• Tartalom

1222/2016. (V. 2.) Korm. határozat

1222/2016. (V. 2.) Korm. határozat

az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és az Európai Unió által tervezett katonai válságkezelési gyakorlatok nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló 1149/2015. (III. 17.) Korm. határozat módosításáról

2016.05.03.

A Kormány

1. felhívja a honvédelemért felelős minisztert, hogy a részt vevő központi államigazgatási szervek együttműködésével a végrehajtott, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) és az Európai Unió (a továbbiakban: EU) által tervezett katonai válságkezelési gyakorlatok nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló 1149/2015. (III. 17.) Korm. határozat (a továbbiakban: H.) szerinti NATO, illetve EU gyakorlatokról átfogó jelentést készítsen a Kormány részére a védelmi felkészítés tárgyévi feladattervének végrehajtásáról szóló jelentés részeként.

Felelős: honvédelemért felelős miniszter

részt vevő központi államigazgatási szervek vezetői

Határidő: folyamatos

2.1

1

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére