• Tartalom

BK ÍH 2016/130.

BK ÍH 2016/130.

2016.12.01.
A szakvéleménynek nem része a szakkérdések megválaszolásához szükséges valamennyi jogszabály szövege, így azoknak a szakvéleménybe másolásáért a segédszemélyzet díja nem számolható fel [3/1986. (II. 21.) IM rendelet R.II. melléklet 4. pontja].
A törvényszék végzésében Sz. E. vonatkozásában a szakvélemény elkészítéséért az ISZKI helyi intézetének bruttó 22 327 Ft szakértői költséget (szakértői díjként, a segédszemélyzet díjaként, költségátalányként, 27% áfával növelten) állapított meg.
A végzés ellen N. L. X. r. és G. A. XI. r. vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést, melyben a díj mértékét, megállapításának módját és a szakvélemény tartalmát egyaránt támadták.
A fellebbviteli főügyészség átiratában indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék díjmegállapító végzését változtassa meg akként, hogy a segédszemélyzet díjaként csak a szakvélemény releváns részeit képező megállapítások és mellékletek tekintetében az ott írt bruttó 8400 forint (bruttó 381 Ft/oldal, összesen 28 oldal) helyett alacsonyabb díjat; azaz 5 oldal leírása és másolása tekintetében összesen bruttó 1905 forintot, teljes szakértői díjként bruttó 13 564 forintot állapítson meg. Egyebekben helybenhagyási indítványt tett.
A főügyészi indítvány és a védelmi fellebbezések - a díj mértéke tekintetében - alaposak.
A törvényszék az igazságügyi orvos szakértőt kirendelte annak megvizsgálásra, hogy Sz. E. munkavállaló a vád tárgyává tett bűncselekmények elkövetési időszakában egészségi állapotánál fogva az akkor hatályos jogszabályok kritériumainak megfelelően súlyos mozgáskorlátozottnak minősült-e. A szakértői intézet a kirendelésnek eleget téve a szakvéleményét írásban előterjesztette, ezzel egyidejűleg a díjjegyzékét benyújtotta. A jegyzékben a jogszabálynak megfelelően tüntette fel a saját szakértői tevékenységével összefüggésben indokoltan felmerült költségeket, függetlenül a szakvélemény tartalmától, amit majd a bizonyítási eszközök között értékel a bíróság.
A törvényszék által a Be. 74. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése megállapított, továbbá a Be. 105. § (6) bekezdése alapján az állam által előlegezett szakértői díj az igazságügyi szakértőkről szóló 2005. évi XLVII. törvény 17. § (1) és (3) bekezdésének, valamint a szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 2. § (6) bekezdésének, a 10. § (1) bekezdésének, az R. I. számú melléklete 5/c) pontjának minden tekintetben megfelel.
Osztotta viszont az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség álláspontját abban a tekintetben, hogy a szakértői intézet a segédszemélyzet díját olyan iratmellékletek másolásáért is felszámította, melyek nem képezik a szakvélemény szükségszerű részeit.
Az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet R.II. mellékletének 4. pontja akként rendelkezik, hogy a segédszemélyzet díjaként - jelen esetben a szakvélemény leírásáért - oldalanként 300 Ft + 27% áfa, azaz összesen bruttó 381 Ft számolható el.
A szakvélemény szükségszerű részét képezi nyilvánvaló módon a megvizsgálandó személy korabeli egészségi állapotára vonatkozó valamennyi orvosi dokumentum, továbbá a szakértő megállapításait tartalmazó rész. Az is magától értetődő, hogy a szakértőnek ismernie kell valamennyi jogszabályt, melynek tükrében állást kell foglalnia, vajon megfelelt-e a dolgozó a súlyos mozgáskorlátozottság kritériumainak, avagy sem. A jogszabályok azonban nem részei a szakvéleménynek. A vizsgált személy nyomozás során rögzített tanúvallomásai pedig nem az eldöntendő szakkérdéssel összefüggésben tartalmaznak információkat, hanem az egyes terheltek cselekvőségével kapcsolatosan. Ekként a jogszabályi kivonatok és a tanúkihallgatási jegyzőkönyvek szakvéleményben való rögzítése szükségtelen volt, így a leírásért megalapított díjrészt ezen oldalakra számított összeggel kell csökkenteni.
Jelen esetben öt oldal leírásáért, illetőleg másolásáért számítható fel a segédszemélyzet díja.
Mivel a másodfokú bíróság a segédszemélyzet munkadíjának összegét 5 x 381 Ft = 1905 forint bruttó összegre megváltoztatta, így az előterjesztett szakvélemény vonatkozásában összesen bruttó 13 564 Ft a szakértői díj összege, amelyet a bűnügyi költségek közé be kell jegyezni, illetve utalni a szakértő részére.
Mindezek alapján az ítélőtábla - a Be. 347. § (1) bekezdés szerint tanácsülésen eljárva a törvényszék végzését a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a költségre vonatkozóan megváltoztatta, míg egyebekben helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bpkf.332/2016/2.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére