• Tartalom

KÜ BH 2016/291

KÜ BH 2016/291

2016.10.01.
Az építésfelügyeleti hatóság a szabálytalan építési tevékenységtől számított 10 éven túl nem tehet intézkedést [1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.; 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) 46. § (4) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A budapesti hrsz.-ú, természetben a Budapest, II. kerület alatti ingatlan tulajdonosa T. K. M., míg haszonélvezője T. T. L.-né. A budapesti hrsz.-ú ingatlan – természetben Budapest, II. kerület – tulajdonosa a felperes, a két ingatlan a hátsó telekhatáron érintkezik. Az illetékes építési hatóság az 1999. december 9-én kelt határozatában T. K. M. kérelmére a hrsz.-ú ingatlanon építési engedély nélkül felépített egylakásos lakóépület bővítésére a fennmaradási engedélyt ideiglenes jelleggel megadta. Az indokolás szerint az építtető a lakóépület felújítása során 8 négyzetméterrel bővítette az építményt.
[2] A felperes a 2013. március 6. napján kelt, az elsőfokú hatóságnak címzett iratában sérelmezte, hogy T.-ék a telekhatártól nem egészen egy méterre, saját ingatlanon építettek felépítményt és nyitottak ablakot az ő ingatlanára. Ezt meghaladóan a telekhatárhoz közeli területen egy kéményt is létesítettek. T. T. L.-né az eljárás során előadta, hogy az ingatlanon 1999-ben felújítást végeztek, azóta az épülethez nem nyúltak hozzá. A kifogásolt ablak és kémény 60-70 éves. Csatolta D. F.-né és D. K. nyilatkozatát, mely szerint az Ö. u. 6. szám alatti ingatlanon meglévő építményeket még a korábbi tulajdonos építtette. A hatósági eljárás során 2013. június 5-én helyszíni szemle tartására került sor, melyről jegyzőkönyv készült fényképmelléklettel.
[3] Az elsőfokú hatóság kijavított határozatával a felperes építéshatósági intézkedés iránti kérelmét elutasította. Az indokolásban megállapította, a panaszolt épület jelenlegi állapotában már több mint tíz éve áll, azon csak karbantartási munkálatokat végeztek, így az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 46. § (4) bekezdés b) pontjára figyelemmel építésrendészeti eljárás érdemben nem folytatható le.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2013. december 16-án kelt BPD/003/00060-6/2013. számú határozatában az elsőfokú kijavított határozatot helybenhagyta. Az indokolásban hangsúlyozta, az elsőfokú hatóság által lefolytatott eljárás és döntés megalapozott, intézkedés megtételének nincs helye, mert a felperes által vitatott ablak és kémény tíz évnél régebben épült.
A kereseti kérelem
[5] A felperes keresettel támadta az alperes határozatát kérve annak bírósági felülvizsgálatát. Érvelése szerint nem igazolt az a hatósági ténymegállapítás, hogy a jelenlegi állapotok már több mint tíz éve fennállnak. Az eljárt hatóságok elmulasztották a tényállást teljeskörűen feltárni, alaptalanul mellőzték az általa hivatkozott bizonyítási indítványokat.
Az elsőfokú ítélet
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Az indokolásban felhívta az Étv. 46. § (4) bekezdés b) pontját, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdését és a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdését, 324. § (1) bekezdését, valamint 339. § (1) bekezdését.
[7] Hangsúlyozta, az ügyben eljárt hatóságok eleget tettek a tényállástisztázási kötelezettségüknek. A tárgyi ingatlanokon az elsőfokú hatóság helyszíni szemlét tartott, beszerezte T. T.-né nyilatkozatát, melynek mellékletét képezi az azt alátámasztó, utcabeliek által tett nyilatkozat.
[8] A bíróság a felperes indítványára csatoltatta a hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó építési iratokat, melyekből megállapítható, a fennmaradási engedéllyel érintett munkákra a felperes kérelmét megelőzően több mint tíz évvel korábban került sor, így az Étv. 46. § (4) bekezdés b) pontja alapján a felperes kérelmének elutasítása jogszerűen történt.
[9] A bíróság osztotta azt az alperesi okfejtést, mely szerint szakhatósági eljárásnak az ügyben nincs helye, hiszen nem engedélyezési eljárás, hanem kötelezésre irányuló eljárás indult.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet annak az alperesi és elsőfokú határozatra kiterjedő hatályon kívül helyezése és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezése iránt. Előadta, a támadott ítélet jogszabálysértő és teljes mértékben alaptalan. Az első- és másodfokú hatóság elmulasztotta megfelelően és teljeskörűen feltárni a tényállást, ezzel megsértették a Ket. 50. §-át. Tévesen és alaptalanul alkalmazták az Étv.-t, helytelenül mellőzték az általa előterjesztett bizonyítási indítványokat.
[11] A bíróság ugyan beszerezte az indítványozott építési iratokat, azokból azonban téves következtetésre jutott azzal, hogy megállapította, a vitatott épület több mint tíz éve jelen állapotában áll fenn. Ezzel szemben egyértelmű, az épület állapota tíz éven belül változott, így érdemi eljárás és vizsgálat lefolytatása indokolt. Az iratanyag önmagában cáfolja az eljárásban T.-né és D.-ék által tett nyilatkozatokat, az ellentmondást a bíróság nem oldotta fel.
[12] A jogerős ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, mert az alperesi bizonyítási terhet a bíróság tévesen a felperes terhére rendelte alkalmazni. Az ítélet emellett a Pp. 206. §-ába ütközik, mert a bizonyítékok súlyosan okszerűtlen mérlegelését tartalmazza.
[13] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[14] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
[15] A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálható felül.
[16] A felülvizsgálati bíróság mindenben osztja a jogerős ítéletben foglaltakat, a felülvizsgálati kérelemben írtakra figyelemmel az alábbiakat fejti ki.
[17] A Kúria elsődlegesen rögzíti, a felülvizsgálati eljárás során nem az első- és másodfokú közigazgatási határozat, hanem a jogerős ítélet felülvizsgálatára kerül sor. A Ket. a közigazgatási eljárásra irányadó rendelkezéseket tartalmazza, ezért a jogerős ítélet az abban foglaltakat nem sértheti.
[18] A Kúria rámutat arra, az elsőfokú bíróság vizsgálta a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványait, a peres eljárás alatt beszerzett iratokat, ily módon a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel a maguk összességében értékelte és meggyőződése szerint helyesen állapította meg, a kereset nem alapos. Jogszabálysértést a rögzített tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg, ilyen jogsértés azonban nem állapítható meg. A bíróság indokolási kötelezettségének eleget tett, a keresetet kimerítette, azon nem terjeszkedett túl.
[19] A közigazgatási és munkaügyi bíróság eljárása nem ütközött a Pp. 164. § (1) bekezdésébe, a peres eljárásban a felperes indítványára beszerzésre kerültek a hrsz.-ú ingatlanhoz kapcsolódó építési iratok. Ezek a hatósági iratokkal együtt bizonyítják, hogy a felperes által sérelmezett építési tevékenység a felperes bejelentésétől számított tíz évnél régebben valósult meg, az ablak és a kémény 2003 előtt épült. Az ezzel ellentétes előadását a felperes nem tudta bizonyítani, erre vonatkozóan értékelhető bizonyítékot nem csatolt, ilyenre nem hivatkozott.
[20] Az elsőfokú bíróság jogszerű eljárása eredményeként helyesen rögzítette, az Étv. 46. § (4) bekezdés b) pontja alapján a felperes kérelmének elutasítása jogszabálysértéstől mentesen történt.
[21] A Kúria a fentiekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdését alkalmazva hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. III. 37.929/2015.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére