MÜ BH 2016/249
MÜ BH 2016/249
2016.09.01.
A készenlét teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkaképes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Egy munkafolyamat elvégzése után a munkavállalót automatikusan nem illeti meg pihenőidő [2012. évi I. tv. 104. §].
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1987. október 19-től állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában karbantartó munkakörben.
[2] A felperes részére az alperes 2014. július 31-én kelt okiratával készenlétet rendelt el, amely a felperes szabadságára hivatkozásával akként módosult, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől 2014. augusztus 11-e 7 óra 00 percig kellett a készenlétet teljesítenie.
[3] A felperes munkaideje 2014. augusztus 5-én nappalos munkaidőben, a 8 órás munkaidőre figyelemmel 15 óra 30 perckor lejárt. Ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét. A felperessel azonos időszakban látta el a készenlétet E.-ben B. N. I.. A mobilcsoport-vezető által készített lista szerint a diszpécsernek mezőkövesdi hiba esetén is őt kellett értesítenie.
[4] A felperes 2014. augusztus 5. napján 15 óra 33 perctől 15 óra 54 percig úton volt M. felé, ahonnan 15 óra 50 perckor távozott. Innen B.-re ment, ahol 16 óra 30 percig hibaelhárítást végzett. Ezután a b.-i munkavégzési helyszínről lakóhelyére, K.-ra utazott, ahová 16 óra 56 perckor érkezett.
[5] Ezt követően a szolgálatban lévő diszpécser, N. I. hibabejelentés miatt először B. N. I. hívta fel azzal, hogy M.-re ő vagy a felperes megy-e, mert vízbetörés történt, a helyszínen tűzoltók vannak, szivattyúzzák a vizet. B. N. I. jelezte a diszpécsernek, hogy nem nagyon ismeri M.-et, kérdezze meg a felperest, és ha nem megy, hívja vissza.
[6] A telefonbeszélgetést követően a szintén szolgálatban lévő S. F. J. diszpécser felhívta a felperest, aki arról tájékoztatta, hogy nem ő a készenlétes, továbbá hogy pihenőidőn van. Ezután megbeszélték a diszpécserrel, hogy hol és milyen helyiségben van a vízbetörés, a felperes pedig végül azt a választ adta, hogy küldjék B. N. I.-t a helyszínre, mivel ő pihenőidőn van. Ezen munkatárs meg is jelent a m.-i munkavégzési helyen.
[7] A felperes 2014. augusztus 12. és 22. között szabadságon volt. Az alperes 2014. szeptember 5-én kelt, és ugyanazon a napon a felperessel közölt felmondással 2014. december 4. napjával megszüntette a munkaviszonyt. Ennek indokolása szerint a felperes a munkavégzési kötelezettségének – a vonatkozó szabályozások, valamint a felettes vezető utasítása alapján – nem tett eleget. A lakáskészenlét alatt a rendkívüli munkavégzésre történő megjelenést megtagadta a munkatársának értesítésére, és úgy tájékoztatta, mintha a pihenőidejét töltené, és nem lenne készenlétben. A felperes korábban, 2012. december 7-én, valamint 2013. szeptember 9-én már írásbeli figyelmeztetésben is részesült a munkaviszonyból származó kötelezettségének több alkalommal történő megszegése miatt. A munkáltató a felmondást megelőzően kérte a szakszervezet hozzájárulását a tisztségviselője jogviszonyának megszüntetéséhez, amelyet megkapott.
[8] A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte. Hivatkozása szerint 2014. augusztus 5-én a munkaideje 15 óra 30 perckor lejárt, ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét, amely alatt B.-n már végzett egy hibaelhárítást. Ezután pihenőidő illette volna meg, így azt töltötte, amikor a diszpécsertől a jelzés érkezett. Hivatkozott továbbá arra, hogy megítélése szerint a készenlét nem volt szabályszerűen elrendelve, továbbá sérelmezte, hogy az a terület, ahova a diszpécser rendelte, nem hozzá tartozott. Évek óta szakszervezeti tisztségviselő volt, így őt az alperes „nemkívánatos” személynek tekintette, emiatt is akarta a munkahelyről eltávolítani.
[9] Az alperes érdemi ellenkérelmében kérte, hogy a bíróság a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el. Hivatkozása szerint a diszpécser jogszerűen rendelte el a rendkívüli munkát, nem állt fenn olyan körülmény, amely miatt a felperes a munkáltatói utasítást jogszerűen megtagadhatta volna. A készenlétet nem a felperes által értelmezett módon kell alkalmazni, hanem amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történik, akkor azt követően kell a pihenőidőt kiadni, ennek tartama alatt a rendes munkavégzést nem lehet elkezdeni.
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[11] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 110. §-ának (1) bekezdésére, 108. §-ának (1) bekezdésére, 97. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, továbbá az Mt. 104. §-ában rögzítettekre.
[12] Kifejtette, hogy a törvény II. részében foglalt, így a készenlét elrendelésére vonatkozó szabályoktól a kollektív szerződés eltérő rendelkezés hiányában eltérhet [Mt. 277. § (2) bekezdés]. Az Mt. a 135. §-a, a 110. § (6) bekezdése, és a 97. § (5) bekezdése tekintetében sem tiltja az eltérést, és korlátozást sem fogalmaz meg.
[13] Az alperesnél hatályban lévő kollektív szerződés (a továbbiakban: KSZ) 28. § (2) bekezdése alapján a szolgálat zavartalan működése érdekében rendkívüli munkavégzést lehet elrendelni. Az erre vonatkozó utasítást írásban legkésőbb a rendkívüli munkavégzést megelőző napon a munkavállaló szolgálati idejének befejezéséig kell átadni. Különösen indokolt esetben a rendkívüli munkavégzés szóban, távbeszélőn, távirati úton – szükségességének felmerülésekor – is elrendelhető. A szóban elrendelt rendkívüli munkavégzést túlóra-utasítás kiállításával írásban is meg kell erősíteni.
[14] A KSZ 29. § (2) bekezdésében írtak szerint az ügyeleti és készenléti szolgálat elrendelésének módjára és feltételeire a 28. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadók.
[15] Az alperes utasítása szerint készenlétben történő munkavégzést (rendkívüli munkát) a SMC, illetve az FM Igazgatóság létesítménymenedzserei is elrendelhetnek. A rendkívüli munkavégzés teljesítésének igazolása ilyen esetben is a közvetlen szervezeti egység vezetőjének a feladata. A rendkívüli munkavégzés elrendelése esetén erre vonatkozó nyomtatvány kiállítása szükséges.
[16] A fentiek alapján a munkáltatónak lehetősége volt a készenlét kezdetét megelőző napon a készenlét elrendelésére, amely megtörtént, ezzel az alperes nem sértett jogszabályt. A felperes tudott a készenlétről, az az alatt végzendő munkáról, annak elrendelését elfogadta, és azt nem vitatta. Mindezek alapján eredményesen a készenlét elrendelésének jogszabályba ütközésére nem hivatkozhat.
[17] Sem az Mt. 110. §-ának (3) bekezdése, sem más törvényi rendelkezés nem tartalmaz olyan megkötést, hogy a készenlét alatt csak egy alkalommal kell munkát végezni, további munkavégzési kötelezettség a munkavállalót nem terheli. Az Mt. 104. § (1) bekezdéséből következően is a munka befejezettnek a készenlét alatt akkor tekinthető, ha további munkavégzés elrendelése nem történik. Ebben az esetben a törvényben meghatározott pihenőidő jár, annak tartama alatt a következő napi munkát elkezdeni nem lehet. Ebből következően a felperes önmagában abból az okból, hogy már végzett munkát a készenlét alatt, nem mentesült a további munkavégzési kötelezettség alól, a diszpécser utasítását nem tagadhatta meg, nem hivatkozhatott a pihenőidőre.
[18] A felperes utalt arra, hogy megítélése szerint 2014. október 5-én nem volt szó súlyos üzemzavarról. Az Mt. 52. §-ának (1) bekezdésére, valamint az 54. §-ában foglaltakra figyelemmel azonban amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el, a készenlétes munkavállalónak nincs lehetősége arra, hogy utasítás esetén azt felülmérlegelje, és a munka szükségtelenségére hivatkozva azt ne végezze el.
[19] A felperes utalt arra, hogy az alperesnél rendelkezésre álló kimutatás szerint kizárólag M.-en., K.-n és S.-en, valamint azok környékén kellett készenlét esetén munkát végeznie, míg B. N. I.-nek E.-ben, Gy.-n, M.-en és T.-ben, valamint ezen települések környékén. A felperes munkaköri leírása szerint a főmérnökség működési területén volt munkavégzési kötelezettsége. A személyes meghallgatása során maga sem vitatta, hogy M-en történő munkavégzés a helyszín miatt nem jelentett volna problémát. Korábban is előfordult, hogy ezen a területen kellett ellátnia a tevékenységét. Mindezt alátámasztotta K. G. tanúvallomása is, aki elmondta, hogy nincs olyan jellegű megszorítás a mobilcsoporton belül, hogy egyes munkavállalók csak meghatározott földrajzi területen látnák el a munkájukat.
[20] A felperes hivatkozott B. N. I. munkavállaló 2014. augusztus 5-én tanúsított magatartására is. Ez azonban nem eredményezheti a felperes eljárása jogszerűségének megállapítását, és hangsúlyozandó, hogy B. N. I. egyébként kiment a helyszínre.
[21] A KSZ hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásakor előírt eljárási rendje az Mt. 56. §-ában meghatározott esetekre vonatkozik, ezek között a felmondás nem szerepel, ezért a KSZ ebben a részében előírt eljárási rendjének elmulasztása nem teszi a felmondást jogellenessé.
[22] A munkavállaló a munkáltató utasítását amennyiben nem teljesíti, megállapítható, hogy az egyik legfontosabb kötelezettségének nem tett eleget. A felperes a munkáltatói utasítást megtagadta, így az alperes jogszerűen élt a jogviszony-megszüntetés lehetőségével.
[23] Az alperes tagadására tekintettel a felperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondás a joggal való visszaélés tilalmába (Mt. 7. §) ütközik, és a felperes által megjelölt ok miatt került arra sor. A per során meghallgatott tanúk nem tettek a felperes előadásával megegyező vallomást. Abból, hogy 2012-ben és 2013-ban kapott a felperes egy-egy írásbeli figyelmeztetést, nem lehet arra következtetni, hogy az utolsó figyelmeztetéstől számított egy év elteltével kiadott munkáltatói intézkedést a korábbi figyelmeztetésekkel készítették elő a felperes szakszervezeti tisztségviselői tevékenysége miatt.
[24] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[25] A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálása szempontjából irányadó tényállást a rendelkezésre álló adatok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg. Az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetést is helytállónak találta, döntését alapvetően a kifejtett indokai alapján a Pp. 253. § (2), és a 254. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel hagyta helyben.
[26] Az a körülmény, amelyre a felperes hivatkozott, hogy a diszpécsereknek különböző táblázatok állnak rendelkezésére, és ők az abban rögzítettek szerint a legoptimálisabb módon próbálják meghatározni azt, hogy a készenlétesek közül mely területre kit rendeljenek ki, nem jogosítja fel a készenlétben álló munkavállalót, hogy felülbírálja a diszpécser jelzését.
[27] Az Mt. 104. §-ának (1) és (4) bekezdéséből következően a pihenőidő biztosításának kötelezettsége nem az egyes munkafázisokat követően terheli a munkáltatót. A jogalkotó nem azt rögzítette, hogy a munkavállalót a pihenőidőre való jogosultság a készenlét alatti rendkívüli munkavégzést követően munkafázisonként, hanem a készenlét leteltét követően illeti meg. A készenlét a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. Ez alatt az időszak alatt a felperesnek a rendes munkaidejében a beosztása szerint reggel 8 órától délután 15 óra 30 percig kellett munkát végeznie. Amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt, ez azt jelenti, hogy azt követően a rendes munkaidő nem kezdhető el, ha nincs meg az Mt. 104. §-ában rögzített pihenőidő a készenlétben végzett rendkívüli munka és a rendes munkaidő megkezdése között. Ezt támasztja alá a felperes által első fokon, és a másodfokú eljárás során is becsatolt tájékoztatás, amely szerint a rendkívüli munkavégzést követően veszi kezdetét a pihenőidő, a következő napi munkakezdésig legalább 11 óra egybefüggő időtartamúnak kell lenni, ha nem készenléti jellegű a munkavégzés, mert utóbbi esetben ennek 8 órát kellett kitennie.
[28] A felperes 2014. augusztus 5-én semmilyen munkajogi szabályra hivatkozással a munkavégzést nem tagadhatta meg, eljárása jogszerűnek nem tekinthető, magatartásának okszerű következménye az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés.
[29] A felperes kétségbe vonta az alperes hivatkozását, amely szerint az adott időpontban haváriahelyzet állt elő. Annak elbírálása, hogy az adott munkavégzés elrendelésekor ez a helyzet fennállt-e, nem a felperes jogkörébe tartozik, és az sem, hogy a diszpécser jogszerűen rendelte-e el a rendkívüli munkát. A munkavállalónak ilyen helyzetben egyedül az Mt. 54. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén van lehetősége az utasítás megtagadására, amely a jelen esetben nem volt megállapítható.
[30] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását”, és a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte. Jogkövetkezményként az Mt. 82. § (3) bekezdés b) pontja szerinti végkielégítés megfizetését igényelte kamataival.
[31] Hivatkozása szerint téves és jogszabálysértő a jogerős ítélet készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzéssel, és az azt követően járó pihenőidővel kapcsolatos álláspontja, és az abból levont következtetése is. E körben utalt az Mt. 104. § (1) bekezdésében rögzítettekre.
[32] Az alperesnél – a csatolt iratokból is megállapíthatóan – a készenlét egy hétig tartott, a perbeli készenlét is ilyen időtartamra került elrendelésre. Ez alatt az idő alatt a felperes kirendelhető volt egyes javítási munkák elvégzésére, a hozzá tartozó, egymástól sokszor többórás autóútra lévő helységekbe. A perbeli esetben 2014. augusztus 5-én a rendes munkaidő leteltét követően a készenlét alatt először B.-re kellett mennie, amely munkavégzés 17 óráig tartott. A következő munkavégzés elrendelésére 20-21 óra között került sor, tehát több, mint három órával később, és M.-re, egy másik városba kellett mennie. Ez a két munkavégzés semmiképpen sem tekinthető egységes munkavégzésnek, melynek a b.-i munka csak egy „munkafázisa” lett volna. Két, egymástól elkülönülő rendkívüli munkavégzés volt, így nem vonatkozik rá a jogerős ítélet azon érvelése, hogy a b.-i munkavégzés után azért nem illette meg a felperest pihenőidő, mert az csak egy munkafázis volt, és a pihenőidő az egész készenlét leteltét (egy hét) követően jár.
[33] A készenlét elrendelésének feltételeit és módját az Mt. 110. §-a, a rendkívüli munkavégzést pedig az Mt. 107-109. §-ai szabályozzák. Közvetett korlátozást jelent, amikor a napi, illetve a heti munkaidőre irányadó felső határ szempontjából a jogszabály a rendes és rendkívüli munkaidőt is értékelni rendeli. Az Mt. 99. § (2) bekezdése és (5) bekezdése szerint pedig készenlét alatt egy nap 4 óra, egy héten 8 óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Ez az időtartam mindenképpen korlátját képezi a készenlét alatt elrendelhető munkavégzésnek.
[34] Az alperesnél elrendelt egyhetes készenlét folytán tehát – a jogerős ítélet álláspontját elfogadva – előállhatna olyan helyzet, hogy a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni, hiszen egy hétig nem telik le a készenlét időtartama.
[35] Az Mt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a pihenőidő csak a készenlét leteltével járna, és a készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzések – még ha időben és térben, sőt a munka jellegénél fogva elkülönülnek – egységes munkavégzésnek tekinthetőek. A munkavállalónak joga van a pihenéshez az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdése szerint, a jogerős ítélet ezen alkotmányos jogot is sérti.
[36] Miután a felperes a B.-n történő munkavégzését követően pihenőidőn volt, az Mt. 54. § (2) bekezdése alapján jogszerűen tagadhatta meg az utasítás teljesítését, mert az munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközött. Az erre alapított felmondás tehát jogellenes.
[37] A jogerős ítélet indokolása nem tért ki a fellebbezési kérelemben a felmondás jogellenessége okaként előadott többi körülményre, a másodfokú bíróság nem tett eleget a törvényben előírt indokolási kötelezettségének.
[38] A felperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy az alperes az ő esetét kivéve mindig, minden készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzést követően biztosította a pihenőidőt a munkavállalói részére. Erre vonatkozóan okirati bizonyítékot is benyújtott a bíróság részére. Ezen túlmenően az alperes B. N. I. esetében ugyanazon, sőt súlyosabb megítélés alá eső magatartást – a munkavégzést először ő tagadta meg, holott a terület hozzá tartozott és nem is volt pihenőidőn – nem tartotta kifogásolhatónak, vele szemben semmilyen joghátrányt nem alkalmazott, míg a felperes többéves munkaviszonyát felmondta olyan módon, hogy ne kelljen végkielégítést sem fizetnie. Mindez pedig az egyenlő bánásmód elvébe ütközik.
[39] Mindezen körülmények figyelmen kívül hagyása sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 220. § (1) bekezdés d) pontját, és az ítéletet megalapozatlanná teszi.
[40] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[41] Érvelése szerint amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el a munkavállaló részére, akkor a rendkívüli munkavégzés befejezésétől számítva addig nem kezdi meg a munkavállaló a rendes munkaideje szerinti munkavégzését, amíg a kötelező 8-11 órás pihenőidőt nem vette igénybe. Nem fordulhat elő olyan eset, hogy a munkavállaló „folyamatosan 44 órája van talpon, és még mindig nem járt le a készenlét ideje” vagy hogy „a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni”. Erre megfelelően ad eligazítást az Mt. 104. §-ának (1), (2) és (4) bekezdése.
[42] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[43] Az Mt. 104. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítani. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdés e) pontja a készenléti jellegű munkakör esetére eltérő szabályozást rögzít, ilyenkor ugyanis legalább 8 óra pihenőidő biztosítása kötelező. A 104. § (4) bekezdése pedig egyértelműen azt rögzíti, hogy amennyiben a munkavállaló a készenlét alatt munkát nem végzett, nem illeti meg a pihenőidő.
[44] Jelen perben a felperes tisztában volt azzal, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől augusztus 11-e 7 óráig készenlétet teljesít, vagyis ekkor a foglalkoztatás speciális szabályai irányadóak rá nézve.
[45] A felperes 2014. augusztus 5-én a rendes munkaideje lejártát követően 16 óra 30 percig B.-n hibaelhárítást végzett. Ennek befejezése után, 16 óra 56 perckor érkezett meg a k.-i otthonába.
[46] Az eljáró bíróságok helytállóan mutattak rá arra, hogy – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a készenlét alatt a felperesnek nemcsak egy munkát, hibaelhárítást kell elvégeznie, hanem valamennyi, szükségszerűen felmerülőt Az, hogy a következő munkavégzés elrendelése 20 óra, illetve 21 óra között történt, nem jelenti azt, hogy figyelemmel a készenlétre, ekkor már a pihenőidejét tölthette [Mt. 104. § (3) bekezdés].
[47] A másodfokú bíróság helytállóan értelmezte az Mt. 104. §-ában foglaltakat. A készenlét ugyanis a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. A felperesnek a rendes munkaidő-beosztása 8 órától 15 óra 30 percig terjedt. Ezt követően azonban – amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt –, a rendes munkaidő nem kezdődhet el addig, amíg a törvényben biztosított pihenőidő el nem telt a rendkívüli és a rendes munkaidő között. Így nem fordulhat elő a felperes által feltételezett helyzet, miszerint az egyhetes készenlét alatt előállhatna az, hogy a munkavállaló egyáltalán nem tud élni az Alaptörvényben biztosított pihenéshez való jogával.
[48] Arra is helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a készenlét alatt végzett egy munkafolyamat után nem illette meg a felperest pihenőidő. A készenlét lényege éppen az, hogy annak teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkára képes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia.
[49] A felperest 2014. augusztus 5-én munkavégzési kötelezettség terhelte a készenlét alatt (Mt. 52. §), és nem álltak fenn olyan feltételek, amelyek az utasítás megtagadását eredményezhették volna (Mt. 54. §). A felperes az eljárás során maga sem állította, hogy M.-re esetlegesen nem kellett volna kimennie. A felperes kötelezettségszegő magatartása miatt pedig az alperes jogszerűen szüntette meg a jogviszonyt [Mt. 65. § (1) bekezdés, 66. § (1) bekezdés].
[50] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 107-109. §-ai, valamint az Mt. 99. §-ának megsértését is panaszolta, ezek vizsgálata azonban a megelőző eljárásban nem történt, a bíróságok erre vonatkozóan álláspontjukat nem fejtették ki, így ezen jogszabályi előírások vizsgálata a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett tárgya.
[51] A felperes hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget ítélet indokolási kötelezettségének. E körben jogszabálysértésként a Pp. 220. §-ának (1) bekezdés d) pontját jelölte meg, ez azonban nem volt megalapozott, mivel a jogerős döntés tartalmazott rendelkező részt és indokolást is.
[52] A felperes jogszabálysértés megjelölése nélkül állította az egyenlő bánásmód követelmény betartásának elmulasztását, és a másodfokú bírósági ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére is hivatkozott jogszabályhely megjelölése nélkül. Így ezen felülvizsgálati érvelések jelen eljárás tárgyát nem képezhették a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel.
(Kúria Mfv. I. 10.530/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás