PÜ BH 2016/206
PÜ BH 2016/206
2016.08.01.
I. A 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. §-ából, illetve 23. §-ból következően, ha a családjogi pert a Ptk. hatálybalépését megelőzően kezdeményezik a bíróságon, az eljárás során a Csjt., illetve a régi Ptk. rendelkezései az irányadóak.
II. Az ingatlan-többlethasználati díj megítélésénél irányadó szempontok [2013. évi CLXXVII. tv. (Ptké.) 1. §, 23. §, 27. §; 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31/B. § (2) bek.; 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 140-141. §, 205. § (1) bek.)].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek házastársak voltak, házasságukat a perbeli elsőfokú bíróság, 2014. március 14-én jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta. Az eljárás során a felek a bíróság végzésével jóváhagyott részegyezséget kötöttek a házasságukból született két kiskorú gyermek elhelyezése, a gyermektartásdíj mértéke, a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartás, valamint a házastársi közös vagyon (ingóságok) részbeni megosztása körében.
[2] A házastársak az életközösségük alatt a felperes különvagyonát képező telken építkeztek és a felépített – P. város, B. u. 31/A. szám alatti – családi ház volt az utolsó közös lakásuk.
[3] A perbeli ingatlan beépített tetőterű, összkomfortos családi ház. A lakóépületen belül – költségráfordítással – a tetőtérben és a földszinten két önálló lakás alakítható ki.
[4] A peres felek házassági életközössége már 2012. április 1-jén véglegesen és mindenre kiterjedően megszűnt, az alperes elköltözködött, élettársi kapcsolatot létesített. A kisebbik gyermeket november óta háztartásában neveli, a másik – időközben nagykorúvá vált – gyermek a felperessel közös házban él. Az alperes az elköltözéskor a személyes ingóságainak csak egy részét vitte el, az egyezség megkötését követően a tulajdonába került ingóságokat az ingatlanban tárolta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság az utolsó közös lakóhelyet képező ingatlan kizárólagos használatára őt jogosítsa fel. Keresete ténybeli megalapozásául előadta, hogy az alperes az ingatlanból önként, a visszatérés szándéka nélkül elköltözött, élettársi kapcsolatot létesített és a visszaköltözésének igénye nem merült fel.
[6] Az alperes a felperes kizárólagos használat iránti kérelmének teljesítését ellenezte, álláspontja szerint az ingatlan osztott használata – csekély költségráfordítással – megoldható, mert a tetőteret műszakilag el lehet különíteni az alsó szinttől, ezáltal külön lakásként használható. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő és kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest 2012. április 1. napjától havi 50 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Viszontkeresetét arra alapította, hogy elköltözése óta a felperes használja egyedül az ingatlant.
[7] A felperes előadása szerint az osztott használat nem kivitelezhető, a teljes elkülönülést ugyanis a műszaki leválasztás nem biztosítja. A viszontkereset elutasítását kérte, mivel az alperes elköltözése óta az ingóságait változatlanul az ingatlanban (és a garázsban) tárolta, ezáltal az ingatlant folyamatosan használta.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével a P. város, B. u. 31/A. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy az ingatlanból az ott található és a házastársi közös vagyon részbeni megosztása folytán az ő tulajdonába került ingóságokat 30 napon belül szállítsa el. Kötelezte a felperest, hogy az ingóságok elszállításától kezdődően minden hónap 15. napjáig havi 22 250 forint használati díjat fizessen meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
[9] Az elsőfokú bíróság a használati rendezésre vonatkozó jogvitát az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31/B. §-ában foglaltak, a többlethasználati díj körében az 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) 140. §-a és 141. §-a alapján bírálta el.
[10] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a P. város, B. u. 31/A. szám alatti ingatlan osztott használatát rendelte el. A felperest feljogosította a földszinti szélfogó, a lakótér, a lakószoba, valamint fürdőszoba, az alperest a tetőtéri szint kizárólagos használatára az egyéb helyiségek közös használata mellett azzal, hogy az alperes a kizárólagos használatául szolgáló lakrészt a földszinti tárolón, kamrán, konyhán és közlekedőn keresztül közelítheti meg. Ennek megfelelően mellőzte az alperesnek az ingóságok elszállítására kötelezését, a felperest terhelő használatidíj-fizetési kötelezettség időtartamát pedig 2013. május 1-jétől a másodfokú ítélet napjáig (2015. március 12.) határozta meg. A felperest terhelő lejárt használati díj összegét 502 500 forintban állapította meg és kötelezte, hogy 30 napon belül fizesse meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[11] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben alaposnak ítélte. Álláspontja szerint a perbeli jogviszonyra a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ának rendelkezése alapján a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésekor (2014. március 15. napján) fennálló családjogi jogviszonyokra, így a házastársi lakáshasználat szabályozására is a Ptk. családjogi könyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptké. ugyanis nem tartalmaz olyan – a rokontartás iránti igényekre irányadó 40. §-hoz hasonló – rendelkezéseket, amelyek alapján a Ptk. szabályai csak a hatálybalépést követően érvényesített lakáshasználat iránti igényekre lennének irányadóak. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen járt el, amikor a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezését a Csjt. rendelkezéseire alapította. A másodfokú bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy a két jogszabályi rendelkezés lényegében azonos tartalmú, ezért az elsőfokú bíróság téves anyagi jogi jogszabály-alkalmazása a jogvita elbírálását érdemben nem befolyásolta.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[12] A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét végzésével hivatalból elutasította.
[13] A felperes felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változtassa meg: az alperesnek az ingatlan megosztott használatára és a többlethasználati díj megfizetésére vonatkozó viszontkeresetét utasítsa el és kötelezze őt a részegyezségben foglalt ingóságainak 15 napon belüli elszállítására. A felperes a jogerős ítélet anyagi jogi jogszabálysértő voltát elsődlegesen arra alapította, hogy a másodfokú bíróság a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 27. §-ába ütközően a jogvita elbírálására a Ptk. rendelkezéseit alkalmazta. Amennyiben a Kúria – a Ptké. 27. §-ának megfelelően – a Csjt. szabályait alkalmazza, úgy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 31/B. § (2) bekezdését, a 31/B. § (4) bekezdését, valamint a régi Ptk. 165. § (1) bekezdését.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet felperes által támadott rendelkezéseinek hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria ítélete és annak jogi indokolása
[15] A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
[16] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek megfelelően a felülvizsgálati kérelem tárgyát a felperes és az alperes utolsó közös lakásának használati rendezése, illetve az alperes által igényelt többlethasználati díj jogalapja képezte.
[17] Helytállóan hivatkozik a felperes arra, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a jogvita elbírálására a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ára hivatkozással a 2013. évi V. törvény (Ptk.) házastársi lakáshasználatra vonatkozó szabályait. A Ptké. 1. §-a értelmében ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit a) a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, b) megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. Kivételt a 23. § alapvetően csak a Ptk. hatálybalépésekor fennálló családjogi jogviszonyokat illetően tesz, melyekre már a Ptk. rendelkezései irányadók. Ez azt jelenti, hogy pl. ha a bíróság a Ptk. hatálybalépése előtt, a Csjt. alapján döntött a gyermek elhelyezéséről és a kapcsolattartásról, mint tartós jogviszonyról, a szülőt külön intézkedés nélkül megilleti a Ptk. 4:180. § (2) bekezdése szerinti külföldön történő kapcsolattartás joga. A családjogi jognyilatkozatra (pl. perindításra) azonban csak akkor vonatkoznak a Ptk. rendelkezései, ha arra a törvény hatálybalépését követően került sor. (Pl. a korábban az anyánál elhelyezett gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlására az apát jogosítja fel.) Ez irányadó jelen esetben is.
[18] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a házassági vagyoni jogi per fogalmát tágan kell értelmezni: idetartozik a közös vagy különvagyoni szerzésre alapított tulajdonjog megállapítása, a házastársi közös vagyon megosztása és a különvagyoni vagyontárgy kiadása mellett – többek között – a házastársi közös lakás használatára vonatkozó per, mert az utolsó közös lakás használatának rendezése iránti kérelem házassági vagyonjogi igénynek minősül. A Ptké. 27. §-a alapján is a Csjt. lakáshasználati szabályai az irányadóak, mivel a felek házassági életközössége – nem vitatottan – a Ptk. hatálybalépése előtt szűnt meg. Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor a keresetlevél beadásakor hatályos 1952. évi IV. törvény (Csjt.) szabályait tekintette irányadónak.
[19] A Kúria a fenti eljárási szabálysértést – a téves anyagi jog alkalmazását – azonban nem ítélte olyan súlyúnak, hogy az a per érdemi elbírálására kihatással lett volna. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezésére vonatkozóan a Csjt., illetőleg a Ptk. jogszabályai tartalmilag fedik egymást, a közös, illetve különvagyoni ingatlanok használati rendezésének főszabályai nem változtak, tehát a jogerős ítélet érdemben felülvizsgálható.
[20] A Kúria részben osztotta az érdemi döntést.
[21] Az utolsó közös lakás használatának rendezése tekintetében
[22] a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria egyetértett a jogerős ítélet rendelkezésével, annak indokolását ugyanakkor az alábbiak szerint módosítja.
[23] A perbeli esetben az ingatlan a házastársak közös tulajdonában áll, használata objektíve megosztható, mert alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma ezt lehetővé teszi.
[24] A jogvita elbírálásánál azonban az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a házastársak az életközösség megszűnése után, a 2012. december 7. napján megkötött, a periratok között szereplő szerződésben – többek között – megállapodtak az utolsó közös lakás osztott használatáról és annak egyenlő arányú költségviseléséről. A szerződésben a felek rendelkeztek arról a – jövőbeli – lehetőségről, ha az egyik fél az ingatlanból elköltözködik. Ekkor az általa használ helyiségeket lezárhatja. Az életközösség megszűnése után a lakáshasználat tárgyában kötött szerződésre nem a Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében előírt minősített alakiság az irányadó, hanem a Csjt. 27. § (3) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezés, ezért a felek megállapodása érvényesnek tekintendő. A szerződést a felek nem támadták, az érvényes szerződés jogkövetkezménye pedig az, hogy attól utóbb egyoldalúan egyik fél sem térhet el. A szerződéses rendezés esetén sincs akadálya annak, hogy a használat újrarendezésére sor kerüljön, ezt azonban – a PK. 279. számú állásfoglalás III. pontja alapján – a rendezést követően beállott körülményváltozás és ezzel összefüggésben valamelyik fél lényeges jogos érdekének sérelme alapozhatja meg. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítására azonban ebben az esetben is – összhangban a Csjt. 31/B. § (2) bekezdésével – törekedni kell.
[25] A perbeli esetben a felperes a szerződés használati rendezésétől egyoldalúan eltért, a megállapodás szerinti osztott használattal szemben kizárólagos használatra tartott igényt. A felperes a keresetét kizárólag az alperes elköltözésére alapította. Az érvényes szerződéssel szemben a Pp. 164. § (1) bekezdése főszabálya alapján az attól eltérő, (újra)rendezést kérő felet (a felperest) terhelte annak bizonyítási kötelezettsége, hogy a kiskorú gyermek lakáshasználati joga sérült, illetve a szerződés megkötését követően történt körülményváltozás azt megalapozza. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a felperes a szerződéstől eltérő rendezés megalapozottságát nem tudta bizonyítani. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának sérelme az osztott használattal szemben fel sem merült. Ebből következően helyesen rendelkezett a másodfokú bíróság az ingatlan megosztott használatáról, mivel a felperes a szerződéssel szemben nem bizonyított olyan körülményváltozást, többlettényállást – a szerződés 5. pontja szerint ugyanis az elköltözés nem minősül annak – amely a keresetét megalapozta.
[26] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy alapjában tévesen érvel a felperes a használati rendezésnél az elköltözés önkéntes jellegével és a visszatérés szándékának hiányával. A bírósági rendezés során a következetes bírói gyakorlat szerint, a közös tulajdonban lévő lakás esetén az eltávozott házastárs lakáshasználati jogának megszüntetésére önmagában amiatt, hogy a lakást életvitelszerűen nem használja, nem kerülhet sor (BH 1994.412., 1997.536.). Abban az esetben azonban, ha a tulajdonostárs házastárs az életviszonyai alakulása folytán a lakást nem kívánja használni és azt csak formai okokból tartja fenn, a bíróság kivételesen – a PK. 8. sz. állásfoglalásban kifejtett szempontok alapján – a másik házastársat feljogosíthatja a lakás kizárólagos használatára (Csjt. 31/D. §-a). A fentiekből következően a használati rendezésnél nem minősíthető perdöntőnek a távozó házastárs elköltözésének önkéntessége, illetve a visszatérés szándékának hiánya, mert önmagában – még bizonyítottság esetén – sem jelenti automatikusan az osztott használat megállapításának kizártságát (és a kizárólagos használatra való feljogosítást), az ilyen magatartás értékelésére a lakáshasználati jog ellenérték, illetve a többlethasználati díj jogalapja körében lehet hivatkozni. Az osztott használat mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha a házastárs a másik házastársat illetően olyan felróható magatartást bizonyít, amely az együttlakást – a kiskorú gyermek érdekére is figyelemmel – szubjektíve lehetetlenné teszi. A felperes pedig – a másodfokú bíróság helyes megállapítása szerint – felróható magatartást nem bizonyított. Az alperes következetesen az ingatlan osztott használati rendezését kérte, a visszatérés szándékának hiánya tehát egyértelműen kizárható, a perben pedig nem merült fel olyan körülmény, amely azt támasztaná alá, hogy az alperes a használati jogával csak formálisan kívánna élni.
[27] Tévesen érvel a felperes azzal, hogy a másodfokú bíróság a használati rendezésnél a lezárt gyermekelhelyezés kérdését „éleszti fel”. A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése szerint a rendezés elsődleges szempontja a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek jogának a biztosítása, a kiskorú gyermek lakáshasználati joga ugyanis annak a szülőnek a használati jogához kapcsolódik, akinél őt a bíróság elhelyezte. A perbeli esetben tény, hogy a házastársak egyik közös kiskorú gyermeke – a szülők közötti megállapodás alapján – az alperes elhelyezésébe került. Súlytalan a felperes hivatkozása arra vonatkozóan, hogy a szülők a lakhatás biztosításának tudatában kötötték meg a gyermekek elhelyezésére vonatkozó peres egyezséget, mert a szerződés szerint azt az utolsó közös lakásban kellett (volna) biztosítani.
[28] Ami pedig a konkrét használati rendezésre vonatkozó felperesi kifogást illeti, a Kúria rámutat arra, hogy a jogerős döntés a felek szerződéses megállapodásából indult ki. Kétségtelen, hogy az emeleti két szoba – a szerződésben rögzített egy lakószobával szemben – az alperes kizárólagos használatába került, viszont a kiskorú gyermek lakhatásáról is ő köteles gondoskodni. A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát védi, az időközben nagykorúvá vált nagyobbik gyermek ugyanis – a lakáshasználat szempontjából – szívességi lakáshasználónak minősül. A költségek viselését a felek a szerződésben rendezték, a felperes saját nyilatkozatával szemben utólagos hivatkozása a mérőórák leválasztására nem foghat helyt.
[29] Alapos viszont a felülvizsgálati kérelem a többlethasználati díj jogalapja körében.
[30] A szerződés 5. pontja szerint „ha valamelyik fél bent marad a lakásban, a másik fél többlethasználati díjat nem követelhet az értékesítésig”. Az érvényes szerződéstől egyoldalúan az alperes sem térhet el. A felek fenti pontban kinyilvánított szerződési akarata egyértelműen arra irányult, hogy bármelyik fél elköltözése esetén az ingatlanban maradóval szemben ezen a jogcímen az igényérvényesítést kizárják, az alperes tehát ilyen igénnyel – még annak esetleges jogszabályi megalapozottsága esetén – sem léphet fel. A perbeli adatok alapján az alperes a kizárólagos használatába került lakószobát – a szerződéssel feljogosítva – lezárta, ingóságai egy részét ott tárolta. Nincs jelentősége a többlethasználat szempontjából annak, hogy ingóságait elvihette-e vagy sem, ténylegesen használhatta-e az ingatlant, vagy sem, a többlethasználati díj iránti viszontkeresete a szerződéses nyilatkozataikkal szemben nem foghat helyt.
[31] Ebből következően tévesen járt el mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság, amikor az alperes igényét – részben – alaposnak ítélték, mert figyelmen kívül hagyták, hogy a felek ezen a jogcímen egymással szemben az igényérvényesítést kizárták.
[32] A jogerős ítélet az ügy érdemét érintő eljárásjogi jogszabályt nem sértett, helytállóan rendelkezett az ingatlan osztott használatáról, a Ptk. 205. § (1) bekezdésének megsértésével jogszabálysértően rendelkezett viszont a lejárt többlethasználati díj jogalapját illetően, mert a felek érvényes szerződését figyelmen kívül hagyta.
[33] A fentiek alapján a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet részben megváltoztatta, a lakáshasználat rendezése körében hatályában fenntartotta, a többlethasználati díj iránt előterjesztett alperesi viszontkeresetet elutasította.
(Kúria Pfv. II. 21.646/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás