• Tartalom

22/2016. (V. 11.) KKM közlemény

22/2016. (V. 11.) KKM közlemény

a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény kihirdetéséről szóló 2016. évi XXIV. törvény 2. és 3. §-ának hatálybalépéséről

2016.05.11.
A 2016. évi XXIV. törvénnyel a Magyar Közlöny 2016. április 19-i 55. számában kihirdetett, a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény 9. Cikkének 1. pontja az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről:
„Jelen Megállapodás – a fenti 7. Cikk 5. pontjára is figyelemmel – azon későbbi diplomáciai jegyzék kézhezvételétől számított 30. (harmincadik) napon lép hatályba, amelyben a Felek értesítették egymást arról, hogy a jelen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi előírásaiknak eleget tettek.”
A Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi eljárások befejezéséről szóló későbbi diplomáciai jegyzék kézhezvételének napja: 2016. május 2.
A Megállapodás hatálybalépésének napja: 2016. június 1.
A fentiekre tekintettel, összhangban a 2016. évi XXIV. törvény 4. § (3) bekezdésével, megállapítom, hogy a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény kihirdetéséről szóló 2. és 3. §-a 2016. június 1-jén, azaz kettőezer-tizenhat június elsején lép hatályba.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére