PK ÍH 2016/18.
PK ÍH 2016/18.
2016.03.01.
A más jogági szabályokat sértő szerződés a polgári jog szempontjából akkor érvénytelen, ha a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése egyúttal a szerződés érvénytelenségét is okozza. Az engedély hiányában végzett ügynöki tevékenység keretében kötött, pénzügyi szolgáltatásra irányuló polgári jogi szerződéshez a külön jogszabály nem fűzi az érvénytelenség jogkövetkezményét, ezért a bejelentés vagy engedély hiánya legfeljebb felügyeleti intézkedést vonhat maga után [1959-es Ptk. 200. § (2) bekezdés].
Az I. r. felperes és az alperes 2008. május 21. napján kölcsönszerződést kötöttek az I. r. felperes által megvásárolni kívánt Opel Corsa típusú személygépkocsi vételárának alperes általi finanszírozása céljából. Az alperes vállalta, hogy a gépjármű 3 541 000 Ft vételára és az I. r. felperes által önrészként fizetendő 354 100 Ft különbözetét folyósítja az I. r. felperes részére. A kölcsönszerződésben rögzítésre került, hogy a finanszírozás pénzneme CHF, fizetési pénzneme Ft, kamatozása változó, a kamat mértéke 9%, a THM 9,38%, a törlesztő részletek száma 120, a normál összegű törlesztő részlet 40 367 Ft, a kezelési költség 0 Ft, továbbá, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben az annak mellékletét képező Gépjármű-vásárlási Célú Kölcsönszerződés és Opciós Szerződés Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: KÁSZF) az irányadók.
Az általános szerződési feltételek – egyebek mellett – az alábbi rendelkezéseket tartalmazzák:
– ”...Amennyiben a finanszírozás devizaneme nem a fizetés pénzneme, viszont magyar forintban van a Szerződésben meghatározva, a Kölcsön folyósítása forintban történik oly módon, hogy a Kölcsön forintban kifejezett összege a folyósítást megelőzően átszámításra kerül a Finanszírozás devizanemébe, a folyósítás napjára érvényes deviza vételi Árfolyamon. Egyéb esetekben a Kölcsön folyósítására a Finanszírozás devizanemében kerül sor.” (KÁSZF III.8. pont)
– ”...Amennyiben a finanszírozás devizaneme nem magyar forintban, hanem más devizanemben került a Szerződésben rögzítésre és a fizetés pénzneme magyar forint, akkor a havonta esedékes törlesztő részlet összege mindig az esedékesség napjára érvényes deviza eladási Árfolyam alapján kalkulált forint érték.” (KÁSZF V.4. pont)
– ”...A vételi Árfolyam minden esetben alacsonyabb az eladási Árfolyamnál, a vételi és az eladási Árfolyam közötti különbség (árfolyamrés) maximális mértéke 2,5%.” (KÁSZF I.26. pont).
A kölcsönszerződést az alperes képviseletében – az alperes és az R. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltak alapján – az autókereskedő alkalmazottja írta alá az „R. Lízing Zrt. felhatalmazása alapján 110.” szövegű bélyegzőlenyomat használatával.
A kölcsön visszafizetéséért a II. r. felperes készfizető kezességet vállalt, emellett az I. r. felperes és az alperes a kölcsön felhasználásával megvásárolt gépkocsira biztosítéki célú opciós szerződést kötöttek.
A felperesek keresetükben kérték a kölcsön-, a készfizető kezesi és az opciós szerződés érvénytelenségének megállapítását. Érvelésük szerint az alperes kizárólag írásban köthetett kölcsönszerződést, miután azonban a megállapodás nem felel meg a Ctv. 8. § (1) és (2) bekezdésében, a Pp. 196. § (1) bekezdésében és a Hpt. 210. § (1) bekezdésében foglalt alaki követelményeknek, így az írásba foglaltnak nem tekinthető, ezáltal a Ptk. 217. § (1) bekezdése szerint semmis. További semmisségi okként hivatkoztak arra, hogy a kölcsönszerződés nem tartalmazza a Hpt. 213. § (1) bekezdés a), c), d) és e) pontjaiban foglalt kötelező elemeket.
Állították, hogy az általános szerződési feltételek nem váltak a szerződés részévé, miután nem volt módjuk azt megismerni, velük azt nem tárgyalták meg. A fentieken túl kérték a kölcsönszerződés egyes pontjai érvénytelenségét megállapítani arra hivatkozva, hogy azok tisztességtelen szerződési feltételek. A készfizető kezesi és opciós szerződés érvénytelenségének megállapítását azok járulékos jellegére tekintettel kérték.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elsődleges védekezésében illetékességi kifogást terjesztett elő és kérte az iratok áttételét a Fővárosi Törvényszékre, miután az általános szerződési feltételekben e bíróság kizárólagos illetékessége került kikötésre. Érdemi védekezésében vitatta a felperes által hivatkozott semmisségi okok fennállását.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a peres felek között 2008. május 21-én létrejött 85ED20RUPE377201. számú kölcsönszerződés és az azt biztosító készfizető kezesi és opciós szerződés érvénytelen. Határozatának indokolása szerint az alperes illetékességi kifogását – a Kúria 2/2011. PK véleményének 5/a. pontjában foglaltakra utalással – megalapozatlannak ítélte. Megállapította, hogy az alperes és a gépjármű-kereskedő közötti együttműködési megállapodás alapján a gépjármű-kereskedő az alperes nevében és képviseletében köthetett szerződést, és jogosult volt annak aláírására alkalmazottai részére meghatalmazást adni azzal, hogy az aláírásra jogosult alkalmazottak nevét, személyi adatait és aláírásmintáit külön íven rögzítenie kellett. Miután azonban az alperes ezen utóbbi okiratot bírói felhívás ellenére nem csatolta, nem volt beazonosítható, hogy a kölcsönszerződést és az azt biztosító készfizető kezesi és opciós szerződést az arra jogosult személy írta-e alá, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a szerződések a Hpt. 210. § (1) bekezdésében rögzített kötelező írásbeliségre vonatkozó jogszabály megsértése miatt a Ptk. 217. § (1) bekezdése alapján semmisek. Kiemelte, az alperes nevében eljáró személyt a Ptk. 221. § (1) bekezdése alapján álképviselőnek tekintve a hiba az alperes utólagos jóváhagyásával kiküszöbölhető lenne, erre azonban nem került sor.
Nem fogadta el azt a felperesi állítást, miszerint a szerződésben hivatkozott általános szerződési feltételek nem váltak a szerződés részévé, tekintve, hogy a felperesek aláírásukkal elismerték, a KÁSZF-et megismerték, azt az alperessel megtárgyalták.
A kölcsönszerződés rendelkezéseit értelmezve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szerződés tartalmazza annak tárgyát, a törlesztő részletek összegét, számát és a törlesztési időpontokat, valamint a hiteldíjmutató alperes általi egyoldalú módosítására lehetőséget adó okokat, így a kölcsönszerződés Hpt. 213. § (1) bekezdés a), e) és d) pontjára alapított semmisségét nem találta megállapíthatónak. A c) pont szerinti semmisséget megalapozó körülményként értékelte ugyanakkor, hogy a szerződés nem tartalmazza a vételi és az eladási árfolyamok alkalmazásából eredően az I. r. felperesre háruló fizetési kötelezettséget, mint költséget.
A készfizető kezesi és az opciós szerződés érvénytelenségét azok járulékos jellegére tekintettel állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatása, a felperes keresetének elutasítása iránt. Változatlanul vitatta, hogy a kölcsönszerződés, továbbá a készfizető kezesi és az opciós szerződés az elsőfokú bíróság által megállapított bármely okból érvénytelen lenne. Az alaki érvénytelenség tekintetében kifejtette, nincs jelentősége annak, hogy a képviseletében eljárva név szerint kik írták alá a szerződést, egyrészt ugyanis a szerződések aláírására az autókereskedő ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben került sor, így az ott dolgozó alkalmazottat a Ptk. 220. § (1) bekezdése alapján a képviselőjének kell tekinteni. Másrészt ha a szerződéseket aláíró személy erre irányuló meghatalmazás nélkül járt el, álképviselőnek minősül, akinek eljárását a kölcsön folyósításával és a perben tett nyilatkozatával utóbb jóváhagyta, sőt a felek a szerződést annak 2010. január 14. napján kelt módosításával meg is erősítették. Utalt emellett arra, hogy a jóváhagyás hiányára legfeljebb ő hivatkozhatna.
Tévesnek ítélte az elsőfokú bíróság ténymegállapítását, miszerint a szerződés az árfolyamrés feltüntetésének hiányában a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja szerint semmis. Az általános szerződési feltételek I. értelmező rendelkezések 26. pontjának második bekezdése ugyanis pontosan rögzíti az árfolyamrés maximális mértékét, 2,5%-ban jelölve meg azt. Érvelése szerint az árfolyamrés egyébként sem tekinthető költségnek, így azt a Hpt. hivatkozott rendelkezései szerint a szerződésben nem is kellett volna feltüntetni.
A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben egyrészt az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték, másrészt viszont annak megváltoztatását és a teljes szerződés érvénytelenségének a megállapítását a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) és e) pontja alapján is, az ezek kapcsán hivatalból észlelt semmisségi okra figyelemmel.
Megismételték a szerződés alaki hibára alapított érvénytelensége kapcsán kifejtett álláspontjukat, utalva arra, hogy az alperes utólag nem hagyta jóvá az álképviselő eljárását, így valamennyi, a perrel érintett szerződés érvénytelen. Hivatkoztak emellett arra, hogy az alperes képviseletében eljárt autókereskedő nem rendelkezett az ügynöki tevékenység folytatásához szükséges PSZÁF engedéllyel.
A fellebbezés részben alapos.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes jogszerűen meghatalmazhatta az autókereskedőt a perbeli szerződések megkötésével, tévesen jutott azonban arra a következtetésre, hogy miután az alperes nem tudta megnevezni azt a személyt, aki a nevében aláírta a szerződéseket, nem állapítható meg, hogy arra jogosult személy járt-e el a szerződések megkötésénél, és ezért azok alaki okból érvénytelenek. Az alperes állította, hogy a szerződéseket képviseletében eljárva, meghatalmazottjaként az autókereskedő alkalmazottja írta alá.
A jelen ügyben alkalmazandó 1959-es Ptk. (a továbbiakban: Ptk.) 222. §-a értelmében képviseleti jogot – a törvényen, a hatósági rendelkezésen és az alapszabályon alapuló képviseleten felül – a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal (meghatalmazás) lehet létesíteni. Az idézett törvényi rendelkezésből következően meghatalmazás a képviselőhöz intézett egyoldalú nyilatkozattal is joghatályosan létesíthető, az ilyen meghatalmazás attól függetlenül érvényes, hogy azt az ellenérdekű féllel közölték-e (BH 2000.115., BDT 2013.2918.).
Lényeges emellett, hogy – amint arra az alperes helytállóan hivatkozott – a fentiektől eltérő álláspont elfogadása esetén a szerződéseket aláíró személyt az alperes álképviselőjének kellene tekinteni. Álképviselet esetén viszont a képviselt személy utólag is jóváhagyhatja az álképviselő eljárását, s ez esetben úgy kell tekinteni, mintha az álképviselő szabályszerű meghatalmazással járt volna el [Ptk. 221. § (1) bekezdés, BH 1993.181. BH 1994.501.]. Az alperes a perbeli szerződéseket aláíró személy eljárását utólag több ízben is jóváhagyta: egyrészt azzal, hogy a kölcsönszerződést a maga részéről maradéktalanul teljesítette, hiszen a kölcsönösszeget nem vitásan hiánytalanul folyósította az I. r. felperesnek. Másrészt a kölcsönszerződést módosító megállapodás megkötésével, abban ugyanis a felek rögzítették, hogy a módosító szerződés az eredeti kölcsön-kezesi és opciós szerződés része, amivel kifejezésre juttatták, hogy az eredeti szerződésekben foglaltakat – a módosító szerződésben megjelöltek szerinti részben megváltozott tartalommal – magukra nézve kötelezőnek tekintik.
Végül utal e kérdés kapcsán az ítélőtábla arra, hogy a szerződések felperesek által megjelölt hibájára legfeljebb az alperes hivatkozhatna. Az alperes képviseletében eljárt személy képviseleti jogosultságának esetleges hiánya a felperesek számára semmiféle hátrányt nem jelentett, maguk sem hivatkoztak arra, hogy az alperessel nem kötöttek volna szerződést, vagy más tartalommal kötötték volna azt meg, ha olyan személy járt volna el az alperes képviseletében, aki vitathatatlanul rendelkezett képviseleti joggal. Tény, hogy az alperes a maga részéről a kölcsönszerződést teljesítette, az I. r. felperes a kölcsön összegét felvette, így egyértelmű, hogy az alaki hibára való hivatkozással azt kívánja elérni, hogy szabaduljon a szerződés alapján őt terhelő kötelezettségek teljesítése alól. Ez pedig sérti a rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlás Ptk. 4. § (1) bekezdése és 5. § (2) bekezdése szerinti követelményét.
A felperesek fellebbezési tárgyaláson előterjesztett álláspontja szerint a perbeli szerződések azért is érvénytelenek, mert az alperes nem rendelkezett a PSZÁF engedélyével ahhoz, hogy pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult ügynök igénybevételével végezzen pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Az alperes állította, hogy az R. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. együttműködési megállapodás alapján végzett tevékenysége a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) szerződéskötéskor hatályos 2. számú melléklet I. fejezet 12. pont b) alpontja szerinti ügynöki tevékenység volt, amelyet az autókereskedő gazdasági társaság a Felügyelet engedélye nélkül nem végezhetett a Hpt. 3. § (9) bekezdése alapján.
Az ítélőtábla szükségtelennek találta annak vizsgálatát, hogy a perbeli szerződések megkötésénél eljárt R. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Hpt. 2. számú melléklet I. fejezet 12. pont a) vagy b) alpontja szerinti ügynöki tevékenységet végzett az alperes számára, s hogy ehhez képest ez a tevékenység bejelentési vagy engedélyezési kötelezettség alá esett. A Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint ugyanis az a szerződés semmis, amely jogszabályba ütközik, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. A következetes bírói gyakorlat szerint a más jogági szabályokat sértő szerződés a polgári jog szempontjából akkor érvénytelen, ha a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy az adott jogi norma megsértése egyúttal a szerződés érvénytelenségét is okozza, vagy ha ez a törvény értelmezéséből, az összes körülményből nyilvánvaló módon megállapítható (eBDT 2006. 1450, eBDT 2000.97). A Hpt. sem a Felügyelet részére történő bejelentés, sem a Felügyelet engedélyének hiányában végzett ügynöki tevékenység keretében kötött polgári jogi szerződésekhez nem fűzte a semmisség jogkövetkezményét, így a bejelentés vagy az engedélykérés elmulasztása legfeljebb felügyeleti intézkedést vonhatott volna maga után, de nem eredményezi az alperes által kötött szerződések érvénytelenségét. Az engedély egyebekben az üzletszerű tevékenység folytatására, nem pedig a szerződések megkötésére vonatkozik.
A felperesek keresetükben a perbeli kölcsönszerződés egésze érvénytelenségének megállapítását – annak alaki hibáján túl – arra alapítottan kérték, hogy az nem felel meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés a), c), d) és e) pontjában írt követelményeknek. A Kúria a 6/2013. Polgári jogegységi határozata 5. pontjának indokolásában rámutatott, ha a fél megállapítás iránti keresetében több érvénytelenségi okra is hivatkozik, a bíróság valamennyi érvénytelenségi okot köteles vizsgálni és ítéletében meg kell állapítania, hogy mely szerződési rendelkezések érvénytelenek, az alaptalanul hivatkozott érvénytelenségi okok tekintetében pedig a keresetet el kell utasítania. Helyesen járt el ennek megfelelően az elsőfokú bíróság, amikor érdemben vizsgálta mindazokat az érvénytelenségi okokat, amelyekre alapítottan a felperesek a kölcsönszerződés egésze érvénytelenségének megállapítását kérték. Ítéletének indokolásából kitűnően az a), a d) és az e) pontokra alapítottan nem találta megállapíthatónak a szerződés semmisségét, ezért az ítélőtábla a szerződés tárgya, a törlesztő részletek száma, összege és a törlesztési időpontok, valamint a hiteldíj alperes általi megváltoztatására alapot adó körülmények részletes meghatározásának hiányában megjelölt érvénytelenségi okok tekintetében a keresetet az elsőfokú bíróság által elutasítottnak tekintette. A felperesek az elsőfokú bíróság ítélete ellen nem terjesztettek elő fellebbezést sem annak rendelkező része, sem indokolása ellen, így az elsőfokú ítéletnek a Hpt. 213. § (1) bekezdés a), d) és e) pontjára alapított keresetet elutasító rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett, következésképpen annak felülbírálatát a felperesek fellebbezési ellenkérelmükben megalapozottan nem kérhették.
Nem ért egyet az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, miszerint a perbeli kölcsönszerződés az ún. árfolyamrés, mint költség éves %-os értéke szerződésben való feltüntetésének hiánya miatt is érvénytelen, de az alperesi fellebbezésben kifejtettektől eltérő indokok alapján.
Az alperes által sem vitatott tény, hogy a kölcsönösszeg folyósításakor a KÁSZF III.8. pontja alapján vételi, az I. r. felperes általi törlesztések elszámolásakor pedig a KÁSZF V.4. pontjában foglaltaknak megfelelően eladási árfolyamon végezte, illetve végzi el a forint svájci frankra történő átszámítását, tehát valóban alkalmaz ún. árfolyamrést. A Kúria az EBH 2013. G.10 szám alatt közzétett eseti döntésében akként foglalt állást, hogy a lakossági, fogyasztási kölcsönszerződésben a kétnemű devizaárfolyam (vételi és eladási árfolyam) alkalmazása során felmerülő különbözet költségnek minősül, mely mértéke feltüntetésének hiánya a szerződés semmisségét eredményezi. Jelen esetben a KÁSZF I.26. pontja meghatározza ugyan az árfolyamrés fogalmát, és megjelöli annak maximális éves %-os értékét is, olyan rendelkezést viszont sem az egyedi szerződés, sem a KÁSZF nem tartalmaz, amelyből a felperesek számára kitűnne, hogy ez az árfolyamrés az I. r. felperes fizetési kötelezettségeként jelentkező költség. Lényeges ugyanakkor, hogy a Kúria a hivatkozott határozatában egy olyan tényálláshoz kapcsolódóan állapította meg, hogy az árfolyamrés költségként való feltüntetésének a hiánya a kölcsönszerződés semmisségét vonja maga után, amely szerint nem volt vitatott, hogy a folyósításkor a pénzügyi intézmény a devizát átváltotta forintra, majd a törlesztésekkor a forintot visszaváltotta devizára, vagyis konverziós szolgáltatást nyújtott, ezért a kétnemű árfolyamot jogszerűen alkalmazta. A perbeli esetben viszont a peres felek nem vitásan deviza alapú kölcsönszerződést kötöttek egymással, amelynek alapján az alperes forintban folyósította az I. r. felperes részére a kölcsön összegét, az I. r. felperes ebből eredő tartozását vételi árfolyamon átszámítva tartja nyilván, az I. r. felperes pedig forintban köteles a kölcsönt és kamatait törleszteni akként, hogy azt az alperes – eladási árfolyamon – devizára számítja át, és számolja el az I. r. felperes devizában nyilvántartott tartozására. Ténylegesen azonban az alperes nem adott el devizát az I. r. felperesnek és nem vesz tőle devizát. Az I. r. felperes a szerződés alapján nem kérhette devizában folyósítani a kölcsön összegét és nem is jogosult devizában törleszteni azt. Az alperes ugyan a szerződés alapján devizában tartja nyilván az I. r. felperes tartozását és devizában számolja el az I. r. felperes törlesztését, de ez csak elszámolási alap, a felek egymás közötti jogviszonyában a forint és a svájci frank közötti átváltásra nem kerül sor, az alperes a perbeli kölcsönügylet során pénzváltásra irányuló kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nem nyújt az I. r. felperesnek, a forint és a svájci frank relációjában csak egy számtani műveletet végez el a kölcsön folyósításakor, illetve a törlesztések átvételekor.
A peres felek egymás közötti jogviszonyában nincs jelentősége annak, hogy az alperes milyen forrásból nyújtotta a kölcsönt az I. r. felperesnek. Az alperes harmadik személy szerződési partnerével kötött esetleges refinanszírozási ügylete a felek szerződéses jogviszonyán kívül eső körülmény. Ha az alperesnek az általa 3. személlyel kötött refinanszírozási ügylettel összefüggésben átváltási költsége merül fel, ezt a szerződésben kikötött ügyleti kamat meghatározásakor kalkulálhatja, de átváltás címén külön díjazást nem számíthat fel, mert ilyen szolgáltatást az I. r. felperesnek nem nyújt. Az nem vitatható, hogy az I. r. felperes tartozásának svájci frankban történő nyilvántartása következtében az alperesnek az általa folyósított forintösszeget és az I. r. felperes által teljesített törlesztő részleteket át kell számítania svájci frankra, ezzel az átszámítással azonban nem nyújt szolgáltatást az I. r. felperesnek, így az azzal felmerülő adminisztráció költségét vagy az ügyleti kamat, vagy a kezelési költség mértékének meghatározásakor veheti számításba.
Összegzésként megállapítható, hogy az eltérő (vételi és eladási) árfolyamon való elszámolás eredményeként az alperes olyan többletdíjazáshoz jut hozzá, amellyel szemben nem áll szolgáltatás, következésképpen a szerződésnek ez a kikötése megbontja a felek közötti egyensúlyt, az alperes oldalán egyoldalú előnyként, a fogyasztó oldalán hátrányként jelentkezik, ezért a Ptk. 209. § (1) bekezdése értelmében tisztességtelen. (BDT 2012.2739).
Megjegyzi az ítélőtábla, ebből a szempontból közömbös, hogy a szerződés árfolyamrés, mint költség elszámolására vonatkozó rendelkezése főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésnek minősül vagy nem. Átlagos köznapi ismeretekkel rendelkező fogyasztó számára ugyanis a terjedelmes, bonyolult szerkezetű és megfogalmazású szerződés és alperesi üzletszabályzat elvárható gondosságú áttanulmányozása alapján sem lehetett világos, érthető illetve felismerhető, hogy az alperes egy ténylegesen nem nyújtott konverziós szolgáltatás ellenértékét is fel kívánja számítani vele szemben, így az alperesi szolgáltatás és a felperesi ellenszolgáltatás különnemű árfolyamon való átszámítására vonatkozó szerződési kitételek tisztességtelenségének megállapítása nem ütközik a Ptk. 209. § (5) bekezdésében előírt korlátozásba. Mindennek a per jelenlegi szakaszában olyan értelemben van meghatározó jelentősége, hogy a Hpt. 213. § (1) bekezdése szerinti semmisség – adott esetben egy költségelem feltüntetésének vagy százalékos meghatározásának elmaradása – csak az egyébként tisztességesnek minősülő, érvényes szerződési feltételek hiányának jogkövetkezménye lehet (BDT 2014.3058), az érvénytelen szerződési feltételből ugyanis jogok és kötelezettségek nem keletkeznek. Mivel a perbeli szerződés árfolyamrés alkalmazását lehetővé tevő rendelkezése semmis, az alperes árfolyamrés, mint költség felszámítására nem jogosult, így az, hogy egy semmis szerződési rendelkezésen alapuló, következésképpen a felperesekkel szemben nem érvényesíthető költséget nem tüntetett fel a szerződésben kifejezetten, a szerződés érvénytelenségét nem eredményezheti.
Az elsőfokú bíróság a kezesi és az opciós szerződést kizárólag azok járulékos jellege folytán minősítette érvénytelennek, miután a kölcsönszerződés érvénytelenségét megállapíthatónak találta. A fent kifejtettek szerint azonban a felperesek által megjelölt okok egyike alapján sem minősíthető a kölcsönszerződés a maga egészében érvénytelennek, így pusztán a járulékos jellegük alapján a kezesi és az opciós szerződés sem lehet érvénytelen.
A felperesek keresetükben a kölcsönszerződés egészét érintő érvénytelenségi okok mellett a szerződés több pontjának érvénytelenségét azok tisztességtelensége címén is kérték megállapítani. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán ezen egyes pontok érvénytelenségére vonatkozó kereset megalapozottságát nem vizsgálta, ezért e körben az elsőfokú eljárás folytatása és e kereseti kérelmek elbírálása szükséges.
Minderre figyelemmel az ítélőtábla a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben foglaltak szerint részítélettel részben megváltoztatta, részben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A folytatódó eljárásban az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell a felperesek által megjelölt szerződési pontok érvénytelenségét.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.974/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás