3/2016. (IV. 29.) BM OKF utasítás
3/2016. (IV. 29.) BM OKF utasítás
a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1
2016.05.01.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjának felhatalmazása alapján a következő utasítást adom ki:
1. § A BM OKF Szervezeti és Működési Szabályzatát jelen utasítás mellékleteként közzéteszem.
2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
3. §2
Melléklet a 3/2016. (IV. 29.) BM OKF utasításhoz
A BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya
1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) szervezeti egységeire, valamint ha a Szabályzat úgy rendelkezik, a területi, területi jogállású és helyi szerveire (a továbbiakban együtt: hivatásos katasztrófavédelmi szervek) terjed ki.
A BM OKF jogállása, megnevezése
2. A BM OKF országos hatáskörű központi rendvédelmi szerv, amely közigazgatási hatásköröket is ellát, feladatait a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat.) és más jogszabályok alapján hajtja végre.
3. A BM OKF feladatainak ellátása során gyakorolja az országos parancsnokság részére meghatározott hatáskört.
4. A BM OKF a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) fejezethez tartozó, középirányító költségvetési szerv, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerinti gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv.
5. A BM OKF alapadatai a következők:
a) megnevezése: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
b) rövidítése: BM OKF,
c) székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi út 43.,
d) postafiók címe: 1903 Budapest, Pf. 314.,
e) alapítás időpontja: 2000. január 1.,
f) alapító okirat kelte, száma: 2016. április 4., A-178/1/2016.,
g) kormányzati funkció szerinti besorolása: 842510 Tűzvédelem szakigazgatása,
h) gazdálkodó szervezet, amely tekintetében tulajdonosi jogokat gyakorol: Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
6. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervei a megyei, illetve fővárosi illetékességgel működő katasztrófavédelmi igazgatóságok (a továbbiakban: területi szervek), helyi szervei a katasztrófavédelmi kirendeltségek és a hivatásos tűzoltó parancsnokságok, amelyek szervezetében katasztrófavédelmi őrs működhet.
7. A területi szerv gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv, amely jogszabályban meghatározott ügyekben szakhatóságként, illetve I. és II. fokú hatóságként jár el, ellátja a jogszabályokban részére meghatározott feladatokat, irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket és az alárendeltségükbe tartozó hivatásos tűzoltó parancsnokságokat.
8. A területi szervek a Kat. 24. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján ellátják az önkormányzati tűzoltóságok felügyeletét, ellenőrzik a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek tevékenységét, valamint tűzoltási, műszaki mentési, polgári védelmi és iparbiztonsági feladatokat látnak el. A területi szerv vezetője a megyei védelmi bizottságokban elnökhelyettesként irányítja az operatív törzs feladatait, a helyi védelmi bizottságokba elnökhelyetteseket delegál.
A BM OKF feladat- és hatásköre, irányítás
9. A BM OKF feladat- és hatáskörét, működési szabályait, az irányítás és vezetés rendjét a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök határozzák meg.
10. A BM OKF a Kat.-ban, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Ttv.), valamint más, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott közfeladatokat látja el, alapvető rendeltetése a lakosság élet- és vagyonbiztonságának, a nemzetgazdaság és a létfontosságú rendszerek és létesítmények biztonságos működésének védelme, a katasztrófák hatósági megelőzése, a katasztrófaveszély-helyzetben, valamint tűz- és káresetek esetén a mentés végrehajtása, a védekezés megszervezése és irányítása, a káros következmények felszámolása, a helyreállítás-újjáépítés megvalósítása.
11. A BM OKF rendeltetésének betöltése érdekében:
a) iparbiztonsági, tűzvédelmi, piacfelügyeleti, polgári védelmi, vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági jogköröket gyakorol;
b) veszélyhelyzetek megelőzése érdekében összehangolja más hatóságok tevékenységét;
c) a Kat.-ból adódó feladat- és hatáskörét gyakorolva részt vesz a kritikus infrastruktúrák (a továbbiakban: KIV) beazonosításában, a Kat. hatálya alá tartozó üzemekre vonatkozóan koordinálja a társhatóságok hatósági ellenőrzéseit, ennek keretében a társhatóságok részére hatósági ellenőrzés foganatosítására vonatkozó javaslatot tesz, több társhatóság bevonásával együttes ellenőrzéseket szervez;
d) részt vesz a polgári veszélyhelyzet kezelésben, tervezésben, a védelmi igazgatásban, a nemzetgazdaság mozgósításában, valamint az állami tartalékgazdálkodásban;
e) ügyeleti és műveletirányítási rendszer működtetésével végzi a feladatkörébe tartozó eseményekkel kapcsolatos információk gyűjtését, és aktivizálja a felszámoláshoz szükséges erőket, eszközöket;
f) szabályozza, irányítja, és teljes körűen felügyeli a magyarországi tűzvédelmi rendszert;
g) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi és helyi szerveinek útján végzi a tűzoltást, a műszaki mentést, a lakosság védelmét, tájékoztatását és riasztását;
h) irányítja az önkormányzati, a létesítményi tűzoltóságok, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek részvételét a tűzoltásban, műszaki mentésben, megyei szinten műveletirányítási tevékenységet végez;
i) a létfontosságú rendszerelemek védelme érdekében informatikai biztonsági eseménykezelő központot működtet;
j) a KIV-vel kapcsolatos rendkívüli események kezelése, valamint a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló törvényben meghatározott rendszeres, helyszíni és koordinált-összehangolt ellenőrzések végrehajtása érdekében Kritikus Infrastruktúravédelmi Bevetési Egységet működtet;
k) a nem rendszeres hulladékszállítás, a kéményseprő-ipari közszolgáltatás, valamint a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatás biztosítása érdekében végzi a közérdekű szolgáltató kijelölésére vonatkozó hatósági feladatokat, valamint koordinálja a szükségellátás megszervezésével és elvégzésével kapcsolatos tevékenységet;
l) távközlési, műveletirányítási, informatikai, valamint az egész országot lefedő mérő-, érzékelő-, lakosságriasztó-rendszereket tart fenn, végzi az ezekkel összefüggő adatkezelést;
m) feladatai ellátásához az ingatlanügyi hatóságtól a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szervtől adatot, a földmérési és térképészeti állami adatok kezelésére jogosult szervtől földmérési és térképészeti állami alapadatot, termékeket kér;
n) szakmai irányítási jogkört gyakorol a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggésben a polgármester által kijelölt közbiztonsági referensek működése, felkészítése, képzése, továbbá a lakosság felkészítése, riasztása és veszélyhelyzeti tájékoztatása tekintetében;
o) a törvény által meghatározott esetekben kötelezést, bírságot és helyszíni bírságot szab ki, ennek végrehajtása érdekében az adatfeldolgozó szervtől adatot igényel;
p) feladatainak ellátása során együttműködik az állami és önkormányzati szervekkel, a társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, az állampolgárokkal, civil és karitatív szervezetekkel, azok szövetségeivel, oktatási, tudományos intézményekkel, valamint a külföldi és nemzetközi katasztrófavédelmi szervekkel és szervezetekkel;
q) együttműködik a rendvédelmi szervekkel, a Magyar Honvédséggel és a biztonságot szolgáló más hatóságokkal;
r) nemzetközi szerződések alapján széles körű bilaterális és multilaterális kapcsolatokat tart fenn, képviseli Magyarországot az ENSZ, az EU, a NATO szakmai szervezeteiben, valamint a kritikus infrastruktúravédelemmel kapcsolatos uniós szervezetekben;
s) nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás keretében a külföldi államoknak az EU-hoz, az ENSZ-hez, a NATO-hoz vagy közvetlenül a magyar Kormányhoz intézett, illetve regionális vagy határ menti egyezmények alapján kibocsátott nemzetközi segítségkérése nyomán a mentéshez és a katasztrófa következményeinek a felszámolásához a szükséges anyagokat és információkat átadja, eszközöket és mentőcsapatokat biztosít;
t) szükség esetén biztosítja a nemzetközi segítség fogadását, kapacitásai függvényében elősegíti a nemzetközi segítségnek a veszélyhelyzet vagy a katasztrófa károsító hatása által érintett területre való eljuttatását és szétosztását;
u) biztosítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek működési feltételeit, a szükséges felszereléseket, technikai eszközöket és anyagokat, tervezi és felügyeli a jóváhagyott fejlesztéseket;
v) beruházásszervezési feladatokat és ingatlangazdálkodást végez;
w) speciális eszközöket gyártó és javító, országos lefedettségű gazdasági társaság tekintetében megbízott tulajdonosi jogkört gyakorol;
x) országos, megyei, járási, helyi és üzemi önkéntes és kötelezett polgári védelmi szervekkel, a központi rendeltetésű és önkéntes mentőszervezetekkel, valamint jelentős eszközparkkal, kiépült logisztikai háttérrel rendelkezik, illetve működteti ezeket;
y) működteti a Katasztrófavédelmi Oktatási Központot (a továbbiakban: KOK) és a területi kiképző bázisokat, a Katasztrófavédelem Központi Zenekarát, Múzeumát és Kutatóintézetét, valamint támogatja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet működtetését, képzését szakmai szempontból véleményezi;
z) rendszeresen elektronikus újságot, szakmai, tudományos folyóiratot, kiadványokat, tananyagokat jelentet meg, tudományszervezést végez, sportegyesületet működtet.
12. A BM OKF irányításának és vezetésének alapja a szolgálati, szakmai elöljárói rendszer.
13. Szolgálati elöljáró a hivatásos állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva utasítás, parancs kiadására vagy munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy.
14. A szakmai elöljáró a saját szakterületén irányítási jogkörrel felruházott személy. Szakmai irányítási jogkörét csak a szakterületet érintő körben, kizárólag a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, a belső normák, valamint a szolgálati elöljáró döntésének keretein belül, azokkal összhangban gyakorolhatja.
15. A Szabályzat alkalmazása szempontjából a szakmai irányítás (a továbbiakban: szakirányítás) az ehhez irányítási jogkörrel rendelkező szervezeti elem tevékenysége, amely magában foglalja az adott szakterületre vonatkozó egyedi döntések és belső normák előkészítését, az irányított szervezeti egység vagy szervezeti elem döntéseinek felülvizsgálatát, meghatározott esetekben a jóváhagyásának előkészítését, az adott szakterület tevékenységének ellenőrzését, elemzését, értékelését, a szakmai feladat végrehajtásának megszervezését és az erre vonatkozó belső norma kiadását. Közjogi szervezetszabályozó eszközt bocsáthat ki a főigazgató, a belső normák kibocsátásáról a Normaalkotási Szabályzat rendelkezik.
16. A BM OKF-et a BM OKF főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) vezeti és képviseli. Állományilletékes parancsnok, aki jogszabályban meghatározott munkáltatói jogkört gyakorol.
17. A főigazgatót tartós távolléte esetén az általános főigazgató-helyettes teljes jog- és hatáskörben eljárva helyettesíti. Kettejük egyidejű távolléte esetén – külön jogszabály által a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utalt ügyek kivételével – a hatósági főigazgató-helyettes helyettesíti a főigazgatót. A főigazgató és a főigazgató-helyettesek (általános és hatósági főigazgató-helyettesek) egyidejű akadályoztatása esetén – a külön jogszabály által a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utalt ügyek kivételével – a helyettesítést a gazdasági főigazgató-helyettes látja el.
18. A főigazgató-helyettesek a főigazgató közvetlen alárendeltségében, a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök által meghatározott keretek között, önálló felelősséggel vezetik a közvetlen alárendeltségükbe tartozó szervezeti egységeket, irányítják az alárendelt szervek működését.
Feladatok megoszlása a szervezeti egységek között
19. A BM OKF szervei az irányítási és vezetési feladataiknak megfelelően elkülönült szakmai és funkcionális szervezeti egységekre tagozódnak. A Szabályzat alkalmazása során szervezeti egységek alatt a főigazgató-helyettesi szervezeti elemeket, az országos főfelügyelőségeket, a szolgálatokat, a hivatalt és a főosztályokat kell érteni. A szervezeti egység a Szabályzat alkalmazása szempontjából önállónak tekinthető, ha a főigazgató, illetve a főigazgató-helyettesek közvetlen alárendeltségében működik. A BM OKF szervezeti struktúráját a Szabályzat 2. függeléke tartalmazza.
20. A főigazgató és a főigazgató-helyettesek – az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egységet érintő körben – munkacsoportokat, projektszervezeteket és tanácsadó testületeket hozhatnak létre és vezethetnek, illetve – amennyiben a feladat-végrehajtás megkívánja – azokba kívülálló szerveket és személyeket vonhatnak be. E szervezetek szervezeti felépítését, működésük szabályait, irányítási és alárendeltségi viszonyait létrehozásukkor belső normában kell megállapítani.
21. A feladatok megosztását, a feladatokhoz rendelt hatásköröket a Szabályzat, az egyes szervezeti egységeken belüli feladatok megoszlását az ügyrendek tartalmazzák. Az ügyrend készítésére a Szabályzat 201. pontjában meghatározott szervezeti egységek kötelezettek.
22. A szakmai és funkcionális feladatok végrehajtásának részletes szabályait belső normák tartalmazzák.
23. A BM OKF legfontosabb feladatait és szervezeti adatait – az államháztartás működési rendjéről szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján – a BM OKF Alapító Okirata tartalmazza.
24. A BM OKF részletes szervezeti felépítését az állománytáblázat tartalmazza. Önálló állománytáblázattal a BM OKF vonatkozásában a főigazgató, saját területi szervük vonatkozásában a területi szervek igazgatói, valamint a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: GEK) és a KOK igazgatói rendelkeznek, más szervezeti egységek – tájékoztató jelleggel – állománytáblázat-kivonattal rendelkezhetnek.
II. FEJEZET
A VEZETŐK FELELŐSSÉGI KÖRE, FELADATAIK, JOGAIK ÉS KÖTELEZETTSÉGEIK
25. A BM OKF vezető beosztású munkatársa:
a) felelős az általa vezetett szervezet, illetve az irányítása vagy szakirányítása alatt álló szervezeti elemek tevékenységéért, azok törvényes és szakszerű működéséért, továbbá különleges jogrendi felkészüléséért, tervezéséért, szervezéséért, a feladatok végrehajtásáért;
b) gondoskodik a szervezetére vonatkozó rendelkezések érvényesítéséről, a szakterületi feladatok végrehajtásáról és ellenőrzéséről, a jelentési kötelezettségek teljesítéséről;
c) tevékenysége során érvényesíti az éves munkaprogram célkitűzéseit, gondoskodik arról, hogy azokkal a beosztott személyi állomány is azonosuljon;
d) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek ellenőrzési és felügyeleti tevékenységének szabályairól szóló főigazgatói intézkedésben (a továbbiakban: Ellenőrzési Szabályzat) előírt eljárási rend betartásával belső ellenőrzés keretében vezetői ellenőrzést végez;
e) gyakorolja – a közvetlenül alárendelt vezetőkön keresztül – a hatáskörébe utalt ügyekben és feladatkörökben a vezetői, irányítói és szakirányítói jogköröket olyan módon, hogy a vezető által adott utasítások, azok címzettjei, a végrehajtás határidői és felelősei egyértelműen megállapíthatók legyenek;
f) indokolt esetben kezdeményezi jogi norma kiadását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését, részt vesz a katasztrófavédelmet érintő jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök kidolgozásában, véleményezésében, deregulációs célú felülvizsgálatában;
g) a Normaalkotási Szabályzatban foglaltak szerint gondoskodik a belső norma előkészítéséről, kiadásáról, időszakonkénti felülvizsgálatáról, módosításáról, illetve a deregulációs feladatok rendszeres elvégzéséről;
h) kidolgozza a szakterületi fejlesztési terveket, képviseli a vezetése alatt álló szervezetet, részt vesz a személyi állomány képzésének és továbbképzésének megszervezésében;
i) részt vesz a katasztrófavédelem fejlesztési elképzeléseinek kialakításában, nemzetközi kapcsolataiban, a minőségfejlesztési programja megvalósításában;
j) biztosítja az adatkezelés törvényességét, az ügykezelési és a minősített adatkezelési szabályok betartását, valamint a munkahelyi balesetek megelőzését, a munka-, a tűz- és a környezetvédelmi előírások érvényesülését;
k) kiadmányozási jogkört gyakorol a hatáskörébe utalt ügykörökben;
l) kapcsolatot tart más szervek azonos szintű vezetőivel, intézkedéseket tesz az együttműködés fejlesztése érdekében;
m) figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi tapasztalatokat, gondoskodik azok hasznosításáról, elősegíti beosztottai ezirányú tevékenységét;
n) gondoskodik a szakterületét érintő adatok folyamatos elemzéséről és értékeléséről, az információk felhasználásáról;
o) megteszi a szükséges intézkedéseket a működési feltételek biztosítása, az eszközök ésszerű, takarékos használata érdekében.
III. FEJEZET
A BM OKF VEZETŐI ÁLLOMÁNYA
III.1. A főigazgató
26. A főigazgató a belügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségében végzi feladatait. A főigazgató szolgálati elöljárója a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állományának.
27. A főigazgató egy személyben jogosult képviselni a BM OKF-et. Képviseleti joga korlátlan, minden szervezési, szakmai és gazdálkodási területre kiterjed.
28. A főigazgató a jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben részletezett feladatkörökben az ott meghatározottak szerint irányítói, felügyeleti, közvetlen utasítási, ellenőrzési és hatósági jogkört gyakorol, vezeti a BM OKF-et, irányítja a területi és helyi szervek működését, tevékenységét, szervezi a miniszter által meghatározott feladatok végrehajtását, együttműködik a társszervekkel.
29. A főigazgató a központi irányítási és felügyeleti jogkörében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben meghatározott irányítási jogosítványokon túl kezdeményezi a főigazgató-helyettesek és a tábornoki állománycsoportba tartozók kinevezését és felmentését, a tábornoki, ezredesi rendfokozatba történő előléptetést vagy kinevezést. A miniszter kifejezett hatáskörébe utalt kinevezési és felmentési jogkörök kivételével a BM OKF teljes állománya tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat.
30. A főigazgató a feladat- és hatáskörében eljárva:
a) irányítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek tevékenységét;
b) előterjesztéseket, javaslatokat és jelentéseket készít a miniszter részére;
c) a miniszter megbízása alapján közreműködik a tárca parlamenti tevékenységében;
d) programokat és terveket dolgoz ki a katasztrófavédelmi, valamint a vízügyi és vízvédelmi hatósági tevékenységre, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szervek fejlesztésére;
e) javaslatot tesz a miniszter részére a katasztrófavédelemre, a vízügyi és vízvédelmi hatósági tevékenységre vonatkozó működési előírások, a szakmai információs és hírrendszer, továbbá a katasztrófavédelmi felkészítés és felvilágosítás, tájékoztatás és képzés, valamint a szakmai képzés rendszerének és elveinek szabályozására;
f) ellátja a katasztrófavédelmi képzés irányítását;
g) koordinálja a katasztrófavédelmi kutatómunkát;
h) működteti az ügyeleti és műveletirányítási rendszert;
i) intézkedéseket foganatosít arra az időszakra, amikor okszerűen lehet számolni olyan katasztrófa bekövetkezésének valószínűségével, amely veszélyezteti az emberi egészséget, környezetet, az élet- és vagyonbiztonságot (a továbbiakban: katasztrófaveszély), valamint a katasztrófa időszakában végrehajtandó feladatokra;
j) ellátja a különleges jogrendben és azt megelőző helyzetekben a hatáskörébe utalt feladatokat;
k) biztosítja a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: KKB) adminisztratív feladatainak ellátását, a KKB Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ (a továbbiakban: NVK) összehívása esetén a riasztás végrehajtását;
l) gyűjti és feldolgozza a veszélyhelyzetek kezelésével kapcsolatos információkat, jelentéseket állít össze, javaslatokat tesz döntésekre, tájékoztatja az együttműködő szerveket, szervezeteket;
m) közreműködik Magyarország polgári veszélyhelyzeti tervezési feladatainak koordinálásában, a nemzetgazdaságot érintő mozgósítási és a védelmi igazgatási feladatok tervezésében;
n) külön felhatalmazás alapján ellátja a megyei és fővárosi védelmi bizottság (a továbbiakban: MVB) határozatai feletti törvényességi felügyeletet, a határozatok vonatkozásában figyelemmel kíséri a miniszter döntésének végrehajtását, a területi szerveken keresztül figyelemmel kíséri az MVB feladattervében meghatározottak végrehajtását;
o) kapcsolatot tart az önkormányzatokkal, önkormányzati szervekkel, szervezi az önkormányzati vezetők, illetve a járási hivatalok vezetőinek katasztrófavédelmi felkészítését, a lakosság ezirányú tájékoztatását, szakmai irányítást gyakorol a közbiztonsági referensek működése, tanfolyamának szervezése, a képzés, valamint a vizsga tartalmának meghatározása tekintetében;
p) működteti a katasztrófavédelmi informatikai rendszert, a Balatoni, Velencei-tavi és Tisza-tavi viharjelző rendszert, a Dunai és a Tiszai rádiós rendszert, a lakossági tájékoztató rendszert, illetve az osztrák partnerrel közösen működteti a Fertő-tavi viharjelző rendszert, a Monitoring és Lakossági Riasztó rendszert (MoLaRi), a zártrendszerű kommunikációs csatornát (Marathon Terra);
q) tervezi a technikai fejlesztésre fordítható pénzeszközök felhasználását, a technikai eszközök beszerzését, elosztását;
r) területi szerve útján irányítja és ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat is ellátó önkéntes tűzoltó egyesületek szakmai tevékenységét;
s) gyakorolja a jogszabályban részére meghatározott engedélyezési, személyzeti és költségvetési jogkört;
t) felhatalmazza a BM OKF főigazgató-helyetteseit, főfelügyelőit, szolgálatvezetőit és hivatalvezetőjét, hogy a vezetésük alatt álló személyi állomány tekintetében a túlszolgálat engedélyezési jogkörét gyakorolják;
u) dönt a BM OKF létszám- és bérkeretének felhasználásáról;
v) megállapítja a BM OKF szervezeti egységeinél a képzettségi pótlékra jogosító, közszolgálati tisztviselők által betölthető munkaköröket és képzettségeket, valamint a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket, amelyeket a Szabályzat 3. függeléke tartalmaz;
w) dönt a hatáskörébe tartozó szervezési kérdésekben;
x) dönt az egyes területi vagy központi szervezeti egységek között felmerült vitás kérdésekben;
y) jóváhagyja a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek ügyrendjét, a GEK, a KOK, valamint a területi szervek szervezeti és működési szabályzatát;
z) kiadja az éves munkaprogramot, jóváhagyja a BM OKF éves, féléves és havi tervokmányait, az éves tevékenységet értékelő összefoglalót,
aa) ellátja a BM OKF kiadványainak felelős kiadói tevékenységét;
bb) meghatározza a BM OKF sajtó- és tájékoztatási tevékenységének rendjét;
cc) gyakorolja a részére jogszabályban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben megállapított egyéb hatásköröket;
dd) dönt, illetőleg intézkedik azokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy e Szabályzat kifejezetten hatáskörébe utal, vagy amelyeket saját hatáskörébe vont;
ee) gondoskodik a katasztrófavédelem feladatainak ellátása érdekében szükséges személyes adatnyilvántartó rendszerek működtetéséről és irányításáról;
ff) gondoskodik a személyes adatok kezelésével kapcsolatos tevékenység törvényességéről, az adatvédelmi szabályok megtartásáról, az adatvédelmi nyilvántartás vezetéséről, kiadja a katasztrófavédelem Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatát, megbízza a katasztrófavédelem belső adatvédelmi felelősét a feladat ellátásával;
gg) gondoskodik a nemzeti és a külföldi minősített adatok védelmére vonatkozó jogszabályok érvényre juttatásáról, a minősített adatok védelméhez szükséges személyi, adminisztratív, fizikai és elektronikai biztonsági követelmények érvényesítéséről, a minősítési jogkörök törvényes meghatározásáról, a katasztrófavédelem Biztonsági Szabályzatának kiadásáról, megbízza a BM OKF biztonsági vezetőjét a feladat ellátásával;
hh) gondoskodik a katasztrófavédelem hang- és távadat-átviteli hálózatának fejlesztéséről, üzemeltetéséről, biztosítja a katasztrófavédelem kommunikációs eszközökkel történő egységes ellátását, fejlesztését;
ii) gondoskodik a katasztrófavédelem ügyviteli rendszerének kialakításáról, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvény alapján felelős a BM OKF – mint közfeladatot ellátó szerv – számára meghatározott követelmények teljesítéséért, az iratok szakszerű és biztonságos megőrzésére alkalmas irattár kialakításáért és működtetéséért, az iratkezeléshez szükséges egyéb tárgyi, technikai és személyi feltételek biztosításáért;
jj) A BM OKF által üzemeltetett zárt célú elektronikus információs rendszerekkel kapcsolatban hatósági, biztonságfelügyeleti feladatot lát el.
31. A főigazgató a katasztrófavédelem irányításával és koordinálásával kapcsolatos jogkörében eljárva:
a) javaslatot tesz a miniszter részére a katasztrófavédelem működését, a hivatásos katasztrófavédelmi szervek feladatkörét érintő jogszabályoknak és a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek a megalkotására;
b) biztosítja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek működési feltételeit, tervezi és felügyeli a katasztrófák elleni védekezéssel összefüggő fejlesztéseket;
c) kidolgozza a katasztrófavédelemmel összefüggő tervezési, szervezési, felkészítési szakmai követelményeket, végzi a lakosság mentésével kapcsolatos tervező, szervező feladatokat, irányítja a következmények felszámolására irányuló tevékenységet;
d) közreműködik a katasztrófák várható következményeinek megelőzésére és elhárítására vonatkozó nemzeti tervezésben, ellátja az országos Tűzmegelőzési Bizottság társelnöki feladatait;
e) gondoskodik katasztrófaveszély idején, valamint veszélyhelyzetben a végrehajtandó katasztrófavédelmi feladatok dokumentációjáról, a miniszter által jóváhagyandó központi veszélyelhárítási terv elkészítéséről, szakmai irányítást gyakorol a területi (fővárosi), települési (a fővárosban kerületi) és munkahelyi veszélyelhárítási tervek elkészítése felett, nyilvántartja és naprakészen tartja a veszélyelhárítási terveket;
f) megállapítja a katasztrófaveszély tényét, és a katasztrófavédelmi feladatok ellátása keretében – a miniszter által előzetesen jóváhagyott központi veszélyelhárítási terv szerint – azonnal intézkedik az emberi élet, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak, a KIV-ek védelme, a lakosság alapvető ellátásának biztosítása, valamint a katasztrófa következményeinek lehető legkisebbre csökkentése érdekében, a megtett intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatja a minisztert;
g) kidolgozza a valós kockázatokon alapuló települési katasztrófavédelmi osztályba sorolás szakmai szempontrendszerét, a területi szervek útján figyelemmel kíséri a jogszabályban meghatározott elégséges védelmi szint biztosítását;
h) gondoskodik a központi polgári védelmi és speciális mentő szervezet létrehozásáról, ellátja a polgári védelmi szervezetek létrehozásával és felkészítésével, ellátásával és alkalmazásával, valamint a lakosság és az anyagi javak mentésével összefüggő tervezési és szervezési feladatokat;
i) elrendeli a központi polgári védelmi szervezetek riasztását, mozgósítását;
j) elrendeli a HUNOR hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet (a továbbiakban: HUNOR) és HUSZÁR közepes kutató-mentő csapat (a továbbiakban: HUSZÁR) riasztását, mozgósítását;
k) javaslatot tesz a miniszter részére a HUNOR, HUSZÁR központi mentőszervezetek külföldi katasztrófa-segítségnyújtásba történő bevonására;
l) biztosítja az igazgató mint MVB elnökhelyettes útján a HVB elnökhelyettesének, valamint annak a kijelölt személynek a szakirányítását, aki veszélyhelyzetben a polgármestertől átveszi a helyi katasztrófavédelmi tevékenységek irányítását;
m) az egységes működőképesség biztosítása érdekében meghatározza a megyei veszélyhelyzet-kezelési központok (a továbbiakban: MVK) működési standardjait, szabályait, felügyeli az MVK ellenőrzésének folyamatát;
n) előkészíti a KKB munkatervét a Kormány által elfogadott munkaterv, valamint a KKB tagjainak és állandó meghívottjainak javaslatai alapján, folyamatosan ellenőrzi az NVK vezetési pont működőképességét, és gondoskodik annak fenntartásáról;
o) felügyeli a megyei és helyi védelmi bizottságok katasztrófavédelmi feladatainak végrehajtását;
p) kidolgozza a lakosságfelkészítés irányait, feladatait, valamint az ehhez kapcsolódó szervezeten belüli eljárások rendjét;
q) együttműködik a központi államigazgatási szervek ágazati katasztrófavédelmi feladatokat ellátó szervezeti egységeivel;
r) jogszabályban meghatározott esetekben első- és másodfokú katasztrófavédelmi szakhatóságként jár el;
s) meghatározza az iparbiztonsági, tűzvédelmi és műszaki mentési, valamint a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, irányítja és ellenőrzi az alárendelt szervek szakmai munkáját és tevékenységét;
t) a KIV feladatrendszerén belül képviseli a katasztrófavédelmi szempontrendszer érvényesítését, ellátja a KIV vizsgálatával és védelmével kapcsolatos katasztrófavédelmi koordinációs feladatokat;
u) végzi a KIV-et érintő veszélyelhárítási tervek felülvizsgálatával kapcsolatos központi szintű feladatokat, felügyeli a területi szervek ez irányú tevékenységét;
v) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek útján katasztrófavédelmi bírságot szab ki a katasztrófavédelmi engedély nélkül végzett engedélyköteles tevékenység végzése, a Kat. IV. fejezetében és a végrehajtási rendeletekben vagy az azok alapján meghozott hatósági döntésben foglalt előírások elmulasztása esetén, valamint a veszélyes tevékenységgel kapcsolatos súlyos balesettel vagy üzemzavarral összefüggésben megelőző, elhárító és helyreállító intézkedésekre vonatkozó kötelezettség be nem tartása esetén;
w) jogszabályban meghatározott esetekben első- és másodfokú tűzvédelmi hatóságként jár el;
x) tűzvédelmi hatóságként ellátja a kéményseprő-ipari szakkérdésekben a hatósági feladatokat, valamint a kéményseprő-ipari szolgáltató, -közszolgáltató felügyeletét;
y) tűzvédelmi szakértői tevékenységet végez;
z) a nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemeltetése során keletkező szén-monoxid érzékelésére szolgáló berendezés műszaki előírásoknak való megfelelősége tekintetében piacfelügyeleti hatóságként jár el;
aa) a létfontosságú rendszerek és létesítmények védelme érdekében biztosítja a katasztrófavédelem szervei részére az európai és a nemzeti azonosítási, kijelölési eljárás során a szakhatósági, nyilvántartó hatósági, javaslattevő hatósági, meghatározott monitoring, ellenőrzési, koordinációs, nemzeti kapcsolattartói és hálózatbiztonsági elemző-értékelő feladatokat ellátását;
bb) biztosítja a veszélyes áruk közúti, vasúti, vízi és légi szállításának a jogszabályban meghatározottak szerinti ellenőrzésének szakirányítását;
cc) biztosítja a veszélyes áruk közúti, vasúti, vízi és légi szállításához kapcsolódó jogszabályban meghatározottak szerinti telephelyi ellenőrzésének szakirányítását;
dd) biztosítja a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezés feladatainak szakirányítását;
ee) jogszabályban meghatározott esetekben első- és másodfokú vízügyi és vízvédelmi hatóságként és szakhatóságként jár el;
ff) biztosítja a vízügyi és vízvédelmi hatósági, valamint a vízvédelmi igazgatási feladatok szakirányítását;
gg) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási ellátás biztosítottságának hiányában vagy a jogszabályban meghatározott eljárás eredménytelensége esetén ellátja az ideiglenes ellátás és a szükségellátás biztosításával kapcsolatos feladatokat, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízbegyűjtési közszolgáltatás ideiglenes begyűjtési és rendkívüli ellátásának biztosításával összefüggő tevékenységeket;
hh) irányítja a katasztrófavédelem tűzoltó egységeinek a tűzoltási és műszaki mentési feladatait, az ezzel kapcsolatos felkészítést, jelentéstételt;
ii) dönt a hivatásos tűzoltó parancsnokság, valamint katasztrófavédelmi őrs létrehozásáról, megszüntetéséről;
jj) kinevezi és felmenti a katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjét és a tűzoltó parancsnokság parancsnokát, akikkel kapcsolatban az egyéb munkáltatói jogköröket az igazgató gyakorolja;
kk) szabályozza a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet, a hivatásos tűzoltó parancsnokságok működési területét, a gépjármű- és technikaieszköz-állománytáblát, a hivatásos tűzoltó parancsnokság szervezetét, létszámát;
ll) szabályozza, és szervei útján ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységét;
mm) meghatározza a hivatásos állomány képzési és továbbképzési, valamint tudományos kutatói tevékenységének témaköreit, és jóváhagyja a képzés tartalmát;
nn) gondoskodik a közfoglalkoztatás feltételeinek rendelkezésre állásáról a katasztrófák elleni védekezésre való felkészüléssel, a védekezéssel és a helyreállítással összefüggő katasztrófavédelmi feladatok hatékonyabb ellátása érdekében.
32. A főigazgató a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos jogkörében:
a) közreműködik a katasztrófavédelemmel kapcsolatos nemzetközi szerződések szakmai előkészítésében, részt vesz a nemzetközi együttműködésben, folyamatos kapcsolatot tart a nemzetközi katasztrófavédelmi partnerszervezetekkel;
b) a nemzetközi kapcsolatok során a hatáskörébe utalt feladatkörökben együttműködési megállapodást köt, és viszonosság alapján együttműködik a katasztrófavédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági, tűzvédelmi és vízügyi nemzeti és multilaterális szervekkel, szervezetekkel;
c) biztosítja a nemzetközi szervezetekkel, így különösen az EU és a NATO polgári védelmi gyorsriasztó és információs rendszereivel való kapcsolattartást, előkészíti, koordinálja és biztosítja a nemzetközi szervezetekben és azok szakmai testületeiben való képviseletet;
d) ellátja az EU Lisszaboni Szerződésből eredő polgári védelmi tevékenységek koordinálásával kapcsolatos feladatokat;
e) biztosítja a katasztrófavédelmi gyakorlatok tervezését, szervezését és az azokon való részvételt;
f) biztosítja az EU polgári védelmi mechanizmus és az ENSZ (UNDAC) szakértők részvételét a nemzetközi katasztrófafelszámolás koordinációjában;
g) biztosítja a katasztrófavédelmi kormányegyezményekben foglaltak végrehajtását, a regionális és határ menti együttműködéssel összefüggő feladatok végrehajtását, részt vesz a katasztrófák megelőzésére és felszámolására irányuló nemzetközi együttműködésben;
h) szükség esetén – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – biztosítja a nemzetközi segítségnyújtásra kijelölt szervek rendelkezésre állását, illetve a külföldi állam katasztrófa sújtotta területeire történő kijuttatását, szervezi a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtás gyakorlati végrehajtását, a szállítmányok továbbítását, kapcsolatot tart a nemzetközi katasztrófavédelmi szervezetekkel, e tevékenységbe bevonja a különböző karitatív szervezeteket;
i) szükség esetén – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – biztosítja a nemzetközi segítség fogadását, kapacitásai függvényében elősegíti a nemzetközi segítségnek a veszélyhelyzet vagy a katasztrófa károsító hatása által érintett területre való eljuttatását és szétosztását;
j) kapcsolatot tart az Európai Unió Bizottságának Humanitárius és Polgári Védelmi Főigazgatóságával (DG ECHO), az EU Közös Kutató Központjával (EU JRC) a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezéssel (CEP), az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalával (UN OCHA), valamint több regionális nemzetközi szervezettel;
k) részt vesz az EU Polgári Védelmi Főigazgatók ülésein, a NATO Polgári Veszélyhelyzeti Bizottság plenáris ülésén (CEPC);
l) ellátja az EU PROCIV Tanácsi Polgári Védelmi Munkacsoport, valamint a NATO CEP munkájával összefüggő hazai koordinációt;
m) ellátja a NATO CPC képviseletét, valamint az ENSZ ISDR Katasztrófa Megelőzési Nemzeti Fórum elnöki feladatait;
n) ellátja az EU Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központ (a továbbiakban: EU ERCC) és a NATO Euroatlanti Katasztrófareagálási Koordinációs Központ (a továbbiakban: NATO EADRCC) irányában a nemzeti kapcsolattartó pont feladatokat;
o) koordinálja a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtást, szervezi a Helsinki Egyezmény alapján a nemzeti kapcsolattartó pont munkáját;
p) jelöli a NATO CEPC munkájában az állandó képviseletet ellátó összekötőt, valamint a NATO CEPC alá tartozó polgári védelmi bizottság (CPG) munkájában a nemzeti szakmai képviseletet ellátó személyt;
q) ellátja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Nemzeti Riasztási Pont feladatait;
r) ellátja az EU Európai Radiológiai Adatcsere Platform (EURDEP), illetve a bilaterális radiológiai monitoring adatcsere együttműködésekben meghatározott nemzeti kapcsolattartó ponti és nemzetközi adatcsere központi feladatokat;
s) ellátja a magyarországi Nemzeti RODOS (nukleárisbaleset-elhárítási döntéstámogató rendszer) Központ nemzetközi feladatait.
33. A főigazgató a gazdálkodási jogkörében eljárva:
a) az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével gyakorolja a szerződéses úton átadott egyszemélyes állami tulajdonú társaság feletti tulajdonosi jogokat, és teljesíti a kötelezettségeket;
b) a BM OKF éves költségvetésében biztosított előirányzatok mértékéig szerződéseket köthet, és kötelezettségeket vállalhat;
c) gyakorolja a katasztrófavédelem vonatkozásában a középirányító, a BM OKF vonatkozásában pedig a költségvetési szerv vezetőjét megillető jogokat, gondoskodik az előírt pénzügyi, gazdálkodási feladatok ellátásáról;
d) felelős a katasztrófavédelem beruházási és felújítási költségvetési előirányzatainak felhasználásáért, a beruházási és felújítási tervek elkészítéséért, a jogszabályokban előírt egyeztetések elvégzéséért;
e) felelős a hazai katasztrófák és veszélyhelyzetek felszámolása során a védekezésben és a kárelhárításban, valamint a nemzetközi segítségnyújtásban közreműködő mentőszervezetek részére nyújtott központi támogatások és költségtérítések felhasználásának koordinációjáért;
f) koordinálja az önkormányzati tűzoltóságok költségvetési tervezésével és gazdálkodás-ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat;
g) folyamatosan ellenőrzi a célszerűségre is kiterjedően az önkormányzati tűzoltóságok, az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek költségvetési forrásból származó pénzeszközeinek a felhasználását;
h) a hatályos jogszabályi keretek között meghatározza az irányítása alá tartozó költségvetési szervek beruházási és felújítási jellegű éves terveit, biztosítja azok költségvetési fedezetét;
i) gondoskodik a katasztrófavédelem műszaki, ruházati, informatikai eszközökkel történő ellátásáról, meghatározza a rendszeresítési eljárásba bevonandó eszközök körét, a rendszeresítéshez szükséges eljárási szabályokat, az eljárás rendjét, jóváhagyja a rendszeresítésre javasolt eszközök rendszerbe állítását;
j) kiadja a szervezeti állománytáblázatot, a technikai állománytáblát és a BM OKF jármű-nyilvántartási jegyzékét;
k) szabályozza a létszám- és bérgazdálkodást, a működés egyéb területein fejlesztési, ellátási, üzemeltetési szabványokat, normatívákat határoz meg;
l) a hatályos jogszabályi keretek között meghatározza az irányítása alá tartozó költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági irányításának részletes rendjét;
m) a belső kontrollrendszer keretében felelős a megfelelő kontrollkörnyezet, a kockázatkezelési rendszer, a kontrolltevékenységek, az információs és kommunikációs rendszer, a nyomonkövetési rendszer kialakításáért, működtetéséért és fejlesztéséért;
n) felelős a BM OKF tervszerűségen és gazdaságosságon alapuló energiagazdálkodásáért.
III.2. Az általános főigazgató-helyettes
34. Az általános főigazgató-helyettes szolgálati elöljárója a főigazgató. Az általános főigazgató-helyettes szolgálati elöljárója a hatósági és a gazdasági főigazgató-helyettesek kivételével a teljes személyi állománynak. A főigazgatót tartós távollétében teljes hatáskörben helyettesíti.
35. Az általános főigazgató-helyettes átruházott hatáskörben gyakorolja a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben – a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utaltakon kívül – az Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet személyi állománya tekintetében a munkáltatói jogokat.
36. Az általános főigazgató-helyettes a szakterülete vonatkozásában gyakorolja a jogszabályban előírt vagy a főigazgató által átruházott jogköröket.
37. Az általános főigazgató-helyettes feladata különösen:
a) az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek tevékenységének irányítása;
b) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása, ellenőrzése;
c) intézkedések, a felsőbb szervekhez történő előterjesztések kidolgozásának irányítása;
d) a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök végrehajtásának irányítása, illetőleg felügyelete, továbbá az irányítása alá tartozó szervezeti egységek közötti vitás kérdések eldöntése;
e) programok, tervek, pályázatok, projektek kialakításának és megvalósításának irányítása;
f) az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek beszámoltatása, valamint a szükséges információkkal történő rendszeres ellátása;
g) feladatkörében, illetve a főigazgató megbízása alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, kormányzati, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel;
h) kiadmányozási jog gyakorlása a 172–173. pontban foglaltak szerint;
i) munkáltatói és költségvetés-gazdálkodási jogkörök gyakorlása.
III.3. A hatósági főigazgató-helyettes
38. A hatósági főigazgató-helyettes szolgálati elöljárója a főigazgató, az általános és a gazdasági főigazgató-helyettes kivételével a teljes személyi állománynak. A főigazgató és az általános főigazgató-helyettes egyidejű akadályoztatása esetén – a külön jogszabály által a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utalt ügyek kivételével – helyettesíti a főigazgatót.
39. A hatósági főigazgató-helyettes átruházott hatáskörben gyakorolja a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben – a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utaltakon kívül – a Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet személyi állománya tekintetében a munkáltatói jogokat.
40. A hatósági főigazgató-helyettes gyakorolja szakterülete vonatkozásában a jogszabályban előírt vagy a főigazgató által átruházott hatósági jogköröket.
41. A hatósági főigazgató-helyettes feladata különösen:
a) az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek tevékenységének irányítása;
b) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása, ellenőrzése;
c) intézkedések, a felsőbb szervekhez történő előterjesztések kidolgozásának irányítása;
d) a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök végrehajtásának irányítása, illetőleg felügyelete, továbbá az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek közötti vitás kérdések eldöntése;
e) programok, tervek, pályázatok, projektek kialakításának és megvalósításának irányítása;
f) az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek beszámoltatása, valamint a szükséges információkkal történő rendszeres ellátása;
g) feladatkörében, illetve a főigazgató megbízása alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, kormányzati, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel;
h) kiadmányozási jog gyakorlása a 173. pontban foglaltak szerint;
i) munkáltatói és költségvetés-gazdálkodási jogkörök gyakorlása.
III.4. A gazdasági főigazgató-helyettes
42. A gazdasági főigazgató-helyettes a főigazgató gazdasági helyettese, szolgálati elöljárója – a főigazgató és az általános és a hatósági főigazgató-helyettesek kivételével – a teljes személyi állománynak. A főigazgató és az általános és a hatósági főigazgató-helyettesek egyidejű akadályoztatása esetén – a külön jogszabály által a főigazgató kizárólagos hatáskörébe utalt ügyek kivételével – helyettesíti a főigazgatót.
43. A gazdasági főigazgató-helyettes átruházott hatáskörben gyakorolja a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben a Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet személyi állománya tekintetében a munkáltatói jogokat.
44. A gazdasági főigazgató-helyettes feladata különösen:
a) az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek tevékenységének irányítása, szakirányítása;
b) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása, ellenőrzése;
c) intézkedések, a felsőbb szervekhez történő előterjesztések kidolgozásának irányítása;
d) a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök végrehajtásának irányítása, illetőleg felügyelete, továbbá az irányítása alá tartozó szervezeti egységek közötti vitás kérdések eldöntése;
e) a fejlesztési programok, tervek, pályázatok, projektek kialakításának és megvalósításának irányítása;
f) az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek beszámoltatása, valamint a szükséges információkkal történő rendszeres ellátása;
g) feladatkörében, illetve a főigazgató megbízása alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, kormányzati, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel;
h) kiadmányozási jog gyakorlása a 174. pontban foglaltak szerint;
i) a jogszabályokban, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközökben biztosított munkáltatói és költségvetési jogok gyakorlása.
III.5. Az országos főfelügyelő
45. Az országos főfelügyelő szakterülete vonatkozásában gyakorolja a jogszabályban előírt vagy a főigazgató-helyettesek által átruházott szakirányítási és felügyeleti jogköröket a főigazgató és a főigazgató-helyettesek közvetlen irányítása mellett, azok utasításainak megfelelően – a Szabályzatban foglaltak alapján – vezeti az országos főfelügyelőség munkáját. A saját szakterületén szakmai elöljáróként irányítási jogkörrel felruházott személy. Szakmai irányítási jogkörét csak a szakterületet érintő körben, kizárólag a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, a belső normák, valamint a szolgálati elöljáró döntésének keretein belül, azokkal összhangban gyakorolhatja.
46. Az országos főfelügyelő feladata különösen:
a) az alárendeltségébe tartozó főosztályok tevékenységének irányítása;
b) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása, ellenőrzése szakmai elöljáróként;
c) módszertani útmutatók kibocsátása;
d) a szabályozási koncepciók, intézkedések, előterjesztések kidolgozása;
e) a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök végrehajtásának felügyelete, továbbá az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek tevékenységeinek összehangolása;
f) a fejlesztési programok, tervek kialakítása és megvalósításának irányítása;
g) az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőinek beszámoltatása, valamint a szükséges információkkal történő rendszeres ellátása;
h) feladatkörébe tartozó kérdésekben az országos főfelügyelőség, továbbá – felhatalmazás alapján – a BM OKF képviselete;
i) döntés azokban az ügyekben, amelyeket a Szabályzat, illetőleg a főigazgató vagy a főigazgató-helyettes a hatáskörébe utalt;
j) a szakmai felkészültség színvonalának biztosítása;
k) javaslattétel az országos főfelügyelőség létszám- és személyi keretével való gazdálkodásra;
l) javaslattétel elismerés adományozására, elmarasztalásra;
m) szakirányú továbbképzések szervezése;
n) feladatkörében, illetve a főigazgató-helyettes megbízása alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, kormányzati, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel.
III.6. A hivatalvezető
47. A hivatalvezető a főigazgató közvetlen alárendeltségében látja el feladatait.
48. A hivatalvezető felelős a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek tevékenységének koordinálásáért, a munka szervezéséért.
49. A hivatalvezető dönt, illetőleg intézkedik a főigazgató által a hatáskörébe utalt ügyekben, feladata különösen:
a) a közvetlen alárendeltségébe tartozó főosztályok tevékenységének irányítása, rendszeres beszámoltatása, munkájuk figyelemmel kísérése, koordinálása;
b) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása, ellenőrzése;
c) a stratégiák kimunkálására és előterjesztésére irányuló munkákban történő közreműködés;
d) a minisztériumok szakmai főosztályaival, valamint a központi államigazgatási szervekkel és egyéb országos szintű feladatokat ellátó szervezetekkel történő együttműködésben való részvétel;
e) a lakossággal történő interaktív kapcsolattartás érdekében az ügyfélszolgálati iroda működtetése;
f) a társadalmi kapcsolatok erősítése, a BM OKF rendezvényeinek szervezése, ezzel összefüggő protokoll feladatok végzése;
g) a BM OKF szervezeti egységei és területi szervei ügyviteli feladatainak szakirányítása;
h) a szabályozási koncepciók, intézkedések, jelentések, előterjesztések kidolgozásának irányítása;
i) a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök végrehajtásának felügyelete, továbbá a szervezeti egységek közötti koordináció végzése;
j) a nemzetközi kapcsolattartással, a nemzetközi együttműködéssel, valamint a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtással kapcsolatos feladatok biztosítása;
k) a fejlesztési programok, tervek kialakításának és megvalósításának összehangolása;
l) a BM OKF és szervezeti egységei minőségirányítási rendszerének működtetése;
m) az ügyintézés szakszerűségének és a határidők betartásának ellenőrzése;
n) a főosztályok feladatait meghatározó rendelkezések végrehajtásának irányítása és ellenőrzése;
o) szakterületét illetően a Hivatal feladatkörébe tartozó kérdésekben – felhatalmazás alapján – a BM OKF képviselete;
p) döntés meghozatala azokban az ügyekben, amelyeket a főigazgató a hatáskörébe utalt;
q) a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkörök gyakorlása, a szakmai felkészültség színvonala folyamatos szinten tartásának, emelkedésének biztosítása;
r) javaslattétel a Hivatal létszám-, személyi juttatási keretével való gazdálkodásra;
s) javaslattétel elismerés adományozására, elmarasztalásra;
t) a területi szervek szakirányú továbbképzésének kezdeményezése.
III.7. A szolgálatvezető
50. A szolgálatvezető – a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a Szabályzatban foglaltak alapján – a főigazgató vagy a hatósági főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alatt irányítja az alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek munkáját, felelős a vezetése alatt álló szervezeti egységek működéséért és a feladatkörébe tartozó feladatok határidőben történő teljesítéséért.
51. A szolgálatvezető a szolgálat feladatköréhez kapcsolódó hatáskörének gyakorlását munkaköri leírásban beosztottaira átruházhatja.
52. A szolgálatvezető feladata különösen:
a) a közvetlen alárendeltségébe tartozó főosztályok és önálló osztályok feladatköreinek megállapítása, a főosztályok és osztályok irányítása, a főosztályvezetők és osztályvezetők folyamatos beszámoltatása, munkájuk figyelemmel kísérése;
b) az alárendeltségébe tartozó főosztályvezetők és osztályvezetők rendszeres tájékoztatása, munkájuk koordinálása;
c) a feladatkörébe tartozó ügyekben előterjesztések, jogszabályok tervezetének kidolgozása, továbbá az egységes végrehajtás érdekében szükséges javaslatok szakmai tervezeteinek kialakítása;
d) fejlesztési koncepciók kidolgozása;
e) belső normák kiadásának, módosításának, visszavonásának kezdeményezése;
f) az ügyintézés szakszerűségének és a határidők betartásának ellenőrzése;
g) a főosztályok és osztályok feladatait meghatározó rendelkezések végrehajtásának irányítása és ellenőrzése;
h) szakterületét illetően a szolgálat feladatkörébe tartozó kérdésekben – felhatalmazás alapján – a BM OKF képviselete;
i) döntés meghozatala azokban az ügyekben, amelyeket a főigazgató vagy a hatósági főigazgató-helyettes a hatáskörébe utalt;
j) a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkörök gyakorlása, a szakmai felkészültség színvonala folyamatos szinten tartásának, emelkedésének biztosítása;
k) javaslattétel a szolgálat létszám- és személyi juttatási keretével való gazdálkodásra;
l) javaslattétel elismerés adományozására, elmarasztalásra;
m) a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása;
n) a területi szervek szakirányú továbbképzésének kezdeményezése;
o) feladatkörében, illetve felhatalmazás alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, önkormányzati és civil szervezetekkel;
p) az ügyviteli, adatvédelmi, valamint rezsimelőírások betartásának és betartatásának rendszeres ellenőrzése.
III.8. A főosztályvezető
53. A főosztályvezető – a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a Szabályzatban foglaltak alapján – a főigazgató-helyettesek, a főfelügyelők, a szolgálatvezetők, továbbá a hivatalvezető közvetlen irányítása alatt irányítja az alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek munkáját, felelős azok működéséért és a feladatkörébe tartozó feladatok határidőben történő teljesítéséért.
54. A főosztályvezető a főosztály feladatköréhez kapcsolódó hatáskörének gyakorlását munkaköri leírásban beosztottaira átruházhatja.
55. A főosztályvezető feladata különösen:
a) a közvetlen alárendeltségébe tartozók feladatkörének megállapítása, irányítása, folyamatos beszámoltatása, munkájuk figyelemmel kísérése és ellenőrzése;
b) a közvetlen alárendeltségébe tartozók rendszeres tájékoztatása a fontosabb kérdésekről;
c) a feladatkörébe tartozó ügyekben előterjesztések, jogszabálytervezetek kidolgozása, továbbá az egységes végrehajtás érdekében szükséges javaslatok szakmai tervezeteinek kialakítása;
d) szakterülete fejlesztésére koncepciók kidolgozása;
e) a szakterületét érintő belső normák kiadásának, módosításának, visszavonásának kezdeményezése;
f) az ügyintézés szakszerűségének és a határidők betartásának ellenőrzése;
g) a főosztály feladatkörébe tartozó kérdésekben a főosztály, továbbá – felhatalmazás alapján – a BM OKF képviselete;
h) döntés azokban az ügyekben, amelyeket a főigazgató-helyettes, a főfelügyelő, a szolgálatvezető vagy a hivatalvezető a hatáskörébe utalt;
i) a hatáskörébe utalt munkáltatói jogkörök gyakorlása, a szakmai felkészültség színvonala folyamatos szinten tartásának biztosítása;
j) javaslattétel a főosztály költségvetés-, létszám-, személyi juttatási keretével való gazdálkodásra, elismerés adományozására, elmarasztalásra;
k) szakterülete vonatkozásában a területi szervek tevékenységének szakmai irányítása;
l) a területi szervek szakirányú továbbképzésének kezdeményezése;
m) feladatkörében, illetve felhatalmazás alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, önkormányzati, gazdálkodó és civil szervezetekkel;
n) az ügyviteli, adatvédelmi, valamint rezsimelőírások betartásának és betartatásának rendszeres ellenőrzése.
III.9. A főosztályvezető-helyettes
56. A főosztályvezető-helyettes a szakmai feladatok ellátása tekintetében teljes jogkörrel helyettesíti a főosztályvezetőt annak távolléte vagy akadályoztatása esetén.
III.10. A titkárságvezető
57. A titkárságvezető – a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a Szabályzatban foglaltak alapján – a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, az országos főfelügyelők, illetve a hivatalvezető és a szolgálatvezetők közvetlen irányítása alatt:
a) gondoskodik a felettes vezetőhöz érkező iratok feldolgozásáról, ügyintézéséről, továbbításáról, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;
b) szervezi a felettes vezető hivatali programjait, figyelemmel kíséri azok alakulását és a megvalósulásukhoz szükséges feltételek biztosítását, a vezetői távollétre vonatkozó információkat egyezteti a Főigazgatói Titkársággal;
c) figyelemmel kíséri és nyilvántartja a kiadott feladatok végrehajtásának helyzetét, gondoskodik a határidők és a szolgálati út betartásáról, jogkörében eljárva tájékoztatást kér a kijelölt felelősöktől;
d) végzi a feladatmeghatározó értekezletekkel és a felettes vezetője jelenlétében lebonyolított rendezvényekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokat;
e) a napi szintű sajtófigyelés alapján javaslatot tesz felettes vezetőjének a reagálást igénylő sajtóanyagokra;
f) figyelemmel kíséri a területi szervek részére előírt beérkező határidős jelentések beérkezését és feldolgozását;
g) figyelemmel kíséri az ügyintézés szakszerűségét és a határidők betartását.
III.11. Az osztályvezető
58. Az osztályvezető – a közvetlen vezetője (szolgálatvezető vagy főosztályvezető) utasításait figyelembe véve – irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját, és abban közvetlenül is részt vesz. Felelős az osztály feladatainak teljesítéséért.
59. Az osztályvezető dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
60. Az osztályvezetőt távolléte esetén az osztály kijelölt ügyintézője (beosztottja) helyettesíti.
61. Az osztályvezető feladata különösen:
a) az ügyintézők feladatkörének megállapítása a munka arányos elosztásával, az ügyintézők folyamatos beszámoltatása, munkájuk figyelemmel kísérése, valamint a fontosabb kérdésekről való rendszeres tájékoztatása;
b) az elintézendő ügyek kiosztása, az elintézés során érvényesítendő szempontok meghatározása, a feladat végrehajtásának elősegítése és a végrehajtás ellenőrzése;
c) az ügyintézők által készített tervezetek felülvizsgálata, a hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozása, a felsőbb szintű döntést igénylő ügyek felterjesztése;
d) az osztály feladatkörébe tartozó kérdésekben az osztály képviselete, külön eseti felhatalmazás alapján a főosztály, illetve a BM OKF képviselete;
e) feladatkörében, illetve felhatalmazás alapján együttműködés szervezése, fenntartása és fejlesztése állami, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel;
f) a hatáskörébe utalt munkáltatói jogok gyakorlása;
g) javaslattétel az osztály dolgozóinak elismerésére, elmarasztalására.
IV. FEJEZET
A BM OKF BEOSZTOTTI ÁLLOMÁNYA
IV.1. A főreferens, főelőadó és az ügyintéző
62. A főreferens, a főelőadó és az ügyintéző a Szabályzatban, a szervezeti egység ügyrendjében, valamint a munkaköri leírásában meghatározottak szerint látja el a feladatkörébe tartozó ügyeket.
63. A főreferens, és a főelőadó munkaköri leírásában vagy eseti vezetői döntés alapján, ügyintézői feladatai mellett:
a) ideiglenesen vagy akár állandó jelleggel – vezetőjének felügyelete mellett – szervezi és irányítja az azonos munkaterületen dolgozó ügyintézők, illetve ügykezelők (a továbbiakban: csoport) munkáját;
b) az adott csoportot illetően kialakítja az egységes ügyintézés feltételeit, biztosítja az ügyintézők számára a folyamatos konzultáció lehetőségét;
c) a csoport ügyeiben személyesen referál vezetőjének, szükség esetén egyeztet más hivatali egységek ügyintézőjével, főreferensével;
d) kiadmányozza az érdemi döntést nem tartalmazó szerven belüli, ügyviteli jellegű iratokat (adatkérés, iratanyag megküldése stb.);
e) a csoport által kiadmányozásra előkészített tervezetet továbbítja a kiadmányozásra jogosulthoz;
f) ellenőrzi az iratra feljegyzett kezelői és kiadási utasításokat, valamint az irattári tételszámot.
64. Az ügyintéző:
a) felelős saját tevékenységéért, a részére meghatározott, illetve a vezető által adott feladatok szakszerű, a jogszabályoknak és a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek megfelelő, határidőben történő teljesítéséért;
b) köteles tanulmányozni és ismerni azokat a jogszabályokat, szakmai előírásokat, amelyek a színvonalas ügyintézési munka végrehajtásához szükségesek;
c) köteles vezetőjét az ügyben folytatott tárgyalásról, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről – emlékeztető vagy feljegyzés készítésével – igény esetén szóbeli jelentés formájában tájékoztatni;
d) vezetőjének haladéktalanul jelenteni köteles, ha feladatát határidőre nem tudja teljesíteni.
IV.2. Az ügykezelő és a fizikai alkalmazott
65. Az ügykezelő:
a) ellátja a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott adminisztrációs feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, a jogszabályok, valamint az ügyviteli szabályok ismeretében és megtartásával;
b) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.
66. A fizikai alkalmazott:
a) ellátja a munkaköri leírásában meghatározott ellátási és épületüzemeltetési feladatokat;
b) ellátja mindazokat a kisegítő feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza, és amelyekre iskolai végzettsége alkalmassá teszi.
V. FEJEZET
A BM OKF SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATAI
V.1. FŐIGAZGATÓI TITKÁRSÁG
67. A Főigazgatói Titkárság a főigazgató közvetlen alárendeltségében működő önálló szervezeti egységként:
a) gondoskodik a főigazgatóhoz érkező iratok feldolgozásáról, ügyintézéséről, továbbításáról, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;
b) szervezi a főigazgató hivatali programjait, figyelemmel kíséri azok alakulását és a megvalósulásukhoz szükséges feltételek biztosítását;
c) továbbítja és figyelemmel kíséri a főigazgató által kiadott vagy a felettes szerv által meghatározott feladatok határidőben történő végrehajtását, jogkörében eljárva tájékoztatást kér a kijelölt felelősöktől;
d) végzi a főigazgatói, igazgatói és a feladat-meghatározó értekezletekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokat;
e) közreműködik a BM OKF által kötendő együttműködési megállapodások előkészítésében, szervezi az együttműködési megállapodások aláíratását;
f) összeállítja a BM OKF éves munkaprogramja, féléves vezetői munkaterve és egyéb éves tervei alapján a havi naptári és ellenőrzési tervet;
g) nyilvántartja a BM OKF főigazgató-helyetteseinek, szolgálatvezetőinek, hivatalvezetőjének, továbbá a területi szervek igazgatóinak szabadságát.
V.2. KOMMUNIKÁCIÓS SZOLGÁLAT
68. A Kommunikációs Szolgálat a főigazgató közvetlen alárendeltségben működő önálló szervezeti egységként:
a) ellátja a katasztrófavédelem országos szintű kommunikációs tevékenységét, a megyei (fővárosi) igazgatóságok és a BM OKF GEK kommunikációjának szakmai irányítását, ellenőrzi a feladatok végrehajtását;
b) kidolgozza a BM OKF kommunikációs tevékenységének fő irányait, területeit, módszereit, feladat- és eszközrendszerét;
c) tervezi és szervezi a BM OKF kommunikációs tevékenységét, valamint az időszakos sajtótevékenységet;
d) a BM OKF éves munkaprogramja, féléves munkatervei alapján elkészíti az éves kommunikációs tervet;
e) a szakterületek felkérésére közreműködik a BM OKF kiadványainak elkészítésében, lakossági tájékoztató kampányok tervezésében;
f) elkészíti a BM OKF sajtóközleményeit, sajtómeghívóit és sajtóháttéranyagait;
g) sajtószervezéssel közreműködik a BM OKF által rendezett eseményeken, kiemelt ünnepi rendezvényeken, konferenciákon, szakmai versenyeken;
h) működteti a BM OKF internetes honlapját és a Szent Flórián önkéntes tűzoltó honlapot, felügyeli a területi szervek és a BM OKF GEK internetes honlapjainak működését;
i) végzi a Katasztrófavédelem című folyóirat olvasóinak gyors és hiteles tájékoztatását;
j) a BM OKF honlap és a Katasztrófavédelem folyóirat számára cikket ír, fényképfelvételt készít;
k) a szakterületekről beérkezett szakmai anyagok alapján gondoskodik a BM OKF évkönyvének elkészítéséről, a kiadvány szerkesztéséről, kivitelezéséről, főigazgatói döntés szerint a kiadvány terjesztéséről;
l) szerkeszti és moderálja a BM OKF hivatalos közösségi oldalát;
m) működteti a BM OKF médiaszerverét;
n) ellátja a sajtóügyeleti feladatokat;
o) a sajtóügyeleten keresztül biztosítja a folyamatos információgyűjtést és rendelkezésre állást, valamint 24 órában folyamatos tartalommal tölti meg a BM OKF közösségi oldalát és a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatását (VÉSZ);
p) időszakos sajtóelemzéseket és sajtóértékeléseket készít;
q) szervezi és előkészíti a főigazgató és az általa kijelölt személyek sajtószereplését;
r) rendszeres kapcsolatot tart, és egyeztet a BM és más közigazgatási és rendvédelmi szervek kommunikációs szakterületével, szóvivőivel;
s) irányítja és koordinálja a területi szervek szóvivőinek tevékenységét, illetve folyamatos kapcsolatot tart a médiaszolgáltatók képviselőivel;
t) koordinálja a média részéről érkező kérdésekre adandó válaszok összeállítását, jóváhagyását és megküldését;
u) folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófavédelem szervezetét érintő sajtómegjelenéseket, a napi sajtófigyelés alapján javaslatot tesz a reagálást igénylő sajtóanyagokra, koordinálja és részt vesz a reagálást igénylő anyagok elkészítésében.
69. A Kommunikációs Szolgálat vezetője a BM OKF kommunikációs vezetője. A BM OKF Kommunikációs Szolgálata csak a katasztrófavédelem hatáskörébe tartozó kérdésekben nyilatkozhat, ettől eltérő esetekben köteles egyeztetni azzal a BM irányítása alá tartozó szervvel, amelynek a szóban forgó kérdés a hatáskörébe tartozik.
V.3. ELLENŐRZÉSI SZOLGÁLAT
70. Az Ellenőrzési Szolgálat a tevékenységét a főigazgató közvetlen alárendeltségében végzi.
71. Az Ellenőrzési Szolgálat feladatkörében eljárva együttműködik az állami és kormányzati ellenőrző szervekkel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, valamint a rendvédelmi szervek ellenőrző szerveivel.
72. Az Ellenőrzési Szolgálat vezetője a BM OKF belső ellenőrzési vezetője.
73. Az Ellenőrzési Szolgálat feladatai végrehajtásához személyeket vonhat be a BM OKF valamennyi szervezeti egységétől és szervezeti elemétől.
74. A szakmai ellenőrzési feladatok követelményrendszerét, általános rendelkezéseit, végrehajtási szabályait, módszertanát a szolgálatvezető által kidolgozott és a főigazgató által jóváhagyott Ellenőrzési Szabályzat tartalmazza.
75. A költségvetési szervek belső ellenőrzésének középirányító szervre vonatkozó szabályait, módszertanát, az ellenőrzések során követendő eljárás rendjét, a követelmények rendszerét a belső ellenőrzési vezető által kidolgozott és a főigazgató által jóváhagyott Belső Ellenőrzési Kézikönyv tartalmazza.
76. Az Ellenőrzési Szolgálat feladatai körében:
a) az ellenőrzés módszereivel és eszközeivel fellép a jogszabályi és belső normák előírásainak megsértése ellen, amelynek keretében javaslatot tesz a jogszabályoknak, a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, valamint az ügyintézés rendjének módosítására, szükség esetén – a főigazgató megbízásából – az erre feljogosított szervezetnél kezdeményezi a megfelelő eljárás lefolytatását;
b) az ellenőrzések tapasztalatai alapján kezdeményezi egyes szervek vagy tevékenységi körök soron kívüli ellenőrzését, vezetőik soron kívüli beszámoltatását;
c) az ellenőrzések tapasztalatai alapján szükség szerint javaslatot tesz a jogszabályoknak és a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, valamint a belső normáknak a kiadására, módosítására, hatályon kívül helyezésére;
d) kezdeményezi a szervek vezetőinél belső normák kiadását, ha az a jogszabályok egységes végrehajtása, a jogellenes gyakorlat megszüntetése, a meglévő szabályozás elégtelensége miatt szükségessé vált;
e) nyilvántartja és nyomon követi a külső ellenőrzések megállapításaira tett intézkedések végrehajtását, valamint elkészíti az intézkedési tervek végrehajtásáról szóló éves beszámolót;
f) kapcsolattartóként részt vesz a Korrupcióellenes és Integritás Munkacsoport munkájában, koordinálja az integritás felméréssel kapcsolatos feladatok végrehajtását.
g) szakirányítja a területi szervek ellenőrzési szolgálatát.
V.3.1. Revizori Főosztály
77. A Revizori Főosztály feladatkörében eljárva:
a) kidolgozza, és szükség szerint aktualizálja a BM OKF belső ellenőrzési kézikönyvét;
b) összeállítja a BM OKF kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves belső ellenőrzési terveit;
c) összesíti a BM OKF irányítása alá tartozó szervek éves belső ellenőrzési terveit, elkészíti az összefoglaló éves ellenőrzési tervet;
d) végrehajtja az éves belső ellenőrzési tervben foglalt ellenőrzéseket, illetve főigazgatói utasításra soron kívüli ellenőrzéseket folytat le az éves belső ellenőrzési terv alapján, illetve főigazgatói utasításra soron kívül bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenységet végez;
e) elemzi, vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszerek kiépítése és működése jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését, valamint működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
f) elemzi, vizsgálja a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások megfelelőségét, a beszámolók valódiságát;
g) a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, következtetéseket és javaslatokat fogalmaz meg a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése, a szabálytalanságok megelőzése, illetve feltárása érdekében, valamint a költségvetési szerv működése eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében;
h) nyilvántartja és nyomon követi a belső ellenőrzési jelentések megállapításai alapján megtett intézkedéseket;
i) biztosítja az ellenőrzések minőségének, hatékonyságának megfelelő színvonalát;
j) vizsgálja és értékeli a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
k) a mulasztások, hiányosságok feltárásával érvényesíti a személyes felelősséget, megakadályozza a hibák ismétlődését;
l) büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság esetén haladéktalanul tájékoztatja a szerv vezetőjét, és javaslatot tesz a megfelelő eljárás megindítására;
m) a belső ellenőrzés módszereivel és eszközeivel fellép a korrupciós jelenségekkel szemben, megelőzése érdekében javaslatokat tesz, szükség esetén kezdeményezi a megfelelő eljárás lefolytatását;
n) végrehajtja és gyakorolja az irányító szerv által részére átruházott ellenőrzési jogosultságokat;
o) elkészíti, összeállítja és felterjeszti a BM OKF belső ellenőrzési tevékenységéről szóló éves, valamint a katasztrófavédelem szervei belső ellenőrzési tevékenységéről szóló éves összefoglaló jelentéseket;
p) szakmailag irányítja, koordinálja a területi szervek belső ellenőreinek munkáját, a belső ellenőrzés működését, a belső ellenőrzés funkcionális függetlenségét biztosító törvényes garanciák érvényesülését;
q) betartja a belső ellenőrzési tevékenység során kezelt adatokat illetően az adatvédelmi és minősített adatok védelmére vonatkozó előírásokat;
r) továbbképzéseket, országos értekezleteket, módszertani foglalkozásokat és gyakorlatokat tervez, szervez, illetve vezet le;
s) véleményezi a hatáskörébe tartozó ellenőrzési, szakmai felügyeleti, gazdálkodási és egyéb pénzügyi szabályzatok tervezeteit.
V.3.2. Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály
78. A Belső Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály feladatkörében eljárva:
a) tervezi és összehangolja a főigazgatóság ellenőrzési tevékenységét;
b) összeállítja a BM OKF féléves ellenőrzési és felügyeleti tervét, ellenőrzi annak végrehajtását;
c) szervezi, és szakterülete vonatkozásában végrehajtja a tervezett és terven felüli ellenőrzéseket;
d) gyűjti és összesíti a BM OKF szervezeti egységei által végrehajtott ellenőrzések tapasztalatait;
e) a főosztály tevékenységével kapcsolatosan beszámoló jelentéseket készít, a szakirányító részére adatot szolgáltat;
f) szakmai felügyeletet gyakorol a BM OKF szervezeti egységei és az alárendelt szervek szakmai ellenőrző tevékenysége felett;
g) ellenőrzi a BM OKF szervezeti egységeinél, valamint a közvetlen irányítás alatt álló szerveknél a szakmai irányítási és szakmai felügyeleti tevékenység végzését, vizsgálja annak érvényesülését, hatékonyságát;
h) részt vesz a BM OKF szakmai és stratégiai tervezési feladataiban;
i) az ellenőrzési és szakmai felügyeleti tevékenység tapasztalatainak elemzésével és feldolgozásával közreműködik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek különböző szakterületi továbbképzéseiben;
j) a főigazgató által kijelölt ügyekben végzi a panaszok, állampolgári bejelentések kivizsgálását.
V.3.3. Mobil Ellenőrzési Osztály
79. A Mobil Ellenőrzési Osztály:
a) ellenőrzési hatásköre kiterjed a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi, területi, területi jogállású és helyi szerveire, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságokra, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületekre;
b) az ellenőrzési feladatok követelményrendszerét, általános rendelkezéseit, végrehajtási szabályait, módszertanát a szolgálatvezető által kidolgozott és a főigazgató által jóváhagyott Ellenőrzési Szabályzat tartalmazza;
c) feladatait a főigazgató által jóváhagyott havi munkaterv alapján végzi;
d) biztosítja az ellenőrzések minőségének, hatékonyságának megfelelő színvonalát;
e) érvényesíti az ellenőrzés segítő és megelőző jellegét, biztosítja az általánosítható tapasztalatok közreadását, széles körű hasznosítását;
f) a mulasztások, hiányosságok feltárásával érvényesíti a személyes felelősséget, megakadályozza a hibák ismétlődését;
g) a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat, ajánlásokat tesz, valamint elemzéseket, értékeléseket készít az ellenőrzött szerv működése eredményességének növelése érdekében;
h) figyelemmel kíséri az ellenőrzött szerv által megtett intézkedéseket;
i) a büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekményt, mulasztást vagy hiányosságot haladéktalanul jelenti a szolgálati út betartásával a főigazgató részére, és az általa meghatározottak szerint jár el;
j) az ellenőrzések során feltárt szabálytalanságok, törvénysértések tapasztalataira figyelemmel az ellenőrzött szervek vonatkozásában átfogó ellenőrzést vagy témavizsgálatot kezdeményez.
V.4. HUMÁN SZOLGÁLAT
80. A Humán Szolgálat felelős a katasztrófavédelem humán stratégiája és a humán erőforrásokkal való gazdálkodás elveinek kidolgozásáért, a személyügyi és állományszervezési munkáért, az ezzel kapcsolatos nyilvántartásokért, a feladatkörébe tartozó (személyügyi, munkaügyi, szociális, fegyelmi, valamint oktatási és képzési) ügyek törvényes rendezéséért, az állomány egészségügyi és mentális állapotáért, valamint a munkavédelmi feladatok végrehajtásáért.
V.4.1. Személyzeti Főosztály
81. A Személyzeti Főosztály személyzeti szakterületen:
a) részt vesz a hivatásos állományúak, a kormánytisztviselők, a közalkalmazottak és a munkavállalók hivatásos szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyára és munkaviszonyára vonatkozó szabályozás előkészítésében, a jogszabályok végrehajtása során szakirányítást gyakorol;
b) szervezi és végzi a katasztrófavédelem létszám- és státuszgazdálkodásával kapcsolatos személyügyi feladatokat;
c) előkészíti a főigazgató és a helyettesek személyügyi, munkaügyi, szociális és kegyeleti döntéseit, illetve az igazgatók személyzeti, munkaügyi, szociális és kegyeleti javaslatait;
d) kidolgozza és irányítja az állománykiegészítési, pályára irányítási és toborzási feladatokat, végzi a vezetői állomány utánpótlásának tervezését, a vezető állomány minősítésével és utánpótlásának kiválasztásával, valamint a szervezeti teljesítményértékelés koordinálásával kapcsolatos feladatokat, tervezi, szervezi a jutalmazási keret felhasználását, és előkészíti a központi elismerési ünnepségeket;
e) képesítési követelmények alapján tervezi és szervezi az állomány beiskolázását;
f) végzi az állomány biztonsági ellenőrzésével kapcsolatosan hatáskörébe utalt feladatokat;
g) végzi a szociális helyzet elemzését, értékelését, javaslatot tesz a szociális jellegű döntésekre, ellátja a BM OKF-en működő szociális bizottság titkári feladatait;
h) kidolgozza a katasztrófavédelem állományszervezési és szervezetfejlesztési feladatainak szakmai elveit és módszereit;
i) kidolgozza a katasztrófavédelem szervezetével kapcsolatos tervezeteket, előterjesztéseket, gondoskodik a jogszerűség megtartásáról, más szervek részére adatszolgáltatást végez;
j) elkészíti a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti állománytáblázatát, annak kivonatait, valamint a BM OKF állománytáblázatát, a BM munkaköri jegyzéke alapján a létszámkimutatást, gondoskodik azok naprakészen tartásáról;
k) végzi a munkáltatói jogok gyakorlását érintő személyügyi és munkaügyi tárgyú panaszok ügyintézését, nyilvántartását;
l) végzi a rehabilitációs tevékenységgel kapcsolatos előkészítő munkálatokat;
m) ellátja a személyügyi és munkaügyi nyilvántartások, adattárak kezelését és védelmét, továbbá a személyügyi nyilvántartásból a KIRA rendszerbe történő adatátadás koordinálását;
n) szakirányítja, illetve végzi a gondozási körbe tartozó nyugállományúakkal kapcsolatos feladatokat, szervezi és koordinálja a főigazgató és a Belügyi Nyugdíjasok Egyesülete Katasztrófavédelmi Tagozata közötti együttműködési megállapodásban rögzített feladatok végrehajtását;
o) szakirányítja, illetve végzi az érintett hivatásos, kormánytisztviselő, közalkalmazott és munkavállalói állomány vagyonnyilatkozat-tételével kapcsolatos személyügyi feladatokat.
82. A Személyzeti Főosztály fegyelmi munka terén:
a) a BM OKF személyi állománya által szolgálati helyen vagy szolgálattal összefüggésben elkövetett szabálysértések fegyelmi jogkörben történő elbírálása során lefolytatja az eljárást;
b) a főigazgató és a helyettesek hatáskörébe tartozó fegyelmi ügyekben lefolytatja az elsőfokú fegyelmi eljárásokat, az igazgatók hatáskörét meghaladó fegyelmi büntetés kiszabására tett javaslat esetében felülvizsgálja annak megalapozottságát, és azt előkészíti döntésre;
c) a főigazgató-helyettesek és az igazgatók fegyelmi ügyben hozott elsőfokú érdemi határozata ellen benyújtott panasz esetén lefolytatja a fegyelmi eljárás felülvizsgálatát, és előkészíti a főigazgató másodfokú döntését;
d) szakirányítja a területi szervek fegyelemkezelő és a területi szervek fegyelmi munkáját, részükre – szükség esetén – a fegyelmi helyzet javítása érdekében feladatokat határoz meg, e körben elősegíti az egységes jogértelmezés, egységes joggyakorlat kialakítását, ellenőrzi ennek érvényesülését;
e) szakirányítja az állomány kötelezettségeinek és jogainak ismertetésével kapcsolatos jogpropaganda- előadásokat;
f) rendszeresen együttműködik az illetékes igazságügyi szervekkel, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendvédelmi szervek érintett vezetőivel;
g) folyamatosan gyűjti a fegyelmi helyzetre vonatkozó jelentőszolgálati adatokat, havonta összesített adatszolgáltatással segíti a vezetői munkát és a belső tájékoztatást;
h) éves szinten átfogóan elemzi a katasztrófavédelem állományának fegyelmi helyzetét, javaslatokat tesz a megelőző munka hatékonyságának javítására;
i) a katonai bűncselekmények esetén feljelentést készít, vagy lefolytatja a nyomozást.
V.4.2. Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály
83. Az Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály oktatásigazgatási és oktatásszervezési szakterületen:
a) a szakképzés tekintetében végzi a jogszabályi előírások alapján végrehajtandó ellenőrzési feladatokat és engedélyezési tevékenységet;
b) közreműködik a katasztrófa- és tűzvédelmi ágazatba tartozó, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések oktatásszervezési feladatainak ellátásában;
c) koordinálja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek katasztrófavédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági és tűzvédelmi képzése, továbbképzése szakmai követelményrendszerének kidolgozását, végrehajtásának ellenőrzését;
d) tervezi, szervezi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományának – a tűzoltóságokon lévő készenléti szolgálat napi kiképzési feladatainak kivételével – képzésével, továbbképzésével, valamint a központi tanfolyamokkal összefüggő feladatok végrehajtását;
e) kidolgozza a hivatásos katasztrófavédelmi szervek közép- és hosszú távú oktatási koncepcióját;
f) végzi a katasztrófavédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági, tűzvédelmi és kéményseprő képzések meghatározott oktatásigazgatási feladatait;
g) közreműködik a hazai és a nemzetközi szakmai tanfolyamok megszervezésében;
h) koordinálja és felügyeli az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok tagjainak képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatokat;
i) kapcsolatot tart a katasztrófavédelmi jellegű szakmai képzést folytató felsőoktatási intézményekkel, képviseli a megrendelő szakmai és képzési igényét;
j) kapcsolatot tart a katasztrófavédelem területén működő társadalmi szervezetekkel, gyűjti a társadalmi szervezetek tapasztalatait, és azokat felhasználja e szervezetek tagjainak képzésében, továbbképzésében;
k) közreműködik az országos hatáskörű szervekkel, a Magyar Honvédséggel, a rendvédelmi szervekkel, a társadalmi és karitatív szervezetekkel megkötendő együttműködési megállapodások kidolgozásában;
l) végzi a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet tisztjelölt hallgatóinak ösztöndíjszerződése megkötésének előkészítésével, nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat;
m) szakmai felügyeletet gyakorol a KOK és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet tevékenysége felett. A szakmai felügyelet gyakorlása során a felsőoktatás területén kiemelt figyelmet fordít a katasztrófavédelem alapszak három szakirányán (katasztrófavédelmi-műveleti, tűzoltási-mentésszervezési, iparbiztonsági) a szakmaspecifikus, gyakorlatorientált felkészítés megvalósítására, a szervezeti szocializáció elősegítésére, a katasztrófavédelem mesterképzés területén a vezetői, parancsnoki felkészítés jellegének erősítésére;
n) összehangolja, koordinálja és felügyeli a rendészeti pályára irányító képzést, részt vesz a polgári közoktatási intézmények katasztrófavédelmi témájú versenyeinek szervezésében;
o) koordinálja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek esélyegyenlőségi tevékenységét;
p) tervezi és szervezi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek központi távoktatásos formában megvalósuló képzését és továbbképzését.
84. Az Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály kiképzési és sport szakterületen:
a) tervezi, szervezi és szakirányítja a gépjármű-vezetéstechnikai képzéseket a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állománya részére;
b) rendszeres kapcsolatot tart és együttműködik a belügyminiszter vezetése és irányítása alá tartozó szervezetekkel és a Magyar Honvédséggel a vezetéstechnikai képzések végrehajtásában és új módszerek kialakításában;
c) tervezi, szervezi és szakirányítja a személyi állomány testnevelési képzését, fizikai felkészítését, sportéletét;
d) szervezi a BM OKF-nél a hivatásos állományba jelentkezők fizikai alkalmassági felmérését, valamint az állományban lévők fizikai alkalmassági vizsgálatát;
e) tervezi, szervezi, koordinálja a központi és az országos sportrendezvényeket, ellenőrzi a területi sportrendezvényeket;
f) szervezi a belügyminiszter vezetése és irányítása alá tartozó és más szervezetek rendezvényein a hivatásos katasztrófavédelmi szervek csapatainak és versenyzőinek részvételét.
V.4.3. Országos Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Központ
85. Az Országos Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Központ egészségügyi és pszichológiai szakterületen:
a) a katasztrófavédelem gyógyító-megelőző alapellátó szolgálata szakirányítói feladatokat lát el, tervező, szervező, ellenőrző funkciót gyakorol, elemzést és helyzetértékelést végez, közreműködik a rendkívüli események és helyzetek szakmai rendezésében;
b) az alkalmassági vizsgálat egységes rendszeréhez igazodva végrehajtja a katasztrófavédelem állományába jelentkezők munkaköri egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, az állományban lévők időszakos egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, végzi az állomány foglalkozás-egészségügyi alapellátását;
c) a rendszeres időközökben végrehajtott egészségügyi szűrővizsgálat alapján tervszerű gondozási, rehabilitációs programot állít össze, szervezi az állomány egészségügyi intézetekben történő gyógykezelését, rehabilitációját és rekreációját, szakirányítja a Katasztrófavédelem Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Ellátó Központjai egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági szakmai tevékenységét, szervezi a beutalásokat;
d) szakterületi tanácsadási feladatokat lát el, fejleszti az állomány egészségügyi kultúráját, figyelemmel kíséri és segíti az egészségügyi alapellátás egységes megvalósítását, kezdeményezi a hatékonyság fejlesztését;
e) ellátja a katasztrófavédelem közegészségügyi-járványügyi viszonyainak felügyeletét, ellenőrzését, végzi az ezzel kapcsolatos elsőfokú hatósági feladatokat, végrehajtja a kötelező és ajánlott védőoltásokat, vezeti a közegészségügyi-járványügyi adminisztrációt, higiéniai szempontból véleményezi és engedélyezi a katasztrófavédelem épületberuházásainak és -felújításainak terveit;
f) tervezi az egészségügyi és pszichológiai szakterület működtetéséhez szükséges egészségügyi anyagi és technikai eszközöket, gyógyászati fogyóanyagokat, oltóanyagokat;
g) szervezi és végzi a hivatásos állományba jelentkezők elsőfokú pszichológiai alkalmassági vizsgálatát, valamint az általános és célzott, rendszeres és időszakos alkalmassági vizsgálatokat;
h) kidolgozza, szervezi és végzi az alaptevékenységet segítő pszichológiai feladatokat, prevenciós tevékenységet, irányítja a szakmai tevékenység kijelölt területeinek pszichológiai biztosítását;
i) részt vesz a vezetők pszichológiai, pedagógiai ismereteinek, vezetői készségeinek fejlesztésében, igény szerint az oktatásban;
j) szakirányítja, szervezi és végzi a deviáns jelenségeket szűrő és megelőző krízisintervenciós, valamint az egyéni és szervezeti tanácsadói tevékenységet;
k) kapcsolatot tart az együttműködő szervek megfelelő szakmai szervezeti elemeivel.
86. Az Országos Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Központ munkavédelmi szakterületen:
a) végzi a munkavédelmi hatósági tevékenység szakmai feladatait;
b) szakmailag ellenőrzi a területi és helyi szervek, valamint az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok munkavédelmi tevékenységét;
c) szükség szerint tájékoztató jelentést készít a munkavédelemmel kapcsolatos lényeges kérdésekről, problémákról;
d) évenként statisztikailag értékeli a katasztrófavédelem szerveinél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál bekövetkezett szolgálati és munkabaleseteket;
e) évenként összegző, értékelő jelentést készít a katasztrófavédelem szervei, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságok munkavédelmi helyzetéről;
f) tájékoztatási kötelezettséget teljesít a katasztrófavédelem hivatásos szervei és az önkormányzati tűzoltóságok személyi állományát ért, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben meghatározott súlyos munkabalesetekről;
g) kidolgozza az egyes munkakörökre vonatkozó egyéni védőeszköz-juttatás rendjét;
h) megszervezi a BM OKF-en a munkavédelmi vizsgáztatásokat, vezeti a vizsgabizonyítványok nyilvántartását, közreműködik a katasztrófavédelem hivatásos szervei által szervezett munkavédelmi vizsgáztatásban;
i) elkészíti a BM OKF munkavédelmi kockázatértékelését, rendszeresen ellenőrzi az abban meghatározottak végrehajtását;
j) a munkavédelmi üzembe helyezéshez előzetesen véleményezi a központilag beszerzésre kerülő rendszeresített munkaeszközöket;
k) a rendszeresítési bizottság tagjaként részt vesz az újonnan beszerzésre kerülő felszerelések rendszeresítési és rendszerből kivonási eljárásában;
l) végzi a BM OKF-en történt valamennyi baleset kivizsgálását;
m) megtartja a BM OKF-re újonnan felvételre kerülők előzetes munkavédelmi oktatását, megszervezi a BM OKF éves ismétlődő és rendkívüli munkavédelmi oktatását;
n) megszervezi a BM OKF éves munkavédelmi bejárását;
o) ellátja a képernyő előtti munkavégzéssel kapcsolatos munkavédelmi feladatokat;
p) megszervezi a munkavédelmi felügyelők és egészségvédelmi megbízottak oktatását, továbbképzését;
q) rendszeresen vizsgálja a szolgálati és munkabalesetek bejelentésének, nyilvántartásának és kivizsgálásának gyakorlatát.
V.5. HIVATAL
87. A Hivatalhoz tartozó szervezeti egységek szakmai tevékenységüket a hivatalvezető közvetlen irányításával látják el.
88. A Hivatal vezetője egyúttal a BM OKF minőségügyi vezetője.
89. A Hivatal feladatkörében eljárva:
a) felügyeli az ügyirat-kezelési feladatokat, szervezi a BM OKF minősített és nyílt adatvédelmi és ügyirat-kezelési tevékenységét;
b) rendszeresen ellenőrzi a minősített adatok védelmével kapcsolatos előírások betartását;
c) koordinálja a nemzeti és külföldi minősített adatok nyilvántartójának működéséhez szükséges feltételek biztosítását, a nyilvántartó működésének felügyeletét;
d) figyelemmel kíséri, segíti és ellenőrzi a területi szervek igazgatási, titkársági feladatait;
e) karbantartja a BM OKF Határidős Jelentések Táblázatát;
f) koordinálja az éves munkatervezéssel kapcsolatos feladatokat;
g) összeállítja a BM OKF féléves vezetői munkatervét;
h) koordinálja az állami, önkormányzati, társadalmi szervezetekkel fennálló együttműködésekkel összefüggő feladatok ellátását, vezeti az adatbázist;
i) működteti a minőségirányítási rendszert, koordinálja az ahhoz kapcsolódó feladatokat.
j) koordinálja a BM OKF parlamenti és kormányzati feladatai végrehajtásával kapcsolatos tevékenységeket, valamint a napirenden kívüli felszólalások, interpellációk, kérdések, azonnali kérdések megválaszolását, segíti a BM OKF képviseletének ellátását az Országgyűlésben;
k) javaslatot tesz az adatvédelemmel kapcsolatos belső szabályozók kibocsátására, módosítására;
l) segíti és ellenőrzi a területi szervek adatvédelmi tevékenységét, szervezi az adatvédelmi képzéseket, továbbképzéseket a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkatársai részére;
m) ellátja a belső adatvédelmi felelős számára az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott feladatokat;
n) kidolgozza és karbantartja a BM OKF Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatát;
o) teljesíti a „Személyes adatok kezelésével és a közérdekű adatok megismerésével kapcsolatos” kérelmekkel összefüggő jelentéstételi kötelezettségeket.
V.5.1. Nemzetközi Főosztály
90. A Nemzetközi Főosztály feladatkörében eljárva:
a) a bilaterális együttműködés során a katasztrófavédelmi alapfeladatok ellátása céljából kapcsolatot tart, együttműködik a partnerországok katasztrófavédelmi, polgári védelmi és tűzoltó szervezeteivel;
b) szervezi és koordinálja a multilaterális (EU, ENSZ, NATO, CTIF, FEU stb.) és regionális (Visegrádi Négyek stb.) nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartást, együttműködést, biztosítja a BM OKF képviseletét az érintett szervezetekben;
c) kezdeményezi és megszervezi a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtási és segítségkérési feladatok végrehajtását, és végzi az ebből következő feladatokat;
d) a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtással összefüggésben szervezi a kapcsolattartást az Európai Bizottság Humanitárius és Polgári Védelmi Főigazgatóság (DG ECHO) Veszélyhelyzeti Reagálás Koordinációs Központjával (ERCC), a NATO EADRCC-vel, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájával (UN OCHA) és más érintett nemzetközi és hazai humanitárius szervezetekkel;
e) közreműködik a BM OKF szervezeti egységei tevékenységének koordinálásában a nemzetközi partnerszervezetekkel és szakmai szervezetekkel történő megállapodások előkészítése terén;
f) részt vesz a BM OKF-et érintő nemzetközi szerződések tervezeteinek kidolgozásában;
g) kezdeményezi a megkötött nemzetközi szerződésekből eredő és a BM OKF-et érintő feladatok végrehajtását, szervezi a kétoldalú katasztrófavédelmi kormányegyezmények alapján létrehozott Vegyes Bizottságok működését;
h) elkészíti a BM OKF és területi szervei éves kiutazási és fogadási tervét, a főigazgatói kiutazások és fogadások tervét belügyminiszteri jóváhagyásra felterjeszti;
i) gyűjti, elemzi, értékeli a BM OKF számára a külpolitikai és a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos információkat, az együttműködés hatékonyságával kapcsolatos javaslatokat és ajánlásokat terjeszt elő;
j) egyeztetve a szakmai szervezetek vezetőivel, javaslatot tesz a főigazgatónak az együttműködésből adódó feladatok biztosítása érdekében a BM OKF-et képviselők kijelölésére, a nemzetközi szervezetek rendezvényein való részvételre, az azokon képviselendő álláspontra;
k) szakmai irányítást gyakorol a területi szervek nemzetközi feladatai tekintetében, karbantartja a határ menti nemzetközi együttműködési megállapodásokat;
l) szervezi a BM OKF szakértőinek külföldi szakmai képzését;
m) folyamatos együttműködést tart fenn a BM Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkársággal és az irányítása alá tartozó főosztályokkal, a minisztérium alárendeltségébe tartozó országos hatáskörű szervek nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezeti egységeivel;
n) a felmerülő szakmai feladatok függvényében együttműködik más minisztériumok illetékes főosztályaival;
o) beszámoltatja a brüsszeli EU és NATO Állandó Képviseletre delegált katasztrófavédelmi szakdiplomatát, vele folyamatos kapcsolatot tart, a képviseleti munkájához szakmai iránymutatást nyújt;
p) szervezi a BM OKF nemzetközi rendezvényeit, elkészíti a főigazgatói szintű rendezvények forgatókönyvét, jóváhagyást követően megküldi az érintett szakterületeknek, személyeknek;
q) gondoskodik szakmai kiadványok, anyagok, előadások angol nyelvű fordításáról, javításáról, nemzetközi rendezvényeken igény szerint angol nyelvű követő tolmácsolásról;
r) végzi a HUNOR mentőszervezet kiutaztatása esetén a nemzetközi kapcsolattartást, a szolgálati útlevelek és az oltási könyvek tárolását, kezelését.
V.5.2. Jogi Főosztály
91. Jogi Főosztály feladatkörében eljárva:
a) a szakterületek feladatainak ellátásához – szükség esetén – jogi tanácsot és tájékoztatást ad, a személyi állomány részére jogi tanácsadást szervez;
b) a szolgálati út betartásával felhívja a főigazgató figyelmét a feladatkörében tudomására jutott jogsértésekre, és javaslatot tesz azok megszüntetésére;
c) részt vesz a gazdasági és egyéb döntések jogi szempontú előkészítésében;
d) felügyeli a területi szervek jogi természetű tevékenységét, szakirányítja és koordinálja az igazgatóságok jogtanácsosainak tevékenységét;
e) figyelemmel kíséri a BM OKF jogalkalmazási gyakorlatát, indokolt esetben szabályozók kiadását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését kezdeményezi;
f) figyelemmel kíséri a belső normák jogszabályi megfelelőségét, az attól való eltérést jelzi a döntésre jogosult vezetőnek;
g) véleményezi, valamint ellenjegyzi a BM OKF normatív belső rendelkezéseinek tervezetét;
h) előkészíti a belső normatív rendelkezések deregulációját és a hatályos normák címjegyzékének kiadását;
i) gondoskodik a tárgy szerint illetékes szakterületek bevonásával a más szervek által előkészített jogszabályok, kormány-előterjesztések, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve a nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztések, jelentések és tájékoztatók belső véleményezéséről, a beérkezett vélemények jogi szempontú felülvizsgálatáról, összeállítja a BM OKF álláspontját összegző átiratot;
j) végzi a feladat- és hatáskör szerint illetékes szervezeti egység által előkészített szakmai tervezet véleményezését, felterjeszti a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit, koordinálja azok egyeztetését;
k) véleményezi és ellenjegyzi a BM OKF által kötendő szerződéseket;
l) véleményezi és ellenjegyzi a főigazgató és a helyettesei által külső szervekkel kötendő együttműködési megállapodásokat;
m) közreműködik a szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedettek kártérítésével kapcsolatos ügyintézésben;
n) ellátja a BM OKF jogi (peres és nem peres) képviseletét. Ezen képviseleti tevékenységét a BM OKF működéséből adódó munka-, polgári és közigazgatási jogi ügyekben a szakfőosztályokkal együttműködve végzi. A peres és nem peres képviselet ellátása az iparbiztonsági szakterület közigazgatási ügyeire (beleértve a területi szervek ügyeit is) nem terjed ki.
V.5.3. Igazgatási Főosztály
92. Az Igazgatási Főosztály rendezvényszervezéssel kapcsolatos szakmai feladatai:
a) koordinálja a BM OKF ünnepeinek, rendezvényeinek lebonyolítását, azokat felügyeli, részt vesz a szervezésükben;
b) szervezi a BM OKF főigazgatói szintű külső rendezvényeit;
c) elkészíti a főigazgatói szintű rendezvények, ünnepségek, állománygyűlések forgatókönyvét, berendelőjét, jóváhagyást követően megküldi az érintett szakterületeknek, személyeknek;
d) felkérésre elkészíti az ünnepségek, állománygyűlések és kiemelt rendezvények vezetői beszédét;
e) felkérésre szakmai segítséget nyújt a szakterületek rendezvényeinek szervezésében;
f) részt vesz – igény szerint – a BM OKF hazai helyszínű nemzetközi rendezvényeinek előkészítésében;
g) közreműködik külső rendezvények, kiállítások szervezésében, lebonyolításában;
h) a szakterületek felkérésére szakmai segítséget nyújt külső rendezvényeken, kiállításokon a BM OKF megjelenésének szervezésében;
i) javaslatot tesz a BM OKF arculatának kialakítására, felelős az arculati terv megvalósításáért, folyamatos figyelemmel kíséréséért, aktualizálásáért;
j) a BM OKF éves tevékenységét értékelő összefoglaló elkészítése;
k) gondoskodik reklám-, emlék- és ajándéktárgyak beszerzéséről, azokat nyilvántartja és kezeli;
l) havi rendszerességgel összegyűjti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek által szervezett rendezvények meghatározott adatait, azokról összesítő táblázatot készít;
m) igény szerint szakmai véleményezéssel és javaslattal támogatja a katasztrófavédelmi szervezet lakossági kampányait, tájékoztató tevékenységét;
n) eseményhez kötötten pályázatot hirdet meg;
o) a Katasztrófavédelem Központi Múzeum szakmai iránymutatása alapján szervezi és felügyeli a csapat-emlékszobák kialakítását;
p) közreműködik – igény szerint – a katasztrófavédelem és a társadalmi, civil szervezetek közötti párbeszédben, biztosítja az információáramlást;
q) közreműködik a hivatásos katasztrófavédelmi szervek társadalmi elfogadottságának elősegítésére/erősítésére irányuló, a különböző társadalmi, humanitárius és kisebbségi szervezetekkel történő kapcsolattartásban;
r) kapcsolatot tart, és a közös rendezvények szervezésében együttműködik a tárcák és a társszervezetek társadalmi kapcsolatok szakterületeivel, a katasztrófavédelemben együttműködő szakmai és társadalmi szervezetekkel.
93. Ügyviteli Iroda
a) működteti az elektronikus iratkezelési rendszert, felügyeli és koordinálja a kapcsolódó feladatok ellátását;
b) felügyeli az ügyiratkészítés formai követelményeinek érvényesülését, meghatározza az ügyiratforgalom rendjét;
c) segíti és ellenőrzi a területi, valamint területi jogállású szerveinek ügyviteli tevékenységét, szervezi az erre vonatkozó képzéseket, továbbképzéseket a hivatásos katasztrófavédelmi szervek munkatársai részére;
d) kidolgozza és karbantartja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek egységes iratkezelési szabályzatát és egységes irattári tervét;
e) ellátja a BM OKF-hez érkező és az ott keletkező nemzeti és külföldi minősített, valamint a nem minősített adat védelméből eredő ügyirat-kezelési feladatokat, szervezi a BM OKF minősített és nem minősített adatok fizikai védelmével összefüggő ügyirat-kezelési tevékenységét;
f) kidolgozza és karbantartja a BM OKF minősített adatok védelméről szóló Biztonsági Szabályzatát;
g) vezetője ellátja a biztonsági vezető jogszabályban meghatározott feladatait;
h) vezeti a belső szabályozó eszközök elektronikus nyilvántartását;
i) gondoskodik a meghatározott közjogi szervezetszabályozó eszközök Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről.
94. Ügyfélszolgálati Iroda
a) lefolytatja a közérdekű bejelentésekkel, kérelmekkel, javaslatokkal és panaszokkal kapcsolatos eljárásokat;
b) szervezi, illetve végzi az ügyfélszolgálati elektronikus postafiókra, illetve postai küldeményként érkező levelekkel kapcsolatos teendőket;
c) ellátja a közzétett ügyfélfogadási időben személyesen tett bejelentések felvételét;
d) figyelemmel kíséri az áttett ügyek intézését, a határidők betartását;
e) közreműködik a bejelentések, panaszok kivizsgálásában;
f) elemzi, értékeli az előző évi közérdekű bejelentéseket, javaslatokat, kérelmeket és panaszokat, erről jelentést készít és terjeszt fel;
g) felügyeletet gyakorol, és szakmai támogatást nyújt a területi szervek ügyfélszolgálati tevékenységéhez, szükség esetén képzéseket, konzultációs lehetőséget szervez.
V.6. ÁLTALÁNOS FŐIGAZGATÓ-HELYETTESI SZERVEZET
95. Az Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet részt vesz a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ (a továbbiakban: KKB NVK), a KKB NVK nukleárisbaleset-elhárítási és veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset-elhárítási védekezési munkabizottságai, valamint a BM OKF Operatív Törzs működtetésében.
96. Az Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet biztosítja az országos és területi szervek közötti kapcsolattartást, adat- és információszolgáltatást.
V.6.1. Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség
97. Az országos tűzoltósági főfelügyelő az illetékes vezetők útján irányítja a Tűzoltósági Főosztály és a Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály szakmai tevékenységét, amelynek keretében:
a) végzi munkaszervezési, szervezési koordinációját, valamint felügyeletét;
b) kapcsolatot tart a Tűzvédelmi Tanácsadó Testülettel, és koordinálja tevékenységét.
98. Az országos tűzoltósági főfelügyelő szakterülete vonatkozásában gyakorolja a jogszabályban előírt vagy a főigazgató-helyettes által átruházott szakirányítási és felügyeleti jogköröket, valamint a főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes közvetlen irányítása mellett, azok utasításainak megfelelően – a Szabályzatban foglaltak alapján – vezeti az országos főfelügyelőség munkáját.
99. Az országos tűzoltósági főfelügyelő feladatkörében eljárva:
a) meghatározza, szakmailag irányítja, ellenőrzi a közvetlen alárendeltségében lévő főosztályok tevékenységét;
b) kapcsolatot tart szakmai szövetségekkel, félévente szakterületének megfelelően beszámolót készít;
c) közreműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, Katasztrófavédelmi Kutatóintézet tűzvédelmi szakterületet érintő oktatási, tudományos tevékenységében;
d) koordinálja veszélyhelyzetek, katasztrófák esetén a BM OKF-re háruló tűzoltási, műszaki mentési tevékenységekkel kapcsolatos feladatot;
e) szakterületét érintően végzi az adatszolgáltatás szakmai igényeinek kidolgozását;
f) jóváhagyja a Tűzoltósági Főosztály és a Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály döntésre előkészített iratait;
g) vezeti a tűzvédelmi szakértők névjegyzékét, és gondoskodik annak megjelentetéséről, valamint kiadja a szakértői engedélyeket;
h) szakterületét érintően a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi, helyi szerveinek tevékenysége felett szakmai irányítást gyakorol, munkájuk támogatására módszertani útmutatót ad ki;
i) előkészíti a pályázatot az önkéntes tűzoltó egyesületek költségvetési forrásból származó pénzeszközeinek a felhasználására, részt vesz azok elbírálásában.
V.6.1.1. Tűzoltósági Főosztály
100. A Tűzoltósági Főosztály feladatkörében eljárva:
a) végzi a jogszabályokban részére meghatározott felügyeleti, továbbképzési, szabályzatkidolgozási és a főosztály feladatkörébe tartozó közigazgatási, szakmai irányítási feladatokat;
b) ellátja a területi szervek, a hivatásos, az önkormányzati, valamint a létesítményi tűzoltóságok és tűzoltó egyesületek tűzoltási, műszaki mentési és katasztrófaelhárítási tevékenységének szakmai felügyeletét, segíti a tűzoltó egyesületek munkáját;
c) tervezi és szervezi a megyei tűzoltósági főfelügyelők továbbképzését, irányelveket készít elő a BM OKF szervezeti egységeivel egyeztetve a tűzoltásban és a műszaki mentésben részt vevő állomány éves felkészítési tervéhez;
d) az ország területén bekövetkezett jelentősebb tűz- és káresetek felszámolásánál segítséget nyújt a területi szervek részére, szervezi a BM OKF hatáskörébe tartozó feladatok végzését;
e) szervezi a BM OKF által rendezett országos és nemzetközi tűzoltósportversenyeket és szakmai vetélkedőket;
f) jelentéseket állít össze a szakterületét érintő eseményekről, feldolgozza, elemzi, értékeli és továbbítja az azokkal kapcsolatos anyagokat;
g) a tűzoltási és műszaki mentési tevékenység végzése során kapcsolatot tart a segítséget nyújtó szervekkel, személyekkel;
h) az országos polgári védelmi főfelügyelőség és az országos iparbiztonsági főfelügyelőség érintett szakterületével közösen szervezi a katasztrófavédelmi, tűzoltó és polgári védelmi szervek terrorcselekmények következményeinek felszámolásában való részvételét;
i) tervezi, szervezi a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók napi képzésével, továbbképzésével, összefüggő feladatok végrehajtását;
j) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
k) részt vesz a tűzoltói beavatkozásokat érintő eseménykommunikáció folyamatában;
l) részt vesz a területi szervek és a rendvédelmi szervek, a védelmi bizottságok és az önkormányzatok által szervezett kárelhárításra és mentés végrehajtására történő felkészülés felügyeletében, ellenőrzésében;
m) az aktualitások figyelembevételével tűzoltási, az országos polgári védelmi főfelügyelőség érintett szakterületével egyeztetve mentési és katasztrófa-felszámolási gyakorlatokat tervez és szervez;
n) részt vesz a BM OKF közbeszerzési pályázatainak lebonyolításában;
o) részt vesz a társszervekkel és karitatív szervezetekkel meglévő együttműködési megállapodások felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására;
p) végzi a bajba jutott légi járművek felkutatásával és mentésével kapcsolatos hazai tervezési, szervezési és mentési feladatok összehangolását;
q) a területi szervek szakterületre vonatkozó jelentései alapján az egységes értelmezés és gyakorlat érdekében útmutatókat, tájékoztatókat bocsát ki;
r) közreműködik a szakterületét érintő szakmai vizsgáztatások lefolytatásában;
s) irányítja, felügyeli és ellenőrzi az Országos Műveletirányító Tervek kidolgozásával kapcsolatos feladatok teljesítését;
t) kijelöli az önkormányzati tűzoltóságok elsődleges műveleti körzetét, és véleményezi azok költségvetési támogatását;
u) indokolt esetben kezdeményezi a tűzoltóságok rendkívüli készenléti szolgálatának elrendelését;
v) vizsgálja és értékeli a tűzoltóságok szolgálatszervezésének helyzetét, javaslatot készít a szükséges módosítások végrehajtására;
w) javaslatot tesz az egyes tűz- és káresetek, katasztrófahelyzetek felszámolását követően eseti műveletelemzés-készítés elrendelésére;
x) közreműködik, illetve segítséget nyújt a korszerű tűzoltási és mentési taktikai elvek kidolgozásában, adaptálásában, hasznosításában;
y) részt vesz a szakterületét érintő gyakorlatok szakmai előkészítésében, lebonyolításában és értékelésében;
z) végrehajtja a tűzoltási, műszaki mentési gyakorlatok szemlézését, ellenőrzését;
aa) szakterületét érintően végrehajtja a katasztrófavédelem területi és helyi szerveinek, valamint az önkormányzati, a létesítményi tűzoltóságok és tűzoltó egyesületek szakmai ellenőrzését;
bb) a KAP-Online rendszert illetően az adatszolgáltatáshoz megfogalmazza a szakmai igényét;
cc) a területi szerv által szolgáltatott adatok alapján nyilvántartja a létesítményi tűzoltóság nevét, székhelyét, létrehozásának dátumát, létszámát, a tűzoltásba, műszaki mentésbe bevonható technikai eszközök körét, felszerelését, oltó- és mentesítő anyagait.
V.6.1.2. Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály
101. A Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály feladatkörében eljárva:
a) figyelemmel kíséri a tűzvédelem, a kéményseprő-ipari szerv és a kéményseprő-ipari (köz)szolgáltató tevékenységének alapjául szolgáló szabványok, előírások műszaki követelményrendszerét, javaslatot tesz módosításukra, részt vesz a szakterületét érintő szabványosításban, a nemzeti szabványosítási állandó és ideiglenes bizottságok munkájában;
b) kidolgozza a szakterületét érintő szabályozások, irányelvek, ajánlások tervezeteit, közreműködik a tűzvédelmet érintő jogszabályok, szabványok, direktívák kidolgozásában;
c) szakterületét érintően kezdeményezi továbbképzés, tájékoztató szervezését;
d) gyakorolja a tűzvédelmi szervi szakértői jogköröket;
e) szakirányítja és ellenőrzi a tűzvizsgálat kapcsán a területi szervek feladat-végrehajtását, és eljár a másodfokú eljárásokban;
f) kidolgozza a szakterületét érintő tűzvédelmi, tűzvizsgálati és kéményseprő-ipari szerv, (köz)szolgáltató tevékenységre vonatkozó szabályozások, ajánlások tervezeteit;
g) közreműködik a tűzoltási, műszaki mentési, tűzvizsgálati és kéményseprő-ipari (köz)szolgáltatói tevékenységre, valamint a piacfelügyeletre vonatkozó jogszabályok, szabványok, direktívák kidolgozásában, segíti a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, valamint az önkormányzatok tűzoltással, műszaki mentéssel kapcsolatos jogalkalmazó tevékenységét;
h) részt vesz a műszaki és szolgáltatási tevékenységtartalmú jogi szabályozókra vonatkozó EU notifikációs/bejelentési eljárásokban;
i) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
j) közreműködik a szakmai versenyek és vetélkedők lebonyolításában;
k) részt vesz a külföldi tűzoltóságok közötti, továbbá a Nemzetközi Tűzmegelőzési és Tűzoltási Bizottsággal (a továbbiakban: CTIF) kapcsolatos szakmai munkában;
l) részt vesz a társszervekkel kötendő együttműködési megállapodások előkészítésében, a meglévő megállapodások felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására,
m) kidolgozza és aktualizálja a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagát és a javasolt szakirodalom körét, annak változásait közzéteszi;
n) a Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat bevonásával ellátja a tűzvédelmi szakértőkkel kapcsolatos, valamint a tűzvédelmi igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétellel összefüggő feladatait, a szakértők továbbképzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos teendőket;
o) véleményezi a BM OKF hatáskörébe tartozó eltérési engedélyezési és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvekben nem szereplő műszaki megoldásokkal kapcsolatos jóváhagyási ügyek esetében a tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseit;
p) véleményezi a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítása során a tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseit;
q) véleményezi a megújuló energiaforrásokat hasznosító létesítmények számára meghatározott létesítési, használati és a tűzoltóság beavatkozásával kapcsolatos előírásoktól történő eltérési engedélyezési, a számítógépes szimulációs programmal végzett, egyedileg tervezett megoldás jóváhagyására indított eljárások, valamint a vonatkozó műszaki követelmény előírásától eltérő, de azzal legalább egyenértékű biztonságot nyújtó műszaki megoldás elbírálására vonatkozó eljárások során a tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseit;
r) végzi a főosztály tevékenységi körét érintő, jogszabályban előírt nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat;
s) jelentéseket állít össze a szakterületét érintő ellenőrzésekről, feldolgozza, elemzi, értékeli az azokkal kapcsolatos anyagokat, amelybe bevonja a polgári védelmi és iparbiztonsági szakterületeket;
t) közreműködik a létesítményi tűzoltóság működésére vonatkozó szabályozások, ajánlások kidolgozásában.
102. A Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály műveletelemzési feladatkörében eljárva:
a) végzi a műveletelemzési feladatokkal összefüggésben – a szakterületek bevonásával – a rendszeres és soron kívüli elemzések elkészítését, az azzal összefüggő koordinációs, tervezési és szervezési tevékenységet;
b) a műveletelemzési és annak felügyeleti tevékenységéhez adatgyűjtést végez;
c) biztosítja a műveletelemzési feladatokkal összefüggésben az országos, területi és helyi szervek közötti információmegosztást, az azzal kapcsolatos szakmai dokumentumok hozzáférhetőségét;
d) tervezi, szervezi és közreműködik a műveletelemzéssel kapcsolatos tevékenységet végző tűzoltósági (fő)felügyelői állomány képzésében;
e) végzi a területi és helyi szervek által készített műveletelemzések feldolgozását, a következtetések és tapasztalatok összegzéséről jelentést készít;
f) ellenőrzi a műveletelemzési feladatok végrehajtását;
g) gyűjti, elemzi és értékeli a katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat, szabályozást, javaslatokat készít elő a legjobb bevált gyakorlatok, elérhető legjobb technikák és technológiák alkalmazása érdekében.
103. A Tűzvédelmi és Kéményseprő-ipari Szabályozási Főosztály ellátja az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (a továbbiakban: OTB) ügyrendjében meghatározott feladatokat.
V.6.2. Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség
104. Az országos polgári védelmi főfelügyelő az illetékes vezetők útján irányítja a Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztály és a Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály szakmai tevékenységét, amelynek keretében:
a) végzi munkaszervezési koordinációját, felügyeletét;
b) kapcsolatot tart a Polgári Védelmi Tanácsadó Testülettel, koordinálja annak tevékenységét;
c) irányítja a polgári védelmi fejlesztési programok, projektek kialakítását és megvalósítását.
105. Az országos polgári védelmi főfelügyelő előkészíti a pályázatot az önkéntes mentőszervezetek költségvetési forrásból származó pénzeszközeinek a felhasználására, részt vesz azok elbírálásában.
106. Az országos polgári védelmi főfelügyelő szakterülete vonatkozásában gyakorolja a jogszabályban előírt vagy a főigazgató-helyettes által átruházott szakirányítási és felügyeleti jogköröket, valamint a főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes közvetlen irányítása mellett, azok utasításainak megfelelően – a Szabályzatban foglaltak alapján – vezeti az országos főfelügyelőség munkáját.
107. Az országos polgári védelmi főfelügyelő szakterületét érintően a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi, helyi szervei tekintetében szakmai irányítást gyakorol, módszertani útmutatót ad ki.
V.6.2.1. Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztály
108. A Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztály polgári veszélyhelyzeti tervezési feladatok szakterületen:
a) kidolgozza a valós kockázatokon alapuló települések katasztrófavédelmi osztályba sorolásához alkalmazandó szakmai szempontrendszert;
b) a területi szervek útján biztosítja a kockázatazonosítás, kockázatelemzés-értékelés elvégzéséhez szükséges szakmai támogatást;
c) a települések megfelelő védelme érdekében biztosítja a veszélyelhárítási tervek elkészítésének szakmai támogatását a tervezés valamennyi szintjén;
d) a területi szervek útján figyelemmel kíséri a települési, a települési összesített, valamint a területi veszélyelhárítási tervek elkészítését, a jogszabályban meghatározott elégséges védelmi szint biztosítását;
e) elkészíti, és naprakészen tartja a központi veszélyelhárítási tervet;
f) gyűjti és feldolgozza a veszélyhelyzetek kezelésével kapcsolatos információkat, jelentéseket állít össze, javaslatokat készít elő a döntések meghozatalához, tájékoztatja a katasztrófavédelemben együttműködő szerveket, szervezeteket;
g) végzi a polgári védelmi feladatokkal kapcsolatos megelőzési, feladatokat;
h) meghatározza a polgári védelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit;
i) szakterületét érintően felügyeli a területi szervek polgári védelmi tevékenységét;
j) közreműködik a szakterülethez utalt együttműködési megállapodások kidolgozásában;
k) koordinálja a vizek kártételei elleni megelőzési, felkészülési szakmai feladatokat;
l) koordinálja a rendkívüli időjárási körülmények hatásaira történő katasztrófavédelmi reagálást és annak felkészülési feladatait;
m) részt vesz a polgári védelmi adattár kialakításában, továbbfejlesztésében;
n) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
o) ellátja a lakosság riasztásával és veszélyhelyzeti tájékoztatásával kapcsolatos tervezési és szervezési feladatokat;
p) részt vesz a vis maior bejelentésekben foglaltak elemzésében, értékelésében, koordinálja az adatok továbbítását;
q) közreműködik a vis maior támogatásokkal kapcsolatos jelentések összeállításában;
r) kezeli az ebr42 rendszer használatához szükséges felhasználói és betekintői jogosultságokat;
s) felügyeli a kockázati helyszínek azonosítási eljárását;
t) kidolgozza a katasztrófavédelmi lakosságfelkészítés irányait, feladatait, az érintett szakterületek bevonásával koordinálja azokat;
u) nyomon követi a külső védelmi terv elkészítését, és ellátja a terv alapján kiadásra kerülő lakosságtájékoztató kiadványok készítésének szakirányítását és felügyeletét.
109. A Tervezési és Védelmi Igazgatási Főosztály védelmi igazgatás szakterületén:
a) végzi a KKB vonatkozásában a döntés-előkészítési, jelentéskészítési, koordinációs és adminisztrációs feladatokat;
b) kapcsolatot tart a KKB működésével érintett tárcák szakértőivel, a KKB Tudományos Tanáccsal, a KKB NVK védekezési munkabizottságaival, koordinálja együttműködésüket;
c) szakirányítja a katasztrófavédelem állományából vezényelt fővárosi, megyei védelmi bizottsági titkárok/titkárhelyettesek tevékenységét;
d) kapcsolatot tart a fővárosi, megyei védelmi bizottságokkal és titkárságaikkal;
e) a területi szerveken keresztül figyelemmel kíséri az MVB feladattervében meghatározottak végrehajtását;
f) koordinálja a NATO polgári veszélyhelyzet tervezés nemzeti feladatainak végrehajtását;
g) tervezi, szervezi a polgári védelmi főfelügyelők továbbképzését;
h) koordinálja a lakosság kitelepítésének, kimenekítésének, befogadásának, visszatelepítésének, szükségellátásának tervezését;
i) koordinálja az influenzapandémiával és egyéb biológiai védelemmel kapcsolatos központi és területi szintű feladatokat;
j) koordinálja a migrációval kapcsolatos központi és területi feladatokat;
k) részt vesz a szakterületét érintő hazai és nemzetközi gyakorlatok szakmai előkészítésében, lebonyolításában és értékelésében;
l) részt vesz a terrorizmus elleni küzdelem polgári védelmi feladatainak tervezésében;
m) részt vesz a polgári védelmi közép- és hosszú távú fejlesztési koncepciók kidolgozásában;
n) közreműködik a BM OKF és területi szervei különleges jogrend idején történő továbbműködésével és felkészítésével kapcsolatos feladatok kidolgozásában;
o) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
p) részt vesz az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Terv felülvizsgálatában;
q) gondoskodik a közigazgatási vezetők katasztrófavédelmi felkészítésének központi feladatairól;
r) részt vesz a polgári védelmi fejlesztési programok, projektek kialakításában és megvalósításában.
V.6.2.2. Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály
110. A Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály mozgósítási és szakirányítási feladatok szakterületén:
a) összehangolja az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek megalakítását, felszerelését, kiképzését;
b) végzi a polgári védelmi szervezetek megalakításával és alkalmazásával kapcsolatos feladatokat;
c) végzi a központi polgári védelmi szervezet megalakítását;
d) meghatározza a polgári védelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit;
e) felügyeli a Nemzeti Minősítési Rendszert, az önkéntes mentőszervezetek, területi polgári védelmi szervezetek hazai minősítését és rendszerbeállító gyakorlatait;
f) kidolgozza a Nemzeti Minősítési Rendszeren belül a szakmai alapkövetelmények Szervezeti és Műveleti Irányelveit;
g) végzi a HUNOR és HUSZÁR mentőszervezetek felkészítését, hazai és nemzetközi tevékenységének koordinációját;
h) részt vesz a szakterületét érintő hazai és nemzetközi országos gyakorlatok szakmai előkészítésében, lebonyolításában és értékelésében;
i) részt vesz a társszervekkel és karitatív szervezetekkel meglévő együttműködési megállapodások felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására;
j) közreműködik a katasztrófaelhárításba bevonható és a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi szerveivel együttműködő önkéntes mentőszervezetek az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala, Nemzetközi Kutató és Mentő Tanácsadó Csoport Irányelvek és Módszertannak megfelelő központi felkészítésében;
k) részt vesz a nemzetközi szakmai szervezetekkel (ENSZ OCHA, INSARAG Titkárság, EU, NATO) való kapcsolattartásból adódó feladatok kidolgozásában;
l) részt vesz az ENSZ INSARAG Külső Minősítés (IEC) és az Újraminősítés (IER) rendszerének kidolgozásában, a nemzetközi minősítő eljárásokban, felügyeli az IEC/IER hazai alkalmazását;
m) részt vesz a veszélyhelyzetek kezelésével kapcsolatos technikai és védőeszközök rendszeresítési eljárásaiban, szakterületét illetően közreműködik a meglévő eszközök fejlesztésében, elosztásában;
n) kapcsolatot tart a Polgári Védelmi Tanácsadó Testülettel és a központi rendeltetésű mentőszervezetbe beosztott szervezetekkel, tevékenységüket koordinálja;
o) részt vesz a polgári védelmi fejlesztési programok, projektek kialakításában és megvalósításában;
p) koordinálja a tanuló ifjúság katasztrófavédelmi felkészítését;
q) gondoskodik a köznevelésben részt vevők katasztrófavédelmi felkészítésének központi feladatairól;
r) közreműködik a BM OKF és területi szervei különleges jogrend idején történő továbbműködésével és felkészítésével kapcsolatos feladatok kidolgozásában;
s) időszakos prognóziskészítéssel, beválásvizsgálattal, valamint az abból nyert információkkal, javaslatokkal hozzájárul a katasztrófavédelem komplex rendszerének működéséhez.
111. A Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály a polgári védelmi műveleti beavatkozás szakterületén:
a) végzi a polgári védelmi feladatokkal kapcsolatos beavatkozási feladatokat;
b) koordinálja az ár- és belvizek elleni védekezés műveleti beavatkozási feladatait;
c) közreműködik az ország területén bekövetkezett jelentősebb káresetek felszámolásánál, segítséget nyújt a területi szervek részére;
d) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
e) országos szinten koordinálja a köteles polgári védelmi szervezetek mozgósítását, bevetését;
f) nyilvántartást vezet a megalakított polgári védelmi szervezetek beavatkozásairól;
g) koordinálja a központi polgári védelmi szervezet mentésbe történő bevonását, kárterületi tevékenységét;
h) együttműködik a katasztrófaelhárításba bevonható társadalmi és karitatív szervezetekkel;
i) vezeti a HUNOR és a HUSZÁR mentőszervezetek vezetői törzsét, ellátja az összekötői feladatokat;
j) nyilvántartást vezet a mentésbe bevonható önkénes mentőszervezetek, valamint az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek erőeszközeiről, azok alkalmazásáról;
k) koordinálja a területi szerveken keresztül az önkéntes mentőszervezetek tevékenységét, a szervezetekkel kötendő együttműködési megállapodások megkötését, mentési igazolások kiadását;
l) felügyeli a mentési szakágak alapvető szakmai követelményrendszerének alkalmazhatóságát, azok Nemzeti Minősítési Rendszerbe történő beépítését, egyeztet a civil szakértői csoportokkal;
m) koordinálja a BM OKF humanitárius segítségnyújtásának szervezését;
n) összehangolja a hazai és nemzetközi segítségnyújtás szakmai feladatait, ennek érdekében kapcsolatot tart az együttműködőkkel, előkészíti az EU ERCC, a NATO EADRCC, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (ENSZ OCHA) és a szomszédos országok veszélyhelyzeti központjai tájékoztatására szolgáló anyagokat;
o) irányítja a hazai katasztrófák elleni védekezésben, valamint a nemzetközi segítségnyújtásban közreműködő különleges mentőszervezetek tevékenységének védekezésbe történő bevonását és igénybevételét;
p) koordinálja a HUNOR és a HUSZÁR mentőszervezetek ENSZ INSARAG Újraminősítés programját;
q) részt vesz a lakosság légi riasztásával kapcsolatos, katasztrófavédelmet érintő feladatok végrehajtásában.
V.6.3. Központi Főügyeleti Főosztály
112. A Központi Főügyeleti Főosztály feladatkörében eljárva:
a) működteti a BM OKF Központi Főügyeletét, és irányítja az alárendelt hivatásos katasztrófavédelmi szervek ügyeleti szolgálatainak tevékenységét;
b) ellátja az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek ügyeleti tevékenységének szakmai irányítását és felügyeletét;
c) a BM OKF Központi Főügyelete útján biztosítja a jelentések megtételének rendjét, és teljesíti jelentési kötelezettségeit;
d) jelentéseket állít össze és továbbít a bekövetkezett eseményekről, feldolgozza, elemzi, értékeli és archiválja az azzal kapcsolatos anyagokat, a kiemelt eseményekről rövid szöveges üzenetben a kijelölt vezetőket értesíti;
e) gondoskodik az ügyeleti nyilvántartások vezetéséről;
f) betartja, valamint szakterületét érintően betartatja a katasztrófavédelem ügyeleti szolgálatai és azok közreműködésével teljesítendő jelentési kötelezettség rendjéről szóló jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben foglaltakat;
g) szakterületét érintően a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi, helyi szerveire kiterjedő hatályú szakmai tájékoztatót ad ki;
h) a területi szervek ügyeletei által felterjesztett és a BM OKF szervezeti egységei által készített jelentések alapján Napi Jelentést készít, melyet jóváhagyás után továbbít;
i) fogadja és összesíti a területi hivatásos katasztrófavédelmi szervek jelentéseit;
j) ellátja a KKB NVK 24 órás ügyeleti feladatait;
k) kapcsolatot tart a rendvédelmi szervek és a Paksi Atomerőmű Zrt. ügyeleteivel;
l) közreműködik a nukleáris és radioaktív anyagok szállításával kapcsolatos feladatok végrehajtásában;
m) kapcsolatot tart az EU ERCC, a NATO EADRCC, az ENSZ EGB, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a szomszédos országok nemzeti kapcsolattartó pontjaival;
n) végzi a nemzetközi segítségnyújtásról szóló jelentések küldését, fogadását és továbbítását;
o) végrehajtja a nemzetközi egyezményekből, illetve nemzetközi együttműködésekből a főosztályra háruló tájékoztatási feladatokat, együttműködik az e területen tevékenykedő munkacsoportokkal;
p) kapcsolatot tart – elsősorban ügyeleteik útján – a minisztériumokkal, az országos hatáskörű szervekkel, a közszolgálati médiaszolgáltatókkal és más együttműködő szervekkel;
q) végzi a közérdekű közlemények médiaszolgáltatókhoz történő eljuttatását;
r) részt vesz a lakosság légi és katasztrófariasztási rendszerének létrehozásával, fejlesztésével, működtetésével összefüggő feladatok elvégzésében;
s) az ország légi riasztására szóló jelzést továbbítja, szervezi és nyilvántartja a bekövetkezett eseményekkel kapcsolatosan végrehajtott és további intézkedést igénylő feladatokat;
t) rögzíti a terroristák által fegyverként alkalmazott polgári légi járművel kapcsolatos (RENEGADE) információkat, haladéktalanul tájékoztatja az ORFK Ügyeleti Szolgálatát;
u) ellátja a bajba jutott légi járművek megsegítését szolgáló Kutatás-mentést Koordináló Központ működésével kapcsolatos ügyeleti feladatokat;
v) kezdeményezi a katasztrófavédelmi beavatkozások miatt igényelt légtérzár elrendelését;
w) együttműködik és kapcsolatot tart a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület Diszpécser Szolgálatával (RSOE Diszpécser Szolgálat);
x) együttműködik és kapcsolatot tart a Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer diszpécser szolgálatával, végrehajtja a MoLaRi morgatópróbáit és éles riasztását;
y) végzi a műveletirányító tervek működtetési feladatait, országos riasztású különleges szerek riasztását, szükség esetén azok átcsoportosítását;
z) közreműködik a bekövetkezett eseményekről szóló jelentések összeállításában, az információs anyagok készítésében, azok érintett szervek részére történő továbbításában;
aa) részt vesz a beérkezett „vis maior” jelentések feldolgozásában;
bb) részt vesz az eseménykommunikáció folyamatában;
cc) közreműködik a BM OKF és területi szervei értesítésével és magasabb készültségbe helyezésével, a különleges jogrendi tovább működésével és felkészítésével kapcsolatos feladatok kidolgozásában;
dd) végrehajtja az értesítési, készenlétbe helyezési tervekben foglaltakat;
ee) a polgári védelmi és katasztrófaelhárítási feladatok végrehajtása során együttműködik a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek parancsnokságaival, (fő)kapitányságaival, egyéb szerveivel, az önkormányzatokkal, a területi (megyei) illetékességű, központi irányítású közigazgatási szervekkel, a társadalmi és karitatív szervezetekkel.
V.7. HATÓSÁGI FŐIGAZGATÓ-HELYETTESI SZERVEZET
113. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet részt vesz a KKB NVK, a KKB NVK nukleárisbaleset-elhárítási és veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset-elhárítási védekezési munkabizottságai, valamint a BM OKF Operatív Törzs működtetésében.
114. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet az országos főfelügyelők és a megelőzési és engedélyezési szolgálatvezető szakmai javaslatainak figyelembevételével kiadja a hatósági feladatokra vonatkozó iránymutatásokat, állásfoglalásokat, feladatszabásokat és tájékoztatásokat.
115. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet biztosítja az országos és területi szervek közötti kapcsolattartást, adat- és információszolgáltatást.
116. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet végrehajtja a hatósági feladatellátással összefüggő tevékenységek koordinációját, felügyeletét és ellenőrzését.
117. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet felügyeli a területi és helyi szervek tűzmegelőzési, piacfelügyeleti, vízügyi, vízvédelmi, iparbiztonsági hatósági és szakhatósági feladatainak végrehajtását.
118. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet jog- és szakszerű módon ellátja a hatósági tevékenységet, valamint az egységes jogalkalmazás érdekében képzéseket és továbbképzéseket szervez.
119. A Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet a hatósági feladatok végrehajtásáról szóló rendszeres és soron kívüli jelentéseket, beszámolókat, tájékoztatókat, elemzéseket, értékeléseket és más összefoglalókat készít.
V.7.1. Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat
120. A Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat feladatkörében eljárva:
a) a hatósági tevékenységgel összefüggő adatokat szolgáltat az időszakos prognózis készítéshez, beválás vizsgálathoz a Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály részére;
b) koordinálja a területi és helyi szervek tűzmegelőzési, piacfelügyeleti, vízügyi, vízvédelmi hatósági és szakhatósági feladatainak végrehajtását;
c) az országos főfelügyelőségekkel együttműködve részt vesz az európai uniós és nemzetközi jogi szabályozókkal való összhang biztosításában;
d) előkészíti a hatósági tevékenységet érintő vezetői döntéseket, kidolgozza a szabályozásokat;
e) gondoskodik a közigazgatási hatósági eljárási jogi és a szakmai előírások hatósági és szakhatósági eljárásokban történő érvényre juttatásáról;
f) az érintett szakterület bevonásával elemzi és értékeli az egyes hatósági szabályozók gyakorlati végrehajtását, javaslatot tesz a működési hatékonyság növelése érdekében szükséges változtatásokra;
g) a szakterületek javaslata alapján a központi, területi és helyi hatósági tevékenység egységes végrehajtása érdekében szakmai tájékoztatókat, útmutatókat és mintadokumentumokat ad ki;
h) elemzi és értékeli a hatósági tevékenységekkel kapcsolatos tendenciákat, támogatja a vezetői döntéshozatalt;
i) az érintett szakterületek által rendelkezésre bocsátott adatok alapján nyilvántartja a feladataihoz szükséges hatósági információkat;
j) felügyeli a hatósági tevékenységgel összefüggő informatikai rendszerek, adatszolgáltatási felületek és módszerek működését, szükség szerint módosításokat, fejlesztéseket kezdeményez;
k) felügyeli az előírt hatósági nyilvántartási és tájékoztatási kötelezettségek teljesülését;
l) elemzi és értékeli a szakterületek által elkészített rendes és soron kívüli jelentéseket, adatszolgáltatásokat, azok alapján időszakos összefoglaló jelentést, valamint beszámolót készít a hatósági tevékenységről;
m) elkészíti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti közzétételi kötelezettség alá tartozó országos hatósági ellenőrzési tervet;
n) biztosítja a hivatásos katasztrófavédelmi szerven belüli hatósági és szakhatósági feladatokat érintő horizontális és vertikális információáramlást;
o) kezdeményezi, tervezi, szervezi és a szakterületek közreműködésével végrehajtja a hatósági munkát végző állomány továbbképzését;
p) kezdeményezi a lakosság széles körét érintő hatósági eljárással kapcsolatos tájékoztató kampány szervezését;
q) elvégzi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek által végrehajtott hatósági ellenőrzések eredményeinek értékelését;
r) elvégzi a statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatos feladatokat;
s) a szakterületek bevonásával végrehajtja az országos supervisori hatósági ellenőrzések tervezését, szervezését és végrehajtását, az eredmények értékelését;
t) tervezi, szervezi a kiemelt hatósági ellenőrzéseket;
u) végzi a különböző hatósági eljárásokkal érintett ágazati minisztériumokkal, állami szervekkel, szakmai és gazdálkodó szervezetekkel, önkormányzatokkal történő kapcsolattartási feladatokat;
v) közreműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tűzmegelőzési, vízügyi és vízvédelmi szakterületet érintő oktatási, tudományos, valamint a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet tudományos tevékenységében;
w) működteti a közszolgáltatások ideiglenes ellátásával kapcsolatos munkacsoportokat a Hivatal, az Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség, az Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség, a Költségvetési Főosztály és a GEK bevonásával;
x) meghatározza, szakmailag irányítja, ellenőrzi a közvetlen alárendeltségében lévő főosztályok tevékenységét;
y) gyakorolja a jogszabályban a BM OKF hatáskörébe tartozó első- és másodfokú tűzvédelmi, piacfelügyeleti, vízügyi és vízvédelmi szakhatósági, hatósági, szolgáltatás felügyeleti jogköröket;
z) szakterületét érintően a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi, helyi szerveire kiterjedő hatályú módszertani útmutatót ad ki;
aa) irányítja és koordinálja a belső kontrollrendszer kiépítése, működése, valamint működtetése tekintetében a jogszabályoknak és belső szabályozóknak való megfelelést, a működés gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének elemzését, azok vizsgálatát, továbbá a kockázatelemzés és értékelés módszertani felülvizsgálatát.
V.7.1.1. Vízügyi és Vízvédelmi Főosztály
121. A Vízügyi és Vízvédelmi Főosztály feladatkörében eljárva:
a) jogszabályban meghatározott ügyekben első-, illetve másodfokú vízügyi, vízvédelmi hatóságként és szakhatóságként jár el, lefolytatja a hatósági, szakhatósági eljárásokat, kiadmányozásra előkészíti a hatósági döntéseket;
b) ellátja a jogszabályban meghatározott vízvédelmi igazgatási feladatokat,
c) felügyeleti szervként végzi a területi szervek hatósági munkájának ellenőrzését, elkészíti az ellenőrzések megállapításait tartalmazó jelentéseket;
d) koordinálja és felügyeli a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások során eljáró hatóság tevékenységét, szükség esetén szakmai iránymutatást ad;
e) előkészíti a vízügyi és vízvédelmi hatósági ellenőrzések országos terveit, koordinálja azok végrehajtását;
f) felügyeleti intézkedést vagy ügyészi fellépést kezdeményez más hatóság jogszabálysértő határozatának felülvizsgálatára;
g) ellátja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatáskörébe tartozó vízügyi és vízvédelmi hatósági nyilvántartási feladatok felügyeletét, szükség szerinti országos koordinációját, javaslatot tesz azok fejlesztésére;
h) közreműködik a jogszabályokban meghatározott elektronikus adatszolgáltatási rendszerekkel kapcsolatos feladatok ellátásában, szakterülete vonatkozásában ellátja az országos koordinációt;
i) végzi az Országos Statisztikai Adatszolgáltatási Program részére az adatok biztosítását a szakterülete vonatkozásában;
j) szakvéleményt készít a gyógyfürdőmedencék vízforgatás alóli felmentésre irányuló kérelmekhez az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által lefolytatott hatósági engedélyezési eljárásokban;
k) ellátja a vízügyi szakterületet érintő közigazgatási peres és nem peres ügyek vitelét, közreműködik a Jogi Főosztály által vitt perek vitelében, igény szerint közreműködik az előterjesztett nyilatkozatok szakmai megalapozásában, véleményezi a nyilatkozatokat, az igazságügyi szakértői véleményeket;
l) figyelemmel kíséri a vízbázisvédelemmel, a vízellátással és csatornázással, a szennyvíztisztítással, a szennyvíziszap elhelyezésével összefüggő programokat, az Ivóvízminőség Javító Program, valamint a Nemzeti Települési, Szennyvíz-elvezetési és Tisztítási Program megvalósítását;
m) közreműködik a határokon átterjedő a felszíni és felszín alatti vizek állapotát befolyásoló hatásokkal kapcsolatos feladatokban;
n) a Nemzetközi Főosztály bevonásával közreműködik a határvízi együttműködéssel kapcsolatos feladatokban, közreműködik az együttműködésből (kétoldalú szerződésekből) eredő kötelezettségek teljesítésében, az ezzel összefüggő tapasztalatok hasznosításában;
o) részt vesz az EU víz-keretirányelv végrehajtásával kapcsolatos külön jogszabályban meghatározott feladatokban;
p) közreműködik a vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági feladatokat érintő jogszabálytervezetek véleményezésében;
q) az Országos Vízügyi Főigazgatósággal együttműködésben külön ügyrend szerinti ügyeleti rendszerben közreműködik a Nemzetközi Duna-védelmi Egyezmény keretében létrehozott Duna-menti Riasztó Rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokban;
r) figyelemmel kíséri a jogszabályok megfelelő alkalmazását, alkalmazhatóságát, érvényesülését, indokolt esetben kezdeményezi a felülvizsgálatukat;
s) felelős az egységes jogalkalmazás kialakításáért, ennek érdekében tervezi és szervezi a hatósági és bevont állomány továbbképzését, módszertani útmutatókat, szakmai kiadványokat, iratmintákat készít, az intranetes felületen információs mappát működtet;
t) elkészíti a vízügyi és vízvédelmi hatósági és szakhatósági feladatokról szóló jelentéseket, a tevékenységet jellemző adatok összesítését, figyeli a tendenciákat, amely alapján vezetői intézkedést, szükség szerint jogszabály vagy belső szabályozó módosítását kezdeményezi;
u) véleményezi, illetőleg előkészíti a közvélemény tájékoztatására irányuló ügyiratokat, közreműködik az ezzel kapcsolatos feladatokban;
v) vezetői feladatszabásnak és együttműködési megállapodásban rögzítetteknek megfelelően együttműködik a vízügyi és vízvédelmi hatósági tevékenységhez kapcsolódó feladatokat ellátó más közigazgatási, állami, illetve tudományos szervekkel.
V.7.1.2. Tűzmegelőzési Főosztály
122. A Tűzmegelőzési Főosztály feladatkörében eljárva:
a) szakirányítja és ellenőrzi a területi és helyi szervek hatósági, szakhatósági és szakértői tevékenységét;
b) kidolgozza a szakterületét érintő hatósági, szakhatósági országos hatályú szabályozások, irányelvek, ajánlások tervezeteit, közreműködik a katasztrófavédelmet, tűzvédelmet érintő jogszabályok, szabványok, direktívák kidolgozásában, segíti a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, valamint az önkormányzatok megelőző tűzvédelemmel kapcsolatos jogalkalmazó tevékenységét;
c) részt vesz a KKB NVK és a BM OKF Operatív Törzs működtetésében;
d) közreműködik a statisztikai adatszolgáltató rendszer működtetésében, fejlesztésében;
e) végrehajtja az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programmal összefüggő feladatokat;
f) közreműködik a szakmai versenyek és vetélkedők lebonyolításában;
g) közreműködik a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagának kidolgozásában;
h) végzi és döntésre előkészíti a tűzvédelmi hatósági jogköréből adódó tűzvédelmi bírsággal kapcsolatos feladatokat;
i) az Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseiben adott véleményének figyelembevételével végzi a jogszabályokban előírtaktól történő eltérési engedélyezési és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvekben nem szereplő műszaki megoldásokkal kapcsolatos jóváhagyási ügyeket;
j) gyakorolja a jogszabályban meghatározott első- és másodfokú tűzvédelmi szakhatósági, hatósági, szolgáltatás felügyeleti jogköröket;
k) közreműködik a tűzvédelmi szakértőkkel kapcsolatos véleményezési, a szakértők továbbképzésére és vizsgáztatására vonatkozó feladatok végrehajtásában;
l) végzi a főosztály tevékenységi körét érintő, jogszabályban előírt nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat;
m) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményei területén ellátja a jogszabályban foglalt elsőfokú tűzvédelmi hatósági és szakhatósági feladatokat;
n) jelentéseket állít össze a szakterületét érintő ellenőrzésekről, feldolgozza, elemzi, értékeli az azzal kapcsolatos anyagokat;
o) eljár a fluortartalmú üvegházhatású vagy ózonréteget károsító tűzoltógázokkal kapcsolatos jogszabályban a BM OKF hatáskörébe telepített feladatok végrehajtásában;
p) figyelemmel kíséri a tűzvédelmi, továbbá az engedélyezés és a piacfelügyelet alapjául szolgáló szabványok, irányelvek, előírások műszaki követelményrendszerét, javaslatot tesz módosításukra, részt vesz a szakterületét érintő szabványosításban, a nemzeti szabványosítási állandó és ideiglenes bizottságok munkájában;
q) ellátja az OTB ügyrendjében meghatározott feladatokat;
r) részt vesz a műszaki és szolgáltatási tevékenység tartalmú jogi szabályozókra vonatkozó EU notifikációs/bejelentési eljárásokban;
s) részt vesz a külföldi tűzoltóságokkal való kapcsolattartásban, velük szakmai tapasztalatcserét folytat, valamint részt vesz a társszervekkel kötendő együttműködési megállapodások előkészítésében, a meglévő megállapodások felülvizsgálatában, javaslatot tesz azok módosítására;
t) szakterületét érintően kezdeményezi továbbképzés, tájékoztató szervezését a területi és a helyi szervek hatósági állománya részére;
u) végzi a tűzvédelmi tevékenységet folytató szolgáltatók nyilvántartásával, felügyeletével, ellenőrzésével (a helyszíni ellenőrzés kivételével) kapcsolatos hatósági feladatokat;
v) felügyeli a tűzmegelőzési szempontú kockázati helyszínek azonosítási eljárását;
w) az Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseiben adott véleményének figyelembevételével gyakorolja a megújuló energiaforrásokat hasznosító létesítmények tűzvédelmének létesítési, használati és a tűzoltóság beavatkozásával kapcsolatos előírásoktól történő eltérési engedélyezési, a számítógépes szimulációs programmal végzett, egyedileg tervezett megoldás jóváhagyására indított eljárásokra, valamint a vonatkozó műszaki követelmény előírásától eltérő, de azzal legalább egyenértékű biztonságot nyújtó műszaki megoldás elbírálására vonatkozó jogköröket;
x) szakirányítja a kéményseprő-ipari (köz)szolgáltatás tűzvédelmi hatósági felügyeletével kapcsolatos teendőket;
y) ellátja az épületek, építmények tűzvédelmi használati előírásai és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérés engedélyezésével összefüggő jogszabályban a központi szervhez delegált másodfokú hatósági tevékenységet;
z) közreműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ oktatási, tudományos, valamint a Katasztrófavédelmi Kutatóintézet tudományos tevékenységében.
123. A Tűzmegelőzési Főosztály piacfelügyeleti szakterületen:
a) végzi a jogszabályokban a BM OKF hatáskörébe utalt új tűzoltó-technikai termékek forgalmazásának és a meglévők módosításának engedélyezési feladatait;
b) ellenőrzést tart a kiadott gyártási és forgalmazási engedélyek vonatkozásában;
c) gyakorolja a BM OKF hatáskörébe utalt piacfelügyeleti jogkört;
d) a kölcsönös elismerés elvét gyakorolva tűzoltó technikai termék, tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés vonatkozásában a védelmi egyenértékűséget vizsgálja, értékeli, és ennek alapján határozatot hoz;
e) működteti az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölését végző Kijelölő Bizottságot;
f) nyilvántartást vezet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítványt kiállító és tanúsító szervezetekről, ellenőrzi a vizsgáló és tanúsító szervezeteket;
g) nyilvántartást vezet a halon oltógáz alkalmazók köréről, és ellenőrzi tevékenységüket;
h) koordinálja, és szükség szerint szervezi az ágazati hatósági feladatokat ellátó szervezetek hatósági ellenőrzéseit a katasztrófaveszély megelőzése és a lakosság védelme érdekében;
i) ellátja a Belső Piaci Információs Rendszer (IMI) használatával kapcsolatos feladatokat.
124. A Tűzmegelőzési Főosztály a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósítása során, az Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség tűzoltás, műszaki mentés, beavatkozás szakkérdéseiben adott véleményének figyelembevételével:
a) előkészíti a jogszabályban előírtaktól történő eltérési engedélyezési ügyeket;
b) előkészíti a beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi ügyeit;
c) végzi a létesítési és használatbavételi ügyekkel kapcsolatos helyszíni szemléket;
d) jogszabályban előírt hatósági egyeztetéseket folytat le;
e) gyakorolja a jogszabályban meghatározott tűzvédelmi hatósági, szakhatósági jogkört;
f) koordinálja és előkészíti a jogszabályban meghatározott polgári védelmi, katasztrófavédelmi ügyeket.
V.7.2. Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
125. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő irányítja a Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály, a Veszélyes Üzemek Főosztály és a Veszélyes Szállítmányok Főosztály szakmai tevékenységét, amelynek keretében:
a) végzi munkaszervezési, szervezési koordinációját, valamint felügyeletét;
b) kapcsolatot tart az Iparbiztonsági Tanácsadó Testülettel, koordinálja annak tevékenységét;
c) előzetesen jóváhagyja a veszélyesáru-szállítási ellenőrzési hatáskörben a hivatásos katasztrófavédelmi helyi szerv által más hivatásos katasztrófavédelmi helyi szerv illetékességi területén végzendő önálló ellenőrzési tevékenységet.
126. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő szakterülete vonatkozásában gyakorolja a jogszabályban előírt vagy a hatósági főigazgató-helyettes által átruházott szakirányítási és felügyeleti jogköröket, valamint a főigazgató, illetve a hatósági főigazgató-helyettes közvetlen irányításával, azok utasításainak megfelelően – a Szabályzatban foglaltak alapján – vezeti az országos főfelügyelőség munkáját. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő egyedi közigazgatási eljárást a megyei (fővárosi) iparbiztonsági főfelügyelő hatáskörébe utalhat.
127. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő gondoskodik a szakterületéhez kapcsolódó peres és nem peres képviselet ellátásáról.
128. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő ellátja a KKB NVK nukleárisbaleset-elhárítási és veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset-elhárítási védekezési munkabizottság működtetésével kapcsolatos feladatokat.
129. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő a szakterületét érintően a hivatásos katasztrófavédelmi szervek területi, helyi szerveire kiterjedő hatályú módszertani útmutatót ad ki.
130. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő kapcsolatot tart és együttműködik a társhatóságokkal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal az iparbiztonsági tevékenységet érintő kérdéskörökben, kutatásokban és képzésekben.
131. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő közreműködik a BM OKF és a területi szervek különleges jogrenddel kapcsolatos anyagi-technikai tervének kialakításában.
V.7.2.1. Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály
132. A Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály kritikus infrastruktúra koordinációs szakterületen:
a) a kritikus infrastruktúra védelem feladatrendszerén belül képviseli a belbiztonsági, katasztrófavédelmi szempontrendszer érvényesítését;
b) végzi a kritikus infrastruktúra azonosításával, kijelölésével, védelmével, nyilvántartásával és ellenőrzésével kapcsolatos katasztrófavédelmi koordinációs feladatokat, szakirányítja a katasztrófavédelem területi és helyi szervei hatósági, szakhatósági, ellenőrzési feladatainak ellátását;
c) a jogszabályban meghatározott ágazatban másodfokú ágazati kijelölő hatósági feladatokat lát el;
d) ellátja a Rotációs Kikapcsolási Renddel, valamint az alapvető és létfontosságú villamosenergia-felhasználók kijelölési eljárásával kapcsolatos koordinációs és másodfokú hatósági feladatokat, felügyeli és ellenőrzi a területi szervek ez irányú tevékenységét;
e) a katasztrófák elleni védekezés feladatkörében – a Nemzetközi Főosztállyal együttműködve – ellátja a KIV Nemzeti Kapcsolattartó Pont (CIP POC) feladatokat az Európai Bizottság és az Európai Unió tagállamai felé;
f) ellátja a KIV-vel kapcsolatos uniós (CIWIN, ERN CIP, CIP POC) katasztrófavédelmi feladatokat, valamint közreműködik a transzatlanti (EU-USA-Kanada) és az EU-n belüli regionális dimenziók előtérbe helyezésében;
g) kezdeményezi a nemzetközi szerződésnek nem minősülő katasztrófavédelmi tárgyú megállapodások előkészítését;
h) koordinálja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek üzemeltetői biztonsági tervei kidolgozását, felügyeli a területi szervek ez irányú tevékenységét;
i) koordinálja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek biztonsági összekötő személyei kijelölésére irányuló eljárásokat, felügyeli a területi szervek ez irányú tevékenységét;
j) delegált szakértő útján részt vesz az NFM Krízis Munkacsoport, valamint a MAVIR Zrt. Krízis Munkabizottság munkájában;
k) szakterületi kérdésekben a rendvédelmi szervek részvételével Kritikus Infrastruktúra Védelmi Munkaműhelyt vezet;
l) időszakosan kezdeményezi a nemzeti és európai KIV-ek azonosítását elősegítő ágazati és horizontális kritériumok felülvizsgálatát;
m) tervezi a KIV-vel összefüggő katasztrófavédelmi tárgyú országos szintű gyakorlatokat, és véleményezi a területi szintű KIV gyakorlatokat;
n) kapcsolatot tart a kritikus infrastruktúra tulajdonosával, üzemeltetőjével, a kiemelt energia és közlekedési ágazat, valamint az informatikai és távközlési szolgáltatóval, továbbá az információbiztonsági és hálózatbiztonsági feladatokat ellátó szervezetekkel;
o) támogatja a területi szerveket, valamint a fővárosi és megyei védelmi bizottságokat a KIV-vel kapcsolatos feladataik tervezésében, szervezésében és végrehajtásában;
p) részt vesz az Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség által végrehajtandó létesítményi ellenőrzések tervezésében és végrehajtásában, szükség esetén a helyszíni ellenőrzésben;
q) elősegíti a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján kidolgozott nemzeti szakmai irányelvek gyakorlati alkalmazását;
r) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal, a Katasztrófavédelmi Kutató Intézettel, a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanáccsal és az Iparbiztonsági Tanácsadó Testülettel együttműködésben közreműködik a kritikus infrastruktúra védelemmel összefüggő oktatási, képzési, felkészítési, tudományos kutatási és műszaki fejlesztési tevékenység összehangolásában, a biztonsági összekötő személyek képzésében;
s) figyelemmel kíséri a szakterületre vonatkozó európai uniós normákat, nemzetközi egyezményeket, jogszabályokat, közjogi szervezetszabályozó eszközöket, szükség esetén módosításokat, jogszabály-alkotási folyamatot kezdeményez.
133. Az Információ és Hálózatbiztonsági Osztály információbiztonsági hatósági tevékenysége körében:
a) az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény hatósági nyilvántartásra vonatkozó szabályai szerinti nyilvántartást vezet a hatáskörébe tartozó szervezetekről, rendszerekről;
b) az európai vagy nemzeti létfontosságú rendszerré, létesítménnyé törvény alapján kijelölt rendszerek elektronikus információs rendszerei és azt működtető szervei tekintetében
ba) döntést hoz az osztályba sorolás és a biztonsági szint megállapítása vonatkozásában;
bb) elrendeli a lefolytatott ellenőrzés során a feltárt vagy tudomására jutott biztonsági hiányosságok elhárítását;
bc) a központi költségvetési és az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztési projektek tervezési szakaszában az információbiztonsági követelmények teljesítése érdekében ajánlásokat tesz;
bd) a fejlesztési projektek tervezési szakaszában szükség szerint biztosítja a szakmai részvételt;
be) ellenőrzi az osztályba sorolás és a biztonsági szint megállapítását, ehhez kapcsolódóan a jogszabályban meghatározott követelmények teljesülését;
bf) ellenőrzi a jogszabályokban foglalt biztonsági követelmények és az ezekhez kapcsolódó eljárási szabályok teljesülését;
bg) ellenőrzi a feltárt vagy tudomására jutott biztonsági hiányosságok elhárításának eredményességét;
bh) ellenőrzi a központi költségvetési és az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztési projektek tervezési szakaszában az információbiztonsági követelmények megtartását, beépülését;
c) az európai vagy nemzeti létfontosságú rendszerré, létesítménnyé törvény alapján kijelölt rendszerek elektronikus információs rendszerei és azt működtető szervei tekintetében:
ca) a rendelkezésre álló információk alapján kockázatelemzést végez;
cb) lefolytatja a hozzá érkező biztonsági eseményekkel kapcsolatos bejelentések kivizsgálására irányuló hatósági eljárást;
cc) intézkedési tervet készít a sérülékenység megszüntetése érdekében;
d) kapcsolatot tart és együttműködik a létfontosságú elektronikus információs rendszerek és létesítmények védelmében érintett nemzetbiztonsági szolgálatokkal és bűnüldöző szervekkel, egyéb hatóságokkal, iparági szereplőkkel, valamint a nemzeti, az ágazati eseménykezelő központokkal és a külföldi eseménykezelő központok nemzetközi szervezeteivel;
e) részt vesz a hazai és nemzetközi információbiztonsági, kibervédelmi, valamint létfontosságú információs infrastruktúra védelmével kapcsolatos gyakorlatokon;
f) tevékenységével elősegíti és támogatja az információs társadalom biztonságtudatosságának növelését.
134. Az Információ és Hálózatbiztonsági Osztály eseménykezelési tevékenységi körében:
a) Létfontosságú Rendszerek és Létesítmények Informatikai Biztonsági Eseménykezelő Központ néven hálózatbiztonsági központot működtet;
b) a hatáskörébe tartozó elektronikus információs rendszerek tekintetében nyilvántartást vezet:
ba) az együttműködő szervekkel való kapcsolattartáshoz szükséges elérhetőségekről;
bb) a biztonsági esemény kapcsán megtett intézkedésekről és azok eredményéről;
c) eseménykezelési tevékenysége során:
ca) haladéktalanul értesíti az érintetteket a tudomására jutott biztonsági eseményekről;
cb) szakmai támogatást nyújt az érintettek számára;
cc) tájékoztatót tart a biztonsági események kezelése vonatkozásában;
cd) az észlelt, valamint a tudomásukra jutott biztonsági eseményekről a Kormányzati Eseménykezelő Központot haladéktalanul tájékoztatja;
d) tájékoztató-tudatosító tevékenysége során:
da) az elektronikus információs rendszereket veszélyeztető sérülékenységekkel és fenyegető kockázatokkal összefüggésben tájékoztatja az üzemeltetőket, a hatóságokat és az eseménykezelő központokat;
db) nem kötelező érvényű állásfoglalásokat, ajánlásokat ad ki;
dc) részt vesz az információbiztonság tudatosításáért felelős intézmények tudatosítási programjában, valamint szakértői-oktatói tevékenységet végez;
dd) információtechnológiai, hálózatbiztonsági és biztonságiesemény-kezelési együttműködési fórumot működtethet.
135. Az Információ és Hálózatbiztonsági Osztály rendkívüli események kezelése feladatkörében:
a) a létfontosságú létesítmények, rendszerek és rendszerelemeket érintő rendkívüli események, így különösen extrém időjárási viszonyok, erőszakos külső támadások, kiber és szándékos, ember okozta incidensek esetén, a helyszínen vesz részt a helyzet kezelésének koordinálásában a normál biztonsági működési állapot visszaállításáig;
b) a területi szervek útján koordinálja a jogszabályi kötelezettségen alapuló helyszíni és koordinált supervisori ellenőrzéseket;
c) közreműködik a DISASTER akciók végrehajtásában;
d) közreműködik a Nukleárisbaleset-elhárítási Osztály sugárfelderítő tevékenységében.
V.7.2.2. Veszélyes Üzemek Főosztály
136. A Veszélyes Üzemek Főosztály feladatkörében eljárva:
a) végzi a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek, létesítmények és küszöbérték alatti üzemek katasztrófavédelmi engedélyezési és a biztonsági jelentések, elemzések és súlyos káresemény-elhárítási tervek elfogadásával, időszakos felülvizsgálatával kapcsolatos másodfokú hatósági feladatokat, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításával kapcsolatos ügyek esetén az elsőfokú hatósági feladatokat;
b) figyelemmel kíséri a veszélyes üzemekben bekövetkező üzemzavarokkal, súlyos balesetekkel kapcsolatos tendenciákat, melyek alapján javaslatot tesz a hatósági engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési és bírságolási módszertan, illetve gyakorlat javítására;
c) figyelemmel kíséri a veszélyes üzemek szakterülettel kapcsolatos jogalkalmazási gyakorlatot, és szükség esetén javaslatot tesz annak fejlesztésére, segíti az alárendelt szervek egységes jogalkalmazását;
d) ellátja a területi szervek veszélyes anyagokkal foglalkozó és küszöbérték alatti üzemekkel kapcsolatos elsőfokú hatósági tevékenységének szakirányítását;
e) ellátja a területi és helyi szervek gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatos első és másodfokú hatósági tevékenységének szakmai irányítását és felügyeletét;
f) eleget tesz a hatósági jogkörében jogszabályban rögzített nyilvántartási és tájékoztatási kötelezettségeinek;
g) irányítja és felügyeli a területi szervek által – a társhatóságokkal és az önkormányzatokkal közösen végzett – iparbiztonsági hatósági ellenőrzések előkészítését, lebonyolítását és az eredmények értékelését;
h) végzi a Kat. IV. fejezete hatálya alá tartozó üzemek területén bekövetkezett veszélyes anyaggal, súlyos balesetekkel és üzemzavarokkal kapcsolatos vizsgálatok koordinálását, és feldolgozza az azokról a területi szervek által készített, illetve az üzemeltető által megküldött jelentéseket;
i) iparbiztonsági vonatkozásban közreműködik a települések katasztrófaveszélyeztetettségének felmérésében, pontosításában, javaslatot tesz a települések polgári védelmi besorolásának szükség szerinti módosítására;
j) közreműködik a veszélyes anyagok előállításával, felhasználásával és tárolásával, illetve a veszélyes hulladékokat érintő veszélyeztető hatásokkal kapcsolatos veszélyelhárítási és az általános polgári védelmi tervrendszerek felülvizsgálatára vonatkozó központi szintű feladatok végrehajtásában, felügyeli a területi szervek ez irányú tevékenységét;
k) szervezi és irányítja a BM OKF súlyos balesetek elleni védekezéshez kapcsolódó szakértői és tudományos tevékenységét, valamint koordinálja az Iparbiztonsági Tanácsadó Testület veszélyes üzemekkel kapcsolatos tevékenységét;
l) a Kat. IV. fejezete hatálya alá tartozó üzemek tekintetében gyűjti és értékeli a súlyos balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos műszaki, szervezeti és vezetési információkat, működteti az Iparbiztonsági Információs Rendszert (IBIR), ezen belül az uniós követelményeknek megfelelően napra készen tartja a Seveso Üzemek Nyilvántartási Rendszerét (SPIRS);
m) közreműködik a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek területén bekövetkezett súlyos balesetek és üzemzavarok kivizsgálásában és az azokról készített üzemeltetői jelentések feldolgozásában, valamint működteti az uniós követelményeknek megfelelően a Súlyos Baleseti Jelentési Rendszert (MARS);
n) ellátja a Katasztrófavédelmi Mobil Labor (a továbbiakban: KML) Kat. IV. fejezetének hatálya alá tartozó üzemekhez kapcsolódó feladatainak szakmai felügyeletét, részt vesz a technikai korszerűsítésre irányuló javaslatok kidolgozásában, továbbképzésük végrehajtásában, szükség esetén ellenőrzéseik, veszélyes anyagok jelenlétében történő beavatkozásaik végrehajtásához szakmai támogatást nyújt;
o) szakmai információ és adat szolgáltatásával közreműködik az ipari baleset-megelőzési igazságügyi szakértői tevékenységhez kapcsolódó véleményezési eljárásban;
p) ellátja a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek körzetében épülő meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztó rendszer (MoLaRi rendszer) meteorológiai és vegyi monitoring rendszerelemének megvalósításával és működtetésével összefüggő feladatokat;
q) folyamatos kapcsolatot tart a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek megelőzésében, elhárításában érdekelt ágazati minisztériumokkal, állami szervekkel, szakmai és gazdálkodó szervezetekkel, önkormányzatokkal, figyelemmel kíséri a védekezésben érintettek együttműködésének helyzetét, közreműködik a közös feladatok ellátására történő felkészülés feladatainak időszakos egyeztetésében;
r) segíti a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, valamint az önkormányzatok súlyos balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos jogalkalmazó tevékenységét;
s) véleményt ad az ágazati jogszabályok és belső normák előkészítése során, kezdeményezi azok kiadását, módosítását, összhangjának megteremtését, továbbá az európai uniós normák és a nemzetközi egyezmények alapulvételével szervezi és végzi a különböző súlyos balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos jogszabályok és belső normák tervezeteinek kidolgozását és felülvizsgálatát;
t) a Kat. IV. fejezetének hatálya alá tartozó üzemek vonatkozásában végzi az iparbiztonsági hatóság iparfelügyeleti feladatait;
u) a súlyos balesetek elleni védekezés területén az aktuális szakmai feladatok egységes értelmezése érdekében a területi és helyi hivatásos katasztrófavédelmi szervek szakemberei részére továbbképzéseket, szakmai tájékoztatókat szervez;
v) részt vesz az iparbiztonsági készenléti ügyeleti szolgálat feladatainak ellátásában;
w) együttműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal a veszélyes anyagokkal és veszélyes üzemekkel kapcsolatos kutatási és képzési tevékenységben;
x) a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekről, a végrehajtott feladatokról négyévente nemzeti jelentést készít, melyet az EU döntéshozatali tevékenység rendjének megfelelően küld meg az Európai Bizottságnak;
y) ellátja a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről szóló 2012/18/EU irányelv (a továbbiakban: Seveso III. Irányelv) Illetékes Hatósági és Nemzeti Kapcsolattartó feladatait, valamint közreműködik az Európai Bizottság Közös Kutatóközpont Főigazgatóság (JRC) súlyos balesetek elleni védekezéssel kapcsolatos tevékenységében, továbbá szakmai segítséget nyújt a Seveso III. Irányelv és az ENSZ EGB Ipari Baleseti (Helsinki) Egyezmény nemzetközi feladatainak végrehajtásában a nemzetközi szakterület részére;
z) végzi és koordinálja az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága ipari balesetek országhatáron túli hatásairól szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, és ellátja az illetékes hatósági tevékenységet, működteti az Egyezményben foglaltak alapján a riasztási-értesítési rendszert, melynek során szakmai kapcsolatot tart az Egyezmény titkárságával és a részes felek illetékes hatóságaival, valamint kétévente nemzeti jelentést készít az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos feladatokról;
aa) a Seveso III. Irányelv bevezetése és végrehajtása vonatkozásában részt vesz a környezetvédelem területén működő Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság tevékenységében;
bb) évente beszámolót készít a Kat. IV. fejezetének hatálya alá tartozó üzemekkel kapcsolatos feladatai teljesítéséről;
cc) végzi a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági megfelelőségének megállapítása érdekében kirendelhető hatósági szakértőkről vezetett hatósági nyilvántartásba vétellel, az onnan való törléssel kapcsolatos másodfokú hatósági feladatokat;
dd) részt vesz a CTIF Nemzetközi Tűzoltó Szövetség Veszélyes Anyag Bizottságának munkájában.
137. A Veszélyes Üzemek Főosztály a nukleárisbaleset-elhárítás szakterületén:
a) ellátja a KML szakmai felügyeletét, továbbá végzi a KML technikai korszerűsítésére irányuló javaslatok kidolgozását, valamint szakmai támogatást nyújt a továbbképzésük, szükség esetén ellenőrzéseik, beavatkozásaik végrehajtásához;
b) végzi a Katasztrófavédelmi Sugárfelderítő Egység (a továbbiakban: KSE) nukleáris és radioaktív anyagokkal kapcsolatos, továbbá mobil vezetési pontként működő tevékenységének szakmai felügyeletét, valamint nukleáris és radioaktív anyagok jelenlétében történő beavatkozások elemzését, szükség esetén szakmai támogatást nyújt beavatkozásaik végrehajtásához, részt vesz a KSE technikai korszerűsítésére irányuló javaslatok kidolgozásában, továbbképzésük végrehajtásában;
c) ellátja a Nukleáris Baleseti Információs és Értékelő Központ országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott feladatait;
d) ellátja az ország nukleárisbaleset-elhárítási korai előrejelzés központi és a nemzetközi radiológiai monitoring adatcsere rendszer nemzeti központ feladatait, továbbá tervezi, szervezi és koordinálja a nemzeti RODOS Központ működését, a hazai és a nemzetközi radiológiai adatcserét, és szükség esetén elemzi és értékeli a rendelkezésére álló hazai és nemzetközi radiológiai mérési adatokat, eredményeket;
e) adatokat és információt biztosít a lakosság normál és rendkívüli időszaki tájékoztatásához az országos és a nemzetközi háttérsugárzási helyzettel kapcsolatban, végzi az országos sugárzási helyzet értékelését, ennek érdekében iparbiztonsági készenléti ügyeleti szolgálatot szervez;
f) adatokat és információt biztosít az országos nukleáris biztonsági és a sugárvédelmi helyzetértékeléshez és döntés-előkészítéshez;
g) közreműködik az Országos Környezeti és Sugárellenőrző Rendszer működésében és az adatszolgáltatásban;
h) közreműködik a nukleáris biztonsággal és a nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos bizottságok munkájában;
i) együttműködik az Országos Atomenergia Hivatallal (a továbbiakban: OAH) a nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos kutatási- és műszaki fejlesztési, továbbá az OAH-val kötött együttműködési megállapodásban foglalt feladatok ellátásában;
j) együttműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, valamint a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal a nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos kutatási és képzési tevékenységében;
k) részt vesz a hazai és nemzetközi nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatokon, továbbképzéseken és konferenciákon;
l) közreműködik a központi veszélyelhárítási terv részét képező Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Terv kidolgozásában és karbantartásában;
m) közreműködik a Magyar Honvédség által működtetett Atom-, Biológiai-, Vegyi Riasztási és Értesítési Rendszer feladatainak végrehajtásában;
n) ellátja a nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos szakhatósági feladatokat, valamint szakmailag irányítja a katasztrófavédelem területi szerveinek a radiológiai tevékenységek engedélyezésével kapcsolatos szakhatósági feladatait;
o) részt vesz a nukleáris fűtőelemek szállításával kapcsolatos hatáskörébe utalt feladatok ellátásában;
p) szakértői segítséget nyújt a HUNOR mentőszervezet veszélyhelyzeti felderítési képességének fejlesztéséhez.
V.7.2.3. Veszélyes Szállítmányok Főosztály
138. A Veszélyes Szállítmányok Főosztály feladatkörében eljárva:
a) figyelemmel kíséri a veszélyes áru szállításával kapcsolatos tendenciákat, melyek alapján javaslatot tesz az ellenőrzési és bírságolási módszertan, illetve gyakorlat javítására;
b) a veszélyes áru szállításával kapcsolatos megelőzés hatékonyságának növelése érdekében belső szabályozó kiadását kezdeményezi, és részt vesz a kidolgozásában;
c) szakirányítja a veszélyes áru közúti, vasúti, vízi szállításának, továbbá az e szállításokkal, valamint a veszélyes áru légi szállításával érintett telephelyek ellenőrzésével és szankcionálásával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági feladatok végrehajtását;
d) szakirányítja a veszélyes áru közúti, vasúti, vízi és légi szállítása, illetve e szállítások kapcsán telephelyen bekövetkezett balesetek kivizsgálásával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági feladatok végrehajtását;
e) a társfőosztályokkal együttműködve végzi a veszélyes áru közúti, vasúti, vízi és légi szállítása során, illetve e szállítások kapcsán telephelyen bekövetkezett balesetekre vonatkozó jelentések feldolgozását;
f) részt vesz a területi szervek által a veszélyesáru-szállítás ellenőrzésével kapcsolatos, a hatósági adatszolgáltatási rendszerben tárolt adatok feldolgozásában, értékelésében és a kapcsolódó jelentések összeállításában;
g) ellátja a BM OKF számára jogszabályban meghatározott esetekben a veszélyesáru-szállítással kapcsolatos hatósági feladatokat;
h) szakmai segítséget nyújt a területi szervek részére a veszélyes áruk vasúti, vízi szállításának, továbbá az e szállításokkal, valamint a veszélyes áruk légi szállításával érintett telephelyek ellenőrzése során tapasztalt szabálytalanságok szankcionálásával összefüggő közigazgatási ügyekben történő peres és nem peres képviselet ellátásához;
i) végzi az alárendelt szervek veszélyes áru közúti, vasúti, vízi szállítások, továbbá e szállításokkal, valamint a veszélyes áru légi szállításával érintett telephelyek ellenőrzésének felülellenőrzését;
j) folyamatosan kapcsolatot tart a veszélyes áru szállításának ellenőrzésében érintett társszervekkel, illetve az azokat felügyelő minisztériumokkal, az érintett szakmai, társadalmi, érdek-képviseleti szervezetekkel;
k) szakirányítja a veszélyesáru-szállítás nyomon követésével kapcsolatos jogszabályban, illetve belső szabályozókban foglalt iparbiztonsági feladatok végrehajtását;
l) szükség esetén szakmai tanácsot, tájékoztatást ad a veszélyesáru-szállítás ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásához;
m) figyelemmel kíséri a szakterület jogalkalmazási gyakorlatát, szükség esetén javaslatot tesz annak fejlesztésére, elősegíti az alárendelt szervek egységes jogalkalmazási gyakorlatát;
n) szakirányítja a veszélyesáru-szállítmányok bejelentésével kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági feladatokat;
o) felügyeli a közlekedési bírságnyilvántartó rendszer alkalmazásával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági feladatok végrehajtását;
p) közreműködik a nukleáris fűtőelemek szállításával kapcsolatos feladatok végrehajtásában;
q) ellátja a KML-ek és KSE-k veszélyesáru-szállítás ellenőrzéséhez kapcsolódó szakfeladatainak szakmai felügyeletét, az ezzel kapcsolatos technikai korszerűsítésre irányuló javaslatok kidolgozását, közreműködik a továbbképzések végrehajtásában, szükség esetén ellenőrzéseik, veszélyes áru jelenlétében történő beavatkozásaik végrehajtásához szakmai támogatást nyújt;
r) előkészíti a veszélyes áru közúti, vasúti, vízi szállításával kapcsolatban a katasztrófavédelmi hatóság helyi szerve által más katasztrófavédelmi hatóság illetékességi területén végzett önálló ellenőrzési tevékenység végrehajtására vonatkozó előzetes jóváhagyást;
s) ellátja a jogszabályban meghatározott, a veszélyes áruk szállítása során bekövetkezett eseményekről szóló jelentéssel kapcsolatos nemzetközi vonatkozású illetékes hatósági feladatokat;
t) tervezi, szervezi és irányítja a szakterületet érintő országos DISASTER akciók végrehajtását;
u) együttműködik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, a veszélyes anyagokkal és veszélyesáru-szállítással kapcsolatos kutatási és képzési tevékenységében;
v) együttműködik a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal, a veszélyes anyagokkal és veszélyesáru-szállítással kapcsolatos képzési, valamint a Katasztrófavédelmi Kutató Intézettel annak kutatási tevékenységében;
w) gyűjti a vasúti társaságok által a vasútbiztonsági tanúsítványra, a biztonsági engedélyre, a biztonságirányítási rendszerekre, a biztonsági jelentésre, valamint az egyes hatósági engedélyezési eljárásokra vonatkozó részletes szabályokról szóló rendelet szerint a BM OKF-hez beküldött éves jelentéseket.
V.8. GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ-HELYETTESI SZERVEZET
139. A gazdasági főigazgató-helyettes ellátja a Költségvetési Főosztály, a Műszaki Főosztály, az Informatikai Főosztály és az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály tevékenységének irányítását, működteti a kockázatkezelési rendszert.
140. A gazdasági főigazgató-helyettes a GEK-en keresztül ellátja a BM OKF, a KOK, valamint a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Jogar Továbbképző Központ logisztikai biztosítását, és működteti a Központi Raktárbázist.
141. A Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet:
a) részt vesz a döntések előkészítésében a BM OKF tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyszemélyes állami tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó ügyekben a társaság ügyvezetésének vagy vezető szervének felkérésére;
b) gondoskodik a gazdasági társaságok átvételére vonatkozó szerződésekben foglaltak végrehajtásáról;
c) ellenőrzi a BM OKF Informatikai Biztonsági Szabályzat előírásainak betartását.
V.8.1. Költségvetési Főosztály
142. A Költségvetési Főosztály közgazdasági szakterületen:
a) a jogszabályok alapján összeállítja a cím költségvetési tervjavaslatát, kincstári és elemi költségvetését, irányítja az előirányzat-gazdálkodást, -módosítást;
b) előkészíti a költségvetési előirányzatok felosztását, módosításokat hajt végre a gazdálkodó szervekre vonatkozóan;
c) felügyeli a BM OKF irányítása alá tartozó költségvetési szervek közgazdasági folyamatait;
d) gondoskodik a költségvetési szervekre vonatkozóan jogszabályban, valamint felügyeleti szerv részéről előírt adatszolgáltatások elkészítéséről, felülvizsgálatáról, összesítéséről;
e) költségvetési cím szinten végrehajtja a személyi juttatás előirányzatának és a kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék előirányzatok monitoring rendszerével kapcsolatos feladatokat, elemzéseket, valamint prognózisokat készít;
f) elemzi és értékeli a gazdasági folyamatokat, beszámolókat, javaslatokat készít a döntések előkészítéséhez;
g) ellátja az önkormányzati tűzoltóságok működéséhez szükséges normatív állami támogatások tervezésével, elosztásával kapcsolatos, kompetenciájába tartozó feladatokat, valamint a kapcsolódó elemző és értékelő feladatokat;
h) végzi a BM OKF fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatosan a kompetenciájába tartozó feladatokat;
i) az irányító szerv felhatalmazása esetén részt vesz a pályázaton odaítélt támogatásokkal kapcsolatban az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatásáról szóló megállapodások előkészítésében, a juttatott költségvetési támogatás pénzügyi elszámolásának ellenőrzésében;
j) adatot biztosít a Szociális Bizottság, valamint a Lakásügyi Bizottság részére, továbbá végrehajtja ezen szervek által hozott döntések pénzügyi feladatait;
k) végzi a szolgálati feladatok ellátása során súlyos munkabalesetet szenvedettek kártérítésével kapcsolatban a pénzügyi vonatkozású feladatokat;
l) végrehajtja a jogszabályban előírt kincstárnoki kérelmeket, bejelentéseket, engedélyezés esetén ellátja a pénzügyi feladatokat;
m) végrehajtja a kötelező közzététellel kapcsolatos adatszolgáltatásokat;
n) közreműködik pályázatok, közbeszerzések pénzügyi vonatkozású előkészítésében, nyilvántartásokban, elszámolásokban;
o) teljesíti a BM OKF mint költségvetési szerv, költségvetési gazdálkodás feltételeit biztosító nyilvántartási, pénzügyi folyamatok szervezését, végrehajtását.
143. A Költségvetési Főosztály számviteli szakterületen:
a) összeállítja a BM OKF és a cím beszámolási kötelezettsége szerinti mérlegjelentéseket, beszámolókat, zárszámadást;
b) irányítja BM OKF cím alá tartozó költségvetési szervek számviteli tevékenységét;
c) gondoskodik a költségvetési szervekre vonatkozóan jogszabályban, valamint felügyeleti szerv részéről előírt adatszolgáltatások elkészítéséről, felülvizsgálatáról, összesítéséről;
d) elemzi és értékeli a gazdasági folyamatokat, beszámolókat, javaslatokat készít a döntések előkészítéséhez;
e) felelős a számvitellel kapcsolatos belső normák kialakításáért, folyamatos karbantartásáért;
f) végrehajtja valamennyi bírság bevétel előírásának és pénzforgalmi rendezésének számviteli nyilvántartását;
g) koordinációs szerepében összefogja a területi szervek által felterjesztett vízkészletjárulékkal kapcsolatos számviteli adatszolgáltatásokat;
h) teljesíti a Magyar Államkincstár felé a központi költségvetést megillető bírságbevételekkel kapcsolatos számviteli beszámolási kötelezettséget;
i) gondoskodik a BM OKF bevételeinek beszedéséről;
j) gondoskodik a KGR Forrás SQL integrált ügyviteli rendszer középirányító szintű szakmai irányításáról;
k) közreműködik az állami tulajdonú gazdasági társaságot terhelő, a BM felé, valamint az MNV Zrt. felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésében;
l) részt vesz a társaság ügyvezetésének vagy vezető szervének a felkérésére a megbízási szerződés keretében a tulajdonosi jogok gyakorlása során az egyszemélyes állami tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó, számviteli törvény szerinti beszámolók, valamint az üzleti terv elfogadására vonatkozó döntések előkészítésében.
V.8.2. Műszaki Főosztály
144. A Műszaki Főosztály fenntartási szakterületen:
a) irányítja a ruházati ellátást, közreműködik a ruházati fejlesztésekben, a ruházattal kapcsolatos jogszabályok előkészítésében, részt vesz a beszerzések tervezésében és előkészítésében;
b) részt vesz az irodabútor-beszerzések tervezésében, előkészítésében és végrehajtásában;
c) végzi a BM OKF lakásgazdálkodási feladatait;
d) részt vesz a munkáltatói kölcsönnel kapcsolatos bizottsági előkészítő tevékenységben, végzi az ügyintézési és adminisztrációs feladatokat, elkészíti a szerződéseket, felügyeli azok teljesülését;
e) felügyeli és ellenőrzi a területi szervek lakásügyi tevékenységét;
f) irányítja, felügyeli, szervezi és ellenőrzi a BM OKF tűzvédelmi tevékenységét;
g) irányítja a BM OKF és a területi szervek vagyongazdálkodási feladatait a műszaki szakterület által beszerzett, használatba vett, üzemeltetett ingóságokkal kapcsolatosan;
h) jóváhagyásra előkészíti a gazdasági főigazgató-helyettesi hatáskörbe tartozó selejtezési javaslatokat;
i) végzi az egyenruházat beszerzésével kapcsolatos adatszolgáltatást a Belügyminisztérium felé.
145. A Műszaki Főosztály technikai szakterületen:
a) részt vesz a BM OKF iparbiztonsági, polgári védelmi és tűzoltó szakmai irányító és felügyeleti szervekkel való együttműködésben a BM OKF műszaki középtávú stratégiai fejlesztési terveinek kidolgozásában, összeállítja a technikai eszközök és anyagok éves fejlesztési és beszerzési terveit;
b) biztosítja a (köz)beszerzésekhez szükséges műszaki dokumentációkat, szakértőként közreműködik az eljárás lefolytatásában;
c) irányítja az erre kötelezett iparbiztonsági, katasztrófa- és tűzoltó technikai eszközök és anyagok időszaki ellenőrzését, felülvizsgálatát és hitelesítését;
d) irányítja, szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a BM OKF iparbiztonsági, polgári védelmi- és tűzoltó technikai eszközeinek üzemeltetését, üzemben tartását és időszakos felülvizsgálatait;
e) közreműködik a területi és helyi szerveknél készenlétben tartott tűzoltó technikai eszközök és anyagok műszaki állapotának ellenőrzésében;
f) felügyeli és ellenőrzi a BM OKF és területi szervei járműállományának nyilvántartását;
g) irányítja a BM OKF és területi szervei járműállománya üzemeltetési és üzemben tartási feladatait, valamint a hatósági engedélyek, időszaki műszaki megvizsgálás feladatait, azok előkészítését és végrehajtását, a járműfenntartó rendszert;
h) végzi a megkülönböztető jelzés engedélyeztetésével kapcsolatos hatósági ügyintézést;
i) végzi a BM OKF járműveinek díjmentes úthasználatával, valamint a túlméretes járművek úthasználati engedélyezésével kapcsolatos ügyintézést;
j) végzi a járművek központi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítással kapcsolatos ügyintézést;
k) irányítja és ellenőrzi a BM OKF és alárendelt területi szervei technikai eszköz- és anyagellátásával kapcsolatos feladatait;
l) kidolgozza a vonatkozó szabályozók, utasítások alapján a BM OKF békeidőszaki optikai, vegyivédelmi szakanyagellátás szakmai szabályozóit, tervezi a tartalékkészletek meghatározását;
m) közreműködik a BM OKF és a területi szervek különleges jogrenddel kapcsolatos anyagi-technikai tervének összeállításában, szakterületét érintően felügyeli és ellenőrzi a tervezési feladatok végrehajtását;
n) meghatározza a BM OKF és a területi szervek különleges jogrenddel kapcsolatos anyagi-technikai tervének tartalmát, felügyeli és ellenőrzi a tervezési folyamatok végrehajtását;
o) jogszabályok alapján végzi a rendszeresítésre kötelezett termékek és anyagok rendszeresítését és rendszerből történő kivonását, valamint az ezzel kapcsolatos feladatokat;
p) végzi a jogszabályokban meghatározottak alapján a bejelentésköteles tűzvédelmi technikát javító, felülvizsgáló műhelyek engedélyezési eljárását, felügyeletét és ellenőrzését.
V.8.3. Informatikai Főosztály
146. Az Informatikai Főosztály távközlési szakterületen:
a) koordinálja a MoLaRi adatátviteli és riasztó-tájékoztató rendszerek telepítésével kapcsolatos feladatokat, részt vesz az elkészült végpontok műszaki átvételében;
b) koordinálja az átvett MoLaRi végpontok országos energia hálózatra történő rácsatlakozásával, a rendszer vagyonbiztosításával és az átvett MoLaRi rendszer üzemvitelének biztosításával kapcsolatos feladatokat;
c) tervezi, felügyeli és értékeli a Paks és 30 km-es körzetében, továbbá a MoLaRi rendszerben üzemelő lakossági tájékoztató-riasztó eszközök havi rendszerességgel végrehajtásra kerülő, teljes és csökkentett (morgató) üzemű rendszerpróbáit;
d) ellátja a BM OKF, valamint a területi és helyi szervei frekvenciafelhasználásával kapcsolatos tevékenységét, szakmai irányítását;
e) gondoskodik a viharjelző rendszerek, valamint a katasztrófavédelmi célú segélyhívó és információs rendszerek üzemeltetéséről és felügyeletéről;
f) külön felhatalmazás alapján felügyeli, koordinálja az Egységes Digitális Rádiórendszer (EDR) 52-s virtuális magánhálózatban (VPN-ben) lévő szervezetek felhasználási jogosultságait, megköti a rádiók tekintetében az átadásra vonatkozó megállapodásokat, végrehajtja a BM OKF Általános VPN használati szabályzatban foglalt feladatokat;
g) a BM OKF GEK-kel együttműködve végzi a mobil vezetési pontok (Land Rover gépjármű felépítmény, híradó utánfutó és a Katasztrófavédelmi Infokommunikációs Gépjármű) veszélyhelyzeti alkalmazhatóságának biztosítását;
h) ajánlásokat és szabályozókat készít a BM OKF és a területi szervek által igénybe vehető vezetékes és vezeték nélküli infokommunikációs és információtechnológiai (a továbbiakban: IKT) szolgáltatásokra;
i) végzi a BM OKF és esetenként a területi szerveket is érintő IKT beszerzési eljárásokat;
j) ellátja a BM OKF rejtjelszolgálati feladatait;
k) tervezi, szervezi és végzi az ország légi, valamint katasztrófariasztásához szükséges riasztó eszközök működésének biztosítását, technikai felügyeletét és fejlesztését.
147. Az Informatikai Főosztály informatikai rendszerfelügyeleti szakterületen:
a) nyilvántartást vezet a BM OKF információs rendszereiről;
b) biztosítja a Katasztrófavédelem Országos Informatikai Rendszerének felügyeletét, fejlesztését és rendelkezésre állását;
c) gondoskodik a BM OKF elektronikus levelezőrendszerének üzemeltetéséről és fejlesztéséről;
d) gondoskodik a BM OKF zárt, belső üzenetküldő, feladat meghatározó és végrehajtást kontrolláló, egyben a szakmai területek munkatársai részére fórumot biztosító komplex alkalmazás üzemeltetéséről és fejlesztéséről;
e) gondoskodik a központi informatikai szolgáltatások felügyeletéről, üzemeltetéséről és igény szerinti továbbfejlesztéséről;
f) biztosítja a BM OKF Szakmai Információtár folyamatos rendelkezésre állását, végzi a Központi Adattár és a szakterületek által nevesített, központi kiszolgálókon elhelyezett adatbázisok időszakos mentését;
g) folyamatosan biztosítja a BM OKF Központi Főügyeleti Főosztály feladatai ellátásához szükséges távközlési kapcsolatokat, infokommunikációs hálózatokat és központi információtechnológiai (a továbbiakban: IT) szolgáltatásokat, valamint a KKB NVK működési helyén lévő informatikai eszközök karbantartását, fejlesztését;
h) felügyeli és koordinálja a BM OKF és területi szervei ügyeleti rendszerének távközlési és informatikai feladatait;
i) biztosítja az adatszolgáltatási, tevékenységjelentési és statisztikai szakrendszerek adatbázisainak elérhetőségét, a tűzoltóságok és a katasztrófavédelmi mobil laborok vonulási adatai rögzítésére szolgáló alkalmazásokat és igény szerinti fejlesztését, illetve a központi adatbázisba rögzített adatok statisztikai lekérdezhetőségét;
j) biztosítja a BM OKF részére a költségvetési, az egységes humánerőforrás-gazdálkodási, pénzügyi és számviteli adminisztrációt támogató számítógépes alkalmazások működési feltételeinek megteremtését;
k) gondoskodik a jogtiszta szoftverkörnyezet rendelkezésre állásáról;
l) végzi a BM OKF központi, területi, valamint helyi szerveinél a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat központi menedzselésével kapcsolatos informatikai és távközlési feladatokat;
m) végzi a központi IT szolgáltatások jogosultság függő elérésének biztosítását, biztosítja a BM OKF informatikai hálózata üzemeltetéséhez és menedzseléséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állását;
n) váltásos ügyeleti rendszerben folyamatos IT rendszerfelügyeletet lát el;
o) szakterületi igényeknek megfelelően rendszerfejlesztési, adatbázis-tervezési és IT rendszerintegrátori feladatokat lát el;
p) gondoskodik a MARATHON TERRA rendszer üzemeltetéséről;
q) biztosítja a BM OKF informatikai biztonsági követelményeihez szükséges feltételeket;
r) végzi a BM OKF elektronikus ügyviteli rendszerének üzemeltetését;
s) végzi az Országos Sugárfigyelő, Jelző és Ellenőrző Rendszer (OSJER) működésének koordinálását és a belügyi ágazat sugárvédelmi ellenőrző rendszerének felügyeletét.
148. Az Informatikai Főosztály fejlesztési és térinformatikai szakterületen:
a) gondoskodik a szakmai és gazdasági terület munkavégzéséhez szükséges alkalmazások fejlesztéséről, hatékonyságjavító javaslatok előterjesztéséről, megvalósításáról;
b) folyamatosan karbantartja az adatszolgáltatási, tevékenységjelentési és statisztikai szakrendszerek alkalmazásait, és gondoskodik azok optimalizálásáról, igény szerinti továbbfejlesztéséről;
c) biztosítja a külső szervezetekkel kötött együttműködési megállapodások alapján meghatározott elektronikus adatszolgáltatások és adatfeldolgozások rendjét;
d) a szoftverfejlesztés területén biztosítja a BM OKF informatikai biztonsági követelményeihez szükséges feltételeket;
e) gondoskodik a folyamatleírások, létrehozott alkalmazások fejlesztési dokumentációinak, oktatási anyagainak elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról;
f) az informatikai biztonsági felelős bevonásával felügyeli a BM OKF által beszerzett külső fejlesztések megvalósulását;
g) adatgyűjtések és adatfeldolgozással kapcsolatos műveletek körében gondoskodik az adat-ellenőrzési szempontok kialakításáról, specifikációk elkészítéséről és az adatbázisok fejlesztésének tervezéséről;
h) kapcsolatot tart a szakmai és gazdasági területtel, a felmerült fejlesztési igényeket specifikálja;
i) ellátja a katasztrófavédelmi térinformatikai rendszer fejlesztését, biztosítja működését, végzi a hatáskörébe tartozó adatfrissítéseket;
j) szükség esetén a térinformatikai adatrögzítéshez terepi felméréseket és egyéb adatgyűjtéseket végez;
k) a rendelkezésre álló adatok alapján térinformatikai elemzéseket végez, digitális és papír térképeket tervez és állít elő a BM OKF szakterületei és a BM OKF GEK részére, továbbá térinformatikai támogatást nyújt a területi és helyi jogállású szervek részére szervezési, veszélyhelyzet-kezelési és hatósági feladatok ellátásához.
V.8.4. Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály
149. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály feladatkörében eljárva:
a) elkészíti a projektekre vonatkozó támogatási igénylést és az azt alátámasztó dokumentumokat a tervezési időszakban;
b) ellátja a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feladatokat és szükség esetén a módosításokkal kapcsolatos feladatokat;
c) a BM OKF más szervezeti egységeivel együttműködésben koordinálja és felügyeli a támogatási szerződésben foglalt átfogó és konkrét célok megvalósulását, kötelezően megvalósítandó tevékenységeket;
d) meghozza és végrehajtja a támogatási szerződésekben foglaltak végrehajtását akadályozó kockázatok kiküszöbölésére vonatkozó intézkedéseket;
e) megtervezi a projektek erőforrás-szükségletét;
f) a Kommunikációs Szolgálattal együttműködve gondoskodik a projektek kommunikációs tevékenységeinek megvalósításáról;
g) a projektek teljes időtartama alatt kapcsolatot tart a támogató és ellenőrző szervezetekkel;
h) részt vesz a projekteket érintő ellenőrzéseken, a megállapítások alapján intézkedési tervet készít.
150. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály projektelszámolási tevékenység keretében:
a) kidolgozza a BM OKF által lebonyolítandó nemzeti és európai uniós projektek pénzügyi tevékenységével kapcsolatos szabályzatot és az egyes projektekhez kapcsolódó eljárási rendet;
b) előkészíti, kidolgozza és teljesíti a projektek pénzügyi fedezetének biztosításával kapcsolatos feladatokat;
c) nyilvántartja a projektekhez kapcsolódó adatokat;
d) előkészíti, véleményezi a projektben részt vevő szervezetekkel kötendő megállapodásokat, szükség esetén gondoskodik a módosításukról;
e) kapcsolatot tart a projektek végrehajtásában részt vevő külső szervezetekkel, személyekkel;
f) gondoskodik a projektek finanszírozási típusának, valamint a finanszírozás forrásának megfelelő pénzügyi elszámolásról;
g) előkészíti és kezdeményezi a projektekhez kapcsolódóan szükségessé vált előirányzat-módosításokat, -átcsoportosításokat;
h) a BM OKF tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaság ügyvezetésének vagy vezető szervének a felkérésére részt vesz az egyszemélyes állami tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó, számviteli törvény szerinti beszámolók, valamint az üzleti terv elfogadására vonatkozó döntések előkészítésében;
i) gondoskodik a jogszabályokban, a felügyeleti szerv részéről, valamint a BM OKF belső normáiban előírt adatszolgáltatások elkészítéséről;
j) összeállítja a projektek időközi pénzügyi beszámolóit, összefogja és koordinálja a projektekért felelős szakterületek által elkészített szakmai beszámolókat, gondoskodik a pénzügyi és szakmai beszámolók együttes benyújtásáról;
k) összeállítja a projektek záró elszámolásával kapcsolatos pénzügyi beszámolót, gondoskodik a projektekért felelős szakterületek által elkészített záró beszámoló részét képező szakmai beszámoló és a pénzügyi beszámoló együttes benyújtásáról;
l) biztosítja a normál működésen túl fellépő rendkívüli feladatok, események, illetve jogszabályi előíráson alapuló feladatok pénzügyi szempontú kezelését, az elkülönített nyilvántartás, adatszolgáltatás és elszámolás végrehajtását.
151. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály a beruházással kapcsolatos feladatok a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések területen:
a) a szakterületét érintő kérdésekben közreműködik a BM OKF, illetve területi szerveinél felmerülő beruházás, illetve beszerzés előkészítésében;
b) szakmai támogatást nyújt a BM OKF, illetve területi szerveinek beszerzési és beruházási tevékenységéhez;
c) a hatályos jogszabályokkal összhangban kiválasztott beszerzési eljárásmódnak megfelelően a beszerző szervezeti egységhez szakmai képviselőt vagy bíráló bizottsági tagot delegál.
152. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály a beruházással kapcsolatos közbeszerzési feladatok körében:
a) elkészíti a BM OKF, illetve területi szerveinek közbeszerzési szabályzatát, gondoskodik, hogy a szabályzat megfeleljen a mindenkor hatályos jogszabályoknak;
b) a jóváhagyott éves beszerzési tervek alapján elkészíti a BM OKF, illetve területi szerveinek közbeszerzési tervét;
c) gondoskodik a költségvetési év során esetlegesen felmerülő módosítások jóváhagyott közbeszerzési terveken történő átvezetéséről;
d) gondoskodik az éves statisztikai összegzés elkészítéséről;
e) koordinálja a közbeszerzési eljárások előkészítését;
f) javaslatot tesz a bíráló bizottság tagjaira, felterjeszti a bíráló bizottság javaslatát a döntéshozó részére;
g) gondoskodik a közbeszerzési eljárások megindításához szükséges központi ellenőrzésről és engedélyezésről;
h) gondoskodik a hivatalos közbeszerzési tanácsadók szerződésének előkészítéséről, megkötéséről;
i) a BM OKF, illetve területi szervei által kezdeményezett és jóváhagyott közbeszerzési eljárások lefolytatása során együttműködik a szerződött hivatalos közbeszerzési tanácsadóval;
j) külön utasítás alapján közreműködik az egyes projektek, beruházások megvalósulási szakaszában is.
153. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály az ingatlangazdálkodással kapcsolatos feladatok körében:
a) végzi a BM OKF vagyonkezelésében lévő ingatlanok vagyonkezelői tevékenységét, döntésre előkészíti, véleményezi és ellenőrzi az ingatlanhasznosítási javaslatokat;
b) végzi a BM OKF vagyonkezelésében lévő ingatlangazdálkodási, illetve a vagyonkezeléshez kötődő feladatokat;
c) vezeti a BM OKF központi ingatlan-nyilvántartást;
d) felügyeli és ellenőrzi a területi szervek ingatlangazdálkodási tevékenységét;
e) felügyeli a BM OKF saját hatáskörében elvégzésre kerülő beruházásokat és felújításokat, biztosítja az ezekhez kapcsolódó műszaki ellenőrzési feladatokat, előkészíti a szükséges szerződéseket, felügyeli, ellenőrzi, illetőleg igazolja azok teljesülését;
f) részt vesz a laktanya-építési és -felújítási pályázatok elbírálásában, a nyertes pályázatoknak megfelelő beszerzési eljárások előkészítésében, a kivitelezések műszaki felügyeletében;
g) végzi az energetikusi feladatokat, az ezzel kapcsolatos szakértői, felügyeleti és ellenőrzési feladatokat;
h) részt vesz a központi beruházások és felújítások üzembe helyezési és átadás-átvételi eljárásain.
154. Az Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály a martinsalak ügyekkel kapcsolatos feladatok körében:
a) közreműködik az ózdi martinsalak felhasználásával épült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítése során a támogatási határozatok elbírálásában, indokolt esetben fellebbezések előterjesztésében;
b) közreműködik megalapozott esetben az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft. szakértői díjak megtérítésében;
c) részt vesz a martinsalakos támogatási határozatok jogerőre emelkedését követően a támogatás kifizetésének kezdeményezésében a BM illetékes szervezeti egységénél;
d) részt vesz a martinsalak ügyekben beérkező kérelmek, panaszlevelek kivizsgálásában és megválaszolásában, valamint az ügyekkel kapcsolatos nyilvántartások vezetésében.
VI. FEJEZET
A BM OKF MŰKÖDÉSE
VI.1. A működés alapjai, legfontosabb szabályai
155. A BM OKF folyamatos működését az Alapító Okirat, a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, a belső normatív rendelkezések, a Szabályzat, valamint az egyes szervezeti egységek ügyrendjei és a munkaköri leírások határozzák meg.
156. Az ügyrend – a feladatok elosztására alkalmas módon – tartalmazza a szervezeti egységeknél jelentkező feladatokat, hatásköröket, illetékességet, a működés rendjét, szabályait, a szervezeti egységeknek a szervezeti tagozódásban elfoglalt helyét, a kiadmányozás szervezeti egységen belüli konkrét rendjét.
157. A munkaköri leírás – a felelősség megállapítására alkalmas módon – többek között tartalmazza az egyes beosztásokban, illetve munkakörökben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a beosztás, illetve munkakör alá- és fölérendeltségi viszonyait, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb sajátos előírásokat.
158. A szervezeti egységek tevékenységük során kötelesek egymással együttműködni. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezeti egységek tevékenységi körét is érintő ügyekben az érdekeltekkel egyeztetve kötelesek eljárni. Az egyeztetésért annak a szervezeti egységnek a vezetője a felelős, amelynek a feladat elvégzése a Szabályzat, illetőleg az ügyrendje szerint a feladatkörébe tartozik.
159. A hivatásos szolgálati jogviszonnyal, valamint a közszolgálati és közalkalmazotti és munkavállalói jogviszonnyal összefüggő beadványokkal, kérelmekkel, szolgálati panaszokkal kapcsolatos döntések előkészítését az a szervezeti egység végzi, amelynek a kérelem, a beadvány vagy a szolgálati panasz tárgya a Szabályzat szerinti feladatkörébe tartozik.
160. A szolgálati elöljáró utasítása alapján az alárendeltek (beosztottak) – szakmai képzettségükre, a feladat jellegére is figyelemmel – kötelesek olyan ügyek eseti, illetve ideiglenes jellegű intézésére is, amelyek a belső normák, illetve a Szabályzat szerint más szervezeti egység feladatkörébe tartoznak.
161. A szolgálati út a szolgálati ügyek intézésének azon módja, mely során az utasítások, szolgálati ügyiratok a szolgálati elöljárótól az alárendelthez vagy a jelentések, kérelmek és panaszok az alárendelttől az alá-fölérendeltségi viszonynak megfelelő egymásra épülő rendben az intézkedésre jogosult elöljáróhoz jutnak.
162. Az alárendeltek részére a szolgálati út betartásával adható utasítás. Amennyiben a szolgálati érdek sérelmet szenvedne, vagy a szolgálati elöljáró akadályoztatása, az ügy sürgőssége, illetve jellege miatt arra nincs mód, a szolgálati út betartásától el lehet tekinteni. A nem közvetlen szolgálati elöljárótól kapott utasítást végre kell hajtani, de arról haladéktalanul jelentést kell tenni a közvetlen szolgálati elöljárónak.
VI.2. Az ügyintézés folyamata
163. A BM OKF munkatársa köteles a katasztrófavédelemmel kapcsolatos, tudomására jutott hivatalos információt az illetékes szervezeti egységhez eljuttatni, illetve szükség szerint az információ alapján hivatalból eljárást kezdeményezni.
164. A főigazgató, a főigazgató-helyettesek, a hivatalvezető, az országos főfelügyelők, a szolgálatvezetők, a főosztályvezetők és az igazgatók (a továbbiakban együtt: vezetők) – jogszabályban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben és e Szabályzatban foglaltak kivételével – ha felettesük másként nem rendelkezik:
a) a feladat- és hatáskörüket az alárendeltségükbe tartozókra átruházhatják;
b) az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egységektől és vezetőktől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;
c) alárendeltjeik felé az ügyek intézésére érdemi és eljárási utasítást adhatnak;
d) megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egység vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetőleg kezdeményezhetik a megsemmisítést vagy a megváltoztatást az illetékes vezetőnél.
165. Hatásköri összeütközés esetén a közös közvetlen felettes vezető jogosult az eljáró szervezeti egység kijelölésére.
166. A felettes vezető rendelkezése alapján a szervezeti egységek, azok vezetői és ügyintézői esetileg kötelesek olyan ügynek az elintézésére is, amely a Szabályzat, az ügyrend vagy a munkaköri leírás szerint más szervezeti egység, vezető vagy ügyintéző feladatkörébe tartozik.
167. Az ügyintézésért felelős személy az eljárás során:
a) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más információt tartalmazó anyagokat, szükség szerint intézkedik az ügyet érintő iratok pótlólagos összegyűjtésére és átmeneti csatolására, illetve a különböző ügyiratdarabok végleges szerelésére;
b) amennyiben az ügyben más szervezeti egység vagy szerv álláspontjának bekérése szükséges, erről indokolt esetben a felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést az illetékessel szóban, szükség szerint írásban elvégzi;
c) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről szükség szerint jegyzőkönyvet, emlékeztetőt vagy feljegyzést készít, a résztvevőkkel azt aláíratja, és az ügyiratban elhelyezi, fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat az ügyiratra (előadói ívre) vagy az ügyet kísérő lapra külön feljegyzi;
d) megállapításait, javaslatait az ügyiratban rövid feljegyzés formájában összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét;
e) az ügyiratot kiadmányozza, vagy továbbítja a kiadmányozásra jogosulthoz;
f) az iratra feljegyzi a kezelői és a kiadói utasításokat, az irattári tételszámot.
168. Az ügyintézés során meg kell tartani az ügykezelésre (iratkezelésre) vonatkozó szabályokat.
169. A kiadmányozó, az ügyintéző és az ügykezelő a munkavégzés során tudomására jutott minősített adatot, üzleti titkot, valamint személyes adatot az érvényességi időn belül illetéktelen személynek nem adhatja át, illetve az adat tartalmát nem hozhatja illetéktelen személy tudomására vagy nyilvánosságra.
VI.3. A kiadmányozási jog gyakorlása
170. A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást.
171. A főigazgató kiadmányozza:
a) a miniszterhez és az államtitkárokhoz címzett iratokat tartalmuktól függetlenül;
b) a szervezet egészét érintően készített jelentéseket, előterjesztéseket;
c) azokat a hatósági határozatokat, amelyek kiadmányozását a Szabályzatban nem ruházta át;
d) azokat az iratokat, amelyek kiadmányozásának jogát – jogszabály szerint – nem ruházhatja át, illetőleg magához von.
172. A főigazgató akadályoztatása esetén a kiadmányozási jogot a főigazgató hatáskörébe tartozó ügyekben – a főigazgató helyett és nevében – általános helyettese gyakorolja.
173. Az általános és a hatósági főigazgató-helyettesek gyakorolják a kiadmányozási jogot:
a) a főigazgatói aláírásra nem tartozó – a Szabályzat által hatáskörébe utalt – ügyekben;
b) azokban az ügyekben, amelyekben a döntést és a kiadmányozás jogát az irányítása alá tartozó országos főfelügyelőktől, szolgálatvezetőtől, illetve főosztályvezetőktől magához vonta;
c) a helyettes államtitkárokhoz címzett iratok tekintetében.
174. A gazdasági főigazgató-helyettes gyakorolja a kiadmányozási jogot:
a) a főigazgatói aláírásra nem tartozó – a Szabályzat által hatáskörébe utalt – ügyekben;
b) azokban az ügyekben, amelyekben a döntést és a kiadmányozás jogát az irányítása alá tartozó főosztályvezetőktől magához vonta;
c) a helyettes államtitkárokhoz címzett iratok tekintetében.
175. Az országos főfelügyelők gyakorolják a kiadmányozási jogot az általuk irányított országos főfelügyelőség jogkörébe tartozó ügyekben, melyeknek kiadmányozási joga nincs a főigazgató és a főigazgató-helyettesek részére fenntartva. Az országos iparbiztonsági főfelügyelő kiadmányozási joga kiterjed a főfelügyelőségük ügykörébe tartozó közigazgatási hatósági döntésekre.
176. A Megelőzési és Engedélyezési Szolgálat vezetője gyakorolja a kiadmányozási jogot az általa irányított szolgálat, főosztályok jogkörébe tartozó ügyekben, melyeknek kiadmányozási joga nincs a főigazgató és a hatósági főigazgató-helyettes részére fenntartva.
177. A hivatalvezető kiadmányozza mindazokat az iratokat, amelyek kiadmányozására a főigazgató felhatalmazta, valamint a jogszabálytervezetek és kormány-előterjesztések tervezeteinek felterjesztését.
178. A szolgálatvezető gyakorolja a kiadmányozási jogot a szolgálat jogkörébe tartozó mindazon ügyekben, amelyben a kiadmányozás joga nincs a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, az országos főfelügyelők, illetve a hivatalvezető részére fenntartva.
179. A főosztályvezető gyakorolja a kiadmányozási jogot a főosztály jogkörébe tartozó mindazon ügyekben, amelyben a kiadmányozás joga nincs a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, az országos főfelügyelők, a szolgálatvezető, illetve a hivatalvezető részére fenntartva.
180. A humán szolgálatvezető a főigazgató jóváhagyásával gyakorolja a kiadmányozási jogot a tanulmányi és a tanulmányi ösztöndíj-szerződésekkel kapcsolatban és a helyettes államtitkárhoz címzett iratok tekintetében.
181. Az osztályvezető kiadmányozási joga kiterjed az osztály ügykörébe tartozó mindazon ügyekre, amelyekben a kiadmányozás jogát az előzőekben felsorolt vezetők nem tartották fenn a maguk részére.
182. A munkabiztonsági főfelügyelők gyakorolják a kiadmányozási jogot munkavédelmi ügyekben, a határozatok, valamint a BM Személyügyi Főosztály vezetőjéhez címzett, munkavédelmi tárgyú iratok kivételével.
183. A főreferens kiadmányozza az érdemi döntést nem tartalmazó szerven belüli, ügyviteli jellegű iratokat (adatkérés, iratanyag megküldése stb.).
184. Az érdemi ügyintéző kiadmányozási joga az osztály ügykörébe tartozó olyan ügyekre terjed ki, amelyek kiadmányozására a főosztály ügyrendje, illetőleg az osztályvezető felhatalmazást ad.
185. Minden vezető feladat- és hatáskörén belül köteles írásban szabályozni a kiadmányozási jogot, konkrétan megjelölve, hogy mely feladatkörön belül milyen esetekben tartja azt fenn magának.
186. Gazdálkodási jellegű vagy ilyen kihatású ügyekben a kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési jog gyakorlása a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kötelezettségvállalási Szabályzatában foglaltak szerint történik.
187. A belső szabályozó eszközök előkészítésének és kiadásának rendjét külön belső norma szabályozza.
VI.4. Vezetői utasítás végrehajtása
188. Az ügy elintézéséért az ügyintéző és a kiadmányozó egyaránt felelős.
189. Az ügyintéző köteles a felettes vezető utasításai szerint eljárni. Ha az ügyintéző a felettes vezető rendelkezéseivel nem ért egyet, köteles azt a felettes vezetőjének szóban megindokolni, ezt követően ellenvéleményét az előadói íven jogosult feltüntetni, a tervezetet azonban felettesének utasítása szerint köteles elkészíteni. A szabályszerű és a szolgálati úton előterjesztett véleményéért az ügyintézőt semmilyen hátrány nem érheti. Az ügyintéző külön jogszabályban előírt kivételes esetekben köteles, illetve jogosult a vezetői utasítások megtagadására.
190. Az intézkedésnek a felettes vezető által módosított részéért vagy az olyan intézkedéséért, amellyel az ügyintéző (felülvizsgáló) nem ért egyet, és amely kifejezetten a felettes vezető utasítására készült, kizárólag a felettes vezető a felelős.
191. A BM OKF-re érkezett minden ügyben a jogszabályok által vagy egyéb módon meghatározott határidők megtartásával kell választ adni.
192. Az ügyiratok nyilvántartásának, kezelésének és védelmének szabályait belső norma részletezi.
VI.5. A feladatok meghatározása
193. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek célkitűzéseit, a vezető-irányító munka, a szakmai, gazdálkodási, humán, ellenőrzési és hivatali szakterületek éves fő feladatait a főigazgató határozza meg az éves munkaprogramban, amely a tervezés, értékelés és minősítés alapja.
194. Az éves munkaprogram megvalósítása érdekében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv valamennyi szintjén a tervezett feladatokat a féléves vezetői munkaterv, illetve a havi naptári és ellenőrzési terv tartalmazza.
195. A munkatervezés és az éves tevékenység értékelésének rendjét külön intézkedés szabályozza.
VI.6. A szolgálati beosztások átadásának rendje
196. A beosztások átadása történhet végleges, illetve 60 napot meghaladó távollét esetén ideiglenes jelleggel. A végleges jellegű átadás-átvételre biztosítandó időtartamok:
– főigazgató-helyettesi, országos főfelügyelői beosztások esetén: 3–4 hét,
– hivatal-, szolgálat-, főosztályvezetői beosztások esetén: 2–3 hét,
– osztályvezetői, csoportvezetői beosztások esetén (a nagyságtól függően): 1–2 hét,
– raktárosi, ügyintézői beosztások esetén (a feladat mértékétől függően): 1 hét.
197. Az ügykörök átadásának főbb szabályai:
a) a szervezeti egységek vezetőinek személyében bekövetkezett változás esetén az ügykörök átadás-átvételéről ütemtervet kell készíteni a közreműködők nevesítésével. Az eljárásban részt vesz az átadó, az átvevő, a Hivatal e feladattal megbízott képviselője, valamint mindazok, akiket erre esetenként a főigazgató vagy az általa felhatalmazott helyettese kijelöl;
b) a BM OKF főosztályvezetői vagy magasabb beosztás átadás-átvételét főigazgatói utasításra az Ellenőrzési Szolgálat ellenőrzi;
c) az a) pontba nem tartozó ügyintézői, ügykezelői munkakörökben a függőben lévő ügyeket az átadó a vezetője által kijelölt átvevő, ennek hiányában a szervezeti egység vezetője részére adja át;
d) az átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell készíteni;
e) az ügyiratok átadás-átvételére vonatkozó részletes szabályok tekintetében a hatályos Iratkezelési Szabályzat előírásai az irányadók.
198. Az összeférhetetlenség vonatkozásában (bejelentés, engedélyezés stb.) a külön jogszabályokban meghatározott rendelkezések szerint kell eljárni.
VI.7. A munkáltatói jogkör gyakorlása
199. A munkáltatói jogok gyakorlásának szabályairól külön főigazgatói belső norma rendelkezik.
VI.8. A BM OKF szervezeti egységeinek ügyrendje és a területi szervek Szervezeti és Működési Szabályzata
200. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek folyamatos működését a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, saját szervezeti és működési szabályzatuk, illetve az ezekre épülő ügyrendek és a felettes vezető utasításai határozzák meg.
201. A jóváhagyások rendje:
a) A főigazgató hagyja jóvá:
aa) a főigazgató közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek ügyrendjét,
ab) a területi szervek szervezeti és működési szabályzatát;
b) Az általános és a hatósági főigazgató-helyettes hagyja jóvá:
ba) a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek ügyrendjét;
c) A gazdasági főigazgató-helyettes hagyja jóvá:
ca) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek ügyrendjét.
VII. FEJEZET
FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁNAK RENDJE
VII.1. A gazdálkodási feladatok végrehajtása
202. A BM OKF gazdálkodási feladatait jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, belső normák, valamint a Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet ügyrendje határozza meg.
VII.2. Az adatvédelmi tevékenység irányítása
203. A BM OKF adatkezelési, adatbiztonsági és adatszolgáltatási, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő tevékenységét külön belső normák szabályozzák. A BM OKF Biztonsági Vezetője az Ügyviteli Iroda vezetője, a BM OKF belső adatvédelmi felelőse a Hivatal vezetője által kijelölt, a Hivatal állományába tartozó személy.
204. Az informatikai biztonsági felelős a gazdasági főigazgató-helyettes közvetlen alárendeltségében, a hatályos jogszabályok és az Informatikai Biztonsági Szabályzat alapján látja el feladatait.
VII.3. Az ellenőrzések rendje
205. A BM OKF hatáskörébe tartozó ellenőrzések rendjét az Ellenőrzési Szabályzat, a BM OKF Belső Ellenőrzési Kézikönyve, a főigazgató által jóváhagyott éves belső ellenőrzési terv, féléves ellenőrzési és felügyeleti terv, a havi naptári és ellenőrzési terv, valamint a Mobil Ellenőrzési Osztály havi ellenőrzési terve határozza meg.
206. A szervezeti egységek vezetői kötelesek az általuk irányított szervezet munkáját folyamatosan ellenőrizni, ennek keretében az ügyintézőket a kiadott feladatok végrehajtásáról beszámoltatni.
VII.4. A szakmai továbbképzés rendje
207. A BM OKF hatáskörébe tartozó szakmai továbbképzések rendjét a főigazgató határozza meg.
VII.5. A nemzetközi kapcsolatok általános rendje
208. A nemzetközi kapcsolatok rendje:
a) a BM OKF, valamint területi szervei nemzetközi kapcsolatainak meghatározása, irányítása és felügyelete a főigazgató hatásköre, amelyet közvetlenül vagy a Nemzetközi Főosztály útján gyakorol;
b) külföldi, országos hatáskörű katasztrófavédelmi, polgári védelmi, tűzoltó és más szervekkel, illetve az egész országot érintő nemzetközi szervezettel a kapcsolat felvétele, a kapcsolattartás és a levelezés (levél, fax, e-mail stb.) a főigazgató hatáskörébe tartozik, és kizárólag a Nemzetközi Főosztály útján valósul meg. A fenti tárgyban külföldre küldendő valamennyi levél főigazgató részére történő felterjesztése a Hivatal útján történik.
c) a Nemzetközi Főosztály aláírásával jegyez valamennyi hazai jelentést, intézkedést és javaslatot, amelynek kihatása van vagy lehet a nemzetközi kapcsolatokra. A Nemzetközi Főosztály operatív ügyekben külföldi partnereivel és a rendészeti attasékkal önálló kapcsolattartásra és levelezésre jogosult. A nemzetközi kapcsolattartás funkcionális e-mail címe a hucivpro@katved.gov.hu;
d) a területi szervek szervezik a nemzetközi együttműködést a határ menti és szomszédos országokkal, szolgálati kiutazás esetén a fogadókészség megteremtése és az utazás megszervezése az adott területi szerv feladata;
e) engedélyeztetni kell a szolgálati céllal, bármely rövid időre érkező külföldi személyek vagy delegációk fogadását, illetve a hazánkban akkreditált külföldi diplomaták, diplomáciai és konzuli képviselők fogadását is;
f) a külföldi szervezetektől, személyektől, diplomáciai vagy konzuli képviselőktől származó megkereséseket, találkozókra tett javaslatokat szolgálati úton jelenteni kell;
g) a BM OKF, valamint területi szervei a következő évi kiutazási és fogadási igényeiket minden évben október 15-ig megküldik a Nemzetközi Főosztálynak, amelyet az az éves kiutazás és fogadási tervbe foglal. Az éves kiutazási és fogadási tervet a főigazgató hagyja jóvá;
h) külföldi szervezettel, személlyel bel- vagy külföldön folytatott hivatalos tárgyaláshoz előzetesen (15 nappal előbb) tárgyalási tervet, külföldi kiutazásról a hazaérkezést, illetve a hazai találkozót követő 15 napon belül jelentést (fogadási jelentés, úti jelentés) és elszámolást kell készíteni. A tárgyalási tervet, a jelentést és az elszámolást a Hivatal útján jóváhagyásra fel kell terjeszteni a kiutazást/fogadást engedélyező vezetőnek;
i) a nemzetközi kapcsolattartás, munkavégzés valamint a katasztrófa-segítségnyújtás és segítségkérés rendjéről külön szabályzat szól.
VII.6. A sajtó- és tömegtájékoztatás rendje
209. A sajtó- és tömegtájékoztatás rendje:
a) a BM OKF országos tevékenységéről, időszerű feladatairól, rendezvényeiről, a katasztrófavédelem helyzetéről, stratégiai koncepciókról, tervekről, országos szintű gyakorlatokról és nemzetközi szakmai kapcsolatokról a főigazgató által kijelölt vezető – az internet, a sajtó, illetve a műsorszolgáltatók közreműködésével – tájékoztatja a közvéleményt;
b) a katasztrófa, katasztrófaveszély, valamint tűzoltás és műszaki mentés helyszínén a sajtószervek képviselőit a katasztrófavédelem helyszínen tartózkodó legmagasabb beosztású képviselője vagy a BM OKF szóvivője, szóvivőhelyettese, illetve a területi szervek kijelölt képviselője tájékoztathatja;
c) a főigazgató által kijelölt személyek hatáskörükbe tartozó szakmai kérdésekről teljes felelősséggel nyilatkozhatnak. A nyilatkozattételre kijelölt személy előzetesen egyeztet a szóvivővel, a nyilatkozat tényét és tartalmát utólag jelenteni köteles;
d) a tájékoztatási tevékenység során a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára, az üzleti titok megőrzésére és a minősített adatok védelmére vonatkozó szabályokat be kell tartani;
e) a média tájékoztatásának rendjét külön belső norma szabályozza. A nyilatkozatok során a hatályos normákat be kell tartani, a nyilatkozat nem járhat a tűz-, polgári és katasztrófavédelmi szakmai érdekek és mások jogainak sérelmével.
VII.7. Az értekezletek rendje
210. Az értekezletek rendje:
a) napi pontosítás – naponta
aa) tárgya: központi főügyeleti főosztályvezetői és szóvivői jelentések, valamint a napi aktualitások vezetői áttekintése,
ab) résztvevők: főigazgató, főigazgató-helyettesek, titkárságvezető, hivatalvezető, főigazgatói közvetlen irányítás alatt álló szolgálatvezetők, központi főügyeleti főosztályvezető (csak a napi jelentés idejére), szóvivő, távollétük esetén szervezetszerű helyetteseik;
b) heti miniszteri felkészítő – hétfői napokon
ba) tárgya: a főigazgató felkészítése – emlékeztetők, események, határidős feladatok alapján,
bb) résztvevők: az a) pont szerint, valamint az országos főfelügyelők;
c) heti főigazgatói koordináció – keddi napokon
ca) tárgya: a miniszteri értekezleten elhangzottak és azok végrehajtásának vezetői feladatai, az előző hét vezetői értékelése, valamint a tárgyhét legfontosabb vezetői feladatai, rendezvényei, vezetői elfoglaltságai, távollétei,
cb) résztvevők: az a) pont szerint, valamint az országos főfelügyelők, valamint a megelőzési és engedélyezési szolgálat vezetője,
cc) rögzítés: emlékeztető;
d) heti titkárságvezetői koordináció – szerdai napokon
da) tárgya: a hétre meghatározott titkársági feladatok összehangolása,
db) résztvevői: főigazgató-helyettesi, valamint a hivatal és a szolgálatok titkárságvezetői;
e) havi főigazgatói vezetői értekezlet – naptári és ellenőrzési terv szerinti időpontban
ea) tárgya: a féléves vezetői munkatervben meghatározott napirendi pontok megtárgyalása,
eb) résztvevői: az a) pont szerint, valamint az országos főfelügyelők a megelőzési és engedélyezési szolgálat vezetője,
ec) rögzítés: emlékeztető;
f) havi országos igazgatói értekezlet– naptári és ellenőrzési terv szerinti időpontban
fa) tárgya: a féléves vezetői munkatervben meghatározott napirendi pontok megtárgyalása,
fb) résztvevői: a b) pont szerint, valamint az igazgatói beosztást betöltők és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet vezetője;
g) negyedéves főigazgatói referáda
ga) tárgya: a b) pont szerinti vezetők negyedéves szóbeli értékelő jelentése az általuk irányított terület működéséről, vezetői-irányítói tapasztalataikról, beosztott vezetőik megítéléséről, a következő negyedév általuk tervezett feladatairól;
h) féléves főosztályvezetői értekezlet
ha) tárgya: féléves teljesítmény értékelése, a következő félév vezetői feladatainak és elvárásainak meghatározása,
hb) résztvevők: a b) pont szerinti vezetők, valamint a BM OKF főosztály- és osztályvezetői;
i) féléves főigazgatósági személyi állománygyűlés
ia) tárgya: féléves teljesítmény főigazgatói értékelése, a következő félév legfontosabb feladatainak és elvárásainak meghatározása,
ib) résztvevők: a BM OKF valamennyi vezetője és érdemi ügyintézője;
j) féléves adminisztratív értekezlet
ja) tárgya: előző félév munkájának értékelése, következő félév feladatainak egyeztetése,
jb) résztvevők: a d) pont szerint, valamint a szóvivő és az ügyviteli irodavezető;
k) BM OKF éves parancsnoki értekezlet (BM éves vezetői értekezlet után)
ka) tárgya: az éves munka értékelése,
kb) résztvevők:
– főigazgató-helyettesek, titkárságvezető, hivatalvezető, szolgálatvezetők, országos főfelügyelők, főosztály- és osztályvezetők,
– igazgatók, helyetteseik, megyei főfelügyelők, osztály- és hivatalvezetők,
– a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet vezetője, helyettese, tanszékvezetői,
– KOK igazgatója, helyettesei, szakcsoportvezetői,
– Tanácsadó Testületek elnökei és a Tudományos Tanács elnöke.
211. A BM OKF vezetői fórumrendszerüket saját hatáskörben szabályozzák a 210. pont a)–k) alpontok figyelembevételével.
212. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek vezetői fórumrendszerét, valamint az éves tevékenység értékelésének rendjét belső norma szabályozza.
213. A főigazgató és a főigazgató-helyettesek szükség szerint állománygyűlést hívnak össze, amelyen az adott szervezet teljes személyi állománya részt vesz. Az állománygyűlésen az elmúlt időszak alatt elvégzett feladatok értékelésére, az aktuális és jövőben végrehajtásra kerülő feladatok meghatározására kerül sor.
VIII. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
214. A Szabályzatban foglaltak betartása a BM OKF teljes személyi állományának kötelessége, ezért a Szabályzatot a hatálybalépését követően a BM OKF teljes személyi állományával – a vonatkozó mértékben – ismertetni kell.
215. A Szabályzatban meghatározott vezetők szervezeti egységeikre vonatkozóan ügyrend, az ügyrendek alapján alárendeltjeik vonatkozásában munkaköri leírás készítésére kötelezettek. Az ügyrendeket a Szabályzat hatálybalépését követő 30 napon belül kell felterjeszteni a jóváhagyásra jogosult vezetőhöz. A munkaköri leírásokat el kell készíteni és fel kell terjeszteni az ügyrendek jóváhagyását követően 15 napon belül.
1. függelék a BM OKF SZMSZ-hez
A BM OKF IRÁNYÍTÁSI RENDJE
A szervezeti egységek vezetői, valamint a közvetlen irányítása alá tartozó
területi és területi jogállású szerveinek vezetői
területi és területi jogállású szerveinek vezetői
I. A főigazgató közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá tartozik:
1. általános főigazgató-helyettes;
2. hatósági főigazgató-helyettes;
3. gazdasági főigazgató-helyettes;
4. főigazgatói titkárságvezető;
5. hivatalvezető;
6. ellenőrzési szolgálatvezető;
7. humán szolgálatvezető;
8. kommunikációs szolgálatvezető;
9. megyei/fővárosi katasztrófavédelmi igazgatóságok igazgatói.
II. Az általános főigazgató-helyettes közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá tartozik:
1. országos tűzoltósági főfelügyelő;
2. országos polgári védelmi főfelügyelő;
3. központi főügyeleti főosztályvezető;
II. a) Az országos tűzoltósági főfelügyelő irányítása alá tartozik:
1. tűzoltósági főosztályvezető;
2. tűzvédelmi és kéményseprő-ipari szabályozási főosztályvezető;
II. b) Az országos polgári védelmi főfelügyelő irányítása alá tartozik:
1. tervezési és védelmi igazgatási főosztályvezető;
2. veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezető;
Az országos polgári védelmi főfelügyelő felügyelete mellett működik
– a HUNOR Hivatásos Katasztrófavédelmi Kutató Mentő Szolgálat;
– a HUSZÁR Mentőszervezet;
– a Központi Rendeltetésű Polgári Védelmi Szervezetek.
III. A hatósági főigazgató-helyettes közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá tartozik:
1. megelőzési és engedélyezési szolgálatvezető;
2. országos iparbiztonsági főfelügyelő;
III. a) A megelőzési és engedélyezési szolgálatvezető irányítása alá tartozik:
1. vízügyi és vízvédelmi főosztályvezető;
2. tűzmegelőzési főosztályvezető;
III. b) Az országos iparbiztonsági főfelügyelő irányítása alá tartozik:
1. kritikus infrastruktúra koordinációs főosztályvezető;
2. veszélyes szállítmányok főosztályvezető;
3. veszélyes üzemek főosztályvezető.
IV. A gazdasági főigazgató-helyettes közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá tartozik:
1. költségvetési főosztályvezető;
2. műszaki főosztályvezető;
3. informatikai főosztályvezető;
4. ingatlangazdálkodási, beruházás-szervezési és projektelszámolási főosztályvezető;
5. GEK igazgatója;
6. JOGAR Továbbképző Központ és Hotel igazgatója.
V. A hivatalvezető irányítása alá tartozik:
1. nemzetközi főosztályvezető;
2. jogi főosztályvezető;
3. igazgatási főosztályvezető.
VI. A humán szolgálatvezető irányítása alá tartozik:
1. személyzeti főosztályvezető;
2. oktatásigazgatási és kiképzési főosztályvezető;
3. országos egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági központvezető;
A KOK igazgatója a humán szolgálatvezető szakirányítása mellett végzi tevékenységét.
VII. Az ellenőrzési szolgálatvezető irányítása alá tartozik:
1. revizori főosztályvezető;
2. belső ellenőrzési és felügyeleti főosztályvezető;
3. mobil ellenőrzési osztályvezető.
2. függelék a BM OKF SZMSZ-hez
A katasztrófavédelmi szervezet struktúrája
3. függelék a BM OKF SZMSZ-hez
VAGYONNYILATKOZAT-TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL JÁRÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE
– főigazgató
– főigazgató-helyettes
– hivatalvezető
– országos főfelügyelő
– területi besorolású katasztrófavédelmi szervezet igazgatója, igazgatóhelyettese
– szolgálatvezető
– főosztályvezető
– főosztályvezető-helyettes
– osztályvezető
Ellenőrzési Szolgálat, Revizori Főosztály
– kiemelt főreferens (revizori)
Humán Szolgálat
– kiemelt főreferens (fegyelmi)
Hivatal, Igazgatási Főosztály, Ügyviteli Iroda
– kiemelt főelőadó
– munkaköri leírása alapján titkos ügykezelő
Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet valamennyi érdemi ügyintézői munkaköre
Ingatlangazdálkodási, Beruházás-szervezési és Projektelszámolási Főosztály
– kiemelt főreferens
– kiemelt főelőadó
1
Az utasítást a 9/2018. (X. 4.) BM OKF utasítás 4. §-a hatályon kívül helyezte 2018. október 5. napjával.
2
A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás