melléklet szerinti kötelezettségvállalási adatlapot, a kötelezettségvállalás egyeztetett tervezetét és mellékleteit (a továbbiakban ezen alcím alkalmazásában: a kötelezettségvállalás dokumentációja) a közbeszerzésért felelős munkatársnak továbbítja, aki ellenőrzi, hogy a beszerzés a Kbt. hatálya alá tartozik-e, továbbá hogy a beszerzési eljárás megfelel-e a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályoknak.
(2) Az (1) bekezdés szerinti közbeszerzési szempontú ellenőrzés határideje két munkanap.
(3) A közbeszerzési ellenőrzést követően a Gazdasági Elnökhelyettesi Titkárság a kötelezettségvállalás dokumentációját – ha az konkrét szerződést tartalmaz – (a továbbiakban: kötelezettségvállalás) továbbítja a Jogi és Ügyviteli Főosztály részére jogi véleményezés céljából. A jogi véleményezés határideje öt munkanap – bele nem értve a hiánypótlás idejét –, amely nem terjedhet ki a kötelezettségvállalás, a beszerzés célszerűségére, indokoltságára, valamint az ár-szolgáltatás arányára.
(4) A Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetője a kötelezettségvállalás jogszerűségét jogi ellenjegyzéssel igazolja, ezt követően a kötelezettségvállalást – az általános elnökhelyettes útján – továbbítja a Gazdálkodási Főosztály részére pénzügyi ellenjegyzésre.
(5) Amennyiben a Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetője a kötelezettségvállalás vagy annak dokumentációja vonatkozásában jogi kifogással él, úgy véleményének feltüntetésével – az általános elnökhelyettes útján – visszaküldi a kötelezettségvállalást a keretgazdának.
(6) Jogi kifogás esetén a keretgazda a javított kötelezettségvállalást – a kötelezettségvállalást előkészítő űrlapon dokumentált módon – jogi ellenjegyzésre ismételten megküldi a Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetője részére.
(7) A Gazdálkodási Főosztály részére csak jogi ellenjegyzéssel ellátott kötelezettségvállalás továbbítható.
(8) A keretgazda és a Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetőjének egyet nem értése esetén az elnök dönt.
16. § (1)12 Kötelezettségvállalás kizárólag a gazdasági vezető vagy az általa kijelölt személy előzetes pénzügyi ellenjegyzését követően, a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig és írásban történhet.
(2)13 A fedezetigazolásra a 15. §-ban meghatározott eljárást kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ha a közbeszerzési eljárás, illetve pályázat eredménytelen, vagy a fizetési kötelezettséget keletkeztető nyilatkozat megtételére nem került sor, akkor a korábban lekötött keretet a meghiúsulás szabályai szerint fel kell szabadítani. A közbeszerzési eljárás megkezdése előtt kiállított fedezetigazolás a beszerzési kereteket terheli. Ha az újonnan indítandó közbeszerzési eljárás fedezetének összegében és forrásában nincs változás, nem szükséges új számmal ellátott fedezetigazolás kiállítása.
(3) Kötelezettségvállalás történhet
a) szerződéssel,
b)14 visszaigazolt megrendeléssel,
c) kivételesen indokolt esetben proforma számla kifizetésével,
d) alkalmazási, elismerési okirattal,
e)15 a közbeszerzési eljárás, pályázati kiírás megindítását megelőző fedezetigazolással,
f) egyéb okmányokkal, így különösen kiküldetési rendelvénnyel vagy lakáskölcsön-ígérvénnyel,
g)16 kisértékű kötelezettségvállalások esetében az Iroda által rendszeresített elektronikus fizetőeszközök, kincstári kártyák vagy üzemanyagkártyák használata útján vagy a 12. melléklet kitöltésével.
h)17
(4) Készpénz vagy az Irodánál rendszeresített készpénz-helyettesítő eszközök – kincstári kártya, üzemanyagkártya, parkolókártya – használata során a kötelezettségvállalás általános rendjét be kell tartani. Az értékhatárok szempontjából kötelezettségvállalásnak az egy alkalommal, egy helyről, egy számla ellenében történő vásárlás tekintendő. A kártyahasználat részletes szabályait az Iroda számviteli politikája tartalmazza.
10. A kötelezettségvállalás sajátos szabályai
17. § (1) Az Iroda a külső személyi juttatások előirányzata, illetve a dologi kiadások között megtervezett szellemi tevékenység számla ellenében történő igénybevétele tétel előirányzatának terhére természetes vagy jogi személlyel akkor köthet szerződést, ha
a) azt jogszabály nem zárja ki,
b) a szerződés megkötése jogszabályban, az Iroda alapító okiratában, illetve az SZMSZ-ben meghatározott szakmai alapfeladatai ellátásához feltétlenül szükséges, és
c) törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az adott feladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, szakképzettséggel és gyakorlattal vagy egyéb megfelelő sajátos szakmai adottságokkal, képességekkel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy az alaptevékenység részeként felmerülő, a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi, időszakos vagy időben rendszertelenül ellátandó feladat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szerződések esetében kötelezettségvállalásra kizárólag az elnök jogosult.
(3) A kötelezettségvállalás megtétele során érvényesíteni kell a Kbt., valamint az Iroda beszerzési szabályzatáról szóló, illetve az ezzel összefüggésben kiadott más normatív utasításokban foglalt rendelkezéseket.
18. § (1) Írásbeli kötelezettségvállalás és pénzügyi ellenjegyzés, valamint közbeszerzési és jogi jóváhagyás nélkül, a keretgazda egyedüli rendelkezésére teljesíthetők a (2) bekezdésben felsorolt kötelezettségvállalások.
(2) Nem kötelező a kötelezettségvállalások közbeszerzési, illetve jogi szempontú vizsgálata
a) a foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalási dokumentum,
b) a Kincstár által nyújtott pénzügyi szolgáltatások díja,
c) a közbeszerzésekkel kapcsolatos kötelező költség,
d) adóhatóság felé történő kifizetés,
e) hatósági díj,
f) a munkatársak képzéséhez kapcsolódó konferenciára, továbbképzésre történő jelentkezés,
g) bel- és külföldi kiküldetés, valamint
h) elnöki utasítás alapján járó juttatás és költségtérítés
vonatkozásában, kivéve ha egyéb normatív utasítás másként rendelkezik.
(3) Foglalkoztatással kapcsolatos jogviszony létesítése, módosítása, megszűnése, valamint megszüntetése útján keletkező kötelezettségvállaláshoz az Iroda közszolgálati szabályzatáról szóló normatív utasítás (a továbbiakban: Közszolgálati Szabályzat) erre vonatkozó mellékleteiben foglalt dokumentumokat kell alkalmazni.
(4) A megrendeléssel keletkező kötelezettségvállaláshoz ezen utasítás 6. melléklete szerinti nyomtatványt kell alkalmazni. Indokolt esetben ettől eltérő formátumú nyomtatványt is lehet alkalmazni, de ebben az esetben is a 6. melléklet szerinti nyomtatvány tartalmi elemeit fel kell tüntetni.
(5)18 Az fedezetigazolásokra az Iroda közbeszerzési szabályzatáról szóló normatív utasításban meghatározott, a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges nyomtatványt kell alkalmazni. A közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatását követően a 16. § (3) bekezdés szerinti eljárást nem kell lefolytatni, a Jogi és Ügyviteli Főosztály jóváhagyásával ellátott szerződést, valamint ezen utasítás 5. melléklete szerinti, a keretgazda aláírását is tartalmazó adatlapot – a kötelezettségvállalás összegének véglegesítése és annak pénzügyi ellenjegyzése céljából – kell megküldeni a gazdasági vezetőnek.
(6) A kiküldetési rendelvény útján keletkező kötelezettségvállalásokra a kiküldetések rendjéről szóló normatív utasítás vonatkozó mellékleteit kell alkalmazni.
(7) A humánpolitikai keretekből teljesített kifizetések esetében ezen utasítás 5. melléklete szerinti nyomtatványt vagy az Iroda közszolgálati szabályzatáról szóló normatív utasítás által rendszeresített nyomtatványt kell használni.
(8) Az egyéb, itt nem nevesített kötelezettségvállalásokra egyedileg megszerkesztett dokumentum is alkalmazható, amelynek jogi szempontú felülvizsgálatát a Jogi és Ügyviteli Főosztály végzi.
19. § (1) A keretgazda a kötelezettségvállalás előkészítéséhez – ide nem értve a rendszeres személyi juttatások és a munkavégzéshez kapcsolódó juttatások előirányzatát, valamint a kiküldetések elrendelését – ezen utasítás 5. melléklete szerinti nyomtatványt köteles alkalmazni.
(2) A szabályos kötelezettségvállaláshoz szükséges, jogszabályban vagy normatív utasításban előírt valamennyi kellékéről a kötelezettségvállalást előkészítő keretgazda köteles gondoskodni.
20. § Visszaigazolt megrendelésként kell kezelni a megrendelendő áru, illetve szolgáltatás minden lényeges jellemzőjét tartalmazó, elfogadott árajánlatot vagy proforma számlát. Az árajánlatot a megrendeléssel együtt, a megrendelés visszaigazolását annak beérkezésekor a keretgazda haladéktalanul továbbítja a Gazdálkodási Főosztály részére.
11. Kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzése
21. § (1) A gazdasági vezető három munkanapon belül – bele nem értve a hiánypótlás idejét – gondoskodik a kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzéséről. A pénzügyi ellenjegyzés feltétele, hogy az előkészítési folyamat során keletkezett dokumentumok mellékelve legyenek a kötelezettségvállalás dokumentumához.
(2) A gazdasági vezető vagy a pénzügyi ellenjegyzésre általa meghatalmazott munkatárs a pénzügyi ellenjegyzést megelőzően köteles meggyőződni az Áht. 37. § (1) bekezdésében, illetve az Ávr. 56. §-ában foglaltak megfelelő érvényesüléséről.
(3)19 Ha az elnök írásban pénzügyi ellenjegyzésre utasítja az ellenjegyzőt, vagy a kötelezettségvállalás egyébként nem ezen utasításnak megfelelően történt, a gazdasági vezetőnek – az egyéb jogszabályi kötelezettségeken kívül – ezt rögzítenie kell a szabálytalanságok nyilvántartásában, és jelenteni kell az integritási tanácsadónak.
(4) A jogszabályt sértő vagy kárt okozó kötelezettségvállalás miatt mind a kötelezettségvállaló, mind a pénzügyi ellenjegyző személyét felelősség terheli.
(5) A Gazdálkodási Főosztály az ellenjegyzett kötelezettségvállalási dokumentumokat aláírás céljából, valamint a kötelezettségvállalás számát tartalmazó kötelezettségvállalási adatlap másolatát tájékoztatásul megküldi a keretgazda részére.
22. § (1) A Gazdálkodási Főosztály az ellenjegyzett kötelezettségvállalást átadja a keretgazdának.
(2) A még jóvá nem hagyott kötelezettségvállalásokat a Gazdálkodási Főosztály a keretgazda kérésére és adatszolgáltatása alapján „tervezett” státusszal rögzíti az OrganP rendszerben.
(3) A jóvá nem hagyott kötelezettségvállalásokat az 5. melléklet szerinti nyomtatvány táblázatának kitöltése alapján kell rögzíteni.
(4) A jóvá nem hagyott kötelezettségvállalás nem számít érvényes kötelezettségvállalásnak, de a keretet terheli.
23. § (1) A kötelezettségvállalásokat a pénzügyi ellenjegyzés után „ellenjegyzett” státusszal kell rögzíteni az OrganP rendszerben.
(2) Azokat a keretfoglalásokat, amelyek tárgyév december 31-én nem „aláírt” státuszúak az OrganP rendszerben – azaz a szerződő felek részéről aláírt kötelezettségvállalási dokumentum eredeti példánya nem érkezett vissza a Gazdálkodási Főosztály részére –, a Gazdálkodási Főosztály a keretgazda értesítése mellett törli.
(3) Keret-kötelezettségvállalás év közben is indítható azzal, hogy ilyen esetekben a tárgyéven túli pénzügyi teljesítéssel járó kötelezettségvállalás szabályait kell alkalmazni.
(4) A jelentősebb feladatok, beruházások, felújítások, nagyobb mennyiségű anyag- és áruszállítások, továbbá egyéb szolgáltatások tervszerű megvalósítása érdekében szerződést kell kötni.
(5) A tárgyéven belül rendszeresen ismétlődő, azonos vagy hasonló tárgykörben felmerülő, egy szállítótól megrendelhető termék beszerzésére vagy szolgáltatás igénybevételére a keretgazda – a Kbt. rendelkezéseinek figyelembevételével – köteles megvizsgálni keretszerződés megkötésének lehetőségét, továbbá köteles intézkedni a keretszerződés megkötésének előkészítéséről.
24. § (1) A szerződések szakmai tartalmáért, célszerűségéért, valamint az Iroda érdekeinek érvényesítéséért a keretgazda, a szerződésből eredő jogainak érvényesíthetőségéért a Jogi és Ügyviteli Főosztály felel.
(2) Az Iroda által megkötésre kerülő szerződések előkészítésével kapcsolatos eljárásrendről szóló utasításban foglalt szabályokat az ezen utasításban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni az Iroda szerződéses kötelezettségvállalásait biztosító szerződésekre.
(3) A szerződés lényeges tartalmához tartozik a beszerzés tárgyának mennyiség, minőség és választék szerinti meghatározása, a teljesítés határidejének, határnapjának és ellenszolgáltatásának megállapítása, valamint a szerződés teljesítéséhez kötődő biztosítékok rögzítése, amelyekről rendelkezni kell. A szerződéses szolgáltatást műszaki tervekkel és költségvetésére való utalással is meg lehet határozni.
(4) A szerződésnek tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek a kívánt gazdasági cél elérését biztosítják.
(5) Az Iroda által megkötött szerződésnek tartalmaznia kell különösen
a) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,
b) a szerződő fél nevét, cégjegyzékszámát, illetve egyéb nyilvántartási számát, valamint adószámát és fizetési számlaszámát,
c) a szerződés részletesen meghatározott tárgyát,
d) a szerződő felek jogait és kötelezettségeit,
e) a szakmai, műszaki teljesítés határidejét, határnapját, amelyet a tárgyévi előirányzat terhére történő kötelezettségvállalás esetében úgy kell megállapítani, hogy a pénzügyi teljesítés határideje – ha jogszabály másként nem rendelkezik – nem haladhatja meg a tárgyévet követő év június 30-át,
f) a kötelezettségvállalás nettó és bruttó összegét,
g) pénzügyi teljesítés devizanemét és módját,
h) az ellenszolgáltatás kifizetésének határidejét, több részletben történő fizetés esetén annak ütemezését, a következő év előirányzata terhére vállalt kötelezettségek esetében évenkénti ütemezésben,
i)20
j) a közbeszerzéses eljárásokat kivéve, belföldi szerződő fél esetén azt a rendelkezést, hogy azt a számlát, amelyik a fizetési határidő előtt legalább öt munkanappal nem érkezett meg, az Iroda pénzügyi teljesítés nélkül jogosult visszaküldeni,
k) a szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése esetére a szolgáltatás jellegétől, illetve a szerződés típusától függően szerződést biztosító mellékkötelezettséget, így különösen kötbérfizetési kötelezettséget,
l) ha a szerződés egyben a kötelezettségvállalás dokumentuma, akkor az Iroda részéről a kötelezettséget vállaló aláíró nevét és beosztását nyomtatott betűvel is feltüntetve,
m) a teljesítésigazoló nevét,
n) ha a szerződés egyben a kötelezettségvállalás dokumentuma, akkor a kötelezettségvállalás ellenjegyzését,
o) a jogi ellenjegyzést, a jogi ellenjegyző nevét és a jogi ellenjegyzés dátumát,
p) a pénzügyi ellenjegyzést, a pénzügyi ellenjegyző nevét és a pénzügyi ellenjegyzés dátumát, valamint
q) a keltezést.
(6) A szerződésben – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – tizenöt munkanapnál rövidebb fizetési határidőt kikötni csak a gazdasági vezető előzetes írásbeli engedélye esetén lehet.
(7) Ha a számlázás elektronikus úton történik, a szerződésben meg kell jelölni az elektronikus számlával történő fizetési módot és a beérkező elektronikus számlák befogadására szolgáló szamlazasAnvi.hu e-mail címet.
(8) A szerződésben rögzíteni kell a szellemi terméknek minősülő termék vagy szolgáltatás teljesítése igazolásának módját, idejét, valamint egyéb lényeges körülményeit úgy, hogy a szerződés az eredeti rendeltetését maradéktalanul be tudja tölteni, illetve a teljesítés esetleges hiányossága még az átvételi eljárás, a teljesítésigazolás kiállítását megelőzően ki tudjon derülni. Meg kell különböztetni az átvételt és a szerződésszerű teljesítést.
(9) A szerződéseket annyi eredeti példányban kell elkészíteni, hogy az Irodánál három eredeti példány maradjon.
(10) A keretgazda köteles gondoskodni a szerződés másik féllel történő aláíratásáról.
(11) A pénzügyi ellenjegyzést nem tartalmazó, de a felek által aláírt szerződés az Irodára teljesítendő kötelezettséget eredményez. A szerződésszerűen teljesített munka kifizetését az Irodának hátrányt vagy veszteséget okozó kellékek vagy a pénzügyi ellenjegyzés hiánya miatt nem lehet megtagadni, azonban az esetet a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje szerint kell kezelni, és a mulasztást elkövetőt felelősségre kell vonni.
12. Fizetési kötelezettséggel vagy tárgyévi kötelezettségvállalással nem járó dokumentumokra vonatkozó szabályok
25. § (1) Az Iroda nevében a szervezeti egység által előkészített, fizetési kötelezettséget nem keletkeztető vagy tárgyévi kötelezettségvállalással nem járó szerződést, együttműködési megállapodást, továbbá keretszerződést – a Jogi és Ügyviteli Főosztály jogi felülvizsgálatát követően – kizárólag az elnök vagy az általa esetileg meghatalmazott vezető írhat alá.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentum alapján a tárgyévet követő költségvetési évek előirányzatai terhére számszerűsíthető kötelezettségvállalás keletkezik, ezen utasítás kötelezettségvállalásra, illetve pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
(3) Az aláírt (1) bekezdés szerinti dokumentumokat a Jogi és Ügyviteli Főosztály veszi nyilvántartásba.
13. Kötelezettségvállalások nyilvántartása és a keretgazda információellátása
26. § (1) A Gazdálkodási Főosztály a gazdasági vezető pénzügyi ellenjegyzési feladatainak teljesítése és a kerettel való gazdálkodáshoz szükséges információk előállítása érdekében – a keretgazdák által elkészített kötelezettségvállalást előkészítő űrlapok és kötelezettségvállalási dokumentumok adatai alapján – a kötelezettségvállalásokról zárt rendszerű nyilvántartást vezet az OrganP rendszerben.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az egyes kötelezettségvállalásokról tartalmazza különösen
a) a szerződő fél azonosító adatait,
b) a kötelezettségvállalás tárgyát,
c) a kötelezettségvállalás összegét nettó érték és áfával növelt érték bontásban,
d) pénzügyi teljesítés devizanemét és módját,
e) a kötelezettségvállalás keltét és egyedi azonosító számát,
f) a több évre kötött kötelezettségvállalás fordulónapját,
g) a teljesítés és kifizetés ütemezését, illetve dátumát,
h) a terhelendő főkönyvi számlát,
i) a keretgazda nevét,
j) a fedezetkódot, valamint
k) a kötelezettségvállalás évenkénti összegét.
(3)21 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az kötelezettségvállalásokról tartalmazza különösen
a) a beszerzés tárgyát,
b) a beszerzés várható összegét nettó érték és áfával növelt érték bontásban,
c) a teljesítés és kifizetés várható dátumát,
d) a terhelendő főkönyvi számlát,
e) a keretgazda nevét, valamint
f) a fedezetkódot.
14. Kötelezettségvállalások és módosításaik összeghatárai
27. § (1) A pénzügyi ellenjegyzést követően a kötelezettségvállalást
a) 1 000 000 Ft alatt az elnök vagy a szakmai irányítása alá tartozó – a 4. mellékletben felsorolt – feladatok tekintetében az elnökhelyettes,
b) 1 000 000 Ft felett az elnök
írja alá.
(2) A kötelezettségvállalás időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor a kötelezettségvállalást minden szerződő fél aláírta. Megrendelés esetében a kötelezettségvállalás időpontja a megrendelés visszaigazolásának vagy az árajánlat elfogadásának napja.
(3) A keretgazda a minden fél által aláírt kötelezettségvállalás egy eredeti példányát átadja a Gazdálkodási Főosztály, valamint a Jogi és Ügyvitel Főosztály részére.
28. § (1) Az ellenjegyzett kötelezettségvállalás összegének növelése esetén a módosítás kötelezettségvállaló részéről történő aláírása kizárólag a keretgazda kezdeményezésére, ismételt pénzügyi ellenjegyzést követően történhet. Az utasítás 7. melléklete szerinti módosítási kérelemhez csatolni kell az ellenjegyzendő módosított dokumentumot, valamint az ellenjegyzett, érvénytelenített dokumentum minden eredeti példányát.
(2)22 Ha a módosításra kerülő eredeti kötelezettségvállalás – a K6. Beruházások és a K7. Felújítások rovatok kivételével – költségnövekménye
a) nem éri el a 10%-ot, úgy a szakmai irányítása alá tartozó – a 4. mellékletben felsorolt – feladatok tekintetében az elnökhelyettes,
b) eléri a 10%-ot, úgy az elnök
a módosított kötelezettségvállalás aláírója.
(2a)23 Ha a módosításra kerülő eredeti kötelezettségvállalás a K6. Beruházások és a K7. Felújítások rovatai terhére megkötött visszterhes szerződésekkel kapcsolatos, a módosításra akkor kerülhet sor, ha
a) a Kormány egyedi döntésében foglaltak végrehajtásával függ össze,
b) olyan szerződést érint, amelynek ellenértéke költségvetési támogatásból kerül biztosításra, és a módosítás a költségvetési támogatás felhasználását érintő jogszabály megváltozására tekintettel indokolt,
c) a szerződéses tevékenység tartalmának bővítése következtében indokolt, és a költségnövekmény a tartalom bővülésével arányban áll, vagy
d) a szerződéses tevékenység tartalmának bővítését nem eredményezi, és a többletfizetési kötelezettség
da) nem éri el a szerződésben szereplő eredeti összeg 15%-át, és a módosítást kezdeményező fél alá tudja támasztani a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését, vagy
db) a szerződésben szereplő eredeti összeg 15%-át eléri vagy meghaladja, és igazságügyi szakértő alátámasztja a többletköltségek piaci árnak történő megfelelését.
(2b)24 A szerződés módosítására nem kerülhet sor, ha a (2a) bekezdés d) pontja szerinti fizetési kötelezettség növekményének mértéke eléri vagy meghaladja a szerződésben szereplő eredeti összeg 30%-át.
(2c)25 A K6. Beruházások és a K7. Felújítások rovatok terhére történő építési beruházás, felújítás esetében figyelembe kell venni az Áht. 50/A. §-ában foglaltakat is.
(3) A pénzügyi ellenjegyzést követően a módosított és aláírt kötelezettségvállalás egy eredeti példányát haladéktalanul meg kell küldeni a Gazdálkodási Főosztály részére. Ennek hiányában a kapcsolódó számlák kifizetése nem teljesíthető.
(4) Az ellenjegyzett kötelezettségvállalás összegének csökkenése esetén a keretgazda haladéktalanul, de legkésőbb a kapcsolódó számla teljesítésigazolása során köteles értesíteni a Gazdálkodási Főosztályt.
29. § A költségvetés végrehajtását szolgáló pénzforgalom lebonyolításának rendjét, az előirányzat-felhasználási, illetve fizetési számlák felsorolását és a felettük való rendelkezésre felhatalmazottakat az Iroda számviteli politikája, a Gazdálkodási Főosztály ügyrendje, valamint a munkatársak munkaköri leírása tartalmazza.
15. A kötelezettségvállalás teljesítése
30. § (1) A végzett munka, a teljesített szolgáltatás, az anyag- és áruszállítás megfelelőségéről, a mennyiségi és minőségi feltételek betartásáról és egyéb kikötött feltételek meglétéről az átvétel alkalmával meg kell győződni.
(2) A teljesítés szakmai átvételének biztosítása annak a keretgazdának a feladatát képezi, aki a kötelezettségvállalást előkészítette.
(3) Nem írásban vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállaló írásban tájékoztatja a teljesítésigazolót a szóban rögzített adatokról, vagy a teljesítésigazolást kézjegyével ellátva tanúsítja az elvárások teljesülését.
(4) A (3) bekezdésben rögzített eljárásrendet kell alkalmazni a beszerzéshez felvett előleg kifizetése és elszámolása, illetve az intézményi kártya használata során is.
(5) A teljesítésigazolást a kötelezettségvállaló által ezen utasítás 5. melléklete szerinti nyomtatványon, a nem írásban vállalt kötelezettség esetén legkésőbb a fizikai teljesítés időpontjában a kötelezettségvállaló által kijelölt személynek kell elvégeznie.
(6) A kötelezettségvállaló legkésőbb a megbízás időpontjával egyidejűleg ezen utasítás 8. melléklete szerinti nyomtatványon közli az adott kötelezettségvállaláshoz vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan az általa teljesítésigazolással megbízott munkatársak nevét és beosztását a Gazdálkodási Főosztállyal, illetve tájékoztatást ad a megbízás visszavonásáról. Az aláírásmintákat a Gazdálkodási Főosztály őrzi és tartja nyilván.
31. § (1) Áruszállítás esetében a teljesítésigazoló a szerződésszerű teljesítést közvetlen számlálással, méréssel és minőségi ellenőrzéssel ellenőrzi.
(2) Amikor az áru fuvarozó közreműködésével jut el az Irodához, és a szállítmány mennyiségben vagy minőségben eltér a megrendelés szerinti követelményektől, illetve a szállítólevél szerinti adatoktól, az eltérést – a szállító egyidejű értesítése mellett – jegyzőkönyvbe kell foglalni.
(3) A szolgáltatás szakszerű végzését munkavégzés közben elő kell segíteni, és a teljesítést már a kivitelezés folyamatában ellenőrizni kell. Építési beruházások, épületfelújítások, karbantartások teljesítését – jogszabály által előírt vagy egyébként indokolt esetben műszaki ellenőr útján – ellenőrizni kell.
(4) A teljesítés átvételére feljogosított munkatársnak az átvétel napján az átvett immateriális jószágról, valamint tárgyi eszközről – a nyilvántartásba vétel érdekében – tájékoztatást kell adnia a Gazdálkodási Főosztály vagyonnyilvántartójánál. A vagyonnyilvántartó vonalkódot ragaszt az átvett termékre, amelynek számát rá kell vezetni az eredeti számlára, annak hiányában a szállítólevélre.
(5) Ha a számla késedelmi kamatot vagy kötbért tartalmaz, a teljesítésigazolásnak ki kell terjednie a késedelmi kamat, illetve a kötbér megalapozottságának, valamint mértékének vizsgálatára. A számla kifizetését a gazdasági vezető engedélyezheti. Ha a szállító nem szerződésszerűen teljesített, az Iroda a teljesítésigazolási eljárásban érvényesíti a szerződésben rögzített szerződést biztosító mellékkötelezettséget.
(6) Ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését megelőzően volt esedékes, a teljesítésigazoló felelőssége a keretgazda felé jelezni a nem szerződésszerű teljesítést. Ezt követően a keretgazda haladéktalanul köteles intézkedést kezdeményezni a jogtalanul kifizetett összegek visszakövetelésére és egyidejűleg írásban tájékoztatni a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét.
(7) A teljesítés átvétele történhet
a) szerződés szerinti teljesítésigazolással,
b) szállítólevéllel,
c) átadás-átvételi jegyzőkönyvvel,
d) állományban lévő munkatársak bérjárandósága esetén a szervezeti egységenként vezetett jelenléti ív adatainak igazolásával,
e) bel- és külföldi kiküldetés esetében a szabvány kiküldetési rendelvény, illetve elszámolási bizonylat teljesítés rovatának igazolásával, valamint
f) függő bevétel át- vagy visszautalása esetén az azt megalapozó dokumentumok mellékelésével.
(8) A teljesítés átvételét végző munkatársnak meg kell győződnie a kötelezettségvállalási dokumentumban rögzített minőségi, mennyiségi és információbiztonsági követelmények teljesüléséről.
16. Számlaérkeztetés, számla igazolása
32. § (1) Az átutalással teljesítendő szállítói számlákat – az iktatórendszerben történt érkeztetést követően – a Gazdálkodási Főosztály nyilvántartásba veszi, és továbbítja az illetékes keretgazda számára a számla átvételét követő két munkanapon belül.
(2) A kötelezettségvállaló által kijelölt teljesítésigazoló legkésőbb két munkanapon belül aláírásával igazolja a számla kifizethetőségét.
(3) Ha a teljesítésigazoló a számla tartalmával nem ért egyet, vagy a felszámított késedelmi kamatot vitatja, a számlát a teljesítés igazolása nélkül – a Gazdálkodási Főosztály egyidejű értesítése mellett – a szállítónak visszaküldi úgy, hogy azt a kibocsátó még a fizetési határidő lejárta előtt megkapja.
(4) Ha a számla – részteljesítések esetén a végszámla – összege kisebb a kötelezettségvállalás összegénél, a keret lekötött, de fel nem használt, felszabadítható részéről a teljesítésigazolás során tájékoztatni kell a Gazdálkodási Főosztályt.
33. § (1) A teljesítésigazoló az igazolt számlát valamennyi eredeti mellékletével együtt, legkésőbb a számla fizetési határidejét négy munkanappal megelőzően visszaküldi a Gazdálkodási Főosztály részére. A számla kifizetésére akkor kerülhet sor, ha a kötelezettségvállalás dokumentumainak eredeti példányai a Gazdálkodási Főosztályon leadásra kerültek.
(2) A kiküldetéshez nem kapcsolódó, készpénzben vagy kincstári kártyával már kiegyenlített számlákat annak kiegyenlítését követő két munkanapon belül le kell adni a Gazdálkodási Főosztályon. Ezt követően a kiadások érvényesítésére a 34. §-ban foglalt eljárásrendet kell alkalmazni.
(3) Az alaki szempontból helytelenül kiállított, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak meg nem felelő számlát a Gazdálkodási Főosztály a teljesítésigazolást követő két munkanapon belül a keretgazda értesítése mellett a szállító részére pénzügyi teljesítés nélkül visszaküldi.
(4) A Gazdálkodási Főosztály a teljesítésigazoló által igazolt számlát érvényesíti, ezt követően az utalványozás rendjének megfelelően gondoskodik az utalványozásáról és az átutalással fizetendő számla fizetési határidőn belül történő kiegyenlítéséről.
17. Kiadások érvényesítése
34. § (1) A kiadás teljesítéséről szóló – 9. melléklet szerinti – utalványrendelet érvényesítése a Gazdálkodási Főosztály feladata.
(2) A teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőriznie kell:
a) a teljesítést igazoló munkatárs aláírásának az aláírásmintával való egyezőségét,
b) az összegszerűséget,
c) a fedezet meglétét,
d) az előírt alaki követelmények betartását,
e) a kontírozást és a kódolást, valamint
f) a megelőző ügymenetnek a vonatkozó jogszabályok, illetve normatív utasítások szerinti szabályszerűségét.
(3) Az utalványrendeleten a felülvizsgálat alapján helyesnek elismert összeget kell feltüntetni.
(4) Ha valamilyen hiba vagy hiányosság miatt a bizonylat nem érvényesíthető, az érvényesítő a bizonylatot rendezés céljából átadja a bonyolítást végző, illetve a munkakör szerint illetékes munkatársnak.
(5) Az érvényesítésre ezen utasítás 11. melléklete szerinti nyomtatványt kell alkalmazni.
(6) Az érvényesítésre vonatkozó egyéb szabályokat a Gazdálkodási Főosztály ügyrendje és a Gazdálkodási Főosztály munkatársainak munkaköri leírásai tartalmazzák.
18. Kiadások utalványozása
35. § (1) Az utalványozás joga az elnököt, továbbá az általa teljes körű utalványozásra meghatalmazott gazdasági elnökhelyettest, a gazdasági vezetőt és annak helyettesét illeti meg.
(2) Az elnök az utalványozás jogát írásban meghatalmazással további személyekre is átruházhatja.
(3) Az utalványozásra ezen utasítás 3. mellékletében foglalt nyomtatványt kell alkalmazni. Az utalványozásra vonatkozó egyéb szabályokat a Gazdálkodási Főosztály ügyrendje és a Gazdálkodási Főosztály munkatársainak munkaköri leírásai tartalmazzák.
19. Bevételek előírása és érvényesítése
36. § (1) Az Iroda bevételei közé tartoznak
a) az intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek,
b) az egyéb sajátos bevételek,
c) a tárgyi eszközök értékesítésből származó bevételek, valamint
d) a bírságbevételek.
(2) A bevétel előírásának bizonylata a számla vagy a belső bevételi utalvány.
(3) A gazdasági vezető köteles a bevételek beszedését összeghatárra való tekintet nélkül elrendelni.
(4) A fizetési követelést összeg- és jogcímszerűen, a bevétel előírásának bizonylata alapján az adós terhére, nevére és címére szólóan, illetve cégjegyzék szerinti pontos adatok feltüntetésével kell megállapítani és előírni.
(5) Az Iroda bevételei elszámolásának, valamint a követelések nyilvántartásba vételének és kezelésének rendjét az Iroda számviteli politikája és számlarendje szabályozza.
(6) A követelések nyilvántartásba vételét a Gazdálkodási Főosztály ügyrendje és a Gazdálkodási Főosztály munkatársainak munkaköri leírásai szabályozzák.
(7) A bevételek tekintetében nem szükséges szakmai teljesítésigazolás.
37. § (1) Bevétel utalványozásának joga az elnököt, továbbá az általa teljes körű utalványozásra meghatalmazott gazdasági elnökhelyettest, a gazdasági vezetőt és annak helyettesét illeti meg.
(2) Az elnök az utalványozás jogát ezen utasítás 1. mellékletében meghatározottak szerint adja át.
(3) A lejárt követelések beszedése – végrehajtás kezdeményezése esetén a Jogi és Ügyviteli Főosztály közreműködésével – a Gazdálkodási Főosztály feladata.
(4) A lejárt követelésekről – a késedelembe esett vevő részére – a Gazdálkodási Főosztály havonta fizetési felszólító levelet küld.
(5) A lejárt követelések után késedelmi kamatfizetési kötelezettséget kell előírni, és erről tájékoztatni kell az ügyfelet. A késedelmi kamat mértéke – a szerződésben rögzítettek hiányában – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek a felszámolás időpontjában hatályos késedelmi kamatra vonatkozó előírásai alapján kerül kiszámításra.
(6) A késedelmi kamatot a teljesítési határidő utolsó napját követő naptól a teljesítés napjáig terjedő időszakra, illetve részleges teljesítés esetén a hátralékra kell felszámítani.
20. A bírságbevételek kezelésének rendje
38. § (1)26 A jogerős bírságok összegét a Kincstár által vezetett központosított beszedési számlára kell megfizetni.
(2) A jogerős bírsághatározatok nyilvántartását, a bevételek beszedésével kapcsolatos feladatokat, valamint azok számviteli nyilvántartását a Gazdálkodási Főosztály vezeti az OrganP rendszerben.
(3)27 A bírságokból származó bevételekről analitikus nyilvántartást kell vezetni.
(4) A határidőre meg nem fizetett bírság esetében az Iroda nem köteles felszólítani a késedelembe esett kötelezettet.
(5) Az állami adóhatóságnak az eredménytelenül zárult végrehajtási eljárásról szóló megkeresése alapján az Iroda a központi költségvetés bevételét képező bírságok beszedése érdekében – az elévülési időn belül – minden év szeptember 30. napjáig ismételt végrehajtási eljárást kezdeményez az illetékes regionális adóhatóságnál.
21. Eszköz- és készletgazdálkodás
39. § (1) Az eszközgazdálkodás az Iroda rendeltetésszerű működéséhez szükséges immateriális javak, ingatlanok és ingó tárgyi eszközök igényfelmérésére, beruházásának tervezésére, beszerzésére és üzembe helyezésére, a már meglévő eszközök használatára, fenntartására, felújítására és vagyonvédelmére terjed ki.
(2) A leltárkészítésről, leltározásról, selejtezésről, valamint az eszközgazdálkodással kapcsolatos feladatokról részletesen az Iroda számviteli politikája mellékletét képező eszközök és források leltárkészítési, leltározási és selejtezési szabályzata rendelkezik.
(3) A készletgazdálkodásnak az Iroda rendeltetésszerű működéséhez szükséges munkaeszközök igényfelmérésére, beszerzésére és a felhasználóhoz való eljuttatására kell kiterjednie. A készletgazdálkodási feladatokat az ezen feladattal megbízott keretgazda látja el.
(4)28 Az Iroda készletraktárt nem működtet. A készletbeszerzés azonnali felhasználásra történik.
22. Beszámolás a költségvetés végrehajtásáról
40. § (1) A Gazdálkodási Főosztály a költségvetés végrehajtásáról az Áht. 87. §-a alapján éves költségvetési beszámolót, valamint zárszámadást, illetve az Ávr. 161. §-a alapján zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást készít.
(2) Az (1) bekezdés szerinti beszámolókat és adatszolgáltatást a gazdasági vezető terjeszti elő gazdasági elnökhelyettes egyetértésével az elnök részére. Az adatszolgáltatásokról és beszámolókról az elnök dönt.
(3) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó évközi költségvetési adatszolgáltatásokat a gazdasági vezető saját hatáskörében kiadmányozza, és azokról a gazdasági elnökhelyettes útján tájékoztatja az elnököt.
(4) A jogszabályban előírt beszámolókon és adatszolgáltatásokon kívül a Gazdálkodási Főosztály az OrganP rendszerben nyilvántartott adatok alapján beszámolót készít az Iroda gazdálkodásáról.
(5) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatáshoz a gazdasági vezető a keretgazdák részére szöveges indoklás elkészítését írhatja elő.
(6) A költségvetési maradvány jogszabályban megengedett felhasználásáról a gazdasági vezető javaslatára az elnök dönt.
(7) Az Iroda eszközeinek és forrásainak alakulásáról a Gazdálkodási Főosztály az Ávr. 170. §-ának megfelelően negyedévenként időközi mérlegjelentést készít.
23. Összeférhetetlenség
41. § (1) Az eszköznyilvántartás vezetője és az üzembe helyezési bizonylat kiállítója nem lehet ugyanazon munkatárs.
(2) A gazdálkodási szervezet munkavégzésének kialakítása során biztosítani kell
a) a pénzügyi döntések dokumentumainak elkészítésére,
b) a költségvetési gazdálkodás során az előzetes és utólagos pénzügyi ellenőrzésre, a pénzügyi döntések szabályszerűségi szempontból történő jóváhagyására, illetve ellenjegyzésére, valamint
c) a gazdasági események elszámolásának kontrolljára
vonatkozó tevékenységek feladatköri elkülönítését.
24. Záró rendelkezések
42. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
1. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
|
|
|
|
Kötelezettségvállalási és utalványozási jogosultsággal rendelkezők jegyzéke |
|||
|
|
|
|
Jogkör |
Hivatali beosztás |
Kötelezettségvállalási jogosultság (bruttó)* |
Utalványozási jogosultság (bruttó) |
Elnök |
Elnök |
korlátlan |
korlátlan |
Elnökhelyettesek |
Elnökhelyettesek, |
korlátlan |
korlátlan |
Keretgazda |
Általános Elnökhelyettes, saját jogon eljárva |
1.000.000 Ft alatt |
- |
Gazdasági Elnökhelyettes, saját jogon eljárva |
1.000.000 Ft alatt |
korlátlan |
|
Kommunikációs és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály vezetője |
- |
- |
|
Nemzeti Választási Bizottság Titkársága vezetője |
- |
- |
|
Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetője |
- |
- |
|
Szervezési Főosztály vezetője |
- |
- |
|
Humánpolitikai Főosztály vezetője |
- |
- |
|
Gazdálkodási Főosztály vezetője |
- |
korlátlan |
|
Gazdálkodási Főosztály |
Gazdálkodási Főosztály főosztályvezető-helyettese |
- |
korlátlan |
Gazdálkodási Főosztály főosztályvezető-helyettese helyettesítési jogkörben eljárva |
- |
korlátlan |
|
2. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA |
|||
|
|
|
|
A kötelezettségvállalásra meghatalmazott |
|||
Neve: |
|
||
Szervezeti egysége: |
|
||
Beosztása: |
|
||
|
|
|
|
Keret megnevezése: |
|
||
|
|
|
|
A meghatalmazás érvényességének kezdete: |
|
||
A meghatalmazás érvényességének megszűnése: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Elnök, mint meghatalmazó aláírása: |
|
||
|
|
|
|
Kötelezettségvállalásra meghatalmazott aláírásmintája: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanúsítjuk , hogy az aláírásmintát fent nevezett saját kezűleg írta alá: |
|
||
|
|
|
|
1. tanú: |
2. tanú: |
||
Aláírás: |
|
Aláírás: |
|
Név: |
|
Név: |
|
Szem.ig.szám: |
|
Szem.ig.szám: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvántartásba vétel (Gazdálkodási Főosztály) |
Sorszám: |
|
|
Dátum: |
|
|
|
Aláírás: |
|
|
|
3. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
|
|
|
|
UTALVÁNYOZÓI MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA |
|||
|
|||
|
|
|
|
Az utalványozásra meghatalmazott |
|||
Neve: |
|
||
Szervezeti egysége: |
|
||
Beosztása: |
|
||
|
|
|
|
A meghatalmazás érvényességének kezdete: |
|
||
A meghatalmazás érvényességének megszűnése: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Elnök, mint meghatalmazó aláírása: |
|
||
|
|
|
|
Utalványozásra meghatalmazott aláírásmintája: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanúsítjuk , hogy az aláírás mintát fent nevezett saját kezűleg írta alá: |
|
||
|
|
|
|
1. tanú: |
2. tanú: |
||
Aláírás: |
|
Aláírás: |
|
Név: |
|
Név: |
|
Szem.ig.szám: |
|
Szem.ig.szám: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvántartásba vétel (Gazdálkodási Főosztály) |
Sorszám: |
|
|
Dátum: |
|
|
|
Aláírás: |
|
|
|
4. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz29
Feladat megnevezése |
Keretgazda megnevezése |
|---|---|
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉSEK: |
|
Az Iroda feladatellátását biztosító megbízási szerződésekkel kapcsolatos tevékenység |
Elnök |
KOMMUNIKÁCIÓS FELADATOK, különösen: |
|
Fordítás, tolmácsolás |
Kommunikációs és |
Reklám, hirdetés, PR és marketingfeladatok |
|
Sajtófigyelés |
|
Grafikai kiadványok előkészítése, szerkesztése, nyomtatása |
|
VÁLASZTÁSOKHOZ, NÉPSZAVAZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZERVEZÉSI FELADATOK, különösen: |
|
Oktatás, továbbképzés szervezése |
Szervezési Főosztály vezetője |
Regionális képzések szervezése |
|
Választási kiadványok, nyomtatványok előkészítési és szerkesztési feladatai |
|
Választások lebonyolításához kapcsolódó postai szolgáltatások |
|
JOGI ÉS ÜGYVITELI FELADATOK, különösen: |
|
Ügyiratkezelés és irattározás feladatai |
Jogi és Ügyviteli Főosztály vezetője |
ÜZEMELTETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ BESZERZÉSEK, különösen: |
|
Irodaszer, írószer beszerzése |
Gazdasági elnökhelyettes |
Újság, folyóirat beszerzése |
|
Könyvbeszerzés |
|
Ajándékbeszerzés |
|
Karbantartási feladatok |
|
Üzleti/hivatali vendéglátással kapcsolatos beszerzés |
|
Postai szolgáltatással kapcsolatos feladatok |
|
Gépkocsik üzemeltetésével kapcsolatos feladatok |
|
Szállítási szolgáltatások és futárszolgálat |
|
Takarítás beszerzése |
|
Közüzemi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó feladatok |
|
Őrző-védő szolgáltatás beszerzése |
|
Biztosítási díjak (vagyon, casco, baleset) |
|
Az Iroda elhelyezését biztosító bérleti szerződésből adódó feladatok |
|
Eszközök beszerzése (bútor, irodai és konyhai gépek, berendezések és kiegészítők stb.) |
|
INFORMATIKAI ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS FELADATOK, különösen: |
|
Vezetékes telefon díjak, mobiltelefon szolgáltatáshoz kapcsolódó feladatok |
Gazdasági elnökhelyettes |
Adatátviteli célú távközlési szerződésekkel (internet) kapcsolatos feladatok |
|
Weboldal kialakítások, intranet, levelező rendszerrel kapcsolatos feladatok |
|
Informatikai eszközök beszerzése (számítógép, monitor, laptop, nyomtató, fax, telefonkészülék stb.) |
|
Kiegészítők (egér, billentyűzet, pendrive stb.) beszerzése |
|
HUMÁNPOLITIKAI FELADATOK, különösen: |
|
Személyi juttatások és járulékok (pl. törvényszerinti illetmények, munkabérek, egyéb személyi jellegű kifizetések, járulékok) |
Humánpolitikai |
Oktatás, továbbképzés (foglalkoztatottak részére) szervezésével kapcsolatos feladatok |
|
5. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS ADATLAPJA |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
I. Keretgazda szervezeti egység tölti ki: |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Főosztály: |
Keretgazda neve: |
Iktatószám: |
Köt.váll. nyilv. szám: |
||||
|
|
|
|
||||
Partner |
megnevezése: |
|
|||||
címe: |
|
||||||
adószáma: |
|
||||||
Kötelezettségvállalás tárgya, rövid leírása: |
|
||||||
Teljesítésigazoló: |
|
||||||
Fizetés módja (a megfelelő jelölendő) : |
Utalás |
Bank k ártya |
Készpénz |
||||
Kötelezettségvállalás jellege (a megfelelő jelölendő) : |
Új |
Feltételes |
………………… |
számú k öt.váll.- hoz k apcsolódik |
|||
Devizanem |
HUF |
|
|||||
|
Jogcím megnevezése: |
Év: |
|
Év: |
|
Év: |
|
Köt.váll. jogcímenkénti összege és időbeli ütemezése |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Áfa: |
0,00 |
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
|
Bruttó: |
0,00 |
||
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
|
Nettó: |
0,00 |
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
0,00 |
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Keretgazda szervezeti egység: |
név: |
|
|
|
|
||
összeg: |
|
|
|
|
|||
Tervezési alapegység |
kód: |
megnevezés: |
összeg: |
||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Kötelező melléklet (a megfelelő jelölendő) : |
szerződéstervezet |
megrendelés |
jelentk ezési lap |
||||
Egyéb mellékletek (pl.: 3 árajánlat) |
|
|
|
||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kijelentem, hogy a tervezett kiadás az adott piaci körülmények között elérhető leggazdaságosabb, a beszerzés minősége egységnyi erőforrás-felhasználás mellett elérhető |
|||||||
A kötelezettségvállalás indokoltságának felülvizsgálatát követően a fenti kötelezettségvállalást kezdeményezem. |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 20………………………………………… |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
……………………………………………… |
|
|
|
||
|
|
keretgazda (és amennyiben szük séges: forrás szerinti k eretgazda) |
|
|
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
II. Közbeszerzésért felelős terület tölti ki: |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
A kötelezettségvállalás eljárásának típusa, amely a Kbt-nek megfelel (a megfelelő jelölendő) : |
Közbeszerzést igényel |
………………………….. k özbeszerzési eljárás keretében |
|||||
Központosított k özbeszerzés |
|||||||
Közbeszerzést nem igényel |
Érték határ alatt 3 árajánlat |
||||||
Egyéb |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 20………………………………………… |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
…………………………………………. |
|
|
|
|
|
|
|
közbeszerzési terület |
|
|
|
Készült 1 példányban, k apja: Gazdálk odási Főosztály |
|
|
|
|
|
|
|
6. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
Áru/szolgáltatás pontos megnevezése |
Mennyiség |
Nettó egységár (forint) |
Nettó ár (forint) |
ÁFA (%) |
ÁFA (forint) |
Bruttó ár (forint) |
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: |
|
|
|
|
|
|
Fizetés módja:
…………………………………… |
…………………………………… |
(név) |
(név) |
|
…………………………………… |
|
|
7. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS-MÓDOSÍTÁS ADATLAPJA |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
I. Keretgazda szervezeti egység tölti ki: |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Főosztály: |
Keretgazda neve: |
Iktatószám: |
Köt.váll. nyilv. szám: |
||||
|
|
|
|
||||
Partner |
megnevezése: |
|
|||||
címe: |
|
||||||
adószáma: |
|
||||||
Kötelezettségvállalás tárgya, rövid leírása: |
|
||||||
Teljesítésigazoló: |
|
||||||
Fizetés módja (a megfelelő jelölendő) : |
Utalás |
Bank k ártya |
Készpénz |
||||
Kötelezettségvállalás jellege (a megfelelő jelölendő) : |
Új |
Feltételes |
………………… |
számú k öt.váll.- hoz k apcsolódik |
|||
Devizanem |
HUF |
|
|||||
|
|
Év: |
|
Év: |
|
Év: |
|
Köt.váll. jogcímenkénti összege |
Eredeti kötelezettségvállalás összege |
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Áfa: |
0,00 |
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
|
Bruttó: |
0,00 |
||
Módosítás összege |
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
Kötelezettségvállalás összesen |
Nettó: |
0,00 |
Nettó: |
|
Nettó: |
|
|
Áfa: |
0,00 |
Áfa: |
|
Áfa: |
|
||
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
Bruttó: |
0,00 |
||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Keretgazda szervezeti egység: |
név: |
|
|
|
|
||
összeg: |
|
|
|
|
|||
Tervezési alapegység |
kód: |
megnevezés: |
összeg: |
||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Kötelező melléklet (a megfelelő jelölendő) : |
szerződéstervezet |
megrendelés |
jelentk ezési lap |
||||
Egyéb mellékletek (pl.: 3 árajánlat) |
|
|
|
||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kijelentem, hogy a tervezett kiadás az adott piaci körülmények között elérhető leggazdaságosabb, a beszerzés minősége egységnyi erőforrás-felhasználás mellett elérhető legnagyobb, az elvárható minőség megvalósítja a beszerzéssel kitűzött célt. |
|||||||
A kötelezettségvállalás indokoltságának felülvizsgálatát követően a fenti kötelezettségvállalást kezdeményezem. |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 20………………………………………… |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
……………………………………………… |
|
|
|
||
|
|
keretgazda (és amennyiben szük séges: forrás szerinti k eretgazda) |
|
|
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
II. Közbeszerzésért felelős terület tölti ki: |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
A kötelezettségvállalás eljárásának típusa, amely a Kbt-nek megfelel (a megfelelő jelölendő) : |
Közbeszerzést igényel |
………………………….. k özbeszerzési eljárás k eretében |
|||||
Központosított k özbeszerzés |
|||||||
Közbeszerzést nem igényel |
Érték határ alatt 3 árajánlat |
||||||
Egyéb |
|||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
Budapest, 20………………………………………… |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
…………………………………………. |
|
|
|
|
|
|
|
közbeszerzési terület |
|
|
|
Készült 1 példányban, k apja: Gazdálk odási Főosztály |
|
|
|
|
|
|
|
8. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
TELJESÍTÉSIGAZOLÓI MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA |
|||
az 1. számú melléklet szerint |
|||
|
|
|
|
A teljesítésigazolásra meghatalmazott |
|||
Neve: |
|
||
Szervezeti egysége: |
|
||
Beosztása: |
|
||
|
|
|
|
Keret megnevezése: |
|
||
|
|
|
|
A meghatalmazás érvényességének kezdete: |
|
||
A meghatalmazás érvényességének megszűnése: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Kötelezettségvállaló, mint meghatalmazó aláírása: |
|
||
|
|
|
|
Teljesítésigazolásra meghatalmazott aláírásmintája: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanúsítjuk , hogy az aláírás mintát fent nevezett saját k ezűleg írta alá: |
|
||
|
|
|
|
1. tanú: |
2. tanú: |
||
Aláírás: |
|
Aláírás: |
|
Név: |
|
Név: |
|
Szem.ig.szám: |
|
Szem.ig.szám: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvántartásba vétel (Gazdálkodási Főosztály) |
Sorszám: |
|
|
Dátum: |
|
|
|
Aláírás: |
|
|
|
9. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz30
Szállító számlák kiadás teljesítésére
20.. költségvetési évre
Fizetésiszámla száma: |
|
Kötelezettségvállalás iktatószám: |
Számla iktatószám: |
|
|
Számlaszám: |
|
|
Rendszer azonosító: |
|
|
Szállító neve: |
|
|
Szállító címe: |
|
|
Szállító bankszámla száma: |
|
|
Számla kelte: |
|
Érkezés időpontja: |
Fizetés módja: |
|
áfa telj. dátum |
Fizetés esedékessége: |
|
|
Fizetés összege |
|
Fordított áfa |
és devizaneme: |
|
|
Érvényesítve: |
, |
|
azaz |
|
|
Megjegyzés: |
|
|
Költségvetési számvitel |
|
|
Sorszám |
COFOG |
Tervezési alapegység |
Rovat |
Költségvetési főkönyvi szám |
Ellenszámla |
Összeg |
Megjegyzés |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Rovat |
Összeg |
Összesen:
Sorszám |
Ktg.hely |
Munkaszám |
Pénzügyi főkönyvi szám |
Összeg |
Áfa bontás |
|
Tartozik |
Követel |
|||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dátum: ........................................................... ........................................................... |
|
|
BUDAPEST, ........... év ........... hó ....... nap ........................................................... ........................................................... |
10. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
KERETGAZDA ÉS HELYETTESE MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA |
|||
|
|
|
|
A meghatalmazott |
|||
Neve: |
|
||
Szervezeti egysége: |
|
||
Beosztása: |
|
||
|
|
|
|
A meghatalmazás jellege (a megfelelő jelölendő) |
keretgazdai meghatalmazás |
||
keretgazda-helyettesi meghatalmazás |
|||
|
|
|
|
Keret megnevezése: |
|
||
|
|
|
|
A meghatalmazás érvényességének kezdete: |
|
||
A meghatalmazás érvényességének megszűnése: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Elnök, mint meghatalmazó aláírása: |
|
||
|
|
|
|
Keretgazdai / keretgazda-helyettesi feladatra meghatalmazott aláírásmintája: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanúsítjuk , hogy az aláírásmintát fent nevezett saját kezűleg írta alá: |
|
||
|
|
|
|
1. tanú: |
2. tanú: |
||
Aláírás: |
|
Aláírás: |
|
Név: |
|
Név: |
|
Szem.ig.szám: |
|
Szem.ig.szám: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvántartásba vétel (Gazdálkodási Főosztály) |
Sorszám: |
|
|
Dátum: |
|
|
|
Aláírás: |
|
|
|
11. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz
|
|
|
|
ÉRVÉNYESÍTŐ MEGHATALMAZÁS ÉS ALÁÍRÁSMINTA |
|||
|
|||
|
|
|
|
A meghatalmazott |
|||
Neve: |
|
||
Szervezeti egysége: |
|
||
Beosztása: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
A meghatalmazás érvényességének kezdete: |
|
||
A meghatalmazás érvényességének megszűnése: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Elnök, mint meghatalmazó aláírása: |
|
||
|
|
|
|
Meghatalmazott aláírásmintája: |
|
||
|
|
|
|
|
|
|
|
Tanúsítjuk , hogy az aláírásmintát fent nevezett saját kezűleg írta alá: |
|
||
|
|
|
|
1. tanú: |
2. tanú: |
||
Aláírás: |
|
Aláírás: |
|
Név: |
|
Név: |
|
Szem.ig.szám: |
|
Szem.ig.szám: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvántartásba vétel (Gazdálkodási Főosztály) |
Sorszám: |
|
|
Dátum: |
|
|
|
Aláírás: |
|
|
|

12. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz31
bruttó 200 000 Ft értékhatár alatt
Megrendelő szervezeti egység: |
|
|
|
Kötelezettségvállalás tárgya: |
|
|
|
Kötelezettségvállalás összege: |
|
|
|
Fizetés módja: |
|
|
|
Kelt: |
|
A kötelezettségvállalást engedélyezte: |
|
13. melléklet a 9/2015. (XII. 9.) NVI utasításhoz32
|
Számla jogcíme/tartalma |
Bruttó összeg |
|
Ft |
|
|
||
|
||
|
||
|
Bruttó összesen |
Ft |
|
Ebből átutalandó |
Ft |
szakmai területért felelős neve, aláírása
teljesítésigazoló neve, aláírása
Az utasítást a 7/2020. (VII. 24.) NVI utasítás 40. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2020. július 25. napjával.
A 2. § az 5/2016. (VI. 24.) NVI utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés b) pontja a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés n) pontja a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés o) pontja a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (2) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (5) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. § (8) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. § a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.
A 13. § (1) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. § (2) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (1) bekezdése az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (2) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (3) bekezdés b) pontja a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (3) bekezdés e) pontja a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 16. § (3) bekezdés g) pontja az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 16. § (3) bekezdés h) pontját az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 6. §-a hatályon kívül helyezte.
A 18. § (5) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 21. § (3) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.
A 24. § (5) bekezdés i) pontját a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 11. §-a hatályon kívül helyezte.
A 26. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 28. § (2) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 28. § (2a) bekezdését a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.
A 28. § (2b) bekezdését a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.
A 28. § (2c) bekezdését a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.
A 38. § (1) bekezdése az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 38. § (3) bekezdése az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 39. § (4) bekezdése a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.
A 4. melléklet a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. mellékletet az 5/2017. (IV. 20.) NVI utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 13. mellékletet a 7/2018. (XII. 7.) NVI utasítás 10. § (4) bekezdése iktatta be.
A Nemzeti Választási Iroda Gazdálkodási Főosztálya tölti ki.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
