• Tartalom

17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet

17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet

a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről

2020.07.31.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
a 44. § tekintetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (5) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Alapvető rendelkezések

1. § (1) E rendelet célja, hogy támogassa a gyermeket nevelő és vállaló szülőket családjuk megfelelő otthonának biztosítása érdekében.

(2)1 A gyermeket nevelő, valamint a gyermeket vállaló nagykorú személy (a továbbiakban: igénylő) e rendeletben meghatározott feltételekkel a központi költségvetésből vissza nem térítendő állami támogatást (a továbbiakban: családi otthonteremtési kedvezmény) vehet igénybe használt lakás vagy egylakásos lakóépület (a továbbiakban együtt: lakás) vásárlása vagy bővítése érdekében, továbbá a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását veheti igénybe lakás vásárlása érdekében.

(3) A családi otthonteremtési kedvezmény az igénylővel közös háztartásban élő gyermek után, valamint fiatal házaspár esetén – meglévő gyermekeik számától függetlenül – legfeljebb két gyermek vállalása esetén igényelhető.

(4) Az igénylő a hitelintézetnél benyújtott kérelme alapján igényelheti a családi otthonteremtési kedvezményt, melyet a megkötött támogatási szerződés alapján a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a hitelintézeten keresztül folyósít. Az igénylőnek a hitelintézettel kötött támogatási szerződésben vállalnia kell, hogy megfelel az e rendeletben támasztott feltételeknek. Az igénylő a támogatási szerződés megkötésétől kezdődően támogatott személynek minősül. A támogatás igénylésekor a valótlan adatok szolgáltatása, valamint a támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a családi otthonteremtési kedvezményt az e rendeletben foglaltak szerint vissza kell fizetni.

2. § (1)2 A családi otthonteremtési kedvezmény a lakás vételárának megfizetésére vagy bővítés esetén a kérelem benyújtásakor a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető.

(2) A családi otthonteremtési kedvezményt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik.

(3)3 Az egy háztartásban élők egyidejűleg egy családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére jogosultak.

(4)4 Az igénylőnek lehetősége nyílik arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt az e rendelet szerinti jogosultsági feltételekkel és mértékben az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó családi otthonteremtési kedvezmény szerinti új lakásra vegye igénybe, azzal, hogy ha az e rendelet szerint igényelhető családi otthonteremtési kedvezményt új lakás építése vagy vásárlása érdekében veszi igénybe, a támogatás igénylésének eljárási szabályaira, a támogatás folyósítására, felhasználásának ellenőrzésére és a támogatás visszafizetésére az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet) szabályait kell megfelelően alkalmazni.

3. § (1)5 A családi otthonteremtési kedvezményt – ideértve az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásokat és az azt megelőző kölcsönöket is – ugyanazon gyermek után – a (2) és (2b) bekezdésben foglalt kivétellel – csak egy alkalommal lehet igénybe venni. Az igénylő a kérelem benyújtásakor büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik arról, hogy csak olyan személy után igényel családi otthonteremtési kedvezményt, aki után e rendelet vagy egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás igénybevétele – a (2) és (2b) bekezdésben foglalt kivétellel – még nem történt.

(2)6 Ha az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe, akkor – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – a háztartásában nevelt gyermeke után folyósított támogatással csökkentett támogatási összeg igényelhető.

(2a)7 Ha az igénylő számára kedvezőbb, a (2) bekezdésben meghatározott számítási mód helyett a családi otthonteremtési kedvezmény összegét azon gyermekek figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani, akik után az igénylő korábban a (2) bekezdés szerinti támogatást vagy kölcsönt vett igénybe.

(2b)8 A (2) és (2a) bekezdésben foglaltaktól eltérően a családi otthonteremtési kedvezmény összegének megállapításánál nem kell figyelembe venni a 2011. december 31. napját követően igényelt és az újabb támogatási kérelem benyújtásának időpontjáig már visszafizetett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön összegét.

(2c)9 A 14. § (2a) bekezdésében meghatározott esetben a családi otthonteremtési kedvezménynek a 11. §, valamint a (2)–(2b) bekezdés szerint az igénylő részére megállapítható összege csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) alapján nyújtható. Ha a 14. § (2a) bekezdésében meghatározott esetben a családi otthonteremtési kedvezménynek a 11. §, valamint a (2)–(2b) bekezdés szerint az igénylő részére megállapítható összege az igénylő 30. § (1) bekezdés 23. pontja szerinti nyilatkozata alapján meghaladná az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint a csekély összegű (de minimis) támogatásokra megállapított összeghatárt, akkor az igénylő legfeljebb ezen összeghatárig terjedő mértékű családi otthonteremtési kedvezményre jogosult.

(3)10 A (2) és (2a) bekezdés szerinti esetben, illetve állami kamattámogatással érintett lakáscélú kölcsön esetén a korábban igénybe vett támogatással összefüggésben előírt életvitelszerű bentlakási kötelezettséget az e rendelet szerinti újabb családi otthonteremtési támogatással érintett lakásban kell teljesíteni.

(4)11 Ha ugyanazon fiatal házaspár megelőlegezett formában nyújtott lakáscélú állami támogatást – ideértve a megelőlegező kölcsönt is – vett igénybe, a 8. alcím szerinti megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény akkor igényelhető, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.

(5) A hitelintézet a (4) bekezdés szerinti korábbi igénybevételt a Kincstár által üzemeltetett lakástámogatási szakmai informatikai rendszerben lévő adatok alapján és a TAKARNET rendszerből ellenőrzi.

4. § (1) A családi otthonteremtési kedvezményt az állam nevében a Kincstár nyújtja a hitelintézet e rendelet szerinti közreműködésével.

(2) A családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság megállapítását, valamint a központi költségvetéssel való elszámolást a hitelintézet végzi.

(3)12 A családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett eljárásokban a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos feladatkörében a lakás fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal, Pest megye és a főváros területén fekvő lakás esetén Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban együtt: kormányhivatal) jár el.

(3a)13 Az e rendelet alapján a kormányhivatal hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekkel összefüggésben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben (a továbbiakban: Ákr.) a felügyeleti szervre ruházott, a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés e)–h) pontjaiban meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja.

(3b)14 A kormányhivatal e rendeletben szabályozott hatósági eljárása során az ügyfelet hiánypótlásra két alkalommal is felhívhatja.

(3c)15 A kormányhivatal e rendeletben szabályozott hatósági eljárása során az ügyfél az eljárás szünetelését nem kérheti.

(3d)16 A kormányhivatal e rendeletben szabályozott hatósági eljárásaiban az ügyintézési határidő 30 nap.

(4) Az e rendeletből eredő valamennyi polgári jogi jogviszonyban az államot – ha törvény másként nem rendelkezik – a Kincstár képviseli.

(5)17

(6)18 A miniszter szakmai képzéseket, vizsgákat, valamint szakmai, koordinációs értekezleteket szervez a kormányhivatal lakástámogatásokkal foglalkozó munkatársai részére.

2. Értelmező rendelkezések

5. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, özvegy bejegyzett élettárs, elvált, elvált bejegyzett élettárs vagy az, akinek a házassága, bejegyzett élettársi kapcsolata megszűnt és nincs élettársa;

2. fiatal házaspár: házastársak, akik közül legalább az egyik fél a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem töltötte be a 40. életévét;

3. gyermek:

a)19 a magzat a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint

b)20 aki az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartottja, és

ba) a 25. életévét még nem töltötte be vagy

bb) a 25. életévét betöltött, megváltozott munkaképességű személy és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg;

4. használt lakás: olyan lakóingatlan, amely nem minősül az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló kormányrendeletben meghatározott új lakásnak;

5.21 hasznos alapterület: a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek – az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 1. számú melléklet 46. pontja szerint számított – hasznos alapterületének összege:

a) előszoba, közlekedő,

b) nappali,

c) hálószoba,

d) étkező,

e) konyha, étkezőkonyha,

f) fürdőszoba,

g) WC,

h) kamra, tároló,

i) gardrób,

j) mosókonyha,

k) kazánhelyiség és

l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget;

6. hitelintézet:

a) a magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező hitelintézet,

b) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően a hitelintézettel egyenértékű prudenciális szabályozásnak megfelelő pénzügyi vállalkozás, valamint

c) a jelzálog-hitelintézet;

7.22 lakás: a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel, amely rendelkezik legalább:

a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel –, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel,

b) közműves villamos energia szolgáltatással,

c) egyedi fűtési móddal,

d)23 közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi zárt szennyvíztárolóban történik, és

e)24 közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van;

8. megváltozott munkaképességű személy: akinek a rehabilitációs hatóság vagy jogelődjei által végzett hatályos minősítés alapján egészségkárosodása legalább 50%-os mértékű, vagy 2008. január 1-jét megelőzően kiállított hatályos szakvéleménye szerint a munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette;

9.25 egylakásos lakóépület: a tulajdoni formájától függetlenül olyan

a) szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy

b) ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik;

10.26 preferált kistelepülés: a 2. melléklet szerinti település;

11.27 külterületi lakás: a település külterületén, az ingatlan-nyilvántartásban tanya vagy birtokközpont megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, ha azon az 5. § (1) bekezdés 7. pont a)–e) alpontjának megfelelő lakóingatlan van.

(2)28 Az e rendeletben meg nem határozott fogalmakat a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben (a továbbiakban: Ptk.), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben, az OTÉK-ban, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározottak szerint kell értelmezni.

3. A családi otthonteremtési kedvezmény igénybevétele

6. §29 A családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország területén

a) használt lakás vásárlása,

b) meglévő lakás bővítése, továbbá

c) tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén

ca) használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése vagy

cb) meglévő lakás bővítése, illetve korszerűsítése

céljából vehető igénybe.

7. §30 (1)31 A családi otthonteremtési kedvezménnyel megvásárolt lakásban – a (3) és a (3a) bekezdésben foglalt kivétellel – kizárólag a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont.

(2) Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlan esetén, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra vonatkozóan használati megállapodás alapján a támogatott személyek kizárólagos használati joga áll fenn, az (1) bekezdés szerinti feltételt teljesítettnek kell tekinteni.

(3) Nem érinti a támogatásra való jogosultságot, ha az igénylő vagy a támogatott személy halála esetén a lakásban annak egyenes ági rokona, házastársa vagy élettársa szerez tulajdont.

(3a)32 Ha a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtása előtt a kiskorú gyermek az elhunyt szülő után ingatlan tulajdont szerzett, és a túlélő szülő, a gyám vagy az örökbefogadó szülő a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével újabb lakást épít vagy vásárol, a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben – a támogatott személy mellett a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont.

(4) Házastársak és élettársak esetén a lakásban mindkét félnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonnal kell rendelkeznie.

(5) A családi otthonteremtési kedvezmény használt lakás vásárlásához abban az esetben igényelhető, ha a lakás – az ingatlan-értékbecslési szakvélemény alapján – a lakhatási igények kielégítésére alkalmas. E követelményt a hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem elbírálása során helyszíni szemle keretében, szemrevételezéssel vizsgálja. Ha a helyszíni szemle során a hitelintézet megállapítja, hogy a lakás a lakhatási igények kielégítésére nem alkalmas, az igénylő a hitelintézet részére statikai szakvéleménnyel igazolhatja a lakás lakhatási igények kielégítésére való alkalmasságát. A lakhatási igények kielégítésére való alkalmasságot igazoló statikai szakvélemény megléte esetén a lakhatási igények kielégítésére való alkalmatlanságra hivatkozással a hitelintézet nem utasíthatja el a kérelmet.

8. § (1) A lakás hasznos alapterületének el kell érnie

a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert,

b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert,

c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert,

d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

(2)33 A lakás hasznos alapterületének kiszámításánál az igénylővel közös háztartásban élő és vállalt valamennyi gyermeket figyelembe kell venni, ideértve az igénylővel közös háztartásban élő azon gyermekeket is, akik után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt már igénybe vettek.

(3)34 A lakás vételára legfeljebb 20 százalékkal haladhatja meg a hitelintézet által megállapított forgalmi értéket.

9. § (1) Lakás bővítésének minősül

a) a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;

b) emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás.

(2) A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének.

(3) Lakás bővítése esetén a bővítendő lakásnak a kérelem benyújtásának időpontjában az igénylő és mindazon személyek lakóhelyéül, szálláshelyéül kell szolgálnia, akiknek együttlakására tekintettel az igénylő a családi otthonteremtési kedvezményre jogosult, és a bővítést követően

a) lakhatási körülményeiknek javulnia kell, valamint

b) a kialakított lakásnak meg kell felelnie a 8. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek.

4. A családi otthonteremtési kedvezmény mértéke

10. § (1) A támogatás megállapítása során

a) a meglévő gyermeket,

b)35 a 12. hetet betöltött magzatot, valamint

c) a vállalt gyermekeket

együttesen kell figyelembe venni.

(2) A 3. § (2) bekezdésében foglaltak szerint vehető figyelembe az a gyermek, aki után az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt már igénybe vettek.

(3) A családi otthonteremtési kedvezmény igényelhető összegét megalapozó gyermekszám meghatározásához

a) a családi otthonteremtési kedvezményt igénylő egyedülálló esetén az igénylővel közös háztartásban élő gyermekét,

b) a családi otthonteremtési kedvezményt igénylő házastársak esetén a házastársakkal közös háztartásban élő közös, valamint a házastársak nem közös gyermekeit együttesen,

c) a családi otthonteremtési kedvezményt igénylő fiatal házaspár esetén a fiatal házaspárral közös háztartásban élő közös, a házastársak nem közös, valamint a fiatal házaspár által közösen vállalt gyermekeket együttesen

kell figyelembe venni.

(4) A családi otthonteremtési kedvezményt igénylő élettársak esetén a családi otthonteremtési kedvezmény igényelhető összegét az (5)–(9) bekezdésben meghatározottak szerint kell megállapítani azzal, hogy az igényelhető legmagasabb összeg a 11. § d) pontja szerinti támogatási összeg.

(5) Ha az élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt a velük közös háztartásban élő közös gyermekeik után igénylik, – együttes igénylőként – a 11. § szerint jogosultak a támogatásra.

(6) Ha az élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt az egyik fél velük közös háztartásban élő gyermeke után igénylik, – együttes igénylőként – a 11. § szerint jogosultak a támogatásra.

(7) Ha az élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt a velük közös háztartásban élő nem közös gyermekeik után igénylik, az általuk – együttes igénylőként – igényelhető támogatási összeget akként kell meghatározni, hogy mindkét fél esetében ki kell számolni, hogy a saját gyermekei után milyen összegű családi otthonteremtési kedvezményre lenne jogosult. Az élettársak az így kiszámított összegek közül a számukra kedvezőbbet vehetik igénybe.

(8) Ha az élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt a velük közös háztartásban élő közös és az egyik fél saját gyermekei után igénylik, – együttes igénylőként – a 11. § szerint jogosultak a támogatásra.

(9) Ha az élettársak a családi otthonteremtési kedvezményt a velük közös háztartásban élő közös és mindkét fél saját gyermeke után igénylik, az általuk – együttes igénylőként – igényelhető támogatási összeget akként kell meghatározni, hogy mindkét fél esetében ki kell számolni, hogy a saját gyermekei után milyen összegű családi otthonteremtési kedvezményre lenne jogosult. A közös gyermeket a számítás során csak az egyik igénylőnél lehet figyelembe venni. Az élettársak az így kiszámított összegek közül a számukra kedvezőbbet vehetik igénybe.

(10)36 A családi otthonteremtési kedvezmény az e rendeletben meghatározott feltételek szerint az igénylővel közös háztartásban élő, és a vele együtt költöző, legalább egy éve az igénylő gyámsága alatt álló gyermek után is igényelhető a gyermek szüleinek halála esetén.

11. § A családi otthonteremtési kedvezmény legmagasabb összege

a) egy gyermek esetén 600 000 Ft,

b) két gyermek esetén 1 430 000 Ft,

c) három gyermek esetén 2 200 000 Ft,

d) négy vagy annál több gyermek esetén 2 750 000 Ft.

5. A családi otthonteremtési kedvezményre jogosult személyek

12. § (1) A családi otthonteremtési kedvezményt igényelheti:

a) a magyar állampolgár és az a személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja,

c) a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,

d) a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el, vagy

e)37

(2) Nem magyar állampolgár részére a családi otthonteremtési kedvezmény a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

13. § Együttes igénylők esetén – ha e rendelet kivételt nem tesz – a feltételeket mindkét igénylőnek teljesítenie kell, és a nyilatkozatokat mindkét igénylőnek meg kell tennie.

14. § (1) A családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy

a)38 az igénylő büntetőjogi felelősségét az 1. melléklet szerinti bűncselekmény elkövetése miatt bíróság nem állapította meg, vagy büntetőjogi felelősségét a bíróság az 1. melléklet szerinti bűncselekmény elkövetése miatt megállapította, de a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésének időpontjában az igénylő e bűncselekmények vonatkozásában a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült; és a büntetlen előéletről az igénylő a kérelem benyújtásakor büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik, amely nyilatkozathoz csatolni kell az igénylő írásbeli hozzájárulását ahhoz, hogy a hatósági bizonyítványban foglalt személyes adatokat a hitelintézet és a kormányhivatal a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultsága megállapításának céljából és időtartamára kezelje;

b)39 az igénylőnek nincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása, és a köztartozás-mentességről – ha az igénylő nem szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adatbázisban – az igénylő büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik;

c)40 az igénylő, együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában – a (2) és (10) bekezdésben foglalt eset kivételével – a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 6. §-a szerint biztosított, és legalább 180 napja – legfeljebb 30 nap megszakítással – folyamatosan

ca)41 a Tbj. 6. §-a szerint biztosítottként szerepel,

cb)42 a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó középfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat és erről büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban az oktatási intézmény azonosító adatait, a képzésre vonatkozó adatokat – ideértve a képzés kezdetét és várható befejezését is – tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy

cc)43 a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylő kereső tevékenysége alapján valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott és ezt az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja;

d) a lakás a műszaki állapotára tekintettel – az ingatlan-értékbecslési szakvélemény alapján – a lakhatási igények kielégítésére alkalmas;

e)44

f)45

g)46 lakás vásárlása esetén – a h) pontban foglaltak kivételével – az igénylő az ingatlan-nyilvántartási hatóság által érkeztetett adásvételi szerződést benyújtsa,

h)47 a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló 2018. évi CIII. törvény alapján történő lakásvásárlás esetén az igénylő benyújtsa az ingatlan egy összegben történő megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság által kiállított, az adásvételi szerződés ingatlan-nyilvántartási hatóság részére történő megküldéséről szóló nyilatkozatot.

(2)48 Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat nem kell figyelembe venni, ha az igénylő végleges határozat alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül.

(2a)49 Ha az igénylő a (9a) bekezdés alapján olyan tartalmú nyilatkozatot tett, hogy a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, illetve az általa folytatott egyéni vállalkozói tevékenység székhelyeként – az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt – a családi otthonteremtési kedvezményből vásárolt vagy bővített használt lakásba kerül bejelentésre a cégnyilvántartásba, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába, a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az igénylő megfeleljen az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglalt, a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó feltételeknek.

(2b)50 A (2a) bekezdés szerinti esetben a hitelintézet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 6. cikk (1) bekezdése szerinti igazolásként rögzíti

a) a családi otthonteremtési kedvezménynek a 11. §, valamint a 3. § (2)–(2c) bekezdése szerint az igénylő részére megállapítható összegét,

b) azt, hogy ez az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, valamint

c) az 1407/2013/EU bizottsági rendelet teljes címét és az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének adatait.

(3) A családi otthonteremtési kedvezmény akkor igényelhető, ha az igénylő a támogatási szerződésben

a)51 – és azt megelőzően a kérelemben is – nyilatkozik arról, hogy a családi otthonteremtési kedvezményre, továbbá a csekély összegű (de minimis) támogatásokra irányadó feltételek teljesítésére vonatkozó nyilatkozatában foglalt adatokra, vonatkozó információkat, valamint a saját és a vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekei alábbi adatait:

aa) név,

ab) születési név,

ac) anyja neve,

ad) születési hely és idő,

ae) állampolgárság vagy hontalan jogállás,

af) lakcím,

ag) értesítési cím,

ah) személyi azonosító és

ai) adóazonosító jel

a családi otthonteremtési kedvezmény szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet kezelje és továbbítsa a kormányhivatal, a Kincstár, valamint az állami adóhatóság részére;

b)52 – és azt megelőzően a kérelemben is – büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül az e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybe vett, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön visszafizetésre véglegesen nem kötelezték;

c)53 – és azt megelőzően a kérelemben is – büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy az eladó vagy az építési tevékenységet végző az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint ha az eladó vagy az építési munkálatokat végző gazdálkodó szervezet, az igénylő a gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal;

d) vállalja, hogy lakás vásárlása esetén a vételár, lakáscsere esetén a vételár-különbözet legfeljebb 10 százalékát készpénzben, a fennmaradó fizetési kötelezettséget az eladó által megjelölt – a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott – fizetési számlára vagy pénzügyi intézmény által vezetett, kölcsöntartozást nyilvántartó technikai számlára teljesíti;

e) vállalja, hogy lakás bővítése esetén a készültségi fokkal arányos folyósítást megelőzően bemutatja az adott készültségi foknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70 százalékáról a támogatott személy saját nevére kiállított számlákat;

f)54

g)55 tudomásul veszi, hogy a hitelintézet kizárólag olyan számlát fogad el, amelynek kiállítására a bővítési munkák megkezdését legfeljebb hat hónappal megelőzően került sor, valamint amelynek kibocsátója az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel, vagy ennek hiányában az állami adóhatóság a működő adóalanyiságot a számlakibocsátó tekintetében igazolja;

h)56 vállalja, hogy lakás építésiengedély-köteles vagy egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén legkésőbb a családi otthonteremtési kedvezmény utolsó részfolyósításáig a használatbavételi engedélyt, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítványt bemutatja;

i)57 hozzájárul ahhoz, hogy az állami adóhatóság, a kormányhivatal és a hitelintézet a dokumentumok valódiságát, a bennük foglalt gazdasági esemény megtörténtét és ezekkel összefüggésben a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének jogszerűségét, felhasználásának szabályszerűségét a helyszínen ellenőrizze, és annak eredményéről a hitelintézetet tájékoztassa, illetve, ha olyan jogszabálysértést is észlel, amellyel kapcsolatos eljárás a kormányhivatal hatáskörébe tartozik, a kormányhivatalt hivatalból értesítse;

j) vállalja, hogy az igénylő és azon gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény folyósításra került, a családi otthonteremtési kedvezmény folyósításától, bővítés esetén az utolsó részfolyósítástól számított 10 évig – a meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig – a lakásban életvitelszerűen lakik;

k)58 vállalja, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítását, bővítés esetén az utolsó részfolyósítását követő 90 napon belül bemutatja a hitelintézet számára a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, hontalan támogatott személy esetében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely igazolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt vagy bővített lakás mindazon személyek lakóhelye, hontalan esetében szálláshelye, akikre tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítása történt;

l) a 10. § (3) bekezdés c) pont szerinti esetben nyilatkozik a gyermekvállalásról;

m) a 10. § (3) bekezdés c) pont szerinti esetben, valamint magzat után igényelt családi otthonteremtési kedvezmény esetén

ma) hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek születését a Kincstár – a családtámogatási adatbázist magában foglaló egységes szociális nyilvántartásban már rendelkezésre álló, és a hitelintézet által szolgáltatott adatokat összevetve – megállapítsa,

mb)59 vállalja, hogy ha a gyermek születését követően nem igényel családtámogatási ellátást, vagy ha azt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 4/B. § (4) bekezdése szerinti családtámogatási kifizetőhelyen igényli, a gyermek születését – a gyermek nevét, születési adatait, adóazonosító jelét tartalmazó – teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozatban a gyermek születését követő legfeljebb 60 napon belül bejelenti, bemutatja a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványát vagy a gyermek halva születése esetén annak tényét igazoló dokumentumot a hitelintézet részére;

n)60 a 3. § (1), (2) és (2b) bekezdése szerinti korábbi igénybevétel esetén a gyermek neve, adóazonosító jele, születési adatai megjelölésével büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy mely gyermek után, mikor, melyik hitelintézeten keresztül, mekkora összegben, helyrajzi számmal megjelölve mely lakás vonatkozásában vette igénybe a vissza nem térítendő állami támogatást;

o) az igénylő a 12. § (2) bekezdése szerinti esetben vállalja, hogy tartózkodási jogosultságának fennállását évente, a tárgyév január 31-ig a hitelintézetnek igazolja.

(4) A (3) bekezdés a) és k) pontja szerinti nyilatkozatot azon nagykorú, közös háztartásban élő gyermeknek is meg kell tennie, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe veszik.

(5)61 Ha a támogatási szerződésben foglalt bármely feltétel nem teljesül, erről a hitelintézet tudomásszerzését követően haladéktalanul tájékoztatja a kormányhivatalt.

(6)62 Az igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor a fennálló házasságról büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokirattal nyilatkozik. A nyilatkozat tartalmazza a házastársak nevét, személyi azonosítóját, születési adatait, a házasságkötés helyét és idejét.

(7)63 A családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelemben az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan, büntetőjogi felelősség vállalásával nyilatkozik azon gyermekekről, akik után a kedvezményt igényli. A nyilatkozat tartalmazza a nyilatkozattevő és – ha a gyermek már megszületett – a gyermek nevét, adóazonosító jelét, születési adatait, örökbefogadott gyermek és gyám kirendelése esetén a döntést meghozó hatóság megnevezését és a döntés időpontját, kiskorú gyermek elhelyezése esetén a gyermek elhelyezéséről döntő hatóság, bíróság megnevezését, a döntés időpontját is.

(8)64 A közös háztartásban élést, valamint élettársak esetén ennek időtartamát büntetőjogi felelősség vállalásával tett, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal kell igazolni.

(9)65 Arról, hogy a több önálló lakásból álló, osztatlan közös tulajdon esetén a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra vonatkozóan a támogatott személynek az ingatlan-nyilvántartásban nyilvántartott kizárólagos használati joga áll fenn, a támogatott személy büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan nyilatkozik.

(9a)66 A családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelemben az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan, büntetőjogi felelősség vállalásával nyilatkozik arról, ha az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt a kedvezménnyel érintett használt lakást

a) a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, illetve

b) az általa folytatott egyéni vállalkozói tevékenység

székhelyeként a cégnyilvántartásba, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába be kívánja jelenteni.

(9b)67 Az igénylő a (9a) bekezdés szerinti nyilatkozatot akkor teheti meg, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett használt lakás megszerzésének költségeihez nem vett korábban igénybe az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis), illetve ezen jogcímtől eltérő jogcímen az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatást.

(10)68 Az (1) bekezdés c) pont ca) alpontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylő – házastársak, fiatal házaspár vagy élettársak esetén legalább az egyik fél – a kérelem benyújtásának időpontjában kereső tevékenysége alapján valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alatt áll és ezt az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja, valamint teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan vállalja, hogy a támogatási szerződés megkötését követő 180 napon belül a Tbj. 6. §-a szerinti biztosítottá válik.

15. § Nem minősül a 14. § (3) bekezdés j) pontjában foglalt kötelezettség megszegésének, ha

a) a gyermek – a gyermekvédelmi szakellátások körébe tartozó otthont nyújtó ellátás keretében elhelyezett gyermek kivételével – tanulmányai folytatása miatt átmenetileg nem a támogatott személy lakásában lakik,

b) a támogatott személyt vagy a gyermeket, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelte, egészségi állapota miatt tartósan egészségügyi intézményben kezelik,

c) ha a támogatott személy és a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, a támogatott személy munkavállalására tekintettel – indokoltan – legfeljebb öt évig a lakás elhelyezkedése szerinti településtől eltérő településen tartózkodik,

d) a támogatott személy vagy a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelte, közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen nem a támogatott személy lakásában lakik,

e) a támogatott személy az 1. mellékletben nem szereplő vétség miatt letöltendő szabadságvesztés büntetését tölti,

f)69 a nagykorú gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, elköltözik,

g)70 a kiskorú gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, a nagykorúvá válását követően elköltözik, vagy

h)71 a támogatott személy és a gyermek a támogatott személy foglalkoztatásra irányuló jogviszonya következtében – ideértve a sajátos egyházi jogviszonyt is – a foglalkoztatásra irányuló jogviszony jellegéből következően köteles a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni a foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállása alatt.

16. § (1)72 A családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével

a) vásárolt használt lakásra a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés megkötését követő,

b)73 bővített lakásra a munkálatok idejére és

ba) a munkálatok befejezését, vagy

bb) építésiengedély-köteles bővítés esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét, vagy

bc) egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását

követő,

c) a 23. § szerinti esetben a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés megkötésének időpontjától számítva

10 évig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. A jelzálogjog ranghelyét kizárólag a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás vásárlása vagy bővítése esetén a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás építése, bővítése vagy vásárlása érdekében felvett lakáscélú hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt, valamint az építkezés helyéül szolgáló építési telek megvásárlására felvett hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálogjog előzheti meg.

(2) Az állam javára szóló jelzálogjog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésekor a hitelintézet jár el.

6. A támogatási szerződés megkötésével kapcsolatos részletes szabályok

17. § A 14. § (3) bekezdés j) pontja szerinti időszakban a lakásra a támogatott személynek lakásbiztosítással kell rendelkeznie. A lakásbiztosítás jellemzőit a támogatási szerződés tartalmazza.

18. §74

7. Lakás bővítése esetén irányadó szabályok

19. § (1) A családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásban az igénylőnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.

(1a)75 A családi otthonteremtési kedvezmény az (1) bekezdésben foglalt feltétel hiányában is igényelhető, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás tekintetében az (1) bekezdésben foglalt feltétel az igénylő elhunyt házastársa vagy élettársa esetében fennállt, és a lakásban az elhunyt házastárs vagy élettárs kiskorú gyermeke legalább 50%-ot elérő mértékben tulajdonjogot szerzett.

(2) Lakás bővítése esetén a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés megkötésének feltétele, hogy az igénylő által benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a hitelintézet elfogadja.

(3)76

(4) Bekerülési költségnek minősül a ténylegesen megfizetett, telekárat és a beépített vagy szabadon álló berendezési tárgyat nem tartalmazó alábbi költség:

a) a bővítés érdekében a lakás épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek, tároló helyiségeinek – ide nem értve a különálló épületben megvalósuló tüzelőanyag-tárolót, a lomkamrát és központi berendezéseinek építési költsége –,

b) a lebonyolítási költségek, köztük a műszaki tervezés, a hatósági engedélyezés – ideértve a használatbavétel tudomásulvételét – és a műszaki ellenőrzés költsége,

c) a bővítéshez szükséges földmunka elvégzésének költségei,

d) a bővítés megépítése érdekében felmerült építménybontási költségek.

(5)77

(6)78

(7)79 Ha a lakás bővítése során bontott anyagok is felhasználásra kerülnek, úgy ezeknek az építőipari kivitelezési tevékenység felelős műszaki vezetője által írásban igazolt értékéig a számlabenyújtási kötelezettség legfeljebb a 14. § (3) bekezdés e) pontja szerinti összeg 20 százalékával csökkenthető.

(8)80 Ha a támogatott személy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti közhasznú jogállású szervezet vagy települési önkormányzat által kiírt nyilvános pályázat útján az építkezéshez szükséges természetbeni juttatásban részesül, a természetbeni juttatás támogatást nyújtó által igazolt értékéig a 14. § (3) bekezdés e) pontja szerinti számlabenyújtási kötelezettség csökkenthető.

7/A. 81 A preferált kistelepülésre vonatkozó különös szabályok

19/A. § (1) E rendelet rendelkezéseit a preferált kistelepülésen lévő lakás, valamint a külterületi lakás (a továbbiakban együtt: preferált kistelepülésen lévő lakás) vonatkozásában az ezen alcím szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az ezen alcím rendelkezései szerinti támogatásokra vonatkozó kérelem 2022. június 30-áig nyújtható be.

(3)82 Az ezen alcím rendelkezései szerinti családi otthonteremtési kedvezményre, otthonteremtési kamattámogatásra és adó-visszatérítési támogatásra az igénylő, együttes igénylők esetén bármelyik igénylő egy alkalommal jogosult.

(4) A preferált kistelepülésen ezen alcím szerinti családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem használt lakás vásárlására abban az esetben nyújtható be, ha az igénylő ugyanazon kérelemben a lakás

a) korszerűsítésére,

b) bővítésére vagy

c) korszerűsítésére és bővítésére

is igényli a családi otthonteremtési kedvezményt.

(5)83 Ha a támogatott személy a (4) bekezdés a)–c) pontja szerinti, a támogatási szerződésben általa vállalt munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt – ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is – a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni. Ha a támogatott személy visszafizetési kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt.

(6) A preferált kistelepülésen ezen alcím szerinti családi otthonteremtési kedvezmény meglévő lakás

a) korszerűsítésére,

b) bővítésére vagy

c) korszerűsítésére és bővítésére,

igényelhető, abban az esetben is, ha az igénylő a kérelem benyújtását megelőzően a korszerűsíteni, illetve bővíteni kívánt lakás megvásárlásához családi otthonteremtési kedvezményt vagy családok otthonteremtési kedvezményét vett igénybe.

(7) Ha az igénylő a korszerűsítési és a bővítési munkálatokra egyaránt igényel családi otthonteremtési kedvezményt, azt a kérelem egyidejűleg történő benyújtásával teheti meg.

19/B. § (1) A családi otthonteremtési kedvezmény a következő korszerűsítési munkálatokhoz igényelhető

a) víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,

b) fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,

c) központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,

d) az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,

e) a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,

f) tető cseréje, felújítása, szigetelése,

g) kémény építése, korszerűsítése,

h) belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,

i) a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint

j) a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

(2) A korszerűsítéshez igényelt családi otthonteremtési kedvezményből több, (1) bekezdés szerinti munkálat elvégzése is támogatható.

19/C. § (1) Ha az igénylő ezen alcím szerint lakás korszerűsítésére családi otthonteremtési kedvezményt igényel, a lakásnak a kérelem benyújtásának időpontjában az 5. § (1) bekezdés 7. pontja szerinti feltételek közül elegendő az a) alpont szerinti feltételnek – a fürdőhelyiség és a WC kivételével – megfelelnie.

(2) Az (1) bekezdés esetén az igénylő a kérelem benyújtásakor teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban vállalja, hogy a lakás legkésőbb a korszerűsítést követően az 5. § (1) bekezdés 7. pontja szerinti feltételeknek eleget tesz.

(3) Ha az igénylő ezen alcím szerint lakás bővítésére családi otthonteremtési kedvezményt igényel, a lakásnak a 8. § (1) bekezdése szerinti hasznos alapterületére vonatkozó előírásnak legkésőbb a bővítést követően kell megfelelnie.

(4) A (3) bekezdés esetén az igénylő a kérelem benyújtásakor teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban vállalja, hogy a lakás a bővítést követően a 8. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelel.

(5) Ha a támogatott személy a (2) bekezdés, illetve a (4) bekezdés szerint vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt – a 19/A. § (4) bekezdése esetén, ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is – a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

(6) E § rendelkezéseit a 19/A. § (4) bekezdése szerinti kérelem esetén is alkalmazni kell, azzal, hogy építési engedélyköteles vagy egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén, az építési engedélyt vagy a 30. § (1) bekezdés 22. pontja szerinti dokumentumokat a korszerűsítési, illetve bővítési munkálatokhoz kapcsolódó, első részfolyósítást megelőzően kell benyújtani.

19/D. § (1) Az e fejezet szerinti családi otthonteremtési kedvezmény összegének megállapításánál a 11. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) A 19/A. § (4) bekezdése szerinti célokra igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény

a) egy gyermek esetén legfeljebb 600 000 Ft,

b) két gyermek esetén legfeljebb 2 600 000 Ft,

c) három vagy több gyermek esetén legfeljebb 10 000 000 Ft.

(3) A (2) bekezdés esetén a családi otthonteremtési kedvezmény lakás vásárlására megállapított összege nem haladhatja meg a (2) bekezdés szerinti összegek 50%-át.

(4) A 19/A. § (6) bekezdése szerinti célokra igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény

a) egy gyermek esetén legfeljebb 300 000 Ft,

b) két gyermek esetén legfeljebb 1 300 000 Ft,

c) három vagy több gyermek esetén legfeljebb 5 000 000 Ft.

(5) Ha az igénylő a korszerűsíteni, illetve bővíteni kívánt lakás vásárlásához – a kérelem benyújtását megelőzően – családi otthonteremtési kedvezményt vagy családok otthonteremtési kedvezményét vett igénybe, a családi otthonteremtési kedvezmény (4) bekezdés szerinti összegének megállapításánál

a) nem kell alkalmazni a 3. § (1) és (2a) bekezdésében foglaltakat, valamint

b) a 3. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően nem kell figyelembe venni a lakás vásárlásához igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény vagy családok otthonteremtési kedvezménye összegét.

19/E. § (1)84 A preferált kistelepülésen – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 14. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint (10) bekezdésében foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az igénylő, együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában a Tbj. 6. §-a szerint biztosított, és legalább egy éve – legfeljebb 30 nap megszakítással – folyamatosan

a) a Tbj. 5. §-a alapján biztosított,

b) a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, és erről büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban az oktatási intézmény azonosító adatait, a képzésre vonatkozó adatokat – ideértve a képzés kezdetét és várható befejezését is – tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy

c)85 a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylő kereső tevékenysége alapján valamely más állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott, és ezt az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja.

(2) A 19/D. § (2) bekezdés c) pontja szerinti családi otthonteremtési kedvezmény esetén a 14. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint (10) bekezdésében foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az igénylő – házastársak, fiatal házaspár vagy élettársak esetén legalább az egyik fél – a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában

a)86 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja, hogy a Tbj. 6. §-a szerint biztosított – ide nem értve a közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személyt –, vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, és erről büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan nyilatkozik, valamint

b) legalább 2 éve folyamatosan – ideértve azt is, ha a legalább 2 év folyamatos biztosításban legfeljebb 30 nap megszakítás van –

ba)87 a Tbj. 6. §-a alapján biztosított, és ezt 30 napnál nem régebbi okirattal igazolja,

bb) a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat, és erről büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan nyilatkozik, vagy

bc)88 a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti igénylő kereső tevékenysége alapján valamely más állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott, és ezt az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolással igazolja.

(3) Az ezen alcím rendelkezéseiben meghatározott családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor az igénylő a 14. § (1) bekezdés a) pontjától eltérően a büntetlen előéletet érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja. A kérelemhez csatolni kell az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásbeli hozzájárulását annak érdekében, hogy a hatósági bizonyítványban foglalt személyes adatait a hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultsága megállapításának céljából és időtartamára kezelje.

(4) A korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg.

(5) A 19/A. § (4) bekezdése esetén a 14. § (3) bekezdés k) pontja szerinti bentlakási kötelezettség igazolására irányadó határidőt a korszerűsítési, illetve bővítési munkálatokra vonatkozó utolsó részfolyósítás napjától kell számítani.

(6) A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

(7) A preferált kistelepülésen a 16. § (1) bekezdése szerinti rendelkezést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ezen alcím szerint igénybe vehető támogatásokat biztosító jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom ranghelyét a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás

a) építéséhez, vásárlásához, bővítéséhez felvett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást, valamint

b) korszerűsítéséhez felvett lakáscélú hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt

biztosító jelzálogjog ranghelye is megelőzheti.

(8) Ha a 16. § (1) bekezdése és a (7) bekezdés szerinti jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom jogosultja az állam, az ezen alcím szerint igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezményt, otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönt, valamint a lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom az állam képviselőjének a hozzájárulása nélkül jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba.

(9) Az ezen alcím alapján igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a 43. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésének felfüggesztésére kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a támogatott személy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban vállalja, hogy újabb lakásigényét preferált kistelepülésen lévő lakással elégíti ki.

(10) A preferált kistelepülésen lévő lakás vásárlása vagy bővítése esetén, ha az igénylő számára kedvezőbb, kérelmére ezen alcím rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(11) A lakás korszerűsítésére e rendeletnek a bővítésre irányadó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(12)89 Az (1) bekezdés c) pontja és a (2) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti igazolás a 30. § (1a) bekezdése szerinti igazolással nem helyettesíthető.

19/F. § (1) A 19/D. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti összegű családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő személy a preferált kistelepülésen lévő lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez felvett hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetéséhez a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását igényelheti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kölcsön otthonteremtési kamattámogatással érintett összege nem haladhatja meg

a) két gyermek esetén a 10 000 000 forintot,

b) három vagy több gyermek esetén a 15 000 000 forintot.

(3) A 19/D. § (4) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti összegű családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő személy preferált kistelepülésen lévő lakás korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez felvett hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetéséhez a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását igényelheti.

(4) A (3) bekezdés szerinti kölcsön otthonteremtési kamattámogatással érintett összege nem haladhatja meg

a) két gyermek esetén az 5 000 000 forintot,

b) három vagy több gyermek esetén a 7 500 000 forintot.

(5) Az igénylő az otthonteremtési kamattámogatásra nem jogosult, ha a kérelem benyújtását megelőzően már az e rendelet vagy a 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet szerint otthonteremtési kamattámogatást vett igénybe.

19/G. § (1)90 A jegyző a 14. § (3) bekezdés j) pontja szerinti nyilatkozatban vállalt kötelezettség teljesülését a támogatási szerződés megkötésétől vizsgálhatja, hatósági megkeresés vagy lakossági bejelentés esetén kötelezően vizsgálja. Ha a jegyző a vizsgálat során megállapítja az életvitelszerű bentlakás hiányát, erről haladéktalanul tájékoztatja a kormányhivatalt.

(2) A hitelintézet egyéb tájékoztatást vagy adatot nem tartalmazó külön dokumentumban, írásban tájékoztatja az igénylőt a 26. § (5) bekezdésében foglaltakról, valamint arról, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény nyújtásának – az e rendeletben meghatározott feltételeken kívül – nem feltétele a hitelintézet által nyújtott egyéb szolgáltatás igénybevétele.

19/H. § (1) Külterületi lakás vonatkozásában nem vehető igénybe a családi otthonteremtési kedvezmény a lakóingatlan korszerűsítése esetén azon fejlesztési tevékenységekre, amelyek a VP6-7.2.1.4-17 azonosító jelű „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” megnevezésű felhívás, továbbá valamely Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás igénybevételének feltételeiről szóló miniszteri rendelet vagy pályázati felhívás szerinti támogatás keretében, vagy korábban ilyen támogatásból kerültek megvalósításra, amennyiben az azokkal kapcsolatos, a támogatói okiratban vagy támogatási szerződésben foglalt fenntartási, üzemeltetési kötelezettség még fennáll.

(2) Az igénylő a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokirattal nyilatkozik az (1) bekezdésben meghatározott támogatás igénybevételéről.

19/I. §91 (1) Preferált kistelepülésen a 19/A. § (4) vagy (6) bekezdése szerinti célokra a természetes személy tulajdonos a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség megfizetéséhez adó-visszatérítési támogatást igényelhet.

(2) Az adó-visszatérítési támogatás az (1) bekezdés szerinti költségekre egyidejűleg és legfeljebb egy alkalommal, 2018. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján igényelhető.

(3) Az adó-visszatérítési támogatás összege megegyezik a bővítéshez, illetve a korszerűsítéshez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével, de legfeljebb 5 000 000 forint.

(4) Az adó-visszatérítési támogatás kizárólag a 27 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla benyújtása esetén vehető igénybe. A 14. § (3) bekezdés e) pontja szerinti számlabemutatási kötelezettség teljesítésénél az 5 százalékos általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla nem vehető figyelembe.

(5) Ha az igénylő ezen alcím szerint családi otthonteremtési kedvezményt is igényel, ugyanazon hitelintézetnél egyidejűleg nyújthatja be az adó-visszatérítési támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelmét. Ebben az esetben az igénylőnek a magasabb összegű támogatásra vonatkozó, a 25. § alapján számított, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó, de legfeljebb 30 000 forint összegű bírálati díjat kell megfizetnie.

(6) Az adó-visszatérítési támogatást az öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek is igényelhetik. Az e bekezdés szerinti ellátások esetén az adó-visszatérítési támogatás vonatkozásában a társadalombiztosítási jogviszony 14. § (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolását nem kell benyújtani. Az e bekezdés szerinti ellátások igénybevételét az igénylő – együttes igénylők esetén legalább az egyik fél – az ellátás folyósítását megállapító hatósági határozat hitelintézetnél történő bemutatásával igazolja.

(7)92 Az igénylő az adó-visszatérítési támogatás iránti kérelem benyújtásakor teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban hozzájárul ahhoz, hogy a 14. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt adatait, valamint az adó-visszatérítési támogatásra vonatkozó információkat az adó-visszatérítési támogatás szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet felhasználja és továbbítsa a kormányhivatal, a Kincstár vagy az állami adóhatóság részére.

(8)93 A támogatott személy az adó-visszatérítési támogatásra – ideértve a visszafizetéshez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettséget is – vonatkozó visszafizetési kötelezettség kapcsán részletfizetési kérelemmel fordulhat a kormányhivatalhoz. A kormányhivatal eljárására a 39. § (4) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(9)94 A támogatott személy az adó-visszatérítési támogatásra – ideértve a visszafizetéshez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettséget is – vonatkozó visszafizetési kötelezettség halasztott teljesítése, mérséklése vagy elengedése iránti kérelemmel fordulhat a kormányhivatalhoz. A kormányhivatal eljárására a 39. § (5) és (7) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

8. A megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény szabályai

20. § (1) A hitelintézet a megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelmet elutasítja, ha a gyermekvállalást nyilvánvalóan lehetetlennek minősíti.

(2) A fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidő – a (6) és (7) bekezdésben foglalt eltérésekkel – egy gyermek vállalása esetén 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év.

(3)95 A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt lakás

a) vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötésének időpontjától,

b) építésiengedély-köteles bővítésénél a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától, vagy

c) egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatásának napjától

kell számítani.

(4) A (3) bekezdés szerinti okiratot a fiatal házaspár az annak kiadását követő 30 napon belül, de legkésőbb a használatbavétel tudomásulvételét követő 45 napon belül köteles a hitelintézet részére bemutatni.

(5) Ha a fiatal házaspár a (4) bekezdés szerinti dokumentumokra vonatkozó bemutatási kötelezettségének a hitelintézet felszólítását követően sem tesz eleget, a családi otthonteremtési kedvezmény összegét az igénybevétel napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles a hitelintézeten keresztül a Kincstár részére visszafizetni.

(6) A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő a várandósság orvosilag megállapított tényére tekintettel a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a fiatal házaspár a várandósság tényét orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejártáig a hitelintézetnek igazolja.

(7)96 Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni és a gyámügyi feladatkörében eljáró kormányhivatalnak az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatát a hitelintézet részére a (2) bekezdés szerinti, gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő lejárta előtt bemutatja, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő két évvel meghosszabbodik. A hitelintézet a fiatal házaspárt és a kormányhivatalt a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő meghosszabbításáról írásban értesíti.

(8) A gyermekvállalás teljesítése a támogatott személy által örökbefogadott, valamint bírósági vagy hatósági határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti gyermek is. A gyermekvállalás teljesítését a Kincstár a 14. § (3) bekezdés m) pont szerinti hozzájárulás alapján megállapítja és erről a hitelintézetet értesíti.

(9) A Kincstár a (2) bekezdésben meghatározott, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő alatt, illetve annak leteltét követő 6 hónapon belül adategyeztetésre hívhatja fel a fiatal házaspárt.

(10)97 Ha a fiatal házaspár vállalt gyermeke után nem igényelt családtámogatási ellátást vagy azt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 4/B. § (4) bekezdése szerinti családtámogatási kifizetőhelyen igényelte, akkor a gyermekvállalás teljesítését – a gyermek neve, születési adatai, adóazonosító jele, a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó egyéb információk megadásával – büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban a hitelintézetnek bejelenti, és – a gyermek születését követő 60 napon belül – a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványát a hitelintézet részére bemutatja. A gyermek halva születését – a gyermek születését követő 60 napon belül – a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló 351/2013. (X. 4.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti okirattal igazolja a támogatott személy.

21. § (1) Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalásra a támogatási szerződésben meghatározott határidőig gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegét csökkentve a gyermekvállalási határidő lejártának időpontjában meglévő gyermekek után járó családi otthonteremtési kedvezmény összegével a támogatás folyósításának napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten – a gyermekvállalási határidő leteltét követő 60 napon belül – vissza kell fizetni. Ha a gyermek halva születik, a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni.

(2) Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjáig nem vagy csak részben teljesíti, köteles a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének tényét a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a jogerős ítélet bemutatásával a hitelintézetnél igazolni. A fiatal házaspár az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegét csökkentve a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének időpontjában meglévő gyermekek után járó családi otthonteremtési kedvezmény összegével, a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő naptól a bejelentés napjáig számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelve köteles visszafizetni.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjában fennálló várandósságból született gyermekkel – ideértve a halva született gyermeket is – az adott gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni. Ha a fiatal házaspár a várandósság tényét és a gyermek születésének várható időpontját a házasság felbontása vagy érvénytelenítése igazolásával egyidejűleg, orvosi bizonyítvánnyal a hitelintézet részére igazolja, a (2) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettség fennállásának, mértékének és kezdő időpontjának megállapítása a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjában fennálló várandósság végéig meghosszabbodik.

22. § A hitelintézet a 20. és 21. § szerinti okirat és igazolás benyújtásáról, valamint a nyilatkozat megtételéről a havi adatszolgáltatással egyidejűleg tájékoztatja a Kincstárt.

9. A családi otthonteremtési kedvezmény során figyelembe nem vett, utóbb született gyermek esetén alkalmazandó szabályok

23. § (1)98 Lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződéssel rendelkező támogatott személy esetén a családi otthonteremtési kedvezmény azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire tekintettel a támogatott személy nem részesült a családi otthonteremtési kedvezményben. Az utóbb született gyermek után igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény gyermekenként 400 000 forint.

(2) Az (1) bekezdés szerinti családi otthonteremtési kedvezmény lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződésből eredő tartozás törlesztésére vehető igénybe az utóbb született gyermek után, – a születés időpontjában, örökbefogadásnál az örökbefogadás időpontjában már meglévő gyermekek számától és a lakás hasznos alapterületétől eltekintve – a lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos jogszabályi feltételek mellett.

(3) Ha az utóbb született gyermek után igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény igénylése a 26. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül történik, – a kedvezmény első igénybevételének időpontja szerinti feltételek szerint és összegeket figyelembe véve – a családi otthonteremtési kedvezmény a bekerülési költség megfizetésére is felhasználható.

(4) Az (1) bekezdés szerinti családi otthonteremtési kedvezmény kizárólag a vételár megfizetéséhez, bővítés esetén a bekerülési költségek fedezetére a hitelintézet által az adásvételt vagy a használatbavételt megelőzően nyújtott és folyósított, a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában fennálló kölcsönszerződésből a családi otthonteremtési kedvezmény iránti (1) bekezdés szerinti kérelem benyújtásának időpontjában még fennálló tartozás csökkentésére használható fel.

10. Használt lakás bővítéséhez és vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének eljárási szabályai

24. § (1) A családi otthonteremtési kedvezmény olyan hitelintézettől igényelhető, amely teljesíti az e rendeletben foglalt kötelezettségeit.

(2)99 A támogatásra való jogosultság megállapítását és folyósítását, valamint a támogatásnak a központi költségvetéssel való elszámolását az (1) bekezdés szerinti hitelintézet végzi. Ha az igénylő e rendelet szerinti támogatást kíván igénybe venni, a befogadott kérelmek tekintetében a támogatási feltételek meglétét a folyósító hitelintézet az összes feltétel vonatkozásában, teljeskörűen – a nyilatkozatok tekintetében azok valóságtartalmát nem vizsgálva – köteles ellenőrizni. A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelmet elutasítja, ha a nyilatkozatban foglaltak nyilvánvalóan nem felelnek meg a valóságnak.

(3) A hitelintézet felelős az állammal szemben minden olyan kárért, amely az e rendelet alapján őt terhelő kötelezettség megsértésével keletkezett. A hitelintézet felelőssége kiterjed a függő közvetítőjére is, aki az e rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságot bírál el, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény nyújtásához kapcsolódó tevékenységet végez. Mentesül a hitelintézet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy maga vagy függő közvetítője úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.

(4) A hitelintézet a neki felróható okból eredő kár esetén a támogatottal szemben köteles helytállni, e kötelezettségét az államra nem háríthatja át.

(5) A hitelintézet köteles a családi otthonteremtési kedvezményre vonatkozó reklámjaiban, hirdetéseiben az alábbi szöveget feltüntetni: „A hirdetésben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.”

(6) A családi otthonteremtési kedvezményre vonatkozó (5) bekezdés szerinti reklámok, hirdetések részletes szabályait az általános politikai koordinációért felelős miniszter állapítja meg.

(7) Ha ugyanazon lakáscél megvalósításához a támogatott személy az e rendelet és egyéb lakáscélú állami támogatásokat szabályozó kormányrendeletek szerinti lakáscélú állami támogatásokat különböző hitelintézetektől veszi igénybe, a hitelintézetek kötelesek együttműködni, valamint a másik hitelintézethez már benyújtott és általa letörölhetetlen jelzéssel ellátott számlát elfogadni.

(8) A (7) bekezdés tekintetében lakáscélú állami támogatásnak minősül a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény, valamint a lakáscélú állami támogatásokról, a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról és az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendelet, a lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet, valamint az e rendelet szerinti állami támogatás.

25. § A hitelintézet a támogatott személytől a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság elbírálásáért a családi otthonteremtési kedvezmény összegének 1,5 százalékának megfelelő, de legfeljebb 30 ezer forint bírálati díjat kérhet, mely összeg nem tartalmazza az értékbecslés és a helyszíni szemle díját. A 30. § (2) bekezdése szerinti esetben a hitelintézet a dokumentumok beszerzésének költségeit az igénylő felé felszámíthatja. Ha a támogatott személy a hitelintézettől lakáscélú kölcsönt is igényelt, a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság elbírálásáért és folyósításáért a hitelintézet díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthat fel.

26. § (1)100 A családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását – a 23. §-ban foglaltak kivételével – használt lakás

a)101 vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül,

b) építésiengedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően,

c) egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően

kell kérni a hitelintézettől.

(2)102 A 2. § (4) bekezdése szerinti családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását e rendeletben foglaltak szerint,

a)103 új lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül,

b) építés esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően, vagy

c) egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően

kell kérni a hitelintézettől.

(3) Ha az igénylő az (1) és (2) bekezdés szerinti határidőn belül nem él a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésének lehetőségével, arra a határidő lejártát követően már nem tarthat igényt.

(4)104 A kérelem benyújtásának napja az a nap, amikor az igénylő a kérelmet, valamint az e rendelet szerinti igénylési feltételeket igazoló dokumentumokat és nyilatkozatokat hiánytalanul benyújtja a hitelintézet részére. A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény igénylése iránti kérelem benyújtásáról és a becsatolt dokumentumokról igazolást ad az igénylőnek, amelyben tájékoztatja a kérelem elbírálásának (4a) bekezdés szerinti időtartamáról és a (4b) bekezdésben foglaltakról. A kérelem benyújtásának minősül az is, ha a kérelmet és a becsatolt dokumentumokat a hitelintézet függő közvetítője vette át. Ez esetben az elbírálás várható időtartamáról a függő közvetítő ad írásbeli tájékoztatást.

(4a)105 A kérelmet

a) lakásvásárlás esetén a kérelem benyújtásának napját követő 30 napon belül,

b) lakás bővítése esetén a kérelem benyújtásának napját követő 60 napon belül

kell elbírálnia a hitelintézetnek.

(4b)106 Ha a kérelem elbírálásához szükséges, a hitelintézet az igénylőtől a benyújtott dokumentumok kiegészítését kérheti. A kiegészítésre biztosított időtartam a (4a) bekezdés szerinti határidőbe nem számít bele.

(5) A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény nyújtását nem tagadhatja meg, ha az igénylő a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel, és a lakás vásárlását vagy bővítését – a hitelintézet számára bizonyíthatóan – kölcsön igénybevétele nélkül meg tudja valósítani.

(6) Ha a lakás vásárlását vagy bővítését az igénylő kölcsön igénybevételével tudja megvalósítani, a családi otthonteremtési kedvezmény abban az esetben igényelhető, ha a hitelintézet az igénylőt az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősíti.

(7) Ha az igénylő a lakás vásárlását vagy bővítését a saját erőn és a családi otthonteremtési kedvezményen felül hitelintézeti kölcsön igénybevételével valósítja meg és a családi otthonteremtési kedvezményt és a hitelintézeti kölcsönt két különböző hitelintézettől igényli, úgy az igénylő a családi otthonteremtési kedvezményt nyújtó hitelintézetnek bemutatja a kölcsönt nyújtó hitelintézet által kiadott, a kölcsönszerződés előre meghatározott jövőbeni időpontban vagy feltételek bekövetkezésekor történő megkötésére vonatkozó kötelezettségvállalását. A kölcsön folyósítása a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítását megelőzően történik.

27. § (1) A családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultságot és a kedvezmény mértékét a kérelem benyújtásakor hatályos jogszabályok alapján kell megállapítani. A jogosultság feltételeinek meglétét az igénylő a 30. § (1) bekezdése szerinti dokumentumokkal igazolja a hitelintézet számára.

(2) Ha a lakás vásárlása vagy bővítése családi otthonteremtési kedvezménnyel is megvalósítható, a hitelintézet átadja az igénylőnek a miniszter által vezetett minisztérium honlapján elérhető, és a hitelintézetek részére elektronikus úton megküldött tájékoztatót a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének feltételeiről, valamint írásban tájékoztatást ad az igényléshez szükséges dokumentumokról.

28. § (1)107 A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem elutasítása esetén az igénylőt részletesen, írásban tájékoztatja a kérelem elutasításának indokáról a nem teljesülő e rendelet szerinti igénybevételi feltételek megjelölésével, továbbá arról, hogy ha az igénylő a kérelem elutasításával nem ért egyet, – az írásbeli elutasítás az igénylő általi kézhezvételétől számított 15 napon belül – a családi otthonteremtési kedvezményre jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítását kérheti a kormányhivataltól. A kormányhivatal megkeresésére a hitelintézet 8 napon belül köteles megküldeni a kormányhivatalnak a kérelem elutasítását megalapozó iratok másolatát.

(1a)108 Az igénylő támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítása iránti kérelme esetén igazolja a hitelintézet támogatási igény elutasításával kapcsolatos döntését.

(1b)109 A támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítása iránti hatósági eljárás megindításának feltétele, hogy a hitelintézet az igénylést teljeskörűen, a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges valamennyi feltételt megvizsgálva elbírálja.

(2)110 Ha az (1) bekezdés szerint véglegessé vált határozat megállapítja, hogy az igénylő a kérelem hitelintézethez történő benyújtásakor az e rendelet szerinti igénybevételi feltételeknek megfelelt, a hitelintézet e feltételek fennállásának hiányára hivatkozással a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés igénylővel történő megkötését és a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítását nem tagadhatja meg akkor sem, ha a lakáscél időközben megvalósult. A végleges határozat a hitelintézet hitelezési tevékenységét nem korlátozhatja.

29. § (1) Ha a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság feltételei fennállnak, a hitelintézet az igénylővel a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről támogatási szerződést köt.

(2) A családi otthonteremtési kedvezményből eredő, támogatott személyt terhelő bejelentési kötelezettség teljesítését a hitelintézet a támogatott személy részére a bejelentéssel egyidejűleg, írásban igazolja.

30. § (1) A családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultság feltételeinek meglétét a következők szerint kell igazolni:

1. a személyazonosságot és az életkort személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes úti okmánnyal,

2.111 a bejelentett lakóhelyet a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal vagy – a 14. § (6) bekezdése szerinti esetben – azzal egyenértékű okirattal, a személyi azonosítót a személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvánnyal,

3. a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti regisztrációs igazolással, érvényes tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával,

4.112 a bevándorolt jogállást bevándorlási engedéllyel, a letelepedett jogállást letelepedési engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel, EK letelepedési engedéllyel, a hontalan jogállást a hontalankénti elismerésről szóló határozattal vagy a jogállást igazoló hatósági igazolással,

5–8.113

9.114 a saját adóazonosító jelét adóigazolvánnyal, ideiglenes adóigazolvánnyal vagy az adóazonosító jel igazolására szolgáló hatósági bizonyítvánnyal,

10.115 a várandósság betöltött 12. hetét a várandósgondozási könyvvel vagy a kezelőorvos által kiállított, a várandósság tényéről és annak fennállása időpontjáról szóló igazolással,

11.116

12.117 a 14. § (1) bekezdés c) pontjában, (10) bekezdésében, 19/E. § (1) vagy (2) bekezdésében, valamint az (1a) és (1b) bekezdésben foglaltakat az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal által kiállított igazolással, illetve az illetékes külföldi hatóság vagy a nemzetközi szervezet által kiállított igazolás hiteles magyar nyelvű fordításával,

13–16.118

17.119 a tulajdonjog megszerzésére irányuló szándékot adásvételi szerződéssel,

18–19.120

20–21.121

22.122 az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet

a) a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti, az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer által előállított visszaigazolással, vagy 2019. október 24. előtt tett bejelentés esetén az elektronikus építési napló üzemeltetője által előállított, a készenlétbe helyezett elektronikus építési napló adatait feltüntető visszaigazolással,

b) az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe vagy az építész tervező által az egyszerű bejelentés mellékleteként az elektronikus építési naplóba feltöltött, legalább a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti munkarészekből álló egyszerű bejelentési dokumentációval, és

c) az igénylőnek az egyszerű bejelentés megtörténtét követő 15 nap elteltével tett nyilatkozatával, amely szerint az építési tevékenységet megkezdheti és a hitelintézet részére benyújtott, b) pont szerinti dokumentumok megegyeznek az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe, illetve az elektronikus építési naplóba feltöltött dokumentumokkal,

23.123 a 14. § (2a) bekezdése szerinti esetben a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó feltételek teljesítését az igénylő által benyújtott nyilatkozattal.

(1a)124 Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága esetében – amennyiben az (1) bekezdés 12. pontja szerinti igazolás nem megfelelősége vagy hiánya miatt a hitelintézet a támogatás iránti kérelmet elutasítja – a kormányhivatal a 28. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárás során, az igénylő külön kérelmére, méltányosság keretében

a) az illetékes külföldi hatóságtól – az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal bevonásával – nemzetközi jogsegély igénybevételével beszerzett vagy

b)125 az igénylő által benyújtott (1) bekezdés 12. pontja szerinti igazolásban, valamint a külföldi foglalkoztató által kiállított, foglalkoztatási jogviszonyról szóló igazolásban szereplő

adatok mérlegelése alapján, a 28. § (1) és (2) bekezdése szerint meghozott határozatában megállapíthatja, hogy a 14. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja vagy (10) bekezdése szerinti jogviszony Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában fennáll vagy fennállt.

(1b)126 Az (1a) bekezdés b) pontja szerinti, külföldi foglalkoztató által kiállított igazolás akkor fogadható el, ha

a) azt a külföldi foglalkoztató a támogatás iránti kérelem benyújtását legfeljebb 30 nappal megelőzően, vagy a kérelem benyújtását követően állította ki,

b)127 olyan foglalkoztatási jogviszonyt igazol, amelyre nézve az igénylő nem nyújtott be az (1) bekezdés 12. pontja szerinti igazolást,

c) teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy a kiállítási hely joga szerinti más bizonyító erővel rendelkező okiratba foglalták, és

d) az igénylő annak hiteles magyar nyelvű fordítását is benyújtja a kormányhivatal részére.

(2) Ha az igazolandó tény a hitelintézet általi megkeresés útján, az igénylő közreműködése nélkül is igazolható, az (1) bekezdés szerinti csatolandó dokumentum megjelölésével és a felmerült költségek utólagos megfizetésének vállalásával az igénylő kérheti, hogy a megjelölt dokumentumot – az igénylő helyett és nevében történő eljárásra feljogosító, a szükséges adatkezeléshez való hozzájárulást is tartalmazó meghatalmazás alapján – a hitelintézet szerezze be. A meghatalmazáshoz szükséges nyomtatványokat a hitelintézet biztosítja.

(3)128 A hitelintézet a tulajdonjog fennállását, valamint a tulajdonjog megszerzésére irányuló szándékot nem hiteles tulajdoni lap másolat lekérésével ellenőrzi.

(4)129 A családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatban hozzájárul ahhoz, hogy az állami adóhatóság, illetve a kormányhivatal a kérelembeli nyilatkozatokban foglaltak ellenőrzése céljából az illetékes hatóságtól a jogosultság feltételeit igazoló adatokat és okiratokat beszerezze, az azokban foglalt személyes adatait kezelje.

(5)130 A családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor az igénylő a büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozat helyett – választása szerint – a következők szerint igazolhatja a kedvezményre való jogosultság feltételeinek meglétét:

a) a házasságot anyakönyvi kivonattal,

b) a gyermek születését anyakönyvi kivonattal, elvált szülők kiskorú gyermekének elhelyezését – ideértve a közös szülői felügyeletet is – a jogerős bírósági ítélettel, volt élettársak esetén a gyermek elhelyezését jogerős bírósági döntéssel, közokirattal vagy lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyező határozatával,

c) a gyermeke adóazonosító jelét adóigazolvánnyal,

d) a megváltozott munkaképességű személlyé válást az orvosszakértői szerv igazolásával,

e) a köztartozásmentességet – ha az igénylő nem szerepel az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisban – nemleges adóigazolással,

f) középfokú oktatási-nevelési intézmény nappali tagozatán tanulást a középfokú oktatási-nevelési intézmény által kiállított igazolással vagy az érettségi bizonyítvány vagy az arról az azt kiállító oktatási intézmény által készített hiteles másolat bemutatásával,

g) a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulást a felsőoktatási intézmény által kiállított igazolással,

h) a büntetlen előéletet érvényes hatósági bizonyítvánnyal, amelyhez csatolni kell az igénylő írásbeli hozzájárulását ahhoz, hogy a hatósági bizonyítványban foglalt személyes adatait a hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezményre való jogosultsága megállapításának céljából és időtartamára kezelje,

i) annak tényét, hogy a több önálló lakásból álló, osztatlan közös tulajdon esetén a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra vonatkozóan a támogatott személy kizárólagos használati joga áll fenn, közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt, a támogatott személy részére a lakás teljes területének használatára jogosító használati megosztási megállapodással,

j) a gyámság fennállását a gyámhatóság kirendelő határozatával.

31. § (1) A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéhez a költségek igazolásaként bemutatott eredeti számlát – letörölhetetlen jelzéssel ellátva – a támogatott személynek visszaadja, másolatban tíz évig irattárában megőrzi. Letörölhetetlen jelzéssel a számlára feljegyzésre kerül, hogy azt mely ingatlan vonatkozásában és mikor mutatták be a hitelintézetnél az e rendelet szerinti lakáscél megvalósítása tekintetében.

(2) Ha a hitelintézet szerint a számla valódisága vagy a számlában szereplő gazdasági esemény megtörténte kétséges, a tények feltárása érdekében megkeresi az állami adóhatóságot.

(3) A támogatott személy köteles a költségek igazolásaként bemutatott számlákat az adásvételi szerződés megkötése, illetve a használatbavételi engedély kiadása, a használatbavétel tudomásulvétele utolsó napjától számított 5 évig megőrizni.

32. § A nem magyar állampolgár támogatott személy a tartózkodási jogosultsága fennállását évente, legkésőbb január 31-ig igazolja a hitelintézet részére. A nem magyar állampolgár támogatott személy a tartózkodási jogosultságában bekövetkezett változást 8 napon belül köteles a hitelintézetnek bejelenteni.

33. §131 (1) Az állami adóhatóság a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekor tett nyilatkozatok valóságtartalmát, valamint a 14. § (10) bekezdése szerinti nyilatkozatban vállalt kötelezettség teljesülését valamennyi támogatott személynél a támogatási szerződés megkötésétől a 14. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott időszak végéig hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja.

(2)132 A kormányhivatal a támogatott személynél a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének jogszerűségét hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja.

(3)133 Ha az állami adóhatóság az (1) bekezdés szerinti, vagy a kormányhivatal a (2) bekezdés szerinti hatósági ellenőrzés során megállapítja, hogy a támogatott személy jogosulatlanul vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, határozatban intézkedik a támogatás – az e rendeletben meghatározott esetekben késedelmi kamattal növelt összegének – visszatérítése iránt.

(4)134 Az állami adóhatóság az (1) bekezdésben foglalt, a kormányhivatal a (2) bekezdésben foglalt ellenőrzést követő eljárás eredményéről a folyósító hitelintézetet írásban tájékoztatja.

11. A családi otthonteremtési kedvezmény összegének folyósítása

34. § (1) A családi otthonteremtési kedvezmény összegének folyósítása használt lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötését követően, egy összegben történik.

(2)135 A családi otthonteremtési kedvezmény összegének folyósítása lakás bővítése esetében, a (3) bekezdésben foglalt kivétellel a készültségi fokkal arányosan, utólagosan történik. A családi otthonteremtési kedvezmény utolsó részletének folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatását követően kerülhet sor.

(3)136 Ha a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatos ügyintézéssel mást hatalmaz meg, a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítása kizárólag a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány bemutatását követően, egy összegben történhet.

(4)137 A folyósítás akkor kezdhető meg, ha a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezményen és a hitelintézeti kölcsönön kívül saját erejét a lakás vásárlására vagy a lakásbővítésre már felhasználta.

(5) A hitelintézet lakás bővítése esetén a családi otthonteremtési kedvezmény készültségi fokkal arányos folyósítását megelőzően a készültségi fok feltételeinek teljesítését a helyszínen, valamint a 14. § (3) bekezdés e) pontja szerinti számlabemutatással ellenőrzi.

12. A családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésének szabályai

35. § (1)138 Ha az igénylő a 30. §-ban foglalt kötelezettség teljesítése során a hitelintézetnek vagy az igazolást kibocsátónak valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tett, és ez alapján jutott a családi otthonteremtési kedvezményhez, akkor a támogatott személy a folyósított összeget az igénybevétel napjától a Ptk. szerint számított késedelmi kamattal köteles visszafizetni. Ha a támogatott személy visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt és megküldi az ügy iratait.

(2)139 Ha a kormányhivatal a hatósági ellenőrzés során megállapítja, hogy a támogatott személy jogosulatlanul vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, határozatban intézkedik a családi otthonteremtési kedvezmény – igénybevétel napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt összegének – visszatérítése iránt.

36. § (1)140 Ha – az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt – a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével érintett

a)141 lakást lebontják – kivéve, ha a bontás természeti katasztrófa miatt vált szükségessé – vagy elidegenítik,

b) lakás nem a támogatott személy és azon kiskorú gyermekének lakóhelyéül szolgál, akire tekintettel a támogatást igénybe vette,

c) lakás használatát harmadik személynek átengedik, azon használati vagy haszonélvezeti jogot alapítanak, vagy

d) lakást a lakáscéltól eltérően hasznosítják,

a támogatott személy – a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésének felfüggesztése és a (2) bekezdésben meghatározott eset kivételével – köteles a családi otthonteremtési kedvezmény folyósított összegét a bontás, a lakáscéltól eltérő hasznosítás megkezdésének, a lakóhely megváltoztatásának, a lakáshasználat átengedésének, illetve a lakás elidegenítésére vonatkozó szerződés megkötésének napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten visszafizetni.

(1a)142 Nem minősül az (1) bekezdés d) pontjában foglalt, a lakáscéltól eltérő hasznosítás tilalma megsértésének az, ha az igénylő a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett használt lakást a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató igénylő esetében az egyéni vállalkozás székhelyeként bejelenti, feltéve, ha erről a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásakor a 14. § (9a) bekezdésében foglaltaknak megfelelő nyilatkozatot tett, és a kedvezményre való jogosultság elbírálása során a 30. § (1) bekezdés 23. pontja szerinti nyilatkozatában foglaltak alapján megfelelt az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben szereplő, a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó feltételeknek.

(1b)143 Nem minősül az (1) bekezdés d) pontjában foglalt, a lakáscéltól eltérő hasznosítás tilalma megsértésének az, ha az igénylő a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett használt lakást a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató igénylő esetében az egyéni vállalkozás székhelyeként bejelenti vagy bejelentette, feltéve, ha erről a 60. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő nyilatkozatot tett.

(2) Nem minősül a 14. § (3) bekezdés j) pontjában foglalt életvitelszerű tartózkodás megsértésének, ha a támogatott, vagy az a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelte, a 14. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott időtartam vége előtt elhalálozik.

(3)144

(4)145 Az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránt a teljes visszafizetés igazolása után a kormányhivatal intézkedik.

37. § (1) Házasság felbontása esetén, ha a volt házastársak közös lakásukat az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom idején idegenítik el, úgy őket – a (3) bekezdés kivételével – az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetési kötelezettsége az elidegenítésből származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy a közöttük létrejött házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban terheli.

(2)146 A volt házastársak a házasságfelbontás tényét kötelesek a házasságot felbontó bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a kormányhivatalnak bejelenteni.

(3) Házasság felbontása, érvénytelenítése esetén, ha

a) – a házasságot felbontó, érvénytelenné nyilvánító jogerős bírósági határozat vagy a házassági vagyonmegosztási szerződés alapján – az egyik fél a másik féltől megszerzi a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével vásárolt lakás tulajdonjogát, és

b) a házasságot felbontó, érvénytelenné nyilvánító jogerős bírósági határozat alapján – a nagykorúvá vált gyermek kivételével – valamennyi gyermek lakóhelye, akikre tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vették, a lakás tulajdonjogát megszerző félnél marad,

a tulajdoni hányadát elidegenítő felet az (1) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettség nem terheli.

(4)147 A volt házasfelek a (3) bekezdés szerinti elidegenítést a hitelintézetnél bejelentik, és egyidejűleg kezdeményezik a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés módosítását. A hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés módosításáról a kormányhivatalt értesíti, amely a hitelintézet értesítését követően hozzájárul a lakás elidegenítéséhez.

(5) Ha a támogatott személy – a (3) bekezdés kivételével – lakásának egy részét idegeníti el, a családi otthonteremtési kedvezmény összegének csak az elidegenítésre kerülő tulajdoni hányadra jutó arányos részét kell visszafizetni.

(6)148 Az (5) bekezdés esetében a kormányhivatal határozatban intézkedik az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összege visszafizetését biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak a töröltetése iránt, továbbá a visszafizetési kötelezettség alá nem eső családi otthonteremtési kedvezmény összegének megfelelő, az államot megillető jelzálogjog, illetve az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakásra történő bejegyeztetése iránt.

(7) Ha az élettársak életközössége véget ér, a támogatás visszafizetésére az (1)–(6) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

38. § (1) Ha a nem magyar állampolgár támogatott személy tartózkodási jogosultsága megszűnik, és 30 napon belül nem kap tartózkodásra jogosító okmányt, engedélyt vagy jogállást, a 30 napos határidő lejártát követően az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezményt a tartózkodási jogosultság megszűnésétől számított Ptk. szerinti késedelmi kamattal terhelten köteles Magyarország területének elhagyását megelőzően visszafizetni.

(2)149 Az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránt a teljes visszafizetés igazolása után a kormányhivatal intézkedik.

39. § (1) Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalásra a támogatási szerződésben meghatározott határidőig a gyermekvállalását nem vagy csak részben teljesíti, úgy az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegét csökkentve a gyermekvállalási határidő lejártának időpontjában meglévő gyermekek után járó családi otthonteremtési kedvezmény összegével a támogatás folyósításának napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten – a gyermekvállalási határidő leteltét követő 60 napon belül – vissza kell fizetni. Ha a gyermek halva születik, a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni.

(2) Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjáig nem vagy csak részben teljesíti, köteles a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének tényét a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül a jogerős ítélet bemutatásával a hitelintézetnél igazolni. A hitelintézet az igazolás benyújtásáról a 47. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatással egyidejűleg tájékoztatja a Kincstárt. A fiatal házaspár az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegét csökkentve a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének időpontjában meglévő gyermekek után járó családi otthonteremtési kedvezmény összegével, növelve a bírósági ítélet jogerőre emelkedését követő naptól a bejelentés napjáig számított a Ptk. szerinti késedelmi kamattal köteles visszafizetni.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjában fennálló várandósságból született gyermekkel – ideértve a halva született gyermeket is – a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni. Ha a fiatal házaspár a várandósságot és a gyermek születésének várható időpontját a házasság felbontása vagy érvénytelenítése igazolásával egyidejűleg, orvosi bizonyítvánnyal a hitelintézet részére igazolja, a (2) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettség fennállásának, mértékének és kezdő időpontjának megállapítása a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjában fennálló várandósság végéig meghosszabbodik.

(4)150 A támogatott személy kérelmére az (1) és (2) bekezdésben foglalt visszafizetési kötelezettségre – ideértve az esedékes kamatokat is – a kormányhivatal hatósági jogkörében eljárva méltányossági eljárás keretében részletfizetést engedélyezhet, ha a kérelmező igazolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény azonnali és egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene.

(5)151 A támogatott személy az (1) és (2) bekezdésben foglalt visszafizetési kötelezettség halasztott teljesítése, mérséklése vagy elengedése iránt kérelemmel fordulhat a kormányhivatalhoz. A kormányhivatal hatósági jogkörében eljárva méltányossági eljárás keretében a kérelmező különös méltánylást érdemlő helyzetére tekintettel a (6) és (7) bekezdésben foglaltak szerint a fizetési kötelezettség teljesítésre legfeljebb öt évre fizetési halasztást engedélyezhet.

(6) Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül a kamatfizetési kötelezettség teljesítésének elhalasztása tekintetében különösen, ha a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló támogatási szerződésben vállalt gyermek azért nem születik meg, mert

a) a fiatal házaspár egyik tagja elhunyt;

b) a gyermek megszületését a házastársak egyikének a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről szóló szerződés megkötését követően megváltozott munkaképességű személlyé válása következtében nem vállalták;

c) a gyermek a várandósság 24. betöltött hetét megelőzően halva születik;

d)152 két vállalt gyermek esetében a vállalt első gyermek, a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat B oszlop K), L), M) vagy N) betűjellel és C oszlop 1. számjellel megjelölt fogyatékossággal születik vagy a gyermekvállalásra rendelkezésre álló határidő alatt fennáll, vagy B oszlopában P) betűjellel megjelölt többszörös és összetett betegséggel születik vagy az a gyermekvállalásra rendelkezésre álló határidő alatt fennáll, illetve a gyermek többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik a B oszlop K), L), M) vagy N) betűjellel és C oszlop 1. számjellel megjelölt fogyatékosság;

e) az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet [a továbbiakban: 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet] szerinti, az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 4. számú melléklet 13. főcsoportjában megjelölt egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy a fiatal házaspár

ea) a kötelező egészségbiztosítás keretében finanszírozott számú, a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető meddőségkezelési eljárásokról szóló 49/1997. (XII. 17.) NM rendelet [a továbbiakban: 49/1997. (XII. 17.) NM rendelet] 2. § (1) bekezdés c) pont ca)–cf) alpontja szerinti emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban (a továbbiakban: reprodukciós eljárás) – a kötelező egészségbiztosítás keretében vagy azon kívül – részt vett, vagy

eb) a gyermekvállalását azért nem tudta teljesíteni, mert vele szemben a reprodukciós eljárás megkezdése előtt, vagy a reprodukciós eljárás közben a 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti kizáró egészségügyi ok merült fel, vagy a 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet 1. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel nem teljesül, vagy a férj spermiogrammja alapján a 49/1997. (XII. 17.) NM rendelet 2. § (1) bekezdés c) pont ca)–cf) alpontja szerinti egyik reprodukciós eljárásra sem alkalmas; vagy

f) a fiatal házaspár számára a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval igazoltan ellenjavallt.

(6a)153 A (6) bekezdés b) pontja szerinti esetben – illetve, ha a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igénylik, megváltozott munkaképességű személy – a megváltozott munkaképességű személlyé válásról a támogatott személy büntetőjogi felelősség vállalásával teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozik. A nyilatkozat tartalmazza a megváltozott munkaképességűvé vált személy nevét, születési adatait, a döntést hozó hatóság megnevezését, a döntés időpontját.

(7) Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül a családi otthonteremtési kedvezmény összege visszafizetésének elhalasztása tekintetében az, ha a visszafizetési kötelezettség a támogatott személy megélhetését ellehetetlenítené.

(8)154 Az (1) és (2) bekezdés szerinti fizetési kötelezettség (6) és (7) bekezdés szerinti elhalasztása esetén a legfeljebb öt éves időtartam elteltével a támogatott személy kérelemére a kormányhivatal hatósági jogkörében eljárva méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen elengedheti, ha a támogatott személy életében neki fel nem róható okból nem várható olyan változás, amely a – halasztott – fizetési kötelezettség teljesítését lehetővé teszi.

(9) A (6) bekezdés e) pontja szerinti igazolás kiállítása során az egészségügyi szolgáltató az igazoláson feltünteti a kizáró ok megállapításának első időpontját, azzal, hogy az igazoláson a kizáró ok tényén és időpontján kívül egészségügyi adat nem tüntethető fel.

(10) Az igazolást a gyermekvállalásra biztosított határidő leteltéig lehet benyújtani.

(11)155 A kormányhivatal csak olyan igazolást fogadhat el, amely alapján megállapítható, hogy a megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére irányuló szerződés megkötésének időpontja megelőzi a méltányossági döntést megalapozó ok megállapításának első időpontját.

(12) A (4) bekezdés szerinti részletfizetési és (5) bekezdés szerinti halasztott fizetési kérelmet a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetését elrendelő határozat támogatott általi kézhezvételét követő 30. napig lehet benyújtani.

(13)156 A (4) és (5) bekezdés, a (6) bekezdés a) és b) pontja, a (7), (8), (11) és (12) bekezdés rendelkezéseit a gyermekvállalásra tekintettel családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő fiatal házaspáron kívül valamennyi támogatott személy e rendelet szerinti visszafizetési kötelezettségére megfelelően alkalmazni kell.

40. § (1)157 Ha a támogatott személy az e rendeletben foglalt visszafizetési kötelezettségének a hitelintézeti felszólítás ellenére sem tesz eleget, a hitelintézet a visszafizetési kötelezettség érvényesítése érdekében a kormányhivatalhoz fordul.

(2) Az e rendeletben meghatározott kamatszámítás során a kamat nem tőkésíthető.

(3) Az e rendeletben foglalt visszafizetési kötelezettséget a „10032000-01034080 Lakástámogatások visszafizetése bevételi számla” kincstári számlára kell teljesíteni.

(4)158 A visszafizetési kötelezettség teljesítését követően a kormányhivatal intézkedik a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetését biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásból történő törlése iránt.

41. § (1) Lakás bővítése esetén a hitelintézet felmondja a támogatási szerződést, ha

a) a támogatott személy a bővítési szándékától eláll,

b)159 a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételének alapját képező bővítési munkák elvégzését a támogatási szerződésben meghatározott határidőn, de legfeljebb a bővítés megkezdésétől számított öt éven belül – vagy ha építési engedélyhez kötött munkálatok esetén a támogatott személy az építésügyi hatósági engedély hatálya meghosszabbítását a hitelintézet részére igazolja, az építési engedély meghosszabbított hatályának lejártáig – a támogatott személy használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvánnyal a hitelintézet részére nem igazolja,

c) a használatbavételi engedély kiállítása, a használatbavétel tudomásulvétele előtt a támogatási szerződés teljesítése más, a támogatott személynek felróható okból hiúsul meg.

(2)160 Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a támogatott személy a már folyósított támogatást a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal köteles visszafizetni. Ha a támogatott személy visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt.

(3)161 Az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom törlése iránt a teljes visszafizetés igazolása után a kormányhivatal intézkedik.

42. § (1) Ha a hitelintézet a családi otthonteremtési kedvezmény jogosulatlan igénybevételre utaló bizonyíték birtokába jut, a támogatott személyt írásban felszólítja a támogatás összegének – ahol e rendelet kamatfizetési kötelezettséget ír elő, kamattal történő – visszafizetése iránt. A visszafizetés iránti felhívást – annak eredménytelensége esetén – a hitelintézet egy alkalommal köteles megismételni. A felhívást oly módon kell közölni, hogy annak megtörténte bizonyítható legyen.

(2)162 Ha a támogatott személy a hitelintézet (1) bekezdés szerinti visszafizetési felszólításában foglaltaknak nem tesz eleget, és a jogosulatlanul igénybe vett támogatást részben vagy egészben nem fizeti vissza, a hitelintézet az ügy iratait, valamint az eredménytelen visszafizetési felszólítást igazoló iratokat megküldi a kormányhivatalnak.

(3) Az e rendeletben meghatározott kamatszámítás során a kamat nem tőkésíthető.

(4) Az e rendeletben foglalt visszafizetési kötelezettséget a „10032000-01034080 Lakástámogatások visszafizetése bevételi számla” kincstári számlára kell teljesíteni.

(5)163 A visszafizetési kötelezettség teljesítését követően a kormányhivatal intézkedik a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetését biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásból történő törlése iránt.

43. § (1)164 Ha a támogatott személy a lakásigényét a lakás cseréjével, vagy a lakás értékesítését követően új lakás építése vagy új, illetve használt lakás vásárlása útján elégíti ki, a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésével kapcsolatos kötelezettségét építési szándék esetében három, vásárlási szándék esetében 1 évig a támogatott személy – a 44. § (4) bekezdése szerinti bejelentés megtételét követő legfeljebb 60 napon belül benyújtott – kérelme alapján a kormányhivatal – a (9) bekezdésben foglaltak kivételével – felfüggeszti, amennyiben a támogatott személy az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegét a „10032000-01501315 Kincstár lakáscélú kedvezmények letéti számlára” befizette.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben

a) a 14. § (3) bekezdés c) pontja szerinti korlátozásokat alkalmazni kell,

b)165 a felfüggesztés időtartamát a családi otthonteremtési kedvezmény összegének kincstári letéti számlára érkezésének napjától kell számítani és a felfüggesztés időtartama egy alkalommal legfeljebb két évvel meghosszabbítható,

c) a támogatott személy akkor is köteles az (1) bekezdésben foglalt másik lakás építésére vagy vásárlására irányuló kötelezettségnek eleget tenni, amennyiben a felfüggesztés időtartama alatt a 16. § (1) bekezdése szerinti elidegenítési tilalomra irányadó időtartam lejár,

d) a lakásigény kielégítését szolgáló újabb lakás hasznos alapterületének meg kell haladnia a családi otthonteremtési kedvezménnyel bővített, illetve vásárolt lakás hasznos alapterületét.

(3)166 A felfüggesztés időtartama alatt a támogatott személy kérelmére, amennyiben a másik lakás megszerzése még nem történt meg, a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével bővített vagy vásárolt lakást a kormányhivatal tehermentesíti.

(4)167 A (2) bekezdés d) pontja szerinti újabb lakás megszerzésének hitelt érdemlő igazolása esetén a felfüggesztés megszüntetéséről a kormányhivatal határozatban intézkedik és megállapítja a kincstári letéti számláról a támogatott személynek kifizethető összeget, intézkedik a terhek másik lakásra történő bejegyeztetése iránt. A kormányhivatal a felfüggesztés megszüntetéséről szóló végleges határozatát annak véglegessé válását követő 10 napon belül megküldi a Kincstárnak, amely a kormányhivatali értesítés kézhezvételétől számított 5 napon belül átutalja a jogosultnak a határozatban megállapított összeget a jogosult határozatban megjelölt bankszámlájára.

(5)168 Ha a támogatott személy a (2) bekezdés d) pontja szerinti újabb lakás megszerzését a felfüggesztés időtartama alatt nem igazolja, vagy kisebb értékű, illetve hasznos alapterületű lakás megszerzését igazolja, úgy a kincstári letéti számlán elhelyezett összeg, illetve annak az eladási és a vételár (ideértve a bekerülési költséget is) különbözetével arányos része visszafizetett családi otthonteremtési kedvezménynek minősül, amelynek központi költségvetés javára történő átvezetéséről a kormányhivatal intézkedik.

(5a)169 Ha a megszerzett újabb lakás értéke és hasznos alapterülete egyaránt kisebb a családi otthonteremtési kedvezménnyel épített, vásárolt, illetve bővített lakás értékénél és hasznos alapterületénél, a családi otthonteremtési kedvezmény (5) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettséggel érintett összege az érték vagy a hasznos alapterület alapján számított, nagyobb eltéréssel arányos összeg.

(6) Ha a támogatott személy a felfüggesztés időtartamának lejártáig

a) az újabb lakás megszerzését hitelt érdemlően igazolja

aa) adásvételi vagy csereszerződés bemutatásával vagy

ab) építés esetében a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány, bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával,

b) a korábbi lakás elidegenítéséből származó teljes bevételt – csökkentve a 44. § (7) bekezdésében foglaltakkal – számlával vagy szerződéssel és értékbecsléssel igazoltan az újabb lakás megszerzésére fordította,

úgy az e rendeletben és a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére vonatkozó támogatási szerződésben a támogatott személyt – és azon gyermeket, akire tekintettel a támogatást igénybe vette – terhelő kötelezettségek a támogatási szerződésben foglalt eredeti határidő lejártáig állnak fenn.

(7)170 A kormányhivatal a számítógépes ingatlan-nyilvántartási adatbázishoz közvetlen hozzáférést biztosító TAKARNET rendszerből, az elektronikus dokumentumként szolgáltatott tulajdoni lap másolat lekérdezésével ellenőrzi

a) a tulajdonjog megszerzését – a b) pontban foglaltak kivételével – a (6) bekezdés a) pontja és a (9)–(10) bekezdés szerinti esetekben,

b) a tulajdonjog megszerzésére irányuló kérelem benyújtását, ha az adásvételi szerződés szerinti utolsó vételárrész megfizetésére még nem került sor, és összege megegyezik az (1) bekezdés szerint letéti számlára helyezett családi otthonteremtési kedvezmény összegével.

(8)171 A (6) bekezdés esetében a családi otthonteremtési kedvezményt biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való átjegyzése iránt a kormányhivatal intézkedik.

(9)172 Ha a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével vásárolt vagy bővített lakásnak a 16. § (1) bekezdése szerinti időszakon belül történő elidegenítését követően, de legfeljebb a 44. § (4) bekezdése szerinti bejelentés megtételét követő 60 napon belül

a) a lakásigényét a lakás cseréjével, vagy a (2) bekezdés d) pontja szerinti újabb lakás építése vagy vásárlása útján elégíti ki és

b) az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, csereszerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja, valamint

– a (7) bekezdés szerinti ellenőrzést követően – a kormányhivatal intézkedik a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetését biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.

(10)173 Ha a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételével épített, vásárolt lakásnak a 16. § (1) bekezdése szerinti időszakon belül történő elidegenítését legfeljebb 1 naptári évvel megelőzően

a) a lakásigényét a (2) bekezdés d) pontja szerinti újabb lakás építése vagy vásárlása útján elégítette ki és

b) az újabb lakás megszerzését adásvételi szerződés, használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány bemutatásával igazolja,

– a (7) bekezdés szerinti ellenőrzést követően – a kormányhivatal intézkedik a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetését biztosító jelzálogjognak, valamint elidegenítési és terhelési tilalomnak az ingatlan-nyilvántartásban az újabb lakásra való közvetlen átjegyzése iránt.

(11) A (10) bekezdésben szabályozott esetben a visszafizetési kötelezettség alá nem eső családi otthonteremtési kedvezmény összegének megfelelő jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom újabb lakásra való átjegyzésének feltétele, hogy

a) az újabb lakás vételára vagy építési költsége az elidegenített lakás vételárát – a 44. § (7) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – meghaladja, vagy

b) a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezmény összegének – az eladási és a vételár vagy építési költség különbözetének a 44. § (7) bekezdése szerint csökkentett – arányos részét visszafizesse.

44. § (1) Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésének kötelezettsége esetén a 36. § (1) bekezdés a) pontja szerinti elidegenítésről szóló szerződést csatolni kell.

(2)174 Ha a támogatott személy eladó a családi otthonteremtési kedvezménnyel felépített vagy megvásárolt új lakás elidegenítéséből származó – a (7) bekezdésben foglaltakkal csökkentett – bevételnek csak egy részét fordította a 43. § (2) bekezdés d) pontja szerinti újabb lakás megszerzésére, úgy a családi otthonteremtési kedvezmény a lakás elidegenítéséből származó bevétel és a vételár vagy bekerülési költség különbözetével arányos részét kell visszafizetnie. A kormányhivatal a határozatával a visszafizetési kötelezettség alá nem eső családi otthonteremtési kedvezmény hányadára jutó jelzálogjogot, továbbá annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalmat az újabb ingatlanra az állam javára bejegyezteti.

(3) A (2) bekezdés esetén a visszafizetési kötelezettség alá nem eső családi otthonteremtési kedvezmény összegének megfelelő jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom újabb lakásra való átjegyzésének feltétele, hogy a támogatott személy a családi otthonteremtési kedvezmény összegének – az eladási és a vételár különbözetének a (7) bekezdés szerinti mértékével csökkentett – arányos részét visszafizesse.

(4)175 A támogatott személy

a) a lakás elidegenítését az erre vonatkozó szerződés megkötésétől,

b) a saját maga és a vér szerinti, vagy örökbefogadott gyermekének lakóhelyét érintő változást a változás bekövetkezésének időpontjától, vagy

c)176 a bontást, a lakáscéltól eltérő hasznosítást, a lakás használatának a 16. § (1) bekezdése szerinti időszak alatti átengedését annak megkezdésétől

számított 30 napon belül köteles a kormányhivatalnak bejelenteni az ezekre vonatkozó iratok egyidejű csatolásával. Ha a szerződés létrejöttéhez harmadik személy beleegyezése szükséges, úgy a bejelentési határidő 45 nap. Ha a szerződés érvényességéhez hatósági jóváhagyás vagy hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés szükséges, úgy a bejelentési határidő az ennek megtörténtét követő 30 nap.

(5)177 A kormányhivatal – a 43. § (9)–(10) bekezdésében foglaltak kivételével – a (4) bekezdés szerinti bejelentést követően, ha a támogatott személy a 43. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztést nem kérte, úgy határozatban kötelezi a támogatott személyt a családi otthonteremtési kedvezmény visszafizetésére.

(6) Ha a támogatott személy a (4) bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettségének késve, vagy nem tesz eleget, akkor a visszafizetési kötelezettség a bontás, a lakáscéltól eltérő hasznosítás megkezdésének, a lakóhely megváltoztatásának, a lakáshasználat átengedésének, illetve a lakás elidegenítésére vonatkozó szerződés megkötésének napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten terheli.

(7) A korábbi lakás elidegenítéséből származó bevétel csökkenthető

a) a lakás átruházásából származó jövedelem után az állami adóhatóság által igazoltan megfizetett személyi jövedelemadó összegével,

b) azzal az összeggel, melyet az adós az elidegenítésből származó bevételből az értékesített lakás építését vagy vásárlását szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegű előtörlesztésére és annak díjára fordított,

de legfeljebb akkora összeggel, hogy az így csökkentett bevétel összege elérje az igénybe vett családi otthonteremtési kedvezmény összegének kétszeresét.

13. 178 A családi otthonteremtési kedvezmény központi költségvetéssel való elszámolásának szabályai

45. § (1) A családi otthonteremtési kedvezményt az állam nevében a Kincstár nyújtja.

(2) A hitelintézetet az általa jogszerűen folyósított családi otthonteremtési kedvezmény összege után 2% költségtérítés illeti meg, amelyet a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt számol el a központi költségvetéssel.

(3) A hitelintézet a tárgyhónapra legfeljebb az előző hónapban a hitelintézet által benyújtott elszámolás alapján a Kincstár által ténylegesen kifizetett és elszámolt családi otthonteremtési kedvezménnyel azonos összegű előleget igényelhet utólagos elszámolási kötelezettséggel.

(4) A hitelintézet az elszámolást a Kincstár honlapján található adatszolgáltatási felületen (a továbbiakban: eAdat) található útmutató szerint, a Kincstár által meghatározott formában és tartalommal, a tárgyhónapra vonatkozóan, egy alkalommal készíti el, és elektronikusan hiteles formában az eAdaton – legalább minősített tanúsítványon alapuló fokozott elektronikus aláírással vagy minősített tanúsítványon alapuló elektronikus bélyegzővel ellátva – megküldi a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig a Kincstár részére.

(5) A hitelintézet elszámolását a Kincstár ellenőrzi. A Kincstár a havonta beküldött elszámolás ellenőrzésének eredményéről – így különösen az elszámolás tételeinek befogadásáról, illetve azzal egyidejűleg a fellelt hibákról – a hitelintézetet az eAdaton értesíti. A hibás tételek javítás utáni ismételt beküldésére a következő havi elszámolás keretében kerülhet sor.

(6) A Kincstár a hitelintézet által jogszerűen igényelt és utalványozásra befogadott támogatás kifizetését – a (7) bekezdésben és az 51. § (4) bekezdésében foglalt esetet kivéve – az elszámolás beérkezésének napját követő 8 munkanapon belül indítja az 10032000-01457106 számú, a „Magánlakás-építéshez nyújtott támogatások” elnevezésű kiadási számla terhére, a hitelintézet által az eAdaton történő regisztráció során megjelölt számlája javára. Az elszámolás akkor tekinthető beérkezettnek, amikor az elszámolás az eAdaton beérkezik a Kincstárhoz.

(7) Az elszámolás késedelmes, de legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 22. napjáig történő megküldése esetén az utalási határidő az elkésett elszámolás eAdaton történő beérkezésének napjától számított 8 munkanap. A tárgyhónapot követő hónap 22. napját követően megküldött elszámolás esetén az utalás a következő havi elszámolás szerinti utalással egyidejűleg történik.

(8) A hitelintézet az elszámolás keretében a támogatás hitelintézet részére történő megfizetését vagy a hitelintézet által történő visszafizetését jogcímenként, a (4) bekezdés szerinti módon elszámolja, és a visszafizetéssel csökkentett összeg átutalását igényli.

(9) Ha a Kincstár a hitelintézet ellenőrzése során a hitelintézet terhére jogosulatlan támogatáslehívást állapít meg, a hitelintézet azt a Kincstár megállapításait tartalmazó dokumentum kézhezvételét követően a Ptk. szerinti, vállalkozások közötti fizetési késedelem esetére meghatározott késedelmi kamattal növelt összegben köteles a Kincstár által vezetett, 10032000-01034004 számú „Különleges bevételek” számlára megfizetni.

(10) A Kincstár az (5) bekezdés szerinti ellenőrzése során a hitelintézetnél helyszíni ellenőrzést végezhet, és a szükséges információk, dokumentumok bekérésére vagy azokba a helyszínen történő betekintésre jogosult.

(11) Ha a Kincstár az (5) bekezdés szerinti ellenőrzés során a hitelintézet elszámolásában szabálytalanságot tár fel, az elszámolással kapcsolatos követelést a hitelintézettel szemben a polgári jog szabályai szerint érvényesíti.

(12) A hitelintézet a támogatásokat az eAdaton elérhető tájékoztató szerinti formában tartja nyilván.

46. § A családi otthonteremtési kedvezményt és az azokhoz kapcsolódó költségtérítést az „Egyéb lakástámogatások” előirányzatból kell finanszírozni.

14. 179 A családi otthonteremtési kedvezménnyel kapcsolatos adatszolgáltatás

47. § (1) A hitelintézet havi rendszerességgel, elektronikus úton megküldi a Kincstárnak ellenőrzési céllal az e rendelet szerinti támogatás igénybevételére irányuló szerződés megkötése, módosítása vagy megszűnése adatait, valamint a támogatás új igénybevevőinek és azon gyermekeknek, akikre tekintettel a támogatást igénybe veszik, következő adatait:

a) természetes személyazonosító adatok,

b) lakcím,

c) adóazonosító jel,

d) a gyermek neve, személyi azonosítója és adóazonosító jele.

(2) A hitelintézet az e § szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét az eAdaton található útmutató szerinti formában teljesíti havonta egy alkalommal, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig.

(3) A hitelintézet az e § szerinti adatszolgáltatása keretében a lakáscélú nyilvántartások vezetéséhez – a támogatott személy hozzájárulása alapján – elektronikus úton tájékoztatja a Kincstárt a megkötött, a megkötött és meghiúsult, a felmondott és lezárt, valamint a megszüntetett e rendelet szerinti támogatás igénybevételére irányuló szerződésekről és a visszafizetett támogatásokról.

48. § (1) A hitelintézet a miniszter által vezetett minisztérium honlapján található adatszolgáltatási nyomtatvány szerint negyedévente, a negyedévet követő hónap 20. napjáig személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít a (2) bekezdés szerint a miniszter részére.

(2) Az e § szerinti adatszolgáltatás kiterjed a hitelintézet által megkötött családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére irányuló szerződések számára, összegére, fennálló állományára és a hitelintézet által a 13. alcím szerinti elszámolás keretében lehívott támogatások összegeire.

(3) A hitelintézet az e § szerinti adatszolgáltatást elektronikus úton megküldi a miniszter részére.

49. § (1) A hitelintézet havonta, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig személyes adatokat nem tartalmazó adatszolgáltatást teljesít a (2) bekezdés szerint a miniszter részére.

(2) Az e § szerinti adatszolgáltatás kiterjed a kérelmek és a támogatási szerződések a miniszter által vezetett minisztérium honlapján található adatszolgáltatási nyomtatvány szerinti adataira.

(3) A hitelintézet az e § szerinti adatszolgáltatást elektronikus úton megküldi a miniszter részére.

50. § A családi otthonteremtési kedvezményt is magába foglaló, lakáscélú állami támogatásokhoz kapcsolódó szakmai informatikai rendszereket – a szakmai irányítást ellátó miniszter utasítása és felügyelete mellett – a Kincstár üzemelteti és fejleszti.

51. §180 (1) A 45. § (12) bekezdése szerinti tájékoztató eléréséhez és az ezen alcím szerinti adatszolgáltatás teljesítéséhez a hitelintézet számára az eAdaton történő regisztráció szükséges.

(2) A hitelintézet az adatszolgáltatását a 47. § szerinti adatszolgáltatás esetén a Kincstár, a 48. § és 49. § szerinti adatszolgáltatás esetén a miniszter kérésére felülvizsgálja, és szükség esetén a javított adatszolgáltatását ismételten megküldi.

(3) A Kincstár a 47. § szerinti adatszolgáltatás, valamint – a miniszter kezdeményezésére – a 48. § és a 49. § szerinti adatszolgáltatás

a) nem teljesítése esetén a támogatás, vagy

b) hibás vagy hiányos teljesítése esetén a hibás vagy hiányos adatszolgáltatással érintett támogatás

45. § szerinti, hitelintézet részére történő folyósítását felfüggeszti.

(4) A támogatás folyósítása a (3) bekezdés b) pontja szerinti felfüggesztése esetén a hibás vagy hiányos adatszolgáltatás pótlását követő havi elszámolás szerinti folyósítással egyidejűleg történik.

(5) A (3) bekezdés b) pontja szerinti felfüggesztés nem érinti a hitelintézet adatszolgáltatási hiánnyal nem érintett támogatásra vonatkozó elszámolási jogosultságát.

(6) Az e rendelet szerinti elszámolást és adatszolgáltatásokat öt vagy annál több hitelintézet helyett, megbízási szerződés alapján egy másik hitelintézet (a továbbiakban: összesítő hitelintézet) összesítve is benyújthatja a Kincstár részére.

(7) Az e rendelet szerinti elszámolásra és adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat az összesítő hitelintézetre is alkalmazni kell azzal, hogy

a) az összesített elszámolás és adatszolgáltatás az összesítéssel érintett hitelintézetek székhelyét, cégjegyzékszámát és adószámát is tartalmazza,

b) az elszámolás és adatszolgáltatás teljesítésére vonatkozó határidők és határnapok az összesítő hitelintézet tekintetében irányadóak,

c) az összesítő hitelintézet felel a hitelintézeti elszámolások és adatszolgáltatások adatainak hibásan történő összesítéséből eredő kárért,

d) az összesítő hitelintézetet az összesített elszámolás és adatszolgáltatás teljesítéséért a hitelintézetek tárgyhavi elszámolásában lehívott a Kincstár által az elszámolás ellenőrzése alapján jóváhagyott támogatási összeg 1,5‰-ének megfelelő összegű költségtérítés illeti meg, melyet az összesített tárgyhavi elszámolásban, külön jogcímen feltüntetve igényelhet a Kincstártól.

14a.181 Többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása

51/A. § Ezen alcím alkalmazásában:

a) igénylő: a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását e rendeletben meghatározott feltételek szerint igénylő nagykorú személy,

b) lejárt tőketartozás: a kölcsönszerződés felmondása miatt esedékessé vált tőketartozás, valamint a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő lejárt tőketartozás, amelynek törlesztési késedelme a 30 napot meghaladja,

c) támogatott személy: akivel a hitelintézet a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásának igénybevételére támogatási szerződést köt,

d) ügyleti kamat: a kamattámogatott kölcsön szerződésszerű törlesztése során a hitelező által érvényesített, a kölcsönösszeg éves százalékos mértékében meghatározott ellenszolgáltatás,

e) nem támogatott személy hiteladós: a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásával érintett kölcsönszerződés olyan adóstársa, aki a támogatott személyek legalább egyikének a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója, és az 51/C. § szerinti feltételeket teljesíti.

51/B. § (1) A 11. § b), c) vagy d) pontja szerinti összegű családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő személy a Magyarország területén lévő használt lakás vásárlásához felvett hitelintézeti kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) kamatainak megfizetéséhez a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását (a továbbiakban: otthonteremtési kamattámogatás) igényelheti.

(2) Az otthonteremtési kamattámogatás mértéke az 51/D. § (1) bekezdése szerint meghatározott ügyleti kamat 3 százalékponttal csökkentett mértéke.

(3) A kölcsön kamatainak megfizetéséhez az otthonteremtési kamattámogatást az állam a kölcsön teljes futamidejére, de legfeljebb 25 évre nyújtja.

(4) A kölcsön kamata az otthonteremtési kamattámogatás időszaka alatt ötévente változhat.

(5) A kölcsön otthonteremtési kamattámogatással érintett összege nem haladhatja meg

a) a 11. § b) pontja szerinti összegű családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő személy esetében a 10 000 000 forintot,

b) a 11. § c) vagy d) pontja szerinti összegű családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő személy esetében a 15 000 000 forintot.

(6) Az otthonteremtési kamattámogatás az e rendeletben foglalt kötelezettségeit teljesítő hitelintézet által folyósított kölcsönhöz nyújtható.

(7) Az otthonteremtési kamattámogatás kizárólag forintalapú kölcsönhöz vehető igénybe, az ügyleti kamat és az egyéb költség megfizetése, valamint a tőke törlesztése is csak forintban történhet.

(8) Otthonteremtési kamattámogatás nem nyújtható

a) a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény szerint megkötött lakás-előtakarékossági szerződés alapján folyósított lakáskölcsönre és áthidaló kölcsönre,

b) a meglévő kölcsöntartozás kiegyenlítésére szolgáló kölcsönre és

c) lejárt tőketartozás esetén.

(9) Az otthonteremtési kamattámogatásra megszerzett jogosultság a kamattámogatás időtartama alatt változatlan feltételekkel fennmarad, függetlenül attól, hogy a kölcsön fedezetét képező lakás helyett fedezetül másik lakás kerül bevonásra.

(10) A hitelintézet az igénybe vett kamattámogatás éves összegét évente egyszer, az éves elszámolás keretében közli a támogatott személlyel.

(11) Az otthonteremtési kamattámogatás akkor igényelhető, ha az igénylőnek az otthonteremtési kamattámogatás igénylésének időpontjában nincs a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 11. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartott tartozása a központi hitelinformációs rendszerben (a továbbiakban: KHR), vagy az igénylő a KHR-ben szereplő tartozását már legalább 1 éve teljesítette.

51/C. § Nem támogatott személy hiteladós az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönben adóstársként abban az esetben szerepelhet, ha teljes bizonyító erejű magánokiratban

a) nyilatkozik arról, hogy nem kötött e rendelet szerinti kölcsönszerződést,

b) vállalja, hogy

ba) a későbbiekben sem köt e rendelet szerinti kölcsönszerződést,

bb) nem támogatott személy hiteladósként további e rendelet szerinti kölcsönszerződésben nem szerepel, és

bc) nem létesít lakóhelyet az e rendelet szerinti zálogjoggal biztosított lakásban, és

c)182 hozzájárul ahhoz, hogy természetes személyazonosító adatait, az állampolgárságára vagy hontalanságára vonatkozó adatot, lakcímét és postacímét, személyazonosító igazolványának vagy úti okmányának számát, adóazonosító jelét, valamint a kamattámogatásra vonatkozó információkat a kamattámogatás szabályszerű igénybevételének ellenőrzése céljából a hitelintézet átadja a kormányhivatal és a Kincstár részére.

51/D. § (1) A szerződésszerű teljesítés esetén – az 51/B. § (3) bekezdése szerinti időszakban – a hitelintézet kizárólag olyan ügyleti kamatot számít fel, amely legalább egyéves időszakra vonatkozóan állandó. A kölcsön törlesztése során felszámított ügyleti kamat éves mértéke – az 51/B. § (3) bekezdése szerinti időszakban – nem haladja meg:

a) az egy évnél hosszabb időszakra állandó kamatozású kölcsön esetén az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 3 százalékponttal növelt mértékét, vagy

b) ha az érintett futamidőre az a) pontban meghatározott módszer alapján átlaghozam nem számítható, akkor az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamoknak a közzétételt megelőző 3 naptári hónapra vonatkozó számtani átlaga 130 százalékának 3 százalékponttal növelt mértékét.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kamatmértéket a kölcsön kamatainak szerződésben rögzített kamatperiódus fordulónapján kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti – a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított – állampapír-átlaghozamot, valamint az (1) bekezdés b) pontja szerint számított referenciahozamot az ÁKK Zrt. az internetes honlapján minden naptári hónap 3. munkanapjáig közzéteszi. Az e bekezdés szerinti állampapírhozamok vagy referenciahozamok alapján megállapított, az (1) bekezdés szerinti ügyleti kamatot a közzététel naptári hónapját követő hónaptól kell alkalmazni.

(4) A támogatott személy a támogatás időszakában az e rendeletben meghatározott mértékű otthonteremtési kamattámogatással csökkentett mértékű ügyleti kamatot fizet.

(5) Az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönök kamattámogatásának havi összege legfeljebb az ügyleti vagy üzleti év kezdetekor fennálló, még esedékessé nem vált tőketartozás után számított kamattámogatás 1/12-ed része. A kölcsön részfolyósítása vagy egyhavi törlesztőrészletet meghaladó előtörlesztése esetén a kamattámogatás a fennálló, még esedékessé nem vált tőketartozás után számított összeg havi időarányos része.

(6) Az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönök kamattámogatásának számításánál az osztószám 360 nap.

(7) A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) hatálya alá tartozó, e rendelet szerinti kamattámogatással nyújtott kölcsönök esetében – az Fhtv. 2. § (5) bekezdésére tekintettel – az Fhtv. 17/B. § (2) bekezdése, 17/C. §-a, 17/D. §-a, valamint 20/A. §-a helyett a (8)–(12) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

(8) A hitelintézet – a támogatás időtartama alatt – a kölcsön ügyleti kamatának egyoldalú módosítására nem jogosult. Az ügyleti kamat az (1) bekezdés szerint változik.

(9) A hitelintézet által – az ügyleti vagy üzleti év fordulójának napján érvényes referenciahozam alapján – érvényesített ügyleti kamat módosítása nem minősül egyoldalú kamatemelésnek.

(10) Az e rendelet szerinti kamattámogatással nyújtott kölcsönök esetén az ügyleti kamat mértéke az e rendelet alapján alkalmazható mindenkori legmagasabb ügyleti kamat, csökkentve az adott kölcsönszerződésre az e rendelet szerint a kölcsönszerződés megkötésekor alkalmazható legmagasabb ügyleti kamat és az adott kölcsönszerződés megkötésekor érvényes ügyleti kamat különbözetével.

(11) Az ügyleti kamat mértéke az adott kölcsönszerződésre irányadó kamatperiódusok fordulónapján módosul a (8)–(10) bekezdésben foglaltak szerint. Abban az esetben, ha a kölcsönszerződésben rögzített kamat nem volt kamatperiódushoz kötve, kamatperiódusként egyhavi kamatperiódust kell tekinteni.

(12) Az e rendelet szerinti kamattámogatással nyújtott kölcsönök esetén a kamattámogatási időszak lejártát követően a hitelintézet

a) az Fhtv. 17/C. §-ának megfelelően állapítja meg a hitelszerződés szerinti kamatot, és azt az Fhtv. 17/B. § (2) bekezdése és 17/D. §-a szerint változtatja, vagy

b) a kamattámogatási időszakban érvényes kamatváltoztatás vagy kamatfelár-változtatás módszertant alkalmazza tovább

ba) ugyanazzal a kamatperiódussal és kamatfelár-periódussal vagy

bb) azzal, hogy ha a kamattámogatási időszakhoz képest eltérő kamatperiódusra vagy kamatfelár-periódusra tér át, a kamat megállapításához a kamatperiódus hosszához igazodó referenciahozamot vesz figyelembe.

51/E. § Az otthonteremtési kamattámogatási kérelem benyújtásakor a hitelintézet átadja az igénylőnek a miniszter tájékoztatóját a hatályos lakástámogatások feltételeiről, valamint írásban tájékoztatást ad az igényléshez szükséges dokumentumokról.

51/F. § A kamattámogatott kölcsön hitelcéljaként szolgáló lakást – ha a kölcsön fedezete másik lakás, akkor a kamattámogatott kölcsön fedezeteként szolgáló lakást – a kamattámogatott kölcsön összegének erejéig, az 51/B. § (3) bekezdés szerinti időtartamra, az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsönszerződés alapján a hitelintézet javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terheli.

51/G. § (1) Az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsön esetén, ha a támogatott személyek valamelyike a kölcsönszerződés saját magára vonatkozóan történő megszüntetését kezdeményezi, és a kölcsönkérelem benyújtásakor a 14. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel nem személyére vonatkozóan teljesült, a kölcsönszerződés módosítását követően a támogatott személyeket visszafizetési kötelezettség nem terheli, és a kötelemben maradó támogatott személy az otthonteremtési kamattámogatásra a kölcsönszerződés módosítását követően jogosult.

(2) Az otthonteremtési kamattámogatással érintett kölcsön esetén, ha a támogatott személyek valamelyike a kölcsönszerződés saját magára vonatkozóan történő megszüntetését kezdeményezi és a kölcsönkérelem benyújtásakor a 14. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel személyére vonatkozóan teljesült, a támogatott személyeket visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban a kötelemben maradó támogatott személy az otthonteremtési kamattámogatásra a kölcsönszerződés módosítását követően a (3) bekezdés szerinti kivétellel nem jogosult.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben, ha a kötelemben maradó támogatott személy a 14. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel kölcsönkérelem benyújtását megelőző időszakra, személyére vonatkozóan való teljesülését a kölcsönkérelem benyújtásakor igazolta, vagy a kölcsönszerződés támogatott személy adóstársára vonatkozóan való megszüntetése céljából történő módosítását megelőzően igazolja, a kamattámogatásra való jogosultság továbbra is fennmarad.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti esetben a 14. § (3) bekezdés j) pontja szerint vállalt kötelezettséget a kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményező adósnak legalább a kölcsönszerződés személyére vonatkozóan való megszüntetése céljából történő módosításának időpontjáig kell teljesíteni. Ha az otthonteremtési kamattámogatással érintett lakás vonatkozásában a támogatott személyek valamelyike a kölcsönszerződés módosításának időpontjáig a 14. § (3) bekezdés j) pontja szerint vállalt kötelezettséget nem teljesíti, a támogatott személyeket a támogatás igénybevételétől esedékes – az e rendelet szerinti kamatfizetési kötelezettséggel növelt – visszafizetési kötelezettség terheli, és a kötelemben maradó adós az otthonteremtési kamattámogatásra nem jogosult.

51/H. § Ha az állami adóhatóság vizsgálata során azt állapítja meg, hogy az otthonteremtési kamattámogatás igénybevétele jogosulatlan, vagy a támogatott személy nem a tőle elvárható gondossággal járt el, és ezáltal érdekkörében felmerült ok miatt az igénybevétel szabálytalan, akkor a támogatott személy lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóság – jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás címén – előírja az igénybe vett otthonteremtési kamattámogatás – az igénybevétel napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt – összegének visszatérítését.

51/I. § (1)183 Az otthonteremtési kamattámogatásra az 1–3. §-ban, a 6–10. §-ban, a 12–14. §-ban, a 17–25. §-ban, valamint – a 7/A. alcím és a 45. § (2) bekezdés kivételével – a 28–51. §-ban foglaltakat is megfelelően alkalmazni kell.

(2) A hitelintézet köteles az otthonteremtési kamattámogatásra vonatkozó reklámjaiban, hirdetéseiben az alábbi szöveget feltüntetni: „A hirdetésben szereplő többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.”

15. Záró rendelkezések

52. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

53. §184 Felhatalmazást kap az általános politikai koordinációért felelős miniszter, hogy az e rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezményre és az otthonteremtési kamattámogatásra vonatkozó hitelintézeti reklámok, hirdetések részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.185

54. § Legkésőbb az e rendelet hatálybalépését követő első adatszolgáltatási kötelezettség határidejét 20 nappal megelőzően a hitelintézetnek a Kincstártól kérnie kell az adatszolgáltatóként történő nyilvántartásba vételt a Kincstár honlapján elérhető igénylőlap beküldésével. A Kincstár az igénylőlap beérkezésétől számított 5 munkanapon belül megküldi az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges azonosítót.

55. § A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet] alapján az e rendelet hatálybalépését megelőzően benyújtott, még el nem bírált használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelmekre – ha az az igénylőre kedvezőbb – e rendelet szabályait alkalmazni kell.

56. § Az e rendelet hatálybalépését megelőzően a 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet alapján létrejött jogviszonyokra és benyújtott kérelmekre a 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendeletnek a 2016. február 10. napján hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

57. §186 (1) E rendeletnek a családi otthonteremtési kedvezménnyel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 7. § (2) bekezdésében és 30. § (1) bekezdés 20. pontjában foglaltakat a 2016. január 1-jén vagy azt követően benyújtott kérelmekre a lakáscél megvalósulását követően is alkalmazni kell azzal, hogy a hitelintézet által a Módr1. hatálybalépését187 megelőzően a több lakásból álló, osztatlan közös tulajdonra hivatkozással elutasított kérelem esetén az igénylő a 25. § szerinti díjak felszámítása nélkül, a hitelintézethez intézett nyilatkozata benyújtásával kérheti kérelmének ismételt elbírálását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti folyamatban lévő, valamint az ismételten elbírált kérelmek esetén – ha a lakáscél már megvalósult – a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítása a támogatott személy fizetési számlájára történik.

58. §188 E rendeletnek a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésének adminisztratív egyszerűsítéséhez kapcsolódóan egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 7. § (3a) bekezdését és 43. § (5a) bekezdését a Módr2. hatálybalépését189 megelőzően benyújtott támogatás iránti kérelmekre, megkötött támogatási szerződésekre, folyósított támogatásokra, valamint folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.

59. §190 A Módr2. hatálybalépését191 követően a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvényben foglaltak szerint menekült vagy oltalmazott jogállással rendelkező személy nem jogosult családi otthonteremtési kedvezményre. A Módr2. hatálybalépését megelőzően benyújtott kérelmekre, megkötött támogatási szerződésekre, folyósított támogatásokra e rendeletnek a Módr2. hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

60. §192 (1) Az az igénylő, aki a családi otthonteremtési kedvezményt az egyes otthonteremtési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr4.) által megállapított 3. § (2c) bekezdése, 14. § (2a), (2b), (9a) és (9b) bekezdése, 30. § (1) bekezdés 23. pontja, 36. § (1a) és (1b) bekezdése és 51/I. § (1) bekezdése hatálybalépését megelőzően igényelte, 2019. december 31-éig teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan, büntetőjogi felelősség vállalásával nyilatkozhat arról a hitelintézetnek, hogy az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt a kedvezménnyel szerzett használt lakást

a) a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, illetve

b) az általa folytatott egyéni vállalkozói tevékenység

székhelyeként a cégnyilvántartásba, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába bejelentette, illetve be kívánja jelenteni.

(2) Az igénylő az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot csak akkor teheti meg, ha a családi otthonteremtési kedvezménnyel szerzett használt lakás megszerzésének költségeihez nem vett korábban igénybe az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű (de minimis), illetve ezen jogcímtől eltérő jogcímen az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatást.

(3) Ha az igénylő az (1) bekezdés alapján olyan tartalmú nyilatkozatot tett, hogy a legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaság – ide nem értve a részvénytársaságot –, illetve az általa folytatott egyéni vállalkozói tevékenység székhelye – az állam javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt – a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett használt lakásba kerül vagy került bejelentésre a cégnyilvántartásba, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásába, a családi otthonteremtési kedvezmény további igénybevételének feltétele, hogy az igénylő az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat időpontjában megfeleljen az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben foglalt, a csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó feltételeknek.

(4) A (3) bekezdés szerinti esetben a hitelintézet az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 6. cikk (1) bekezdése szerinti igazolásként rögzíti

a) a családi otthonteremtési kedvezménynek a 11. §, valamint a 3. § (2)–(2b) bekezdése szerint az igénylő részére a kölcsönszerződés megkötésekor megállapított összegét,

b) azt, hogy ez az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, valamint

c) az 1407/2013/EU bizottsági rendelet teljes címét és az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének adatait.

61. §193 (1) Az e rendelet szerinti adatszolgáltatásokat és elszámolásokat a lakáscélú állami támogatások elszámolási rendszerének egyszerűsítéséről szóló 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr3.) és a Módr4. 15. §-a hatálybalépését194 követően a Módr3. által megállapított 13. és 14. alcímben és a Módr4. 15. §-a által megállapított 51. §-ban foglaltak szerint kell teljesíteni.

(2) A hitelintézet 2020. június 30. napjáig az e rendelet szerinti kamattámogatás 2019. évre vonatkozó, a Módr3. és a Módr4. hatálybalépésének195 napjáig a központi költségvetés által megtérített összegéről az eAdaton található útmutató szerinti formában adatot szolgáltat a Kincstárnak.

62. §196 E rendeletnek az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet, valamint a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 276/2019. (XI. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 19/A. § (3) bekezdését és 19/I. §-át a Módr5. hatálybalépését197 megelőzően benyújtott, a Módr5. hatálybalépéséig még el nem bírált kérelmek esetén is alkalmazni kell azzal, hogy

a) az igénylő a Módr5. hatálybalépését megelőzően hitelintézethez benyújtott kérelme kiegészítésével kérheti kérelmének ismételt elbírálását,

b) az a) pont szerinti kiegészítő kérelmet az igénylő a Módr5. hatálybalépését követő 15 napon belül nyújthatja be a hitelintézethez,

c) az a) pont szerinti kérelem kiegészítése esetén az igénylőnek a Módr5. hatálybalépését megelőzően benyújtott kérelem mellékleteit – a bekerülési költséget tartalmazó költségvetés kivételével – nem kell ismételten benyújtania,

d) a hitelintézet az a) pont szerinti kérelem kiegészítésére tekintettel a 25. § szerinti díjat nem számíthatja fel,

e) a 26. § (4a) bekezdése szerinti bírálati idő az a) pont szerinti kérelem kiegészítésének időpontjától újraindul.

63. §198 (1) Ha a

a) 14. § (3) bekezdés k) pontjában, m) pont mb) alpontjában, valamint (10) bekezdésében,

foglalt határidő a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet (a továbbiakban: veszélyhelyzet) kezdetét követően jár le, az a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig meghosszabbodik.

(2) A támogatás iránti kérelem – az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén – a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig akkor is benyújtható, ha az 5. § (1) bekezdés 2. pontja szerinti fiatal házaspár valamely tagja a veszélyhelyzet időtartama alatt töltötte be a 40. életévét.

(3) A veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig benyújtott kérelmek esetén a 14. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállását – ha az az igénylő számára kedvezőbb – a 2020. március 10. napján fennállt állapot szerint kell vizsgálni.

(4)199 A 14. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a 19/E. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően, a biztosítási jogviszonyban a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy az azt követő 30 napos időszakon belül bekövetkező megszakítás esetén a veszélyhelyzet megszűnéséig, valamint ezt követően további 90 napos időtartamig nem kell figyelembe venni a megszakítás időtartamát akkor sem, ha az a 30 napot meghaladja. Ha az igénylő a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követően – de legkésőbb a megszűnést követő 90 napos határidőn belül – újabb, a Tbj. 6. §-a szerinti biztosítási jogviszonyt létesít, akkor 90 napot a 14. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 19/E. § (1) és (2) bekezdése alkalmazása során a Tbj. 6. §-a szerinti biztosítási jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni.

(5) Ha a 14. § (1) bekezdés c) pontjában vagy a 19/E. § (1) bekezdésében és (2) bekezdés a) pontjában szereplő okirat kiállításától számított 30 napos időtartam a veszélyhelyzet fennállása alatt telt le, a kiállítás időpontját a veszélyhelyzet megszűnését követő 30. napig nem kell figyelembe venni.

(6) Ha a támogatott személy a 19/F. § vagy a 51/B. § (1) bekezdése szerinti kamattámogatott kölcsön esetén igénybe veszi a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése, illetve a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény szerinti fizetési moratóriumot (a továbbiakban: fizetési moratórium), az 51/B. § (3) bekezdése szerinti kamattámogatás időtartama az igénybe vett fizetési moratórium időtartamával meghosszabbodik.

(7) A hitelintézetnek a 47. § (3) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettsége a fizetési moratórium igénybevételére is kiterjed.

(8) Az (1) bekezdés a)–c) és e)–j) pontja, valamint a (6) és a (7) bekezdés rendelkezéseit a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően benyújtott, de még el nem bírált támogatás iránti kérelmekre, megkötött támogatási szerződésekre, folyósított támogatásokra, folyamatban lévő eljárásokra, valamint megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.

1. melléklet a 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelethez


Büntetőjogi kizáró feltételek

A családi otthonteremtési kedvezmény akkor nem igényelhető, ha az igénylő és házastársa büntetőjogi felelősségét a bíróság
a) bűntett,
b) a 2011. december 31. napjáig hatályban volt Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti adócsalás vétsége [1978. évi IV. törvény 310. §], munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás [1978. évi IV. törvény 310/A. § (1) bekezdés], visszaélés jövedékkel vétsége [1978. évi IV. törvény 311. § (1) bekezdés], jövedéki orgazdaság vétsége [1978. évi IV. törvény 311/A. § (1) bekezdés], jövedékkel visszaélés elősegítésének vétsége [1978. évi IV. törvény 311/B. § (1) bekezdés], csempészet vétsége [1978. évi IV. törvény 312. §], az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésének vétsége [1978. évi IV. törvény 314. § (4) bekezdés],
c) a 2013. június 30. napjáig hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerinti gondatlanságból elkövetett családi jogállás megsértésének vétsége [1978. évi IV. törvény 193. § (3) bekezdés], kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége [1978. évi IV. törvény 194. §], kiskorú veszélyeztetésének vétsége [1978. évi IV. törvény 195. § (4) bekezdés], tartás elmulasztásának vétsége [1978. évi IV. törvény 196. § (1) bekezdés], számvitel rendje megsértésének vétsége [1978. évi IV. törvény 289. § (4) bekezdés], csődbűncselekmény esetében a hitelezői kielégítési sorrend kijátszásának vétsége [1978. évi IV. törvény 290. § (5) bekezdés], gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásának vétsége [1978. évi IV. törvény 299. § (2) bekezdés], visszaélés társadalombiztosítási, szociális, vagy más jóléti juttatással vétsége [1978. évi IV. törvény 309. § (1) bekezdés], költségvetési csalás vétsége [1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés], jövedékkel visszaélés elősegítésének a vétsége [1978. évi IV. törvény 311/B. § (1) bekezdés], lopás vétsége [1978. évi IV. törvény 316. § (2) bekezdés], sikkasztás vétsége [1978. évi IV. törvény 317. § (2) bekezdés], csalás vétsége [1978. évi IV. törvény 318. § (2) bekezdés], hűtlen kezelés vétsége [1978. évi IV. törvény 319. § (2) bekezdés], hanyag kezelés vétsége [1978. évi IV. törvény 320. § (1) bekezdés], rablás előkészületének vétsége [1978. évi IV. törvény 321. § (6) bekezdés], rongálás vétsége [1978. évi IV. törvény 324. § (2) bekezdés], jogtalan elsajátítás vétsége [1978. évi IV. törvény 325. § (1) bekezdés] orgazdaság vétsége [1978. évi IV. törvény 326. § (2) bekezdés], hitelsértés vétsége [1978. évi IV. törvény 330. §], vagy
d) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége [Btk. 210. § (1) bekezdés], kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége [Btk. 211. § (1) bekezdés], tartási kötelezettség elmulasztása vétsége [Btk. 212. § (1) bekezdés], kapcsolati erőszak vétsége [Btk. 212/A. § (1) bekezdés], gondatlanságból elkövetett családi jogállás megsértésének vétsége [Btk. 213. § (3) bekezdés], rablás előkészületének vétsége [Btk. 365. § (5) bekezdés], lopás vétsége [Btk. 370. § (2) bekezdés], rongálás vétsége [Btk. 371. § (2) bekezdés], sikkasztás vétsége [Btk. 372. § (2) bekezdés], csalás vétsége [Btk. 373. § (2) bekezdés], gazdasági csalás vétsége [Btk. 374. § (2) bekezdés], hűtlen kezelés vétsége [Btk. 376. § (2) bekezdés], hanyag kezelés vétsége [Btk. 377. § (1) bekezdés], jogtalan elsajátítás vétsége [Btk. 378. § (1) bekezdés], orgazdaság vétsége [Btk. 379. § (2) bekezdés], társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétsége [Btk. 395. § (1) bekezdés], költségvetési csalás vétsége [Btk. 396. § (1) bekezdés], jövedékkel visszaélés elősegítésének vétsége [Btk. 398. § (1) bekezdés], csődbűncselekmény esetében a hitelezői kielégítési sorrend kijátszásának vétsége [Btk. 404. § (4) bekezdés], feljelentés elmulasztása felszámolási eljárásban vétsége [Btk. 404/A. §], tartozás fedezetének elvonása vétsége [Btk. 405. § (1) bekezdés], gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vétsége [Btk. 409. § (2) bekezdés], gazdasági titok megsértése vétsége [Btk. 413. § (1) bekezdés]
miatt megállapította, és az elkövető az igénylés időpontjában még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

2. melléklet a 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelethez200

1

Az 1. § (2) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdése a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (4) bekezdése a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (2) bekezdése a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (2a) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

9

A 3. § (2c) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

11

A 3. § (4) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 4. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

13

A 4. § (3a) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

14

A 4. § (3b) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

15

A 4. § (3c) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

16

A 4. § (3d) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

17

A 4. § (5) bekezdését a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

18

A 4. § (6) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 1. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

19

Az 5. § (1) bekezdés 3. pont a) alpontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

Az 5. § (1) bekezdés 3. pont b) alpontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

21

Az 5. § (1) bekezdés 5. pont nyitó szövegrésze a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 2. pontja, a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5. § (1) bekezdés 7. pont nyitó szövegrésze a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

23

Az 5. § (1) bekezdés 7. pont d) alpontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az 5. § (1) bekezdés 7. pont e) alpontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 5. § (1) bekezdés 9. pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be.

26

Az 5. § (1) bekezdés 10. pontját a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

27

Az 5. § (1) bekezdés 11. pontját a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

28

Az 5. § (2) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 6. § a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

30

A 7. § a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

31

A 7. § (1) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. § (3a) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 28. §-a iktatta be, szövege a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 8. § (2) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (3) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § a) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 10. § (1) bekezdés b) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 10. § (10) bekezdését a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

37

A 12. § (1) bekezdés e) pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 14. § (1) bekezdés a) pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

39

A 14. § (1) bekezdés b) pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 14. § (1) bekezdés c) pont nyitó szövegrésze a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 27. § a) pontja, a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés a) pontja szerint móosított szöveg.

41

A 14. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja szerint móosított szöveg.

42

A 14. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 14. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § d) pontja és 12. § b) pontja, a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 14. § (1) bekezdés e) pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

45

A 14. § (1) bekezdés f) pontját a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

46

A 14. § (1) bekezdés g) pontja a 210/2019. (VIII. 27.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

47

A 14. § (1) bekezdés h) pontját a 210/2019. (VIII. 27.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

49

A 14. § (2a) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be.

50

A 14. § (2b) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be.

51

A 14. § (3) bekezdés a) pontja a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 1. pontja, a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 18. § a) pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

52

A 14. § (3) bekezdés b) pontja a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 570. § b) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

53

A 14. § (3) bekezdés c) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított, a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 14. § (3) bekezdés f) pontját a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 14. § (3) bekezdés g) pontja a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 14. § (3) bekezdés h) pontja a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 48. §-ával megállapított szöveg.

57

A 14. § (3) bekezdés i) pontja a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 2. és 3. pontja, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) és d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

58

A 14. § (3) bekezdés k) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § d) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 14. § (3) bekezdés m) pont mb) alpontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 14. § (3) bekezdés n) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 14. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 3. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

62

A 14. § (6) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

63

A 14. § (7) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

64

A 14. § (8) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

65

A 14. § (9) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése iktatta be.

66

A 14. § (9a) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

67

A 14. § (9b) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

69

A 15. § f) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § e) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 15. § g) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § f) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 15. § h) pontját a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

72

A 16. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § g) pontja, a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

73

A 16. § (1) bekezdés b) pontja a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 49. §-ával megállapított szöveg.

74

A 18. §-t a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

75

A 19. § (1a) bekezdését a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

76

A 19. § (3) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

77

A 19. § (5) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 19. § (6) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

79

[A 19. § (7) bekezdésében a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés e) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „járási hivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala” szövegrész helyébe a „kormányhivatal” szöveg lép, nem vezethető át.]

80

A 19. § (8) bekezdését a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 23. § (2) bekezdése iktatta be. [A 19. § (8) bekezdésében a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „járási hivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal” szöveg lép, továbbá az f) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „járási hivatalhoz” szövegrész helyébe a „kormányhivatalhoz” szöveg lép, nem vezethető át.]

81

A 7/A. alcímet (19/A–19/H. §) a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

82

A 19/A. § (3) bekezdése a 276/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

83

A 19/A. § (5) bekezdése a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 19/E. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja szerint móosított szöveg.

85

A 19/E. § (1) bekezdés c) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 19/E. § (2) bekezdés a) pontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja szerint móosított szöveg.

87

A 19/E. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés b) pontja szerint móosított szöveg.

88

A 19/E. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontja a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja, a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 19/E. § (12) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

90

A 19/G. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

91

A 19/I. §-t a 276/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

92

A 19/I. § (7) bekezdése a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 19/I. § (8) bekezdése a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 27. § d)–e) pontja szerint módosított szöveg.

94

A 19/I. § (9) bekezdése a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 27. § d)–e) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 20. § (3) bekezdése a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

96

A 20. § (7) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 3. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

97

A 20. § (10) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 30. §-ával megállapított szöveg.

98

A 23. § (1) bekezdése a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § g) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 24. § (2) bekezdése a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (2) bekezdésével megállapított, a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 26. § (1) bekezdése a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. §-ával megállapított szöveg.

101

A 26. § (1) bekezdés a) pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

102

A 26. § (2) bekezdése a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. §-ával megállapított szöveg.

103

A 26. § (2) bekezdés a) pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 26. § (4) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

105

A 26. § (4a) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

106

A 26. § (4b) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

107

A 28. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 4., 5., és 6. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c), g) és h) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

108

A 24. § (1a) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (3) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

109

A 24. § (1b) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (3) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

110

A 28. § (2) bekezdése a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 570. § a) és c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

111

A 30. § (1) bekezdése a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 30. § (1) bekezdés 4. pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § e) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 30. § (1) bekezdés 5–8. pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

115

A 30. § (1) bekezdés 10. pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § b) pontja, a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 37. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

116

A 30. § (1) bekezdés 11. pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

118

A 30. § (1) bekezdés 13–16. pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 30. § (1) bekezdés 17. pontja a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § h) pontja szerint módosított szöveg.

120

A 30. § (1) bekezdés 18–19. pontját a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

121

A 30. § (1) bekezdés 20–21. pontját a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 38. § f) pontja.

122

A 30. § (1) bekezdés 22. pontját a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 52. §-a iktatta be, szövege a 244/2019. (X. 22.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

123

A 30. § (1) bekezdés 23. pontját a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

124

A 30. § (1a) bekezdését újonnan a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 82. § a) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 30. § (1a) bekezdés b) pontja a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 82. § b) pontja szerint módosított szöveg.

126

A 30. § (1b) bekezdését a 252/2020. (V. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

127

A 30. § (1b) bekezdés b) pontja a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 82. § b) pontja szerint módosított szöveg.

128

A 30. § (3) bekezdését a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 569. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

129

A 30. § (4) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be, szövege a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

130

A 30. § (5) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

131

A 33. § a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

132

A 33. § (2) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

133

A 33. § (3) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

134

A 33. § (4) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

135

A 34. § (2) bekezdése a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 53. § a) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 34. § (3) bekezdése a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 53. § a) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 34. § (4) bekezdése a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § j) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 35. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 3. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

139

A 35. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

140

A 36. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 36. § (1) bekezdés a) pontja a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 19. §-a szerint módosított szöveg.

142

A 36. § (1a) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

143

A 36. § (1b) bekezdését a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

144

A 36. § (3) bekezdését a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 27. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

145

A 36. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

146

A 37. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 10. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

147

A 37. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 3. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

148

A 37. § (6) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

149

A 38. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

150

A 39. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 11. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

151

A 39. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 12. és 13. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) és f) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

152

A 39. § (6) bekezdés d) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 39. § (6a) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 34. §-a iktatta be.

154

A 39. § (8) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

155

A 39. § (11) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 14. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

156

A 39. § (13) bekezdése a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § k) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 40. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 15. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

158

A 40. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

159

A 41. § (1) bekezdés b) pontja a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 53. § b) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 41. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 3. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

161

A 41. § (3) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

162

A 42. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 10. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

163

A 42. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

164

A 43. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 12. § h) pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

165

A 43. § (2) bekezdés b) pontja a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § g) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 43. § (3) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

168

A 43. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

169

A 43. § (5a) bekezdését a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 35. §-a iktatta be.

170

A 43. § (7) bekezdés nyitó szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 18. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

171

A 43. § (8) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

172

A 43. § (9) bekezdés nyitó szövegrésze a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § l) pontja, záró szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

173

A 43. § (10) bekezdés záró szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 9. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

174

A 44. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 5. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

175

A 44. § (4) bekezdés záró szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 10. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

176

A 44. § (4) bekezdés c) pontja a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 26. § m) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 44. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 322. § (3) bekezdés 5. pontja, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 151. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

178

A 13. alcím (45–46. §) a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 14. alcím (47–51/A. §) a 101/2019. (V. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

180

Az 51. § a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

181

A 14a. alcímet (51/A–51/I. §) a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 6. § b) pontja szerint módosított – 10. §-a iktatta be.

182

Az 51/C. § c) pontja a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 27. § e) pontja szerint módosított szöveg.

184

Az 53. § a 46/2019. (III. 12.) Korm. rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

186

Az 57. §-t a 273/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

187

A hatálybalépés időpontja 2016. szeptember 16.

188

Az 58. §-t a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

189

A hatálybalépés időpontja 2018. március 15.

190

Az 59. §-t a 26/2018. (II. 28.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

191

A hatálybalépés időpontja 2018. március 15.

192

A 60. §-t a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

193

A 61. §-t a 152/2019. (VI. 26.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

194

A hatálybalépés időpontja 2019. október 1.

195

A hatálybalépés időpontja 2019. október 1.

196

A 62. §-t a 276/2019. (XI. 21.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

197

A hatálybalépés időpontja 2020. január 1.

198

A 63. §-t a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 81. §-a iktatta be.

199

A 63. § (4) bekezdése a 284/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet 82. § c) pontja szerint módosított szöveg.

200

A 2. mellékletet a 109/2019. (V. 13.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, szövege a 371/2020. (VII. 30.) Korm. rendelet 37. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére