• Tartalom

1273/2016. (VI. 7.) Korm. határozat

1273/2016. (VI. 7.) Korm. határozat

a honvédelmi kiadások és a hosszú távú tervezés feltételeinek megteremtését szolgáló költségvetési források biztosításáról

2017.06.02.

A Kormány

1.1 egyetért azzal, hogy a Magyar Honvédség jogszabályi és nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése érdekében a 2017–2026 költségvetési évekre a GDP részarány évi legalább 0,1 százalékpontos növelésével a támogatási főösszeg 2024-re érje el a GDP legalább 2%-át, és 2025-től legalább az elért szint kerüljön megtartásra;

Felelős: államháztartásért felelős miniszter

honvédelemért felelős miniszter

2.2

1

Az 1. pont az 1283/2017. (VI. 2.) Korm. határozat szerint módosított szöveg.

2

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére