• Tartalom

1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat

1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat

a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról

2023.09.05.

A Kormány

1. elfogadja a részére bemutatott Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program (a továbbiakban: Kemény Ferenc Program) koncepcióját, amelynek célja a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport számára magasabb színvonalú sportszolgáltatások nyújtása, az olimpiai felkészülés sportszakmai feltételeinek megfelelő biztosítása, továbbá egyes sportágak elterjedésének és hozzáférhetőségének javítása az állami tulajdonú sportinfrastruktúra-fejlesztések megvalósítása révén;

2. egyetért azzal, hogy a Kemény Ferenc Program részeként az alábbi fejlesztési elemek valósuljanak meg az 1. melléklet szerint:

a)1

b)2

c) Budapesti Atlétikai Stadion és szabadtéri edzőpályák,

d)3

e) új Budapesti Teniszközpont,

f)4

g) Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ,

h) Nemzeti Lovas Központ,

i) új jégcsarnok, uszoda és futókör a Budapesti Olimpiai Központ területén,

j) BOK Sportcsarnok– új „B” Csarnok,

k) a Népliget jelenleg is sportolásra hasznosított területének fejlesztése;

3. egyetért azzal, hogy a Kemény Ferenc Program 1. mellékletben meghatározott fejlesztési elemei – szem előtt tartva a fővárosi terület- és életminőség-fejlesztési szempontokat – a 2024. évi XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében benyújtandó pályázathoz kapcsolódó „Olimpiai városrendezési, elhelyezési és helyszínterv” jóváhagyásáról és a versenyhelyszínek megközelítését szolgáló közlekedési infrastruktúra-fejlesztésekről szóló 1054/2016. (II. 15.) Korm. határozat 2. pontja szerinti területi lehatárolásokkal összhangban 2017 és 2022 között valósuljanak meg;

4. egyetért azzal, hogy a Kemény Ferenc Program előkészítésének részeként az 1. melléklet szerinti egyes fejlesztési elemekre a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti tervpályázati eljárások kerüljenek lefolytatásra, amely érdekében felhívja az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy gondoskodjon a tervpályázati eljárásoknak a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KKBK Zrt.) útján történő lefolytatásáról;

Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: 2017. május 31.

5. a Kemény Ferenc Program megvalósítása során kiemelt célnak tekinti a nemzeti vagyon gyarapítását, amely érdekében felhívja az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy

a) a KKBK Zrt. útján gondoskodjon a Kemény Ferenc Program megvalósításához szükséges ingatlanok körének meghatározásáról, valamint ezen ingatlanok tekintetében az egységes tulajdoni, vagyonkezelői illetve használói jogviszonyok biztosításához szükséges intézkedések azonosításáról és a várható forrásigények felméréséről,

b) az a) alpont alapján tegyen javaslatot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternek a szükséges intézkedések megtételére;

Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: 2017. február 28.

6. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon

a) az 5. pont b) alpontjában meghatározott feladat eredménye alapján – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján – az 5. pont a) alpontja szerinti ingatlanok tekintetében az egységes tulajdoni, vagyonkezelői és használói jogviszonyok biztosításához szükséges intézkedések megtételéről,

b) az a) alpontban meghatározott feladathoz szükséges forrásnak az MNV Zrt. által felhasználható módon, e célokra rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az a) alpont esetében az 5. pont végrehajtását követően folyamatosan a b) alpont esetében a felmerülés ütemében

7. felhívja az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy az emberi erőforrások minisztere és a feladatkörükben érintett nemzeti sportszövetségek, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával gondoskodjon előterjesztés készítéséről és benyújtásáról a Kormány számára, amely a Kemény Ferenc Program fejlesztési elemeire vonatkozóan tartalmazza a beruházási programot, a szükséges forrásigényt és ütemezést, a beruházás megvalósítása, valamint az üzemeltetés feltételrendszerét;

Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2017. március 31.

8. felhívja az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelő kormánybiztost, hogy a 7. pont szerinti feladat teljesítése során legyen fokozott figyelemmel az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye egyes fejlesztéseinek a 2020. évi budapesti Eucharisztikus Világkongresszussal összefüggő támogatásáról szóló 1619/2016. (XI. 10.) Korm. határozat 7. pont a) alpontja szerinti feladatra;

Felelős: egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 7. pont végrehajtásával összhangban

9. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Kemény Ferenc Program előkészítése és ütemezett megvalósítása érdekében 744,8 millió forint egyszeri jellegű átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 39. Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése alcím, 17. Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása jogcímcsoporton terhére, a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 45. Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja működési támogatása alcím javára, a 2. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

10. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 9. pont szerinti forrás a KKBK Zrt. által felhasználható módon, e célokra rendelkezésre álljon, kiemelve a következő munkarészeket:

a) tervpályázatok teljes körű műszaki és jogi előkészítése,

b) tervpályázatok lefolytatása,

c) a tervpályázatok eredményeinek elkészíttetése vizuális reprezentációs eszköz formájában,

d) kommunikációs feladatok;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

11. felhívja a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálják meg a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása érdekében folyamatban lévő, részben európai uniós forrásból megvalósuló KEHOP-1.3.1-15-2015-00002 azonosító számú projekt olyan irányú tartalombővítésének – vagy egy új (KEHOP) európai uniós forrásból indításának – lehetőségét, amelynek keretében a Dunai Evezős Központ folyómedret érintő beavatkozási munkái is elvégezhetőek, továbbá az ehhez szükséges intézkedéseket az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal egyetértésben terjesszék a Kormány elé;

Felelős: belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 7. ponthoz igazodva

12–13.5

1. melléklet az 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozathoz6

Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program (2017–2022)

Sorszám

Létesítmény

Helyszín

1.

2.

3.

Budapesti Atlétikai Stadion és szabadtéri edzőpályák

Budapest IX. kerület, Vituki Sport és Szabadidőközpont, valamint Budapest
XXI. kerület, Észak-Csepel

4.

5.

Új Budapesti Teniszközpont

Budapest XXI. kerület, Észak-Csepel

6.

7.

Takács Károly Nemzeti Lövészeti Központ

ORFK RSZKK Nagytétényi lőtér

8.

Nemzeti Lovas Központ

Üllői Tangazdaság, Üllő

9.

Új jégcsarnok, uszoda és futókör

Budapest XIV. kerület, Budapesti Olimpiai Központ

10.

BOK Sportcsarnok– új „B„ Csarnok

Budapest XIV. kerület, Budapesti Olimpiai Központ

11.

A Népliget jelenleg is sportolásra hasznosított területe

Budapest X. kerület, Népliget

2. melléklet az 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozathoz


6K83906_0

XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2016.

Millió forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

39

 

 

 

 

 

Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

343839

 

 

 

17

 

 

 

 

 

Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-744,8

 

 

 

353695

 

 

45

 

 

 

 

 

Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja működési támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

744,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

39

 

 

 

 

 

Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

343839

 

 

 

17

 

 

 

 

 

Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

-744,8

 

 

 

353695

 

 

45

 

 

 

 

 

Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja működési támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

744,8

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

744,8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

744,8

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 2. pont a) alpontot az 1389/2023. (IX. 5.) Korm. határozat 6. pont 6.4. alpont a) pontja visszavonta.

2

A 2. pont b) alpontot az 1389/2023. (IX. 5.) Korm. határozat 6. pont 6.4. alpont a) pontja visszavonta.

3

A 2. pont d) alpontot az 1389/2023. (IX. 5.) Korm. határozat 6. pont 6.4. alpont a) pontja visszavonta.

4

A 2. pont f) alpontját az 1070/2021. (II. 19.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja hatályon kívül helyezte.

5

A 12–13. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére