• Tartalom

30/2016. (VII. 29.) MNB rendelet

30/2016. (VII. 29.) MNB rendelet

a „Hetvenéves a forint” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról

2016.08.01.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank – a forint bevezetésének hetvenedik évfordulója alkalmából – „Hetvenéves a forint” megnevezéssel 2000 forintos címletű rézötvözetű emlékérmét bocsát ki.

(2) A kibocsátás időpontja: 2016. augusztus 1.

2. § (1) Az emlékérme réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 30,8 gramm, átmérője 38,61 mm, széle recézett.

(2) Az emlékérme előlapjának szélén, a jobb oldali érmemező pereméig kifutó gyöngysorszegélyen belül, balra fent, negyed köriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. A felirat mellett, körvonal által határolt mezőben a 31/2015. (IX. 24.) MNB rendelettel kibocsátott megújított 20 000 forintos címletű bankjegy előoldalán, a vízjelmező fölött elhelyezett motívum ábrázolása látható, alatta három vízszintes sorban a „2000” értékjelzés, a „FORINT” felirat és a „2016” verési évszám olvasható. A jobb oldali érmemezőben Magyarország címerének a 31/2015. (IX. 24.) MNB rendelettel kibocsátott megújított 20 000 forintos címletű bankjegy előoldalán, az aláírásoktól balra elhelyezett, díszítő motívummal körülvett ábrázolása látható. Az ábrázoláshoz balról – 90 fokkal elforgatott – lépcsősor illeszkedik, melyhez – felváltva – az „MNB” felirat és négy szirmú virágot ábrázoló díszítőmotívumok kapcsolódnak. Az egyes lépcsőfokok tetején az „ÉRTÉKEK”, a „FEJLŐDÉS”, a „TRADÍCIÓ”, az „IDŐTÁLLÓSÁG”, és a „STABILITÁS” mikroméretű felirat, a legalsó lépcsőfok mellett Dr. Matolcsy György névaláírása olvasható. Az ábrázolás alatt, két négy szirmú virágot ábrázoló díszítőmotívum között a „BP.” verdejel olvasható. A verdejelben legalább tízszeres nagyítás esetén látható, a verdejel adott betűjével megegyező betűket ábrázoló mikroírás került elhelyezésre. Az emlékérme előlapjának képét az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az emlékérme hátlapjának szélén, bal oldalon, a „HETVENÉVES A FORINT” felirat, lent, középen az „1946” évszám olvasható. Az évszám 1-es karakterének ábrázolása az 1946-ban kibocsátott 1 forintos címletű érme értékjelzése alapján készült. A felirattól körvonal által elhatárolt középmezőben az 1946-ban kibocsátott forgalmi érmesor ábrázolása látható – körben, fentről lefelé, egymást részben fedve a 2 filléres, a 10 filléres, a 20 filléres, az 1 forintos, a 2 forintos és középen az 5 forintos címletű érme –, előtérben az 1946-ban kibocsátott 10 forintos címletű bankjegy hátoldalán, középen elhelyezett, díszítőmotívummal körülvett Kossuth-címer ábrázolással. Az ábrázolás hátterében, jobb oldalon az 1946-ban kibocsátott 10 forintos címletű bankjegy hátoldalán, középen található, bankjegy-alnyomat jellegű díszítő motívum látható, a bal alsó sarokban Dr. Oltványi Imre névaláírásával. Az emlékérme jobb oldali szélén, az ábrázolás alatt Kósa István tervezőművész mesterjegye található. Az emlékérme hátlapjának képét a 2. melléklet tartalmazza.

3. § Az emlékérméből 5000 darab készíthető.

4. § Ez a rendelet 2016. augusztus 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 30/2016. (VII. 29.) MNB rendelethez

Az emlékérme előlapjának képe:

2. melléklet a 30/2016. (VII. 29.) MNB rendelethez

Az emlékérme hátlapjának képe:
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére