PK ÍH 2016/15.
PK ÍH 2016/15.
2016.03.01.
I. A tulajdonháborítás megszüntetése iránti perben a tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog kikerül a birtokából, követelheti annak visszaadását. A tulajdonjog tárgya birtokba vehető testi tárgy lehet. Ha a dolog annak megsemmisülése folytán már nem vehető birtokba, a volt tulajdonos már csak kötelmi igényt terjeszthet elő.
II. Tulajdonháborítás megszüntetése iránti perben a felperesnek nem elegendő a tulajdonjogát bizonyítania, a jogtalan behatás megtörténtét, annak zavaró hatását is igazolnia kell. [Ptk. 115. § (3) bekezdés, 5:36. § (1) bekezdés, 94. § (1) bekezdés, 5:14. § (1) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság az ítéletében megtiltotta az alperesnek a J-1 szállítóvezetékben található kerozinkészlet vagyontárgy felszámolási vagyonként való meghirdetését, valamint értékesítését; az alperes viszontkeresetét elutasította; az alperest perköltség fizetésére kötelezte.
A megállapított tényállás szerint az alperesi mint megbízó, a felperesi mint felhasználó, valamint a perben nem álló M. Rt. mint üzemeltető vagy szállító, 2006. május 26-án kötöttek háromoldalú szerződést 2005. december 20-ára visszaható hatállyal az M. Rt. sz.-i telepe és a F.N.R.B. közötti termékszállító vezeték üzemeltetése tárgyában. A szerződés értelmében a M. Rt. azt vállalta, hogy J-1 üzemanyagot szállít a felhasználó (felperes) részére, a megállapodás tárgyát képező vezeték igénybevételével. Az okirat II/3. pontjában rögzítették, hogy a szerződéshez tartozó 2. számú mellékletben kimutatott csőkészlet (kerozin) a megbízó (jelen per alperesének) tulajdonát képezi. A II./4. pontban abban állapodtak meg, hogy az áru tulajdonjoga és a kárveszély az sz.-i telep területén található üzemeltetési határ áru általi átlépése után azonnal átszáll a felhasználóra (felperesre).
A szerződés alapján az üzemeltetési és szállítási díjakat a felperes, mint felhasználó fizette ki.
A felperes és a M. Nyrt. 2008. december 4-én kötött ismét szállítási szerződést, melynek 4.1. pontjában ismét rögzítették, hogy a M. Nyrt. a felperesnek adja el a sz.-i telepén előállított kerozint.
A felperes a M. Nyrt. társasággal, mint szállítóval legutóbb 2013. augusztus 1-jén kötött szállítási szerződést, mely 2016. július 31. napjáig hatályos.
A csővezeték F.N.R.B határáig terjedő szakasza 2007. évi adásvételi ügylet révén az alperes tulajdonából átkerült a M. Vagyonkezelő Kft. (továbbiakban: MV) tulajdonába.
A 2006. május 26-án megkötött háromoldalú szerződés 2. számú melléklete azt tartalmazta, hogy a mindösszesen 39 km hosszú, 717 m3 térfogatú csőkészlet az alperes tulajdonát képezi (kilométerenkénti tagolásban részletezve a vezetékszakaszokban tárolt térfogat mennyiséget).
A csőkészletnek megfelelő kerozinvagyont az alperes a könyveiben saját készletként mutatta ki, és a M. Nyrt. raktárjegyzőkönyvei is az ő tulajdonát jelezték 2012-ig.
A 2012. december 31-én felvett jegyzőkönyvben már azt rögzítették, hogy az MV tulajdonában lévő Sz.-F. Mérőállomás termékvezeték leltározásáról felvett, a M. Nyrt. Logisztika kezelésében lévő tárgyi termékvezetékben a 12 órai állapotnak megfelelően a felperes tulajdonában álló J-1-ből felmért készlet 15oC-on 705 000 liter.
2012. év folyamán az M. Nyrt. a vezetékben lévő kerozin-készletet leürítette, majd a szállítóvezetéket felújította. A felújítást követő feltöltéskor a Magyar Szabványügyi Testület szabványjegyzéke szerint a J-1 követelménynek aktuálisan megfelelő minőségű kerozin került a vezetékbe.
A felek között már 2008-tól vita bontakozott ki a vezetékben lévő kerozin tulajdonjoga tárgyában, az egyeztetések során a feleknek nem sikerült peren kívüli megállapodást kötniük.
A per tárgyát képező, értékesítésre meghirdetett kerozin csőkészlet a M. Nyrt. sz.-i adóraktárában található.
Az alperesi 2012. február 14-étől felszámolás hatálya alatt áll, felszámolója az N. Kft. A felperes az adós társaság felszámolása során hitelezői követelést jelentette be, amelyet a felszámolóbiztos 7 744 314 USD összegben elismert és visszaigazolt.
A felszámoló a Cégközlönyben nyilvános pályázati felhívást tett közzé, amelyben – többek között – a szóban forgó „vezetékben található 716 525 liter, 126 092 529 forint értékű vitatott tulajdonjogú kerozin” készletet is meghirdette értékesítésre.
A felperesi mint hitelező kifogást terjesztett elő a felszámoló vagyonértékesítéssel kapcsolatos intézkedése ellen, amelyet a bíróság elutasította.
A felperes a keresetében elsődlegesen – a régi Ptk. 115. § (3) bekezdése, valamint az új Ptk. 5:36. § (1) bekezdése alapján – kérte az alperes jogellenes behatásának megszüntetését, azaz az alperes eltiltását a felperes tulajdonában álló, a J-1 szállítóvezetékben lévő kerozin-csőkészlet felszámolási vagyonként való meghirdetésétől, illetőleg értékesítésétől.
Másodlagosan – a régi Ptk. 94. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 123. §-a alapján – kérte annak megállapítását, hogy a J-1 szállítóvezetékben lévő kerozin mennyiség nem az alperes tulajdonát képezi.
Keresetének ténybeli és jogi alapjaként azt hangsúlyozta, hogy a 2006. május 26-án megkötött megállapodás II/4. pontja szerint a szállítóvezetékben 2005. december 20-tól, és azóta is folyamatosan bekerülő kerozin az sz.-i üzemeltetési határ átlépését követően a felperes tulajdonába került, tehát jelenleg is a felperes tulajdonát képező kerozin található a csővezetékben. Hibás az az alperesi hivatkozás, hogy a csőkészlet alatt a J-1 szállítóvezetékben a százhalombattai üzemeltetési határ és a fogadóállomás között egy adott pillanatban meglévő teljes kerozin mennyiséget kell érteni. Véleménye szerint a 2006. május 26-i okirat II.3. pontjában megjelölt csőkészletre vonatkozó megállapodás és 2. számú melléklet csak úgy értelmezhető, hogy annak idején a „történeti csőkészlet” tulajdonjoga illette meg az alperest, jelenleg azonban a szállítóvezetékben nincs, és nem is lehet az alperes tulajdonában álló kerozin, mert azóta a csővezetéken folyamatos kerozin-szállítás történt. A 2005. december 20-i készlet két-három hét alatt átfolyt a vezetéken, és felhasználásra került. A „történeti csőkészlet” megsemmisülését igazolja az a tény is, hogy a szállítóvezetéket 2012-ben a M. Nyrt. felújította, a felújítás alatt abban kerozin egyáltalán nem volt. A szállítóvezetékbe utóbb töltött kerozin semmiképp sem képezheti az alperes tulajdonát, mert a kerozinra vonatkozó szabvány is megváltozott ebben az évben, következésképpen jelenleg a vezetékben nem a 2015. december 20-i állapottal azonos minőségű kerozin található. Hangsúlyozta, hogy tulajdonjog csak létező dolgokon állhat fenn, a dolog megszűnése tehát a tulajdonjog megszűnését eredményezi.
Másodlagos keresetét arra alapította, hogy a tulajdonjog nemleges megállapítására azért van szüksége, mert a felszámoló a kerozint értékesíteni kívánja. Megítélése szerint a felperes kizárólag a jelen perben hozott ítélettel akadályozhatja meg, hogy a felszámoló olyan kerozint értékesítsen a felszámolás során, amely nem képezi az alperesi vagyon részét. Amennyiben a kerozin értékesítésre kerül, annak vevője nyilvánvalóan a kerozin kiadását fogja követelni a felperestől. Az ebből eredő esetleges perbeli jogvitában – véleménye szerint – a bíróság már nem bírálhatja el a felperes és az alperes közötti tulajdonjogi viszonyokat.
Az alperes a kereset elutasítását, és felperes perköltségben marasztalását kérte.
Védekezése körében azt hangsúlyozta, hogy az M. Nyrt. az adóraktárában idegen tulajdonként raktározza a kerozin csőtöltetet, és 2012-ig éves rendszerességgel, cégszerűen aláírt leltári jegyzőkönyvet bocsátott ki a termékvezetékben található kerozinról, melyben elismerte alperes tulajdonjogát, az alperes pedig a számviteli nyilvántartásaiban a mai napig ezt készletként szerepelteti. Megítélése szerint a 2006. május 26-i megállapodás 2. számú melléklete egyértelműen rögzíti, hogy a készlet az alperes tulajdonában áll. Ez a szerződési rendelkezés a vezetékben található mindenkori kerozin mennyiségre (csőkészletre) vonatkozik.
Érvelése szerint az alperes csőkészlet feletti tulajdonjogát támasztja alá a per során becsatolt 2010. december 31-i keltezésű leltárfelvételi jegyzőkönyv, valamint a 2011. július 13-i, illetőleg 22-i egyeztetések jegyzőkönyvei is. A „történeti csőkészlet” meghatározás a felperes részéről alaptalan. Hangsúlyozta: a felszámoló számos alkalommal kérte a felperest, hogy számviteli vagy egyéb nyilvántartásokkal, dokumentumokkal igazolja tulajdonszerzését, ilyenre azonban felperes részéről nem került sor. Megítélése szerint önmagában az a tény, hogy az MV 2008-ban arról tájékoztatta a M. Nyrt.-t, hogy a kerozinvezeték tulajdonjoga megváltozott, semmilyen alapot nem ad arra, hogy az abban tárolt csőtöltet tulajdonjoga is megváltozott volna. Hangsúlyozta, hogy 2006. május 26-án a felek a mindenkori helyzetet rögzítették éppen azért, mert az újonnan megalakított felperesi társaságnak nem állt szándékában a vezetékben meglévő kerozin-mennyiséget megvásárolni az alperestől, hiszen ez nagy összegű egyszeri kiadást jelentett volna a számára.
Az alperes viszontkeresetet is előterjesztett, melyben kérte a bíróságot, hogy kötelezze a felperest az új Ptk. 5:36. § (1) bekezdése szerint az alperes tulajdonába tartozó kerozin-csőkészlet kiadására. Kiemelte, hogy az alperesnek a tulajdonát képező készlet kiszolgáltatására vonatkozó igénye 2005 decemberétől fennáll, az pedig, hogy a felperes ennek a követelésének mai napig nem tett eleget, nem róható a terhére. A csőkészlet egy fajlagosan megjelölt kerozin mennyiség. A per tárgyát képező csőkészlet teljes mértékben helyettesíthető, a hajtóanyag specifikációja megváltozásának azért nincs jelentősége, mert az adott vezetékből ma is ugyanolyan típusú repülőgépekbe szolgálják ki a kerozinmennyiséget, mint 2005. december 20-a előtt.
A felperes az alperes viszontkeresetének elutasítását kérte. Állította, hogy a szerződő felek 2006. május 26-án nem rögzítettek olyan tartalmú megállapodást, hogy a szállítóvezetékben lévő mindenkori kerozin csőkészletet az alperes tulajdonában állónak tekintik.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak, a viszontkeresetet alaptalannak találta. Rámutatott arra, hogy a felek mind a keresetet, mind a viszontkeresetet a per tárgyát képező kerozin készlet feletti tulajdonjogra alapítottan terjesztették elő. A felperes az elsődleges keresetében a tulajdonjogból fakadó egyik részjogosítványát kívánta gyakorolni, azaz a tulajdonába való jogellenes behatás megszüntetésére való jogosultságát érvényesítette, míg az alperes a tulajdonában álló dolog kiadására való jogosultságát kívánta érvényesíteni a jogalap nélküli birtokossal szemben. A felek egyező nyilatkozatai alapján megállapította, hogy a kerozin készlet jelenleg a M. Nyrt. adóraktárában található, mely tényt a felek úgy tekintették, hogy a készlet jelenleg a felperes birtokában van, ezért azt a bíróság ítélkezése alapjaként fogadta el.
Megítélése szerint elsődlegesen abban kellett állást foglalnia, hogy az Üzemviteli és Szolgáltatási Megállapodás II/3., illetőleg 4. pontjai miképpen értelmezhetőek, melyik fél hivatkozása helytálló a csőkészlet meghatározását illetően. Az a helytálló, hogy a csőkészlet a J-1 szállítóvezetékben a sz.-i üzemeltetési határ és a fogadóállomás között egy adott időpontban megvolt kerozin mennyiséget jelentette, vagy a mindenkor meglévő kerozin mennyiséget. Ebből következően azt kellett eldönteni, hogy a peresített kerozin-készlet kinek a tulajdona.
Megítélése szerint a 2006. május 26-ai szerződés II/3. és 4. pontja a csőkészlet tulajdonjogát érintően egyértelműen különbséget tett, mégpedig a 2. számú mellékletben meghatározott, valamint a telep üzemeltetési határát átlépő kerozin között; a szerződéses rendelkezések helyes értelmezése az, hogy a felek a II/3. pontban megállapították, hogy a szerződés megkötésekor meglévő csőkészlet tulajdonosa az alperes, míg a II/4. pontban a jövőre nézve a szerződés teljesedése idejére az üzemeltetési határt átlépő kerozin tulajdonosaként a felperest nevesítették. Ezen megkülönböztetés alapján a felperesi definíció, az úgynevezett „történeti csőkészlet” helytálló.
A bizonyítás során tisztázást nyert, hogy a per tárgyát képező, értékesítésre meghirdetett csőkészlet nem lehet azonos a szerződés II/3. pontja szerinti csőkészlettel, egyrészt a folyamatos szállítás, másrészt a 2012. évi leürítés és a csővezeték felújítása miatt sem, továbbá a 2012-től szállítandó kerozint érintő szabvány változás folytán a vezetékben levő kerozin minősége is megváltozott.
A peradatok alapján egyértelműen bizonyított, hogy az érintett szállítóvezetékben folyamatosan szállították a kerozint, ennek ellenértékét a felperes az általa csatolt számlákkal igazoltan megfizette a M. Nyrt. részére. Mindezek alapján azt a következtetést vonta le, hogy a felszámolási értékesítésre meghirdetett kerozin-készlet nem azonos a szerződés II/3. pontja szerinti csőkészlettel, az a II/4. pont hatálya alá esik, azonban annak tulajdonjogára alappal kizárólag a felperes hivatkozhat, ezért a tulajdonjogból fakadó részjogosítványa gyakorlását, azaz jelen esetben a jogellenes behatás megszüntetését, az értékesítés megtiltását a felperes alappal kérhette.
Ebből következik az is, hogy az alperes viszontkeresete nem volt alapos. E körben az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy az alperes a viszontkeresettel dologi jogi, azaz tulajdonjogból fakadó igényt kívánt érvényesíteni, ezzel szemben a szerződés II/3. pontjában meghatározott csőkészlet helyettesíthetőségére hivatkozó jogi okfejtése csak megalapozott kötelmi jogi igény esetén bírhat jelentőséggel.
Az elsőfokú bíróság a felperes tulajdoni igényének részjogosítványából eredő marasztalási kérelmének helyt adott, ezért a másodlagos keresetet nem vizsgálta.
Az elsőfokú ítéletét az alperes támadta fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, és viszontkeresetének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalás tartására és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta.
Hangsúlyozta, hogy releváns és nem vitatott tényállási elem, hogy a felperesi társaságot az alperes alapította 2005-ben, a M. Rt. a repülőgép-üzemanyag értékesítési tevékenységét szervezte ki ebben a formában. Nem sokkal ezt követően értékesítette az új társaságban fennálló részesedését a B. A. Zrt. részére, jelenleg is ez a társaság a felperes tulajdonosa. A felperes eszközei között azonban soha nem szerepelt készletként a jelenlegi vita tárgyát képező csőkészlet, mert az nem került apportálásra a felperesi társaságba. Az üzletrész értékesítésekor ez a tétel szintén nem képezte az alperes és a B. A. Zrt. közötti adásvételi ügylet tárgyát. E tényeket a felperes soha nem vitatta, meg sem kísérelte ennek ellenkezőjét bizonyítani.
Előadta továbbá, hogy a perrel érintett kerozinkészlet még akkor került az alperes tulajdonába, amikor az M. Nyrt. a kerozint az alperes beruházásában épült vezetéken keresztül (a közöttük létrejött szállítási szerződés alapján) még az alperesnek szállította. Nem vitatta, hogy a felperes tulajdonosváltását követően az M. Rt. közvetlenül a felperesnek szállítja a kerozint, amelyet a felperes az üzleti tevékenysége körében tovább értékesít. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság, a fenti tényeknek nem tulajdonított jelentőséget, ezzel szemben az általa megállapított tényállásban csak a felperes és a M. Nyrt. közötti szállítási szerződéseket hangsúlyozta.
Úgy vélte, az elsőfokú bíróság a bizonyítékok között nem értékelte kellő súllyal, hogy a M. Rt. által kiállított és felperes által ellenjegyzett leltárfelvételi jegyzőkönyv is azt rögzítette, hogy a készlet az alperes tulajdonát képezi. A 2011 júliusában lezajlott egyeztetésekről felvett jegyzőkönyvek tartalmát hibásan, torzítva idézte határozatában, mintha a kerozinkészlet feletti tulajdonjog rögzítése csak az alperes véleményét, és nem az összes képviselt fél, köztük a felperes egybehangzó kijelentését tükrözné. Megítélése szerint a csőkészlet fogalmát egyértelműen definiálta a M. Nyrt. mint szállító, az alperes mint megrendelő és a felperes, mint felhasználó által 2006. május 26-án aláírt 2005. december 20-án hatályba lépett üzemviteli és szolgáltatási megállapodás 2. számú melléklete. Ez azt rögzítette, hogy a csőkészlet: 15 oC hőmérsékleten 716 525 liter térfogatú J-1 típusú kerozinkészlet; ez a per tárgya, függetlenül attól, hogy ez a fajlagosan meghatározott üzemanyag pillanatnyilag, fizikailag hol található.
Az a tény, hogy a fentiekben fajlagosan meghatározott készletmennyiség mindvégig a vezetékben volt-e, vagy a vezeték hossza, ezáltal tároló képessége hogyan változott az idők folyamán, teljességgel irreleváns.
Rámutatott: a felperes a perben azzal próbálta igazolni a tulajdonjogát, hogy ő folyamatosan kerozint vásárolt a M. Rt.-től, és a mindenkori hatályos szállítási szerződésük alapján 2005 óta már ő a csővezetékben meglévő kerozin tulajdonosa. Álláspontja szerint ez a tény teljességgel független attól, hogy az üzletviteli megállapodás aláírása, illetve hatályba lépése óta folyamatosan fennáll a felperesnek az a kötelezettsége az alperes felé, hogy ingyenesen kiszolgálja részére az őt megillető kerozinmennyiséget, hiszen ezt ismerte el a felperes az üzemviteli megállapodás aláírásával.
Sérelmezte, hogy sem a felperes, sem a bírósági ítélet nem adott magyarázatot arra, hogy mikor, hogyan, és miként szűnt meg az alperes tulajdonjoga. A tulajdonában álló kerozin milyen jogcímen, mikor és milyen módon került a felpereshez az eredeti tulajdonos akarata, hozzájárulása, vagy tudomása nélkül.
Hangsúlyozta, hogy az M. Nyrt. által kiállított 2012. december 31-i leltárfelvételi jegyzőkönyv nem bírhat bizonyító erővel, mert később az M. Nyrt. is megerősítette, nincs hivatalos tudomása a csőkészlet tulajdonjogának megváltozásáról. A felperes a tulajdonjoga alátámasztására nem rendelkezik hiteles dokumentummal, ezért a leltárfelvételi jegyzőkönyv nem alkalmas a felperes tulajdonjogának bizonyítására. A per során a felperes nem tudta igazolni a tulajdon átszállásához szükséges szerződés létrejöttét, vagy más jogcím fennállását sem.
Álláspontja szerint nem róható alperes terhére, hogy az eredeti specifikációjú készlet kiadása ma már nem lehetséges, mert ez kizárólag a felperes halogató magatartásának az eredménye.
A másodfokú tárgyaláson kifejtett álláspontja szerint amíg van a felperes birtokában J-1 típusú kerozin, addig nem állapítható meg, hogy az ő tulajdonába tartozó csőkészlet megsemmisülését nem lehet megállapítani, addig az alperes a felperes tulajdonába tartozó csőkészletet ki is tudja adni.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes perköltségekben marasztalását kérte.
Megítélése szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy ma a csővezetékben nincs olyan kerozin, amely alperes tulajdonát képezné, de nem is lehetne egyrészt a 2012-es vezeték-felújítás során történt leürítés, másrészt a kerozinra vonatkozó szabvány megváltozása miatt. Az alperes a fellebbezésében maga is elismerte, hogy felperes, mint kerozin-kereskedelemmel foglalkozó társaság, folyamatosan kerozint vásárolt a M. Nyrt.-től, amelyet a J-1 csővezetéken szállított. Ha pedig ez így van, ez azt jelenti, hogy az alperes is elismeri, hogy a csővezetékben jelenleg olyan kerozin van, amely felperes tulajdona. Ebből pedig az következik, hogy a viszontkereset alaptalan.
Megismételte jogi érvelését, mely szerint a tulajdonjog tárgya csak egyedileg meghatározott, meglévő dolog lehet. Helyettesítő dolog esetében csak az egységet képező dologtól történő különválasztással, egyediesítéssel lehet tulajdonjogot szerezni.
A 2005 decemberében vezetékben volt kerozin már nincs meg, megszűnése pedig a tulajdonjog megszűnését eredményezte. Hangsúlyozta, hogy ha a tulajdoni igény a dolog elhasználódása, megsemmisülése, értékesítése miatt természetben nem elégíthető ki, helyébe kötelmi jellegű igény lép, ez az igény azonban már a rendes elévülés szabályai alá esik.
Úgy vélte, téved az alperes, amikor azt állítja, hogy a tulajdonjog csak átruházással szűnhet meg. Hangsúlyozta, hogy a dolog megsemmisülése függetlenül annak okától, a tulajdonjog megszűnését eredményezi.
Álláspontja szerint a pernek nem volt tárgya annak vizsgálata, hogy a felperes megvásárolta-e az alperestől a „történeti csőkészletet”.
Az ítélőtábla a fellebbezést részben alaposnak találta, és az elsőfokú bíróság ítéletét – annak fő tárgya tekintetében – részben, a perköltségre is kiterjedően megváltoztatta, és a keresetet elutasította, a viszontkeresetet elutasító ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
Az ítélőtábla a jogvita elbírálása szempontjából releváns tényeket összefoglalta.
E szerint az Sz.-t a B. L. F. R.-rel összekötő J-1 üzemanyag szállítására szolgáló vezeték az alperes beruházásában épült, és az ő tulajdonában állt 2007-ig, majd azt átruházta a MV Kft.-re. 2005. december 20-ig az alperes állt jogviszonyban a M. Rt. szállítóval, ő vásárolta meg a szállítótól és értékesítette tovább a kerozint. A vezetékben levő kerozin eddig az időpontig az alperes tulajdonában állt, mivel azonban a vezetéket az M. Rt. kezelte és ahhoz a hatóanyagot megrendelő fél csak a kiszolgáló tartálynál jut hozzá, a szállító (M. Rt.) a vezetékben levő kerozint évente idegen tulajdonú hajtóanyagként leltározta, a vezetéket mint adóraktárt jelölte meg, az alperes pedig azt a könyveiben készletként szerepeltette.
A felperest az alperes (egy másik társasággal együtt) avégett alapította 2005-ben, hogy a repülőgép-üzemanyag értékesítési feladatokat a tevékenységei közül átadja az új társaságnak. A vezetékben levő csőkészlet nem került apportálásra az új társaság vagyonába. Az alperes az alapítást követően rövid idővel értékesítette az új társaságban fennálló tulajdoni részesedését a B. A. Zrt. részére. Ezt követően a felperesi társaság kötött szállítási szerződéseket a M. Nyrt. szállítóval, melynek alapján az általa megvásárolt és vezetéken átfolyó kerozin a százhalombattai telephatár átlépését követően már az ő tulajdonába, a kiszolgáló helyen pedig az ő birtokába került.
Az a kerozin, amely 2005. december 20-án a 39 km hosszú, 717 m3 térfogatú vezetékben volt, a felperes működése során néhány hét alatt átfolyt, és kiszolgálásra került, majd a vevők repülőgépei azt felhasználták, repülés közben elégették.
Az alperesi társaság 2012. február 14-étől felszámolás hatálya alá került, felszámolója a N. Kft. 2014. július 10-i számában nyilvános pályázati felhívással értékesítésre hirdette – többek között – „a J-1 szállító vezetékben található 716 525 liter, 126 092 529 forint értékű vitatott tulajdonjogú kerozinkészletet”, amely felszámolói intézkedést a felperes, mint hitelező a felszámolási eljárás során kifogással támadta, majd tulajdonjoga védelmében az adós (alperes) ellen pert indított.
A felek között 2012. óta fennálló jogvita ellenére a M. Nyrt. folyamatosan szállítja a J-1 üzemanyagot a felperesnek, aki folyamatosan végzi annak értékesítését és abból szolgálja ki a vevőket.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a kereset tárgyában téves, a viszontkereset tárgyában helytálló döntést hozott.
Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy mind a felperes, mind az alperes tulajdoni keresetet, illetőleg viszontkeresetet érvényesített, azonban a felperes elsődleges keresetét tulajdonháborítás megszüntetése iránti keresetként kellett elbírálni.
A tulajdonjog védelmét a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) a 115. §-ában, a 2013. évi V. törvény (új Ptk.) az 5:35. §-37. §-aiban szabályozza. A régi Ptk. 115. § (3) bekezdése értelmében – a tulajdonháborítás megszüntetése iránti perben – a tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog kikerül a birtokából, követelheti annak visszaadását. Az új Ptk. 5:36. § (1) bekezdése is azt rögzíti, hogy a tulajdonos követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését és a jogalap nélküli birtokostól a dolog kiadását.
Tulajdonháborítási per akkor indítható, amikor nem a tulajdonjog teljes lehetetlenülése okoz sérelmet, de a tulajdonjog zavartalan gyakorlását jogtalan beavatkozás, vagy behatás gátolja, akadályozza. A per célja a jogtalan beavatkozás, vagy behatás megszüntetése, illetőleg a jogsértő eltiltása a sérelmezett magatartástól. A jogellenes beavatkozás vagy behatás abban áll, hogy a háborító gátolja a tulajdonost jogai zavartalan gyakorlásában, azaz akadályozza a birtoklás, a használat, a hasznok szedésének jogát vagy a rendelkezési jog gyakorlását. A tulajdonháborítás megszüntetése iránti perben a felperesnek nem elegendő tulajdonjogát bizonyítania, hanem a jogtalan behatás megtörténtét, annak zavaró hatását is igazolnia kell.
A jelen perben megállapított tényállás szerint azonban az alperes a felszámolási pályáztatással a felperes állított tulajdonosi jogainak nem akadályozta. A felperes – a pályázati felhívás ellenére – továbbra is zavartalanul gyakorolja a kiszolgáló helytől a birtoklás és a rendelkezési jogát. A szállító a felek közötti jogvita miatt nem tagadta meg vele szemben a szállítási szerződés teljesítését, ebből következően a felperes folyamatosan és korlátozás nélkül végzi az üzemanyag-értékesítési tevékenységét.
Rámutatott az ítélőtábla arra is, hogy a felszámolónak, mint az alperes (adós) képviselőjének pályázati értékesítésre vonatkozó intézkedését támadó kifogás tárgyában meghozott jogerős bírósági döntés úgy ítélte meg, hogy a vitatott tulajdonú vagyoni elem meghirdetése a felszámoló részéről nem volt jogszabálysértő. Az ítélőtábla álláspontja szerint ugyanaz az intézkedés nem ítélhető meg más módon csupán amiatt, hogy azt nem a felszámoló, hanem az általa képviselt adós (alperes) magatartásaként vizsgálja a perben a bíróság.
A másodfokú perbíróság osztotta – kifogást elutasító döntést helybenhagyó – határozatban kifejtett jogi álláspontot, mely szerint a vitatott tulajdonúként meghirdetett kerozinkészlet esetleges értékesítése során a tulajdonjog megszerzésének kockázatát a vevő viseli. A felszámolónak az értékesítési feladatait a tőle elvárható gondossággal kell ellátnia, ennek megszegése miatt az ebből származó kárért – a Cstv. 54. §-a alapján – kártérítési felelősséggel tartozik. A felszámolási értékesítés nem minősül kereskedelmi forgalomban történő eladásnak, s a vevő sem tekinthető jóhiszeműnek, ha tudott a dolog vitás tulajdoni helyzetéről [Ptk. 118. § (1) bekezdés, új Ptk. 5:39. § (1) bekezdés]. Ebből következően a tulajdonjogát állító felperes az esetleges felszámolási értékesítéssel nem veszíti el tulajdonjogának érvényesíthetőségét a vevővel szemben.
Mindezek az ítélőtábla miatt úgy ítélte meg, hogy a Pp. 123. §-ára alapított, megállapításra irányuló másodlagos kereset sem alapos, mert a felperes állított tulajdonosi jogainak megóvását nem kizárólag megállapítási keresettel, ennek körében az alperes tulajdonjogának fenn nem állása megállapításával érheti el, hanem a felszámolási értékesítés miatt vevőként fellépő és vele szemben igényt támasztó féllel szemben felhozott védekezésében hivatkozhat tulajdonjogára.
A viszontkereset elutasításának indokait az ítélőtábla azzal egészítette ki, hogy az alperes jogi okfejtése azért téves, mert a kölcsönre, illetőleg rendhagyó letétre vonatkozó anyagi jogi szabályokkal kívánta alátámasztani a tulajdoni igényét. Ám az a dolog, amely megsemmisülése folytán már nem vehető birtokba, nem lehet tulajdonjog tárgya; megsemmisült tulajdon esetén a kártérítési igény érvényesítése merülhet fel; az alperes azonban nem kötelmi, hanem tulajdoni igényt érvényesített viszontkeresetében. Annak elbírálása nem az adott per tárgya, hogy az alperes a 2005. december 20-ai állapotnak megfelelő csőkészlet feletti rendelkezési jogát a háromoldalú szerződés megkötésekor ingyenesen, vagy ellenérték fejében adta-e át a felperesnek, illetőleg milyen kártérítési vagy kötelmi igénnyel léphet fel a felperessel szemben.
A fenti indokol alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a keresetre vonatkozó döntés körében a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet elutasította; egyebekben pedig – helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 11.Gf.40.335/2015/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás