• Tartalom

13/2016. (V. 24.) NFM rendelet

13/2016. (V. 24.) NFM rendelet

a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról

2021.07.02.

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (3) bekezdés b) pont bh) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 32/A. § (2) bekezdésében meghatározott állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezetre (a továbbiakban: Koordináló szerv),

b) a közszolgáltatóra,

c) a települési önkormányzatra, a települési önkormányzatok társulására (a továbbiakban együttesen: önkormányzat)

terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések, határidőszámítás

2. § (1)1 E rendelet alkalmazásában

1. bevétel: a közszolgáltatás teljesítéséhez biztosított, a költségek ellentételezésére kapott költségvetési és önkormányzati támogatás,

2. indokolt szolgáltatási költség: az 1. melléklet szerinti indokolt szolgáltatási fajlagos költség megállapítás során figyelembe vett, a közszolgáltatónál felmerülő, a Koordináló szerv által a honlapján közzétett, a számviteli szétválasztásról, költségfelosztásról és önköltségszámításról szóló ajánlás figyelembevételével megállapított, a közszolgáltatás ellátása érdekében a hatékony költséggazdálkodás mellett felmerült költség és ráfordítás,

3. szolgáltatási díj: a közszolgáltató adatszolgáltatása keretében megadott, az ellátott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok fajtájára, tartalmára, mennyiségére, minőségére és költségére vetített, és a málusz rendszer szerint eltérített, továbbá az 1. pont szerinti bevétellel csökkentett, az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazó, a Koordináló szerv által a közszolgáltatónak fizetett díj,

4. szolgáltatási díj korrekció: a szolgáltatási díj és a tervezett szolgáltatási díj különbsége,

5. tervezett szolgáltatási díj: a hulladékgazdálkodási teljesítményre figyelemmel a közszolgáltató hulladékgazdálkodási szakmai és pénzügyi adatai alapján meghatározott általános forgalmi adó összegét nem tartalmazó díj, amely az indokolt szolgáltatási költség számítása alapján képzett fajlagos összegek és az ágazati elemzések alapján várható mennyiségi adatok szorzata.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott fogalmak tekintetében a Ht. és az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározottakat kell alkalmazni.

3. § (1) Az e rendeletben meghatározott határidők tekintetében a határidőbe a kezdőnap nem számít bele. Kezdőnap az a nap, amelyre a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény esik.

(2) Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő az ezt követő munkanapon jár le.

(3) A Koordináló szerv ügyintézési határidejébe nem számít bele a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő időtartam.

3. A közszolgáltatásból származó Koordináló szervet megillető bevételek felosztásának elve

4. § (1) A bevételek felosztásának elve, hogy a bevétel fedezetet nyújtson

a) a ténylegesen ellátott hulladékgazdálkodási közszolgáltatás arányában a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására,

b) a Koordináló szerv állami hulladékgazdálkodási közfeladatára.

(2) A bevételek felosztása során a Ht. 3. § (1) bekezdés c)–g) pontjai szerinti alapelveknek érvényesülésére tekintettel kell eljárni.

4. A szolgáltatási díj, a díjalkalmazási feltételek

5. § (1)2 A tervezett szolgáltatási díj megállapítását a Koordináló szerv a közszolgáltató indokolt szolgáltatási költségeit alapul véve végzi. Indokolt szolgáltatási költségnek minősül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék gyűjtésének és elszállításának költsége, a közszolgáltatás keretében végzett hulladékgyűjtés, -szállítás és -kezelés, valamint -ártalmatlanítás gyakorlásához szükséges, a hulladékkezelő, illetve hulladékártalmatlanító létesítményeknek a közszolgáltatással kapcsolatos üzemeltetési és karbantartási költségei és ráfordításai, a környezetvédelmi kiadások és ráfordítások, valamint a közszolgáltatás körében működtetett létesítmények utógondozásának és monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége.

(2)3 A tárgyévi tervezett szolgáltatási díj mértékét a Koordináló szerv állapítja meg a közszolgáltató adatszolgáltatása alapján, az e rendeletben meghatározottak szerint. A szolgáltatási díj alapját képező indokolt szolgáltatási költségre vonatkozóan a Koordináló szerv a honlapján a számviteli szétválasztásról, költségfelosztásról és önköltségszámításról szóló ajánlást és az adatszolgáltatás formai és tartalmi követelményeit meghatározó útmutatót tesz közzé.

(3)4 A (2) bekezdés szerinti ajánlás tartalmazza a költségek hulladékgazdálkodási tevékenységek szerinti felosztásának célszerű rendjét, a közszolgáltató egyes tevékenységeiből származó költségek, ráfordítások és bevételek elkülönített nyilvántartásához szükséges számviteli szétválasztásra vonatkozó javasolt alapelveket és az egységes önköltségszámítás ajánlott módszerét.

(4)5 A Koordináló szerv a szolgáltatási díjszámítással érintett naptári évet (a továbbiakban: tárgyév) megelőző év február hónap utolsó napjáig a közszolgáltató által benyújtott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és pénzügyi adatokkal indokolt szolgáltatási fajlagos költségszámítást, tervezési és optimalizációs feladatokat végez, és ezek alapján meghatározza a tervezett szolgáltatási díjat. A Koordináló szerv a tárgyévet megelőző év október 31-ig értesíti a közszolgáltatót a tervezett szolgáltatási díjról és annak a közszolgáltató részére havonként kifizetendő összegéről. A közszolgáltató által a Koordináló szerv felé kiállított számla alapján havi részletekben kifizetendő összeg a Koordináló szerv által meghatározott tervezett szolgáltatási díj egy hónapra eső részének a 75%-a.

(5)6 A tervezett szolgáltatási díj havi kifizetésének feltétele, hogy a közszolgáltató a tárgyhónapot követő 5. napig megküldje az alábbi dokumentumokat, és az alábbi feltételeknek megfeleljen:

a) az alvállalkozók szerződés szerinti kifizetésére vonatkozó közszolgáltatói nyilatkozat,

b) az ellátásért felelős által – a közszolgáltató által ellátott tevékenységről – kiállított teljesítésigazolás,

c) az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettség határidőben történő teljesítése,

d) a haszonanyag gazdálkodás tekintetében a Koordináló szerv által előírt elektronikus formában történő adatszolgáltatási kötelezettség teljes körű teljesítése.

(6)7 A közszolgáltató számlája alapján a Koordináló szerv 8 napon belül megfizeti a tervezett szolgáltatási díj havi esedékes részét.

(6a)8 A Koordináló szerv a tárgyévet követő év április 15-ig a közszolgáltató által benyújtott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és pénzügyi adatokra, a máluszokra, a mennyiségi tényadatokra, valamint a bevételre, illetve a (4) bekezdés szerint meghatározott és kifizetett tervezett szolgáltatási díjra tekintettel meghatározza a szolgáltatási díj korrekciót.

(6b)9 Ha a közszolgáltatás év közbeni minőségi vagy mennyiségi változása miatt a szolgáltatási díj korrekciója során a közszolgáltatónak keletkezik visszafizetési kötelezettsége, a Koordináló szerv a változás tudomására jutását követően haladéktalanul módosítja a tervezett szolgáltatási díjat, amelyről értesíti a közszolgáltatót.

(6c)10 A tárgyévre vonatkozóan a Koordináló szerv a díj korrekciója alapján a tárgyévet követő év július 31. napjáig pénzügyileg elszámol a közszolgáltatóval.

(6d)11 Ha a közszolgáltató a tevékenységét év közben megszünteti, a (6a) bekezdés szerinti adatszolgáltatását a tevékenység megszüntetését követő második hónap végéig teljesíti, mely adatszolgáltatás alapján a hiánytalan adatszolgáltatást követő 60 napon belül a Koordináló szerv elszámol vele.

(6e)12 A tárgyévben ellátott közszolgáltatásért járó szolgáltatási díjszámítás – a 3. mellékletben meghatározott málusz figyelembevételével – az 1. mellékletben meghatározott módszer szerint történik.

(6f)13 A Koordináló szerv a (4) bekezdés szerinti értesítését, valamint a (6c) bekezdés szerinti elszámolást megelőzően tájékoztatja a közszolgáltató részére megállapított tervezett szolgáltatási díjról és szolgáltatási díjról a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért felelős minisztert (a továbbiakban: miniszter) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (a továbbiakban: Hivatal). A tájékoztatást legalább 15 nappal a (4) bekezdés szerinti értesítést és a (6c) bekezdés szerinti szolgáltatási díj kifizetését megelőzően kell megküldeni.

(7) Ha a Koordináló szerv azt állapítja meg, hogy a közszolgáltató nem adta át valamennyi haszonanyagát a Koordináló szerv által kijelölt szervezetnek, úgy a Koordináló szerv az erre vonatkozó írásbeli értesítést követő szolgáltatási díjfizetési időszakban a közszolgáltatónak fizetendő szolgáltatási díjból levonhatja az át nem adott haszonanyag mennyiségére vetített, a Koordináló szerv és a haszonanyag átvételére jogosult szervezet között létrejött szerződése alapján megállapított összeget.

(8) Ha a közszolgáltató igazolja, hogy a (7) bekezdésben foglalt megállapítást követően a haszonanyagot átadta a Koordináló szerv által kijelölt szervezetnek a levont összeget az igazolás elfogadását követő szolgáltatási díjfizetési időszakban a Koordináló szerv a közszolgáltatónak fizetendő szolgáltatási díjban biztosítja.

(9) Ha a Koordináló szerv az adatszolgáltatásból, illetve az ellátásért felelős teljesítési igazolásából vagy a közszolgáltató által közzétett beszámolóból azt állapítja meg, hogy tartósan

a) a közszolgáltató az általa vagyonkezelt – az ellátásért felelősnél a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítéséhez rendelkezésre álló – létesítményekre, eszközökre, berendezésekre vonatkozó amortizáció mértékét nem képezte meg,

b) az ellátásért felelős által a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott eszközök, berendezések, létesítmények használatáért az ellátásért felelős által megállapított összeget nem fizette meg, vagy

c) a közszolgáltató a jogszabályban, hatósági engedélyeiben előírt céltartalékot nem vagy nem megfelelő mértékben képezte meg,

és az a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztonságos és fenntartható ellátását veszélyezteti, a meg nem képzett vagy meg nem fizetett összeget a Koordináló szerv a szolgáltatási díjból mindaddig visszatartja, amíg a közszolgáltató hitelt érdemlően nem igazolja, hogy az összeget megképezte, vagy megfizette.

(10) A Koordináló szerv a (9) bekezdés szerinti összegeket elkülönítetten tartja nyilván.

(11) Ha a közszolgáltatási szerződés megszűnéséig az adott közszolgáltatási szerződéssel összefüggő (9) bekezdés szerinti visszatartott összegeknek a közszolgáltató részére történő kifizetésére nem kerül sor, úgy a közszolgáltatási szerződés megszűnésekor a közszolgáltató és az ellátásért felelős elszámolása tekintetében a Koordináló szerv ezen összegeket az ellátásért felelős részére fizeti meg.

(12)14 A Koordináló szerv a tervezett szolgáltatási díj és a szolgáltatási díj meghatározásakor a miniszter vagy a Hivatal jóváhagyása alá tartozó szerződéses jogviszonyokban meghatározott költségeket és ráfordításokat a miniszter vagy a Hivatal jóváhagyó döntése véglegessé válását követően veheti figyelembe.

(13)15 A Koordináló szerv a Ht. 92/G. §-ában vagy 92/H. § (7) bekezdésében meghatározott, jóváhagyáshoz kötött szerződést és kötelezettségvállalást – ha azzal kapcsolatban kifizetési igényt jelentett be a közszolgáltató, és annak jóváhagyásról a Koordináló szerv nem kapott tájékoztatást – kétség esetén megküldi a miniszter vagy a Hivatal részére. A Koordináló szerv megkeresésére a miniszter vagy a Hivatal 15 napon belül választ ad arra vonatkozóan, hogy a jóváhagyás szükséges vagy sem. Ha jóváhagyás szükséges, és az még nem áll rendelkezésre, az érintett szerződést és kötelezettségvállalást a Koordináló szerv a szolgáltatási díj kiszámítása során – a jóváhagyó döntés véglegessé válásáig – nem veszi figyelembe, és erről tájékoztatja a közszolgáltatót.

5. A díjmegfizetés rendje

6. § (1)16 Az ellátásért felelős havonta a Koordináló szerv által meghatározott módon és formában elektronikus úton igazolja az adott időszak tekintetében a közszolgáltatónak a közszolgáltatási szerződés előírásai szerinti teljesítést.

(2) Az ellátásért felelős által kiadott teljesítésigazolás igazolja a vonatkozó önkormányzati rendelet és a közszolgáltatási szerződés szerinti kötelezettségek teljes körű ellátását.

(3) A közszolgáltató az ellátásért felelős teljesítésigazolásával a Koordináló szervnek igazolja, hogy az ellátásért felelősnek a közszolgáltató teljesítésével kapcsolatban kifogása nem merült fel. A Koordináló szerv a honlapján a teljesítésigazolás tartalmi követelményeit közzéteszi.

(4) Ha az ellátásért felelősnek a közszolgáltató által ellátott közszolgáltatási tevékenységgel kapcsolatban kifogása merült fel, úgy a kifogással nem érintett feladatrészek tekintetében kerül sor az ellátásért felelős általi teljesítésigazolás kiadására. Ebben az esetben a teljesítésigazolás során rögzíteni kell az ellátásért felelős kifogásait, és az általa alkalmazott, illetve alkalmazni tervezett jogkövetkezményeket. A kifogásokról a közszolgáltatót az ellátásért felelős értesíti.

(5)17 Ha a közszolgáltató által ellátott közszolgáltatási terület év közben változik, a mennyiségi adatok felülvizsgálatával az 5. § (4) bekezdése szerinti tervezett szolgáltatási díj összege felülvizsgálatra kerül.

(6)18 A Koordináló szerv az 5. § (5) bekezdésében meghatározott nyilatkozatok benyújtását követően a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig azokat az abban megadott információk teljeskörűsége és hiánytalansága szempontjából felülvizsgálja, és azok megfelelőségéről értesíti a közszolgáltatót. Ha a közszolgáltató az 5. § (5) bekezdésében meghatározott nyilatkozatokat hiányosan vagy nem megfelelően nyújtja be, a Koordináló szerv 5 munkanapon belül megkeresi a közszolgáltatót a hiány pótlására vagy a megfelelőség érdekében történő módosításra. A megkeresés maradéktalan teljesítéséig a Koordináló szerv a tervezett szolgáltatási díjfizetést nem teljesíti.

(7)19

(8)20

(9) Ha egy közszolgáltatási szerződés keretében több közszolgáltató egyetemleges felelősség mellett együttesen teljesíti a közszolgáltatási tevékenységet, úgy az adatszolgáltatás és a díjfizetés az alábbiak szerint értendő:

a) ha a közszolgáltatók a közszolgáltatási tevékenységet területi alapon osztják fel maguk között, azaz egy önkormányzat tekintetében egy közszolgáltató látja el a közszolgáltatási tevékenység valamennyi részfeladatát, úgy a közszolgáltatók csak az adott közszolgáltatási szerződés tekintetében az általuk ténylegesen ellátott önkormányzati területek tekintetében kötelezettek az adatszolgáltatásra és jogosultak a szolgáltatási díjra;

b) ha a közszolgáltatók a közszolgáltatási tevékenységet feladatellátási alapon osztják fel maguk között, azaz egy önkormányzat tekintetében a közszolgáltatási tevékenység valamennyi részfeladatát több közszolgáltató látja el, úgy az adott önkormányzat területén ellátott közszolgáltatási tevékenység tekintetében a közszolgáltatással kapcsolatos teljes körű – a másik közszolgáltató(k) által ellátott feladatokra is kiterjedő – adatszolgáltatásra a vegyes hulladék gyűjtési-szállítási tevékenységét ellátó közszolgáltató a kötelezett, és a szolgáltatási díjra is ezen közszolgáltató jogosult az adatszolgáltatás alapján azzal, hogy a többi közszolgáltató felé elszámolási kötelezettséggel tartozik.

(10)21

(11)22

6/A. §23

6. Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben szereplő kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 5. § (8) és (9) bekezdése 2016. július 1-jén lép hatályba.

8. § (1) A Korm. rendelet 26. § előírásaira tekintettel a Koordináló szerv 2016. december 31-ig a szolgáltatási díjat jogosult több részletben megfizetni a közszolgáltató számára. Az e rendelet szerinti szolgáltatásidíj-megállapítási és -fizetési tárgyú rendelkezések 2016. évben azzal az eltéréssel alkalmazandók, hogy a szolgáltatási díjból a szolgáltatási díjjal érintett naptári negyedévre vonatkozóan már kifizetett számlák összegét le kell vonni.

(2) Ha a közszolgáltató jogszerűen a számlázást, a díjbeszedést és a kintlévőségeket komplex módon kezelő olyan szerződést kötött, amelynek keretében a másik szerződő fél a kockázatok átvállalása mellett ezen feladatok teljes körű ellátását a kiszámlázott közszolgáltatási díj meghatározott százalékának megfizetése mellett vállalja, a közszolgáltató és a másik szerződő fél jogosult a Koordináló szerv szerződésbe történő belépését felajánlani. A Koordináló szerv a szerződés jogszerűségének megvizsgálását követően az abba félként való belépéséről dönthet. Ha a Koordináló szerv a szerződésbe belép, a 6. § (1) bekezdés szerinti elszámolás gyakoriságának és mértékének alapját a Koordináló szervnek a szerződés alapján kiállított számlája képezi.

9. §24 (1) E rendeletnek a Koordináló szerv által fizetendő hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjról szóló 13/2016. (V. 24.) NFM rendelet módosításáról szóló 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a 2021. július 1-jét követően teljesített hulladékgazdálkodási közszolgáltatás vonatkozásában kell alkalmazni.

(2) A 2021. év második félévére meghatározott tervezett szolgáltatási díj havi összegéről a Koordináló szerv 2021. július 10. napjáig értesíti – a miniszter és a Hivatal egyidejű értesítésével – a közszolgáltatót. A Koordináló szerv a 2021. év második félévére vonatkozó tervezett szolgáltatási díjat a 2019. év mint bázisév közszolgáltatási és pénzügyi adatai és az indokolt szolgáltatási fajlagos költségszámítás szabályai alapján határozza meg.

(3) A Módr.-rel megállapított 5. § (4) bekezdését a 2022. évi tervezett szolgáltatási díjmegállapítása során úgy kell alkalmazni, hogy a közszolgáltató a 2020. évi közszolgáltatási és pénzügyi adatokat 2021. július 31-ig küldi meg a Koordináló szerv részére. A Koordináló szerv 2021. december 31-ig – a Módr.-rel megállapított 5. § (6f) bekezdésében előírt értesítési kötelezettség betartásával – értesíti a közszolgáltatót a 2022. évi tervezett szolgáltatási díjról és annak havi összegéről.

(4) A Módr.-rel megállapított 5. § (5) bekezdése szerinti adatszolgáltatást a közszolgáltató első alkalommal 2021. augusztus 5-éig teljesíti a 2021. év július havi közszolgáltatási tevékenysége tekintetében.

(5) A Módr.-rel megállapított 5. § (12) és (13) bekezdését első alkalommal a 2023. évre vonatkozó tervezett szolgáltatási díj meghatározásakor kell figyelembe venni.

(6) A Koordináló szerv a Módr.-rel megállapított 5. § (4) bekezdése szerinti, a tervezett szolgáltatási díj havi összegének fizetésére vonatkozó kötelezettségét az 5. § (5) bekezdésében meghatározott kifizetési feltételek közszolgáltató általi teljesítését követően első alkalommal 2021. augusztus hónapban teljesíti a 2021. év július havi közszolgáltatási tevékenysége tekintetében.

1. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez25


1. Szolgáltatási díj számításának általános képlete
Ahol:
DSZ: szolgáltatási díj (Ft)
j: a 4. mellékletben meghatározott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység indexe
bj: az adott közszolgáltató j-edik tevékenységének indokolt szolgáltatási fajlagos költsége, amely az önköltség adatszolgáltatás adataiból meghatározott indokolt szolgáltatási fajlagos költségszámításból származik (Ft/tonna)
mj: az adott közszolgáltató j-edik tevékenységére eső mennyiség (tonna)
M: málusz összeg (Ft)
T: bevétel (Ft)
2. Málusz számításának általános képlete:
Ahol:
M: málusz összeg (Ft)
Mk: a k-adik málusz elem esetében a közszolgáltatónak fizetendő szolgáltatási díjat csökkentő fajlagos, 3. melléklet szerinti málusz érték (Ft/kg),
mk: a közszolgáltató k-adik máluszát meghatározó mennyiség (kg)
k: a málusz elemek indexe
3. Az indokolt szolgáltatási fajlagos költség számításának általános képlete
Ahol:
bi,j: az i-edik közszolgáltató j-edik tevékenységére vonatkozó indokolt szolgáltatási fajlagos költsége (Ft/tonna)
: a j-edik tevékenységre vonatkozó fajlagos költségek országos átlaga (Ft/tonna)
fi,j: az i-edik közszolgáltató j-edik tevékenységére vonatkozó fajlagos költsége (Ft/tonna)
mi,j: az i-edik közszolgáltató j-edik tevékenységére eső tárgyévi mennyiség (tonna)
r: a bázis évre meghatározott inflációs ráta (0 ≤ r ≤ 1)
4. 2023. évtől a 3. pontban meghatározott képletében a fajlagos költségek országos átlagának súlyszáma évente 5%-kal emelkedik, míg a közszolgáltató fajlagos költségének súlyszáma 5%-kal csökken. 2022. év esetében a fajlagos költségek országos átlagának figyelembe vehető súlyszáma 25%, a közszolgáltató fajlagos költségének súlyszáma 75%.

2. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez26

3. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez27

1. A málusz megállapításának szempontjai

A szolgáltatási díj korrekciója során figyelembe vehető málusz elemek által megállapított egy adott tevékenységre eső összes levonás mértéke nem haladhatja meg a tevékenység éves összes költségének 5%-át, valamint a közszolgáltatónként adható málusz maximális összege a közszolgáltató teljes éves szolgáltatási díjának 5%-át. A tevékenységenként 5%-ban korlátozott málusz összeget minden esetben a korlátozás nélkül kiszámított közszolgáltatónkénti máluszok arányában kell a közszolgáltatóra érvényesíteni.

2. A máluszok leírása

2.1. A vegyes hulladék gyűjtése (1D)

2.1.1. a vegyes hulladék gyűjtés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.2. A zöld hulladék elkülönített gyűjtése (1D)

2.2.1. a zöldhulladék gyűjtés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.3. A PMFÜ hulladék elkülönített gyűjtése (2D)

2.3.1. a PMFÜ hulladék gyűjtés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.3.2. a PMFÜ hulladék gyűjtés fajlagos mennyisége (kg/fő)

2.4. A lomhulladék elkülönített gyűjtése (1D)

2.4.1. a lomhulladék gyűjtés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.5. Az egyéb hulladék elkülönített gyűjtése (1D)

2.5.1. az egyéb hulladék gyűjtés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.6. A szelektíven gyűjtött hulladék válogatása (2D)

2.6.1. a válogatás fajlagos költsége (Ft/kg)

2.6.2. az előírt módon hasznosításra kerülő hulladék aránya (%)

2.7. A mechanikai előkezelés (2D)

2.7.1. a mechanikai előkezelés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.7.2. eltérítési arány (%)

2.8. A mechanikai és biológiai előkezelés (2D)

2.8.1. a mechanikai és biológiai előkezelés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.8.2. eltérítési arány (%)

2.9. A mobil MBH-val végzett mechanikai és biológiai előkezelése (2D)

2.9.1. a mobil MBH-val végzett mechanikai és biológiai kezelés fajlagos költsége (Ft/kg)

2.9.2. eltérítési arány (%)

2.10. Hulladék lerakása (2D)

2.10.1. a hulladék lerakásának fajlagos költsége (Ft/kg)

2.10.2. eltérítési arány (%)

2.11. RDF vizsgálata az MSZ EN 15359:2012 szabványban – vagy azzal egyenértékű más műszaki előírásban – foglaltaknak megfelelően (2D)

2.11.1. az RDF-nek minősített hulladék vizsgálata megtörtént-e az MSZ EN 15359:2012 szabványban – vagy azzal egyenértékű más műszaki előírásban – foglaltaknak megfelelően (1/0)

2.11.2. az RDF-nek minősített hulladék minőségi (MSZ EN 15359:2012) szabvány – vagy azzal egyenértékű más műszaki előírás – szerinti osztály csökkenése (csökkenés szintjének száma)

3. A közszolgáltató – málusz függvényben használandó – TKSZ teljesítményértékét meghatározó képlet:

3.1. Ha TKSZ t > TKSZ b, akkor

TKSZ = 0,5 TKSZ t + 0,5 TKSZ t−b = 0,5 TKSZ t + 0,5 (TKSZ t − TKSZ b)

3.2. Ha TKSZ t ≤ TKSZ b, akkor

TKSZ = TKSZ t

Ahol:

TKSZ b: a bázisévben egy tevékenységben az adott közszolgáltató és a legjobb közszolgáltató teljesítményének különbsége.

TKSZ t: egy tevékenységben az adott közszolgáltató tárgyévi teljesítményének és a legjobb közszolgáltató bázisévi teljesítmény (tárgyévre számított) jelenértékének különbsége.

TKSZ t−b: egy tevékenységben az adott közszolgáltató tárgyévi teljesítményének és bázisévi teljesítménye (tárgyévre számított) jelenértékének különbsége.

KSZ MAX: egy tevékenységben a bázisévi legjobb közszolgáltatói teljesítmény.

: a bázisévben az adott málusz elemben a közszolgáltatói országos átlagteljesítmény és a legjobb közszolgáltatói teljesítmény különbsége.

változók értékei az adott közszolgáltató teljesítményének elmaradása eseténnegatív értékek, mértékegysége az 1D málusz elemek esetén Ft/kg, 2D málusz elemek esetén mértékegység nélküli mérőszám.

4. A Koordináló szerv a málusz megállapítására vonatkozó függvények értékei és így a málusz pontos kiszámíthatósága érdekében a honlapján elérhető applikációt (modult) tesz közzé.

5. Az egyes málusz elemek kiszámítása:

5.1. A közszolgáltató teljesítményét a vegyes hulladék gyűjtés esetén csak a fajlagos költség határozza meg.

5.1.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.1.2. Ha TKSZ < , akkor

p1,v(T) = 0,0062163483 T2 − 0,446 T + 0,857361473

5.1.3. Ha, TKSZ akkor

p1,x(T) = − 0,010666667 T2 − 0,465666667 T

5.1.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.2. A közszolgáltató teljesítményét a zöldhulladék elkülönített gyűjtése esetén csak a fajlagos költség határozza meg.

5.2.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.2.2. Ha TKSZ < , akkor

5.2.3. Ha TKSZ, akkor

p2,x(T) = − 0,115563323 T

5.2.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.3. A közszolgáltató teljesítményét a PMFÜ hulladék elkülönített gyűjtése esetén a gyűjtött fajlagos mennyiség és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.3.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.3.2. Ha TKSZ < , akkor

p3,v(T) = 0,021190158 T2 + 1,434 T + 34,94894372

5.3.3. Ha TKSZ, akkor

p3,x(T) = −0,002 T2 − 0,220333333 T

5.3.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.4. A közszolgáltató teljesítményét a lomhulladék elkülönített gyűjtése esetén csak a fajlagos költség határozza meg.

5.4.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.4.2. Ha TKSZ < , akkor

p4,v(T) = 0,019756348 T2 + 1,332 T + 34,79990139

5.4.3. Ha TKSZ, akkor

p4,x(T) = −0,002666667 T2 − 0,268333333 T

5.4.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.5. A közszolgáltató teljesítményét az egyéb hulladék elkülönített gyűjtése esetén csak a fajlagos költség határozza meg.

5.5.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.5.2. Ha TKSZ < , akkor

5.5.3. Ha TKSZ, akkor

p5,x(T) = −0,003333333 T2 − 0,306333333 T

5.5.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.6. A közszolgáltató teljesítményét a szelektív hulladék válogatása esetén a megfelelően hasznosított hulladék aránya és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.6.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.6.2. Ha TKSZ < , akkor

p6,v(T) = 0,000040542463 T2 − 45,900618 T − 3,161516485

5.6.3. Ha TKSZ, akkor

p6,x(T) = −2,747 T3 − 22,34833333 T2 − 22,238 T

5.6.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.7. A közszolgáltató teljesítményét a mechanikai előkezelés esetén a közszolgáltató által elért eltérítési arány és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.7.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.7.2. Ha TKSZ < , akkor

5.7.3. Ha TKSZ, akkor

5.7.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.8. A közszolgáltató teljesítményét a mechanikai és biológiai előkezelés esetén a közszolgáltató által elért eltérítési arány és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.8.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.8.2. Ha TKSZ < , akkor

p8,v(T) = −1,48018278052295 T3 − 2,082 T2 − 67,622 T − 30,35475169

5.8.3. Ha TKSZ, akkor

p8,x(T) = −1,457666667 T3 − 0,742666667 T2 − 1,457666667 T

5.8.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.9. A közszolgáltató teljesítményét a mobil MBH-val végzett mechanikai és biológiai előkezelés esetén a közszolgáltató által elért eltérítési arány és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.9.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.9.2. Ha TKSZ < , akkor

p9,v(T) = T2 + 0,569259608 T + 0,721024584080772

5.9.3. Ha TKSZ, akkor

p9,x(T) = −0,124333333 T3 − 2,667666667 T2 − 2,997666667 T

5.9.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.10. A közszolgáltató teljesítményét a hulladék lerakása esetén a közszolgáltató által elért eltérítési arány és a tevékenység fajlagos költsége együttesen határozza meg.

5.10.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló – a T = TKSZ behelyettesítésével alkalmazandó – függvények:

5.10.2. Ha TKSZ < , akkor

5.10.3. Ha TKSZ, akkor

p10,x(T) = −0,044192197 T3 − 0,546666667 T2 − 2,096666667 T

5.10.4. Ha TKSZ ≥ TKSZ MAX, akkor a málusz értéke 0.

5.11. A közszolgáltató teljesítményét az RDF vizsgálata az MSZ EN 15359:2012 szabványban foglaltaknak megfelelően málusz elem esetén a szabványnak megfelelő vizsgálat megléte, és a szabványnak megfelelő minőségi osztály csökkenés együttesen határozza meg.

5.11.1. A fajlagos málusz érték (Ft/kg) számítására szolgáló konstans függvények:

5.11.2. Ha a közszolgáltató nem végezte el a szabványnak megfelelő vizsgálatot, akkor

p11,1 = 0,5 1,206

5.11.3. Ha a közszolgáltató elvégezte a szabványnak megfelelő vizsgálatot, és az RDF minőségi besorolási osztálya egy szintet csökkent, akkor

p11,2 = 1 1,206

5.11.4. Ha a közszolgáltató elvégezte a szabványnak megfelelő vizsgálatot, és az RDF minőségi besorolási osztálya kettő szintet csökkent, akkor

p11,3 = 1,5 1,206

5.11.5. Ha a közszolgáltató elvégezte a szabványnak megfelelő vizsgálatot, és az RDF minőségi besorolási osztálya kettőnél több szintet csökkent, akkor

p11,4 = 2 1,206

5.11.6. Ha a közszolgáltató elvégezte a szabványnak megfelelő vizsgálatot, és az RDF minőségi besorolási osztálya nem csökkent, akkor a málusz értéke 0.

4. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez28

A szolgáltatási díj alapját képező közvetlen fajlagos költség elemzéssel érintett hulladékgazdálkodási tevékenységek és azok indexe

 

A

B

1.

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység

„j” index

2.

Vegyes hulladék gyűjtése

1

3.

Szerves hulladék elkülönített gyűjtése

2

4.

PMFÜ hulladék elkülönített gyűjtése

3

5.

Lomhulladék elkülönített gyűjtése

4

6.

Egyéb hulladék elkülönített gyűjtése

5

7.

Átrakás

6

8.

Válogatás

7

9.

Komposztálás

8

10.

Mechanikai előkezelés

9

11.

Mechanikai-biológiai előkezelés

10

12.

Mobil MBH

11

13.

Lerakás

12

14.

Közvetlen hasznosítás

13

15.

Vegyes hulladék energetikai hasznosítása

14

5. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez29

6. melléklet a 13/2016. (V. 24.) NFM rendelethez30

1

A 2. § (1) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 5. § (1) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 5. § (2) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 5. § (3) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 5. § (4) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (5) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 5. § (6) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (6a) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

9

Az 5. § (6b) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

10

Az 5. § (6c) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

11

Az 5. § (6d) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

12

Az 5. § (6e) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

13

Az 5. § (6f) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

14

Az 5. § (12) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

15

Az 5. § (13) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 6. § (1) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 6. §-a szerint módosított szöveg.

17

A 6. § (5) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

18

A 6. § (6) bekezdése a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

19

A 6. § (7) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 6. § (8) bekezdését a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 6. § (10) bekezdését a 12/2019. (V. 30.) ITM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § a) pontja.

22

A 6. § (11) bekezdését a 12/2019. (V. 30.) ITM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § a) pontja.

23

A 6/A. §-t a 4/2020. (I. 16.) ITM rendelet 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § b) pontja.

24

A 9. §-t a 12/2019. (V. 30.) ITM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

25

Az 1. melléklet a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 5. § a) pontjával megállapított szöveg.

26

A 2. mellékletet a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 3. melléklet a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 5. § b) pontjával megállapított szöveg.

28

A 4. melléklet a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 5. § c) pontjával megállapított szöveg.

29

Az 5. mellékletet a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 6. mellékletet a 12/2019. (V. 30.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 27/2021. (VI. 29.) ITM rendelet 7. § c) pontja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére