1869/2016. (XII. 28.) Korm. határozat
1869/2016. (XII. 28.) Korm. határozat
az Olimpiai Ötpróba Program megvalósításáról
A Kormány
1. egyetért a nagy lakossági csoportok által elérhető szabadidősport események elérésének biztosításával, népszerűsítésével, ennek megfelelően támogatja, hogy az Olimpiai Ötpróba Program országosan ismert rendezvénysorozat legyen, országszerte minél több helyszínen elérhető közelségbe hozza a testmozgás örömét, hogy az Olimpiai Ötpróba Program segítségével a Budapest 2024 olimpiai pályázatot és az olimpiai játékokat is népszerűsítse;
2. felhívja a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztost, hogy az emberi erőforrások miniszterével, valamint a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködve tegye meg a szükséges intézkedéseket az Olimpiai Ötpróba Programnak a tokiói olimpiáig tartó megvalósítása érdekében;
Felelős: a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos
emberi erőforrások minisztere
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal
3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Olimpiai Ötpróba Program megvalósításával összefüggő feladatok finanszírozása érdekében az emberi erőforrások miniszterével együttműködve Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok, 23. Sporttevékenység támogatása, 23. Szabadidősport támogatása jogcím javára a 2017. évre 285,0 millió forint többletforrás biztosításáról gondoskodjon;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a felmerülés ütemében
4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Olimpiai Ötpróba Program megvalósításával összefüggő feladatok finanszírozása érdekében az emberi erőforrások miniszterével együttműködve a Magyarország 2018. évi, 2019. évi és 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényekre úgy tegyen javaslatot, hogy
a) a 2018. évre 295,0 millió forint
b) a 2019. évre 295,0 millió forint
c) a 2020. évre 540,0 millió forint
többletforrás biztosításáról gondoskodjon;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a központi költségvetés tervezése során
5. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. bevonásával gondoskodjon az Olimpiai Ötpróba Program kommunikációs feladatainak ellátásáról és az ehhez szükséges forrás biztosításáról legfeljebb a tárgyévi költségvetési törvényben ilyen célra rendelkezésre álló forrás mértékéig;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: folyamatos
6. felhívja a belügyminisztert, hogy vizsgálja meg az Olimpiai Ötpróba Programban szereplő utak lezárásával megszervezett eseményeknél a rendőri biztosítás költségei alóli mentesítés lehetőségét, és tegyen javaslatot a szükséges jogszabály-módosításokra;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: folyamatos
7. felkéri a helyi önkormányzatokat, hogy az Olimpiai Ötpróba Program eseményeit népszerűsítsék és támogassák, figyelemmel a közterület használatával járó költségek alóli mentesítés lehetőségére is.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
