• Tartalom

1296/2016. (VI. 13.) Korm. határozat

1296/2016. (VI. 13.) Korm. határozat

a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány alapító jogainak gyakorlásával összefüggésben egyes kormányhatározatok módosításáról1

2016.06.14.

1. A Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 9.6. pontja a következő 9.6.3. alponttal egészül ki:

(A Kormány a kormányzati struktúrában történt változásokra tekintettel az alapítói jogok gyakorlásával megbízza

a nemzeti fejlesztési minisztert)

„9.6.3. a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány”

(tekintetében).

2. Hatályát veszti az egyes alapítványokkal és költségvetési szervekkel kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1371/2014. (VII. 8.) Korm. határozat 1. pontja.

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. június 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére