BÜ BH 2016/32
BÜ BH 2016/32
2016.02.01.
A másodfokú tárgyalásról szabályszerű idézés ellenére történő távolmaradás esetén az eljárás szereplői igazolással nem élhetnek. A mulasztás miatt rendbírságot kiszabó végzés elleni fellebbezés elbírálásánál a másodfokú bíróság azonban nem csupán a rendbírság összegszerűségének, hanem a kiszabás jogalapjának helyességét is vizsgálhatja [Be. 365. § (2) bek.].
[1] Az ítélőtábla a 2015. március 5-én kelt végzésével a IX. r. vádlott meghatalmazott védőjét 200 000 forint, a XVII. r. vádlott meghatalmazott védőjét 150 000 forint rendbírsággal sújtotta, mert a védők a 2015. február 26. és 2015. március 5. napjára kitűzött fellebbezési tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg.
[2] A határozat ellen mindkét érintett védő fellebbezést jelentett be a végzés hatályon kívül helyezése, a rendbírság és – a IX. r. vádlott védője által külön kiemelten – a bűnügyi költség viselésére való kötelezés mellőzése érdekében is.
[3] A IX. r. vádlott védője arra hivatkozott, hogy helyettesítéséről a Be. 50. § (1) bekezdés f) pontjában írt kötelezettségének megfelelően gondoskodott. Arról nem volt tudomása, hogy a helyettesként állított védő mindkét tárgyalási napot elmulasztotta, így az első mulasztás után új helyettest állítani, illetve a rendbírságot kiszabó végzés átvétele előtt vétlenségére hivatkozni nem állt módjában.
[4] A XVII. r. vádlott védője arra hivatkozott, hogy egészségi problémái miatt 2015. február 25-én orvosi vizsgálaton vett részt, és mivel ezt követően még rosszabbul lett, a tárgyalás napján jelezte a bíróságnak, hogy emiatt megjelenni nem tud. A későbbiekben egészségi állapota tovább rosszabbodott, ezért a második tárgyaláson sem tudott megjelenni, és ilyen körülmények között annak előzetes bejelentéséről is elfeledkezett.
[5] A Legfőbb Ügyészség átiratában a IX. r. vádlott védőjének fellebbezését alaptalannak, a XVII. r. vádlott védőjének fellebbezését részben alaposnak tartotta.
[6] Ebben utalt rá: a IX. r. vádlott védője fellebbezésének indokolása és az ahhoz csatolt levelezés szerint dr. K. R.-rel egyezett meg a helyettesítés ellátásáról, és megbeszélésük alapján dr. B. G. nevére állított ki helyettesítési meghatalmazást. Dr. B. G. a tárgyaláson részt vett, azonban kizárólag az I. r. vádlott védőjeként. Az ügyészi álláspont szerint dr. B. G. védő, amennyiben tudomással bír arról, hogy helyettesítési meghatalmazás alapján a IX. r. vádlott védelmét is el kell látnia, azt jelezte volna a bíróság felé, ebből következően a IX. r. vádlott védője nem kellő gondossággal járt el a helyettesállítás körében. Vele szemben így a rendbírság kiszabása törvényes, annak összege is megfelelő.
[7] A XVII. r. vádlott védője a 2015. február 26. napjára kitűzött tárgyalás napján faxon jelezte, hogy hirtelen bekövetkezett egészségromlása miatt az aznapi tárgyaláson megjelenni, vagy maga helyett helyettest állítani nem tud. Ugyanezen beadványában a március 5-i megjelenését is kétségesnek ítélte azzal, hogy további akadályoztatása esetén arról a bíróságot értesíteni fogja. Erre azonban nem került sor; a védő a 2015. március 5-ére kitűzött tárgyaláson nem jelent meg, és távolmaradását sem előzetesen, sem utólag nem mentette ki.
[8] Az ügyészi álláspont szerint a védő ezen eljárásával a 2015. február 26-i tárgyalási határnap tekintetében eleget tett a Be. 50. § (1) bekezdés f) pontjában írt kötelezettségének. Távolmaradásáról és a helyettes állításában való akadályozottságáról előzetesen tájékoztatta a bíróságot, azt az előző napi csontvelővizsgálat utáni rosszulléte ténybelileg is indokolja, ezért a Be. 69. § (1b) bekezdés első mondata értelmében e mulasztásért felelősség nem terheli. Később a bejelentés tartalmát pedig valószínűsítette is (a vizsgálat tényének igazolásával), aminek késedelmessége a védőnek nem róható fel, mert a 2015. február 25-i vizsgálatról készült ambuláns lap csupán 2015. március 3-án készült el.
[9] A második napi mulasztás kapcsán a Legfőbb Ügyészség sem tartotta elfogadhatónak a védő – fellebbezésében írt – indokait.
[10] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a XVII. r. vádlott védőjével szemben kiszabott rendbírság összegét csökkentse, és az első elmulasztott határnapon a helyettes védő eljárása kapcsán felmerült költség viselésére külön, kizárólag a IX. r. vádlott védőjét kötelezze. A második határnapon felmerült helyettes védői díj viselésére egyetemlegesen kötelezze mindkét védőt, ugyanakkor egyebekben az elsőfokú végzést hagyja helyben.
[11] A Kúria a 2015. május 28. napján kelt végzésével a 28-IV. sorszámú végzés felülbírálatát mellőzte, és a védői fellebbezéseket igazolási kérelemként való elbírálás végett visszaküldte az ítélőtáblának.
[12] Az ítélőtábla a 2015. június 10. napján meghozott végzésével a védők igazolási kérelmét (azok érdemi vizsgálata nélkül) elutasította, mert álláspontja szerint az jelen esetben – a Be. 365. § (2) bekezdésére figyelemmel – törvényben kizárt [Be. 66. § (2) bek. a) pont].
[13] E végzés ellen a XVII. r. vádlott védője jelentett be fellebbezést azzal, hogy a Be. 365. § (2) bekezdése kizárólag az eljárás azon szereplőire vonatkozik, akiknek távollétében a tárgyalás megtartásának helye van. A védő igazoláshoz való jogát azonban a Be. 65. § (1) bekezdése biztosítja. Ezért – megismételve a mulasztásának vétlensége kapcsán előadottakat, és utalva további állapotromlására – elsődlegesen fellebbezése, másodlagosan igazolási kérelme elfogadását kérte.
[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtette, hogy a Be. 365. § (2) bekezdése – a Be. 2006. április 1-jei hatállyal történt módosítását megelőzően – kizárólag a vádlott vonatkozásában zárta ki az igazolást a másodfokú tárgyalás elmulasztása kapcsán. Az ekkor hatályba lépett 2006. évi LI. törvény 157. §-ával módosított rendelkezés azonban már általános jelleggel, azaz az eljárás valamennyi szereplőjére vonatkozóan tartalmazza e szabályt, a törvény e körben megszorítást – a korábbiakkal ellentétben – nem ír elő.
[15] A Legfőbb Ügyészség szerint ennek indoka, hogy a Be. 65. § (3) bekezdése alapján az igazolási kérelem alapossága esetén az elmulasztott eljárási cselekményt meg kell ismételni; ennek eredményéhez képest pedig a korábbi eljárási cselekmény hatályban tartásáról, vagy teljes, illetve részleges hatályon kívül helyezéséről is határozni kell. Így elméletileg a sikeres igazolási kérelem akár – az egyébként szabályszerűen meghozott – jogerős ítélet hatályon kívül helyezéséhez is vezethetne. A jogbiztonság elvének érvényesülése ezért megkívánja az igazolás kizárását a tárgyaláson való részvételre kötelezettek teljes körét érintően is.
[16] Ezért a Legfőbb Ügyészség a 36. sorszámú végzés helybenhagyására tett indítványt azzal, hogy egyidejűleg szükségesnek tartja a 28-IV. sorszámú végzés ellen bejelentett fellebbezések érdemi elbírálását is. Utóbbiak vonatkozásában pedig maradéktalanul fenntartotta az átiratában foglaltakat.
[17] A Kúria a Be. 384. §-a szerinti tanácsülésen eljárva egyaránt elbírálta a 36. és a 28-IV. sorszámú végzések elleni fellebbezéseket.
[18] A 36. sorszámú végzés ellen a XVII. r. vádlott védője által bejelentett fellebbezés nem alapos.
[19] Az ítélőtábla helyesen mutatott rá arra, hogy a Be. 365. § (2) bekezdése az igazolás lehetőségét az eljárás valamennyi olyan szereplője – így kötelező védelem esetén a védő – tekintetében kizárja, akiket a másodfokú bíróság a tárgyaláson való részvételre kötelezhet.
[20] A Be. hivatkozott rendelkezése – ahogy azt átiratában a Legfőbb Ügyészség történeti összefüggésében is bemutatta – 2006. április 1. napja óta még szövegkörnyezetében sem tartalmaz olyan utalást, ami alapot adna annak akként való értelmezésére, miszerint az csak azok tekintetében tilalmazza az igazolási kérelem igénybevételének lehetőségét, akiknek távolléte nem zárja ki a másodfokú tárgyalás megtartását. E korábbi – a védő fellebbezésének indokolásában előadott, és a BH 1989.99. számú jogesetben is megjelent – felfogás azonban szorosan kötődött az alapjául szolgáló, akkor hatályos büntetőeljárási törvény (az 1973. évi I. törvény) perorvoslati rendszerének azon sajátosságához, miszerint a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzése ellen – 2000. március 1. napját megelőzően – egyáltalán nem volt jogorvoslatra lehetőség. Így az igazolási kérelem teljes körű kizárása szerinti értelmezése – az akkor hatályos jogszabályi környezetben – azt eredményezte volna, hogy a megbírságolt (vagy elővezetni rendelt) eljárási résztvevő akkor sem mentesült volna az eljárási szankció alól, ha utóbb a mulasztásban való teljes vétlenségét igazolja.
[21] Az igazolás olyan jogintézmény, aminek – sikeressége esetén – nem egyetlen joghatása az eljárási szankció jogalapjának megszűnése. A Be. 66. § (3) bekezdése szerint, amennyiben a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az igazolást kérő által pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az elmulasztott határidőn belül teljesítette volna, az elmulasztott határnapon végzett eljárási cselekményt pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. A megismétlés eredményéhez képest a korábbi eljárási cselekmény, illetőleg határozat hatályában tartásáról vagy teljes, illetőleg részleges hatályon kívül helyezéséről is határozni kell.
[22] Ebből következően – ha a törvény azt nem zárná ki – az igazolás sikere azt is eredményezné, hogy a tárgyalást az eredeti védő jelenlétében meg kell ismételni, annak eredménye pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének lehetőségét is felvetné, annak ellenére, hogy a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 47. § (5) bekezdés első mondata szerinti helyettes védő igénybevételével, a kötelező védelem szabályait nem sértve hozta meg.
[23] Így a jogbiztonság elve is megköveteli – és ahogy arra a Kúria már utalt, a törvény szövege sem alapoz meg eltérő következtetést –, hogy az igazolás kizártságát a másodfokú tárgyalás kapcsán a bíróság valamennyi eljárási szereplőre irányadónak tekintse. A Be. 365. § (2) bekezdése a speciális-általános viszonyában áll az igazolást általában megengedő Be. 65. § (1) bekezdésével, minek következtében előbbi törvényhely az utóbbihoz képest olyan eltérő rendelkezés, ami utóbbi alkalmazását a másodfokú eljárásban kizárja, és a helyébe lép.
[24] Ezért helyesen járt el az ítélőtábla, amikor a védői igazolási kérelmeket – mint törvényben kizártakat – elutasította.
[25] Ekként a Kúria az ítélőtábla határozatát a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 347. § (1) bekezdésre utalással, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
[26] Ugyanakkor a Be. jogorvoslati keretei között mindez korántsem jelenti azt, hogy a védőt quasi „objektív felelősség” terhelné az esetleges mulasztásáért, és még kevésbé, hogy mulasztása esetén vétkességétől függetlenül kötelező lenne rendbírsággal sújtani, vagy hogy a már kiszabott rendbírság ellen a védőnek jogorvoslati lehetősége nem lenne.
[27] E körben alapvető jelentősége van annak, hogy a büntetőeljárási törvény – a Be. 554/F. §-ában írt, nem a védőre vonatkozó rendelkezést kivéve – soha, így a másodfokú tárgyalásnak a védő által való, igazolatlan és helyettesállítási kötelezettség teljesítése nélküli elmulasztása esetén sem teszi kötelezővé rendbírság kiszabását, csupán annak lehetőségét adja meg a bíróság részére. Ennek megfelelően, a Be. 69. § (1a) bekezdése szerint, amennyiben a védő az idézés ellenére olyan eljárási cselekményen nem jelenik meg, amelyen részvétele kötelező, és helyettesítéséről sem gondoskodik, rendbírsággal sújtható, valamint az okozott költség megtérítésére kell kötelezni.
[28] Ebből következően pedig, amikor az eljárást folytató perbíróság dönt rendbírság kiszabásáról, annak jogalapjáról és mértékéről, figyelembe kell vennie minden olyan releváns körülményt, melyről a végzés meghozatalakor tudomása van. Ezek alapján pedig mérlegelése a rendbírság kiszabásának mellőzésétől akár a legmagasabb összegű rendbírság kiszabásáig terjedhet.
[29] A végzés ellen pedig a Be. 383. § (1) bekezdés – jelen esetben – b) pontja biztosítja a fellebbezés lehetőségét. Ennek elbírálása során a másodfokú határozatot hozó bíróságnak is tekintettel kell lennie valamennyi általa ismert, a rendbírság vonatkozásában jelentőséggel bíró tényre, és ezek alapján döntési jogköre is az elsőfokú határozatot hozó bíróságéval egyezően alakul.
[30] Mindezek érinthetik a rendbírság összegszerűségét, de mind az első-, mind a másodfokú bíróság eljuthat akár odáig is, hogy a rendbírság kiszabásának jogalapja is hiányzik. Így tehát akár az esetleges fellebbezést elbíráló bíróság is juthat olyan következtetésre, hogy bár – a mulasztás ténye alapján – a védő rendbírsággal lenne sújtható, de a konkrét esetben annak még sincs helye.
[31] Minderre tekintettel a Kúria elbírálta a 28-IV. számú végzés ellen bejelentett fellebbezéseket is. Ennek során megállapította, hogy azok más okból alaposak, míg a Legfőbb Ügyészség álláspontját részben, a kiszabott rendbírságok mértéke vonatkozásában osztotta.
[32] A Be. 69. § (1a) bekezdése szerint, ha a védő az idézés ellenére olyan eljárási cselekményen nem jelenik meg, amelyen részvétele kötelező, és helyettesítéséről sem gondoskodik, rendbírsággal sújtható, valamint az okozott költség megtérítésére kell kötelezni.
[33] Ugyanezen törvényhely (1b) bekezdése szerint az említett jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha a védő az 50. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott értesítési kötelezettségének eleget tett, vagy e kötelezettség teljesítése az előre nem ismert elháríthatatlan akadály jellege miatt nem volt lehetséges. Ha utóbb az állapítható meg, hogy az akadály előre ismert vagy elhárítható volt, az (1a) bekezdés szerinti jogkövetkezmények alkalmazásának van helye.
[34] A Be. 48. § (7) bekezdése szerint, ha a védő a kirendelését követően helyettest vesz igénybe, a helyetteseként eljáró személyéről haladéktalanul tájékoztatja a terheltet, illetőleg azt a bíróságot, ügyészt vagy nyomozó hatóságot, amely előtt az eljárás folyik.
[35] Jelen esetben a védő a fent írtak közül sem a bíróságot, sem a terheltet nem értesítette (utóbbi esetben a terhelt nyilván jelezte volna, hogy helyettes védője – az I. r. terhelt védőjeként – jelen van a tárgyalóteremben). De nem értesítette a helyettesként meghatalmazott védőt sem, aki ugyancsak nem jelezte – még a helyettes védő bíróság általi kirendelésekor sem –, hogy nem csupán az I. r. terhelt meghatalmazott, de a IX. r. terhelt helyettes védőjeként is jelen van a tárgyaláson.
[36] Ez következik egyébként a védői fellebbezésben foglaltakból is, mely szerint a IX. r. vádlott védője csupán egy harmadik ügyvéddel tárgyalva egyezett meg a helyettes személyében; e tény pedig önmagában fogalmilag is kizárja a helyettesállítás megtörténtét.
[37] Nyilvánvaló, hogy ez az eljárás még kevésbé fogadható el a március 5-i mulasztás tekintetében. E körben a védő arra hivatkozott: február 26-át követően abban a hiszemben volt, hogy helyettesítése rendben megtörtént, és arra ugyanúgy sor fog kerülni a második határnapon is. Erre viszont a vázolt előzmények után semmi oka nem volt, sőt ellenkezőleg: kifejezetten elvárható lett volna a védőtől, hogy az első határnapon történt helyettesítését ellenőrizze és szükség esetén annak pótlására lépéseket tegyen.
[38] A IX. r. vádlott védőjével szemben tehát mindkét tárgyalási nap elmulasztása kapcsán törvényesen szabott ki rendbírságot az ítélőtábla.
[39] A XVII. r. vádlott védőjével szemben a fentebb harmadikként írt ténybeli indokokon alapul a rendbírság kiszabása. A XVII. r. vádlott védője ugyanis a tárgyalás napján – a tárgyalási jegyzőkönyvből kitűnően még annak megkezdése előtt – faxon, az aznap előállott rosszullétére hivatkozva kimentette magát.
[40] Ehhez képest jelen ügyben az a kérdés, hogy előzetesen (a kitűzött határnap előtt)
[41] - lehetőség volt-e az akadály haladéktalan bejelentésére; és ha igen, akkor az alapos okkal együttesen megtörtént-e, és
[42] - ha nem volt lehetőség a haladéktalan bejelentésére, akkor az akadály bejelentése a megszűnése után nyomban és az alapos okkal együttesen megtörtént-e.
[43] A hivatkozott akadály pedig alaposnak, tehát kimentésre alkalmasnak tekintendő-e.
[44] Következésképpen nem elégséges az akadály puszta jelzése, bejelentése, a törvény alapján a bejelentéssel egyidejűleg az akadály mibenlétét, reális akadálykénti valószínűsítését alátámasztó adatokat is közölni kell. Ehhez képest ítélhető ugyanis meg az alaposság.
[45] E körben a Kúria azt állapította meg, hogy a közölt ok haladéktalan bejelentése a védő által megtörtént, az – jellegére és időpontjára figyelemmel – a helyettesállítási kötelezettségnek a védő általi teljesíthetőségét kizárta.
[46] Az akadály valószínűsítését alátámasztó adatok közlésére ugyanakkor a február 26-i tárgyalás kapcsán utóbb sem került sor, noha az ítélőtábla a rendbírságot kiszabó végzését hét nappal később, az egy intézkedéssel kitűzött tárgyalás második, immár a védő által bármiféle előzetes kimentés nélkül elmulasztott határnapján hozta meg.
[47] A védő pedig csupán a 28-IV. számú végzése elleni fellebbezéséhez mellékelt orvosi iratokat, mégpedig különböző, 2015. évben keletkezett ambuláns vizsgálati lapokat. Ezek közül az időben legkésőbb keletkezett, 2015. március 3. napján készült irat a védő 2015. február 25-i ambuláns vizsgálatának eredményeit tartalmazta.
[48] Mindazonáltal ezen iratok csupán azt igazolják, hogy a védő a tárgyalást megelőző időszakban rendszeres orvosi kivizsgálásokon vett részt, melyek jellegüknél fogva valószínűsítik az időszakos rosszullétek felmerülésének lehetőségét. Arra nézve azonban, hogy 2015. február 26. vagy március 5. napján a védő munkaképtelen állapotban lett volna, adatot sem tartalmaznak.
[49] Ehhez képest a Kúria azt állapította meg, hogy a védő bejelentése a 2015. február 26-i határnap tekintetében haladéktalannak tekinthető és a mulasztási ok a helyettesállítást is kizárta. Ugyanakkor nem járt együtt és nem is követte azt az akadály alaposságának megítélését alátámasztó adatok közlése.
[50] Így a kimentés időbelileg ugyan előzetes és haladéktalan is, de tartalmilag elégtelen. Nem pótolja ezt – a Legfőbb Ügyészség álláspontjával szemben – a 2015. február 26-i vizsgálat eredményeinek a fellebbezéshez való csatolása sem, mert a vizsgálat ténye az eredmények március 3-i elkészülte előtt is igazolható lett volna. Ezen túlmenően azonban az utólagos közlés még március 3-ához képest sem nem nyombani, sem nem haladéktalan: csatolására csak a rendbírságot kiszabó végzés elleni fellebbezéséhez, annak 2015. március 25-i postára adása során került sor.
[51] A március 5-i határnap kapcsán pedig nemcsak, hogy kimentésre nem, de az előzetes kimentés objektíve lehetetlen voltának utólagos közlésére sem került sor. A védő ugyancsak csupán a 28-IV. sorszámú végzés elleni, 2015. március 25-én postázott fellebbezésében említette meg először, miszerint február 26-át követően is folyamatosan rosszabbodott az állapota, ezért nem tudott a második határnapon sem részt venni, de azt előzetesen bejelenteni sem. Ilyen – március 5-ét megelőzően kezdődött – munkaképtelen állapotra vonatkozó adatot azonban az utoljára benyújtott, a február 25-i vizsgálat tényét igazoló orvosi iratok sem tartalmaznak.
[52] Ennélfogva a védő által közöltek a távolmaradás bejelentés szerinti okának érdemi vizsgálatára objektíve alkalmatlanok. Így még a február 26-i tárgyalás kapcsán sem állapítható meg, hogy a védő a Be. 50. § (1) bekezdés f) pontja szerinti kötelezettségének eleget tett. A március 5-i tárgyalás kapcsán pedig bejelentésre sem került sor. Ez pedig – szemben mind a fellebbezés, mind pedig a Legfőbb Ügyészség álláspontjával – azt jelenti, hogy az ítélőtábla nem sértett törvényt, amikor a XVII. r. vádlott védőjét mindkét – így az első elmulasztott tárgyalási határnap kapcsán is – rendbírsággal sújtotta.
[53] Mindemellett megállapítható az is, hogy az ítélőtábla a határozatát egy héttel az első elmulasztott határnapot követően hozta meg. A védő pedig ez idő alatt sem tájékoztatta az ítélőtáblát a fellebbezése szerinti körülményekről, de utóbb – még a rendbírságot kiszabó végzés átvétele előtt – sem. Holott – fellebbezéséből kitűnően – az utoljára 2015. március 3. napján készült orvosi iratok a rendelkezésére álltak.
[54] Amennyiben ez megtörtént volna, akkor ezt – ugyan nem igazolási kérelemként – az ítélőtábla figyelembe vehette volna a rendbírságot kiszabó határozata meghozatala kapcsán, miután a Be. 69. § (1a) bekezdése értelmében a rendbírsággal sújtás a bíróság belátására van bízva.
[55] Ha pedig a március 5-i határnap kapcsán is sor került volna – a február 26-i kimentésben foglaltaknak megfelelően – az akadályoztatás előzetes bejelentésére, úgy azt ugyancsak a határozatot hozó bíróság, ha pedig a kimentést igazoló adatok utólagos közlésére kerül sor, azt a Kúria a fellebbezés elbírálása során szintén figyelembe vehette volna.
[56] Mindezek hiányában viszont – és a már kifejtettek alapján – a törvényi feltételek megléte esetén kiszabott rendbírság indokoltsága eredményesen nem támadható.
[57] A Be. 161. § (1) bekezdése a rendbírságként kiszabható összeg keretét, (2) bekezdése pedig a rendbírság összegének (mértékének) megállapításánál figyelembe veendő szempontokat meghatározza.
[58] Az ítélőtábla a törvényes kereteken belül szabta ki a rendbírságot. A védők mulasztása azonban – amint azt maga is észlelte – az eljárásra semmiféle hátrányos következménnyel nem járt, a tárgyalás megtartható és a másodfokú eljárás befejezhető volt. Tény viszont, hogy ez kizárólag annak volt köszönhető, miszerint az ítélőtábla a Be. 281. § (3) bekezdés második mondatának első fordulata alapján sikeresen rendelt ki helyettes védőt.
[59] Ilyen körülmények között azonban a IX. r. vádlott védőjével szemben sem indokolt a rendbírság mértékének a nem különösen súlyos vagy nem az ismételt esetben kiszabható legmagasabb összegben, a XVII. r. vádlott védője esetében pedig – aki legalább egy ízben előzetesen jelezte távolmaradását – az azt megközelítő összegben való megállapítása.
[60] Mindemellett megjegyzi a Kúria, hogy a nagyobb mérvű enyhítést kizárta, hogy a védők egy 11 éve folyó büntetőügy végső szakaszában, két tárgyalási határnapon át is mulasztottak; ezzel egy rendkívül régóta húzódó, nagyszámú eljárási szereplőt érintő büntetőügy lezárását kockáztatva.
[61] A kifejtettek szerint az ítélőtábla törvényesen szabott ki rendbírságot mindkét védővel szemben. Ebből következően a helyettes védő díjának megfizetésére vonatkozó kötelezésük a Be. 47. § (5) bekezdés utolsó mondata és a Be. 69. § (1a) bekezdés utolsó fordulata alapján immár kötelező, így e körben helyesen döntött az ítélőtábla.
[62] Tévedett azonban, amikor a két védőt egyetemlegesen kötelezte a teljes helyettes védői költség megfizetésére. Erre a Be. 338. § (3) bekezdése eleve csak terheltek kötelezése esetén, és csak akkor adott volna lehetőséget, ha a költség terheltenként nem lenne elkülöníthető.
[63] Kétségtelen, hogy a két terhelt védőinek helyettesítését ugyanazon védő látta el, ekként a Be. 47. § (5) bekezdés második mondata, valamint a 7/2002. (III. 30.) IM rendelet 6. § (2) és (3) bekezdése értelmében részére a kirendelt védői munkadíj felével emelt mértéke került utalványozásra.
[64] Ennek eredményeképp pedig – a munkadíj matematikai kettéosztása esetén – az egy mulasztó védőre eső helyettesi munkadíj kevesebb lenne, mintha csak egy védő mulasztott volna, és az ő helyettesítése nyomán „egyszeres” helyettes védői díj került volna kifizetésre. Ez azonban nem eredményezheti azt, hogy a védőt olyan költség viselésére is kötelezni lehetne, ami más terhelt védője helyettesítésének hiányában fel sem merült volna. Az emelt összegű munkadíjnak a másik terhelt védőjének helyettesítése okán emelt része ilyen.
[65] Ezért a Kúria a két mulasztó védőt külön-külön kötelezte a helyettes védői költség reá eső részének – fejenként 28 575 forintnak – a megfizetésére.
[66] Ekként a Kúria – a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva – az ítélőtábla határozatát a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 347. § (1) bekezdése utalással, a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta.
(Kúria Bpkf. III. 1.258/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás