• Tartalom

1878/2016. (XII. 28.) Korm. határozat

1878/2016. (XII. 28.) Korm. határozat

a Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat módosításáról1

2016.12.28.
A Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat 2. pontjában az „és fejlesztését” szövegrész helyébe a „ , valamint a városban működő termelőüzemek további fejlődéséhez szükséges, a meglévő iparterületeket érintő komplex infrastrukturális fejlesztéseket” szöveg, az „azonnal” szövegrész helyébe a „2017. március 31.” szöveg lép.
1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. december 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére