BÜ BH 2016/328
BÜ BH 2016/328
2016.12.01.
Az ítélet indokolása teljes mértékben ellentétes a rendelkező résszel, ha a bíróság a tényállásban a vádirattal egyező, a bűncselekmény elkövetését leíró történeti eseménysort rögzít, mely tartalmazza a lopás bűntettének tényállásszerű ismérveit és a terheltek által a sértetteknek okozott kár összegét is, s ehhez képest az ítélet rendelkező részében a terhelteket az ellenük folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt emelt vád alól felmenti. Ez az ellentmondás feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés és felülvizsgálati ok [Be. 373. § III/h) pont, 416. § (1) bek. c) pont].
[1] Az I. r., illetve a II. r. terheltet a járásbíróság a 2015. május 18. napján kelt és 2015. május 21. napján jogerős ítéletével a folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás bűntette [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. bc) pont, (3) bek. ba) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
[2] A jogerős ítélet ellen a megyei főügyészség a terheltek terhére nyújtott be felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy az ítélet indokolása hiányos, az a felmentés tekintetében csak a jogszabályhelyek feltüntetésére szorítkozott, így felülbírálatra alkalmatlan. Ezenfelül a rendelkező rész az indokolással teljes mértékben ellentétes, ezért a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését és a járásbíróság új eljárásra utasítását indítványozta.
[3] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt azzal tartotta fenn, hogy azt csupán az ítélet rendelkező részének az indokolással ellentétes volta miatt találta alaposnak.
[4] A módosított felülvizsgálati indítvány alapos.
[5] A járásbíróság – mivel a kihirdetett határozat ellen az arra jogosultak fellebbezést nem jelentettek be – ítéletét a Be. 259. § (1) bekezdésben meghatározott módon úgynevezett rövidített indokolással foglalta írásba, amely csupán a tényállást és az alkalmazott jogszabályok felsorolását tartalmazta.
[6] Bár a Be. 259. § (1) bekezdés arra is lehetőséget ad, hogy az eljáró bíróság felmentés esetében ítéletében a tényállást is mellőzze, a járásbíróság ítéletének indokolásában a Be. 258. § (3) bekezdés a), b) és c) pontjai szerint ismertette a városi ügyészség vádiratát, a terheltek személyi körülményeit és a korábbi büntetések adatait, valamint olyan tényállást állapított meg, amely szerint a terheltek 2012. november 20. és 2012. december 10. napja között a sértettnek összesen 357 823 forint kárt okoztak, amely az eljárás során nem térült meg.
[7] Ezzel szemben a bíróság a vádirattal egyező, a bűncselekmény elkövetését leíró tényállás megállapítása mellett a rendelkező részben a terheltek felmentéséről határozott, és az alkalmazott jogszabályok között a Be. 6. § (3) bekezdés b) pontját és a Be. 331. § (1) bekezdését is felhívta.
[8] A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
[9] A Be. 373. § III/b) pontja szerint feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ha az elsőfokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
[10] Jelen esetben ez állapítható meg, ugyanis a járásbíróság a rendelkező részben a terheltek felmentéséről rendelkezett, ezzel szemben az indokolásban olyan – a váddal egyező – tényállást állapított meg, amely a terheltek bűnösségének alapjául szolgálhat.
[11] A kifejtett indokoknak megfelelően a Kúria a Be. 428. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és a törvénynek megfelelő határozat meghozatalára utasította.
(Kúria Bfv. III. 1.988/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
