• Tartalom

188/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

188/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet

a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról1

2016.07.17.

A Kormány az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdés j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, kormányzati célú hálózatot az alábbi felhasználók vehetnek igénybe, és kormányzati célú hálózathoz az alábbi felhasználók csatlakozhatnak:)

j) az EDR vonatkozásában kizárólag a 3. mellékletben meghatározott és a 17. § (7) bekezdése alapján csatlakozásra feljogosított felhasználók.”

2. § A Rendelet 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A miniszter felelős – a 4/A. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével – a közszolgáltatási szerződés teljesítéséhez szükséges költségvetési források tervezéséért és biztosításáért. A tervezés során biztosítani kell, hogy az állam által támogatott forrásokból megvalósuló fejlesztés esetében a közszolgáltatási szerződés a fejlesztésre, valamint annak üzemeltetési költség növekményére is fedezetet biztosítson.”

3. § (1) A Rendelet 11. § 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ezen alcím alkalmazásában:)

„10. általános EDR használati szabályzat: az EDR-eszközök használatbavételének, valamint a VPN-ek üzemeltetésének és használatának általános szabályait, valamint a minimum használati követelményeket meghatározó, a kormányzati célú hírközlési szolgáltató által kiadott – az EDR rendszert használókra kötelező – szabályzat;”

(2) A Rendelet 11. §-a a következő 11. ponttal egészül ki:

(Ezen alcím alkalmazásában:)

„11. EDR üzemeltetési szabályzat: a kormányzati célú hírközlési szolgáltató által létrehozott VPN Központi Menedzser Szervezet által kiadott, e szervezet működtetését meghatározó szabályzat, amely rendelkezik e szervezet üzemeltetése mellett a VPN gazda szervezetek részére a VPN-ek, valamint a VPN-nek közötti működtetés és jogosultság-kiosztás alapvető szabályairól.”

4. § A Rendelet 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

12. § (1) Az EDR használatára a 3. mellékletben meghatározott felhasználók, valamint a 17. § (7) bekezdése szerinti engedélyezési eljárással csatlakozó felhasználók jogosultak.
(2) A 3. mellékletben meghatározott felhasználók – a 3. melléklet II. táblázat 2. pont 2.1. alpontjába tartozók kivételével – kötelesek a digitális rádióhálózat útján kielégíthető készenléti, illetve katasztrófavédelmi, katasztrófa-elhárítási célú elektronikus hírközlési igényeiket EDR szolgáltatásként a kormányzati célú hírközlési szolgáltatótól igénybe venni.
(3) A 3. melléklet meghatározza az adott felhasználónál az EDR használatára jogosult szervezeti egységeket, közreműködőket. Ha a 3. melléklet ezt a felhasználónál nem nevesíti, a felhasználó saját maga dönt arról, hogy milyen, a feladata ellátásában vele közreműködő végfelhasználóknak biztosítja az EDR használatát.
(4) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató jogosult az EDR csatlakozás feltételeinek a teljesülését ellenőrizni és ellenőrzése esetén a felhasználó köteles a kormányzati célú hírközlési szolgáltató számára az ellenőrzéshez szükséges adatokat – a minősített és a személyes adatra vonatkozó feltételek betartásával – megadni.
(5) A felhasználók az EDR útján elérhető szolgáltatásokat saját alrendszereik önálló irányítása mellett elkülönülten vagy szükség esetén együttműködve, a VPN Központi Menedzser Szervezet közreműködésével veszik igénybe.
(6) Ha a 3. melléklet II. táblázat 1. pontja szerinti felhasználó – a (2) bekezdésben meghatározott hírközlési igényeken túl – a nukleárisbaleset-elhárítási célú elektronikus hírközlési igényeket EDR szolgáltatásként a kormányzati célú hírközlési szolgáltatótól veszi igénybe, akkor a szolgáltatásnak a külön jogszabályban meghatározott nukleáris biztonsági követelményeket is teljesítenie kell.”

5. § (1) A Rendelet 14. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A kormányzati célú hírközlési szolgáltató)

a) többszintű hierarchia szerint az EDR egységes infrastruktúráján biztosítja a VPN-ekhez való hozzáférést, ellátja a VPN erőforrás-gazdálkodási feladatokat, megvizsgálja és – a VPN gazda szervezetekkel, illetve felhasználókkal kötött megállapodásban rögzített minimum szolgáltatási szintek biztosítása mellett – elbírálja a felhasználók VPN-jeinek erőforrásigényeit és meghozza az ezzel kapcsolatos döntéseket;”

(2) A Rendelet 14. § f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A kormányzati célú hírközlési szolgáltató)

f) felhasználói szerződést köt a VPN gazda szervezetekkel, indokolt esetben VPN gazdai keret megállapodás alapján a VPN gazda alárendeltségébe tartozó felhasználókkal, valamint a 3. melléklet II. táblázat szerinti EDR felhasználókkal;”

(3) A Rendelet 14. §-a a következő g) ponttal egészül ki:

(A kormányzati célú hírközlési szolgáltató)

g) az erőforrás gazdálkodás keretében kizárólagos jogkörrel ellátja és felel a licenc-gazdálkodással kapcsolatos feladatok megvalósulásáért.”

6. § A Rendelet 15. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Az általános EDR használati szabályzat tervezetét és az ez alapján elkészített EDR üzemeltetési szabályzat tervezetét a miniszter hagyja jóvá.
(2) A jóváhagyott általános EDR használati szabályzatban foglaltak alapján a VPN gazda szervezet belső rendelkezésben, utasításban vagy más szabályzatban rögzíti az adott VPN-re vonatkozóan az EDR-eszközök használatbavételének, a VPN üzemeltetésének és használatának szabályait, a VPN felhasználóival kapcsolatos erőforrások (eszközszám, licencek, rendszerkapacitás) elosztását, a VPN biztonsági szabályozását, valamint az adatkezeléssel kapcsolatos általános feladatokat (a továbbiakban: általános VPN használati szabályzat). A VPN gazda szervezet – a kormányzati célú hírközlési szolgáltató kivételével – a VPN használati szabályzat tervezetét a kormányzati célú hírközlési szolgáltatónak jóváhagyás céljából benyújtja. Ha a benyújtott tervezet az általános EDR használati szabályzat követelményeinek megfelel, a kormányzati célú hírközlési szolgáltató az általános VPN használati szabályzatot 30 napon belül jóváhagyja, ellenkező esetben a jóváhagyást elutasítja, és erről megfelelő indokolással tájékoztatja a benyújtót. A kormányzati célú hírközlési szolgáltató által készített általános VPN használati szabályzatokat a miniszter hagyja jóvá. A jóváhagyott általános VPN használati szabályzat egy példányát a kormányzati célú hírközlési szolgáltató részére is meg kell küldeni.”

7. § A Rendelet 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § (1) A csatlakozott felhasználók által beléptetni kívánt rádióterminálok, végponti berendezések, végkészülékek tekintetében a kormányzati célú hírközlési szolgáltató az alkalmazni kívánt készüléktípust és működtető szoftverét biztonsági szempontból bevizsgálja. A bevizsgálás eredményeként egyes készüléktípusok és szoftver verziók együttes használatát a kormányzati célú hírközlési szolgáltató korlátozhatja.
(2) A csatlakozott felhasználók számára a kormányzati célú hírközlési szolgáltató csak olyan készülékek használatát teheti lehetővé, amely a hálózat egészére nem jelent biztonsági sebezhetőséget, fenyegetettséget és a kormányzati célú hírközlési szolgáltatón keresztül kerül beszerzésre.
(3) A csatlakozott felhasználók által beléptetni kívánt rádióterminálok, végponti berendezések, végkészülékek használatához szükséges licenc beszerzése kizárólag a kormányzati célú hírközlési szolgáltatón keresztül történhet.
(4) Az EDR használata – különleges jogrend vagy katasztrófaveszély idején történő használatot kivéve – a végfelhasználók és diszpécserek tekintetében vizsgához kötött, amelynek követelményrendszerét – a felhasználói igények figyelembevételével – a kormányzati célú hírközlési szolgáltató állapítja meg.
(5) A vizsga lebonyolításáért és dokumentálásáért
a) a végfelhasználók tekintetében a VPN gazda szervezet,
b) a diszpécserek tekintetében a kormányzati célú hírközlési szolgáltató és a VPN gazdaszervezet felelős.
(6) A diszpécserek tekintetében a vizsgabizottság tagjait a kormányzati célú hírközlési szolgáltató nevezi ki.
(7) Az oktatási és vizsgaköltségek a felhasználót terhelik.
(8) A felhasználóval munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem álló, az EDR-szolgáltatást eseti jelleggel, 60 napot meg nem haladóan igénybe vevő végfelhasználók esetén a 3. mellékletben szereplő felhasználók eltekinthetnek a vizsgatételi kötelezettségtől, azzal, hogy a felhasználó köteles meggyőződni arról, hogy a végfelhasználó képes a rendszer szakszerű és biztonságos használatára.”

8. § A Rendelet 17. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 3. melléklet II. táblázat 2. pont 2.1. alpontjában szereplő, valamint a (7) bekezdés alapján csatlakozók a 15. §-ban foglaltaktól eltérően a (3)–(8) bekezdésben meghatározott feltételek szerint csatlakoznak az EDR hálózathoz.”

9. § A Rendelet 18. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató térítés ellenében biztosítja a más jogszabályban előírt, EDR-rel kapcsolatos kötelezettség teljesítéséhez szükséges szolgáltatásokat.”

10. § A Rendelet 19. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató az önálló VPN-nel rendelkező szervezetek számára – igény esetén – ellátja a virtuális magánhálózat rendszergazdai feladatait.
(5) A VPN gazda szervezet kérésére a kormányzati célú hírközlési szolgáltató köteles a VPN-hez csatlakozott végberendezések adataira épülő járműkövetési rendszerének használatát a VPN gazda szervezet számára térítésmentesen biztosítani. A VPN gazda szervezet eltérő igénye esetén, a kormányzati célú hírközlési szolgáltató köteles a VPN gazda szervezettel megállapodni az adatátadás kívánt módjáról és a térítés mértékéről.”

11. § A Rendelet 20/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

20/A. § (1) Az EDR-rel kapcsolatos stratégiai kérdések kormányzati célú hírközlési szolgáltató, VPN gazda szervezetek és a hálózat felügyeletét ellátó minisztérium közötti koordinálását a miniszter tanácsadó szervezeteként működő EDR Felsővezetői Fórum (a továbbiakban: Fórum) látja el, vezetőjét a miniszter jelöli ki, ügyrendjét a miniszter hagyja jóvá.
(2) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató, a VPN gazda szervezetek, a felhasználók és a felhasználók felügyeletét ellátó miniszterek által kijelölt képviselők EDR Szakértői Fórumot (a továbbiakban: Szakértői Fórum) tartanak. A Szakértői Fórum a Fórum által hozott döntések megvalósulását támogatja, valamint az EDR-rel összefüggő operatív kérdések koordinációját végzi. A Szakértői Fórum vezetőjét a kormányzati célú hírközlési szolgáltató vezetője bízza meg. A Szakértői Fórum ügyrendjét a kormányzati célú hírközlési szolgáltató vezetője határozza meg.”

12. § A Rendelet 33. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) E rendeletnek a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 188/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R3.) 7. §-ával megállapított 16. § (2) bekezdését az R3. hatálybalépését követően megkezdett beszerzésekre kell alkalmazni.”
34. § (1) A 3. melléklet II. táblázat 1. pontjában meghatározott felhasználó 2016. december 31-ig köteles az EDR-hez csatlakozni a katasztrófa elhárításban közreműködő szervezetekkel történő együttműködés biztosítása érdekében.
(2) A 3. melléklet II. táblázat 2. pont 2.2. alpontjában meghatározott felhasználók 2016. december 31-ig kötelesek a kormányzati célú hírközlési szolgáltatóhoz benyújtani az EDR-hez történő csatlakozásra vonatkozó kérelmüket és 2017. december 31-ig kötelesek megfelelni a katasztrófa elhárításban közreműködő szervezetekkel történő együttműködés EDR oldali feltételeinek.
(3) Az R3. hatálybalépését követően létfontosságú rendszerelemmé kijelölt eszköz, létesítmény vagy rendszer rendszerelemének tulajdonosa, engedélyese, rendelkezésre jogosultja, vagy ilyen rendszerelem napi működéséért felelős jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli szervezet, valamint a felső küszöb értékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek a kijelölésre vonatkozó hatósági határozat, illetve a működési engedély jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül kötelesek a kormányzati célú hírközlési szolgáltatóhoz benyújtani az EDR-hez történő csatlakozásra vonatkozó kérelmüket.
(4) A kormányzati célú hírközlési szolgáltató a (2) és (3) bekezdésben foglalt kérelmekről 15 napon belül tájékoztatja a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét.
35. § E kormányrendelet 16. §-ának a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi EU irányelv szerinti előzetes bejelentése megtörtént.”

14. § A Rendelet 3. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

15. § A Rendelet

a) 14. § b) pontjában az „a Központi VPN Menedzser Szervezet üzemeltetési szabályzata” szövegrész helyébe az „az EDR üzemeltetési szabályzat” szöveg,

b) 15. § (3) bekezdésében az „a VPN Központi Menedzser Szervezet EDR üzemeltetési szabályzatában” szövegrész helyébe az „az EDR üzemeltetési szabályzatban” szöveg,

c) 18. § (1) bekezdésében az „A 3. melléklet II. pontjában felsorolt felhasználók szolgáltatási igényét, valamint a 3. melléklet I. pontjában felsorolt” szövegrész helyébe az „A 3. melléklet II. táblázata szerinti felhasználók szolgáltatási igényét, valamint a 3. melléklet I. táblázata szerinti” szöveg

lép.

16. § Ez a rendelet a terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi LXIX. törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

17. § E kormányrendelet tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi EU irányelv szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet a 188/2016. (VII. 13.) Korm. rendelethez

EDR VPN gazda szervezetek és EDR felhasználók
I. Központi finanszírozásúak

VPN gazda szervezet

Általános VPN használati szabályzat készítésére kötelezett

Felhasználó

Különös VPN használati szabályzat készítésére kötelezett

1. A rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium
/Rendészeti VPN/

X

1.1. Általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (Országos Rendőr-főkapitányság)

X

1.2. Belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv (Nemzeti Védelmi Szolgálat)

X

1.3. Büntetés-végrehajtási szervezet (Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága)

X

1.4. Terrorizmust elhárító szerv (Terrorelhárítási Központ)

X

1.5. A rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztériumban a rendőrség, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a büntetés-végrehajtási szervezet irányításával összefüggő feladat ellátásában közreműködő minisztériumi szervezeti egység, valamint a terrorelhárítási helyzetben, veszélyhelyzetben és katasztrófaveszély idején az irányításukban közreműködő más minisztériumi szervezeti egységek.

X

1.6. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter által vezetett minisztériumban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításával összefüggő feladat ellátásában közreműködő minisztériumi szervezeti egységek.

X

1.7. A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium.

X

1.8. Országgyűlési Őrség

X

1.9. Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ

X

1.10. Rendészeti szakközépiskolák

X

1.11. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

X

1.12. Köztársasági Elnöki Hivatal

X

2. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság /OKF VPN/

X

2.1. Hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve

 

2.2. Hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervei

 

2.3. Hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szervei (katasztrófavédelmi kirendeltségek, hivatásos tűzoltóságok)

 

2.4. Önkormányzati, létesítményi tűzoltóságok, önkéntes tűzoltó egyesületek

X

3. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat /NBSZ VPN/

X

3.1. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

 

4. Alkotmányvédelmi Hivatal /AH VPN/

X

4.1. Alkotmányvédelmi Hivatal

 

5. Információs Hivatal
/IH VPN/

X

5.1. Információs Hivatal

 

6. Magyar Honvédség
/MH VPN/

X

6.1. Magyar Honvédség katonai szervezetei

 

6.2. A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium.

X

6.3. A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatala

X

6.4. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdésében meghatározott szerveknél a honvédelemmel foglalkozó szervezeti egységek.

X

6.5. NAMPO (NATO Támogatási Ügynökség, Légiszállítást Kezelő Programiroda)

X

7. Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat /KNBSZ VPN/

X

7.1. Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

 

8. Országos Mentőszolgálat /OMSZ VPN/

X

8.1. Országos Mentőszolgálat

 

8.2. Az Országos Mentőszolgálat által irányított (központi) orvosi ügyeletek – a feladathoz kapcsolódóan – és az Országos Mentőszolgálat által irányított, a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet alapján a közfinanszírozással rendelkező betegszállítást végző egészségügyi szolgáltatók.

X

8.3. Az Országos Mentőszolgálatot irányító miniszter e feladatot ellátó minisztériumi munkaszervezeti egységei, veszélyhelyzetben és katasztrófaveszély esetén az irányításban közreműködő más minisztériumi szervezeti egységek.

X

8.4. Készenléti feladatokat ellátó hazai vagy nemzetközi segítségnyújtásban bevethető mentőszervezetek.

X

8.5. Az Országos Mentőszolgálattal a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 10. § (4) bekezdése alapján mentési feladat elvégzésében közreműködő egészségügyi szolgáltató.

X

8.6. Országos Epidemiológiai Központ, Országos Környezetegészségügyi Központ, Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet, Országos ’Frédéric Joliot-Curie’ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet, Országos Kémiai Biztonsági Intézet

X

9. Országos Vízügyi Főigazgatóság /Vízügyi VPN/

X

9.1. Országos Vízügyi Főigazgatóság

 

9.2. Vízügyi igazgatóságok, valamint a nemzeti park igazgatóságok

X

9.3. A nemzeti park igazgatóságokat irányító miniszter e feladatot ellátó minisztériumi munkaszervezeti egységei.

X

9.4. Az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, a vízügyi igazgatóságokat irányító miniszter e feladatot ellátó minisztériumi munkaszervezeti egységei, veszélyhelyzetben és katasztrófaveszély esetén az irányításban közreműködő más minisztériumi szervezeti egységek.

X

10. Nemzeti Adó- és Vámhivatal /NAV VPN/

X

10.1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

10.2. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal irányítását ellátó miniszter e feladatot ellátó minisztériumi munkaszervezeti egységei, veszélyhelyzetben és katasztrófaveszély esetén az irányításban közreműködő más minisztériumi szervezeti.

X

11. Nemzeti Közlekedési Hatóság /NKH VPN/

X

11.1. Nemzeti Közlekedési Hatóság

11.2. Nemzeti Közlekedési Hatóság Központ, Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, Légügyi Hivatal

X

11.3. A fővárosi és megyei kormányhivatalban működő közlekedési igazgatási szervezeti egységek.

X

12. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
/NMHH VPN/

X

12.1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

X

13. EDR – kormányzati célú hírközlési szolgáltató
/Pro-M VPN/

X

13.1. EDR, mint készenléti kommunikációs rendszer kormányzati célú hírközlési szolgáltatója, valamint a kormányzati célú hírközlési szolgáltatóval együttműködő az EDR szolgáltatás üzemeltetésében szerződés alapján résztvevő szervezetek.

 

13.2. A miniszternek az EDR irányítását ellátó minisztériumi szervezeti egysége.

X

14. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
/NÉBIH VPN/

X

14. 1. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

X

15. Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ /TIBEK VPN/

X

15. 1. Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ

 

II. Egyedi finanszírozásúak

VPN gazda szervezet

Általános VPN használati szabályzat

Felhasználó

Különös VPN használati szabályzat

1. MVM Paksi Atomerőmű Zrt. /MVM PA Zrt.-VPN/

X

1.1. MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

 

2. EDR – kormányzati célú hírközlési szolgáltató /Pro-M FKB VPN/

X

2.1. A 17. § (7) bekezdése szerint a miniszter jóváhagyásával az EDR-hálózathoz külön megállapodás alapján csatlakozó szervezet, így különösen a közszolgáltatást végző szervezetek.

X

2.2. Létfontosságú rendszerelemmé kijelölt eszköz, létesítmény vagy rendszer rendszerelemének tulajdonosa, engedélyese, rendelkezésre jogosultja, vagy ilyen rendszerelem napi működéséért felelős jogi személy, vagy jogi személyiség nélküli szervezet, valamint felső küszöb értékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek.

X

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát veszettte 2016. július 18. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére