• Tartalom

2016. évi CXXII. törvény

2016. évi CXXII. törvény

a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról1

2016.11.29.

Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2015. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A 2015. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke

1. § Az Országgyűlés a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását – a 4–7. §-ban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül – a központi alrendszer tekintetében

a) 17 497 128,4 millió forint bevétellel,

b) 18 734 298,2 millió forint kiadással és

c) 1 237 169,8 millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2015. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően.

3. § (1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás 2015. december 31-én fennálló adóssága 25 249,5 milliárd forint.

(2) 2015. december 31-én az államadósság-mutató

a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 25 134,9 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 33 999,0 milliárd forint.

(3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2015. december 31-én 73,9% volt.

(4) 2014. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság-mutató

a) számlálójának a Gst. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 24 624,9 milliárd forint,

b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 32 400,1 milliárd forint.

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2014. év végi 76,0%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.

2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2015-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 2 093 273,6 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 281 608,7 millió forint összegben fizetett vissza forint hiteleket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

c) 942 484,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek,

d) 464 273,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket a belföldi és külföldi hitelezőknek.

5. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2015-ben

a) 986 250,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 230 648,3 millió forint összegben forinthitelt vett fel külföldi hitelezőktől.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az állam a Kvtv. 74. §-nak felhatalmazása alapján 22 330,3 millió forint forinthitelt és 1097,7 millió forint devizahitelt vállalt át a MÁV Magyar Államvasutak Zrt-től, 52 290,0 millió forint forinthitelt vállalt át a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságtól és 47 149,1 millió forint forinthitelt vállalt át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2015-ben az e törvény 4. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 2 485 767,6 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített belföldi és külföldi befektetőknek,

b) 1 089 267,3 millió forint összegben kincstárjegyeket értékesített,

c) 206 605,0 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített belföldi és külföldi hitelezőknek.

7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter – a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása érdekében 954 457,5 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.

II. Fejezet

AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

8. § (1) Az Országgyűlés a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: E. Alap) 30 083,0 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2016. december 29-ei hatállyal elengedi.

(2) Az Országgyűlés elengedi a 01-09-921734 cégjegyzékszámú EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2015. december 31-i megszűnéséből adódóan az 15329729-2-41 adószámú Oktatási Hivatalnak az állammal szemben fennálló, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 4. pontja szerinti, társasági adó adónemen jelentkező 1446,345 millió forint összegű adótartozásának teljesítését.

(3) Az Országgyűlés elengedi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015. december 31-én fennálló, a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 10. § (4) bekezdésében, valamint a Kvtv. 9. § (4) bekezdésében előírt, a központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségből eredő, együttesen 569 579 000 forint tartozását.

(4) Az Országgyűlés a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény, valamint a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvény végrehajtásával összefüggésben felhatalmazza

a) az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (a továbbiakban: ÁEEK), hogy a Felső-Szabolcsi Kórházzal szemben fennálló 305 012 000 forint, a Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központtal szemben fennálló 3 178 819 forint, a Karolina-Kórház Rendelőintézettel szemben fennálló 78 530 499 forint, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházzal szemben fennálló 363 491 702 forint, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal szemben fennálló 133 950 400 forint, a Heim Pál Gyermekkórházzal szemben fennálló 24 186 000 forint, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházzal szemben fennálló 125 979 240 forint, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházzal szemben fennálló 47 445 598 forint, a Zala Megyei Szent Rafael Kórházzal szemben fennálló 450 847 399 forint összegű követeléséről,

b) a Felső-Szabolcsi Kórházat, hogy az ÁEEK-kel szemben fennálló 12 493 937 forint, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat, hogy az ÁEEK-kel szemben fennálló 47 360 000 forint összegű követeléséről

a kötelezetthez címzett egyoldalú nyilatkozattal lemondjon.

(5) Az Országgyűlés elengedi a fővárosi és megyei kormányhivatalok 2015. december 31-én fennálló, a Kvtv. 9. § (5) bekezdésében előírt, a központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségből eredő 339 145 335 forint tartozását.

III. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

3. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: Ny. Alap)

a) 2015. évi működési költségvetési maradványa 1155,5 millió forint, amelyből a 2014. évi költségvetési maradvány 13,8 millió forint,

b) 2015. évi működési kiadásai 903,5 millió forint 2014. évi költségvetési maradvány felhasználását tartalmazzák.

4. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

10. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap

a) 2015. évi működési előirányzat-maradványa 1098,5 millió forint, amelyből a 2014. évi előirányzat-maradvány összege 128,0 millió forint,

b) 2015. évi működési kiadásai 1320,0 millió forint 2014. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

5. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

11. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 11. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 16. §-a alapján

a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 184,4 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 668,3 millió forint, egyszeri segélyre 521,5 millió forint,

b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 121,3 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 4111,3 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 18 434,1 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1177,9 millió forint

felhasználása történt meg.

12. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról szóló 2015. évi CLXXII. törvény 13–16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási, elszámolási és befizetési kötelezettségek teljesítése megtörtént.

IV. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK

13. § (1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) fejezet, A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok hozzátartozói részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2016. december 29-éig

a) az Ny. Alap A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék jogcímén 2,0 millió forintot térítsen meg az 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

b) az Ny. Alap A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 0,3 millió forintot utalja át az 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára;

c) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 45,4 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

d) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,2 millió forintot utalja át az 10032000-01457216-00000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára;

e) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a korhatár alatti ellátások jogcímén 8,8 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;

f) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a korhatár alatti ellátások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,6 millió forintot utalja át az 10032000-01457230-00000000 „Korhatár alatti ellátások kiadása” számla javára;

g) az Ny. Alap a volt miniszterelnök részére járó juttatás fedezete jogcímén 4,8 millió forintot, a volt miniszterelnök utáni hozzátartozói nyugellátás fedezete jogcímén 0,5 millió forintot utaljon vissza a Miniszterelnökség fejezet 10032000-00294889-00000000 számú „Előirányzat-felhasználási keretszámla” javára;

h) az EMMI fejezet a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 140,9 millió forintot az E. Alap részére a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára térítsen meg,

i) az E. Alap a Gyermekgondozási díjban és terhességi gyermekágyi segélyben részesülők kompenzációja jogcímen 2,6 millió forintot a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” terhére a XLII. A Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 4. cím, 1. alcím, 8. Egyéb vegyes bevételek jogcímcsoport javára utaljon vissza.

(2) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a volt Köztársasági Elnök hozzátartozói részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2016. december 29-éig a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 32. Egyéb költségvetési kiadások cím, 1. Vegyes kiadások alcím, 11. Egyéb vegyes kiadások jogcímcsoport terhére 8,9 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára.

14. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap a „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 11,1 millió forintot utalja át a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 10032000-01857025-00000000 számlája javára 2016. december 31-éig.

15. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap 4560,1 millió forint többletét 2016. december 31-éig fizesse be a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 5. cím, 7. Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése alcím javára.

16. § Az Országgyűlés a pénzügyi teljesítéssel nem járó ügyletek elszámolásának rendezése érdekében jóváhagyja a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím 1. alcím, 1. jogcímcsoport, 2. Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai jogcím 1425,7 millió forint összegű túllépését.

17. § (1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (1) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 11 556,1 millió forint összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés a Svájci-Magyar Együttműködési Program forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (2) bekezdése alapján tett 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 31 192,0 millió forint összegben hagyja jóvá.

(3) Az Országgyűlés a 2007–2013-as programozási időszakra a Nemzeti Stratégiai Referenciakeretből, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból, valamint a Szolidaritási programokból finanszírozott programok, projektek estén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (3)–(4) és (7) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 4. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

18. § (1) Az Országgyűlés a 2014–2020-as programozási időszakra elfogadott Partnerségi Megállapodás keretében, valamint a Belügyi alapokból finanszírozott programok, projektek estén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 34. § (1)–(4) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 5. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés a Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a 2014–2020 pénzügy perspektívában megvalósuló programok, projektek esetében a program forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 34. § (5) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 1853,1 millió forint összegben hagyja jóvá.

V. Fejezet

A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK

6. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai

19. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 5663,0 millió forint összegben igényeltek – a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 5403,6 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 195,1 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 68,8 millió forinttal ugyanezen előirányzataik megnövekedtek.

(2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza.

20. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen a (4) bekezdésben foglaltak kivételével megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2015. december 31-én hatályos 58. §-a szerinti elszámolása alapján a következők:

a) a visszafizetési kötelezettség 3146,4 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1135,1 millió forint.

(2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatoknak a 2015. év után 2011,3 millió forint támogatás visszafizetési kötelezettsége keletkezik.

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 56,7 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 2015. december 31-én hatályos 58. §-a alapján

a) a Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése jogcímen, egyenlegében 147,7 millió forint,

b) a Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása jogcímen, egyenlegében 62,6 millió forint,

c) a költségvetési támogatások jogcímeken, egyenlegében 813,6 millió forint,

d) a helyi önkormányzatok vis maior támogatása jogcímen, egyenlegében 1,3 millió forint,

e) A 2014. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása jogcímen, egyenlegében 0,9 millió forint,

f) A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcímen, egyenlegében 335,5 millió forint,

g) a szociális ágazati pótlék és a szociális ágazati kiegészítő pótlék támogatása egyenlegében 57,5 millió forint,

h) a 2014. december 31-én feladattal terhelt, a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 2. és 3. melléklete szerinti jogcímeken fel nem használt 845,2 millió forint

lemondási és visszafizetési kötelezettségük keletkezett.

(5) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2016. április 6.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok a saját elszámolásaik alapján a (2) bekezdés és a (4) bekezdés a)–g) alpontjai szerinti tételek összesített egyenlegeként jelzett 1193,2 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett.

(7) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások összegét.

21. § A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. melléklet tartalmazza.

7. Az egyházak támogatása

22. § (1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat – a 2015. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként – 3497,19 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2016. év decemberében.

(2) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 55. alcím, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzatának javára 2016. évben 346,7 millió forint visszafizetés terheli.

(3) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 5. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozó fenntartókat a köznevelési intézményeikre tekintettel – a 2015. évi köznevelési jogcímű támogatások rendezéseként – összesen 31 145,3 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2016. év decemberében.

8. Állami ingatlan ingyenes egyházi tulajdonba adása

23. § (1) Az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonában lévő, Budapest VIII. kerület, Múzeum utca 17. szám és Reviczky utca 6. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest 36578/1 helyrajzi számú ingatlan ingyenesen, felsőoktatási feladatok ellátásának elősegítése érdekében a Magyarországi Református Egyház tulajdonába kerül, azzal a feltétellel, hogy a Magyarországi Református Egyház az ingatlant terhelő kötelezettségeket a (2) bekezdés szerinti szerződés szerint a birtokba vételt követően teljeskörűen átvállalja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) készíti el és köti meg, legkésőbb 2017. október 31-ig. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként az MNV Zrt. által megállapított értéket kell megjelölni.

24. § (1) Az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonában lévő, Budapest XIV. kerület Ida u. 2. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest XIV. ker. 32657 helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlan ingyenesen, az egyház szociális, oktatási, kulturális és hitéleti feladatainak elősegítése érdekében a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház tulajdonába kerül, azzal a feltétellel, hogy a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház az ingatlant terhelő kötelezettségeket a (2) bekezdés szerinti szerződés szerint teljeskörűen átvállalja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében az MNV Zrt. készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként az MNV Zrt. által megállapított értéket kell megjelölni.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

25. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.

1. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez

2. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez

A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

 

 

 

 

 

 

 

 

millió forintban

Sor- szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

150 994,9

151 068,5

151 068,5

1.1

A települési önkormányzatok működésének támogatása

142 940,3

143 174,8

143 174,8

1.2

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása

76,3

72,5

72,5

1.3

Budapest Főváros Önkormányzatának kiegészítő támogatása

2 000,0

2 000,0

2 000,0

1.4

Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása

87,0

86,9

86,9

1.5

Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása

4 891,3

4 891,3

4 891,3

1.6

A 2014. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása

1 000,0

843,0

843,0

2.

A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

165 485,3

165 682,7

165 678,7

2.1

Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása

139 830,0

140 093,1

140 089,5

2.3

Óvodaműködtetési támogatás

20 293,2

20 264,2

20 263,8

2.4

Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása

501,7

500,5

500,5

2.5

A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás

2 500,0

2 500,8

2 500,8

2.5

Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz

2 360,4

2 324,1

2 324,1

3.

A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

192 094,4

189 936,1

189 644,8

3.1

Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése

25 850,1

21 456,1

21 164,9

3.2

A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

30 124,3

30 124,3

30 124,3

3.3

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

49 733,3

49 677,4

49 677,4

3.4

A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása

22 325,8

22 221,9

22 221,9

3.5

Gyermekétkeztetés támogatása

58 000,0

61 061,2

61 061,2

3.6

Szociális ágazati pótlék

6 060,9

5 395,2

5 395,1

4.

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

30 765,3

30 765,3

30 765,2

4.1

Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása

19 426,7

19 426,7

19 426,6

4.1.1

Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása

2 595,0

2 595,0

2 595,0

4.1.2

Megyei könyvtárak feladatainak támogatása

2 851,5

2 851,5

2 851,5

4.1.3

Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzata közművelődési feladatainak támogatása

705,7

705,7

705,7

4.1.4

Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása

8 721,0

8 721,0

8 720,9

4.1.5

Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása

985,0

985,0

985,0

4.1.6

Budapest Főváros Önkormányzata múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása

679,4

679,4

679,4

4.1.7

Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása

679,4

679,4

679,4

4.1.8

Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása

1 909,7

1 909,7

1 909,7

4.1.9

A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása

300,0

300,0

300,0

4.2

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

11 338,6

11 338,6

11 338,6

4.2.1

Színházművészeti szervezetek támogatása

9 476,0

9 476,0

9 476,0

4.2.2

Táncművészeti szervezetek támogatása

122,9

122,9

122,9

4.2.3

Zeneművészeti szervezetek támogatása

1 739,7

1 739,7

1 739,7

Összesen

539 339,9

537 452,6

537 157,2

3. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez

A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása

 

 

 

 

 

 

 

 

millió forintban

Sor- szám

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

1.

Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai

35 545,0

34 788,0

34 670,1

1.1

Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása

4 500,0

4 500,0

4 499,5

1.2

Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása

1 200,0

510,0

506,1

1.3

Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása

3 000,0

3 000,0

2 888,7

1.4

A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása

24 000,0

24 000,0

24 000,0

1.5

A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása

2 015,0

2 015,0

2 013,8

1.6

Önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása

50,0

50,0

49,7

1.7

Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása

500,0

500,0

500,0

1.8

A közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása

100,0

50,0

50,0

1.9

Átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása

180,0

163,0

162,3

2.

Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai

28 506,0

40 513,0

38 971,4

2.1

Lakossági közműfejlesztés támogatása

1 200,0

35,0

26,9

2.2

Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása

300,0

300,0

300,0

2.3

Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása

16 900,0

18 900,0

17 458,5

2.4

Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések

5 400,0

6 400,0

6 342,0

2.4.1

Egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás

3 900,0

4 900,0

4 842,0

2.4.1.1

Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása

2 000,0

2 600,0

2 544,5

2.4.1.2

Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati intézmények fejlesztése, felújítása

400,0

400,0

399,9

2.4.1.3

Belterületi utak, járdák, hidak felújítása

1 000,0

1 300,0

1 298,8

2.4.1.4

Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás

500,0

600,0

598,8

2.4.2

Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása

1 500,0

1 500,0

1 500,0

2.5

Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása

2 500,0

2 500,0

2 493,5

2.6

"Art" mozihálózat digitális fejlesztésének (digitalizációjának) támogatása

100,0

100,0

100,0

2.7

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása

806,0

806,0

785,5

2.7.1

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás

300,0

300,0

279,5

2.7.2

Múzeumok szakmai támogatása

70,0

70,0

70,0

2.7.3

Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program)

370,0

370,0

370,0

2.7.4

Járásszékhely települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatása

66,0

66,0

66,0

2.8

Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása

300,0

2,0

0,6

2.9

A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása

1 000,0

2 000,0

1 996,1

2.10

Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása

0,0

9 470,0

9 468,3

3.

Önkormányzati fejezeti tartalék

38 173,7

25 811,2

23 466,8

3.3

Az önkormányzati fejezeti tartalék terhére teljesíthető egyéb kifizetések

0,0

2 012,0

2 012,0

3.4

Rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás

0,0

17 886,4

15 867,0

3.5

A tartalék előirányzat szolgál a következő költségvetési támogatások 2015. évi ütemének forrásául:

5 897,8

5 897,8

5 572,8

3.5.1

Egy- és kétszámjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai 2015. évi karbantartási ütemének támogatása

500,0

500,0

250,0

3.5.2

A békásmegyeri vásárcsarnok rekonstrukciójának támogatása

150,0

150,0

75,0

3.5.3

Normafa Park kiemelt beruházás támogatása

620,0

620,0

620,0

3.5.4

Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítás és bővítés támogatása

1 800,0

1 800,0

1 800,0

3.5.5

Hódmezővásárhelyi ingatlanokkal kapcsolatos beruházások támogatása

1 200,0

1 200,0

1 200,0

3.5.6

Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete fejlesztésének támogatása

500,0

500,0

500,0

3.5.7

Pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ működésének támogatása

500,0

500,0

500,0

3.5.8

"Szombathely a segítés városa" program megvalósításának támogatása

22,0

22,0

22,0

3.5.9

A Veszprém Aréna multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építési beruházásával összefüggő tőke- és kamattartozás átvállalása

605,8

605,8

605,8

3.6

A tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatása, a pénzügyi gondnok díja

0,0

15,0

15,0

3.7

Önkormányzati adósságátvállalásban részt nem vett vagy törlesztési célú támogatásban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása

0,0

0,0

0,0

 

Az Önkormányzati fejezeti tartalék alcím előirányzatainak levezetése

32 275,9

0,0

0,0

4.

Vis maior támogatás

7 700,0

5 200,0

5 168,7

Összesen

109 924,7

106 312,2

102 277,0

4. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez


6K77009_0

Az uniós programok kötelezettségvállalási keretelőirányzatai és azok teljesülése

 

 

 

 

millió forint

Uniós programok kötelezettségvállalási keretelőirányzatai

2007-2013. évi keret *

Kötelezettségvállalási állomány
2007. január 1. és 2015. december 31. között

EU forrás

EU forrás

Központi költségvetési forrás

Összesen

Gazdaságfejlesztési Operatív Program

817 339,3

852 104,2

150 371,3

1 002 475,5

Közlekedés Operatív Program

1 735 542,2

4 259 036,6

751 594,7

5 010 631,3

Társadalmi Megújulás Operatív Program

989 871,8

19 596,5

3 458,2

23 054,7

Államreform Operatív Program

41 392,8

49 184,8

8 679,6

57 864,4

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

101 472,5

125 958,7

22 227,9

148 186,6

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

507 162,9

546 267,4

96 400,1

642 667,5

Környezet és Energia Operatív Program

1 202 600,2

1 437 683,2

253 708,8

1 691 392,0

Nyugat-dunántúli Operatív Program

132 152,0

139 113,8

9 399,9

148 513,8

Közép-dunántúli Operatív Program

144 738,0

156 922,2

6 310,4

163 232,6

Dél-dunántúli Operatív Program

200 937,4

216 381,8

12 855,2

229 237,1

Dél-alföldi Operatív Program

213 355,4

226 498,6

16 653,0

243 151,6

Észak-alföldi Operatív Program

277 858,2

296 099,4

25 241,3

321 340,8

Észak-magyarországi Operatív Program

257 527,1

265 974,3

26 114,6

292 088,9

Közép-magyarországi Operatív Program

404 816,9

434 412,0

31 063,4

465 475,4

Végrehajtás Operatív Program

90 649,3

103 784,2

18 314,9

122 099,1

A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret keretelőirányzatai összesen**

7 117 415,8

9 129 017,8

1 432 393,5

10 561 411,2

 

 

 

 

 

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretelőirányzatai ***

1 080 089,0

1 165 864,7

389 843,7

1 555 708,4

 

 

 

 

 

A Halászati Operatív Program keretelőirányzatai***

10 818,5

10 632,2

3 671,8

14 304,0

 

 

 

 

 

Európai Menekültügyi Alap

2 249,0

2 111,9

668,3

2 780,2

Integrációs Alap

2 774,3

2 645,7

883,2

3 528,9

Visszatérési Alap

2 029,7

1 732,5

577,5

2 310,0

Külső Határok Alap

15 568,6

15 298,3

5 041,7

20 340,0

Szolidaritási programok keretelőirányzatai összesen****:

22 621,6

21 788,4

7 170,7

28 959,1

* Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 5. számú melléklete szerinti teljes uniós kötelezettségvállalási keret.

 

 

** A keretelőirányzatnál magasabb kötelezettségvállalási összeg a költségvetési törvény felhatalmazása, illetve a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet alapján engedélyezett többletkötelezettségvállalás érvényesítéséből adódik.

*** A keretelőirányzatnál magasabb kötelezettségvállalási összeg a költségvetési törvény tervezési árfolyama és a kötelezettségvállalás időpontjában érvényes árfolyamok közötti elérésből adódik.

****A sürgősségi intézkedések keretében az uniós kötelezettségvállalási keret évközben megemelésre került.

 

 

 

5. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez


6K77010_0

Uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzatok a 2014-2020-as programozási időszakra

Megnevezés

Indikatív EU forráskeret a teljes időszakban

Kötelezettségvállalási állomány

2014. január 1. és 2015. december 31. között

Indikatív EU forráskeret a teljes időszakban

Kötelezettségvállalási állomány

2015. december 31-én

EU forrás

Központi költségvetési forrás

Összesen

euró

millió forint**

Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program

7 733 969 530

245 374 011

2 396 757,2

76 041,4

3 127,0

79 168,4

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program

463 703 439

6 776 379

143 701,7

2 100,0

2 100,0

4 200,0

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program

3 389 963 001

0

1 050 549,5

0,0

0,0

0,0

Intelligens Közlekedésfejlesztési Operatív Program

3 331 808 225

0

1 032 527,4

0,0

0,0

0,0

Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program

3 217 105 883

286 396 309

996 981,1

88 754,2

15 662,5

104 416,7

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program

2 612 789 000

8 511 133

809 703,3

2 637,6

465,5

3 103,1

Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program

794 773 905

0

246 300,4

0,0

0,0

0,0

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program

93 882 921

0

29 094,3

0,0

0,0

0,0

Vidékfejlesztési Program

3 455 336 493

0

1 070 808,8

0,0

0,0

0,0

Magyar Halgazdálkodási Operatív Program

39 096 293

0

12 115,9

0,0

0,0

0,0

Operatív Programok összesen

25 132 428 690

547 057 832

7 788 539,7

169 533,2

21 355,0

190 888,2

 

 

 

 

 

 

 

Belső Biztonsági Alap

61 493 119

 

19 056,7

0,0

0,0

0,0

Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap

31 877 477

839 626

9 878,8

260,2

60,0

320,2

Belügyi Alapok összesen***

93 370 596

839 626

28 935,5

260,2

60,0

320,2

* Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 6. számú melléklete szerinti teljes uniós kötelezettségvállalási keret.

 

 

**Éves átlagos euróárfolyam forintban 309,9

 

 

 

 

 

 

***Az indikatív forráskeret eltér a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 6. számú mellékleteben megadottól, mert a Bizottság évközben változtatott a kereteken.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2016. november 8-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2016. november 21. A törvény a 25. § alapján hatályát vesztette 2018. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére