PÜ BH 2016/331
PÜ BH 2016/331
2016.12.01.
I. A vitatott okiratot szerkesztő ügyvédet terhelő titoktartás alóli felmentés megtagadása nem ütközik a jóhiszemű joggyakorlás követelményébe, azonban miután nem teszi lehetővé a tanúvallomással, mint bizonyítási eszközzel megismerhető adatok figyelembevételét, a felmentést megtagadó fél terhére értékelendő.
II. A szerződés színleltségének elbírálásánál figyelembe veendő körülmények [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 205. § (1) és (2) bek., 207. § (6) bek., 237. § (1) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 3. § (3) és (6) bek., 8. §, 206. § (1) és (2) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes építőipari munkák kivitelezésével foglalkozott, testvére, az I. rendű alperes édesanyja pénzügyi tevékenységet végzett. A felperes 2002 decemberében megvásárolta a b.-i építés alatt álló ingatlant (a továbbiakban: ingatlan), amelyen építkezni kívánt, de BAR listán tartották nyilván és jelentős adótartozása is volt.
[2] A felperes 2003. október 13-án az I. rendű alperesnek ajándékozta az ingatlant. A szerződés szerint az ajándékozás célja az I. rendű alperes otthonteremtésének elősegítése. Az I. rendű alperes a szerződéskötés után 15 000 000 forint jelzáloghitelt vett fel a II. rendű alperes jogelődjétől, akinek javára a jelzálogjogot és az elidegenítési, terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Az I. rendű alperes – a szerződéstől eltérően – az ingatlant nem vette birtokba és a kölcsön törlesztőrészleteit sem teljesítette. Az ingatlanon a felperes építkezett és 2004 decemberében az ingatlanba beköltözött. A közigazgatási hatóság 2005. február 12-én jogerős határozattal az I. rendű alperes javára a használatbavételi engedélyt megadta.
[3] 2005. évben a felperes és az I. rendű alperes édesanyja között elszámolási vita miatt több per indult, az I. rendű alperes pedig a felperessel szemben birtokháborítási és lakás kiürítése iránti eljárásokat kezdeményezett.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[4] A felperes keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy az ajándékozási szerződés színleltség okán érvénytelen, az ajándékozás, az ingatlan tulajdonjogának átruházása színlelt volt. A felek akarata nem irányult az I. rendű alperes tulajdonszerzésére, a szerződés célja egyrészt az I. rendű alperes hitelfelvételének biztosítsa, másrészt a felperes adótartozása miatt a végrehajtási eljárás elkerülése. A felperes kérte az eredeti állapot helyreállítását, tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási visszajegyzését. Másodlagosan az ajándékot visszakövetelte a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 582. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással.
[5] Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felperesnek az I. rendű alperes édesanyjával szemben fennálló tartozásai fejében szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát. A felvett hitelt a felperesnek átadta, aki azt az építkezésre fordította. Viszontkeresettel kérte a felperes kötelezését az ingatlan kiürítésére és 2004. február 21. napjától kezdődően használati díj megfizetésére.
[6] A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, a II. rendű alperes – bejegyzett jogai fenntartása esetén – a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az első- és másodfokú részítélet
[7] Az elsőfokú bíróság részítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában a Ptk. 207. § (6) bekezdésére hivatkozással hangsúlyozta, hogy a felperes nem bizonyította a tulajdonjog átruházására irányuló szándékának hiányát. Nem igazolt, hogy az ajándékozáskor az I. rendű alperes is tudott a felperes fedezetelvonó szándékáról. Az I. rendű alperes édesanyja elfogulatlannak nem tekinthető tanúvallomását a bizonyítékok köréből kirekesztette. A szerződést szerkesztő ügyvéd meghallgatásához az I. rendű alperes nem járult hozzá, a titoktartás alóli felmentést nem adta meg. Az érvényes ajándékozási szerződés alapján az ajándék visszakövetelésének törvényi feltételei pedig nem állapíthatók meg.
[8] A felperes fellebbezése alapján indult másodfokú eljárásban a felperes a tárgyaláson csatolta az I. rendű alperes által írt és aláírt, 2003. október 13-i keltezésű okiratot, amelyben kijelentette, hogy az ajándékozási szerződés aláírására csak azért került sor, mert az ingatlanra a felperes hitelt kívánt felvenni, ezt azonban anyagi nehézségei miatt saját nevében nem tehette. A hitel felvételét az I. rendű alperes, visszafizetését a felperes vállalta. Az I. rendű alperes hozzájárult ahhoz, hogy a tartozás kiegyenlítése esetén az ingatlan tulajdonjoga visszakerüljön a felpereshez, vagy azt gyermeke szerezze meg.
[9] A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes és az I. rendű alperes között létrejött ajándékozási szerződés érvénytelen. Az I. rendű alperest annak tűrésére kötelezte, hogy az ingatlanon fennálló tulajdonjogának törlését követően, a II. rendű alperes bejegyzett jogosultságainak érintetlenül hagyása mellett, a felperes tulajdonjogát eredeti állapot helyreállítása címén visszajegyezzék.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélet ellen az I. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában fenntartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 8. §-t, a 164. § (1) bekezdését, a 197. §-t, a Pp. 206. § (1) bekezdését és a 235. § (1) bekezdését.
A Kúria döntése és jogi indokai
[11] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Pp. 270. § (1) bekezdése, továbbá a Pp. 275. § (4) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem anyagi jogi és az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással járó eljárásjogi szabálysértés esetén lehet eredményes.
[12] Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság által értékelt bizonyítékok körét sérelmezte, a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését, a tényállás téves megállapítását, és az így megállapított tényállásból téves jogi következtetések levonását állította.
[13] A másodfokú bíróság által figyelembe vett bizonyítékok körével kapcsolatos jogszabálysértésként a Pp. 235. § (1) bekezdését jelölte meg, amely valóban azt mondja ki, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény vagy új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására. A továbbiakban azonban a Pp. hivatkozott rendelkezése azt is tartalmazza, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul; a 141. § (6) bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell. Eszerint, ha a felek valamelyike tényállításának, nyilatkozatának előadásával, bizonyítékainak előterjesztésével – a (2) bekezdésben előírt kötelezettsége ellenére – alapos ok nélkül késlekedik, és e kötelezettségének a bíróság felhívása ellenére sem tesz eleget, a bíróság a fél előadásának, előterjesztésének bevárása nélkül határoz. A Pp. 141. § (2) bekezdése alapján pedig a bíróság – ha ez a tényállás megállapításához szükséges – a feleket felhívja nyilatkozataik megtételére, és lefolytatja a bizonyítási eljárást. A fél köteles a tényállításait, nyilatkozatait, bizonyítékait – a per állása szerint – a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben előadni, illetve előterjeszteni.
[14] Nem vitás, hogy a felperes már az elsőfokú eljárásban előadta, az I. rendű alperes az általa írt nyilatkozatban az ajándékozási szerződés színlelt voltát elismerte, és azt is állította, hogy az okirat testvére birtokában maradt. Az I. rendű alperes az írásbeli nyilatkozat megtételére vonatkozó felperesi állítást nem vonta kétségbe. Az elsőfokú bíróság a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetés mellett az okirat benyújtására a felperest nem hívta fel, ezért a felperes részéről mulasztás, késedelem nem állapítható meg. Ilyen adatok mellett a másodfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 235. § (1) bekezdését azzal, hogy a bizonyítékok köréből nem zárta ki az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására irányuló, a másodfokú eljárásban fellelt és benyújtott, a tényállás kiegészítését eredményező okirati bizonyítékot.
[15] Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 3. § (6) bekezdésében foglaltak ellenére nem biztosította az I. rendű alperes részére azt, hogy a felperes által csatolt okirati bizonyítékkal kapcsolatos észrevételeit előterjessze. Az eljárási szabálysértésnek azonban az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem volt, mert a másodfokú bíróság döntése nem egy kiragadott, az előtte csatolt okirati bizonyítékon alapult.
[16] A Pp. 8. §-a garanciális alapelvként rögzíti a felek jóhiszemű joggyakorlásának követelményét, és a rosszhiszemű eljárás tilalmát, ezen belül a rosszhiszeműnek minősülő cselekményeket, magatartásokat és ezek közvetlen szankcióját. Tartalmazza továbbá a felek, illetőleg a bíróság kötelezettségét, mely szerint a bíróság köteles gondoskodni arról, hogy a felek perbeli jogaikat rendeltetésszerűen gyakorolják, azzal ne éljenek vissza. A bíróságnak minden eszközt meg kell ragadnia arra, hogy az eljárások gyors és észszerű határidőn belül történő befejezéséhez való alapjog biztosítása érdekében a feleket eljárási jogaik jóhiszemű gyakorlására szorítsa.
[17] Az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében alappal érvelt azzal, hogy az okiratszerkesztő ügyvédet terhelő titoktartási kötelezettség alóli felmentés megtagadása nem ütközik a jóhiszemű joggyakorlás követelményébe. Nem tekinthető ugyanis a per elhúzására irányuló vagy erre vezethető, illetőleg indokolatlanul késedelmes nyilatkozatnak és nem minősíthető a Pp. 8. § (3)–(5) bekezdésében taxative felsorolt, a rosszhiszemű pervitelt megvalósító cselekménynek, magatartásnak sem. A másodfokú bíróság jogszabálysértő értelmezése azonban az ügy érdemi elbírálására nem hatott ki, mert a felmentés megtagadására vonatkozó I. rendű alperesi nyilatkozat a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárásjogi szabály alapján mérlegelhető és értékelhető. A Pp. 206. § (1)–(2) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A bíróság a felek magatartását is mérlegelési körébe vonja, és annak értékelésével állapítja meg, hogy a fél pozitív vagy negatív magatartása miként értékelendő a tényállás megállapítása szempontjából.
[18] Az eljárt bíróságok helyesen fejtették ki, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte az ajándékozási szerződés színlelt voltának bizonyítása. A jogvita elbírálása szempontjából lényeges tanú lett volna az okiratszerkesztő ügyvéd a felek szerződési akaratának tisztázására, a szerződéskötés körülményeire, továbbá minden olyan releváns tényre, amelyeket az ügyvédi megbízás körében vele közöltek, vagy a megbízás teljesítése során egyébként tudomására jutottak. Az I. rendű alperes azzal a magatartásával, hogy az ügyvédi titoktartási kötelezettség alóli felmentést nem adta meg, egyrészt – a másodfokú bíróság okfejtésével egyezően – akadályozta a felperest bizonyítási kötelezettsége teljesítésében. Másrészt nem tette lehetővé a tanúvallomással, mint bizonyítási eszközzel megismerhető adatoknak a perben való felhasználását, a valós tényállás felderítését. Ezért a következetes bírói gyakorlat szerint az I. rendű alperes magatartását a terhére kell értékelni. A másodfokú bíróság ennek megfelelően, tehát jogszabálysértés nélkül értékelte az ügyvédi titoktartás alóli felmentés megtagadását.
[19] A Pp. 253. § (2) bekezdése kimondja, hogy amennyiben a másodfokú bíróság nem tartja érdemben helyesnek az elsőfokú bíróság ítéletét, akkor azt egészben vagy részben megváltoztatja. Döntésének meghozatalakor ezért teljes egészében felülbírálhatja az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást, ahhoz nincs kötve, az elsőfokú bíróság által megállapítottaktól függetlenül, önállóan mérlegelheti a bizonyítás eredményét és új tényállást állapíthat meg. A felülvizsgálati eljárásban nincs jogi lehetőség a bizonyítékok újabb értékelésére, az ún. felülmérlegelésére, csak azt vizsgálható, hogy az eljárt bíróság a mérlegelési tevékenysége során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen vagy kirívóan okszerűtlen következtetésre (BH 1996.504.). Ilyenként csak az minősíthető, amikor a bizonyítékokból csak egyfajta, mégpedig a támadott ítélettől eltérő következtetésre lehet jutni (BH 2013.119.). Az adott esetben a másodfokú bíróság a bizonyítékok újraértékelésével, a Pp. 164. § (1) bekezdésének és a 206. § (1)–(2) bekezdésének helyes alkalmazásával korrigálta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és abból eltérő, az anyagi jogi szabályoknak megfelelő, megalapozott következtetést vont le.
[20] Helyesen fejtette ki, hogy a színlelés olyan kétoldalú, tudatos magatartás, amikor a felek közös akarata arra irányul, hogy azt a szerződést, amely nyilatkozatuk alapján keletkezik, ne kössék meg, illetőleg ahelyett más tartalmú, más joghatást kiváltó szerződést kössenek (BH 2000.459., BH 2001.29., BH 2013.339.). A felek akaratát meghaladóan a színlelés vonatkozhat a szerződés egyes elemeire, az ellenszolgáltatás ingyenességére, illetőleg visszterhességére is (BH 2007.58.).
[21] Kétségtelen, hogy az I. rendű alperes tulajdonszerzését eredményező ajándékozási szerződés kielégíti a teljes bizonyító erejű magánokirattal szemben a Pp. 196. § (1) bekezdés e) pontjában támasztott követelményeket. Az ellenkező bebizonyításáig ezért teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette [Pp. 196. § (1) bekezdése], a nyilatkozat valós voltát, az okirat tartalmát azonban nem bizonyítja.
[22] A szerződés célja, továbbá a felperes és az I. r. alperes szerződéses akarata viszont az okiratban rögzített tartalommal nem egyező. A peradatokból egyértelműen megállapítható; a felperes és az I. rendű alperes az ajándékozási szerződést abból a célból kötötték, hogy a felperes pénzintézeti hitelből fedezhesse az ingatlan építési költségeit. Kétségtelen, hogy a szerződés célja önmagában nem eredményez semmisséget, ha a szerződés megfelel a felek valóságos ügyletkötési akaratának. Az ajándékozás jogcímén történő I. rendű alperesi tulajdonszerzésre irányuló felperesi szándékot kétségtelenül igazolja, hogy a felperesnek a perindításkor előterjesztett keresete az ajándék visszakövetelésére irányult, és csak a per későbbi szakaszában terjesztette elő az érvénytelenségi keresetet, továbbá – a módosított kereset megalapozatlansága esetére – a ráépítésen alapuló tulajdonszerzésére hivatkozott. Ugyanakkor a szerződési akarat színlelését nyomatékosan alátámasztja, hogy a felperes az I. rendű alperes által felvett hitelt a perbeli ingatlan építésére fordította, az építkezés befejezése után az ingatlanba beköltözött, azt nem adta a tulajdonosként bejegyzett I. rendű alperes birtokába.
[23] Az I. rendű alperes perbeli előadása és írásbeli nyilatkozata az ajándékozási szerződés színlelt voltát kétséget kizáróan alátámasztotta. A perben következetesen állította, hogy az ingatlan tulajdonjogát a felperesnek az I. rendű alperes édesanyjával szemben fennálló tartozásainak elszámolása fejében szerezte meg és ajándékozás hiányában nem ellenezte tulajdonszerzési jogcímének módosítását. Írásbeli nyilatkozata pedig – a felperes előadásával egyezően – azt tartalmazza, hogy az ajándékozási szerződés megkötésére csak azért került sor, mert a felperes a hitel felvételére nem volt képes. Mindezek alapján a másodfokú bíróság okszerűen vonta le azt a következtetést, hogy a szerződő felek a pénzintézet irányában azt a látszatot kívánták kelteni, hogy az írásban rögzítettek szerinti ajándékozási szerződést kötöttek. A tulajdon átruházására irányuló kölcsönös szándék hiányában az ajándékozási szerződés – a másodfokú bíróság helyes megállapítása szerint – színleltség okán semmis.
[24] A Ptk. 207. § (6) bekezdése kimondja, hogy ha a színlelt szerződés más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni, ezért a másodfokú bíróság helyesen vizsgálta azt is, hogy a színlelt szerződése leplez-e valamilyen valós megállapodást.
[25] A Ptk. 205. § (1) bekezdése szerint a szerződést a felek egyező akaratnyilvánítása hozza létre és a Ptk. 205. § (2) bekezdése határozza meg, hogy a feleknek a létrehozni kívánt szerződés mely elemeiben kell megállapodniuk ahhoz, hogy a szerződés létrejöjjön. Eszerint a feleknek a szerződés lényeges, vagy a felek által lényegesnek minősített kérdéseiben kell megállapodniuk. Ilyen lényeges kérdésnek minősül a szerződés tárgyának és a visszterhes vagy az ingyenes ellenszolgáltatásnak a meghatározása. A felek az ellenszolgáltatás ingyenességére, illetve visszterhességére kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatot nem tettek, amely kizárja a leplezett szerződés létrejöttének megállapítását. A másodfokú bíróság ezért a Ptk. 237. § (1) bekezdése alapján helyesen rendelkezett az eredeti állapot helyreállításáról.
[26] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős részítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 20.240/2016.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás