PÜ BH 2016/175
PÜ BH 2016/175
2016.07.01.
Ha a házasság felbontása és járulékai iránti perben a felperes a különvagyonát képező, osztott használatra nem alkalmas, a házastársak és gyermekük által közösen használt ingatlant – átmenetileg – ugyan önként hagyja el, azonban kifejezetten annak érdekében, hogy a szülők közötti konfliktusok miatt pszichésen már sérült kiskorú gyermeket megkímélje a további krízishelyzettől, az önkéntes elköltözés terhére nem értékelhető; a lakásban maradó házastársától használati díjra tarthat igényt [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 99. §; 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31/B. §].
[1] A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem körében irányadó tényállás szerint a peres felek házastársak voltak, házasságukból 2005. május 29. napján Cs. utónevű gyermekük született. Házassági életközösségük alatt mindvégig a felperes különvagyonát képező ü.-i ingatlanban éltek.
[2] A peres felek házassági életközössége – a 2007. áprilistól 2007. októberéig tartó átmeneti megszakítás után – véglegesen és mindenre kiterjedően 2009 szeptemberében szűnt meg. Az életközösség megszűnését követően mindkét fél a lakásban maradt, de egymástól elkülönülten éltek és közösen gondoskodtak a gyermekükről. A lakásban való kényszerű együttélés vitákat és tettlegességig fajuló veszekedéseket generált. A napi szintű konfliktusok a kiskorú gyermek előtt zajlottak, akinél pszichés problémák merültek fel: az aktuális familiáris háttér miatt a figyelem- és a motoros, valamint a beszédfejlődés zavara, illetve jelentős emocionális zavar volt kimutatható.
[3] A felperes a gyermek érdekében – a további veszekedések elkerülése miatt – 2011. október végén elköltözött a haszonélvezeti jogával terhelt, de a korábbi kapcsolatából született M. utónevű gyermeke tulajdonát képező ingatlanba. Az alperes lecserélte a zárat, a felperes előbb az illetékes jegyzőnél birtokvédelmi eljárást, majd polgári peres eljárást kezdeményezett.
[4] A felperes többször módosított kereseti kérelmében kérte az alperessel kötött házassága felbontását és – többek között – az utolsó közös lakás kizárólagos használatára történő feljogosítását. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2011. november hó 1. napjától a kiköltözésig havi 40 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Igénye megalapozásául előadta, hogy a különvagyoni ingatlanából azért költözködött el, mert a pszichiáter és a perben kirendelt igazságügyi szakértő szerint a napi konfliktushelyzetek a gyermek fejlődésére kihatnak, az alperes pedig – a lakáshasználati jog ellenértéknek „várománya” miatt – az ingatlanból nem hajlandó elköltözködni. Azóta az ingatlanát kizárólag az alperes használja.
[5] Az alperes módosított viszontkeresete alapján maga is kérte a házasság felbontását és a kapcsolódó járulékos kérdések rendezését. Nem ellenezte a felperes kizárólagos lakáshasználatra történő feljogosítását, a lakáshasználati jog ellenértékeként 3 000 000 forintra tartott igényt. Elutasítani kérte a felperes többlethasználati díj iránti keresetét, mert a felperes nem a gyermek érdekében, hanem külső kapcsolata miatt, önként, a visszatérés szándéka nélkül költözködött el.
[6] A felperes az alperes lakáshasználati jog ellenértékének mértékét 1 400 000 forintban kérte megállapítani, mivel az alperes egy b.-i ingatlan tulajdonosa, ahol lakhatása a gyermekkel együtt biztosított.
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermeket az alperesi anyánál helyezte el. Kötelezte a felperest gyermektartásdíj megfizetésére és szabályozta a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást. A peres felek utolsó közös lakásának kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy a fenti ingatlant 30 napon belül ingóságaival együtt hagyja el, ezzel egyidejűleg kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 3 000 000 forint lakáshasználati jog ellenértéket. Ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.
[8] Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel és a csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel érintett körben a jogvita elbírálására irányadó 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) rendelkezései alapján megállapította: a perben nem volt vitatott, hogy a felek utolsó közös lakása a felperes különvagyonát képezi. Az ingatlan a megosztott használatra méreténél fogva (50 négyzetméteres, egyszobás) objektíve nem alkalmas, de a felek viszonyára figyelemmel szubjektíve is oszthatatlan. Az alperes a felperes használatra vonatkozó keresetét nem ellenezte és vállalta a kiköltözést is. A bíróság a felek nyilatkozatai alapján a felperest jogosította fel az ingatlan kizárólagos használatára.
[9] A lakáshasználati jog ellenértékét szakértő bevonásával határozta meg.
[10] Alaptalannak ítélte a felperes többlethasználati díj (használati díj) iránti keresetét. Ezt azzal indokolta, a perben bizonyítást nyert, hogy a felperes a perbeli ingatlanból önként költözött el és nem merült fel adat arra, – illetve a felperes maga sem állította –, hogy oda vissza kívánt volna költözni. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha a házastárs önként és minden kényszerítő körülmény nélkül költözik el a lakásból, alappal többlethasználati díjat nem igényelhet (BH 1992.313.) és ilyen esetben az utólagos zárcsere sem alapoz meg többlethasználati díj iránti igényt (BH 1992.102.).
[11] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.
[12] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 2012. november 1. napjától kezdődően minden hónap 15. napjáig az ü.-i ingatlanból való kiköltözéséig havi 40 000 forint használati díjat fizessen meg.
[13] A másodfokú bíróság a felperes lakáshasználati jog ellenértékének mérséklése iránti fellebbezését alaptalannak ítélte. Kifejtette, hogy a lakáshasználati jog vagyoni értékű jog, az ellenérték a tényleges lakhatási lehetőség, a használati jogosultság elvesztésének kárpótlására szolgál, amelynek mértékét – a jogszabály keretei között – a bíróság mérlegeléssel határozza meg. A felperes fellebbezésével ellentétben a térítés mértéke nem függ attól, hogy a jogosultnak van-e másik ingatlana (amelyet egyébként haszonélvezeti jog terhel), hanem – az elsőfokú bíróság helyes érvelése szerint – figyelembe kell venni a közös kiskorú gyermek lakhatásának biztosítását. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felek által sem vitatott szakvélemény adataiból kiindulva a különbözet 1/3 részét találta megalapozottnak a lakás elhagyása miatti hátrány kiküszöbölésére.
[14] A másodfokú bíróság a használati díjra vonatkozó felperesi fellebbezést alaposnak találta. Az ingatlan a felperes 1/1 arányú tulajdona, így a jogvita elbírálására nem az elsőfokú bíróság által felhívott Ptk. 140. §-a (többlethasználati díj) az irányadó, hanem a Ptk. 99. §-a, amely feljogosítja a tulajdonost a dologból folyó hasznok szedésére (használati díj). A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a perbeli ingatlan sem objektíve, sem szubjektíve nem osztható meg és az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperes a per alatt – 2011. október végén – a kiskorú gyermek érdekében költözködött el. A perben már rendelkezésre álló két szakértői vizsgálat egyezően állapította meg, hogy a gyermeket rendkívül megviselte az elmérgesedett helyzet és a szülők közötti – egyre durvuló – napi viták. A peradatok szerint – az alperes érvelésével szemben – a felperes elköltözését nem a külső kapcsolata indokolta. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de helytelenül következtetett arra, hogy a felperes a visszatérés szándéka nélkül költözködött el és ezáltal tévesen utasította el a keresetet.
[15] Mivel a peradatok rendelkezésre álltak, a másodfokú bíróság a jogalap megalapozottságára figyelemmel megállapította a használati díj összegét. A felperes által megjelölt összeget (havi 40 000 forint) az alperes érdemben nem kifogásolta – kizárólag a jogalapot vitatta –, ezért a másodfokú bíróság a felperes keresetében meghatározott összegből indult ki. A jogerős ítélet meghozataláig 29 hónapra 1 160 000 forint a lejárt használati díj, amelyet a másodfokú bíróság a Ptk. 296. §-a alapján beszámított az alperesnek járó lakáshasználati jog ellenértékébe.
[16] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet részben változtassa meg, a használatidíj-fizetési kötelezettségére vonatkozó rendelkezést helyezze hatályon kívül és e körben az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Másodlagosan – amennyiben a Kúria használati díjra vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést megalapozottnak ítéli – mellőzze annak a 3 000 000 forint lakáshasználati jog ellenértékbe való beszámítását. A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Csjt. 31/B. § (1) bekezdésének, illetve a Ptk. 99. § -nak megsértésére alapította.
[17] A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a másodfokon eljárt bíróságot utasítsa új határozat meghozatalára. Állította, hogy az eljárás során súlyos, az ügy érdemére kiható eljárásjogi jogszabálysértés történt, mivel az elsőfokú bíróság 2013. december 6-án kelt végzése ellen benyújtott fellebbezése elbírálatlan maradt. Másodlagosan azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítélet részbeni megváltoztatásával a lakáshasználati jog ellenértékét 1 400 000 forintra mérsékelje és a másodfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezéseit módosítsa: a felperest terhelő perköltséget a teljes elsőfokú eljárásra vonatkozóan 120 000 forintra mérsékelje azzal, hogy a másodfokú perköltségből a felperes az alperesnek 35 000 forintot már megfizetett.
[18] Kérte, hogy a Kúria a jogerős ítélet indokolásából mellőzze azokat az okfejtéseket, amely szerint a per a felperes magatartására visszavezethetően húzó-dott el.
[19] A jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a Csjt. 31/C. § (3) bekezdésére, a Pp. 78. § (1) bekezdése, 80-83. §-ai és 253. § (1) bekezdésének megsértésére alapította.
[20] A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[21] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás tárgyát kizárólag a jogerős döntés által meghatározott használati díj, a lakáshasználati jog ellenértéke, a beszámítás, illetve a jogerős ítéletben megállapított perköltség képezte.
[22] A használati díj mellőzése érdekében előterjesztett felülvizsgálati kérelem és a lakáshasználati jog ellenérték mérséklésére vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[23] A Kúria osztotta a másodfokú bíróság kifejtett érvelését azt megismételni nem kívánja. A felülvizsgálati kérelemre és a csatlakozó felülvizsgálati kérelemre figyelemmel az alábbiakra mutat rá.
[24] A használati díj.
Az alperes a Csjt. 31/B. § (1) bekezdésének, valamint a Ptk. 99. §-ának jogszabálysértő alkalmazását sérelmezte, mivel álláspontja szerint a felperes az ingatlanból önként, a visszatérés szándéka nélkül költözött el, ezért használati díj iránti igényének nincs jogalapja.
[25] Az alperes érvelése alaptalan. A másodfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy a jogvita elbírálására az 1959. évi Ptk. 99. §-a az irányadó. A perbeli ingatlan nem vitatottan a felperes kizárólagos tulajdonát – a különvagyonát – képezi. A tulajdonjog magában foglalja a tulajdonosi jogok gyakorlását, a perbeli esetben az ingatlan tulajdonosát illető használatot és hasznok szedésének jogát. A Ptk. fenti szabályával összefüggésben rendelkezett a Csjt. a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezése körében úgy, hogy – eltérő szerződéses rendelkezés hiányában – főszabályként a tulajdonost illeti a különvagyonát képező lakás használata [Csjt. 31/B. § (3) bekezdés].
[26] A perbeli iratok alapján nem kétséges, hogy a házassági életközösség megszűnését követően a peres felek egy lakásban való tartózkodása napi szintű konfliktusokat generált. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a perbeli szakvélemények alapján a familiáris krízishelyzet miatt a kiskorú gyermek fejlődésének veszélyeztetettsége fennállt. A felperes felelős szülőként, a gyermek érdekét [Csjt. 1. § (2) bekezdés] szem előtt tartva költözött el, a használati díj jogalapja körében ez – mint az önkéntes elköltözés – a terhére nem értékelhető. A peradatok alapján a felperes felszólította az alperest, hogy a Ptk. 99. §-ában foglalt tulajdonosi jogával élni kíván és az alperes elutasító magatartását követően igényelte a használati díjat. Az pedig, hogy erre az elköltözését követően egy év múlva került sor, a használati díj jogalapja tekintetében nem releváns. A felperes már a keresetében igényt tartott az ingatlan kizárólagos használatára, nyilvánvaló, hogy – az alperes érvelésével szemben – elköltözése a visszatérés szándékával történt. Az alperes állítása a felperes külső kapcsolata miatti elköltözésre pedig az előadása szintjén maradt.
[27] A lakáshasználati jog ellenértéke
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra, hogy a házassági vagyonjogi szerződésükben kizárták a lakáshasználati jog ellenértéke iránti igény érvényesítését. A felperes hivatkozása alaptalan. A Csjt. 31/A. § (1) bekezdése szerint a használati rendezésnél is elsődlegesen a felek szerződéses rendelkezése az irányadó. A felperes állításával szemben azonban a felek szerződése az utolsó közös lakás használatát illetően nem tartalmaz rendelkezést és nincs arra vonatkozó kikötés sem, hogy a lakásból távozó házastárs lakáshasználati jog ellenértéke iránti igénnyel nem léphet fel. A szerződéses rendelkezés általánosságban, a különvagyonra vonatkozó igényérvényesítést zárja ki, ez a rendelkezés pedig – a Ptk. 207. § (4) bekezdése alapján – a lakáshasználati jogról való lemondásként nem értelmezhető.
[28] A fentiekből következően a felek viszonyára a Csjt. 31/C. és 31/D. §-ai az irányadóak. A perbeli esetben tény, hogy az ingatlan a felperes kizárólag tulajdonát (különvagyonát) képezi és nem volt vita a házastársak között az ingatlan használatának rendezési módjában sem, a felperes kizárólagos használatra való feljogosítása iránti kérelmét az alperes nem ellenezte, az elsőfokú bíróság ennek megfelelő ítéleti rendelkezését pedig egyik fél sem fellebbezte meg.
[29] A lakáshasználat rendezésének jogkövetkezménye, hogy abban az esetben, ha a bíróság a nem tulajdonos házastársat a lakás elhagyására kötelezi (a tulajdonos házastársat jogosítja fel a kizárólagos használatra), a távozó házastársat a Csjt. 31/C. § (1) bekezdése alapján, főszabályként a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső része megilleti.
[30] A perbeli esetben a felek között vita kizárólag az ellenérték mértékében volt.
[31] A Csjt. 31/C. § (3) bekezdése alapján a lakáshasználati jog ellenértékének mérséklése a bíróság diszkrecionális jogán, mérlegelésén alapul. A bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak értékelése, hogy az adott konkrét ügyben – a peradatok alapján – mi minősül olyan különös méltánylást érdemlő oknak, amely megalapozza az ellenérték 1/3-nál alacsonyabb összegben történő meghatározását. A felperes az eljárt bíróságok mérlegelését nem támadta, a Pp. 206. § (1) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazását nem állította, a Kúria ezáltal az eljárt bíróságok mérlegelésének felülvizsgálatára a felülvizsgálati eljárásban lehetőséget nem látott.
[32] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése és a 275. § (3) bekezdésében foglaltakból az következik, hogy az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének a bizonyítékok újraértékelésének nincs helye. Ha a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás nem iratellenes, okszerűtlen, a Kúriát kötik a másodfokú bíróság megállapításai (BH 2013.117.).
[33] Eljárásjogi jogszabálysértések
A Pp. 275. § (3) bekezdéséből az következik, hogy az eljárási szabálysértésnek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással kell lennie ahhoz, hogy a Kúria a jogszabálysértést megállapítsa.
[34] Nem alapos a felperesnek az elsőfokú bíróság végzése elleni fellebbezésének elbírálatlansága miatti súlyos eljárásjogi jogszabálysértésre történő hivatkozása. A felperes nem adta indokát annak, hogy az általa állított eljárási szabálysértés (eljárási kifogásának elbírálatlansága) mennyiben befolyásolta lényegesen az ügy érdemi elbírálását, a hivatkozott Pp. 253. § (1) bekezdése pedig az ügy érdemére vonatkozó döntés meghozataláról rendelkezik, amelynek a másodfokú bíróság eleget tett.
[35] Következetes a Kúria gyakorlata abban, hogy ha a fél a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet többféle okból is támadja, vagyis több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a Pp. 272. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmi követelményekkel. A felülvizsgálati kérelem előterjesztőjének tehát mindegyik, a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára vonatkozó hivatkozása esetén konkrétan meg kell jelölnie az álláspontja szerint megsértett jogszabályhelyet, szövegesen elő kell adnia a jogszabálysértést és a jogszabálysértésre történő hivatkozás alapvető indokait. Érdemben csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében az 1952. évi III. törvény 272. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmi követelmények maradéktalanul teljesülnek (BH 2015.307.).
[36] A fentiek alapján az alperesnek a beszámítás mellőzésére vonatkozó kérelme a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálandó. Az alperes nem jelölte meg, hogy mennyiben és miért jogszabálysértő a másodfokú bíróság határozata, az a hivatkozása pedig, hogy az eljárásnak a felperes magatartására visszavezethető elhúzódása a lakáshasználati jog ellenértékének összegét számára hátrányosan befolyásolta, a beszámítás jogszabálysértő jellegének megalapozására nem alkalmas.
[37] Az alperes perköltségre vonatkozó felülvizsgálati kérelme sem bírálható el. Helytállóan mutatott rá a felperes arra, hogy az alperes a megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg és nem indokolta a megállapított összeg jogszabálysértő voltát sem.
[38] Ugyancsak nem vizsgálandó érdemben a felperesnek a jogerős ítélet indokolása mellőzésére vonatkozó kérelme. A felperes által megjelölt Pp. 78. §-a, illetve 80-83. §-ai a perköltség megállapításának módjára vonatkoznak. Önmagában az, hogy a perrel felmerült költségek megosztásánál a felperes sérelmezi a perelhúzó magatartása értékelését – a Pp. 206. § (1) bekezdését érintő felülvizsgálati kérelem hiányában –, az indokolás jogszabálysértő voltát nem alapozzák meg.
[39] A felperes perköltségre vonatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelme a fellebbezési érvelését ismételte meg. A felperes állításával szemben a másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 78. és 81. §-ait. A per tárgya ugyanis házasság felbontása és járulékai volt, a Pp. 290. § (4) bekezdése alapján pedig a bíróság a perköltség viseléséről az összes körülmény mérlegelése alapján, a pervesztesség-pernyertességtől függetlenül határozhat. A felperes részletes, számszaki levezetése a Pp. általános – pernyertesség-pervesztességre vonatkozó – rendelkezésein alapult. A másodfokú bíróság – bár a jogszabályhelyet nem jelölte meg – a Pp. 290. § (4) bekezdése alapján a pernyertesség-pervesztesség alapján meghatározott költségviseléstől eltérhetett, a jogszabály alkalmazása pedig jogszabálysértést nem valósít meg.
[40] A fentiek alapján a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.298/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás