• Tartalom

1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat

1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozat

a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat módosításáról1

2016.07.14.

1. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat] 1. pont e) és f) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A Kormány)

e) egyetért azzal, hogy a KÖFOP 1. és 2. prioritása keretében megvalósítani tervezett kiemelt projekteket akkor lehet megvalósítani, ha
ea) a projekt megvalósítása megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 3. § 23. pontjának megfelelően 2016. szeptember 12-ig, a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozat 1. melléklete szerint átalakuló intézmények által megvalósítandó projektek esetén 2016. december 12-ig megkezdték,
eb) az adott projektet a támogatást igénylő saját teljesítésében valósítja meg, vagy
ec) a projekt megvalósításához szükséges beszerzés központosított közbeszerzés keretében történik,
f) egyetért azzal, hogy ha a 2. melléklet szerinti valamely, az 1. vagy a 2. prioritás keretében nevesített projekt az e) alpont szerinti feltételek egyikének sem felel meg, akkor a KÖFOP végrehajtásáért felelős irányító hatóság (a továbbiakban: irányító hatóság) éves fejlesztési keret módosítására tett javaslata alapján az érintett projekt éves fejlesztési keretben lévő nevesítése törlésre kerül,”

szerint módosul.

3.1. 1. pont

3.1.1. g) alpontjában az „a KÖFOP végrehajtásáért felelős irányító hatóság (a továbbiakban: irányító hatóság)” szövegrész helyébe az „az irányító hatóság” szöveg,

3.1.2. k) alpontjában a „május 25.” szövegrész helyébe a „szeptember 30.” szöveg,

3.2. 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat

3.2.1. C:2 mezőjében a „13,75” szövegrész helyébe a „3,00” szöveg,

3.2.2. C:3 mezőjében a „14,00” szövegrész helyébe a „4,00” szöveg,

3.2.3. C:7 mezőjében a „2,25” szövegrész helyébe az „1,687” szöveg,

3.2.4. C:10 mezőjében a „13,50” szövegrész helyébe a „11,50” szöveg,

3.2.5. C:11 mezőjében a „3,20” szövegrész helyébe a „2,40” szöveg,

3.2.6. C:12 mezőjében a „17,50” szövegrész helyébe a „13,125” szöveg,

3.2.7. C:14 mezőjében a „9,96” szövegrész helyébe a „8,448” szöveg,

3.2.8. C:16 mezőjében a „6,00” szövegrész helyébe az „5,46” szöveg,

3.2.9. C:17 mezőjében az „1,50” szövegrész helyébe az „1,364” szöveg,

3.2.10. C:18 mezőjében a „3,50” szövegrész helyébe a „2,50” szöveg,

3.2.11. C:19 mezőjében az „5,65” szövegrész helyébe az „5,148” szöveg,

3.2.12. C:21 mezőjében a „11,00” szövegrész helyébe a „9,00” szöveg,

3.2.13. C:23 mezőjében a „13,00” szövegrész helyébe a „9,75” szöveg,

3.2.14. C:24 mezőjében a „10,35” szövegrész helyébe a „7,762” szöveg,

3.2.15. C:25 mezőjében a „18,10” szövegrész helyébe a „13,575” szöveg,

3.2.16. C:26 mezőjében a „12,70” szövegrész helyébe a „9,525” szöveg,

3.2.17. C:27 mezőjében a „3,44” szövegrész helyébe a „2,58” szöveg,

3.2.18. C:28 mezőjében a „13,50” szövegrész helyébe a „10,125” szöveg,

3.3. 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat

3.3.1. C:4 mezőjében a „9,20” szövegrész helyébe a „6,90” szöveg,

3.3.2. B:5 mezőjében a „megújítása és működési környezetének” szövegrész helyébe az „és belső képzési rendszerének” szöveg,

3.3.3. C:5 mezőjében a „2,90” szövegrész helyébe az „1,55” szöveg,

3.3.4. E:5 mezőjében a „május” szövegrész helyébe a „július” szöveg,

3.3.5. E:6 mezőjében az „április” szövegrész helyébe a „Meghirdetve: 2016. június” szöveg,

3.3.6. E:8 mezőjében a „2016.” szövegrész helyébe a „Meghirdetve: 2016.” szöveg,

3.3.7. E:9 mezőjében a „2016.” szövegrész helyébe a „Meghirdetve: 2016.” szöveg,

3.3.8. E:10 mezőjében a „2016. április” szövegrész helyébe a „Meghirdetve: 2016. június” szöveg,

3.3.9. E:11 mezőjében a „május” szövegrész helyébe az „augusztus” szöveg,

3.3.10. C:12 mezőjében a „6,50” szövegrész helyébe a „4,875” szöveg,

3.3.11. C:18 mezőjében a „8,00” szövegrész helyébe a „6,00” szöveg,

3.3.12. E:18 mezőjében a „május” szövegrész helyébe a „július” szöveg,

3.4. 1. melléklet 3. pontjában foglalt táblázat

3.4.1. E:2 mezőjében a „2016. április” szövegrész helyébe a „Meghirdetve: 2016. június” szöveg,

3.4.2. E:6 mezőjében a „2015. december” szövegrész helyébe a „2016. február” szöveg,

3.5. 2. mellékletében foglalt táblázat

3.5.1. C:4 mezőjében a „Vámhivatal” szövegrész helyébe a „Vámhivatal vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.2. C:7 mezőjében a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság” szövegrész helyébe a „Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.3. D:7 mezőjében a „2,25” szövegrész helyébe az „1,687” szöveg,

3.5.4. C:8 mezőjében a „Hatóság” szövegrész helyébe a „Hatóság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.5. C:11 mezőjében a „Részvénytársaság” szövegrész helyébe a „Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.6. D:11 mezőjében a „3,20” szövegrész helyébe a „2,40” szöveg,

3.5.7. C:12 mezőjében a „Földművelésügyi Minisztérium, Földmérési és Távérzékelési Intézet, Miniszterelnökség, Igazságügyi Minisztérium” szövegrész helyett a „Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.8. D:12 mezőjében a „17,50” szövegrész helyébe a „13,125” szöveg,

3.5.9. F:12 mezőjében a „Bírósági Integrált Informatikai” szövegrész helyébe a „Budapesti Ingatlan-nyilvántartási Információs” szöveg,

3.5.10. D:14 mezőjében a „9,96” szövegrész helyébe a „8,448” szöveg,

3.5.11. D:16 mezőjében a „6,00” szövegrész helyébe az „5,46” szöveg,

3.5.12. D:17 mezőjében az „1,50” szövegrész helyébe a „11,364” szöveg,

3.5.13. D:18 mezőjében a „3,50” szövegrész helyébe a „2,50” szöveg,

3.5.14. C:19 mezőjében a „Belügyminisztérium” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.15. D:19 mezőjében az „5,65” szövegrész helyébe az „5,148” szöveg,

3.5.16. C:20 mezőjében a „Főigazgatóság, valamint területi és helyi szervei” szövegrész helyébe a „Főigazgatóság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.17. D:21 mezőjében a „11,00” szövegrész helyébe a „9,00” szöveg,

3.5.18. C:23 mezőjében a „Társaság” szövegrész helyébe a „Társaság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.19. D:23 mezőjében a „13,00” szövegrész helyébe a „9,75” szöveg,

3.5.20. C:24 mezőjében a „Társaság” szövegrész helyébe a „Társaság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.21. D:24 mezőjében a „10,35” szövegrész helyébe a „7,762” szöveg,

3.5.22. C:25 mezőjében a „Földművelésügyi Minisztérium, Földmérési és Távérzékelési Intézet, Belügyminisztérium, Miniszterelnökség” szövegrész helyébe a „Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.23. D:25 mezőjében a „18,10” szövegrész helyébe a „13,575” szöveg,

3.5.24. D:26 mezőjében a „12,70” szövegrész helyébe a „9,525” szöveg,

3.5.25. C:27 mezőjében a „Részvénytársaság” szövegrész helyébe a „Részvénytársaság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.26. D:27 mezőjében a „3,44” szövegrész helyébe a „2,58” szöveg,

3.5.27. C:28 mezőjében a „Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Főigazgatóság vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.28. D:28 mezőjében a „13,50” szövegrész helyébe a „10,125” szöveg,

3.5.29. B:31 mezőjében az „élelmiszerláncbiztonsági” szövegrész helyébe az „élelmiszerlánc-biztonsági” szöveg,

3.5.30. C:31 mezőjében a „Földművelésügyi Minisztérium, Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal” szövegrész helyébe a „Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.31. C:32 mezőjében a „Minisztérium, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Országgyűlés Hivatala” szövegrész helyébe a „Minisztérium vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.32. C:33 mezőjében az „Egyetem” szövegrész helyébe az „Egyetem vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.33. C:34 mezőjében az „Egyetem” szövegrész helyébe az „Egyetem vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.34. D:35 mezőjében a „9,20” szövegrész helyébe a „6,90” szöveg,

3.5.35. C:42 mezőjében a „Miniszterelnökség” szövegrész helyébe a „Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.36. C:43 mezőjében az „Államkincstár” szövegrész helyébe az „Államkincstár vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.37. D:43 mezőjében a „6,50” szövegrész helyébe a „4,875” szöveg,

3.5.38. C:44 mezőjében a „Belügyminisztérium” szövegrész helyébe a „Belügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.39. C:45 mezőjében az „Ügynökség” szövegrész helyébe az „Ügynökség vagy az általa vezetett konzorcium” szöveg,

3.5.40. D:48a mezőjében a „8,00” szövegrész helyébe a „6,00” szöveg

lép.

4. Hatályát veszti az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. pont

a) d) és l) alpontja,

b) h) alpontjában az „és f)” szövegrész.

5. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozathoz

1.     Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 33. sora helyébe a következő sor lép és a táblázat a következő 34–37. sorral egészül ki:

 

(A)

(B)

(C)

(D)

(E)

(1.)

(Felhívás azonosító jele)

(Felhívás neve)

[Felhívás keretösszege
(Mrd Ft])

(Felhívás meghirdetésének módja)

(Felhívás meghirdetésének tervezett ideje)

33.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése

1,35

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

34.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A pénzbeli ellátások megállapításával kapcsolatos központi szakrendszerek továbbfejlesztése

4,00

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

35.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása

5,00

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

36.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A hatáskör átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok

8,00

kiemelt

Meghirdetve: 2015. szeptember

37.

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez

8,50

egyszerűsített

2016. augusztus

a)    1. pontjában foglalt táblázat
aa)    B:10 mezőjében a „(kormányablak, települési ügysegéd, közvetlen kiszolgálás)” szövegrész,
ab)    29. sora,
b)    2. pontjában foglalt táblázat 17. sora.

2. melléklet az 1369/2016. (VII. 13.) Korm. határozathoz

1.     Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat 2. és 3. sora helyébe a következő sorok lépnek:

 

(A)

(B)

(C)

(D)

(E)

(F)

(1.)

(Felhívás azonosító jele)

(Projekt megnevezése)

(Támogatást igénylő neve)

[Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)]

(Projekt benyújtásának várható ideje)

(Szakmai elvárások)

2.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

3,00

2016

A projekt célja:
1. A szolgáltató kormányhivatali modell továbbfejlesztése, bevezetése, különös figyelemmel a járási hivatalok, települési ügysegédi rendszer megerősítésére, valamint a kormányablakok működésére.
2. A központi hivatalok, háttérintézmények átalakítása keretében a közigazgatási hatáskörök racionalizálása, ehhez kapcsolódóan az állami feladatkataszter továbbfejlesztése.

3.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Hatósági eljárások és hatósági jogalkalmazási gyakorlat felülvizsgálata és egyszerűsítése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

4,00

2016

1. A projekt célja a közigazgatási eljárásokkal összefüggő folyamatok egyszerűsítése, egységesítése, újraszervezése jogi és módszertani eszközökkel, valamint informatikai megoldásokkal.
2. A projekt beavatkozásának tárgyát alapvetően a közigazgatás alapfeladataként jelentkező hatósági eljárások jelentik. A projekt keretében megtörténik az ügyfelek terheinek, a hatóságok feladatainak, valamint a hatósági folyamatoknak a hatékonyság és az elektronizálhatóság szempontjából végzett felülvizsgálata és racionalizálása.
3. A projekt beavatkozásának területei különösen
3.1. a hatósági eljárások kötelező bizonyítási eszközeinek felülvizsgálata, megszüntetése,
3.2. a hatósági eljárások automatizálásának lehetőségei,
3.3. az egyes hatósági nyilvántartásokhoz történő hozzáférés, és a nyilvántartások adattartalmának felülvizsgálata, racionalizálása,
3.4. az eljárások adminisztrációs folyamatainak egységesítése,
3.5. egységes közigazgatási hatósági szankciórendszer megalkotása,
3.6. a másodfokú hatósági hatáskörök felülvizsgálata, megszüntetése,
3.7. a területi közigazgatás hatósági ellenőrzési tevékenységének felülvizsgálata,
3.8. a hatósági eljárások ügyintézési határidejének csökkentése,
3.9. a hatósági folyamatok támogatása informatikai megoldásokkal,
3.10. a hatósági ügyek intézésében részt vevő személyi állomány feladatellátásának képzésekkel és módszertani eszközökkel történő segítése.
4. A projekt célja továbbá a törvényességi felügyelettel összefüggő elektronikus kapcsolattartás továbbfejlesztésének elősegítése.

2.     Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

 

(A)

(B)

(C)

(D)

(E)

(F)

(1.)

(Felhívás azonosító jele)

(Projekt megnevezése)

(Támogatást igénylő neve)

[Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)]

(Projekt benyújtásának várható ideje)

(Szakmai elvárások)

10.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

11,50

2016

1. A projekt célja intelligens integrált kormányhivatali szakrendszer (iX) kialakítása, amely a strukturált adatokra épülve biztosítja
1.1. az e-űrlapos benyújtást mind önkiszolgáló, mind ügyintéző útján történő ügyvitel esetén,
1.2. a nyilvántartott adatok automatikus átkérhetőségét,
1.3. az algoritmizálható eljárási cselekmények automatizálhatóságát, és
1.4. a tényleges egyablakos ügyintézés kialakíthatóságát (mindezt az aktív korúak jövedelempótló támogatásával kapcsolatos ügyintézés újraszervezéssel egybekötött korszerűsítésén a gyakorlatban is bemutatva).
2. A projekt további célja az e-űrlapok és csatolmányaik egységes kezelésének megvalósítása, amely a kormányhivatal egészére biztosítja az egységes nyilvántartást, az ügyfelek felé kialakítja a „hiteles helyet”, ahol az elektronikusan létrehozott határozatok az arra jogosultak számára megtekinthetők (lehetővé téve olyan megoldások alkalmazását, amellyel csökkenthető a hitelesítetten kiküldendő papír iratok aránya).
3. A projekt keretében megvalósul az ügyfélkapcsolat-menedzselési rendszer kialakítása, amely a jelenlegi ügyfélszolgálati időpontfoglalás helyett a kormányhivatali rendszer egészére lehetővé teszi a megfelelő időgazdálkodást (vezetők számára a vezénylést, ügyintéző, ügyfél számára még a nem ügyfélszolgálati esetekben is a megfelelő időpont egyeztetést), és megoldottá válik a meghatalmazottak figyelembe vétele az elektronikus ügyintézésben (is).
4. A projekt eredményeként – a racionalizálás folytán csökkenő specializáció miatt (mivel egy ügyintézőnek a járásban már többféle feladattal kell foglalkoznia) – felértékelődik a tudástár, így az új követelmények szükségessé teszik annak jelentős továbbfejlesztését.

3.     Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat F:21 mezője helyébe a következő a mező lép:

 

 

(F)

 

 

(Szakmai elvárások)

(21.)

(KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15)

„1. A projekt célja az egységes kormányhivatali hálózati rendszer kialakítása, amelynél bármely kormányhivatali munkahely (beleértve települési ügysegédet) bármely feladatra kijelölhető és bármely szolgáltatást elérheti, ha megfelelő jogosultsága van hozzá. A szakrendszeri szolgáltatások egy ellenőrzött ponton jól meghatározható külső szolgáltatásként jelenhetnek meg az egységes kormányhivatali rendszer számára.
2. A projekt eredménye az egységes elérés menedzselési rendszer, amelynél a személyi állomány nyilvántartása, azonosítása, jogosultságainak dinamikus kezelése a rendszer egészére megvalósul.
3. A projekt keretében megvalósul az egységes szolgáltatás, üzemeltetés támogatása, amelynél a kritikussá váló informatikai szolgáltatások (lévén, ha papírmentessé válik a működés, a követelmények lényegesen megnőnek) kézbentartásához szükséges háttér kerül kialakításra.
4. További cél az aláírás minta alapú hitelesítés kialakítása a kormányablakokban.”

4. Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat a következő 32a–32d. sorokkal egészül ki:

 

(A)

(B)

(C)

(D)

(E)

(F)

(1.)

(Felhívás azonosító jele)

(Projekt megnevezése)

(Támogatást igénylő neve)

[Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)]

(Projekt benyújtásának várható ideje)

(Szakmai elvárások)

32a.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése

Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,35

2016

1. A projekt keretében megvalósul a külgazdasági és külügyi igazgatás, illetve intézményrendszere kiemelt alapfolyamatainak felülvizsgálata, a megszerzett eredmények alapján a folyamatok újraszervezése, egyszerűsítése, szabályozás- és szervezetfejlesztése, értékelése és minősítésének javasítása, kiemelt figyelemmel a vállalati és speciális ügyfélkör számára biztosított közszolgáltatások és ügyintézés hatékonyabbá és eredményesebbé tételére.
2. Kiemelt célkitűzés a külgazdasági feladatát érintő szakmai feladatellátás, ideértve különösen a befektetés-ösztönző és működő-tőke vonzó, valamint a külkereskedelmi kapcsolattartást biztosító közszolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfolyamatokat támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztését, amelyek révén magasabb színvonalú szolgáltatást tud biztosítani a külgazdasági és külügyi intézményrendszer a vállalkozások és a külgazdaság szempontjából kiemelt ügyfelek számára.
3. A projekt keretében kialakításra kerül a Külgazdasági és Külügyminisztériumra és az irányítása alá tartozó intézményrendszerre kiterjesztett vezetői információs rendszer (VIR), amely megalapozottabbá teszi a külgazdasági és külügyi igazgatással kapcsolatos döntési folyamatokat, továbbá hozzájárul a külgazdasági feladatok ellátását biztosító közigazgatási keretrendszer fejlesztéséhez. Ehhez kapcsolódóan kialakítása kerül a rendszer működéséhez és a biztonságos adattovábbításhoz szükséges informatikai keretrendszer.
4. A fejlesztés során felülvizsgálatra kerülnek az állami szintű (diplomáciai) protokolláris kapcsolattartás ügyfolyamatai, és kibővítésre kerülnek az átszervezett folyamatok elektronikus támogatásának lehetőségei.
5. A projekt keretében fejlesztésre kerülnek a vállalkozásokat és speciális ügyfélcsoportokat érintő tájékoztatási és információs eszközök.

32b.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A pénzbeli ellátások megállapításával kapcsolatos központi szakrendszerek továbbfejlesztése

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

4,00

2016

A projekt célja:
1. az egészségbiztosítási járulékkezelésnél áttérni az integrált kormányhivatali szakrendszerhez illeszkedő elektronikus ügyintézésre, amelyhez szükséges
a) a folyamat újratervezése,
b) a nyilvántartási és feldolgozási rendszer lecserélése,
c) az adatforrást jelentő egészségügyi nyilvántartások kiegészítése,
2. egyes, az egészségbiztosításhoz köthető kormányhivatali eljárások elektronizálása, hatásköri átcsoportosításból adódó változtatások elvégzése,
3. a hatásköri átalakításokhoz kapcsolódódó, a szociális ellátások egységes áttekintését lehetővé tevő fejlesztések, ennek részeként adatkapcsolati szabványok és gépi elérési felületek kialakítása.

32c.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

5,00

2016

A projekt célja a kormányhivatalok hatékony irányításához szükséges információ és elemzési háttér biztosítása, ennek részeként
1. adattárház kialakítása gazdálkodási és működési adatkörökre,
2. elemzési szolgáltatások kialakítása a különböző vezetői szintek igényének figyelembevételével,
3. gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése, az ügyfelek fizetési lehetőségeinek bővítéséhez szükséges kormányhivatal szintű fejlesztések (a befizetések követésének fejlesztése),
4. munkaállomások beszerzése,
5. az e-számla kezelés bevezetése.

32d.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A hatáskör átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok

Miniszterelnökség vagy az általa vezetett konzorcium

8,00

2016

A projekt célja:
1. az új kormányhivatali hatásköri elosztáshoz történő illeszkedés érdekében, egyes alkalmazások fejlesztése és integrálása (pl. munkaügyi rendszer, környezetvédelmi rendszer stb.),
2. szerverterem konszolidáció: ahol a korábbi központi hivatali szakrendszer területi kiszolgálókat vett igénybe, szükséges ezek áttelepítése a kormányhivatal megfelelő megyei központjába, illetve a szerverpark konszolidálása,
3. munkaállomások beszerzése.

5.     Az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat 36. sora helyébe a következő sor lép:

 

(A)

(B)

(C)

(D)

(E)

(F)

(1.)

(Felhívás azonosító jele)

(Projekt megnevezése)

(Támogatást igénylő neve)

[Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)]

(Projekt benyújtásának várható ideje)

(Szakmai elvárások)

36.

KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16

A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-
gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése

Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy az általa vezetett konzorcium

1,55

2016

1. A projekt keretében felülvizsgálatra és átalakításra kerül a Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodása és a belső szakmai képzési rendszere, valamint az ehhez kapcsolódó működési, szabályozási és oktatási környezet biztosítása.
2. A projekt célja a külügyi igazgatást és a külképviseleteket érintő személyügyi folyamatok rendszerszintű megújítása. Felülvizsgálatra és újraszervezésre kerülnek a külügyi és külgazdasági igazgatást, továbbá külképviseleti működést támogató, ágazati stratégiai szemléletű emberi erőforrás-gazdálkodás belső ügyfolyamatai, továbbá az ezeket érintő szabályozási környezet és azok módszertani megalapozása.
3.1. A projekt célkitűzése a külgazdasági és külügyi intézményrendszerében a szervezeti tudásbázis megerősítése, a közfeladat-ellátást támogató ágazati kutatási-elemzési tevékenység fejlesztése, valamint kapacitásának bővítése, továbbá ehhez kapcsolódóan korszerű ágazati tudásmenedzsment-rendszer kialakítása. A fejlesztések révén jelentősen javul a külügyi és külgazdasági igazgatásban, kiemelten Magyarország külképviseletein a diplomáciai és gazdaságdiplomáciai feladatokat ellátó közszolgálati tisztviselők munkavégzését támogató információs bázisok intézményrendszeren belüli rendelkezésre állása.
3.2. A fejlesztés fontos részét képezi a külügyi és diplomáciai tudástranszfer aktivizálását elősegítő nemzetközi együttműködések kiszélesítése, a korszerű külgazdasági és külügyi feladatellátás fejlesztési lehetőségeit vizsgáló ágazati szakmai kutatások lefolytatása, valamint ezekhez kapcsolódóan kutató-elemzői adatbázis-rendszer kialakítása.

6.     Hatályát veszti az 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozat 2. mellékletében foglalt táblázat
a)    29. és 48. sora,
b)    C:30 mezőjében a „(konzorciumi partner: Földművelésügyi Minisztérium)” szövegrész.
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. július 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére