• Tartalom

1027/2016. (II. 9.) Korm. határozat

1027/2016. (II. 9.) Korm. határozat

az elektromobilitás elterjesztését szolgáló további intézkedésekről

2016.12.27.

A Kormány

1. fontosnak tartja az elektromos járművek terjedésének elősegítését, ezért egyetért azzal, hogy a torlódások megakadályozása céljából esetlegesen bevezetésre kerülő útdíj hatálya alól mentesek legyenek a környezetkímélő gépkocsik;

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával készítsen előterjesztést arra vonatkozóan, hogy miként növelhető a központi költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok nem gazdasági alaptevékenységhez használt személygépjármű-parkjában a környezetkímélő – és ezen belül az elektromos – járművek részesedése úgy, hogy folyamatosan növekedve ezen járművek aránya 2030-ra elérje a 30%-ot;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2016. május 31.

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával vizsgálja meg a két- és háromkerekű elektromos járművek (pedelec, e-bike) nemzetgazdasági lehetőségekre épített, szélesebb körű hazai elterjedését segítő lehetséges kormányzati intézkedéseket és készítsen azokról előterjesztést a Kormány számára.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2016. május 31.

4.1 felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az elektromos üzemű gépjárművek használatához szükséges töltő-infrastruktúra fejlesztése érdekében intézkedjen arra vonatkozóan, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet szabályainak alkalmazásával folytasson le központosított közbeszerzési eljárást elektromos üzemű gépjárművek töltő berendezéseinek beszerzésére.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2017. július 31.

1

A 4. pontot az 1855/2016. (XII. 27.) Korm. határozat iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére