KÜ BH 2016/184
KÜ BH 2016/184
2016.07.01.
Ha egy gazdasági társaság bankszámlájáról történő pénzfelvétel átadását kell igazolni, akkor az átvétel igazolásának a gazdasági társaság részéről meg kell felelnie a számviteli törvény előírásainak [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 4. § (1) bek.; 2000. évi C. tv. 15. § (3) bek., 165. § (1) bek., 166. § (1) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek.].
[1] A felperes 2008-2009 években rendszeresen nagy összegű készpénzösszegeket vett fel 12 db különböző gazdasági társaság bankszámlájáról. Miután a társaságok felé történő elszámolásait nem tudta bemutatni, ezért az adóhatóság a felvett összegeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-a alapján egyéb jövedelemnek minősítette.
[2] Ekként a felperes terhére 2 231 772 656 Ft adóhiányt, 1 369 942 611 Ft adóbírságot és 816 338 184 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
[3] A határozat rögzítette, hogy a tényállással érintett társaságok a számviteli törvény hatálya alá tartoznak, így a bankszámláról történt készpénzfelvételek elszámolására e törvényi előírások bizonylatolási, nyilvántartási és könyvvezetési szabályai az irányadók. Tekintettel arra, hogy a társaságoknál végzett kapcsolódó vizsgálatok sem vezettek eredményre – a felszámoló nem rendelkezett iratanyaggal, illetőleg a társaság nem nyújtott be az ellenőrzés során a készpénzmozgással kapcsolatos bizonylatot –, ezért tekintette a felvett összegeket a felperes egyéb jövedelmének. Utalt arra, hogy a hatóságok által felvett tanúvallomások és a fellebbezéshez csatolt átvételi elismervények sem igazolták az összegek jogszerű elszámolásának megtörténtét.
[4] A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította.
[5] Kiemelte, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 99. § (2) bekezdés és az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében az adókedvezményt, az adómentességet mindig az adózónak kell bizonyítania és nem az adóhatóságnak. A számvitel alapelveire figyelemmel, a felperes elsődlegesen számviteli dokumentumokkal bizonyíthatott volna. Az adóigazgatási eljárás során másolatban, a bírósági eljárásban eredetben csatolt átvételi elismervények azonban nem elégítik ki azt a bizonyítási szintet, mely a pénzeszközök felhasználása céljának alátámasztását kívánta meg. A társaságok pénztárába történő befizetést, az összegnek a társaságok gazdálkodásába bevonását a felperes bizonyítani nem tudta.
[6] A meghallgatott tanúk vallomása sem volt alkalmas a számviteli bizonylatok pótlására, ezért ez nem alapozhatta meg az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és a Pp. 336/A. § (2) bekezdésében szabályozott bizonyítási teher megfordulását. A felperes által felvett készpénzösszegek útját, elszámolását a csatolt elismervények sem másolati, sem eredeti példányai nem tették követhetővé, bizonyítottá. Hangsúlyozta, hogy az alperes a releváns tényállás körében bizonyítási kötelezettségének az Art. 97. § (4)–(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eleget tett, megkísérelte a másolatban csatolt elismervények valódiságát ellenőrizni, illetve az esemény megtörténtét bizonyítani, azonban azok alkalmatlanok voltak a felperes által igazolni kívánt tény bizonyítására.
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása érdekében.
[8] Kifogásolta azt, hogy a bíróság a felperestől a gazdasági társaságok számviteli előírására irányadó bizonylatok meglétét követelte meg, jóllehet a felperesre a számviteli törvény hatálya nem terjed ki. Ez ellentétes az Art. 97. § (5) bekezdésében foglalt szabad bizonyítás elvével, mert bizonyítéknak minősül a tanúvallomás, valamint más okiratok is. Azt nem vitatta, hogy a társaságoknak a számviteli törvénynek megfelelő dokumentumokat kell kiállítaniuk a készpénzmozgásról, azonban, ennek elmaradása még nem jelenti azt, hogy az összegátadások nem történtek meg. A felperest nem érheti hátrány amiatt, hogy a tőle független jogi személyek ezeket a rendelkezéseket megsértették.
[9] Tévesen hivatkozott továbbá a jogerős ítélet az Art. 99. § (2) bekezdésében rögzített bizonyítási szabályra, hiszen nem becslési eljárás lefolytatására került sor.
[10] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[11] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 28. § (1) bekezdése alapján egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy – a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve – a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.
[12] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak és igazolják, hogy az náluk nem képez jövedelmet. A felülvizsgálati kérelem nyomán a Kúria azt vizsgálta, hogy helytállóan állapította-e meg az elsőfokú bíróság, hogy felperes esetében erre az elszámolásra jogszerűen nem került sor.
[13] A gazdasági társaságok számlájáról felvett, de el nem számolt pénzösszeg kérdésével a Kúria már több ítéletében foglalkozott (pl. Kfv. I. 35.031/2009/4., Kfv. VI. 35.585/2012/10., Kfv. I. 35.044/2015/5.). Mindegyik esetben valamely gazdasági társaság számlájáról/házipénztárából felvett, de igazoltan el nem számolt összeg után állapítottak meg adófizetési kötelezettséget. Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni a jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
[14] A korábbi ítéletekben már kifejtettek alkalmazásával az Szja. tv. 28. § (1) bekezdése szerinti egyéb jövedelem megállapítása kapcsán irányadó, hogy a felperesnek a készpénzfelvételre vonatkozó meghatalmazás esetén is igazolnia kellett azt, hogy az általa rendszeresen felvett készpénz nem maradt nála, azt átadta másnak.
[15] Amennyiben magánszemélyek egymás közötti jogügyletéről lenne szó, úgy elfogadható volna az a gondolatmenet, amit a felperes felülvizsgálati kérelme tükröz. Vagyis a teljes bizonyító erejű magánokiratok igazolják a felperes átadásra vonatkozó nyilatkozatát, de a perbeli esetben nem ez a releváns tényállás.
[16] Az eljárásban rendszeresen, nagy összegben gazdasági társaságok bankszámláiról felvett pénzösszegek gazdasági társaságoknak történő átadása igazolásáról volt szó. Ebből a szempontból a jogerős ítélet indokolása helytálló. Ha egy gazdasági társaság ügyvezetője pénzt vesz át, akkor azt dokumentálnia kell, arról könyvelési bizonylatot kell kiállítani, a házipénztárba bevételezni, annak meg kell jelennie a társaság könyvelésében. Ha a gazdasági társaság képviselője a perben bemutatott módon veszi át a pénzt, az kétséget ébreszt és alkalmas arra, hogy a bíróság bizonyíték mérlegelési jogkörében mérlegre tegye, hogy ez a dokumentálás tényleg hitelt érdemlően igazolja azt, hogy azt a gazdasági társaság ténylegesen megkapta. Perbeli eset megítélésekor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az átvételi elismervényeken minden esetben a képviselő a gazdasági társaság ügyvezetői minőségében eljárva, tehát nem magánszemélyként nyugtázta a pénz átvételét.
[17] Az elsőfokú bíróság a bizonyítékértékelési jogkörén belül maradt mikor ezt a tényt figyelembe vette és a bizonyítékokat a maguk összességében is vizsgálva értékelte és döntött úgy – az átvevők nyilatkozata ellenére –, hogy a nyilatkozatok önmagukban nem tekinthetők olyan súlyú bizonyítéknak, mellyel a felperes cáfolni tudná a felvett pénzösszegek jövedelem jellegét. Az elsőfokú bíróság nem a számviteli törvény (2000. évi C. tv.) szerinti pénzátadás kötelezettségét, illetve a gazdasági társaságok könyvelési hiányosságait kérte számon a felperesen, hanem a bizonyítékok értékelésénél jogszerűen vette tekintetbe, hogy az átadott pénz vonatkozásában egyik társaság sem rendelkezett a számviteli törvény szerinti szabályos bizonylattal, könyveléssel. Ezen túlmenően további körülmények is erősítik az elsőfokú bíróság álláspontját.
[18] Helytálló ugyanakkor az a felperesi érvelés, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott az Art. 99. § (2) bekezdésére és telepítette a bizonyítási kötelezettséget a felperesre. Ugyanis nem adókedvezmény igénybevételéről volt szó, hanem annak igazolásáról, hogy az átvett pénz olyan bevételt képezett, amely a felperes jövedelmének volt tekinthető, ezáltal adófizetési kötelezettséget keletkeztet. A Kúria az elsőfokú bíróság jogerős ítélete erre vonatkozó részét az indokolásból mellőzte. Az ítéleti indokolás ennek hiányában is azonban koherens és nem tartalmaz logikai hibát.
[19] Megállapítható, hogy a bizonyítási kötelezettség kérdését illetően helytálló következtetéseket vont le.
[20] Mindezekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.592/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás