• Tartalom

1863/2016. (XII. 28.) Korm. határozat

1863/2016. (XII. 28.) Korm. határozat

a 2017. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről1

2017.08.09.

1. A Kormány a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló
190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján engedélyezi az 1. melléklet szerinti 2017. évi gyakorlatokhoz, kiképzésekhez és egyéb katonai tevékenységekhez (a továbbiakban együtt: gyakorlatok) kapcsolódó csapatmozgásokat.

2. Az engedély a Magyar Honvédség gyakorlatokon való részvételének, a gyakorlatokon részt vevő külföldi fegyveres erők országhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, amennyiben az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

3. Az 1. mellékletben megjelölt, a Magyar Honvédség állományába és külföldi fegyveres erőkhöz tartozó kontingensek küldése, fogadása, illetve átvonulása – az adott gyakorlaton való részvételhez szükséges és indokolt mennyiségű – saját rendszeresített gép- és harcjárműveikkel, híradó és kommunikációs eszközeikkel, fegyverzetükkel, lőszer- és robbanóanyag ellátmányukkal, felszerelésükkel és a szállításukhoz szükséges járművekkel történhet.

4. Ha az egyes gyakorlatok jellege azt indokolja, az engedély az 1. mellékletben meghatározott időtartamokon belül, a résztvevők – a vonatkozó összlétszám kereteit meg nem haladó – váltása érdekében történő, többszöri határátlépésére is vonatkozik.

5. Ez a határozat 2017. január 1-jén lép hatályba.

6.2

1. melléklet az 1863/2016. (XII. 28.) Korm. határozathoz3

A 2017. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke
1. Magyar részvétellel tervezett, külföldi fegyveres erők esetleges átvonulásával járó NATO/EU gyakorlatok és ki képzési rendezvények

Fsz.

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Létszám (fő)

legfeljebb

1.

SMART DEFENCE 2017

HVK HTCSF

Lengyelország/
NATO tagállamok

I-IV. n. é.

15

2.

SOFEVAL rendezvények

HVK HTCSF

NATO tagállamok

I-IV. n. é.

10

3.

ALLIED SPIRIT

MH ÖHP

Németország,
Magyarország

I-II. n. é.

100

4.

ARGONAUT

MH ÖHP

Ciprus

I-IV. n. é.

30

5.

TRIDENT JAVELIN 2017

MH HFKP

NATO EU tagállamok

III-IV. n. é.

30

6.

NOBLE JUMP 2017

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

135

7.

TRIDENT JOUST 2017

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-III. n. é.

15

8.

NOBLE/BRILLIANT BLISTER

MH ÖHP

Németország/
NATO EU tagállamok

III. n. é.

10

9.

TRIDENT JAGUAR 2017

MH ÖHP

Norvégia/
NATO EU
tagállamok

II-III. n. é.

20

10.

STEADFAST INTEREST 2017

KNBSZ/

MH ÖHP

Románia, Törökország, Olaszország, Szlovákia/
NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

60

11.

COMBINED RESOLVE

MH ÖHP

Németország/
Magyarország

II-III. n. é.

350

12.

BRAVE BEDUIN 2017

MH ÖHP

Dánia

I-II. n. é.

10

13.

RSM-KFOR MRE, MRAP, HMMWV 2017 felkészítések

MH ÖHP

Németország/
NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

100

14.

CIMIC/PSYOPS felkészítési rendezvények 2017

MH ÖHP

NATO EU
tagállamok/
Magyarország

I-IV. n. é.

200

15.

NRF ABV felderítő szakasz szintentartó rendezvényei 2017

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

50

16.

NRF Víztisztító szakasz felkészítési rendezvényei 2017

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

100

17.

NRF-JAT 2017 felkészítési rendezvényei

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

70

18.

TAAC/RS felkészítések I-IV.2017

MH ÖHP

Lengyelország

I-IV. n. é.

100

19.

NATO C-IED felkészítések 2017

MH ÖHP

NATO tagállamok

I-IV. n. é.

60

20.

JFO felkészítések
(DYNAMIC FRONT 2017)

MH ÖHP

Németország/
NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

70

21.

SABER JUNCTION 2017

MH ÖHP

Németország,
Magyarország

II. n. é.

320

22.

HUN-US kiajánlás I. – V. 2017

MH ÖHP

Magyarország

I-IV. n. é.

1000

23.

CBRN First Response 2017

MH ÖHP

Egyesült Királyság

I. n. é.

5

24.

RAMSTEIN ASPECT 2017 repülő harcászati gyakorlat

MH ÖHP

Spanyolország,

Magyarország

IV. n. é.

60

25.

NEWFIP 2017. elektronikai hadviselés gyakorlat

MH ÖHP

Olaszország, Szlovénia, Magyarország

II. n. é.

220

26.

RAMSTEIN AMBITION I-II.

MH ÖHP

NATO tagállamok

II-III. n. é.

50

27.

Légierő nemzetközi kiképzések I-III

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

50

28.

NATINAMDS

gyakorlatokon való részvétel

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

100

29.

RSM AAT 2017

felkészítés

MH ÖHP

Horvátország,

Csehország

I-IV. n. é.

100

30.

JTAC/TACP 2017

előretolt/harcászati repülésirányító kiképzés

MH ÖHP

NATO, EU és CEDC

tagállamok

I-IV. n. é.

30

31.

NATO Kiképzési rendezvények

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

50

32.

MOVCON MILU 2017 közlekedés koordináló gyakorlat

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

20

33.

NATO felajánlott KM tö.ti. csoport felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

50

34.

SOCC/ Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság felkészítés 2017

MH ÖHP

Magyarország/
NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

270

35.

NSHQ hibrid hadviselés szeminárium 2017
Assymmetric Warfare Course 2017

MH ÖHP

Magyarország/ NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

100

36.

DRAGON 2017

MH ÖHP

Lengyelország

III-IV. n. é.

100

37.

CYBER COALITION

HVK HIICSF/MH BHD

NATO tagállamok/
Magyarország

I-IV. n. é.

50

38.

LOCKED SHIELD

HVK HIICSF/MH BHD

NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

25

39.

CENTRAL EUROPEAN CYBER SECURITY PLATFORM (CECSP)

HVK HIICSF/MH BHD

V4 országok/
Ausztria

I-IV. n. é.

25

40.

CYBER EUROPE

HVK HIICSF/ MH BHD

EU tagállamok

I-IV. n. é.

20

41.

SABER GUARDIAN 2017

HFKP

Magyarország, Románia, Bulgária

II–III. n. é.

6000

42.

SWIFT RESPONSE 2017

HVK KIKOCSF

NATO és EU tagállamok

II-III. n. é.

3500

43.

NATO C-IED Képezd a Kiképzőt (C-IED Train the Trainer) nemzetközi tanfolyam

MH AA

Magyarország

II-IV. n. é.

24

44.

NATO Nemzetközi Hadszíntéri Helyszínelő Tanfolyam (WIT)

MH AA

Hollandia

I-III. n. é.

40

45.

STEADFAST FLOW

MH KKK

Törökország

II. n. é.

3

46.

STEADFAST FOUNT

MH KKK

Törökország

III. n. é.

3

47.

NRF/VJTF készenlét szintentartó gyakorlat/felkészülési rendezvény

MH EK

NATO és EU tagállamok/
NATO partnerországok

I-IV. n. é.

18

48.

VIGOROUS WARRIOR 2017

MH EK

Németország

III-IV. n. é.

32

49.

NATO MEDEVAL

MH EK

NATO és EU tagállamok/
NATO partnerországok

III-IV. n. é.

2

50.

NATO Emergency Medical Multinational Team (EMMT) TRNG

MH EK

Németország

I-IV. n. é.

2

51.

OPCW körkontrol gyakorlat

MH EK

Hollandia

I-IV. n. é.

2

52.

Medical Predeployment trng

MH EK

NATO és EU tagállamok/
NATO partnerországok

I-IV. n. é.

8

53.

NAT GEO

MH LZ

Grúzia

III-IV. n. é.

20

54.

SABER STRIKE 2017

MH HFKP

NATO és EU tagállamok/
NATO partnerországok

I-IV. n. é.

25

55.

PRECISE RECEPTION 2017

MH HFKP

Magyarország

I-IV. n. é.

50

56.

BRILLANT LEDGER 2017

MH ÖHP

NATO és EU tagállamok/
NATO partnerországok

III. n. é.

150

57.

NATO CWIX 2017

MH BHD

Lengyelország/NATO/EU tagállam

I–IV. n. é.

32

58.

STEADFAST COBALT 2017

MH ÖHP

Franciaország, Litvánia/NATO/EU tagállam

I–IV. n. é.

35

59.

SOFT CAPS 2017

MH HFKP

Magyarország/NATO/EU tagállam

I–IV. n. é.

200

60.

CMX 17 NATO válságkezelési gyakorlat

HM VIF

Magyarország/NATO/EU tagállam

III–IV. n. é.

100

2. A Magyar Honvédség és a külföldi fegyveres erők részvételével tervezett két- és többoldalú megállapodásokon alapuló gyakorlatok és kiképzések.

Fsz.

A gyakorlat megnevezése

Felelős

A gyakorlat tervezett helye

A gyakorlat tervezett időpontja

Létszám (fő)

legfeljebb

1.

WISE FORESIGHT 2017
HUN-ROU többnemzetiségű zászlóalj közös gyakorlat

MH ÖHP

Románia, Magyarország

I-IV. n. é.

250

2.

BLONDE AVALANCHE 2017 Többnemzetiségű katasztrófa elhárító gyakorlat

MH ÖHP

Szlovákia,
Románia, Ukrajna, Magyarország

III-IV. n. é.

40

3.

SZENTESI FOKOS I-II

MH ÖHP

Magyarország

II-III. n. é.

350

4.

PURPLE FIELD 2017

MH ÖHP

Szerbia, Magyarország

I-II. n. é.

90

5.

BALKAN RESPONSE 2017 Nemzetközi Vegyivédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Szerbia, Magyarország

IV. n. é.

10

6.

TISZA 2017

MH ÖHP

Szerbia, Románia, Magyarország

III-IV. n. é.

100

7.

BRAVE WARRIOR 2017 (BÁTOR HARCOS) zászlóalj harccsoport gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/
NATO és EU tagállamok

III-IV. n. é.

3500

8.

MLF felkészítések

MHÖHP

Olaszország, Magyarország, Szlovénia

I-IV. n. é.

50

9.

BOLD QUEST 2017

MH ÖHP

NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

150

10.

TOXIC VALLEY 2017 gyakorlat

MHÖHP

Szlovákia

I-IV. n. é.

35

11.

BIZTOS AKARAT (STRONG WILL) 2017 magyar-francia-amerikai felderítő kiképzés

MH ÖHP

Magyarország

II-IV. n. é.

200

12.

NEIGHBOURS 2017 szerb-magyar – Ohio National Guard gyakorlat

MH
ÖHP

Magyarország, Szerbia

III-IV. n. é.

250

13.

KHAAN QUEST

MH ÖHP

Mongólia

I-IV. n. é.

5

14.

IRON CAT 2017 magyar-szerb közös flottilla kiképzés

MH
ÖHP

Szerbia

III-IV. n. é.

150

15.

SÁRARANY MEZŐ 2017
ABV védelmi kiképzés

MH
ÖHP

Szlovákia

III-IV. n. é.

80

16.

IANUS 2017 HUMINT gyakorlat

MH
ÖHP

Magyarország/
NATO EU tagállamok

III-IV. n. é.

120

17.

Tűzszerész hadszíntéri felkészítés érdekében történő rendezvények

MH
ÖHP

Németország/
NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

10

18.

GATOR kiképzés

MH
ÖHP

USA

I-IV. n. é.

5

19.

Szlovák-magyar közös búvár kiképzés

MH
ÖHP

Szlovákia, Magyarország

I-III. n. é.

50

20.

DETONATOR 2017

MH ÖHP

Lettország

III-IV. n. é.

30

21.

BLASTING CAP amerikai-magyar tűzszerész felkészítés

MH ÖHP

Németország, Magyarország

II-III. n. é.

30

22.

HUN-US közös kiképzés
(BALATON BLANKET)

MH ÖHP

Magyarország

I-IV. n. é.

1000

23.

FEKETE FOLYÓ 2017

MH ÖHP

Magyarország

II-III. n. é.

300

24.

REJTETT PORTYA 2017

MH ÖHP

Magyarország

III-IV. n. é.

300

25.

AMPLE STRIKE 2017 JTAC/repülő harcászati gyakorlat

MH

ÖHP

Csehország

III-IV. n. é.

30

26.

Pásztázott Légtér 2017

MH

ÖHP

Magyarország,

Spanyolország

I-IV. n. é.

2*300

27.

EHV kiképzés

MH ÖHP

Magyarország,
Spanyolország

I-II. n. é.

350

28.

TOBRUQ LEGACY
légvédelmi rakéta gyakorlat

MH ÖHP

Csehország
NATO és EU tagállamok

I–IV. n. é.

150

29.

CJPRSC 2017
(APROC 17)

MH ÖHP

Olaszország/
NATO és EU tagállamok

II-IV. n. é.

50

30.

European Air Transport Fleet

MH ÖHP

NATO és EU tagállamok

I-II. n. é.

50

31.

HUN-Colorado-New York –Ohio-Indiana NG felkészítési rendezvények

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

1100

32.

Air to Air Refuelling

MH

ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

100

33.

European Air Transport Training 2017

MH ÖHP

NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

50

34.

LOAD DIFFUSER 2017

MH ÖHP

Magyarország/
NATO és EU tagállamok

I-II. n. é.

1000

35.

CROSS LANDING 2017

román-magyar légi kutató-mentő gyakorlat

MH ÖHP

Románia,

Magyarország

III-IV. n. é.

70

36.

BLUE HORIZONT

MH

ÖHP

Magyarország/

NATO tagállamok

IV. n. é.

120

37.

Ejtőernyős nemzetközi kiképzések

MH ÖHP

NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

100

38.

LORD MOUNTAIN 2017 szlovén-magyar helikopter kiképzés

MH

ÖHP

Szlovénia,

Magyarország

I-IV. n. é.

50

39.

Helikopter hajózó állomány szimulátoros felkészítése 2017

MH

ÖHP

Szlovákia/
NATO EU tagállamok

I-IV. n. é.

50

40.

EDA

FIRE BLADE 2017 helikopteres program

MH

ÖHP

Magyarország

I-II. n. é.

1250

41.

Personnel Recovery kiképzések 2017

MH ÖHP

NATO és EU

tagállamok

I-IV. n. é.

50

42.

ADRIATIC STRIKE 2017 gyakorlat

MH ÖHP

Szlovénia

II. n. é.

50

43.

Magyar-amerikai közös kiképzések

MH ÖHP

Magyarország/

NATO tagállamok

I-IV n. é.

2000

44.

TLP gyakorlat

MH ÖHP

Spanyolország

II. n. é.

100

45.

TOBRUQ ARROW 2017

MH ÖHP

Csehország

I-III. n. é.

200

46.

Gripen display pilot kiképzés

MH ÖHP

Svédország

I-IV. n. é.

10

47.

SAFETY TRANSPORT

MH ÖHP

Magyarország

II-III.. n. é.

80

48.

VÁRPALOTA CHALLENGE Nemzetközi térítéses gyakorlatok

MH ÖHP

Magyarország

I-IV. n. é.

50

49.

BLACK SWAN 2017 Nemzetközi Különleges Műveleti Gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország/
NATO EU tagállamok

III-IV. n. é.

3000

50.

Horvát-magyar búvár különleges műveleti kiképzés

MH ÖHP

Horvátország, Magyarország

III-IV. n. é.

100

51.

JCET magyar-amerikai közös KM felkészítés I-III 2017

MH ÖHP

Magyarország/
NATO és EU tagállamok

I-IV. n. é.

50

52.

Francia-magyar közös különleges műveleti kiképzés

MH
ÖHP

Franciaország, Magyarország

I-IV. n. é.

70

53.

SAFETY FUEL

MH LK

Németország

III-IV. n. é.

60

54.

Combined Joint European Exercise (CJEX)

NKE HHK

Olaszország

II. n. é.

5

55.

COALITION 2017

NKE HHK

Franciaország

II-III. n. é.

5

56.

COMMIT

NKE HHK

Franciaország

II-III. n. é.

10

57.

COMMON TRAIL

NKE HHK

Németország

IV. n. é.

10

58.

FOURLOG 2017

NKE HHK

Ausztria, Magyarország, Cseh Köztársaság

I. n. é.

60

59.

MAGLITE 2017

NKE HHK

Egyesült Királyság

II. n. é.

50

60.

TRAINING BRIDGE

MH HFKP

balti államok

III. n. é.

250

61.

PLATINUM WOLF

HFKP

Szerbia

II–III. n. é.

50

62.

CARPATHIAN HAWK 2017 harcászati repülőgép gyakorlat

MH ÖHP

Magyarország

III–IV. n.é.

150

63.

Közép-Európai Védelmi Együttműködési (CEDC) határvédelmi gyakorlat

MH ÖHP

Ausztria

III–IV. n.é.

150

3. Magyarország területén és légterén történő áthaladások és átrepülések

Fsz.

A tevékenység megnevezése

A feladat tervezett időpontja

Engedélyezett létszám

1.

KFOR (NATO) Koszovó békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

2.

EUFOR ALTHEA misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

3.

NATO RSM misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

4.

Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépés keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

5.

UNFICYP misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

6.

EUTM Mali misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

7.

EUTM Somalia misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

8.

MINURSO Nyugat-Szahara misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

9.

MINUSCA Közép-afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

10.

EUNAVFOR MED misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

11.

ENSZ UNIFIL békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

12.

MFO békefenntartó misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

13.

EUFOR RCA Közép-afrikai Köztársaság misszió keretében történő áthaladások

I–II. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

14.

EUMM Grúzia misszió keretében történő áthaladások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
200 fő

15.

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel kapcsolatos katonai szállítás jellegű csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

16.

A Pápán települő Stratégiai Légiszállítási Képességgel kapcsolatos, a magyar felségjelű légijárművekhez kötődő kiképzési jellegű csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
500 fő

17.

Szövetséges felderítő légijárművek áthaladása a magyar légtérben

I–IV. n. é.

18.

Joint Combined Exchange Training szövetségesi gyakorlatok Románia/Bulgária/Görögország

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb
1000 fő

19.

DCM-E csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 250

20.

NFIU HUN csapatmozgások

I–IV. n. é.

egyidejűleg legfeljebb 50

1

A rendeletet az 1964/2017. (XII. 19.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) pontja alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet az 1450/2017. (VII. 10.) Korm. határozat 1. pontja, az 1496/2017. (VIII. 8.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére