• Tartalom

1/2016. (I. 7.) HM rendelet

1/2016. (I. 7.) HM rendelet

a Magyar Honvédség feladatával kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi követelményekről, azok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködésének rendjéről szóló 21/2003. (VI. 24.) HM–ESZCSM együttes rendelet módosításáról1

2016.01.08.

Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A Magyar Honvédség feladatával kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi követelményekről, azok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködésének rendjéről szóló 21/2003. (VI. 24.) HM–ESZCSM együttes rendelet (a továbbiakban: R.)

a) 2. § (1) bekezdés b) pontjában a „köztisztviselőire” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselőire és kormányzati ügykezelőire” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdés b) pontjában a „katonai oktatási intézmények hallgatóira” szövegrész helyébe a „honvéd tisztjelöltekre és honvéd altiszt-jelöltekre” szöveg,

c) 2. § (1) bekezdés c) pontjában a „Magyar Köztársaság” szövegrész helyébe a „Magyarország” szöveg,

d) 3. § (2) bekezdés a) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben” szövegrész helyébe az „a közjogi szervezetszabályozó eszközökben” szöveg,

e) 5. § (3) bekezdés b) pontjában az „MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH HEK)” szövegrész helyébe az „MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK)” szöveg,

f) 5. § (5) bekezdésében és 7. § (1)–(4) bekezdésében az „MH HEK” szövegrész helyébe az „MH EK” szöveg,

g) 9. § (2) bekezdésében az „illetve az ő megbízottja” szövegrész helyébe az „illetve az általa kijelölt személy” szöveg,

h) 9. § (4) bekezdésében az „illetve megbízottja” szövegrész helyébe az „illetve az általa kijelölt személy” szöveg, valamint

i) 12. § (1) bekezdés a) pontjában az „Rt.” szövegrész helyébe a „Zrt.” szöveg

lép.

2. § Hatályát veszti az R. 7. § (5) bekezdése és 13. § (2) bekezdése.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. január 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére