PÜ BH 2016/139
PÜ BH 2016/139
2016.06.01.
Nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik az öröklési szerződés, ha azt a felek annak tudatában kötik, hogy az örökhagyó közeli halálára nagy bizonyossággal számítani lehet, ezért a szerződéses örökös elenyésző tartás vagy egyéb szolgáltatás fejében jut hozzá a szerződésben kikötött, többnyire jelentős vagyoni értékhez [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 200. § (2) bek.].
[1] A felperes az örökhagyó egyetlen gyermeke, a II. rendű alperes az örökhagyó házastársa, az I. rendű alperes a II. rendű alperes leánya.
[2] Az örökhagyót 2011. május 20. és 25. között jelentős fogyás miatt kórházi kezelésben részesítették. Ekkor a kolonoszkópos vizsgálat tumoros elváltozást diagnosztizált. A sebészeti konzílium által javasolt lézeres tágítást az örökhagyó nem vállalta. 2011. május 26-án az örökhagyó kifejezett orvosi tanács ellenére az otthonába távozott. Állapotrosszabbodás miatt újabb kórházi felvételére 2011. június 16-án került sor. A kórházi vizsgálat során a kórházban rögzítették, hogy az örökhagyó elaggott, leromlott egészségi állapotban van, ismert tumoros megbetegedéssel. A műtétet azonban aneszteziológiai szempontból ellenjavallottnak találták. Erre tekintettel aktív onkológiai kezelés nélkül 2011. június 24-én az örökhagyót otthonába bocsátották. 2011 júniusától az örökhagyó teljes ellátásra szorult.
[3] A felperes az örökhagyó közelében lakott, vele rendszeresen tartotta a kapcsolatot, gondozta a kertjét, az ingatlanához 2011 júniusáig kulcsa volt. Júniusban az alperesek a zárat lecserélték. A felperes az örökhagyó betegségével nem volt tisztában, arról az alperesek nem tájékoztatták, de állapotromlását észlelte, amiatt természetgyógyászt is hívott hozzá.
[4] 2011. július 21-én az örökhagyó és az I. rendű alperes közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött. A közjegyzőt a szerződés megkötése céljából az II. rendű alperes kereste fel, és előzetesen a szerződés tartalmát ő beszélte meg vele.
[5] A szerződésben tényként rögzítették a következőket: az örökhagyó egészségi állapota nagyon megromlott, magáról gondoskodni nem tud. Felesége is közel 80 éves és teljes egészében a ház és a férje körüli teendőket ellátni nem tudja. Az örökhagyónak egyetlen gyermeke van, aki bár közel lakik hozzá, nem foglalkozik vele, betegsége idején meg sem látogatta, segíteni pedig semmit nem segített. Az örökös az örökhagyó házastársának a gyermeke, közöttük szeretetteljes kapcsolat volt, és mióta segítségre, támogatásra van szükség, mindig mellettük áll. Az örökhagyó kizárólagos tulajdonosa a per tárgyává tett ingatlannak.
[6] A szerződésben az örökös kötelezettséget vállalt arra, hogy az örökhagyó részére élete végéig természetbeni tartási szolgáltatásokat nyújt az örökhagyó tulajdonában álló ingatlanban. Ennek keretében étkezést, a háztartás körében szükséges teendőket, így mosást, vasalást , a ház és az örökhagyó rendben és tisztában tartását, továbbá a kert művelésére vonatkozóan is kötelezettséget vállalt. A szerződés szerint az örökös biztosítja továbbá az örökhagyó részére a gyógyszereket, valamint a gyógykezelést, halála esetén illő módon történő eltemettetéséről gondoskodik. A szolgáltatások részletesebb körülírását a szerződő felek mellőzték arra hivatkozással, hogy azokat az örökös hosszabb ideje az örökhagyó teljes megelégedésére nyújtja a részére (4. pont).
[7] A szerződés 5. pontjának rendelkezései szerint az örökhagyó minden ingó és ingatlan vagyona kizárólagos örökösévé az I. rendű alperest nevezte meg, a II. rendű alperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten.
[8] A szerződés 9. pontjában az örökhagyó kijelentette, hogy a felperest végrendeleti juttatásban részesíteni nem kívánja, illetve jelen szerződésével kívánja rendezni azt az elmaradását, hogy megtérítse házastársa részére az általa együtt töltött évek során az ingatlanába befektetett sok munkát és külön vagyoni beruházást.
[9] Az örökhagyó 2011. július 26-án elhunyt. A közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével a hagyatékát az öröklési szerződés alapján az I. rendű alperesnek adta át a II. rendű alperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten.
[10] A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes által megkötött öröklési szerződés érvénytelen, a hagyaték tárgyát képező ingatlant törvényes öröklés jogcímén megszerezte.
[11] Érvelése szerint nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző az olyan kötelezettség vállalása, amelynek a teljesítésére a szerződő félnek nincs lehetősége. Az alperesek pedig a szerződés aláírásakor – az örökhagyó egészségügyi állapotának ismeretében – egyértelműen tisztában voltak azzal, hogy a tartást nem kell teljesíteni. Álláspontja szerint a szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző voltát önmagában alátámasztja az örökséggel szemben nyújtott megfelelő ellenszolgáltatás hiánya. Amennyiben ugyanis az I. rendű alperes teljesítette volna a kötelezettségét, annak értéke 5 napra vetítve az 5000 forintot nem haladta volna meg, ez pedig egyértelműen aránytalan az ingatlan 14 390 000 forintos értékéhez, valamint a lakossági folyószámlán fellelhető 607 206 forint pénzösszeghez képest. Hivatkozott arra, hogy az öröklési szerződés indokaként megfogalmazott okok nem felelnek meg a valóságnak.
[12] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint az öröklési szerződés nem ütközött nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, mert nem idegen személyek között jött létre; nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésről csak abban az esetben lehet szó, ha az örökhagyó eltartását idegen vállalja, olyan időpontban, amikor azzal lehet számolni, hogy az örökhagyó eltartásáról már nem kell gondoskodnia.
[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó és az I. rendű alperes mint örökös között 2011. július 21-én létrejött öröklési szerződés érvénytelen, az örökhagyó ingatlan hagyatékát a felperes törvényes öröklés jogcímén megszerezte.
[14] Kifejtette, hogy azt kellett vizsgálnia, hogy az öröklési szerződés megkötésekor az örökhagyó szenvedett-e olyan gyógyíthatatlan betegségben, amire tekintettel közeli halálára lehetett számítani. A 2011. június 24-én kelt zárójelentés, a felek személyes nyilatkozatai, a tanúk vallomásai alapján bizonyítottnak találta, hogy az örökhagyó 2011 júniusában olyan állapotban volt, hogy már nem tudott felkelni az ágyából, fürdetésre, pelenkázásra, teljes ellátásra szorult, enni nem tudott megfelelően. Megállapította, hogy a szerződéskötés napján az örökhagyó egészségügyi állapota miatt számítani lehetett közeli halálára. Megítélése szerint ezt a jelentős mértékű egészségromlást az alperesek észlelték, az örökhagyó egészségi állapotával tisztában voltak és annak tudatában kötötte meg vele az I. rendű alperes az öröklési szerződést. A megállapított tényállásból az elsőfokú bíróság azt a jogi következtetést vonta le, hogy a szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, ezért érvénytelen.
[15] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
[16] Érvelése szerint az elsőfokú bíróság elfogadta a felperes álláspontját, és azt vizsgálta, hogy az alperesek tudomással bírtak-e az örökhagyó közeli halálának időpontjáról, figyelmen kívül hagyta azonban a szerződéskötés körülményeit, az örökhagyó akaratát, a felek személyes körülményeit és ezért téves következtetésekre jutott.
[17] A másodfokú bíróság okfejtése szerint nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek azt az öröklési szerződést lehet tekinteni, amelynek megkötésekor a szerződéses örökös tudta vagy biztos alappal következtethetett arra, hogy a vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesíteni. Egymagában az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége, amely viszonylag nem hosszú idő után halálát eredményezi, az érvénytelenség megállapítására nem ad alapot. Nem tekinthető ugyanis nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközőnek, ha az eltartó, azaz itt a szerződéses örökös a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő eltartott (örökhagyó) állapotának ismeretében vállalja a teljes ellátását, gondozását, ennek teljesítése ugyanis olyan jelentős, sokszor rendkívüli igénybevétellel járó terhet ró az eltartóra (szerződéses örökösre), amelyet sok esetben a legközelebbi hozzátartozók sem vállalnak.
[18] Álláspontja szerint meghatározó jelentősége nemcsak annak volt az adott ügyben, hogy a szerződés megkötésekor az alperesek tudtak-e az örökhagyó közeli halálának időpontjáról. A felperesnek nem csupán azt kellett bizonyítania, hogy az I. rendű alperes a szerződés megkötésének időpontjában számíthatott az örökhagyó közeli halálára, gyógyíthatatlan megbetegedése miatt, hanem azt is, hogy pusztán anyagi előnyök elérése céljából állapodott meg vele, holott tudta, hogy a kötelezettségét csak igen rövid ideig kell teljesítenie.
[19] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a szerződés megkötésének időpontjában az alperesek az örökhagyó visszafordíthatatlan egészségi állapotáról tudomással bírtak. Ez azonban – megítélése szerint – önmagában nem eredményezi a szerződés érvénytelenségét, azt ugyanis a felperes nem bizonyította a perben, hogy a szerződés megkötésekor az I. rendű alperes tisztában volt azzal, hogy a szerződéses kötelezettsége teljesítésének reális lehetősége sem áll fenn.
[20] A másodfokú bíróság szerint kétségtelen, hogy 2011 májusától az örökhagyó már súlyos állapotban volt, halála időpontjának bekövetkezése azonban nem volt előre látható. Ennek indokaként a következőkre hivatkozott: a háziorvos tanúkénti kihallgatásakor megerősítette, hogy a végleges diagnózis a klinikán elkészült, az örökhagyó halálára számítani lehetett. Júniusban vizsgálta az örökhagyót utoljára, akkor pontosan nem lehetett tudni, de várható volt az örökhagyó halála. A kórházi zárójelentésekből sem állapítható meg olyan adat, amiből következtetés vonható le a halál közeli időpontjára. Az alperesek személyes meghallgatásukkor arról nyilatkoztak, hogy ebben az orvosok is bizonytalanok voltak, a felperes pedig azt adta elő, hogy az orvosokkal nem beszélt. Mindezekből következően a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a szerződéskötés időpontjában nem volt egyértelműen nyilvánvaló, hogy az I. rendű alperesnek a vállalt kötelezettségét csak igen rövid ideig kell teljesítenie.
[21] A másodfokú bíróság hivatkozott arra is, hogy 2011 májusától az örökhagyó fekvőbetegként külső szemlélő számára konstans állapotban volt, ebben az időpontban már teljes ellátásra, legelemibb emberi szükségleteit illetően is segítségre szorult, amelyet a vele egyidős házastársa nem volt képes teljeskörűen nyújtani. A felperes személyes nyilatkozatából arra a következtetésre jutott, hogy az örökhagyó gondozásra szoruló állapotával tisztában volt, és azzal is, hogy az örökhagyót felfekvései miatt mozgatni, júniustól pedig már pelenkázni kellett, amit az alperesek oldottak meg. Megítélése szerint a peradatok nem támasztják alá a felperesnek azt a hivatkozását sem, hogy az örökhagyót az alperesek elzárták, mert Sz. A. tanú kihallgatása során azt adta elő, hogy amikor csöngettek a II. rendű alperes az örökhagyóhoz való bejutást lehetővé tette a számukra.
[22] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy ilyen körülmények mellett életszerű és okszerű volt az örökhagyó részéről a szerződés megkötése. Az I. rendű alperes által önmagában ilyen bizalmi viszonyt feltételező személyes ápolási tevékenységgel is együtt járó kötelezettség felvállalása a társadalom által elfogadott alapelveket nem sérti, különös tekintettel arra, hogy a felperes nem nyújtott ilyen jellegű segítséget az örökhagyónak élete utolsó szakaszában. A szerződés szerinti, az örökhagyó akaratán alapuló kötelem a társadalom alapvető normáiba, így a jóerkölcsbe nem ütközik, nem áll szemben a társadalmi közfelfogással az, amikor a gyógyíthatatlan beteg szerződéssel igényel ápolást.
[23] A másodfokú bíróság hivatkozott arra is, hogy az öröklési szerződés jellegéből következik az, hogy a szerződés megkötésekor teljesen bizonytalan, hogy a kötelezettnek milyen jellegű szolgáltatásokat, mennyi ideig kell teljesítenie, és ehhez képest az örökhagyó által átruházott ellenszolgáltatás értéke arányban áll-e a nyújtott szolgáltatásokkal. Jelen esetben a szerződés megkötését követő napokban az örökhagyó elhunyt, így a szerződéses örökös rövid ideig teljesített szolgáltatás ellenében valójában nagyobb részben ellenszolgáltatás nélkül jelentős vagyoni értéket kapott. Nem volt kizárt azonban az sem, hogy a kötelezett által nyújtott szolgáltatás nemcsak napokban, hanem hónapokban megtestesülő komoly emberi erőfeszítést igénylő szolgáltatás nyújtását jelenti. Utóbb megállapítható aránytalanság viszont nem vezethet a szerződés érvénytelenségének megállapítására.
[24] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő ítéletet, ha pedig a rendelkezésre álló adatok alapján ez nem lehetséges, akkor a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárásra és új határozat meghozatalára.
[25] Érvelése szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékokat egyoldalúan értékelte, valótlan az a következtetése, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem lehetett arra számítani, hogy csak rendkívül rövid ideig kell az örökhagyó tartását biztosítani. Az örökhagyó betegsége köztudottan hat hónapon belül fatális kimenetelű volt. Ez az időtartam pedig a várható örökség nagyságára tekintettel is megalapozza az öröklési szerződésnek a nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző voltát.
[26] Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartását célozta.
[27] A felülvizsgálati kérelem alapos.
[28] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (2) bekezdése szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. A bírói gyakorlat szerint a tartási, öröklési szerződés nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe önmagában amiatt, hogy azt a felek az eltartott (örökhagyó) gyógyíthatatlan betegségének a tudatában kötik, és éppen a szerződés alapján biztosított a saját maga ellátására már többnyire nem, vagy csak részben képes eltartott (örökhagyó) intenzív ápolása és gondozása (BH 2011.111.).
[29] Abban az esetben azonban, ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő örökhagyó már olyan állapotban van, hogy arra tekintettel a szerződéses örökös bizonyossággal számíthatott annak kifejezetten rövid időszakon belül – közeli időpontban – bekövetkező halálára, így nem kellett azzal számolnia, hogy tartási kötelezettségének bizonytalan ideig kell eleget tennie, és ténylegesen értékelhető ellenszolgáltatás nélkül, azaz súlytalan szolgáltatás fejében kíván hozzájutni az öröklési szerződésben kikötött ellenszolgáltatáshoz, a szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző volta megállapítható (BH 2002.310.).
[30] Mindazonáltal a bírói gyakorlat az öröklési szerződések nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütköző voltának megítélése során értékeli a szerződéskötés egyéb körülményeit is, így különösen azt, ha annak megkötésére az eltartott (örökhagyó) kifejezett kívánságára kerül sor (BH 1989.230.), ha közeli hozzátartozójára a gondozásával összefüggésben nem számíthat (BH 2002.267., 2006.284.), vagy ha az eltartó (szerződéses örökös) már a szerződés megkötése előtt viszonylag hosszabb ideje jelentős értékű szolgáltatásokat vagy intenzív ellátást nyújtott az eltartottnak (BH 2004.59., 2007.188.).
[31] Az adott esetben e körülmények egyike sem állt fenn.
[32] A perbeli esetben a felperesre hárult annak a bizonyítása, hogy az örökhagyó közeli halálával számolni lehetett, erről a szerződéses örökös tudomással bírt, és a szerződés célja az volt, hogy tényleges tartás és kockázat nélkül az I. rendű alperes megszerzi az örökhagyó vagyonát, amelyre egyébként a törvényes öröklés rendje szerint az örökség megnyíltakor már nem lenne lehetősége.
[33] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes sikeresen bizonyította: a szerződés megkötésekor az örökhagyó közeli halálával bizonyossággal lehetett számolni, és a szerződés valós célja nem az örökhagyó tartása volt.
[34] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a tényállás megállapításához szükséges mértékben feltárta, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok ismételt összevetésével abból eltérő következtetésekre jutott. A bizonyítékok felülmérlegelésére a másodfokú bíróságnak van lehetősége, azonban ilyenkor a másodfokú bíróságnak részletesen számot kell adnia arról, hogy milyen okból jutott az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontra.
[35] A Pp. 270. § (2) bekezdése és a Pp. 275. § (3) bekezdése összevetéséből adódó helyes értelmezés szerint a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére már nincs lehetőség. A jogerős ítéletnek a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértő volta csak akkor állapítható meg, ha az ügyben eljáró bíróságok – a jelen ügyben a másodfokú bíróság – a bizonyítékok mérlegelése, illetve újramérlegelése során a logika szabályaival ellentétes, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetéseket von le.
[36] A Kúria álláspontja szerint ez a perbeli esetben megállapítható volt. A másodfokú bíróság egyes körülményeknek indokolatlanul tulajdonított jelentőséget, egyes bizonyítékokat nem a súlyuknak megfelelően vagy egyáltalán nem értékelt, ezért okszerűtlenül vonta le azt a következtetést, hogy a perbeli szerződés nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe.
[37] Ezzel kapcsolatban a Kúria a következőkre mutat rá:
[38] arra nincs peradat, hogy az örökhagyó 2011 májusát megelőzően tartásra szorult volna. Az viszont peradat, hogy az örökhagyót 2011. május 20-án rossz egészségi állapota, jelentős fogyása miatt vették fel a kórházba (klinikára). A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy rosszindulatú vastagbéldaganata van, a daganat átterjedt a májra, azt az áttétek gyakorlatilag teljesen kitöltik. Az örökhagyó a további kezelés elől elzárkózott, a klinikáról saját felelősségére távozott. Állapotának további romlása miatt 2011. június 16-án ismét kórházi kezelésben részesült. Az tudott, hogy a betegsége ismertté válásától kezdve az állapota rohamosan romlott, a betegség lefolyásának lassítását célzó orvosi beavatkozásokat nem vette igénybe, idővel nem is volt műthető állapotban. A felek személyes előadása, és a kihallgatott tanúk is megerősítették, hogy a szerződés megkötésének időszakában már állandó pelenkázásra szorult, feküdt, etetni kellett, igen legyengült állapotban volt. Tény, hogy az örökhagyó a szerződés megkötését követő öt nap elteltével elhunyt.
[39] A tanúként kihallgatott háziorvos szerint a júniusi végleges diagnózis elkészülte után ugyan pontosan nem lehetett tudni, hogy mikor, de várható volt a halála (15. sorszámú jkv.). Ennek indokát (néhány hónap alatt húsz kilót fogyott, a májában több áttét volt, műtétet nem javasoltak) is adta. Ezzel összefüggésben a II. rendű alperes előadta, hogy a tanútól tudták: ne számítsanak semmi jóra, az örökhagyó a diagnosztizált betegségébe lehet, hogy néhány nap, lehet, hogy fél év alatt bele fog halni (9. sorszámú jkv.).
[40] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság okszerűtlenül vonta le azt a következtetést, hogy az örökhagyó rövid időn belül bekövetkező halálára ilyen körülmények között nem lehetett alappal számítani. Az, hogy valaki közeli halálára bizonyosan számítani lehet, ugyanis nem azt jelenti, hogy a halál konkrét időpontja is nagy valószínűséggel megbecsülhető, hanem azt, hogy annak bekövetkeztére napokon – vagy legalábbis fél évet sem meghaladó – igen rövid időn belül reálisan számítani lehet.
[41] A jogerős ítéletben foglaltakkal szemben súlytalan az alperesek azon egyoldalú személyes előadása, hogy az örökhagyó betegsége végkimenetelével kapcsolatban az orvosok is bizonytalanok voltak. A nyilatkozatukkal szemben a bizonyítási eljárás eredményeképpen az volt megállapítható, hogy az örökhagyó betegségének a végkimenetelével a megállapított diagnózis és az örökhagyó rohamosan romló állapota alapján nemcsak az orvosok, hanem ők is tisztában voltak.
[42] A másodfokú bíróság ugyan hivatkozott arra, hogy a szerződéskötés körülményeit is értékelni kell, de ebben a körben nem vette figyelembe, hogy az örökhagyó súlyos betegsége csak 2011 májusában derült ki, intenzív ápolásra csak rohamosan romló állapotával összefüggésben volt szükség. Maga az I. rendű alperes adta elő, hogy az örökhagyó az utolsó hónapig viszonylag jó állapotban volt, és csak a második kórházi kezelés után romlott hirtelen az állapota (9. sorszámú jkv.). Következésképpen az I. rendű alperes a szerződéskötést megelőzően az örökhagyót csak viszonylag rövid ideig gondozhatta, illetve – a szerződés 4. pontjában írtakkal szemben – nem volt szükség arra, hogy a szerződésben rögzített tartási szolgáltatásokat nyújtsa. Hozzá kell tenni, hogy ez részéről a szerződésben foglaltak szerint azért sem történhetett meg, mert budapesti lakóhelye és munkája miatt saját előadása szerint is csak a hétvégéket töltötte az örökhagyónál (9. sorszámú jkv.).
[43] A per adatai nem igazolták azt sem, hogy a szerződés megkötésére kifejezetten az örökhagyó kívánságára került sor. Egyfelől az ilyen igény nem értékelhető, ha amögött kizárólag végintézkedési szándék van, másrészről a per adatai inkább arra utalnak, hogy a szerződés megkötése az alperesek számára volt fontos, mert az örökhagyó halála előtt számukra kedvező jogi helyzetet kívántak teremteni, amelyben az örökhagyó vagyonát a szerződéses örökös örökli.
[44] Ezt a következtetést támasztja alá: az öröklési szerződésnek a felperest érintő, részben valótlan kitétele; az örökhagyónak az a kijelentése, hogy a szerződéssel házastársával szembeni kötelezettségének kíván eleget tenni; a II. rendű alperes személyes nyilatkozata, amely szerint a szerződés célja a róluk való gondoskodás volt (9. sorszámú jkv.); F. Zs. és Sz. A. alperesek által nem vitatott tanúvallomása, amely szerint az II. rendű alperes egy beszélgetés során előttük kijelentette, hogy neki és leányának az örökhagyó halála után több kell, mint a II. rendű alperest megillető haszonélvezeti jog (11. sorszámú jkv.). Tény az is, hogy a közjegyzőt nem a szerződéses örökös, hanem a II. rendű alperest kereste fel, ő beszélte meg vele a szerződés tartalmát, az örökhagyó és az I. rendű alperes már csak aláírták a korábban elkészített szerződés tervezetét, amit a közjegyző az örökhagyó lakására kivitt.
[45] A Kúria utal arra is, hogy – szemben a másodfokú bíróság megállapításaival – az örökhagyó a hozzá közel lakó felperesre is számíthatott. A felperesnek az alperesek által az eljárás során soha kétségbe nem vont előadása szerint, mielőtt az alperesek a zárat lecserélték, az örökhagyót rendszeresen látogatta, törődött vele, számára természetgyógyászt keresett, gondozta a kertjét. A felperes és az örökhagyó közötti kapcsolat a zár lecserélése után sem szakadt meg.
[46] Ezek a bizonyítékok külön-külön nem, de együttesen és a többi bizonyítékkal összevetve, azokkal összhangban értékelve alkalmasak voltak a felperes azon álláspontjának alátámasztására, hogy a szerződő feleket nem az örökhagyó tényleges tartásának a szándéka vezette, hanem az, hogy az örökhagyó vagyonát nyilvánvalóan rövid ideig tartó formális tartás fejében az I. rendű alperes megszerezze.
[47] Megállapítható tehát, hogy a perbeli szerződés valós kockázati elemet a I. rendű alperes számára nem tartalmazott, alappal számíthatott arra, hogy csak igen rövid ideig kell szerződéses kötelezettségeinek eleget tennie. Szándéka arra irányult, hogy súlytalan szolgáltatás fejében hozzájuthasson az örökhagyó hagyatékához. A társadalmi közfelfogás szerint az ilyen körülmények között megkötött öröklési szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik, és mint ilyen, semmis.
[48] A Kúria mindezért a jogszabálysértőnek bizonyult jogerős ítéletet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint a felperes kérelme folytán tárgyaláson meghozott ítéletével a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság jogszabályoknak megfelelő ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Pfv. I. 20.145/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás