• Tartalom

1355/2016. (VII. 7.) Korm. határozat

1355/2016. (VII. 7.) Korm. határozat

a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról

2016.07.08.

A Kormány a turizmussal kapcsolatos állami feladat- és intézményrendszer átalakításához szükséges intézkedésekről szóló 1156/2016. (III. 31.) Korm. határozat végrehajtása érdekében

1. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy készítsenek áttekintést és ennek alapján adjanak tájékoztatást a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosnak és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának a hatályos Éves Fejlesztési Keretben és annak tervezett módosításában foglalt konstrukciók megjelölésével

a) az elsődlegesen turizmusfejlesztésre irányuló, valamint

b) a turisztikai fejlesztési vonatkozású

fejlesztési célokról, a támogatható tevékenységekről és az ezekre tervezett forrásokról, továbbá a megvalósításra kijelölt szervezetekről vagy pályázói körről, kiegészítve az egyes közbeszerzések státuszával;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: 2016. július 15.

2. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy vizsgálják meg az egyes prioritásokban a turisztikai fejlesztések támogatásának lehetőségét, és tájékoztassák a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztost és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját a vizsgálat eredményéről, különösen a támogatható tevékenységekről, valamint a rendelkezésre álló források összegéről;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: 2016. július 15.

3. felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, hogy az 1. pontban érintett operatív programok prioritásainál gondoskodjanak

a) előzetes egyeztetési lehetőség biztosításáról a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos részére a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság napirendjén szereplő turisztikai tárgyú előterjesztések tekintetében,

b) egyeztetési, véleményezési és javaslattételi lehetőség biztosításáról a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. vezérigazgatója számára a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok, különösen a felhívások előkészítése tekintetében,

Felelős: az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt miniszterek

Határidő: folyamatos

c) arról, hogy a turisztikai tárgyú felhívások döntés-előkészítő bizottságaiban a turizmussal kapcsolatos állami feladatok ellátásáért felelős személyek közül egy fő tagként, egy fő megfigyelőként részt vegyen;

Felelős: az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt miniszterek

Határidő: folyamatos

4. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, a Vidékfejlesztési Program, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program, az Európai Területi Együttműködés (ETE) Programok prioritásai tekintetében biztosítsák az egyeztetés, véleményezés lehetőségét a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója számára, annak érdekében, hogy a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználása a nemzeti turizmusfejlesztési koncepcióval összhangban történjen;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: folyamatos

5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegye lehetővé azt, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség kijelölt munkavállalói állami projektértékelői jogviszony keretében bevonásra kerüljenek a turisztikai tárgyú projektek értékelésébe;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatos

6.1

1

A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére