• Tartalom

14/2016. (V. 25.) MvM rendelet

14/2016. (V. 25.) MvM rendelet

a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről1

2018.02.06.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1.2 felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: azon büntetlen előéletű természetes személy, akit e rendeletben meghatározottak alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium névjegyzékbe vett, rendelkezik az e rendelet szerinti felsőfokú végzettséggel, közbeszerzési gyakorlattal és – független szaktanácsadó esetében – felelősségbiztosítással, továbbá aki tevékenysége folyamatos gyakorlásához a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók kötelező közbeszerzési szakmai képzéséről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerinti képzésen (a továbbiakban: közbeszerzési szakmai képzés) igazoltan részt vett;

2.3 kérelmező: azon természetes személy, aki e rendelet szerint felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként történő névjegyzékbe vételét kezdeményezi;

3. közbeszerzési tevékenység: mindazon tevékenységek összessége, amely közbeszerzési eljárások előkészítésével, lefolytatásával, közbeszerzési szerződések teljesítésével és módosításával, valamint a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokban az eljárás résztvevőit terhelő egyéb kötelezettségek végrehajtásával, illetve őket illető jogosultságok gyakorlásával kapcsolatosan az ajánlatkérő oldalán felmerül, továbbá a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztériumban végzett, a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előkészítésére irányuló közbeszerzési-szakmai feladatok ellátása;

4. nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, aki tevékenységét kizárólag egy ajánlatkérő részére, munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszonyban, vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban látja el; a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó külön meghatalmazás nélkül, a munkaviszonya, közszolgálati, közalkalmazotti, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszonya, vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonya alapján képviseli munkáltatóját a közbeszerzési eljárásokban.

2.4 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele

2. § (1)5 Azon természetes személyek, akik e rendelet hatálybalépését megelőzően e rendeletben meghatározott közbeszerzési tevékenységet vagy közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, jogszabályban feljogosított szerv részére végzett folyamatba épített közbeszerzési-jogi ellenőrzésben, hirdetmények ellenőrzésében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással kapcsolatos ellenőrzésben, minőségellenőrzési tevékenységben, utóellenőrzésben vagy utólagos ellenőrzésben érdemi tevékenységet végeztek, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottságnál döntőbiztosi tevékenységet végeztek, az 1. melléklet szerinti dokumentum kitöltésével nyújthatják be a névjegyzékbe vétel iránti kérelmüket a közbeszerzésekért felelős miniszternek.

(2)6 A kérelmező a névjegyzékbe vétel iránti kérelme benyújtásával egyidejűleg igazolja, hogy

a) rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges felsőfokú végzettséggel,

b) rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges – különösen a 3–4. §-okban meghatározott módon igazolt – közbeszerzési gyakorlattal,

c) rendelkezik felelősségbiztosítással [kivéve az 5. § (3) bekezdés szerinti esetet],

d) teljesítette a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók kötelező közbeszerzési szakmai képzésére vonatkozó követelményeket és

e) a névjegyzékbe vétel díját befizette.

(3)7

(4)8 Az (1) és (2) bekezdésben foglalt okiratok teljeskörűsége és megfelelősége esetén a közbeszerzésekért felelős miniszter a kérelmezőt felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként a Kbt. 195. § (6) bekezdése alapján névjegyzékbe veszi. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nyilvántartásba vételéről szóló határozatot a közbeszerzésekért felelős miniszter a Közbeszerzési Hatóságnak tájékoztatásul megküldi. A Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 187. § (2) bekezdés u) pontja alapján honlapján közzéteszi a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó 9. § (2) bekezdése szerinti adatait.

(5)9 Az (1)–(4) bekezdés alapján névjegyzékbe vett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tevékenységüket a névjegyzékbe vétel időpontjától számított két évig gyakorolhatják.

(6)10 A névjegyzékbe vételt kizárólag olyan természetes személy kezdeményezheti, aki felsőfokú – főiskolai vagy egyetemi – végzettséggel és e rendeletben meghatározott, igazolt gyakorlattal rendelkezik, valamint a közbeszerzési szakmai képzést igazoltan teljesítette.

(7)11 Ha a kérelmező névjegyzékbe vételét nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként kéri, erről a kérelemben külön nyilatkoznia kell, egyúttal meg kell jelölnie munkáltatóját, valamint kérelméhez csatolnia kell a munkaviszonya vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonya fennállására vonatkozó munkáltatói igazolást.

(8)12 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékbe vételhez 15 továbbképzési tanulmányi pont szükséges.

(9)13 Ha adott időszakban nem kerül meghirdetésre kellő számú, létszámú és tanulmányi pontszámú képzés, a közbeszerzésekért felelős miniszter közleményt tesz közzé arról, hogy a kérelmezők meghatározott időszakban beadott névjegyzékbe vételi (megújítási) kérelem esetében átmenetileg mentesülnek a (8) bekezdés szerinti kötelező közbeszerzési szakmai képzésre vonatkozó igazolási kötelezettség alól.

3. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képező közbeszerzési gyakorlat igazolása

3. § (1) A kérelmező közbeszerzési gyakorlatát a munkáltatói jogokat gyakorló személy vagy az általa kijelölt személy által kiadott és aláírt igazolással, megbízási jogviszonyban ellátott tevékenység esetén a megbízó által kiállított és aláírt referencia nyilatkozattal igazolhatja. Az igazolásnak ki kell térnie arra is, hogy a kérelmező az igazolás kiállítója – vagy az általa képviselt szervezet – által indított, lebonyolított, vagy ellenőrzött közbeszerzési eljárásban érdemben részt vett, azt érdemben felügyelte, vagy annak érdemi ellenőrzését, minőségellenőrzését, utóellenőrzését vagy utólagos ellenőrzését (a továbbiakban: ellenőrzési tevékenység) végezte. Ha a kérelmező a tevékenységét olyan személy vagy szervezet részére munkaviszony, munkavégzésre vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony vagy megbízási jogviszony keretében végezte, aki a közbeszerzési eljárások lebonyolítását vagy az ellenőrzési tevékenységet megbízási vagy egyéb jogviszony keretében jogosult ajánlatkérő vagy ellenőrzésre feljogosított szerv részére végezni, az igazolást ezen szervezet is kiállíthatja, feltéve, hogy ehhez csatol az ajánlatkérőtől vagy az ellenőrzésre feljogosított szervtől származó nyilatkozatot, amelyből megállapítható, hogy a kérelmező számára az adott eljárás tekintetében igazolt tevékenységre az adott szervezet az ajánlatkérőtől vagy ellenőrzésre feljogosított szervtől megbízást, illetve megrendelést kapott. A nyilatkozatot a megbízó szervezet a kérelmező kérésére öt munkanapon belül köteles kiállítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott, közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolás kiállítója büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy jogosult az igazolás kiadására és az igazolás tartalma a valóságnak megfelel.

(3)14 A kérelmező közbeszerzési gyakorlatát a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: régi Kbt.) 6. § (1) bekezdése, továbbá a Kbt. 5–7. §-a szerinti ajánlatkérőnél vagy ezek megbízásából a kérelem benyújtását megelőző három éven belül összesen legalább huszonöt közbeszerzési eljárásban folytatott közbeszerzési tevékenység bemutatásával igazolhatja, melyből legalább tizenöt közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vonatkozik.

(4) A kérelmező közbeszerzési tevékenységre vonatkozó gyakorlatát igazolhatja munkajogviszony, közszolgálati, közalkalmazotti, kormánytisztviselői vagy állami tisztviselői jogviszony, egyéb foglalkoztatási jogviszonyban vagy megbízási jogviszony alapján közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, jogszabályban feljogosított szerv részére végzett folyamatba épített közbeszerzési-jogi ellenőrzésben, minőségellenőrzési tevékenységben, utóellenőrzésben, vagy utólagos ellenőrzésben történő érdemi részvétel is.

(5) E § alkalmazásában közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolításaként nem vehető figyelembe a régi Kbt. szerinti keretmegállapodásos eljárás régi Kbt. 110. § (3) és (4) bekezdése szerinti második részére vonatkozó eljárási cselekmények, így a verseny újranyitásával, közvetlen megrendeléssel, valamint a konzultációval történő szerződéskötés, továbbá az egyedi közbeszerzési szerződés megkötésére irányuló, Kbt. 105. § (1) és (2) bekezdése szerinti eljárási cselekmények.

(6)15 Az e § szerinti esetben a közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz a névjegyzékbe vétel feltételeinek. A közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell az alábbi információkat:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az eljárást megindító hirdetmény megjelenésének napja, hirdetmény közzététele nélküli eljárásban az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldésének napja,

ae) a hirdetménnyel induló eljárások esetében az eljárást megindító hirdetmény azonosító száma;

af) az eljárás eredményéről szóló tájékoztató megjelenésének napja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenység pontos megjelölése,

c) azt, hogy sor került-e az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatban olyan jogorvoslati eljárásra, amelyben jogerősen jogsértést állapítottak meg,

d) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(7) Nem vehető figyelembe közbeszerzési gyakorlatként az olyan közbeszerzési eljárással kapcsolatban kifejtett tevékenység, amellyel összefüggésben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek és jogerősen jogsértés került megállapításra.

(8) A (7) bekezdés szerinti szabályt nem kell alkalmazni, ha a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy nem az ő tevékenysége vezetett a jogsértéshez.

(9)16 Az ellenőrzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az információkat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz a névjegyzékbe vétel feltételeinek, így:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az ellenőrzési ügy iktatószáma/ügyszáma,

ae) az ellenőrzés befejezésének időpontja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenységnek és az ellenőrzés típusának pontos megjelölését,

c) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(10) A közbeszerzésekért felelős miniszter az e § szerinti igazolásban feltüntetett, a közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó adatokat ellenőrzi, az ellenőrzési tevékenység körében megadott adatok ellenőrzése céljából az ellenőrzésre feljogosított szervtől információt kérhet. Ha az igazoláson szereplő közbeszerzési eljárás a Közbeszerzési Adatbázisban nem szerepel, az adott közbeszerzési eljárás a kérelmező gyakorlatának igazolásaként nem fogadható el.

4. § (1) A kérelmezőnek nem szükséges a 3. § (3) bekezdésében meghatározott közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítását igazolnia, ha a kérelem benyújtását megelőző három éven belül legalább ötven közbeszerzési eljárás tekintetében az 1. § 3. pontja szerinti közbeszerzési tevékenységre, vagy ellenőrzési tevékenységre vonatkozó referenciával rendelkezik.

(2)17 A közbeszerzési eljárások teljes körű lebonyolítása körében egy adott közbeszerzési eljárás előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatban kifejtett, 1. § 3. pontja szerinti különböző tevékenységek a közbeszerzési gyakorlattal szemben támasztott követelmények teljesítése szempontjából a a névjegyzékbe vétel során csak egyszer vehetők figyelembe. Az ellenőrzési tevékenység körében egy adott közbeszerzési eljárás több szakaszával kapcsolatban megvalósult, vagy több típusú ellenőrzés (minőség-ellenőrzés, szabályossági ellenőrzés, utóellenőrzés, utólagos ellenőrzés) a közbeszerzési gyakorlattal szemben támasztott követelmények teljesítése szempontjából külön-külön is figyelembe vehető. Egy közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati eljárással összefüggő képviseleti tevékenység jogorvoslati szakaszonként külön-külön figyelembe vehető azzal, hogy ugyanazon közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslati tevékenység egy kérelmező szempontjából csak egyszer vehető figyelembe.

(3)18 E § szerinti esetben a közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz a névjegyzékbe vétel feltételeinek. Így a közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy közbeszerzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell az alábbi információkat:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az eljárást megindító hirdetmény megjelenésének napja, hirdetmény közzététele nélküli eljárásban az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldésének napja,

ae) a hirdetménnyel induló eljárások esetében az eljárást megindító hirdetmény azonosító száma,

af) az eljárás eredményéről szóló tájékoztató megjelenésének napja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenység pontos megjelölése,

c) azt, hogy sor került-e az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatban olyan jogorvoslati eljárásra, amelyben jogerősen jogsértést állapítottak meg,

d) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(4) Nem vehető figyelembe közbeszerzési gyakorlatként az olyan közbeszerzési eljárással kapcsolatban kifejtett tevékenység, amellyel összefüggésben jogorvoslati eljárást kezdeményeztek és jogerősen jogsértés került megállapításra.

(5) A (4) bekezdésben foglalt szabályt nem kell alkalmazni, ha a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy nem az ő tevékenysége vezetett a jogsértéshez.

(6)19 Az ellenőrzési tevékenységre vonatkozó közbeszerzési gyakorlatra vonatkozó igazolásnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a kérelmező eleget tesz a névjegyzékbe történő bejegyzés feltételeinek, így:

a) a kérelmező mely közbeszerzési eljárással összefüggésben fejtette ki a hivatkozott tevékenységet, a következők szerint:

aa) az ajánlatkérő neve,

ab) az eljárás tárgyának megnevezése,

ac) az eljárás fajtája,

ad) az ellenőrzési ügy iktatószáma/ügyszáma,

ae) az ellenőrzés befejezésének időpontja,

b) az igazolt eljárással összefüggésben a kérelmező által ellátott tevékenységnek és az ellenőrzés típusának pontos megjelölését,

c) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására [3. § (2) bekezdés].

(7) A közbeszerzésekért felelős miniszter az e § szerinti igazolásban feltüntetett, közbeszerzési tevékenység igazolására vonatkozó adatokat ellenőrzi, az ellenőrzési tevékenység körében megadott adatok ellenőrzése céljából pedig az ellenőrzésre feljogosított szervtől információt kérhet. Ha az igazoláson szereplő közbeszerzési eljárás a Közbeszerzési Adatbázisban nem szerepel, az adott közbeszerzési eljárás a kérelmező gyakorlatának igazolásaként nem fogadható el.

(8) Ha a kérelmező közbeszerzési tevékenységét a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztériumban végzett, a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályok előkészítésére irányuló közbeszerzési-szakmai feladatok ellátásával kívánja igazolni, az igazolásnak azt kell tartalmaznia, hogy a kérelmező a hivatkozott közbeszerzési tevékenységet legalább két évig folyamatosan végezte, illetve végzi, valamint tartalmaznia kell, hogy ennek körében

a) a kérelmező milyen típusú tevékenységet végzett, és

b) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására.

(9)20 Ha a kérelmező a közbeszerzési tevékenységét a Közbeszerzési Döntőbizottságnál végzett döntőbiztosi tevékenység ellátásával kívánja igazolni, az igazolásnak azt kell tartalmaznia, hogy a kérelmező a hivatkozott közbeszerzési tevékenységet legalább két évig folyamatosan végezte, illetve végzi, valamint tartalmaznia kell

a) azt, hogy ennek körében a kérelmező milyen típusú tevékenységet végzett, és

b) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására.

(10)21 Ha a kérelmező a közbeszerzési tevékenységét hirdetmények ellenőrzésében vagy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással kapcsolatos ellenőrzésben szerzett tapasztalattal kívánja igazolni, az igazolásnak azt kell tartalmaznia, hogy a kérelmező a hivatkozott közbeszerzési tevékenységet legalább három évig folyamatosan végezte, illetve végzi, valamint tartalmaznia kell

a) azt, hogy ennek körében a kérelmező milyen típusú tevékenységet végzett, és

b) az igazolás kiállítójának büntetőjogi felelőssége tudatában tett és aláírásával igazolt nyilatkozatát, amely szerint az igazolás kiállítója jogosult az igazolás kiadására.

4. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képező felelősségbiztosítás

5. § (1)22 A névjegyzékbe vétel feltétele, hogy a kérelmező természetes személy, vagy a munkáltatója rendelkezzen olyan felelősségbiztosítási szerződéssel, amely legalább évi ötven millió forint, és káreseményenként legalább huszonöt millió forint összeghatárig fedezetet biztosít a kérelmező felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenysége körében okozott károkra. A felelősségbiztosításon a kérelmező természetes személynek név szerint, biztosítottként kell szerepelnie. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a Közbeszerzési Döntőbizottság és a bíróság által kiszabott olyan bírságokra, valamint a támogatásból megvalósuló közbeszerzések kapcsán a jogsértés miatt az ajánlatkérőt a támogatás vagy annak egy része elvesztésével ért kár megtérítésére, amelyért a szaktanácsadó felel.

(2)23 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó köteles a közbeszerzésekért felelős miniszternek bejelenteni, ha a kötelező felelősségbiztosítására vonatkozó adataiban változás állt be, a változást követően haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül. Ha a változás következtében a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem felel meg az (1) bekezdés szerinti feltételeknek, a közbeszerzésekért felelős miniszter határozatban törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékéből. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékből való törléséről szóló határozatot a közbeszerzésekért felelős miniszter a Közbeszerzési Hatóságnak tájékoztatásul megküldi.

(3)24 Az (1) bekezdéstől eltérően a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókra vonatkozó felelősségbiztosítás a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókénti névjegyzékbe vételnek nem feltétele.

5. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége

6. § (1) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárások szakszerű lefolytatását segíti elő.

(2)25 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárás előkészítése és lefolytatása során a közbeszerzési szakértelmet biztosítja, a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadás körébe eső feladatokat személyesen köteles ellátni. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás során szorosan együttműködik az eljárás tárgya szerinti, pénzügyi, jogi vagy egyéb szakértelmet biztosító személyekkel, szervezetekkel, azok közbeszerzési tevékenységét segíti. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárással kapcsolatos valamennyi feladata vonatkozásában kizárólag a közbeszerzési szakértelem biztosításáért felel. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem felel a közbeszerzési eljárás során a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső (így különösen az eljárás tárgya szerinti, műszaki-szakmai, piacismereti, pénzügyi és jogi szakértelem körébe eső) közbeszerzési tevékenységek teljesítésének szakszerűségéért és megfelelőségéért. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az általa nyújtott szaktanácsadói tevékenység keretében ismerteti azon Kbt. és végrehajtási rendeletei által szabályozott követelményeket, amelyeket a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső személyeknek és szervezeteknek a közbeszerzési tevékenységük során az általuk biztosított szakértelem körében be kell tartaniuk.

(3)26 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó attól az időponttól válik jogosulttá felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként tevékenység folytatására, amely időponttal a közbeszerzésekért felelős miniszter névjegyzékbe vette.

(4)27 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége körében aláírásával és a névjegyzékbe vétel során kapott lajstromszámát feltüntető pecséttel látja el a közbeszerzési eljárás során keletkezett, a (6) bekezdésben meghatározott dokumentumokat. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó aláírásával igazolja a közbeszerzési eljárásban történő személyes részvételét, továbbá az eljárás alapjául szolgáló iratok személyes ellenőrzését, és felelősséget vállal az eljárás – kizárólag közbeszerzési szempontú – szakszerűségéért és a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályoknak való megfelelőségéért. Az e bekezdésben foglalt aláírást, illetve pecsétet elektronikus úton lefolytatott eljárás esetében helyettesíti a közbeszerzési eljárás lebonyolítására szolgáló elektronikus rendszerben elektronikusan rögzített jóváhagyás is.

(5)28 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó – az eljárást megindító felhívás közzétételét vagy megküldését követő 48 órán belül – a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett elektronikus adatbázisban köteles feltüntetni azt a közbeszerzési eljárást, amelynek lebonyolításában közreműködik.

(6)29 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó aláírásával köteles ellátni

a) a közbeszerzési eljárást megindító felhívást és – a műszaki tervdokumentáció és az árazatlan költségvetés kivételével – a közbeszerzési dokumentumokat,

b) – elektronikusan benyújtott és felbontott ajánlatok esetében az elektronikus rendszer által generált bontási jegyzőkönyv kivételével – a bontási jegyzőkönyvet, a bírálóbizottsági munkáról készült jegyzőkönyvet és

c) az összegezést, összegezéseket.

(7) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a Kbt. 27. § (3) bekezdése szerinti esetben az eljárást megindító felhívásban nevét és lajstromszámát, a közbeszerzési dokumentumokban pedig nevét, levelezési címét, e-mail címét, valamint lajstromszámát feltünteti.

(8) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység megbízás alapján vagy munkaviszonyban, munkavégzésre vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban végezhető. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységének ellátása során szakmailag nem utasítható, feladatának ellátásáért felelősséggel tartozik.

(9) Ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó gazdasági társaság, ügyvédi iroda vagy bármilyen más egyéni vagy társas vállalkozás (a továbbiakban: vállalkozás) tagjaként vagy alkalmazottjaként tevékenykedik, úgy a megbízási szerződést a vállalkozás köti meg, de a megbízási szerződésben konkrétan meg kell jelölni a megbízás végrehajtásáért személyében felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót (több szaktanácsadó közreműködése esetén valamennyi szaktanácsadót). A megbízási szerződésben feltüntetett szaktanácsadókat ugyanazon vállalkozásnál tagi vagy alkalmazotti jogviszonyban álló más felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó akkor helyettesíthet, ha erre a megbízási szerződés lehetőséget ad.

(10)30 Ha a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó foglalkoztatási jogviszonya megszűnik, ennek tényét a megszűnéstől számított öt munkanapon belül köteles a közbeszerzésekért felelős miniszter részére bejelenteni, és egyben kérni a névjegyzékből történő törlését vagy a bejegyzés módosítását. A közbeszerzésekért felelős miniszter a bejegyzést akkor módosítja, ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a 11. § (3) bekezdése szerinti igazgatási szolgáltatási díjat megfizeti, és igazolja, hogy a jelen rendelet szerinti felelősségbiztosítással rendelkezik. A módosításról vagy törlésről szóló határozatot a közbeszerzésekért felelős miniszter a Közbeszerzési Hatóságnak tájékoztatásul megküldi.

(11) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a tevékenysége körében okozott kár megtérítéséért – ha más jogszabály a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jogviszonyát, illetve a foglalkozatási jogviszonya körében okozott kárért való felelősségét eltérően nem szabályozza – a Ptk. szabályai szerint felel.

(12)31 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenysége akkor terjedhet ki az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység végzésére is, ha a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ilyen tevékenység ellátására egyébként jogosult.

6. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók nyilvántartása

7. §32 A közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett névjegyzék hatósági nyilvántartás.

8. § (1) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tekintetében a közbeszerzésekért felelős miniszter látja el a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerint a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait.

(2)33 A névjegyzékbe történő bejegyzés hatálya a névjegyzékbe vételtől számított két évig tart. A névjegyzékbe történő bejegyzés megújítható. A névjegyzékbe történt bejegyzés megújítására a 11. § (2) bekezdésében foglalt eltéréssel a névjegyzékbe vételre vonatkozó szabályok az irányadóak azzal, hogy a kérelmező közbeszerzési gyakorlatát – ha azt a 3. § (3) bekezdése szerint igazolja, akkor az ott meghatározott követelményektől eltérően – a kérelem benyújtását megelőző három éven belül összesen legalább tizenöt közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására vagy legalább huszonöt közbeszerzési eljárás tekintetében az 1. § 3. pontja szerinti közbeszerzési tevékenységre vagy ellenőrzési tevékenységre vonatkozó referenciával igazolhatja.

9. § (1) A névjegyzéket a Kbt.-ben kijelölt szerv kereshető formában közzéteszi honlapján.

(2) A névjegyzék tartalmazza a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó

a) lajstromszámát,

b) nevét,

c) az 1. melléklet szerinti kérelmében feltüntetett elérhetőségeit,

d)34 névjegyzékbe vételének időpontját, valamint 2017. január 1-je előtt névjegyzékbe vett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó esetében az előzetes regisztráció időpontját,

e)35 a névjegyzékbe vétel hatálya lejártának időpontját, valamint 2017. január 1-je előtt névjegyzékbe vett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó esetében az előzetes regisztráció lejártának időpontját, és

f) a nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó esetében ennek tényét és a munkáltatóra vonatkozó adatokat (név, székhely).

10. §36 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó köteles a Kbt. 195. § (9) bekezdése szerinti körülményeiben bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a változástól számított öt munkanapon belül bejelenteni a közbeszerzésekért felelős miniszternek. Ha a változás következtében a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó vonatkozásában valamely, a Kbt. 195. § (9) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn, a közbeszerzésekért felelős miniszter határozatban törli a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékből. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékből való törléséről szóló határozatot a közbeszerzésekért felelős miniszter a Közbeszerzési Hatóságnak tájékoztatásul megküldi.

7. Igazgatási szolgáltatási díj

11. § (1)37 Az előzetes regisztráció igazgatási szolgáltatási díja hetvenötezer forint.

(2) A névjegyzékbe történt bejegyzés megújítása esetén az igazgatási szolgáltatási díj mértéke ötvenezer forint.

(3) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékben szereplő adatainak módosítását háromezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetése után kérelmezheti a közbeszerzésekért felelős miniszternél.

(4)38

(5) Az igazgatási szolgáltatási díj a kérelem elutasítása vagy visszavonása esetén nem kerül visszafizetésre.

(6) Az (1)–(3) bekezdés valamint a 14. § (3) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat a kérelem előterjesztésével egyidejűleg a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00294889-30000003 számú saját bevételek célelszámolási számla akkreditált közbeszerzési regisztráció megnevezésű számlára kell megfizetni. A díjak megfizetéséről a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium számlát vagy számlát helyettesítő bizonylatot nem állít ki.

(7) Az igazgatási szolgáltatási díj a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium saját bevétele, amelyet a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók közbeszerzési szakmai képzésére kell fordítani.

8. A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete

12. § (1) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testületét a közbeszerzésekért felelős miniszter hozza létre és gondoskodik a működés feltételeinek a biztosításáról.

(2) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testületének feladata a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók szakmai munkájának figyelemmel kísérése, a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók feladataira, eljárására vonatkozó szabályozás érvényesülésének, valamint gyakorlatának az értékelése és a szükséges javaslatok megtétele a közbeszerzésért felelős miniszter számára.

13. § (1) A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete kilenc főből áll, amelynek tagja a közbeszerzésekért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy, a közbeszerzésekért felelős miniszter által kijelölt további négy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, a Közbeszerzési Hatóság elnöke vagy az általa kijelölt személy, a Közbeszerzési Hatóság elnöke által kijelölt további egy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, valamint a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók közössége vagy önszerveződés alapján létrejött szervezetei által delegált további két személy.

(2)39 A Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadók Szakmai Testülete tagjai közül megválasztja a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács Kbt. 182. § (2) bekezdés j) pontja szerinti tagját.

9. Záró rendelkezések

14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba.

(2)40 A rendelet 1. § 1. és 4. pontjában meghatározott végzettséggel és kritériumokkal rendelkező természetes személy akkor jogosult az e rendelet hatálybalépését követően a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységet gyakorolni, ha az e rendelet szerinti, közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium által szervezett közbeszerzési szakmai képzésre vonatkozó feltételeknek eleget tesz. Ha a képzésre vonatkozó kötelezettségét a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nem teljesíti, a névjegyzékből törlésre kerül. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a közbeszerzési szakmai képzés megszervezéséig mentesülnek e kötelezettség teljesítése alól.

(3)41 Azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról szóló 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet [a továbbiakban: 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] szerinti előzetes regisztrációval rendelkeztek, az e rendelet szerinti névjegyzékbe vételüket e rendeletben foglaltak szerint kérhetik azzal, hogy esetükben az e rendelet szerinti első névjegyzékbe vétel során a közbeszerzési gyakorlat igazolása nem szükséges, és a névjegyzékbe vétel iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke negyvenezer forinttal mérséklődik, a névjegyzékbe vétel minden egyéb feltételét ugyanakkor teljesíteniük kell. Azok a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerinti előzetes regisztrációjukat a regisztráció lejárta miatt ismételten benyújtották, az e rendelet szerinti első névjegyzékbe vétel során mentesülnek az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól. A 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerint előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet szerinti előzetes regisztráció során kapott lajstromszámukat megtartják az e rendelet szerinti névjegyzékbe vétel során. A 46/2015. (XI. 2.) MvM rendelet alapján előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokban továbbra is eljárhatnak felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként, új megbízást azonban csak az e rendelet szerinti névjegyzékbe vételüket követően vállalhatnak.

(4) Az elektronikus adatbázis felállításáig a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók a 6. § (5) bekezdés szerinti kötelezettségüknek az eljárásoknak az erre a célra létrehozott, és a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium közleményében megjelölt funkcionális e-mail címre történő megküldésével tehetnek eleget.

(5)42 A Közbeszerzési Hatóság által vezetett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzék közhitelessége 2017. január 1. napjával megszűnik. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóknak a Közbeszerzési Hatóság honlapján 2017. január 1-jén elérhető adatait úgy kell tekinteni, mint amelyek a Kbt. 187. § (2) bekezdés u) pontja alapján tájékoztató jelleggel kerültek közzétételre, azokat a Közbeszerzési Hatóság 2017. január 1-je után is folyamatosan elérhetővé teszi, és a közbeszerzésekért felelős miniszter által tájékoztató jelleggel megküldött határozatok alapján folyamatosan aktualizálja.

(6)43 Azok a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik 2017. január 1-je előtt a közbeszerzésekért felelős miniszter által történt előzetes regisztráció alapján kerültek a Közbeszerzési Hatóság által nyilvántartásba vételre, az előzetes regisztráció tárgyában hozott határozatban foglaltak szerint, az abban meghatározott időpontig jogosultak a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység folytatására.

(7)44 Ha a 2017. január 1-je előtt a közbeszerzésekért felelős miniszter által előzetesen regisztrált felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról, valamint nyilvántartásba vételéről szóló határozat kijavítása vagy módosítása, vagy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó előzetes regisztrációjának, valamint névjegyzékből történő törlése válna szükségessé, akkor az erre vonatkozó határozatot a közbeszerzésekért felelős miniszter hozza meg. Ebben az esetben az előzetes regisztráció tárgyában hozott határozat kijavításáról, módosításáról, vagy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó előzetes regisztrációjának törléséről nem kell dönteni, a közbeszerzésekért felelős miniszter a nyilvántartásba vételről szóló határozat kijavításáról, módosításáról, vagy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nyilvántartásból való törléséről dönt.

(8)45 A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjára, az előzetes regisztrációról szóló határozat kijavítására, vagy módosítására, valamint az előzetes regisztráció törlésére vonatkozó, 2017. január 1-jén már folyamatban lévő eljárásokban a közbeszerzésekért felelős miniszter a 2017. január 1-jét követően hatályos szabályok szerint dönt.

(9)46 E rendeletnek a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet módosításáról szóló 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet (a továbbiakban: Mód. rendelet) által megállapított 5. § (1) bekezdése szerinti követelményt azokban az eljárásokban kell alkalmazni, ahol a névjegyzékbe vétel iránti kérelmet a Mód. rendelet hatálybalépését47 követően nyújtották be. A névjegyzékben a Mód. rendelet hatálybalépésekor már szereplő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók felelősségbiztosításának a Mód. rendelet hatálybalépését követő egy év elteltével kell megfelelnie a Mód. rendelet által megállapított 5. § (1) bekezdés szerinti követelménynek.

(10)48 Azon felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók, akik esetében a névjegyzékbe történő bejegyzés hatálya a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet módosításáról szóló 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet hatálybalépését49 követő tizennégy hónapon belül jár le, valamint azon személyek, akik névjegyzékbe vételüket a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet módosításáról szóló 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet hatálybalépését követő tizennégy hónapon belül kezdeményezik – a 2. § (8) bekezdésétől eltérően – a szaktanácsadói névjegyzékbe vételhez, illetve annak megújításához 7 továbbképzési tanulmányi pont megszerzését kötelesek igazolni. Azon személyek, akik névjegyzékbe vételüket a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet módosításáról szóló 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül kezdeményezik, átmenetileg mentesülnek a 2. § (8) bekezdés szerinti kötelező közbeszerzési szakmai képzésre vonatkozó igazolási kötelezettség alól.

15. §50

1. melléklet a 14/2016. (V. 25.) MvM rendelethez51

Kérelem felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékbe vételhez
Alulírott ............................................................. a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM rendelet alapján ezúton kérem a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékbe történő felvételemet az alábbi adatok alapján:
I.     Kérelmező személyes adatai

 

Kérelmező neve:

Titulus:

 

Családi név:

 

Utónév:

 

Anyja születési neve:

 

 

Születési hely, idő:

 

Elérhetőségi cím:

 

Telefon:

 

Mobil:

 

Fax:

 

E-mail:

 

Hivatalos elérhetőség:1

 

 

□Nem független felelős akkreditált
közbeszerzési szaktanácsadó

Munkáltató neve:

 

Munkáltató székhelye:

 

Munkáltató adószáma:

II.     Kérelem benyújtásának oka
□ Új névjegyzékbe vétel iránti kérelem
□ Bejegyzés megújítása iránti kérelem
III.     Közbeszerzési gyakorlat igazolásának módja
□ A Rendelet 3. §-a szerint
□ A Rendelet 4. §-a szerint
□ A Rendelet 8. § (2) bekezdése szerint
IV.     Befizető adatai

 

Befizető neve:

 

Befizető címe:

 

Befizető számlaszáma:

V.     Mellékletek
− felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum
− közbeszerzési gyakorlat igazolására vonatkozó dokumentum(ok)
− felelősségbiztosítás meglétének igazolása [5. § (3) bekezdés szerinti esetben nem szükséges]
− nyilatkozat a Kbt. 195. § (9) bekezdése szerinti kizáró okok fenn nem állásáról
− igazolás a kötelező szakmai képzésen való részvételről
− a bejegyzés díjának befizetését igazoló dokumentum
− munkáltatói igazolás [2. § (7) bekezdése szerinti esetben]
− ajánlatkérőtől vagy az ellenőrzésre feljogosított szervtől származó nyilatkozat [3. § (1) bekezdése szerinti esetben]
Alulírott kérelmező büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam benyújtott fenti dokumentumok a birtokomban megtalálható eredeti dokumentumokkal mindenben megegyeznek. Vállalom, hogy a Miniszterelnökség erre vonatkozó felhívása esetén az eredeti dokumentumokat bemutatom.
........................................................, ......... (év) ................ (hó) ........... (nap)
        .................................................
        kérelmező aláírása
_____________________________________
1 Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 14. §-ában, illetve 15. §-ában meghatározott hivatalos elérhetőség, amennyiben a kérelmező ilyennel rendelkezik.
1

A rendeletet a 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet 28. §-a hatályon kívül helyezte 2019. január 1. napjával.

2

Az 1. § 1. pontja a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § 2. pontja a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. alcím címe a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2. § (3) bekezdését az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 2. § (4) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

9

A 2. § (5) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. § (6) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § (7) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

12

A 2. § (8) bekezdését a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

13

A 2. § (9) bekezdését a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

14

A 3. § (3) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 3. § (9) bekezdés nyitó szövegrésze a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (2) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 4. § (3) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 4. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 4. § (9) bekezdését a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

21

A 4. § (10) bekezdését a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

22

Az 5. § (1) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az 5. § (2) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az 5. § (3) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 6. § (2) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 6. § (3) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 6. § (4) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 6. § (5) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 6. § (6) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 6. § (10) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

31

A 6. § (12) bekezdése az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 7. § az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 8. § (2) bekezdése a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

34

A 9. § (2) bekezdés d) pontja a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

35

A 9. § (2) bekezdés e) pontja a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

36

A 10. § a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

37

[A 11. § (1) bekezdésében a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 12. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „az előzetes regisztráció” szövegrész helyébe az „a névjegyzékbe vétel” szöveg lép, nem vezethető át.]

38

A 11. § (4) bekezdését az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 13. § (2) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

40

A 14. § (2) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 11. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 14. § (3) bekezdése a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 14. § (5) bekezdését a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 14. § (6) bekezdését a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

44

A 14. § (7) bekezdését a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

45

A 14. § (8) bekezdését a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

46

A 14. § (9) bekezdését a 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdése iktatta be.

47

A hatálybalépés időpontja 2017. január 1.

48

A 14. § (10) bekezdését a 28/2017. (XI. 6.) MvM rendelet 6. §-a iktatta be.

49

A hatálybalépés időpontja 2017. november 7.

50

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

51

Az 1. melléklet az 1/2018. (II. 5.) MvM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére