PK ÍH 2016/14.
PK ÍH 2016/14.
2016.03.01.
I. A rendezvény biztosítását ellátó rendőrök nem közszereplők, hanem közhatalmat gyakorló személyek.
II. A sajtószabadság gyakorlásának kiemelt jogosultságát a személyiségi jogvédelemmel szemben akkor indokolt biztosítani, ha az a közhatalmat gyakorló személy közérdeklődésre számot tartó, közösséget érintő tevékenységével kapcsolatos. Kizárólag a biztosítási feladatot ellátó rendőrök jelenlétét dokumentáló felvétel nem bír olyan jelentőséggel, amely a képmáshoz fűződő személyiségi jogot háttérbe szoríthatná [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 80. § (1), (2) bek.; 2010. évi CIV. tv. (Smtv.) 3. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, az alperes azzal, hogy az általa üzemeltetett hírportálon, az ott 2011. május 6-án megjelenített „Rendvédelmi szakszervezetek tüntetése” című íráshoz kapcsolódó képgaléria 7. számú képén az I. és III. rendű felperest, a 16. számú fényképen pedig a II. és IV. rendű felperest úgy jelenítette meg egyedileg felismerhető módon, hogy ehhez nem kérte a felperesek hozzájárulását, így a közzétételhez a hozzájárulásuk hiányzott, megsértette az I., II., III., IV. rendű felperesek képmás védelméhez fűződő személyiségi jogait. Az alperest eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte az alperest, hogy elégtétel adásaként az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül a megállapított jogsértésért magánlevélben fejezze ki sajnálkozását az I., II., III., IV. rendű felpereseknek. A bíróság feljogosította a felpereseket, hogy a levelek tartalmát nyilvánosságra hozzák.
Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 7. § (1), bekezdését, 8. § (1) bekezdését, 61. § (1), (2) bekezdéseit, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 4. § (1), (3) bekezdéseit, 10. §-át, 13. § (1) bekezdését, 14. § (1) bekezdését, 16. §-át, 18. §-át és az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. § (1) bekezdését, 80. § (1), (2) bekezdéseit. A perben csatolt felvételek alapján megállapította, hogy azon a felperesek egyedileg felismerhetőek, hivatalos egyenruhában láthatók. Téves, hogy az alperesi munkatárs ne tudta volna a demonstrálókat megkülönböztetni a rendfenntartóktól, mert ez nem jelenthetett megoldhatatlan feladatot. Kifejtette, hogy a perben kifogásolt felvételek esetében nem lehet tömegfelvételről beszélni, azok a felperesek egyedi azonosítására alkalmasak.
A főszabály szerint a felvételek elkészítéséhez és nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulása szükséges, az pedig a perben nem vitatott tény, hogy egyedi hozzájárulást a felperesek nem adtak. Ilyen körülmények között a felperesek esetében azt kellett vizsgálni, hogy a képmáshoz fűződő joggal való visszaélést a nyilvános közszereplés gyakorlása kizárta-e. Az elsőfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben kifejezésre juttatott gyakorlatot tekintette irányadónak. E szerint ha a rendőr utasításra, parancsra végzi nyilvános helyen a tevékenységét, az nem minősül nyilvános közszereplésnek, ezért a róla készült képmás közzétételéhez szükséges az egyedi hozzájárulása, vagy képmását technikai eszközökkel felismerhetetlenné kell tenni. Jelen esetben erre nem került sor, és a felperesek hozzájárulásának kikérése sem történt meg, ezért a jogkövetkezmények rendelkező rész szerinti alkalmazásának helye volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú döntés megváltoztatását és a kereset elutasítását.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett abban, hogy a felpereseket mint közszereplőket vizsgálta. Figyelmen kívül hagyta továbbá az alperesi érvrendszerből az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseire való hivatkozást. A Sunday Times v. Egyesült Királyság ügyben kialakított szükségességi teszt szerint azt kell vizsgálni, hogy a panasz tárgyát képező korlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban, és az alkalmazott korlátozás arányos-e az elérni kívánt jogos céllal. Álláspontja szerint a közfeladatot ellátó rendőrök feladatvégzésének bemutatása része az információhoz jutásnak és a véleménynyilvánítás szabadságának, ezért az az alapján való korlátozás, hogy nem járultak hozzá a képmás közzétételéhez, a szólásszabadság aránytalan korlátozását jelenti. A kérdést érintő alkotmánybírósági határozatokból is az következik, hogy az eljáró rendőr közhatalmi tevékenységet végez és ennek során nem mint magánember tevékenykedik. Olyan jogosítványokkal rendelkezik, melyre tekintettel az ellenőrizhetőség és a felelősségre vonhatóság miatt átláthatóan kell tevékenykednie. Előadta továbbá, hogy a felperesek a képek elkészítésekor nem tiltakoztak, ez akár ráutaló magatartásként is értékelhető. A bírói gyakorlat szerint akkor lehet hozzájárulás nélküli képmást nyilvánosságra hozni, ha az ábrázolás módja nem egyéni, hanem a felvétel összhatásában örökíti meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket. A felvétel nem a rendőrök képmás jellegét mutatta be, hanem összességében ábrázolt egy jelentős, nagy érdeklődésre számot tartó szakszervezeti megmozdulást, melyben szolgálatban lévő és tüntető rendőrök is ábrázolásra kerültek.
A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozták.
Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást részletesen és helyesen állapította meg, és abból okszerű következtetésre jutott. A nyilvános közszereplés csak abban az esetben jelenti a személyiségvédelem korlátját, ha az érintett a nyilvános közszereplés igényével lép fel. A bírói gyakorlat ezért nem az adott személy társadalmi státusának, hanem a szereplés motívumának és funkciójának tulajdonít relevanciát. Mivel sem jogszabály, sem az alkotmánybírósági határozatok nem határozzák meg a nyilvános közszereplő definícióját, ezért az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta az állandó bírói gyakorlatot a közszereplői minőség meghatározásakor. A parancs alapján feladatát teljesítő közrendőrre nem alkalmazhatók a nyilvános közszereplés ismérvei, mely szerint fellépésük alkalmas a társadalom egésze vagy egy része véleményének és egzisztenciájának befolyásolására. Tévesnek minősítették azt az alperesi álláspontot, mely szerint a perbeli esetben nem a sajtó munkatársainak kellett a felperesektől hozzájáruló nyilatkozatot kérni, hanem a felpereseknek kellett volna kifejezetten tiltakozniuk képmásuk rögzítése és felhasználása ellen. A felperesek a felvételeken nem véletlen háttérszereplői voltak a történéseknek, hanem a témaválasztás kifejezetten a feladatuk teljesítésére és személyük jelenlétére koncentrált, ezért a felvételek egyedi módon ábrázolták őket. E tekintetben felismerhetőségük irreleváns, mivel a képmással való visszaélés a felvétel elkészítésével és bemutatásával objektíve megvalósul.
A Fővárosi Ítélőtábla korábban meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az Alkotmánybíróság a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatával megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Kifejtette, hogy a panasszal érintett határozat azt az alkotmányjogi szempontot, amely a sajtószabadsághoz, a jelenkor eseményeire való szabad tájékoztatáshoz fűződik, nem vette figyelembe a Ptk. 80. § (2) bekezdése értelmezésekor. A határozat nem a rendőrök konkrét feladatteljesítése helyszínének és a konkrét tevékenységük közben való fényképezésük, a képfelvételek elkészítése körülményeinek és nyilvánosságra hozásuk céljának – a gyülekezésről mint nyilvános közszereplésről, tömegrendezvényről szóló tudósításnak –, hanem annak az egyetlen szempontnak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy a rendőr általában, a szolgálati feladatai ellátása során, általánosságban közszereplőnek minősül-e{28/2014. (IX. 29.) AB határozat [48]}.
A Kúria ezt követően 2014-ben hozott végzésével megállapította, hogy az Alkotmánybíróság 28/2014. (IX. 29.) AB határozatának következtében a Kúria adott ügyben hozott korábbi ítélete a felek közötti jogvita tekintetében joghatás kiváltására nem alkalmas. A Kúria az Alkotmánybíróság idézett határozata alapján a Fővárosi Ítélőtáblát új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Kúria határozatában előírta, hogy a konkrét ügyben meg kell vizsgálni a tudósítás alapjául szolgáló jelenkori esemény jellegét, a közhatalom gyakorlás megnyilvánulásának módját, a felvételek és felhasználásuk módját (egyéni, illetve általános megjelenítés, sértő, megalázó, bántó, öncélú, torz ábrázolás), a tudósítás esetleges visszaélésszerű jellegét, állást kell foglalni a tömegfelvétel vagy a közszereplés fogalomkörének meghatározásában. Szituációhoz kötötten, a tájékoztatás körülményeinek az egyedi ügyekben történő bírói mérlegelése eredményeként kell megítélni azt, hogy a felvétel elkészítése, felhasználása érinti-e a rendőr hivatásával összefüggésben emberi mivoltának legbensőbb lényegét. Ha nem, úgy képmása nem takarható ki. Az ezzel ellentétes megítélés a rendőr képmáshoz való jogát az átlagos személyiségi jogvédelemmel azonossá, illetve fokozottabbá teszi, ami nem áll összhangban a közhatalmat gyakorló státusával.
A fellebbezés nem alapos.
A Fővárosi Ítélőtábla abból indult ki – az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra és a Kúria iránymutatására is figyelemmel –, hogy a pert elsősorban a felperesek által érvényesített jogok magánjogi szabályai alapján szükséges eldönteni. A személyiségi jogok Ptk.-beli szabályai teljes egészében nem tehetők félre még egy alapjogi érvrendszer mérlegelésének lehetősége esetében sem. Az alapjogok érvényesülésének magánjogi jogviszonyokban való vizsgálata a közvetett horizontális hatály elismerése esetében sem teszik szükségtelenné az eredeti kereset szerinti állásfoglalást. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában úgy foglalt állást, hogy „a közvetett hatály tana értelmében az Alkotmány-törvény érvényesülésével együtt a polgári jogviszonyok (...) továbbra is polgáriak maradnak. Az Alaptörvényben foglalt jogok a magánjog generálklauzuláin keresztül képesek beszűrődni a magánjog rendszerébe. Ahol tehát generálklauzula alkalmazására sincs lehetőség, ott az alkotmányi jogok nem képesek közvetlenül hatni a magánjogban.” {8/2014. (III. 30.) AB határozat [56]}. A közhatalom gyakorlása mint hivatásszerű tevékenység ténye sem lehetetleníti el a természetes személy jogalany számára – akár ilyen tevékenysége során vele szemben tapasztalt magatartás miatt – a személyiségi jogai megóvásának lehetőségét. Erre tekintettel mindenekelőtt a képmásvédelem polgári jogi szabályainak vizsgálata mellett kellett értékelni a felperesek által előadottakat. Ennek hiányában a polgári jog rendelkezéseire alapított igények teljes egészében relativizálódnának a más jogág szabályainak érvényesülése miatt, holott a perben megállapított tényállás alapján a magánjog szabályai alkalmazhatók. A magánjogi szabályokra alapított kereseti tényállásnak – illetve a bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállásnak – a magánjog vonatkozó szabályainak alkalmazásával történő megítélését követően lehetséges az eredmény ütköztetése az alapjogi érvekkel.
A kifogásolt felvételek nem teljesen egyéniesített módon, hanem csoportkép formátumban ábrázolták a felpereseket, melyekről azonosíthatók voltak. Az alperesi szöveges és képes beszámoló a rendvédelmi dolgozók 2011. május 6. napi demonstrációjáról tudósított, melynek dokumentálására az alperes 3 megnyitási lehetőséggel összesen 47 felvételt helyezett el a képgalériába. Ezek közül kettőn, két-két felperes is látható volt. A sérelmezett felvételek nem tömegfelvételek, mert a képeken látható személyek együttesen sem alkotnak jelentősebb számú embercsoportot, az érintettek pedig egyenként jól azonosíthatóak. Kizárólag a felperesek előadásából lehetett információt szerezni arra nézve, hogy a felperesek a demonstráción biztosítási, irányítási feladatokat láttak el. Az ilyen feladatvégzést a szöveges tudósítás két mondata érintette, amikor a Parlament körüli zárt sáv védelméről, illetve a bevetési egyenruhás rendfenntartókról írt.
Az elsőfokú bíróságnak az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 80. § (1) és (2) bekezdése alapján a tisztán magánjogi megítélés szerint azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes a felperesek képmásainak nyilvánosságra hozatalához rendelkezett-e a felperesek hozzájárulásával, illetőleg hogy a felperesek olyan közszereplőnek minősülnek-e, akiknek a képmásuk vagy hangfelvételük nyilvánosságra hozatalához az adott esetben hozzájárulásukra nincs szükség. A felperesek a Ptk. szabályaira hivatkozva magánjogi jogvédelmet igényeltek, ezért az elsőfokú bíróságnak erről az igényről mindenképpen döntenie kellett, mivel határozatát a Pp. 213. § (2) bekezdése és a 215. §-a szerint elsősorban a kereseti kérelem és az ellenkérelem keretei között volt köteles meghozni. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során következetes alapjogi érveket nem hozott fel védekezésként. Ezzel összefüggésben a megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak továbbra is – bár az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakra is figyelemmel – az elsőfokú bíróság határozatát kellett felülbírálnia.
A képmáshoz fűződő személyiségi jog elsősorban a személyiség kifejeződésének elsődleges lehetőségét oltalmazza. Az adott személy rendelkezésétől függ, hogy az arcát mikor és milyen körülmények között mutatja meg. Ilyen szempontból a képmáshoz fűződő jog alapvetően önrendelkezési jogosultságként minősíthető.
A régi Ptk. 80. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges.
A perben nem volt vitatott, hogy az alperes nem rendelkezett a felperesek hozzájárulásával a képmásaik közzétételéhez. Egységes a bírói gyakorlat és a jogirodalmi felfogás is abban, hogy a rendőr nem minősül közszereplőnek, ezért vele kapcsolatban a törvényi kivétel nem érvényesül.
A gyakorlatban alkalmazott meghatározás szerint a közszereplés a nyilvánosság igényével végzett olyan tevékenység, mellyel az érintett a társadalom jelentősebb számú tagját erkölcsi és/vagy anyagi értelemben befolyásolni képes. Ilyen meghatározás értelmében a gyülekezési jog gyakorlása alapján szervezett demonstráción biztosítási, irányítási feladatokat ellátó rendőr nem a közszereplés igényével végzi tevékenységét. A feladatát teljesítő rendőr tevékenységét utasításra végzi, az ettől való eltérés a jogszabályok alapján rendkívül csekély esetben és szűk körben lehetséges. Az eljáró rendőr külvilág számára is tapasztalható hivatalos tevékenységéből az önkéntes jelleg teljes egészében hiányzik. A feladatvégzés során alapvetően nem az egyedileg megjelölhető személy cselekvése a lényeges, hanem a jogszabályok keretei között elvégzett feladat szakszerű kivitelezése.
A Kúria a perben releváns, 2014-ben hozott végzésben utalt arra, hogy határozathozatala idején folyamatban volt a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati tevékenységet teljesítő vagy munkát teljesítő személyek képmásának nyilvánosságra hozatala feltételeivel kapcsolatos 1/2012. BKMPJE jogegy-ségi határozat felülvizsgálata. A Kúria az 1/2015. BKMPJE számú jogegységi határozatával utóbb ezt a jogegységi határozatát hatályon kívül helyezte azzal, hogy annak a régi Ptk. rendelkezéseihez fűzött, az ott alkalmazott fogalmakhoz kötött magánjogi természetű értékelése és az Alkotmánybíróság határozatának helyzethez kötött alapjogi megközelítése közötti ellentmondás önmagában a korábbi jogegységi határozat hatályon kívül helyezésével nem oldható fel. Határozatában kitért arra is, hogy a felülvizsgálatot indokolta a régi Ptk. 2014. március 15. napjával való hatályon kívül helyezése, mert ezáltal szükséges a jogértelmezés fenntarthatóságának felülvizsgálata figyelemmel arra, hogy az új Ptk. megfogalmazásában eltér a korábbi szabályozásban foglaltaktól. A Kúria teret kívánt engedni az új Ptk. rendelkezéseihez fűződő bírói gyakorlat formálódásának is.
Ennek alapján a kereset elbírálásakor, illetve az elsőfokú bíróság határozatának felülbírálatakor nem volt olyan, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. CLXI. törvény (Bszi.) 24. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti kötelező jogegységi határozat, mely a felek jogvitájában alkalmazást nyerhetett.
A perbeli tényállásnak a Ptk. 80. § (1) és (2) bekezdése alapján történő megítélése alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a felperesek képmáshoz fűződő személyiségi jogainak megsértésére. Az elsőfokú bíróság a polgári jogi szabályok megfelelő alkalmazásával a jogvita elbírálását elvégezte, ezt a másodfokú bíróság jogszerűnek minősítette. Az Alkotmánybíróság azonban a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában a korábbi felülbírálatot azért minősítette alaptörvény-ellenesnek, mert az csak a fenti értékelést tartotta szem előtt, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatáshoz fűződő, a sajtószabadság alapjogából következő jogosultságot nem.
Ennek alapján a felperesek képmáshoz fűződő személyiségi jogainak érvényesítése és az alperes által gyakorolt sajtószabadság alapjoga közötti konfliktust kellett megítélni. A sajtószabadság és a képmáshoz való jog összevetésekor elsődlegesen azt kell kiemelni, hogy az Smtv. 3. § (3) bekezdése tilalmazza a sajtószabadság olyan gyakorlását, mely mások személyhez fűződő jogainak sérelmével jár.
A keresettel sérelmezett sajtóközlés megjelenésének idején (2011. május 6. napja) még az Alkotmány rendelkezései voltak hatályban. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A 61. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. A (3) bekezdés alapján a demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.
A véleménynyilvánításhoz és az abból származó kommunikációs alapjogokhoz való jogosultság érvényesülése alkotmányjogi értelemben az állampolgárnak az államhatalommal szemben való védelmét, egyben az államhatalom korlátozását célozza. A jogvita sajátosságát éppen az adja, hogy a felperesek mint rendőrök nem közszereplők, hanem közhatalmat gyakorló olyan személyek, akik államhatalmi tevékenységet végeznek. Ez a státusz azonban az ilyen tevékenységet végző személyek személyiségi jogainak érvényesítését nem zárja ki. A közfeladatot ellátó személy ugyanúgy a személyiségi jogok alanya marad, mint bármely más jogalany, az elismerhető igényérvényesítési lehetőségei azonban korlátozottabbak lehetnek.
A közszereplők korlátozott jogvédelmi helyzetéhez hasonlatos a közhatalmat gyakorlók személyiségi jogvédelmi megszorítása is. A jogvédelem korlátozott volta pedig a jogállami intézmények ellenőrzési lehetősége miatt szükséges. Az ellenőrzési funkció akkor tölti be szerepét, és akkor indokolt a személyiségi jogvédelemmel szembeni kiemelt szerepének a hangsúlyozása, ha az a közhatalmat gyakorló személy közérdeklődésre számot tartó, közösséget érintő tevékenységi mozzanataival kapcsolatos.
A perbeli esetben az alperes által dokumentált tevékenység a demonstráción való jelenlét ténye. A felperesek személyes előadása alapján lehetett arra következtetni, hogy igazgatási és biztonsági feladatokat láttak el a helyszínen. Az ilyen tevékenység végzése mellett a képmásuk közlésével, az emberi méltóság sérthetetlenségének követelményéből levezethető privát szférájuk oltalma nyilvánvalóan nem sérült, és nem is volt sérthető, hiszen feladatteljesítésük ténye túlnyomórészt nélkülözi ezt a lehetőséget. A képmásvédelem másik vetülete, a saját személyiség kifejeződése feletti rendelkezési jogosultság fennmarad, még a köz érdekében végzett tevékenység idején is. Az ember legbensőbb lényegéhez szorosan hozzátartozik, hogy saját testével, arcával maga rendelkezzék.
Ennek az önrendelkezési jogosultságnak és a sajtószabadság alapjoga gyakorlásának összemérésekor azt kellett értékelni, hogy az adott esetben a sajtó a felperesek jogosultságait milyen okból, illetve körülmények miatt hagyta figyelmen kívül, mi volt az a cél, amely érvényesülésének biztosításához a személyiségi jog korlátozása felmerülhetett.
Tény, hogy az alperes a rendvédelmi dolgozók tüntetéséről közölt képes és szöveges beszámolóval egy jelenkori eseményről tudósított, de az ilyen eseményekről való tudósítás sem lehet korlátlan. Az elsődleges korlátot az Smtv. 3. § (3) bekezdésében foglalt, személyiségi jog sértésének tilalma adja. Az nem lehetett vitás, hogy a felperesek képmás védelméhez fűződő személyiségi jogai sérültek az alperesi magatartás eredményeként. Az alperesi képes tudósítás érintett része kizárólag a felperesek jelenlétét dokumentálta, a felvételekből és a hozzá kapcsolódó szövegből konkrétabb cselekvéseikre nem volt levonható következtetés. A sajtószabadság gyakorlása mint ellenőrző és tájékoztató funkció alapvetően a közérdeklődésre számot tartó eseményekről és történésekről való tudósítás kötelezettsége és lehetősége. A kérdéses demonstráció nyilvánvalóan közérdeklődésre tartott számot, de azon a felperesek jelenléte és dokumentált cselekvéseik nem voltak olyan jelentőségűek, melyre tekintettel a képmásvédelemmel kapcsolatos rendelkezési jog háttérbe szorulhatott. Erre alapozva nem sérül az Alkotmány 61. § (3) bekezdésében foglalt, közügyekkel kapcsolatos megfelelő tájékoztatáshoz való jogosultság sem.
Az alapjogok összemérésének eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla az egyedi eset körülményeit úgy ítélte meg, hogy a sajtószabadság alapjoga attól nem szenved sérelmet, ha a felperesek képmáshoz fűződő jogának biztosítása az adott esetben elsőbbséget élvez, a sajtó tájékoztatási kötelezettségét – az ábrázolt eseményre is figyelemmel – nem korlátozza, ha a felpereseket egyedi beazonosításra nem alkalmas módon mutatja, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.112/2015/4/I.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás