BÜ BH 2016/168
BÜ BH 2016/168
2016.07.01.
A magánfél képviselőjének munkadíja az érvényesített és megítélt polgári jogi igény járulékos következményeként az állam által történt előlegzés nélkül is a külön jogszabályban meghatározott összeghatárok között a bűnügyi költség része, amelynek megtérítésére különleges eljárás keretében kerülhet sor, ha annak viseléséről az alapügyben hozott jogerős ítélet nem vagy nem e törvénynek megfelelően rendelkezett [Be. 54. § (7) bek., 74. § (1) bek. c) pont, 340. §, 555. § (1) bek., 578. § (1) bek.; 26/2003. (VIII. 22.) IM-BM-PM együttes rendelet].
[1] Az ítélőtábla a 2015. szeptember 9-én kelt végzésével a P. T. Szolgáltató Kft. magánfél ügyvéd képviselőjének az ítélet kiegészítésére és ügyvédi munkadíj megállapítására irányuló kérelmét elutasította.
[2] A végzésben elfoglalt jogi álláspont szerint a magánfél képviselőjének munkadíj megállapítására irányuló indítványa sem a Pp. szabályai szerint, kiegészítő ítéletben, sem a Be. XXIX. Fejezetében szabályozott különleges eljárásban nem bírálható el. A kiegészítő ítélet intézményét a Be. nem ismeri, az a büntetőeljárás jellegével összeegyeztethetetlen, mint ahogy az is, hogy a büntetőbíróság a büntetőeljárás jogerős befejezését követően a Pp. 225. § (3) bekezdése szerinti tárgyalást tartson a magánfél képviselője munkadíjának megállapítása végett.
[3] Ezért a Pp. idevágó szabályainak alkalmazása a Be. 54. § (7) bekezdés első mondatának második fordulata alapján a büntetőeljárásban kizárt.
[4] Az ítélőtábla szerint a Be. 578. § (2) bekezdése csupán a Be. 339. § (3) bekezdése szerinti meghatalmazott védői munkadíj és költség utólagos megállapítására ad lehetőséget, a Be. 340. § (1) bekezdésében írt magánfélnek és képviselőjének a díjára és költségeire nem terjed ki.
[5] Ezzel párhuzamosan azonban az ítélőtábla rámutatott arra is, hogy az igény érdemben sem megalapozott. Álláspontja szerint ugyan nem a polgári perben alkalmazandó 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet, hanem a büntetőeljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 26/2003. (VIII. 22.) IM-BM-PM együttes rendelet alapján az eljárás során megállapítható lett volna munkadíj a magánfél képviselője részére, azonban a bíróság jogerős ítéletében a magánfél által követelt polgári jogi igény 62,4%-át egyéb törvényes útra utasította, és csupán a fennmaradó kisebb részt ítélte meg a javára.
[6] Így az ítélőtábla álláspontja szerint – figyelemmel a Be. 340. § (1) bekezdés második mondatára és a Pp. 81. § (1) bekezdésére – a nagyobbrészt pervesztesnek minősülő magánfél képviselője javára munkadíj megállapítása nem indokolt.
[7] A végzés ellen a magánfél képviselője jelentett be fellebbezést indítványának elutasítása miatt. Ebben az elsőfokú határozat megváltoztatását és az általa előterjesztett ügyvédi munkadíj iránti igény részére való megállapítását kérte.
[8] Indokai szerint az elsőfokú végzés belső ellentmondása, hogy miközben a Pp. és az ahhoz kapcsolódó IM rendelet alkalmazhatatlansága mellett érvel, érdemben egy Pp.-rendelkezésre tekintettel utasította el az indítványt. Tévedett a bíróság akkor is, amikor az egyéb törvényes útra utasított igényt elutasítottnak tekintette.
[9] Ezzel szemben a jogi képviselő munkadíj iránti igényét már az elsőfokú eljárásban előterjesztette, azonban arról a másodfokú bíróság annak ellenére nem rendelkezett, hogy az igény egy részét megítélte, míg másik része kapcsán – annak egyéb törvényes útra utasítása folytán – nem hozott érdemi döntést. A jogi képviselő álláspontja szerint a Kúria – miután nem látott lehetőséget az ügyben harmadfokú eljárás lefolytatására – utasította az ítélőtáblát az ügyvédi munkadíj tekintetében érdemi határozat meghozatalára.
[10] A jogi képviselő álláspontja szerint a kiegészítő ítélet meghozatala nem ellentétes a Be. rendelkezéseivel, pusztán azért, mert e törvény ilyen jogintézményt nem ismer. A polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezés „ítélt dolgot” eredményezett, így az Alaptörvény 28. §-ában foglalt jogértelmezésnek is az felel meg, ha az ítélőtábla mulasztása folytán el nem bírált, és más eljárásban már nem érvényesíthető igényt az ítélet kiegészítésével utólag bírálja el a főkövetelés tárgyában érdemi döntést hozó bíróság.
[11] Végül a magánfél képviselője kifejtette, hogy álláspontja szerint a munkadíj összegének megállapítása során a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni, mert a magánfél képviselőjének munkája alapvetően a polgári jogi igényérvényesítéssel függ össze, függetlenül attól, hogy azt büntetőeljárásban vagy polgári perben teszi; míg a 26/2003. (VIII. 22.) IM-BM-PM együttes rendelet a magánfélnek a büntető tényállással összefüggő költségét és munkadíját rendezi.
[12] Ugyanakkor megjegyezte, hogy még ehhez képest is téves az elsőfokú végzésben foglalt díjszámítás, mert nem veszi figyelembe a nyomozati szak után megállapítható, illetve az ügy különösen bonyolult jellege folytán emelhető munkadíj összegét, valamint a tárgyaláson kívül végzett jelentős ügyvédi munka időigényét.
[13] A Legfőbb Ügyészség a fellebbezést alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint a Kúria nem utasította érdemi határozat hozatalára az ítélőtáblát, hanem – miután elutasította a terheltek és védőik másodfellebbezését – a magánfél jogi képviselőjének beadványát is az ítélőtáblának küldte meg azzal, hogy harmadfokú eljárásra nem került sor. Érdemben az ítélőtábla – az ügyészi álláspont szerint – helyesen mutatott rá arra, hogy a jogi képviselő indítványa miért nem teljesíthető, ezért a Legfőbb Ügyészség az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta.
[14] A magánfél jogi képviselőjének fellebbezése – az alábbiak szerint – alapos.
[15] Az ítélőtábla hibátlan jogi érvekkel fejtette ki, hogy az ügyben a Pp. 225. §-a szerinti kiegészítő ítélet miért nem hozható. Ugyanakkor indokolása kiegészítendő azzal, hogy a konkrét ügyben és az adott eljárási kérdésben a Pp. szabályainak alkalmazása a leginkább azért kizárt, mert azt a Be. 54. § (7) bekezdés első mondatának első fordulata kizárólag akkor teszi lehetővé, ha arról a Be. nem rendelkezik. Azonban a Be. tartalmaz olyan rendelkezéseket, melyek alapján a jogi képviselő indítványának az eljárás során elmulasztott elbírálása a büntetőeljárási szabályok szerint pótolható.
[16] Figyelmen kívül hagyta ugyanis az ítélőtábla, hogy a Be. 74. § (1) bekezdés c) pontja kifejezetten nevesíti bűnügyi költségként a magánfél képviselőjének készkiadását és díját, akkor is, ha azt az állam nem előlegezte. A 26/2003. (VIII. 22.) IM-BM-PM együttes rendelet pedig kifejezetten rendelkezik is a magánfél képviselője számára a büntetőeljárásban megítélhető munkadíj és költség összegéről. A Be. 578. § (1) bekezdés első mondata szerint a bíróság utólag határoz a bűnügyi költség viseléséről, ha a jogerős határozat erről nem, vagy nem a törvénynek megfelelően rendelkezett. Így semmi akadálya nincs a magánfél képviselője által előterjesztett díjigénynek a Be. alapján, mégpedig különleges eljárás keretei között történő elbírálásának.
[17] Nem képezi ennek akadályát az sem – a védői állásponttal szemben –, hogy nem róható fel az ügyben eljárt egyik bíróságnak sem a magánfél képviselőjének munkadíjára vonatkozó érdemi döntés elmaradása. Kétségtelen, hogy a képviselő már a tárgyalás megkezdése előtt megküldött beadványában utalt díjigényére, majd a bizonyítási eljárás lezárását követő felszólalásában a terheltek „perköltségben való marasztalását” is indítványozta. Az elsőfokú bíróság azonban a teljes előterjesztett polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította, képviselői munkadíjról pedig nem rendelkezett. Ennek ellenére a másodfokú nyilvános ülésen a magánfél képviselője az elsőfokú ítélet teljes helybenhagyására tett indítványt, részletes díjigényre vonatkozó újabb beadványát csak a másodfokú ítélet meghozatala után terjesztette elő. E beadvány már a másodfellebbezések elutasítása után érkezett a Kúriára, amivel a Kúria – mivel előtte eljárás nem volt folyamatban – nem tehetett mást, minthogy a felterjesztő bíróságnak visszaküldte.
[18] Mindennek azonban azért nincs jelentősége, mert a Be. 578. § (1) bekezdése szerinti eljárás feltétele pusztán a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés hiánya vagy téves volta, függetlenül annak felróhatóságától.
[19] Ennek további következménye pedig az, hogy az indítvány elbírálására a Be. szerinti rendben, a Be. 555. § (2) bekezdés b) pontja alapján az alapügyben első fokon eljárt bíróságnak van hatásköre és illetékessége; ez pedig a P.-i Törvényszék.
[20] A fenti jogszabályhely ugyanis egy különös hatásköri és illetékességi okot teremt, amelynek következtében a Be. általános hatásköri és illetékességi szabályai nem alkalmazhatók. A különleges eljárásra kizárólag annak a bíróságnak van hatásköre és illetékessége, amelyik az alapügyben első fokon ügydöntő határozatot hozott, hacsak az egyes különleges eljárásra vonatkozó speciális szabályok ettől eltérően nem rendelkeznek (mint például az összbüntetésbe foglalásnál a Be. 574. §).
[21] A Be. 578. §-a azonban ilyen eltérő szabályt nem tartalmaz; így erre az eljárásra a különleges eljárásra vonatkozó fentebb írt, az 555. § (2) bekezdés b) pontján alapuló hatásköri és illetékességi szabály az irányadó.
[22] Mindez tehát azt jelenti, hogy a jelen esetben a különleges eljárás lefolytatására kizárólag az első fokon eljárt bíróság jogosult és köteles. Az eljárás jogerős befejezését követően a kifejezetten a különleges eljárás lefolytatására fennálló hatásköre nem vonható el, és illetékessége nem sérthető meg, még a magasabb hatáskörű, az alapügyben másodfokon eljárt bíróság által sem (BH 2005.416.).
[23] Ekként a Kúria – a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva – a megtámadott határozatot a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 373. § (1) bekezdés II. pont c) alpontja alapján hatályon kívül helyezte, és az iratokat a különleges eljárás lefolytatására az arra hatáskörrel és illetékességgel bíró törvényszéknek küldte meg.
(Kúria Bpkf. III. 1.754/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás