PK ÍH 2016/142.
PK ÍH 2016/142.
2016.12.01.
I. Ha a szabadalom azt a sportcipőt oltalmazza, ami irányító zónák révén olyan speciális borítással van ellátva, ami növeli a labdakezelés biztonságát, akkor a cipő felületén alkalmazott egyedi, különleges megoldás a futballcipő szerves része, ezért önállóan nem forgalomképes: enélkül ugyanis a szabadalom és az azzal kitűzött cél nem valósul meg.
II. A találmány újdonsága, annak egyedi megoldása akkor sem különíthető el a jogbitorolt cipőkön, ha azokon a bordázattal kialakított irányító sávok jelentik azt a műszaki többletet, amit a szabadalom a technika állásához az elsőbbség időpontjában hozzáadott.
A szabadalombitorlással elért gazdagodás meghatározása során ezért a bíróságnak a speciális futballcipők nagy- és kiskereskedelmi, illetve promóciós jellegű értékesítési adataiból kell kiindulnia [1995. évi XXXIII. tv. (Szt.) 35. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 15 118 309 forint szabadalombitorlással elért gazdagodást és annak 2002. március 23. napjától a kifizetés napjáig számított, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. A tényállás szerint a felperes volt a jogosultja az 1996. október 14-i elsőbbségű, 222 806 lajstromszámú „Sportcipő” című szabadalomnak, melynek oltalma 2007. október 15. napján díjfizetés hiányában megszűnt, és amelynek szabadalom megsemmisítési eljárásban korlátozott főigénypontját az elsőfokú ítélet ismertette.
A felperes keresetében szabadalombitorlás megállapítását és jogkövetkezmények alkalmazását kérte. A kártérítés és a gazdagodás visszatérítése iránti igények kivételével a kereset már korábban elbírálást nyert. A Fővárosi Törvényszék 2013. április 10. napján kelt részítéletével - amely a Fővárosi Ítélőtábla 2014. január 30. napján kelt, részben megváltoztató részítéletével emelkedett jogerőre - megállapította, hogy az alperes a „Predator Precision” típusú futballcipők 2000. április 15. és 2001. május 29. közötti importálásával, továbbá 2001. május 1. és november 30. közötti forgalmazásával, forgalomba hozatalra ajánlásával és raktározásával, valamint a „Predator Mania” típusú futballcipők 2002. február 15. és 2003. július 21. közötti importálásával, továbbá 2002. március 1. és 2004. március 1. közötti forgalmazásával, forgalomba hozatalra ajánlásával és raktározásával, bitorolta a felperes szabadalmát. Kötelezte az alperest nyomtatott és elektronikus úton elégtételadásra és adatszolgáltatásra.
Az alperes adatszolgáltatási kötelezettségének a 2014. február 17-ei és 24-ei levelekben tett eleget. A közölt adatok szerint az eladott „Precision” cipők száma 1691 pár, átlagos értékesítési ára 54 euró/pár (13 932 forint), az értékesítésből befolyt összes árbevétel 91 317 euró, az átlagos kiskereskedelmi ár 132 USD/pár (37 788 forint) és a számlázott átlagos előállítási költség 33 USD/pár (9372 forint). Ugyanezek az adatok a „Mania” cipőkre: 2426 pár, 85,37 euró/pár (21 598,61 forint), 207 096 euró, 144 USD/pár (32 256 forint) és 35 USD/pár (7840 forint).
A Fővárosi Törvényszék a folytatódó eljárásban a 2015. március 13. napján kelt rész- és közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a szabadalombitorlással elért gazdagodás visszatérítésével tartozik a felperesnek, a vagyoni és nemvagyoni kártérítés iránti keresetet azonban elutasította, mert ezen utóbbi igényeinek érvényesítésével a felperes elkésett. A döntést a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta, a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta.
A per jelen szakaszában a gazdagodás összegszerűsége kérdésében kellett dönteni.
A felperes módosított keresetében összesen 494 063 656 forintot követelt az alperestől. Ebből 46 940 712 forintot a „Precision", 140 122 944 forintot a „Mania” cipőkkel elért gazdagodás, további 307 000 000 forintot az adidas brand és goodwill értékének növekedésében jelentkező jogtalan gazdagodás visszatérítéseként kért. A márka értéknövekedésére vonatkozóan csatolta dr. L. E. marketing-kutatási szakértő, illetve dr. M. M. sport-gazdasági szakértő és B. Gy. igazságügyi könyv-, adó és járulékszakértő szakértői véleményét. Utóbbi alapján a bitorlás következtében jelentkező márka értéknövekedést 232 000 000 forintban határozta meg, emellett állította, hogy a jogsértésnek a 2005-2014. évekre is áthúzódó hatása van, ami hosszú távon 75 000 000 forint gazdagodást eredményezett az alperesnél.
Az alperes a keresetet érdemben elutasítani kérte és elévülési kifogása is volt.
Az elsőfokú bíróság - utalva a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) 35. § (2) bekezdés e) pontjára - a felperes keresetét kis részben találta alaposnak.
Az alperes elévülési kifogását vizsgálva kifejtette, hogy az igény az adatszolgáltatás napjáig, azaz 2014. február 24-ig nyugodott, vagyis a felperesnek ezt követően egy évig volt lehetősége követelésének meghatározására. Így a márka értéknövekedését érintő, 2016. február 15. napján történt keresetfelemelés elkésett, a követelés elévült, ezért csak a 2014. december 30. napjáig előterjesztett 66 320 625 forint összegű igény bírálható el.
Az elsőfokú bíróság a gazdagodás számításának alapjául elfogadta az alperes különböző forrásból származó, de nagyrészt egybevágó adatokra vonatkozó adatszolgáltatását megjegyezve, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségének a bitorlás befejeződése óta eltelt hosszú idő miatti bizonyítási nehézségek okán lassan és hiányosan tett eleget. A felperes azzal szemben nem élt alkalmas bizonyítással, mert az indítványára meghallgatott L. I. és Sz. J. tanúk csupán véleményüket fejtették ki arról, hogy az alperes mekkora forgalmat bonyolíthatott, de a ténylegesen értékesített darabszámról, bevételről és az értékesítés csatornáiról közvetlen ismeretük nem volt. A M.-féle szakvéleménnyel szintén nem látta alátámasztottnak a megadott adatokat vitató felperesi aggályokat. Az alperes 2003. december 31-ig 85 028 727 forint nettó árbevételt ismert el, ennél a szakértő által becsült 99 397 000 forint kb. 16%-kal magasabb, e csekély eltérést azonban a becslés természetéből adódó pontatlansággal magyarázhatónak találta.
Az elsőfokú bíróság a bevétel és a költség számításához a nagy- és kiskereskedelmi, illetve promóciós jellegű értékesítéseket tartalmazó táblázatok adatait vette alapul. A 2014. februári adatszolgáltatás az anyavállalat nyilvántartási rendszeréből kigyűjtött excell táblázaton alapszik, e szerint 2013. december 31-ig Magyarországon összesen 4117 pár cipőt értékesített az alperes, ebből 1691 pár a „Precision” és 2426 pár a „Mania” futballcipő. Az F/13/1-3 táblázatokból viszont 3798 pár cipő eladása olvasható ki. Minthogy a két mennyiség nagyságrendileg azonos, ezért az elsőfokú bíróság a 2004. március 31-ig hiányzó adatokat a két mennyiség egymáshoz viszonyított arányával becsülte meg. Kiszámolta, hogy 2003 végéig az összárbevétel és az összköltség különbözete 44 569 425 forint, ezt beszorozva a kapott 1,08399 arányszámmal a bitorlás teljes időszakára 48 312 884 forintra tehető a gazdagodás. Elvetette azt az alperesi érvelést, hogy figyelmen kívül kell hagyni a 956 pár eladatlan cipőt és rögzítette, hogy a ténylegesen eladottakkal együtt az importált cipők száma 4754 pár volt, ekként az alperes 2004. március 31-ig elért gazdagodása az eladott cipőkre számított összegnek az 1,2517-szerese, azaz 60 473 237 forint.
Az elsőfokú bíróság elemezte, hogy a gazdagodásnak mekkora hányada származott a találmány hasznosításából. Kifejtette, hogy a javító jellegű találmány értékét és a gazdagodáshoz való hozzájárulását az adja, hogy az ilyen cipőkkel eredményesebben lehet a labdát továbbítani és gólt lőni. A funkcionális szempontú vizsgálat alapján arra az eredményre jutott, hogy a szabadalom szerinti futballcipők esetén a klasszikus és a labdakezelési funkció azonos súllyal bír, műszaki részarányuk 50-50%-ban határozható meg. Ezután vizsgálta a lövésnek a labdakezelési technikákhoz viszonyított arányát, ezt szintén 50%-nak tekintette, így a találmány teljes futballcipőhöz viszonyított műszaki súlyát 25%-ban határozta meg azzal, hogy további szűkítésre már nincs szükség. Osztotta azt az alperesi érvet, hogy nem lehet a bitorlás eredményének tulajdonítani azon futballcipő megvásárlását, amit a fogyasztó az irányítósávoktól független okból, pl. márkahűségből, a cipő külseje miatt vagy puszta kényelmi megfontolásokból választ. Ezek a szempontok azonban az 50%-os súllyal figyelembe vett klasszikus cipőfunkciók körében már értékelést nyertek. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a bitorlással elért gazdagodást 60 473 237 × 0,25 = 15 118 309 forintban határozta meg.
Ezután az adidas márka értéknövekedése és ez utóbbi elvonhatósága körében foglalt állást. Kifejtette, hogy a márka és a vele jelzett áru értéke között összefüggés van, hiszen ha a márka jóhírű, az áruért többet lehet kérni. A felperes igazolta, hogy a piac az adidast állandóan fejlődő, magas műszaki színvonalat képviselő technikai márkának tekinti. Ezt alátámasztották L. I., Sz. J. tanúvallomásai és a M.-féle szakvélemény is. A bitorló cipők olyan műszaki újdonságot jelentettek, ami alkalmas volt az adidas márkáról kialakult pozitív megítélés fenntartására. Ezt illusztrálja, hogy a 2000-es és 2002-es Labdarúgó Európa és Világbajnokságon a legnagyobb futballisták „Precision” és „Mania” cipőt viseltek. A „Mania” cipőt az adidas valaha készített legjobb futballcipőjének tartják, sikerességét az is mutatja, hogy 2014-ben közkívánatra ismét legyártottak belőle egy limitált szériát, amit azonnal elkapkodtak a vásárlók. Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a „Predator” cipők mérsékeltebb sikerű magyarországi fogadtatása nem változat azon, hogy a szabadalom hasznosítása a műszaki előnyön túl az adidas márkanév különleges piaci megítélése során marketing előnyt is jelentett. Másfelől a bitorló cipők önmagukban is értékesek voltak, ezért állítható, hogy legalábbis hozzájárultak az adidas márka értékének fenntartásához, amellyel szemben egyébként a fogyasztók elvárásai igen magasak. Az ebben megnyilvánuló gazdagodást az elsőfokú bíróság mégsem találta az alperestől elvonhatónak, mert az nem nála, hanem az anyavállalatánál, a védjegy jogosultjánál jelentkezett. Az alperes a védjegyet csak használja, amiért díjat fizet az anyavállalatnak, ez az éves árbevételének hozzávetőleg 10%-át teszi ki a marketing költségekhez való hozzájárulással együtt. Az alperesnek tehát kiadása volt a márka használatával kapcsolatban. Ezzel együtt is osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy a szabadalom márka-értéknövelő hatása kitermeli a fizetendő licencdíjnak és marketing hozzájárulásnak legalább egy részét. Ez a megtakarítás pedig az alperesnél jelentkezik és elvileg gazdagodásként elvonható tőle. Ezt az érvelést azonban súlytalannak találta, mert az értékesítésből befolyt bevétel elvonása olyan módon történt meg, hogy az éves licencdíj és marketing hozzájárulás, illetve a bitorló cipőkre arányosított része nem került levonásra költségként. Ezek tehát olyan indirekt költségek, amelyek nem is vonhatók le.
Az elsőfokú bíróság meggyőződése szerint a 60 473 237 forint magában foglalja a fenti logika szerinti brand értéknövelő hatást is, abból nem került levonásra olyan költség, amit a márka-értéknövelő hatás miatt arányosan csökkenteni lehetne a felperes javára. Az e körben csatolt bizonyítékok, különösen a magánszakértői vélemények súlyukat vesztették, ráadásul alapvetően az anyacég értékével kapcsolatos számításokat részleteznek, amelyek csak közvetett információval szolgálnak azon márkaérték változásokról, amelyek közvetlenül az alperesnél jelentkezhettek. Emiatt nem volt szükség dr. M. M. meghallgatására sem. Végül az elsőfokú bíróság kitért arra, hogy a perbeli adatok hozzávetőleges képet adnak az érintett területen jellemző licenciaforgalmi viszonyokról is. Reálisan a nettó árbevétel 5-10%-a közé tehető a szabadalom jogszerű hasznosítása után fizetendő díj. Hangsúlyozta azonban, hogy a felperes nem az elmaradt licenciadíj módszerét választotta a gazdagodás meghatározásához. Az ítéletben számított, bitorlással elért gazdagodás a 2003 végéig és az eladatlan cipők nélkül számított nettó 85 028 727 forint árbevétel 17,8%-a, ami meghaladja a valószínűsített díjkulcs mértéket. A különbség azzal indokolható, hogy a visszatérítendő gazdagodás az elmaradt licenciadíjon felül a márkaérték-növekedés arányos elvonását is tartalmazza. Ebben kifejeződik a szabadalom jogszerű hasznosítása és bitorlása közti azon alapvető különbség, hogy míg az első esetben a hasznosító csak a szerződés szerinti díjjal tartozik, az utóbbi esetben az elmaradt licencdíj a gazdagodásnak csak minimuma, egyébként bármely előny, amely a bitorlás eredményeként keletkezik, a szabadalmast illeti meg. Ilyen többletelőny volt a jelen esetben a márkaérték-növelő hatás, amely a kifejtettek szerint jelenik meg a visszatéríteni rendelt összegben.
A fenti indokok alapján az elsőfokú bíróság 15 118 309 forint szabadalombitorlással elért gazdagodás megfizetésére kötelezte az alperest. A kamatról a Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján rendelkezett, annak kezdetét a középarányos időtől számította.
Az ítélet ellen a felperes és az alperes egyaránt fellebbezést nyújtott be.
A felperes fellebbezése elsődlegesen az ítélet részbeni megváltoztatására és a teljes, kereset szerinti marasztalási összeg elfogadására irányult, másodlagosan a határozat hatályon kívül helyezését indítványozta.
Sérelmezte, hogy az alperes a bizonylat-megőrzési kötelezettség megszűnésére hivatkozva szándékosan nem őrizte meg az iratokat, sőt a régi rendszeren tárolt adatok olvasásának lehetőségéről sem gondoskodott, holott az adatszolgáltatási kérelem miatt számolnia kellett a bizonyítási kötelezettséggel. Az alperes ebből nem kovácsolhat előnyt, terhére értékelendő az is, hogy a közölt számokat és dátumokat utólag, okiratok hiányában nem igazolta, és hibásan jelölte meg a bitorlással érintett időszakot is. Eljárási hibának tartotta, hogy a törvényszék azért fogadta el és tette számítása alapjául az ellentmondásos alperesi adatokat, mert a felperes nem élt alkalmas ellenbizonyítással, pedig a közölt adatokat azonnal elemezte, kimutatta a belső ellentmondásokat és igazságügyi könyvszakértő kirendelését is indítványozta. Kifogásolta, hogy az alperes a mágnesszalag megtalálását akkor adta elő, amikor a felperes a szakterületen megfelelő ismeretekkel rendelkező tanúk megidézését kérte, de a K. Zrt. által olvashatóvá tett információt nem tette a per anyagává, hanem azt alapos szűrésnek és utólagos szerkesztési folyamatnak vetette alá. A végül csatolt három táblázat helytelen adatokkal van tele. Mivel az alperes által közölt értékesítési adatok nem teljes körűek és nem is ellenőrizhetők szakértő kirendelésével, ezért a bíróság becsléssel, a rendelkezésre álló tanúvallomások és szakértői vélemények mérlegelésével tudja csak számszerűsíteni a gazdagodást. Nehezményezte, hogy noha a törvényszék elvetette a M.-féle szakvéleményt, de az alperesi adatok helyességének igazolására mégis alkalmasnak találta, amikor annak alapján teljes árbevételként közel 100 millió forintot számított, és miután ez csak 16%-kal magasabb a bevallottnál, az alperesi adatszolgáltatást helyesnek fogadta el. Súlyos eljárási szabálysértésnek minősítette, hogy annak ellenére elmaradt a tárgyalásra előállított szakértő meghallgatása, hogy a bíróság nem rendelkezett a sportcipők piacára vonatkozó szükséges szakismerettel. Az is elsikkadt, hogy a szakvélemény a Magyarországon eladott adidas labdarúgócipők számát évi 75 000-85 000-re becsülte, és mivel a szakértők a bitorló cipők arányát az eladott adidas labdarúgócipők 16%-ára becsülték, így az éves értékesítés 12 800 pár, ami tízszerese az ítélet szerinti mennyiségnek. A szakvélemény a bitorló cipők adidas brand értékére gyakorolt hatásának kimunkálására többféle megközelítést alkalmazott, de a bíróság nem a hazai piac jellegzetességéből indult ki, hanem a nemzetközi arányokból. Amennyiben a bíróság a saját tudomása alapján bírálta volna felül a felperesi magánszakértők álláspontját, azt jelezni lett volna köteles, mert ilyenkor az ellenkező bizonyításának van helye.
A fedési hányad tekintetében megismételte az elsőfokú eljárásban kifejtett érveit. Kiemelte, hogy a találmány a sportcipő egészére kiterjed és nem különíthető el, hogy mely része tekinthető csak a szabadalom hozzájárulásának. A labdatovábbítás pontosságát segítő irányítósáv önmagában nem forgalomképes és az alperes sem alkotórészenként értékesítette a termékeit, hanem egyben. Tehát a találmány az alperesi termék értékét, kívánatosságát fokozta; ezt igazolja a reklámtevékenység is, ami kifejezetten a labdatovábbítás pontosságát segítő irányítósávokra helyezte a hangsúlyt és ettől tekintette különlegesnek, értékesnek. E körben irányadónak tekintette a Fővárosi Törvényszék, illetve a Fővárosi Ítélőtábla korábbi e tárgyú ítéleteit. Megítélése szerint ezért csak a sportcipő osztatlan értékesítési ára lehet a gazdagodás alapja. Megjegyezte, hogy az ítéletben a szokásos licencia díjra való utalás megtévesztő és torz. A szokásos díjkulcsok nem irányadóak a perben, mert az alperes készterméket vett és a technológia kifejlesztésével, a termék piacra vezetésével nem merültek fel kiadásai.
A márkaérték elvonhatósága körében megalapozatlannak tartotta az igény elévülésének külön vizsgálatát, mert a követelés egységes. Felemelését az indokolta, hogy a sportmarketing szakértői jelentés alapján a gazdagodás nem korlátozódott a bitorló termékekből eredő bevételre. Mivel az alperes a konkrét adatokat tartalmazó, táblázatos adatszolgáltatását 2015. február 25-én terjesztette elő, a kereset 2016. február 15-ei felemelése a rendelkezésre álló egy éves határidőben történt. A szakvéleményben kalkulált évi kb. 600 millió forintos alperesi nyereség már az anyavállalatnak fizetett marketing hozzájárulás és licenciadíj mint költségek levonása után keletkezett. Megalapozatlanul tekintette tehát az eljárt bíróság súlytalannak a szakvéleményt. Hangsúlyozta továbbá, hogy az információs társadalomban a hírek szinte azonnal eljutnak mindenkihez, így az új technikai megoldás kimagasló eredményei rögtön érvényesültek és hosszú ideig fennálltak, amit igazol a cipők retro kiadása.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet alperes által támadott részének a helybenhagyására irányult.
Az alperes fellebbezése elsődlegesen az ítélet részbeni megváltoztatására és a marasztalási összeg 1 174 003 forintra való leszállítására, másodlagosan a határozat hatályon kívül helyezésére irányult.
Hangsúlyozta, hogy a felperes azt a gazdagodást kérheti, ami ténylegesen keletkezett és okozati összefüggésben áll a szabadalom bitorlásával. Az ítélet azonban olyan gazdagodást is értékelt, ami meghaladja az okozati összefüggést. Helyesen számította a gazdagodás alapját, ám tévesen vette figyelembe a behozott, de nem eladott cipőket ténylegesen értékesítettnek, ugyanis ez nem eredményezett kimutatható vagyoni előnyt az alperesnél. Az elsőfokú bíróság mégis fiktív árbevétellel kalkulált. Rámutatott, hogy veszteséges értékesítés esetén is kizárólag az elmaradt licencdíj követelhető, és analógia alapján is csak a tényleges nettó árbevétel követelhető gazdagodásként. De a perben a felperes nem az utóbbi módszert választotta, hanem a bitorlással elért nettó árbevételnek az értékesítéshez közvetlenül kapcsolódó költségek levonásával csökkentett összegét jelölte meg számítási alapul, tehát ő sem kért gazdagodást az el nem ért árbevétel után. Ekként a számításkor 48 312 884 forint már időarányosított gazdagodásból kell kiindulni és ennek 25%-a, azaz 12 078 221 forint terhelhetné az alperest. Az elsőfokú bíróság azonban túlértékelte a találmány műszaki súlyát és alul értékelte az adidas brandet. Helyesen vizsgálódott a funkció szempontjából, azonban a klasszikus cipőfunkció reálisan nem 50%, hanem legalább 70%, így a labdakezelési legfeljebb 30%, ennek műszaki részaránya pedig a sportcipő egészéhez viszonyítva 15%, de az elsőfokú bíróság logikáját követve is csak 25%. Nem értett egyet azzal sem, hogy a labdatovábbítási funkción belül a lövés kiemelt fontosságú, ezért az ítéleti 50%-kal szemben 25%-ban határozta meg a találmány műszaki súlyát a labdakezelési technikák vonatkozásában. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a találmány tényleges műszaki súlya a teljes cipőhöz viszonyítva 3,75% és 6,25% közé tehető. Kifejtette, hogy az adidas márka árnövelő hatása nélkül a cipők csak 65%-kal alacsonyabb áron keltek volna el. Ezt a korrekciót alkalmazva a teljes gazdagodás 2,43% és 4,06% közé tehető, ami számszerűsítve 1 174 003, illetve 196 503 forintnak felel meg.
Az alperes észrevételében az ítélet felperes által támadott rendelkezésének a helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések nem támadták az 1 174 003 forint gazdagodás visszatérítésére vonatkozó rendelkezést, ezért azt a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján nem érinthette, ebben a részében az ítélet jogerőre emelkedett.
A felperes fellebbezése kisebb részben megalapozott, az alperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a lehetséges mértékben feltárta, az alperes által visszatérítendő, a szabadalombitorlással elért gazdagodás összegének számítási módjával és így a megítélt összeggel azonban a másodfokú bíróság nem értett teljes mértékben egyet.
A bitorlás miatt a peres eljárást a felperes 2002 októberében indította, ekkor kártérítési követelését is előre vetítette, és ennek meghatározásához kérte az alperest adatszolgáltatásra kötelezni. A per tárgyalása ezt követően éveken át felfüggesztés hatálya alatt állt. A gazdagodás elvonása iránt érdemi elbírálásra alkalmas, határozott kereseti kérelmet először a felperes az eljárás folytatódása után, 2012. december 12. napján terjesztett elő. Ilyen peradatok mellett nem róható az alperes terhére, hogy a 2004 áprilisában befejeződött, bitorlást érintő termékekkel kapcsolatos bizonylatokat, az árumozgást mutató számlákat - figyelemmel a bizonylat-megőrzési kötelezettség lejártára is - nem őrizte meg; de nem vitásan kigyűjtötte az anyavállalatától majdnem az érintett időszak egészére vonatkozóan a forgalmi adatokat, és excell táblázat formájában benyújtotta azt. Emellett külső segítséggel kinyerte az adatokat a fellelt mágnes szalagról és azt szintén táblázatos formában a peranyaghoz csatolta. A felperes eredménytelenül kifogásolta, hogy az alperes nem a K. Zrt.-től kimentett teljes anyagot szolgáltatta, hanem csupán a bitorló cipőkkel kapcsolatosakat, hiszen kizárólag ezek az információk voltak a jogvita szempontjából relevánsak, ezért csak ezeket kellett feltárnia. Annak sincs jelentősége, hogy az alperes nem határozta meg helyesen az egyes jogsértő időtartamokat, mert részben a közölt adatok, részben becslés alapján a bitorlás jogerősen megállapított teljes időszakára kiterjedt az elsőfokú bíróság döntése.
Megállapítható tehát, hogy annak ellenére, hogy a forgalmazásra vonatkozó pénzügyi-számviteli bizonylatokat az alperes nem tudta felmutatni, a Pp. 164. § (1) bekezdésében megfogalmazott bizonyítási kötelezettségének eleget tett azzal, hogy táblázatba rendezve megadta a jogsértő termékek értékesítési adatait. Ezzel szemben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az így közölt adatok nem valósak. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes által felkínált bizonyítás nem dönti meg az alperes konkrét adatokat felsorakoztató okirati bizonyítékait.
A meghallgatott Sz. J. és L. I. tanúk jóllehet kétségkívül jól ismerik a futballcipők kereskedelmét, az érintett piaci szereplőket és a fogyasztói elvárásokat, de az általánosságokon túl a perrel érintett cipők kapcsán olyan információval, amire ítéleti döntést lehetne alapítani, nem szolgáltak. Leginkább a saját véleményüket, meglátásaikat fogalmazták meg. Az esetleges romániai forgalmazás pedig a szabadalmi oltalom territoriális természeténél fogva nem nyerhet értékelést.
Az értékesített, jogsértést jelentő cipők mennyiségéről a M.-féle szakvéleményből sem olvashatók ki olyan számok, amelyek az ítélkezést megalapozhatnák. A szakvéleményből kitűnik, hogy az alperesre vonatkozó adatokat az adidas AG adataiból vezeti le és a valószínűség szintjén határozza meg. Ugyanakkor azt egyértelműen rögzíti, hogy a „Precision” és a „Mania” cipők forgalmi arányairól nincs információ, azt nem lehet a nyilvános számokból megmondani. Elemezhető tények hiányában vélelmeket állított fel, és a releváns időszakra nézve évi 75-85 000 párra becsülte a labdarúgó-cipők hazai forgalmát, de ezen belül nem adta meg, hogy milyen mennyiséget képviselhettek a perbeli cipők. A szakvélemény tehát nem adott a forgalmazott alperesi cipőkkel elért gazdagodás számításához felhasználható támpontot, és az dr. M. M. meghallgatásától sem volt várható. Erre tekintettel a másodfokú bíróság mellőzi az ítélet indokolásából a szakértői becslés alapján a bitorlással érintett termékekre eső nettó árbevétellel kapcsolatos megállapítást. Mindezek fényében az elsőfokú bíróság a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti helyes mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a közölt alperesi adatokból kell kiindulni a bitorló termékek eladásából származó gazdagodás számítása során.
A felperes kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani, hogy az általa állított magasabb mennyiségben kerültek a bitorló cipők a magyar piacra, és a számításaiban alkalmazott árak is részben a saját becslésén alapultak. Az alperes alaptalanul kifogásolta fellebbezésében, hogy a kalkulációnál az eljárt bíróság számításba vette az el nem adott cipőket, amik pedig nem eredményezhettek vagyoni előnyt. Helyesen érvelt a felperes azzal, hogy a 956 pár cipő az F/13/1-3 táblázatokban visszaküldött mennyiség megnevezés alatt szerepel, és azokhoz bevételi és költségadatok is vannak rendelve, tehát nem a behozott eladatlan termékeket mutatja az irat. Az alperes védekezése csupán az előadás szintjén maradt, mert ezekkel a cipőkkel kapcsolatosan további adatokat nem szolgáltatott, így nem tisztázódott, hogy ténylegesen mi lett a sorsuk. Ily módon nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az említett cipőket is figyelembe vette a gazdagodás nagyságának a meghatározásánál. A kifejtettek tükrében az elsőfokú ítélet 2003. év végéig a rendelkezésre álló bevételi és költségadatok alapján, illetve 2004 első negyedévére az előbbiek arányosítása útján helytállóan határozta meg a felperesi szabadalom bitorlásával elért gazdagodást. Az így kalkulált 60 473 237 forint azonban további korrekcióra nem szorul, ezért a másodfokú bíróság az ítélet részbeni megváltoztatásával az alperes által visszafizetendő gazdagodás mértékét ehhez igazította, és a marasztalás összegét ennek megfelelően felemelte.
A „fedési hányad” kérdésében ugyanis az ítélőtábla a törvényszékkel és az alperessel szemben a felperessel értett egyet. A szabadalom a sportcipőt oltalmazta, ami az irányító zónák révén olyan speciális borítással van ellátva, ami növeli a labdakezelés biztonságát, mert jobban, pontosabban irányíthatóvá teszi a labdát. A találmány újdonsága és lényege a bordázattal kialakított irányító sávokban rejlik, ez jelenti azt a műszaki többlet jellemzőt, amit a felperes a technika állásához az elsőbbség időpontjában hozzáadott. A felületen alkalmazott egyedi, különleges megoldás önállóan nem forgalomképes, az nem elkülöníthető, cserélhető alkatrésze vagy tartozéka a labdarúgó-cipőnek, hanem annak szerves része, ami nélkül a szabadalom és az azzal kitűzött cél nem valósul meg. A másodfokú bíróság megítélése szerint mesterségesen választotta szét a törvényszék a klasszikus és a labdakezelési funkciót, és indokolatlan az utóbbiból még külön kiemelni és a találmány műszaki súlyát csökkentő technikának minősíteni a lövést.
A felperes helyesen érvelt azzal, hogy a követelés a Ptk. 324. § (1) bekezdése szerint jogalapjában évül el, illetve, hogy a Pp. 146. § (1) bekezdése értelmében a kereset összegszerű felemelése a per későbbi szakaszában nem eredményezi - a felemelés tekintetében - az érvényesített igény elévülését. Ennek a kérdésnek azonban érdemi jelentősége nem maradt, mert az adidas márka értékének növekedésére alapítottan igényelt gazdagodás visszatérítésére az alperes nem kötelezhető.
A különösen jó minőségű vagy egyedi tulajdonságokkal rendelkező termék bizonyosan elősegítheti a feltüntetett márka értékének, jóhírének a növekedését vagy szinten tartását. A márka gondozása, a vele jelzett termékek megfelelőségének ellenőrzése, a termékpaletta bővítése, a brand kiépítése, a használat engedélyezése és a jogsértések elleni fellépés a márka tulajdonosának joga és kötelezettsége. A márka értékét nagymértékben befolyásolhatja, hogy használata milyen széles termékkörben valósul meg, hiszen minél szélesebb kört ölelnek fel a vele jelzett termékek, annál többször találkozhatnak vele a fogyasztók, és a márka iránti bizalom kialakulása esetén egyre gyakrabban választják majd ezeket a termékeket. A jelen esetben azonban e soktermékes árujelző esetében ítéleti bizonyossággal nem volt meghatározható, hogy a perbeli áruk miként befolyásolták a márka egészének az értékét; vagyis hogy egy adott termékfajtán belül az egyik típus milyen mértékben járul hozzá a márka értéke növekedéséhez.
Emellett az előbbi jogok és kötelezettségek az adidas védjegy és márka tekintetében az adidas AG-ét illetik, illetve terhelik, és végső soron nála mutatkozik meg, hogy helyes márkapolitikát folytatott-e. Az adidas védjegy a Nizzai Megállapodás 25. osztályába tartozó ruházati és cipőtermékek, illetve kiegészítők széles spektrumára kiterjed, a cégcsoport jellemzően a sportoláshoz, a szabadidős tevékenységekhez alkalmas termékeket gyártja és forgalmazza. Termékei átlagon felüli minőségűek, közkedveltek, és ez a termékek árában is megmutatkozik. Az adidas termékskálán belül azonban nem lehet elkülöníteni egyetlen olyan csoportot vagy típust, ami kiugróan jelentős értéket képviselne, mert a márka általánosságban felel meg a magas fogyasztói elvárásoknak, általánosan minősül jóhírűnek.
Nem lehetett ettől eltérő következtetésre jutni a célzottan a bitorlási időszakot vizsgáló M.-féle szakvélemény alapján sem. A vélemény az anyacég üzleti adataiból, az üzletágak és a termékcsoportok eredményeinek egymáshoz való viszonyítása révén kapott arányszámok segítségével számolta a márka értéknövekedését a bitorló termékek kapcsán, és ezt vetítette tovább az alperesre a cégcsoporton belül elért árbevételi és nyereségi mutatói alapján. Bizonytalanságot eredményezett azonban, amikor leszögezte, hogy már az adidas AG esetében sincs információ az adott időszakban forgalmazott „Precision” és „Mania” cipők számáról, nagyságrendjéről, ezért a szakértő egyedül a becslés módszerével élhetett. Ez olyan körülmények között, amikor az alperes szolgáltatott számadatokat a perben, már a kiinduló pontot is kétségessé teszi. De az sem kellően pontos megközelítés, amikor a szakvélemény a labdarúgó-cipőkön belül 35-45 fajtát és ezek arányos eladását feltételezi az árszint különbség figyelembevétele mellett. A fentieken túl életszerűtlen is, hogy egyetlen terméktípus az egyébként védjegyjogosultsággal nem rendelkező, hanem licencia díjat fizető alperesnél a szakértő által kimunkált gazdagodást eredményezze. Mindezek alapján ebben a körben a felperes keresete nem volt megalapozott, azt helyesen utasította el az elsőfokú bíróság.
Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése alkalmazásával az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta; az alperest terhelő gazdagodás összegét 60 473 237 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.783/2016/10.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás