• Tartalom

1013/2016. (I. 20.) Korm. határozat

1013/2016. (I. 20.) Korm. határozat

a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottságról1

2016.06.07.

1. A Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: FKB) a Kormány – által a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján létrehozott és működtetett – fejlesztéspolitikai javaslattevő, véleményező, döntés-előkészítő és koordináló szerve.

2. Az FKB feladata az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztéspolitika végrehajtásának összehangolása, a fejlesztéspolitika területén hozandó kormányzati döntések előkészítése és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi koordinációs tevékenységének elősegítése. Az FKB ennek érdekében különösen

2.1. javaslatot dolgoz ki, állást foglal a Kormány számára a hosszú- és középtávú fejlesztési és tervezési feladatokról, az Európai Unió pénzügyi támogatásainak igénybevételéhez szükséges tervekről, a programokról, azok végrehajtásáról, a támogatások felhasználásához szükséges intézményrendszer kialakításáról, valamint e témakörökben indokolt szabályozásról,

2.2. összehangolja az európai uniós források – ideértve az európai uniós agrár- és vidékfejlesztési alapokat is – eredményes felhasználásával kapcsolatos feladatokat,

2.3. megtárgyalja és véleményezi a Kormány döntését nem igénylő ágazati fejlesztési tervet, programot, stratégiát a fejlesztéspolitikával való összhang megteremtése és a központi koordináció biztosítása érdekében,

2.4. megtárgyalja a Kormány döntését igénylő fejlesztéspolitikai tárgyú, illetve azzal összefüggő fejlesztési, tervezési és végrehajtási dokumentumokat, és döntési javaslatot tesz azokra,

2.5. döntési javaslatot tesz a program, az azzal összefüggő stratégiai dokumentumok – így különösen az akcióterv és az éves fejlesztési keret –, valamint az irányító hatóság munkatervének elfogadásáról és módosításáról szóló tervezetre vonatkozóan, ennek keretében véleményezi az akcióterv, az éves fejlesztési keret és a munkaterv intézkedéseivel elérni kívánt célokat, azok mérhető indikátorait, a lehetséges kedvezményezettek körét, a támogatás formáját, mértékét, a támogatható tevékenységet, a támogatni tervezett projektek számát és a támogatási értéket, és ezek éves ütemezését,

2.6. megtárgyalja a kiemelt projektről szóló előterjesztést, és döntési javaslatot tesz arra,

2.7. megtárgyalja az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokat – ideértve azt is, ha a projekt elszámolható összköltsége a költségnövekménnyel együtt az egymilliárd forintot meghaladja –, és döntési javaslatot tesz azokra,

2.8. véleményezi a nagyprojektekre vonatkozóan az Európai Bizottság számára benyújtandó javaslatokat,

2.9. véleményezi a fejlesztéspolitikai szempontból kiemelt jelentőségű ügyeket, projekteket és a komplex programokat,

2.10. véleményezi a projektkiválasztás elbírálási szempontjait, a 2.1. alpontban meghatározottakon kívüli eljárásrendi szabályokról és utasításokról szóló dokumentumokat, és javaslatot tesz azokra,

2.11. nyomon követi az irányító hatóságok munkatervének megvalósulását, azok végrehajtásáról tájékoztatást kérhet,

2.12. részt vesz a fejlesztéspolitikai célok teljesülése érdekében a fejlesztéspolitikát érintő jogszabályok előkészítésében,

2.13. a fejlesztések végrehajtásáért felelős szervezetektől beszámolót kérhet és intézkedést javasolhat,

2.14. az európai uniós fejlesztési forrásokból megvalósuló fejlesztések összehangolása érdekében adatot kérhet a hazai fejlesztési forrásokból megvalósuló fejlesztésekre vonatkozóan,

2.15. véleményezi a közreműködő szervezetek kialakításának, kiválasztásának módszerét, feltételrendszerét, nyomon követi tevékenységüket, e szervezetektől rendszeresen beszámolót, tájékoztatót kérhet,

2.16. véleményezi az EU Önerő Alapból történő támogatás céljából benyújtott kérelmek elbírálásáról szóló, döntésre előkészített dokumentumot,

2.17. nyomon követi a Támogatásokat Vizsgáló Iroda munkáját.

3. A 2. pontban meghatározott tárgykörbe tartozó előterjesztés és jelentés a Kormány napirendjére csak akkor vehető fel, ha azt az FKB előzetesen megtárgyalta vagy azt az előterjesztő az FKB-val előzetesen egyeztette. E szabály alkalmazása alól indokolt esetben és csak akkor lehet eltérni, ha ahhoz a miniszterelnök, az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter vagy az FKB elnöke hozzájárul.

4. Ha az FKB a feladatkörébe tartozó előterjesztést megvitatta és a Kormány általi megtárgyalásra javasolta, az előterjesztés közvetlenül benyújtható a Kormány ülésére.

5. Az FKB elnökből és tagokból álló testület.

6. Az FKB elnökét a miniszterelnök jelöli ki és menti fel.

7. Az FKB tagjai

7.1. az irányító hatóságot vezető államtitkár vagy helyettes államtitkár,

7.2. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által kijelölt személyek,

7.3. a miniszter által kijelölt államtitkár vagy helyettes államtitkár, ha a miniszter által vezetett minisztériumban irányító hatóság nem működik,

7.4. az igazoló hatóság vezetője,

7.5.2 a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos,

7.6.3 a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

8. Az FKB ülésének állandó meghívottjai

8.1. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által fejlesztéspolitikai ügyekkel összefüggő feladatok ellátására kinevezett miniszteri biztos,

8.2. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium állami támogatások uniós versenyjogi szempontú vizsgálatával foglalkozó szervezeti egységének vezetője,

8.3. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium európai uniós forrásokkal összefüggő közbeszerzési dokumentumai közbeszerzési-jogi minőségellenőrzésével foglalkozó szervezeti egységének vezetője,

8.4. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium európai uniós és hazai fejlesztéspolitikai szabályozásával foglalkozó szervezeti egységének vezetője,

8.5. az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium európai uniós projektek monitoringjával és értékelésével foglalkozó szervezeti egységének vezetője,

8.6. az FKB titkárságának vezetője.

9. Az FKB ülésére az elnök a tagon és az állandó meghívotton kívül más személyt is meghívhat.

10. Az FKB elnöke, tagja, állandó meghívottja és meghívottja személyesen vesz részt az FKB munkájában. Az FKB elnöke, tagja, állandó meghívottja és meghívottja helyettesíthető.

11. Az FKB elnökét az FKB elnöke által kijelölt FKB-tag helyettesíti. Az FKB elnöke esetileg az FKB tagján kívüli személyt is kijelölhet helyettesítés céljából.

12. Az FKB elnöke a helyettesítéséről szóló intézkedésében a helyettes jogait korlátozhatja. Ilyen rendelkezés hiányában az FKB elnöke által kijelölt helyettes az FKB elnökének jogait gyakorolja és kötelezettségeit teljesíti.

13. Ha az FKB elnöke helyettes kijelöléséről nem intézkedett, akkor az FKB elnökét – kizárólag az FKB ülésének vezetésével összefüggő jogai tekintetében – az FKB titkárságának vezetője helyettesítheti.

14. Az FKB tagját az FKB tagja által kijelölt vezető jogállású – döntéshozatalra és állásfoglalásra feljogosított – személy helyettesítheti.

15. A helyettesítés további szabályait az FKB ügyrendje állapítja meg.

16. Az FKB elnöke állapítja meg az FKB ülésének napirendjét.

17. Az FKB üléséről összefoglaló készül, amelynek összeállításáról az FKB titkársága gondoskodik. Az FKB ülésének összefoglalóját az FKB elnöke hagyja jóvá.

18. Az FKB ügyrendjét és munkatervét maga állapítja meg. Az FKB ügyrendjére és munkatervére az FKB elnöke tesz javaslatot.

19. A FKB működésének feltételeiről, valamint titkársági és ügyviteli feladatainak ellátásáról az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium szervezetén belül működő szervezeti egység gondoskodik.

20. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

21.4

1

A határozatot az 1399/2016. (VII. 21.) Korm. határozat 30. pontja hatályon kívül helyezte 2016. július 22. napjával.

2

A 7. pont 7.5. pontját az 1255/2016. (VI. 6.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

3

A 7. pont 7.6. pontját az 1255/2016. (VI. 6.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

4

A 21. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére