BK ÍH 2016/125.
BK ÍH 2016/125.
2016.12.01.
Nem valósít meg KRESZ szabálysértést és így ezen alapulóan közlekedési bűncselekményt sem, ha a gépjármű vezetője kizárólag a világító és jelzőberendezések működését, azt hogy funkciójukat megfelelően ellátják-e, ellenőrzi. Nem tartozik azonban a működés ellenőrzésének kategóriájába, hogy ezen berendezések a jogszabályokban előírt paramétereket teljesítik-e [KRESZ 5. § (1) bekezdés c) pont, (2) bekezdés, (3) bekezdés; Btk. 235. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont].
Az első fokon eljárt járásbíróság D. G. vádlott bűnösségét közúti baleset okozása vétségében állapította meg, ezért 1 év fogházbüntetésre és 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A fogház végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az elsőfokú ítélettel szemben a vádlott és védője a bűnösség megállapítása miatt, az ítélet megalapozatlansága okán, a terhelt felmentése érdekében jelentett be fellebbezést.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint D. G. vádlott 2012. augusztus 15-én az esti órákban, a munkahelye tulajdonában lévő tehergépkocsival áruszállítást követően B. településből visszafelé tartott munkáltatója üzemébe. A 4428-as számú úton 20.40 perc körüli időben, 45 km/h sebességgel haladt. Derült, csillagos égbolt, éjszakai sötétség, közvilágítás nélkül, jó látási viszonyok voltak, az út aszfalt burkolatú, hibátlan felületű volt, gyér forgalom mellett, +29 °C fokos hőmérséklet volt tapasztalható.
A vádlott által vezetett tehergépkocsi világítása nem felelt meg az üzemeltetési műszaki feltételeknek, mert a tompított fényszóró a jogszabályban meghatározott 40 méterrel szemben csak 17,9 méter távolságon világította meg az út felületét.
A vádlott haladása közben a helytelenül beállított fényszóró miatt csak késedelmesen észlelte az előtte, vele azonos irányban az úttest menetirány szerinti jobb szélén, kivilágítatlan kerékpárral közlekedő, sötét színű ruházatot viselő, láthatósági mellény nélkül közlekedő, 1,82 ezrelék véralkohol koncentráció mellett, közepes fokú ittas állapotban lévő M. L. sértettet. A kerékpár hátsó csomagtartójában, egy műanyag szálakból szőtt csíkos mintázatú szatyor volt elhelyezve.
A vádlott a veszélyhelyzetet vészfékezéssel és balra elkormányzással igyekezett elhárítani, azonban a sértettet a tehergépkocsi felépítményével elütötte. A baleset következtében M. L. sértett olyan sérüléseket szenvedett, hogy 2012. augusztus 17-én, a kórházban meghalt. Halálát a baleset során elszenvedett sérülések okozták.
Amennyiben a vádlott által vezetett tehergépkocsi tompított világítása a jogszabályi feltételeknek megfelel, úgy a szabálytalanul közlekedő kerékpárost legalább 10 méterrel korábban észlelhette volna, így a vádlott által alkalmazott elkormányzással a tehergépkocsi a kerékpáros mellett ütközés nélkül elhaladhatott volna, illetve lassító fékezés alkalmazásával a kerékpáros mögött, annak sebességére is figyelemmel, elütés nélkül le tudott volna lassítani.
Az elsőfokú bíróság a vádlott terhére rótta a KRESZ 5. § (1) bekezdés c) pontjában, (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint elindulás előtt köteles lett volna a világító és fényjelző berendezések állapotát (működését) ellenőrizni.
A tompított fényszóróra vonatkozó üzemeltetési feltételeket a 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet 43. § (3) bekezdése határozza meg, mely szerint "a tompított fényszórónak - anélkül, hogy a szembe jövő jármű vezetőjét vakítaná - az út felületét, a jármű előtt sötétben, tiszta időben, legalább 40 méter távolságban meg kell világítania".
A másodfokú bíróság részben felderítetlennek ítélte az elsőfokú ítélet tényállását.
Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a láthatósági vizsgálaton P. A. szakértőn kívül az ott jelenlévő személyek, szakemberek közül senki nem észlelte a tehergépjármű fényszórójának helytelen beállítását, és figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az elsőfokú eljárás során meghallgatott személyek sem nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy a tompított világítás használatakor a fényszóró rosszabbul világít-e. A balesettel érintett járművet vezető tanúként kihallgatott S. Sz. is úgy nyilatkozott, hogy a jármű világításánál nem észlelt problémát.
Ezért a másodfokú bíróság aggályosnak tekintette P. A. igazságügyi műszaki szakértő szakvéleményében írtak bizonyítékkénti elfogadását, amely szerint a bekövetkezett baleset a vádlott felelősségére visszavezethető oka, hogy a vádlott figyelmen kívül hagyta, hogy a gépjármű fényszórója nem volt megfelelően beállítva, a világítási távolsága nem érte el a 40 métert.
Ezért a másodfokú bíróság újabb műszaki szakértői vélemény beszerzéséről intézkedett. Az újabb szakértői vélemény elkészítésére dr. M. G. igazságügyi műszaki szakértőt rendelte ki, többek között annak megállapítása érdekében, hogy a tompított fényszóró nem megfelelő beállítása a gépkocsivezető számára észlelhető-e.
Dr. M. G. igazságügyi műszaki szakértő véleményében kimondta, hogy az átlagot meghaladó gyakorlat szükséges ahhoz, hogy menet közben a tehergépkocsi vezetője észlelje a tompított fényszóró nem megfelelő beállítását, mivel a lefelé világító fényszóró a gépkocsi előtti részt jobban megvilágítja, és emiatt akár az erős világítás hamis látszatát keltheti. Nem ritkán a járművezetők még azt sem észlelik, hogy az egyik tompított fényszóró nem világít.
A másodfokú bíróság dr. M. G. igazságügyi műszaki szakértői véleményét teljes mértékben aggálytalannak tekintette, és azt a tényállása alapjául elfogadta. A szakértői vélemény megállapításai összhangban állnak a közlekedési felügyelőség által 2012. május 25-én végzett műszaki vizsgálat eredményével és a meghallgatott tanúk vallomásával, így alappal elfogadható volt a vádlott azon vallomása, hogy nem tudott a gépjármű fényszórójának nem szabályos beállításáról.
A másodfokú bíróság az iratok tartalmának megfelelően a felvett bizonyítás és helyes ténybeli következtetés alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapított meg az alábbiak szerint:
A gépjárművet rendszeresen a hivatásos gépjárművezetők vezették, a vádlott azt csak alkalomszerűen vezette. A vádlottnak a munkáltatója és munkatársai nem adtak felvilágosítást arról, hogy a fényszóró szabálytalanul van beállítva, mert azt a munkatársai sem észlelték. A fényszóró elállítottságát, rossz beállítását a vádlott maga sem észlelte és nem is tudott róla.
A vádlott által vezetett tehergépkocsi 2012. május 25. napján jelent meg műszaki vizsgálaton, a gépjármű világító és fényjelző berendezései szemrevételezéssel, méréssel és funkció próbával ellenőrzésre kerültek. A világító berendezésekkel kapcsolatban hiányosság nem került rögzítésre.
A vádlott 15-20 méterről láthatta a sértett kerékpárost, a reálisan várható észlelés 15 méter volt, mely féktávolságon belüli, ugyanis a vádlott által megválasztott sebességhez tartozó féktávolság intenzív fékezés esetén 23-25 méter, lassító fékezés esetén 40 méter. Az útszakaszon engedélyezett 40 km/h sebesség esetén a féktávolság intenzív fékezés esetén 22-23 méter, lassító fékezés esetén 36-38 méter. A vádlott esetében késedelmi idő nem volt kimutatható.
A baleset adott körülmények között sem fékezéssel, sem kikerüléssel nem volt elkerülhető, a vádlott a tehergépjármű megfelelő fényszóró beállítása mellett távolabbról észlelhette volna a kivilágítatlan, láthatósági mellényt nem viselő, sötét színű ruházatban közlekedő kerékpáros sértettet, és hirtelen irányváltoztatással elkerülhette volna a balesetet. A fényszóró adott és nem megfelelő beállítása átlagos járművezetői ismeretekkel megbízhatóan nem volt felismerhető.
A fényszóró állása és működése alapvetően függőleges fal előtt vagy másik járműre vetítve észlelhető menet közben, ahhoz az átlagot meghaladó gyakorlat kell különösen amiatt, hogy a lefele világító fényszóró a gépkocsi előtti részt jobban megvilágítja, és emiatt akár az erős világítás hamis látszatát keltheti.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felvett bizonyítás alapján a bizonyítékok eltérő értékelése mellett megalapozottá vált, és irányadó tényállásból megállapítható volt, hogy az elsőfokú bíróság tévesen következtetett a vádlott bűnösségére. P. A. és dr. M. G. szakértők között a baleseti folyamatot meghatározó adatok tekintetében nincs lényeges eltérés, és abban is egyezően foglaltak állást, hogy sem észlelési, sem cselekvési késedelem nem mutatható ki. A két szakértő között csupán abban volt eltérés, hogy P. A. szakértő véleménye szerint a gépkocsit vezető vádlottnak észlelnie kellett volna a rosszul beállított fényszórót, míg dr. M. G. szakértő szerint nem.
A vádlott terhére felhívott KRESZ 5. § (1) bekezdés c) pont, (2) bekezdés és (3) bekezdés szerint a vezető köteles az indulás előtt a kormány, fék, gumiabroncs, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések állapotát (működését) az adott körülmények között indokolt módon a mindenkor elvárható gondossággal ellenőrizni. Az ellenőrzés azonban nem kötődhet sem személyi, sem tárgyi feltételekhez. A vezető képzettsége, hozzáértésének magas foka esetén sem kötelező olyan mélységű ellenőrzés elvégzése, amely meghaladja a szükséges biztonsági szintet. Ennek megfelelően az ellenőrzés a világító berendezések esetében azok működésére történhet, vagy a garázs faláról vagy akár másik járműről visszaverődő fény segítségével. Tehát nincs és nem is lehet meghatározva semmi nemű számmal, mértékegységgel megállapítható érték, amelynek segítségével - műhelyi, laboratóriumi körülmények kivételével - otthoni mindennapi használat során kétséget kizáróan meg lehetne határozni, hogy pl. a világító berendezés megfelelően működik-e vagy sem. Ezért a bíróság elfogadta dr. M. G. szakértő által képviselt és a kialakult bírósági gyakorlattal egyező álláspontot, miszerint a fényszóró beállításának, működésének ellenőrzése csak az átlagos vezetői ismeretek arányában elvárható. Egy átlag vezetői ismeretekkel rendelkező személy, aki csak alkalomszerűen vezet egy adott járművet, nem rendelkezik olyan képességgel, hogy felismerje a világító berendezés működése körében bekövetkezett változásokat. Ezt az álláspontot erősíti az, hogy a nyomozás során kihallgatott korábbi sofőrök sem említettek semmiféle fényszóróval vagy egyéb tehergépkocsival kapcsolatos problémát.
Ezért a másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott bűnösségét az elsőfokú bíróság téves ténymegállapításra, a hibás fényszóró beállításra, mint a vádlott mulasztására és az észlelhetőségben bekövetkezett késedelemre alapította, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, a vádlottat az ellene emelt vád alól a Be. 6. § (3) bekezdés b) pont 1. fordulata alapján, mivel nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, felmentette.
A másodfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
Az ügyészi fellebbezést a fellebbviteli főügyészség módosított tartalommal tartotta fenn, indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontja miatti megalapozatlanság okából a Be. 399. § (5) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállásának részleges megalapozatlansága kiküszöbölése során, az elsőfokú eljárásban eredetileg eljárt és a másodfokú eljárás során kirendelt igazságügyi közlekedési szakértők között felmerült ellentmondást nem tisztázta, és meg sem kísérelte azt, hogy a két szakértő szakvéleményét ütköztesse, megkísérelje az ellentmondás feloldását [Be. 111. § (5) bekezdés]. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint kötelező lett volna a másodfokú bíróságnak az ellentmondás tisztázása, nem elégedhetett volna meg azzal, hogy elfogadta dr. M. G. igazságügyi közlekedési szakértő véleményét. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint ugyanis abban a szakkérdésben keletkezett ellentmondás a két szakértő között, hogy a vádlottnak észlelnie kellett volna a tompított fényszóró vádbeli mértékű elállítódását, és így a legalább 40 méteres vetítési távolság helyett annak kevesebb, mint felével, 17,9 méter távolsággal megelégedve vezette tovább a gépjárművet.
Mivel a harmadfokú eljárásban nincs helye bizonyításnak, így a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a megalapozatlanság nem küszöbölhető ki, ezért a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére kell, hogy sor kerüljön.
Az ügyészi fellebbezést az ítélőtábla alaptalannak találta.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a másodfokú bíróság mindenben helyesen járt el, amikor azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása részben felderítetlen, illetőleg iratellenes, továbbá téves ténybeli következtetéseken alapszik. Helyes a másodfokú bírói álláspont abban is, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére is tévesen vonta le a következtetést.
A részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében felvett bizonyítás során dr. M. G. igazságügyi műszaki szakértő adott új szakvéleményt. Szakvéleménye és P. A. elsőfokú eljárás során eljárt szakértő véleménye mindenben egybehangzó, leszámítva azt a kérdést, hogy a vádlottnak kötelessége lett volna-e észlelni, illetőleg ellenőrizni azt, hogy az általa vezetett közúti gépjármű tompított fényszórója az előírás szerinti 40 méter helyett, annak kevesebb mint felére, 17,9 méterre világított előre. Ebben a kérdésben valóban ellentmondás volt a szakértők között.
Ez a kérdés azonban az ítélőtábla megítélése szerint nem szakkérdés, hanem egyértelműen jogkérdés, olyan, melynek tükrében kellett ténykérdéseket vizsgálni, így különösen a vádlott bűnösségét (felróhatóságát).
Ebben a kérdésben alapvetően helyes álláspontot foglalt el a másodfokú bíróság, ám indokolása kiegészítendő a következőkkel:
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet mögött nem található a nemzeti joganyagban ún. kommentár, és annak ellenére, hogy tárcaszintű rendeletről van szó, miniszteri indokolás sem. Nem lehet tehát következtetni önmagában a normaszövegből a rendeletalkotó akaratára.
A harmadfokú bíróság ezért - eseti jelleggel - a jogirodalom e körben kifejtett álláspontját vette alapul.
Dr. Fülöp Ágnes és dr. Major Róbert által írott "A KRESZ értelmezése a joggyakorlatban" című monográfia (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.) 152. oldalán foglalkozik a KRESZ 5. § (2) bekezdésében írt, a műszaki feltételek ellenőrzésére vonatkozó gépjárművezetői kötelezettséggel.
Álláspontjuk szerint e kötelezettség teljesítése többek között a világító és fényjelző berendezések állapotának az ellenőrzésére terjed ki, és azt az adott körülmények között, indokolt módon kell elvégezni. A szerzők szerint ez azt jelenti, hogy az ellenőrzés módja nem kötődhet sem személyi, sem tárgyi konkrét feltételekhez. A kötelezettség teljesítése alapvetően szemrevételezéssel, illetve kipróbálással történhet, nem szükséges műszeres mérés vagy szerszám igénybevétele. Az egy nap alatti, többszöri elindulás esetén az ellenőrzést korlátozni kell, kizárólag a fékberendezés az, amely minden járművezető saját biztonsága érdekében minden egyes elindulás után próbafékezéssel leellenőrizendő. A világító és jelzőberendezések esetében pedig azok működését kötelező ellenőrizni a napi egyszeri elindulási rutinfeladatként vagy a garázs faláról vagy a másik járműről visszaverődő fény segítségével, esetleg segítő személy közreműködésével.
Még csak minimális utalás sem található az egyébként elméleti és gyakorlati megközelítést egyaránt alkalmazó szerzőktől arra, hogy a világító és jelzőberendezések működésén túl, azok helyes működése is ellenőrizendő-e vagy sem. Magyarán a közfelfogásnak és a mindennapi köztapasztalatnak is megfelelően a közúti gépjárművek vezetőitől kizárólag az várható el, hogy a világító és jelzőberendezések működését, azaz funkcióját ellenőrizzék; azt, hogy a fényszóró világít-e, a távolsági fényszórók bekapcsolhatók-e, és az irányjelző villogók ugyancsak működnek-e vagy sem. Semmiképp nem tartozik a működés ellenőrzésének kategóriájába a helyes, a jogszabályokban előírt paraméterek ellenőrzése, azaz, hogy a tompított fényszóró 40 méterre vetíti-e a fényszóró geometriáját, vagy annál esetleg kevesebbre.
A hivatkozott rendelet magyarázat alapján - miután nincs a kérdésnek releváns bírói esetjoga - elvi jelleggel leszögezhető, hogy a gépjárművezetőtől kizárólag az várható el, hogy ellenőrizze a világító és irányjelző berendezések működését, az azonban nem várható el, hogy azt is vizsgálja, a működés a jogszabályoknak előírt vetítési távolságot eredményezi-e a valóságban vagy sem.
Ez a megállapítás ráadásul a jelen ügyben kiegészül azzal a nem mellékes körülménnyel, hogy maga a baleseti helyszínt vizsgáló szakember sem észlelte először a vetítési távolság radikális lecsökkenését, továbbá, hogy a vádlott aznap először vezette a korábban mások által vezetett, és senki által nem kifogásolt műszaki állapotú közúti gépjárművet. Senki sem hívta fel a figyelmét arra, nyilván azért, mert ők sem észlelték, hogy a tompított fényszóró vetítési távolsága extrém módon lecsökkent.
A most kifejtettekhez képest tehát valójában az igazságügyi műszaki szakértők véleményei közötti ellentmondás feloldására nem is kerülhetett volna sor, lévén a vizsgált kérdés nem szakkérdés, hanem jogkérdés. Itt jegyzi meg a harmadfokú bíróság azt, hogy a menet közbeni ellenőrzés lehetősége viszont szakkérdés volt, ebben is ellentét mutatkozott a két szakértő között. A fellebbviteli főügyészség erre is vonatkoztatta azt, hogy a másodfokú bíróság eljárási szabálysértéssel ebben a körben sem próbálta meg az ellentét feloldását.
A Be. 111. § (5) bekezdése és a 125. § csupán lehetőségként fogalmazza meg a perbíróságok számára az eltérő szakvéleményekben rejlő ellentmondások oly módon történő feloldását, aminek elmaradását a fellebbviteli főügyészség sérelmezte. Ezért a harmadfokú bíróság általánosságban sem osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját, a perbíróság akár első, akár másodfokon abban az eljárásjogilag nem kifogásolható helyzetben lehet, hogy az egyik szakértő véleményét elfogadja, mert az összhangban van az alapul vehető és aggálytalanul megállapítható tényekkel, míg a másikat - ehhez képest - elveti. Azt a lehetőséget az eljárási törvény valóban megfogalmazza, hogy kirendelhető egy harmadik szakértő az ellentmondások megmagyarázására, sőt harmadik szakvélemény előterjesztésére, de ez korántsem kötelezettség, hanem eljárási lehetőség.
Ebből következik, hogy törvényesen járt el a másodfokú bíróság azzal, hogy dr. M. G. igazságügyi műszaki szakértő véleményét fogadta el, nem alkalmazta a most jelzett eljárásjogi lehetőséget, mert az elfogadott szakvélemény a többi bizonyítékkal összhangban volt.
A kifejtettekből következik, hogy a harmadfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaptalannak ítélte, ezért a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bhar.III.42/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás