• Tartalom

1330/2016. (VII. 1.) Korm. határozat

1330/2016. (VII. 1.) Korm. határozat

a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól1

2016.07.02.

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a hazai filmipar és filmkultúra további fejlesztésének és gazdagításának elősegítése, valamint a terület hatékony működtetése érdekében szükséges kormányzati koordináció ellátása érdekében – 2016. július 1. napjától – Andrew G. Vajnát a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezi ki.

2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében

a) szakmailag felügyeli az állami tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra működtetését, javaslatot tesz további fejlesztésükre,

b) javaslatot tesz a hazai mozgóképszakma hosszú távú fejlődését biztosító képzési rendszer kialakítására,

c) javaslatot tesz a filmipart is érintő szerzői jogi kalózkodással szembeni, valamint a közös jogkezelők működését érintő jogszabályokra és kormányzati intézkedésekre,

d) koncepciót dolgoz ki a film- és szórakoztatóiparnak a turizmus területével összefüggő fejlesztési irányaira,

e) indokolt esetben javaslatot tesz a vonatkozó jogszabályi környezet módosítására.

3. A kormánybiztos feladatkörében eljárva

a) a feladatának elvégzése érdekében figyelemmel kíséri és segíti az audiovizuális politikáért, illetve a mozgóképszakmáért felelős kormányzati szervek tevékenységét,

b) véleményezi a feladatával összefüggő kormány-előterjesztéseket,

c) részt vesz a feladatához kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken,

d) közreműködik a mozgóképszakmát érintő kormány-előterjesztések előkészítésében.

4. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök kabinetfőnöke irányítja.

5. A kormánybiztos e tevékenységét díjazás nélkül látja el.

6. A kormánybiztos tevékenységét titkárság nem segíti.

7. A Kormány felhívja az irányítása alatt álló szerveket, intézményeket, hogy a kormánybiztos feladatának ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássák a kormánybiztos rendelkezésére.

8. Ez a határozat 2016. július 1-jén lép hatályba.

9.2

1

A határozatot az 1249/2018. (V. 25.) Korm. határozat 10. pontja hatályon kívül helyezte 2018. május 26. napjával.

2

A 9. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére