• Tartalom

2016. évi CVI. törvény

2016. évi CVI. törvény

a „Földet a gazdáknak!” Programról1

2016.11.05.

Az Országgyűlés, elismerve a magyar gazdáknak a tulajdonukban álló termőföldek megművelése érdekében kifejtett munkáját, egyetért azzal, hogy a föld azé legyen, aki megműveli, vagyis a föld tulajdona a legjobb helyen az azt megművelő helyi földműveseknél van. Az a célunk, hogy a magyar földet magyar kézben tartsuk, ezért a „Földet a gazdáknak!” Programmal a Magyar Állam lehetőséget biztosított a magyar földművesek számára, hogy a korábban állami tulajdonban lévő, de az állam által nem művelt földeket tisztességes piaci áron megvásárolhassák. A „Földet a gazdáknak!” Program közel 30 ezer magyar földműves földtulajdonhoz juttatását tette lehetővé. Soha nem volt még ilyen program, amely ekkora mértékben támogatta a gazdákat és a magyar vidéket. Ez elősegíti a magyar vidék fellendülését és megerősíti a kis- és középbirtokos réteg agrárgazdasági pozícióit és nagyban hozzájárul ahhoz a célhoz, hogy a kis és nagybirtok aránya az eddigi 50:50 arányról 80:20-ra változzon. Az Országgyűlés, méltatva a „Földet a gazdáknak!” Program eredményeit, a felelős állami földvagyon-gazdálkodás fenntartásának érdekében a következő törvényt alkotja:

1. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja az állami tulajdonban álló földeknek a „Földet a gazdáknak!” Program keretében történt értékesítését.

(2) A „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonban álló termőföldek árverési eljárásai lezárásra kerülnek.

2. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2016. október 25-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2016. november 4.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére