3051/2016. (III. 22.) AB határozat
3051/2016. (III. 22.) AB határozat
alkotmányjogi panasz elutasításáról
2016.03.22.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.V.35.396/2014./6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
Indokolás
I.
[1] Az indítványozó bank alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panaszra okot adó ügy lényege a következő.
[3] Az indítványozó bank egyik ügyfelének hitelt nyújtott, amelynek biztosítékául annak bankszámláira szerződéssel 2005. június 27-én óvadéki jogot alapítottak. Az ügyfél ellen később eljárás indult lejárt adótartozás behajtása érdekében, a bank azonban az óvadéki jogra hivatkozással megtagadta az adóhatóság által kibocsátott hatósági átutalási megbízás (inkasszó) teljesítését. Ezt követően az adóhatóság határozatban állapított meg a bank terhére fizetési kötelezettséget, e határozatot a másodfokú adóhatóság helybenhagyta. A kötelezett bank keresetét a bíróság elutasította, e döntést pedig a felülvizsgálati bíróságként eljáró Kúria Kfv.V.35.396/2014./6. számú ítéletével hatályában fenntartotta. Az ítélet figyelemmel volt a bírósági végrehajtásról szóló a 1994. évi LIII. törvénynek (a továbbiakban: Vht.) a vonatkozó időszakban hatályos 79/D. § (1) bekezdésére (amely szerint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető, de szabad rendelkezése alól kikerült – ügyleti biztosíték céljára elkülönítve kezelt – pénzösszeg csak e meghatározott céllal összefüggő, illetve e meghatározott ügyletből eredő követelések fejében vonható végrehajtás alá), azonban azt állapította meg, hogy a bankszámlák „működtetése” nem felelt meg ennek az előírásnak: az érintett számlákról a bank „az adóssal megegyezve nem az ügyleti biztosíték céljával összefüggően teljesített kifizetéseket”.
[4] A bank ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria ítéletének megsemmisítésé kérte, mivel – a hiánypótlási felhívásra küldött válaszában foglaltak szerint – az sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, XIII. cikkét, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[5] Az indítványozó kifejtette, hogy az óvadéki szerződés megkötésére és teljesítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 270. §-a alapján került sor, melynek a vonatkozó időszakban hatályos előírásai alapján az óvadék tárgya felett nem kell, hogy teljes mértékben megszűnjön a kötelezett rendelkezési joga, elegendő, ha az korlátozottá válik (erre utal „a kötelezett korlátlan rendelkezése alól egyébként kikerül” fordulat). Ennek megfelelően nem szünteti meg az óvadéki jelleget az, ha az ügyfél fizetőképességének fenntartása érdekében a hitelintézet – egyedi döntés alapján – lehetővé teszi az óvadék tárgyát képező bankszámla-követelés terhére kifizetések teljesítését. Ugyanezt jelenti a Vht. 79/D. § (1) bekezdésének a „szabad rendelkezése alól kikerült” fordulata is. Az alkotmányjogi panasszal támadott ítélet viszont mindezt figyelmen kívül hagyta, tehát a jogszabály nyilvánvaló értelmétől és a kialakult gyakorlattól eltérve állapította meg az óvadéki jelleg hiányát, és ezzel – megsértve az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését – visszamenőleges hatállyal elvonta az indítványozó jelentős értékű szerződéses jogát.
[6] Az indítványozó értelmezésében az óvadék olyan vagyoni értékű jogosítvány, amely az Alaptörvény XIII. cikkének – a tulajdonhoz való jognak – a védelme alatt áll, tehát annak kompenzáció nélküli elvonása lényegében kisajátításnak tekinthető, de ennek az alkotmányos feltételei nem állnak fenn.
[7] Az indítvány szerint végezetül a támadott ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését (a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot) is, mivel e rendelkezésekből levezethető az indokolt bírói döntéshez való jog, a bíróság azonban az indítványozó által előadott jogi érveket figyelmen kívül hagyva – azokkal lényegében nem is foglalkozva – hozta meg a döntését.
II.
[8] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[...]
(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
III.
[9] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítvány megfelel-e az Abtv.-ben előírt formai és tartalmi feltételeknek.
[10] Megállapítható volt, hogy a panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a támadott ítélet kézbesítésétől (2015. július 17.) számított 60 napos határidőn belül terjesztették elő 2015. szeptember 15-én. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint továbbá az alkotmányjogi panasz – eleget téve az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek – határozott kérelmet tartalmaz.
[11] Az Abtv. 27. §-a szerinti egyedi ügyben való érintettség szintén fennáll: az indítványozó a peres eljárás felperese volt. A támadott kúriai ítélet továbbá az ügy érdemében hozott, az eljárást befejező ítélet, amely ellen további jogorvoslat nem állt rendelkezésre, ezért az Abtv. 27. § b) pontjának is eleget tesz a panasz.
[12] A panaszt ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva – a befogadási eljárás lefolytatásának mellőzésével – érdemben elbírálta.
[13] 2. Először annak az indítványi elemnek a vizsgálatára került sor, mely szerint a bírósági ítélet a panaszos szerzett jogát vonta el visszaható hatállyal, megsértve ezzel az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését.
[14] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. kifejezett megfogalmazása szerint [Abtv. 26–27. §, 52. § (1b) bekezdés b) pont] az Alaptörvényben biztosított jogok védelmének az eszköze. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a jogbiztonság önmagában nem Alaptörvényben biztosított jog, így a B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben – a visszaható hatályú jogalkotás és jogalkalmazás, valamint a felkészülési idő hiánya esetén {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [14]–[17]; 3322/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [10]; 3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]; 3324/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]; 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [11]} – lehet alapítani.
[15] Az ad malam partem visszaható hatály tilalma elsősorban a normaalkotással szemben megfogalmazott elvárás, hiszen a „jogbiztonság elvéből vezethető le a visszaható hatályú jogalkotás tilalma is, amelynek magját a jogalkotási törvényben is megfogalmazott tilalom adja, miszerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”. {30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [106]} Alaptörvény-ellenesnek minősül a jogszabály emellett akkor is, ha maga a hatálybaléptetés ugyan nem visszamenőlegesen történt, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell {30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [106]}.
[16] Mindezekhez kapcsolódóan a jogalkalmazást érintően alaptörvény-ellenesség csak a visszaható hatályú szabályalkalmazással összefüggésben vethető fel, tehát akkor, ha a jogvitára okot adó eseménykor még nem létező – vagy nem hatályos – előírás alapján bírálnak el egy ügyet. Önmagában azonban a jogvitáknak az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján történő eldöntése – akkor is, ha a bíróság esetleg tévesen értelmezte az alkalmazott előírást – a visszaható hatály Alaptörvényből levezetett tilalmával nem hozható összefüggésbe.
[17] Jelen ügyben nem történt visszaható hatályú szabályalkalmazás, ezt az indítványozó sem állítja, a panaszos csak az alkalmazott jogszabály [Vht. 79/D. § (1) bekezdése, összefüggésben a Ptk. 270. §-ával] általa egyértelműnek tartott tartalmától és szokásos értelmezésétől való eltérést sérelmezi. Ez azonban a visszaható hatály tilalmát nem érinti, azzal – a fent kifejtettek alapján – nem hozható összefüggésbe.
[18] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasznak az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése sérelmét állító részét elutasította.
[19] 3. Az indítványozó a támadott bírósági ítélettel összefüggésben a tulajdonhoz való jog sérelmét is állította.
[20] 3.1. Az Alaptörvény XIII. cikke alapvetően „két szempontból garantálja a tulajdonhoz való jogot. Egyrészt védi a megszerzett tulajdont az elvonás ellen, másrészt védi a szintén már megszerzett tulajdont annak korlátozása ellen {3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [34]}. Ugyanakkor – amint azt korábbi gyakorlatára hivatkozva az Alkotmánybíróság legutóbb a 3209/2015. (XI. 10.) AB határozatban megállapította – „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. […] Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonba más és más” (Indokolás [64]).
[21] A tulajdonjog alkotmányos védelme kiterjed emellett a közjogi várományokra {„a társadalombiztosítási jogosultságokra vonatkozó várományokra […], amelyek az érdekeltek ellenszolgáltatásán, azaz járulékfizetésén alapulnak”, 3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [66]}. Továbbá „[a] tulajdonvédelem […] nem kizárólag a polgári jogi értelemben vett tulajdonra, hanem egyéb vagyoni értékű jogokra is kiterjedhet, az Alaptörvény XIII. cikke tehát a tulajdonvédelem körében az egyéb, tulajdonszerű vagyoni értékű jogok védelmét is biztosítja” {3199/2013. (X. 31.) AB határozat, Indokolás [13]}.
[22] 3.2. Jelen ügyben abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az óvadék kapcsolatban áll-e az alkotmányos tulajdonvédelemmel. Megszerzett tulajdonról vagy közjogi várományról a vizsgált ügyben értelemszerűen nincs szó, vizsgálat tárgyát képezheti ugyanakkor az a kérdés, hogy a polgári jogi óvadék alkotmányos szempontból védendő vagyoni értékű jognak tekinthető-e.
[23] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában azokra a vagyoni értékű jogokra terjesztette ki az alkotmányos tulajdonvédelmet, amelyek funkciójukat illetően „tulajdonszerűek” {ld. pl. haszonélvezet: 3199/2013. (X. 31.) AB határozat és 25/2015. (VII. 21.) AB határozat; a pénzügyi lízinggel összefüggésben a 15/2014. (V. 13.) AB határozat megállapításai; orvosi praxisjog: 28/2006. (VI. 21.) AB határozat; tervezési tevékenység: 40/1997. (VII. 1.) AB határozat; bérleti jog: 50/2004. (XII. 6.) AB határozat, védjegy: 3115/2013. (VI. 4.) AB határozat; személyes gyógyszertár-működtetési jog: 1094/B/2006. AB határozat; használati jog: 549/B/2000. AB határozat}. Ugyanis „[a] tulajdonjog alkotmányos védelmének a polgári jogi tulajdonon kívüli, egyéb vagyoni értékű jogokra való kiterjesztése mögött a tulajdonnak az egyén autonómia-védő funkciója áll” {3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [66]}. A tulajdon alkotmányos védelme tehát tulajdonképpen bizonyos vagyoni jogi pozíciók (státuszok) alapjogi védelme.
[24] Ehhez képest az óvadék szerződést biztosító mellékkötelezettség, amelynek az a célja, hogy egyrészt a kötelezett teljesítőkészségét fokozza, másrészt segítse az igényérvényesítést: a szerződés nem vagy nem kellő teljesítése esetén biztosítsa a jogosult követelésének megtérülését. Az óvadék a jogosult számára dologi fedezetet (sőt: közvetlen kielégítési jogot) jelent – tehát dologi hitelbiztosítékról van szó –, ugyanakkor legfontosabb jellemzője az, hogy egy alapkötelemhez (jelen ügyben: hitelszerződéshez) kapcsolódó, járulékos jellegű kötelemről van szó.
[25] Az óvadék tehát dologi jellege ellenére szerződési biztosíték, amely nem hoz létre tulajdonosi pozíciót, és nem minősül olyan, funkciója szerint „tulajdonszerű” vagyoni értékű jognak, amelyre az alkotmányos tulajdonvédelem kiterjedne.
[26] Az indítványozó óvadéki jogának állított sérelme mindezek alapján nem sérti az Alaptörvény XIII. cikkét, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
[27] 4. Végezetül az Alkotmánybíróság azt az indítványozói hivatkozást vizsgálta meg, miszerint a bíróság az indítványozó által előadott jogi érveket figyelmen kívül hagyva hozta meg a döntését, megsértve ezzel az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[28] 4.1. Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatában kimondta, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményrendszere magában foglalja az indokolt bírói döntéshez való jogot is (Indokolás [23]–[34]). Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme tehát alkotmányjogi panasz alapján bírósági döntés megsemmisítéséhez vezethet.
[29] Mivel az „indokolt bírói döntéshez fűződő jog […] az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerén belül jelentkezik” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}, az Alkotmánybíróság az összefüggés hiánya miatt az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésére alapított kérelmét elutasította, és a szóban forgó indítványi elemet a továbbiakban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése alapján vizsgálta.
[30] 4.2. A „tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]}. Hangsúlyozandó, hogy az Alkotmánybíróság „a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}.” {7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]}
[31] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó – a Kúria ítélete szerint is – kifejezetten hivatkozott a szóban forgó pénzösszeg óvadéki jellegére a perben. A Kúria e hivatkozást nem hagyta figyelmen kívül, és azért utasította el az indítványozó keresetét, mert megállapította, hogy „az adós-Kft. felperes által vezetett számláinak működtetése nem felelt meg a Vht. 79/D. § (1) bekezdésében foglaltaknak, […] A felperes ugyanis az adóssal megegyezve, a számláiról nem az ügyleti biztosíték céljával összefüggően teljesített kifizetéseket”. A Kúria tehát a megállapított tényállást kifejezetten összevetette a Vht. alkalmazott rendelkezésével, és az indítványozó jogi érveit is figyelembe vevő mérlegelés eredményeként állapította meg, hogy az abban írt feltételek az ügyben nem teljesültek. A bírósági ítélet indokolása alapján megállapítható, hogy mi volt a Kúria álláspontja a vitatott jogértelmezési kérdésben (mely feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy az érintett pénzösszeg mentes legyen a végrehajtás alól).
[32] Az Alkotmánybíróság pedig „tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon” {3173/2015. (IX. 23.) AB határozat, Indokolás [46]; 3242/2015. (XII. 8.) AB végzés, Indokolás [21]}, ennek megfelelően azt nem tehette vizsgálat tárgyává, hogy a Kúria helytállóan értelmezte-e a Vht. 79/D. § (1) bekezdését.
[33] A kifejtettekre tekintettel az ügyben az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a vonatkozásban is elutasította.
Budapest, 2016. március 7.
Dr. Szalay Péter s. k., |
||||||
tanácsvezető alkotmánybíró |
||||||
|
||||||
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
|||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
|||
|
||||||
Dr. Salamon László s. k., |
||||||
alkotmánybíró |
||||||
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2901/2015.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás