GÜ BH 2016/310
GÜ BH 2016/310
2016.11.01.
Esetenkénti vizsgálat alapján dönthető el, hogy az új típusú közigazgatási szerv adott jogvitája polgári vagy közigazgatási bíróság elé tartozó-e. A VET 147. §-ában foglalt támogatási célok finanszírozásához szükséges pénzeszközök beszedésével kapcsolatos jogvita annak ellenére polgári bíróság elé tartozik, hogy a kötelmet jogszabály rendelkezése hozta létre, mivel a jogvitát jogszabály nem utalja közigazgatási útra, a beszedésre feljogosított felperes pedig nem hatóság [2007. évi LXXXV. tv. (VET) 147. §; 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 198. § (3) bek.; 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:2. § (3) bek.; a Kúria 1/2012. (XII. 10.) KMK-PK véleménye].
A döntés előzményei
[1] A felperes a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: VET) 3. § 51. pontja szerinti rendszer-irányítási, a VET 3. § 1. pontja szerinti villamosenergia-átviteli, továbbá a VET 14-19. §-ában és a 21. §-ában meghatározott tevékenységek végzésére Magyarországon kizárólagosan jogosult gazdasági társaság. Feladatai közé tartozik a Magyar Energia Hivatal működési engedélye alapján a VET 147. §-ában foglalt támogatási célok (szénipari szerkezetátalakítási, kedvezményes árú villamos energia ellátás támogatása és az ún. kapcsolt termelésszerkezeti átalakítás) finanszírozásához szükséges pénzeszközök beszedése, kezelése és a jogosultak részére történő kifizetése.
[2] Az alperes gazdasági társaság a villamos energiát közvetlenül a szervezett villamos energia piacról szerzi be.
[3] A felperes 2010 novembere és 2015 júliusa között – az alperes által közölt adatoknak megfelelően – számviteli bizonylatokat állított ki az alperes által elfogyasztott villamos energia mennyisége után fizetendő pénzügyi támogatás összegéről: mindösszesen 828 369 492 forintról. Az alperes a 2014. évben több alkalommal fizetés nélkül visszaküldte a bizonylatokat, a számlázást megelőzően a felperes előzetes kalkulációját, majd fizetési kötelezettsége szüneteltetését kérve, illetve hivatkozva a bizonylatok kiállítására vonatkozó törvényi szabályozás uniós joggal ellentétes szabályozására, valamint arra, hogy a bizonylatok kiállítása nem felel meg a VET végrehajtási rendelete előírásainak.
[4] A felperes nem fogadta el a kifogásokat, a számviteli bizonylatokat visszaküldte az alperesnek és 2014. szeptember 9-i levelében fizetési kötelezettsége teljesítésére szólította fel, amely azonban nem járt eredménnyel.
[5] A felperes által a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) továbbított alperesi beadványok alapján a Hivatal 2014. október 22-i levelében arról tájékoztatta az alperest, hogy fizetési kötelezettségét jogellenesen tagadja meg. Az alperes a bizonylatokban feltüntetett összeget a Hivatal tájékoztatása ellenére sem fizette ki és 2015. elején a VET módosítása érdekében a szakirányú minisztériumok vezetőihez fordult, majd 2015. július 16-án alkotmányjogi panasszal élt a VET 147. § (1) bekezdés a)-c) és (2) bekezdés b) pontjának felülvizsgálata és megsemmisítése érdekében.
A kereset és az alperes védekezése
[6] A felperes 2015. január 29-én fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben. Az alperes ellentmondása folytán 278 789 056 forint és járulékai megfizetése iránt indult perben a felperes keresetét az alperes 2015. június 30-ig felhalmozott tartozására figyelemmel 828 369 492 forint tőke és járulékainak megfelelő összegre emelte fel.
[7] Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte, polgári jogi jogviszony hiányára, illetve a felperes keresetindítási jogosultságának hiányára hivatkozva. Hangsúlyozta: a VET nem polgári jogi jogszabály, a rendelkezései alapján fennálló fizetési kötelezettséget nem a polgári jogi jogviszonyokra jellemző mellérendeltség uralja, ezért a Pp. 1. §-a értelmében a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 157. § a) pontja alkalmazásával a per megszüntetésének van helye. A keresetindítási jog hiányát arra alapította, hogy a felperes csupán „kasszakezelő”, a VET 147. §-a szerinti pénzeszközök felett rendelkezési joga nincs. A VET végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Kormányrendelet (VET Vhr.) 115. § (1)–(3) bekezdései és a felperes üzletszabályzatának VI. pontja szerint, ha a finanszírozásra köteles szervezet kötelezettségének nem tesz eleget, a felperes csupán a Hivatal hatósági felülvizsgálati eljárását kezdeményezheti.
[8] A kereset érdemét illetően arra hivatkozott, hogy a felperes a VET Vhr. 114. § (2) bekezdésében foglaltak ellenére nem számlát, csupán számviteli bizonylatokat állított ki, melyek az alperes teljesítési kötelezettségét nem alapozzák meg, számla hiányában késedelme sem áll fenn. Rámutatott: a felperessel nem áll szerződéses viszonyban, késedelmi kamat pedig a Ptk. értelmében csak szerződéses kötelezettség késedelme esetén számítható fel. A VET érintett rendelkezéseit illetően az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága eljárásának kezdeményezését indítványozta.
[9] A felperes változatlanul fenntartott keresetét az alperes érveire tekintettel azzal támasztotta alá, hogy az alperest a VET 147-148. §-ai kötelezik fizetésre, ekként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 198. § (3) bekezdése, illetve a jelenleg hatályos Ptk. azonos tartalmú rendelkezésének: a 2013. évi V. törvény 6:2. § (3) bekezdésének megfelelően jogszabályon alapuló kötelmi viszonyt hoznak létre a felek között, melyre a szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ugyanezen jogszabályi rendelkezések és a VET Vhr. 114. §-a a felperest jogosítják fel a pénzeszközök beszedésére, ezzel a keresetindítási jogát is megalapozzák.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság elutasította az alperes permegszüntetési, az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága eljárásának kezdeményezése iránti kérelmeit, majd ítéletével a keresetnek megfelelően marasztalta az alperest. Ítéletének indokolásában kifejtette: a peres felek között a VET 147-148. §-ai alapján az alperes fizetési kötelezettségét megalapozó polgári jogi jogviszony jött létre. A felperes a számviteli bizonylatok kiállításával és az alperesnek történő megküldésével jogszabályi kötelezettségének eleget tett, az alperes azonban a fizetési kötelezettségét nem teljesítette, ezért nem volt akadálya a kereset szerinti marasztalásának.
[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével a pert megszüntette és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte. Végzése indokolásában rámutatott: az alperes pergátló kifogásai alapján elsődlegesen a hatáskör, illetve a bírói út kérdésében kellett állást foglalni. A rendelkezésére álló adatok alapján az ítéleti tényállást kiegészítette a peres felek között a pert megelőzően, a 2014. év nyarán és őszén folytatott levelezés adataival. A kiegészített tényállás alapján pedig azt állapította meg, hogy a per tárgyát képező fizetési kötelezettségre vonatkozóan a felek között nem jött létre szerződés, a Ptk. azonban lehetővé teszi, hogy szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság szerződéskötés nélkül, jogszabályból is keletkezzen. Az adott esetben ilyen jogszabályi rendelkezés a VET 147. §-a és 148. §-a. A Hivatal engedélyén, mint közjogi aktuson alapuló jogviszony azonban a peres felek magánautonómiájába tartozó jogokat és kötelezettségeket nem keletkeztet: a jogviszony kötelezettje (alperes) valójában ellenszolgáltatás nélküli járulékot fizet a költségvetésnek. Utalt arra, hogy a VET nem rendelkezik a Ptk. háttérjogszabályként történő alkalmazásáról sem. A VET 57. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel kapcsolatban kifejtette: az engedélyesekkel szemben felmerülő panaszok ügyében a Hivatal a 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szabályai szerint jár el, ennek értelmében határozathozatali kötelezettsége van, e kötelezettségének azonban a Hivatal az alperes panaszai kapcsán nem tett eleget. A kifejtettek értelmében a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a peres felek jogviszonyában a közjogi elemek vannak túlsúlyban, már a jogviszony létrejöttekor sem rendelkeztek azonos jogokkal, illetve kötelezettségekkel. Mivel a nem polgári jogi jogviszonyból keletkezett kötelezettség teljesítésére állami kényszer alkalmazásával polgári peres eljárásban nincsen lehetőség, a Pp. 157. § a) pontja alapján – a 130. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásával – a per megszüntetésének volt helye.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[12] A jogerős határozattal szemben (hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása érdekében) a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel.
[13] Álláspontja szerint a VET 147. §-a alapján fennálló fizetési kötelezettség tekintetében nincs olyan közigazgatási jogi tényező, amely a jogviszony polgári jogi jellegét kizárná, ezért a jogvita elbírálása a régi Ptk. 7. §-a értelmében bírói útra tartozik. Az ezzel ellentétes jogerős döntés a Pp. 2. § (1) bekezdésében foglaltakat és a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjának rendelkezéseit is sérti, ezért a jogerős határozat hatályon kívül helyezésének és új, a fellebbezést érdemben elbíráló eljárás lefolytatásának van helye.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult. Fenntartotta a felek jogviszonyára vonatkozóan korábban kifejtett álláspontját és hangsúlyozta, hogy a másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta a perbeli fizetési kötelezettséget egy komplex folyamat részeként és ennek megfelelően következtetett arra, hogy súlyosan jogsértő a kötelezettség „átemelése” közjogi területről polgári jogi viszonyok közé.
A Kúria döntése és jogi indokai
[15] A felperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint alapos.
[16] A Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően a Kúria a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem keretei között vizsgálhatja, ami a jelen esetben a tágabb értelemben vett hatáskör kérdésének vizsgálatát jelentette, mivel a másodfokú bíróság határozata a polgári jogi igények érvényesítésére nyitva álló polgári bírói út hiánya miatt szüntette meg a pert.
Ennek megfelelően a Kúriának a felülvizsgálati kérelem alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a per tárgyát képező pénzkövetelés polgári jogi jogviszonyból vagy a közigazgatás fórumrendszerén belül érvényesíthető közigazgatási jogviszonyból fakad.
Az elsőfokú bíróság a felek jogvitáját polgári jogi jogviszonyból fakadónak értékelve érdemben bírálta el a keresetet, míg a másodfokú bíróság – a jogviszony sajátosságainak elemzése és polgári jogi, illetve közigazgatási jogi sajátosságokkal történő összevetése alapján, rögzítve, hogy a jogviszonyt az alá-fölérendeltség túlsúlya jellemzi, a felperes felügyeleti szerve pedig a Ket. szabályai szerinti eljárásra köteles szervezet – hatáskörének hiányát állapította meg.
[17] A hatáskör vizsgálata körében a másodfokú bíróság által is értékelt 1/2012. (XII. 10.) KMK-PK véleménnyel kapcsolatban a Kúria hangsúlyozza, hogy a véleményben foglaltak nem csupán az ún. támogatási szerződésekre vonatkoznak, hanem a közigazgatási és a polgári jogviták elhatárolásának általános ismérveit rögzítik, a közigazgatási jogviták jellegadó sajátosságaként emelve ki a jogviszonyban közreműködő szervezet önálló hatósági jogkörét. Ezzel összhangban utalt arra a Kúria, hogy különös gonddal kell eljárni abban az esetben, amikor a másodfokú bíróság előtt merül fel a hatáskör hiányának kérdése, mert a másodfokú bíróság téves álláspontja az igényérvényesítés ellehetetlenüléséhez vezethet, ha a másik – általa feltételezett közigazgatási jogi – jogviszonyban az önálló eljárás feltételei mégsem adottak. A KMK-PK vélemény ezért egyértelmű eligazítást ad: csak az az igény és csak olyan mértékig tekinthető közigazgatási útra tartozónak, amit és amilyen mértékben jogszabály közigazgatási útra tartozóként szabályozza.
[18] A vagyoni viszonyokat a régi Ptk. 1. § (1) bekezdése és a hatályos Ptk. 1:1. §-a is a polgári jogi jogviszonyok keretei között érvényesíthető jogvitáknak tekinti, ezért a jelen per tárgyát is képező pénzkövetelések alapvetően a Pp. keretei között, a polgári anyagi jogi szabályoknak megfelelően bírálandók el. Kivételt ez alól jogszabály rendelkezése teremthet, kifejezetten kiemelve az adott vagyoni igényt a polgári jogi jogviszonyok köréből, annak érvényesítését ugyancsak jogilag szabályozott, speciális eljárás keretei közé illesztve, egyidejűleg megteremtve az igény érvényesítésének önálló hatósági fórumait is.
[19] Az adott esetben jogosultként fellépő felperes a Hivataltól kapott engedélye alapján látja el a VET szerinti átviteli rendszerirányítói feladatait, ezen belül a „nem természetes személy” fogyasztókkal szemben, az általuk szolgáltatott adatok alapján a felhasznált villamos energia mennyiségnek megfelelő, a törvényben előírt díjak beszedését. Ebben a viszonylatban csak a felperes áll kapcsolatban a felügyeleti szerveként eljáró Hivatallal, közvetlen kapcsolatba a fogyasztóval (a jelen esetben az alperessel) a Hivatal csak a VET 159. § (5) bekezdés 2. pontja szerinti esetben, a fogyasztó által az engedélyes tevékenysége elleni panasz elbírálásakor kerül. A hozzá benyújtott panasz alapján a Hivatal a Ket. rendelkezései szerint eljárva határozatot hoz, ami a közigazgatási perek szabályainak megfelelően a Pp. alapján bíróság által felülvizsgálható. Figyelemmel arra, hogy a fogyasztó panasza a vele szemben megállapított díjjal, annak összegével vagy jogszerűségével is kapcsolatban állhat, a Hivatal határozata pedig kötelezi az engedélyest, a panasz tárgyában hozott határozat a fogyasztó fizetési kötelezettségére is hatással lehet. Arra azonban nincs lehetőség, hogy magát a fizetési kötelezettséget a Hivatal állapítsa meg, az ugyanis jogszabály rendelkezésén alapul: az alperes törvényben előírt adatközlési kötelezettsége alapján beszerzett adatoknak megfelelően, az ugyancsak jogszabályban foglalt szorzók alkalmazásával meghatározott összegről a felperes – lényegében a jogszabályi rendelkezés végrehajtójaként – bocsátja ki az aktuális fizetési kötelezettséget tartalmazó számlát, adott esetben az azzal egyenértékű számviteli bizonylatot. A fizetési kötelezettség megállapítása és beszedése tehát hatósági közreműködés nélkül történik. (Megjegyzi a Kúria: arra az alperes sem hivatkozott, hogy a felperes hatósági jogkörrel rendelkezik, ezzel ellentétesen, az anyagi jogi érdekeltsége teljes hiányára hivatkozva a felperes kereshetőségi jogának hiányát állította a per kezdeti szakaszában.)
[20] Ez a típusú viszonyrendszer nem régi jelenség a magyar közjogi kultúrában: az ún. „önálló szabályozó szerv” kategóriáját a közigazgatás decentralizálása jegyében 2011 óta teszi lehetővé az Alaptörvény 23. §-a. A korábban kormányhivatalként működő Magyar Energia Hivatal átalakításával a 2013. évi XXII. törvény hozta létre a csak a jogszabályoknak alárendelt új típusú közigazgatási szervezetet, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, melynek feladatait és hatósági jogköreit továbbra is az ágazati jogszabályok, a villamos energia gazdálkodás területén a VET határozza meg. A VET vonatkozó rendelkezései a hatósági jogkör leírásában szűkszavúak, az engedélyes (a felperes) feletti felügyeleti jogkör szabályát a létesítő törvény 3. § (2) bekezdése, a fogyasztót is érintő panaszkezelési rendelkezést pedig a VET 159. § (5) bekezdés 2. pontja tartalmazza.
[21] Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy az alperes nem terjesztett elő panasznak tekinthető beadványt, a felpereshez küldött beadványaiban is csupán előzetes kalkulációt, a számlázás szüneteltetését, illetve számviteli bizonylatok helyett számla kibocsátását kérte. A Hivatal a felperes által hozzá továbbított alperesi beadványok tartalma alapján nem érzékelt döntési helyzetet, tájékoztatta azonban az alperest arról, hogy fizetési kötelezettsége fennáll. Amennyiben ezek után az alperes a felperes tevékenységével kapcsolatban panasszal kívánt élni – mivel döntési (hatósági) jogköre a Hivatalnak csak ebben a vonatkozásban van – azt kifejezett, a felperessel szemben előterjesztett panaszbeadványban tehette volna meg, ez ideig azonban az alperes a Hivatal eljárását nem kezdeményezte.
[22] Az ismertetett folyamat, valamint a Hivatal fogyasztót is érintő hatósági jogkörének elemzése alapján megállapítható, hogy a Hivatal közigazgatási hatósági eljárása és a felperesnek a díjfizetésre irányuló igényérvényesítése közötti kapcsolat nem kizáró, hatásköri kérdés – mely szerint a Hivatal számára törvényben biztosított hatáskör teszi lehetővé a peresített igény elbírálását –, hanem a Pp. 152. §-ának megfelelő előzetes kérdésnek feleltethető meg. Az előzőek értelmében ugyanis a vagyonjogi igények – így a felperes által érvényesített számlakövetelés – az általános szabályok szerint a Ptk. hatálya alá és polgári bíróság eljárására tartoznak, ezért ennek kifejezett, jogszabályi rendelkezéssel történő kimondása szükségtelen. Mind az elsőfokú bíróság, mind a felperes helytállóan hivatkozott a régi Ptk. 198. § (3) bekezdésében, illetve a Ptk. 6:2. §-ában foglaltakra, mely szerint a jogszabály rendelkezése kötelmet hozhat létre a felek között. Az adott esetben is erről: az alperes jogszabályban előírt fizetési kötelezettségének teljesítéséről van szó. A jogalkotó ugyanakkor a feladatává tette a felügyeleti jogkört gyakorló Hivatalnak az engedélyessel szemben felmerülő panaszok elbírálását, ezért ebben – és csakis ebben – a vonatkozásban közigazgatási hatósági utat biztosított, melynek eredménye – a panasz jellegétől függően – módosíthatja az alperes fizetési kötelezettségét is. A Hivatal e hatósági jogköre azonban nem befolyásolja az alperesnek a felperessel szemben fennálló kötelezettsége tényét, a felperes eljárási jogosultságát, melyre – a Hivatal által kiadott engedély alapján – ugyancsak jogszabály hatalmazza fel egyfajta törvényi bizományosi feladatkörrel.
[23] A kifejtettek értelmében az új típusú közigazgatási szervezetek hatósági jogköre korlátozott, ugyanakkor komoly érdekvédelmi funkciót is ellátnak, ezáltal is oldva a közigazgatási szféra hagyományosan szigorú, alá-fölérendeltségi berendezkedését, épp ezért indokolt eljárási jogosítványaik esetenként történő vizsgálata a közigazgatási, illetve polgári jogi hovatartozás szempontjából. A Kúria ismétli: az adott esetben eljáró Hivatal hatósági jogkörrel kizárólag a felperes tevékenységével szembeni panasz elbírálása körében rendelkezik.
[24] Az előzőek értelmében a másodfokú bíróság az adott esetben törvényt, a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjába foglalt előírást sértő módon mondta ki a polgári bírósági út hiányát, ezért a Kúria a jogerős végzést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot a fellebbezés érdemi elbírálására utasította.
[25] Megjegyzi a Kúria: a kifejtettekből következően az alperesnek amellett, hogy a perben vitatja a felperes követelését, lehetősége van arra, hogy a Hivatal panaszeljárását kezdeményezze. Amennyiben az alperes a fellebbezési eljárásban ilyen nyilatkozatot tesz, határidő biztosításával erre lehetőséget kell biztosítani, a meginduló eljárás pedig a Pp. 152. § (1) bekezdésének alkalmazását indokolhatja.
(Kúria Gfv.I30.203/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás